Jelentem, Magyarországon rend van – mondta Pintér Sándor kedden, a Belügyminisztérium (BM)évértékelő értekezletén.
A miniszter nemcsak a tárca és a hozzá tartozó szervezetek múlt évi tevékenységéről beszélt, hanem az évértékelőt a kormányzati ciklust lezáró értekezletnek nevezte.
Pintér Sándor úgy fogalmazott: a közrend és a közbiztonság az ország teljes területén szilárd, ami nemcsak a Belügyminisztérium megállapítása, hanem közvélemény-kutatások is alátámasztják.
A belügyminiszter ismertette: a tárcához tartozó tizenkét terület közül a legszélesebb körű feladatot a 3177 önkormányzat jelenti. Ezen a területen 2010 óta az autonómia, a demokratikus működés kialakítására koncentráltak, az önkormányzati törvénnyel pedig azt célozták meg, hogy ne keveredjenek az állami és az önkormányzati feladatok, továbbá megkísérelték a feladatfinanszírozás bevezetését.
Az önkormányzatok korábbi alulfinanszírozottságáról szólva azt mondta: az adósságállományuk 1 247 milliárd volt, amihez még hozzájárult 300 milliárd forintnyi kifizetetlen számla. A kormány döntése alapján 2011-ben a megyei önkormányzatok adósságát 196 milliárd, 2012-ben az 5 ezer lakosúnál kisebb települések adósságállományát 83 milliárd, tavaly az ennél nagyobb településekét 603 milliárd forinttal csökkentették. Idén február 28-áig pedig teljes egészében kiváltják az önkormányzatokat ebből az adósságteherből – mondta.
A tárcához tartozó második legnagyobb területen, az építésügyben elérték, hogy a szabályozás rugalmas, közérthető, az ügyintézés pedig gyorsabb legyen – közölte a miniszter.
A kulturális örökségvédelemmel kapcsolatban hangsúlyozta: a cél történelmi örökségünk feltárása, megőrzése, továbbá az, hogy az identitástudatunkat befolyásoló leletek ne vesszenek el, ugyanakkor a fejlődésünket biztosító, életműködésünket javító beruházások ne szenvedjenek csorbát ettől.
A vízügyi és közfoglalkoztatási helyettes államtitkárság munkájáról szólva azt mondta: ezen a területen a gyakorlatban kellett megmutatni a felkészültséget. Már 2010-ben bizonyítottak a Sajó és a Hernád áradásakor, a tavalyi dunai árvíz idején pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 28 ezer kilométernyi állami tulajdonú csatorna kezelését kezdték meg, és kiemelt feladatot jelent idén a várható aszály – ismertette.
A közfoglalkoztatásról szólva azt említette meg, hogy a 2011-ben indított programra akkor 153 milliárd forintot fordítottak, idén már 183 milliárdot. Míg 2011-ben 35 ezren, tavaly már 407 ezren dolgoztak a közfoglalkoztatásban. Ezen a területen a fejlődés irányát az önellátó szociális szövetkezeti forma kialakításában határozta meg.
A bevándorlási és állampolgársági ügyekkel kapcsolatban Pintér Sándor hangsúlyozta: a struktúra megmaradt, de a szemlélet megváltozott, befogadta a nemzeti együttműködés rendszerének elveit. Kiemelkedőnek nevezte a kettős állampolgárság bevezetését, a honosítási és visszahonosítási eljárások kezelését, hangsúlyozva, hogy az állampolgársági eskütételek száma elérte az 515 ezret. Komoly teherként említette az illegális migrációt, amely Szerbia felől a 21-szeresére nőtt.
A rendőrségről azt mondta: 2010-ben közbiztonsági deficittel vette át a szervezet irányítását az új kormány, 3500-an hiányoztak az állományból. Azóta több mint 4200 embert vettek fel, és ma 3573-mal több rendőr szolgál, mint a ciklus elején. A nap különböző fázisaiban, de minden településen minden nap van rendőr – fogalmazott.
A technikai fejlesztések közül a gépkocsivásárlásokat emelte ki, szólt a bűnügyi-technikai fejlesztésekről, a bűnügyi térképrendszer kialakításáról és a 112-es segélyhívó jelenleg is zajló fejlesztéséről.
Szemléletváltás történt, "szolgáltató és nem uralkodó rendőrséget képezünk ki" – jelentette ki.
A bűncselekmények száma 2010-ben 428 ezer volt, 2013-ra ez 358 ezerre csökkent. Kevesebb lett a közterületi bűncselekmény is: 115 ezerről 92 ezerre esett vissza, ami az állandó rendőri jelenlétnek köszönhető. Csökkent továbbá a rablások és a közlekedési bűncselekmények száma is.
A büntetés-végrehajtással kapcsolatban szólt arról, hogy több a fogvatartott, hogy a parlament elfogadta az új büntetés-végrehajtási törvényt. A törvények ma az áldozatokat védik és csak ezt követik a bűnelkövetők jogai – hangsúlyozta. Cél, hogy a társadalmat megszabadítsák a bűnözőktől, illetve visszavezessék őket a társadalomba, ehhez be kell vinni a munka társadalmát az intézetekbe. A fogvatartottak 75 százaléka dolgozik, ezen még van mit javítani – mondta a miniszter.
Úgy vélte, a legaktuálisabb teher a katasztrófavédelmet nyomja, amely most is küzd a megkésett téllel. Felidézte: a 2010-es áradás mellett a vörösiszap-katasztrófa,majd az újjáépítés jelentett kiemelt feladatot. Emlékeztetett arra, hogy 2012-től átszervezték a katasztrófavédelmet, és a döntést igazolta a dunai árvíz kezelése. A megelőzésről szólva kiemelte: 2011-ben 25 ezer tűzeset volt, 2012-ben 32 ezer, 2013-ban viszont ez a szám megfeleződött. Megfontolónak nevezte ugyanakkor a szigorú büntetési rendszer felülvizsgálatát.
A Terrorelhárítási Központ minden túszt sikeresen kiszabadított, tavaly 338 bevetése volt, és mind sikerrel járt – emelte ki.
A hivatásos állomány kifogástalan életvitelét ellenőrző Nemzeti Védelmi Szolgálat tavalyi 159, intézkedéssel zárult vizsgálatából mindössze 13-ban kellett az érintett munkatársat a testületből eltávolítani.
A BM múlt évi jogalkotási munkáját ismertetve a miniszter elmondta: 20 törvényjavaslatot, 200 kormányrendeletet, 81 miniszteri rendeletet, 37 miniszteri utasítást, 55 kormányhatározatot, 4 közigazgatási államtitkári utasítást és 30 kormányjelentést készítettek.
Pintér Sándor a tárcájához tartozó két titkosszolgálati szervről nem beszélt, azt mondta, zárt körben fogja értékelni a munkájukat.
73 hozzászólásarrow_drop_down_circle
És közben karddal mentek neki a TEK.nek:-)))
Mondjuk az érdi rendöröket már jónéhányszor megtámadták,elverték, megrugdosták.
Mire számíthatnak a megrabolt,meglopott családok Érden vagy Sóskúton ha a rendöröket is megtámadják.
Ja, ha Pintérnek ez a rend !!!
Karddal mentek a TEK-eseknek
A pilisi parkerdő erdésze feljelentette őket falopásért, aztán jött a TEK.
de utána is lehet nézni a bankrobbantós szalagcímet,
vagy itt alól:
"Lezárták ezek az egész várost" - szökevényt kerestek a..."
ez az amikor a kommunikáció jobban teljesít mint a való élet...
Legalább is a bankszámlád, a vezír
vagyona...lehet menni sorszámot kérni
a rendelöben...:(
Nem értem miért nem rúgják már fenékbe ??? Hát nincs ebben az országban egy
rátermett rendőr aki végre rendet csinálna ???
Na ezt hívják színtiszta hazugságnak !!!
(Sohasem értettem, mit keres ez a tehetségtelen ember Orbán mellett? Valamit nagyon tudhat róla.)
Aki hallja adja át.
(Valahol értekeztünk a maffia államról. 10 ezer Ft. -s kérdés.)
..hö?
(Virágra azért vigyázni, nem ám a gomblyukba tűzni :) )
Most is csak azért szólalt meg,megerősíthesse-hű-de-azért a pénzért milyen faxa gyerek vagyok.Halálra biztosítást köt ránk,csak tudnám melyik bankkon keresztül?
Ismerősök mesélték hogy az elmúlt hetekben taroltak a betörök,rablók ! Vittek mindent,amit nem azt ripityára törték,zuzták.
Amig jó idő volt naponta égették a lopott kábelekről a műanyagot. Az se tünt fel a rendöröknek. Talán azért nem mert elkerülik azt a környéket ahol naponta többször is járörözniük kellene. Nem találják a betöröket,tolvajokat ? Talán keresni kellene !!!
Talán megvárják hogy meggyilkoljanak néhány embert a betörök ???
Pintér "ÚR" ! Hol van rend ?
Nem tűnt fel, hogy "Kedves elvtársak" a megszólítás ?
síboló sakál - sarlatán samesz... :))
Azért kapaszkodik két kézzel a pulpitussal nehogy hanyatt baxxa magát attól a hazugság sorozattól amit kedves vezérének "muzsikál...
Bár, don pintért nem kell félteni, van annyi "titkos anyaga" zsírdisznó orbánc dinasztiáról",
hogy biztonságba érezze magát ideig-óráig!!
Kevés! Én nyakig temetném egy gödörbe,... aztán... kapna egy vödör tűzhangyát...
Hol él? Burokban! Jól őrzött kastélyban...
Igazi nyalonc karrierista!
Ha arra gondolok, hogy MSZMP-s korszakában is ugyanilyen elvtelen bérenc volt, akkor már azon sem csodálkozom mitől oly kedves orbánc Nérónak!!
(Csányi is elbaxta. Nem találja az utat a fideszesek fenekéhez. Ellenségként kezelik.)
@pikandero: ma, 18:27
Kevés! Én nyakig temetném egy gödörbe,... aztán... kapna egy vödör tűzhangyát..."
Vigyázz, mert gyanúba keveredsz, már volt ahol megesett, a hatalomhoz közeli, de az alvállalkozóinak fizetni nem akaró hirtelen meggazdagodott vállalkozóval.
www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium/a-miniszter/pinter-sandor-eletrajza
www.kormany.hu/hu/nemzeti-fejlesztesi-miniszterium/a-miniszter/eletrajz
Hát még a macisbankhoz milyen közel álltak, még a betörésjelző sem szólalt meg...
. egyébként rend van persze . :-((((((((((((((((((((((((((((((((((((
Némethnét még az Artex-től ismerem. (Két lányismerősöm is volt az Artexből) :)
Imádják a pintér-rendet a jó kocsikkal lopni rabolni járó bandák akiket ha véletlenül megfognak akkor a vajszívű bíró úrak majd szépen kiengednek.
Ahhoz, hogy rend legyen mindenkinek, de mindenkinek legyen tisztességes munkája, tisztességes fizetése, ne közmunka, ne segélyből éljenek emberek milliói!
Vissza áll a rend, ha van munka rendőrre nem is lesz szükség!!!
Hónapok óta nem alszom, mert az a gyanúm, hogy csak bedugták oda a jó elvtársai.
Ha nem csalódom, az Artexhez bekerülni legalább olyan nehéz lehetett, mint más külker cégekhez vagy egy-egy minisztériumba. (Felsőfokú végzettség és nyelvtudás nélkül pláne.)
De lehet, hogy tévedek.
"Kezdetben a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként dolgozott."
Tényleg szép karriert futott be.
A részletekbe ne menjünk bele!
Némethné más eset. Az Artex mindig is kádernevelde volt, de nem tudnám megmondani biztosan, hogy van-e érettségije.
Valószínű, hogy megvan azért, mert éppen az az időszak volt, amikor szakmával két év alatt le lehetett tenni levelezőn az érettségit, ami két telet jelentett, október végétől február végéig. Egyébként nem mehetett volna foxi-maxira, ami a felsőfokút adta neki, amíg érvényes volt. :)
A komcsik és a szélsőjobb ellen, esetleg magyarok és a magyar cigányok között.
Legalább megkérted az árát ??? Te szegény
@feri57: Na, rátok mondják hogy " van az a pénz..."
Legalább megkérted az árát ??? Te szegény
Persze, hogy van pénzem, de ez a cikk másról szól, figyelj oda jobban.
Új hozzászólás