Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Bencsik András lapjának, a Magyar Demokratának adott interjút, amiben például az eddiginél keményebb hangnemet ütött meg a norvégokkal szemben.

A Kehi-vizsgálat lezajlása után Lázár Budapestre hívta az ügyért felelős norvég minisztert, Vidar Helgesent, azonban visszautasította ezt, arra hivatkozva, hogy a Kehi jogkörét és vizsgálatát hitelességét Norvégia nem fogadja el.

“Meglehet, a norvégok rosszul viselik, hogy az a pénz és energia, amit 2010 és 2014 között a mostani kormány megbuktatására fordítottak, feleslegesnek látszik.” – mondta az interjúban Lázár.

Norvégia egyébként továbbra is befagyasztva tartja azt a 36 milliárd forintot, aminek a magyar állam dönthetne, és amit elsősorban környezetvédelemre és infrastruktúrafejlesztésre lehetne fordítani.

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Janosch !!! Neked meg az fáj, hogy ezt a lóvét nem EGYEDÜL nyulhattad le !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Hát neked tényleg elmentek otthonról!!
bretagne
Lázárnak meg az a baja, hogy a norvégok a kormánypénzét nem folyósítja.
bencemacska
Mi vaaaan??? Eddig leértékelte, most meg felértékeli a norvég kormányt?!!

Lézerkém a norvég miniszternek a talpáig érsz, alulról!!!
Hellcat
Tipikus fideszes mocskolódó lejárató hadjárat...most már a külpolitikában is.
Fradigege
A bibsi gyerek milyen elégedett magával. Menj és rántasd le magad Demcsák Zsuzsikával. Annyit is érsz, amennyit az a luvnya.
Szimba
Neked meg az a bajod, hogy hülyeségeket beszélsz. Bolond lyukból bolond szél fúj!
joopapa
@bretagne: A lézer joninak az a baja hogy az ellene tartott tüntetést, a Norvég civil alap pénzéből csinálták! Az meg hogy ez a debil miket hadovál az már szánalmas! Akkor mondhatná az ellenzék hogy a Norvégok azért adtak a fityesznek 36 milliárdot, hogy lejárassák az ellenzéket!
köhögő bolha
Rapcsák egykori kifutó fiúja jobban tenné,ha kuglófokat szállítana jelenlegi kormos gazdájának,állítólag senki nem volt olyan ügyes akkoriban Hódmezővásárhelyen,mint ő.
volvós
Janosch !!! Neked meg az fáj, hogy ezt a lóvét nem EGYEDÜL nyulhattad le !!!
nemkati
Próbálok rájönni, mi a fenéért akarták volna megbuktatni a kormányt a norvégok, de nem jövök rá.

Lehet, hogy holland gyarmatot akarnak csinálni Magyarországból? Na, ez lesz az!
nemkati
@nemkati: Norvég gyarmatot, persze, de ki tudja. Talán a hollandok is ránk pályáznak. :)
Senara
Már mindenki pártunk és kormányunkat szeretné megbuktatni . Amerikaiak , Norvégok , Unió még kivár . Valami készül ellenük , hogy már ilyen baromságot hordanak össze .
F_Viktor
B+meg Jani f@cért kell állandóan cigánykodnotok? Nekem ég a bőr a képemen miattatok!
nemjoezigy
Mit csodálkozol te mázas cserépedény?
A saját pénzüket annak adják akinek akarják, ti a kormány, nem a saját pénzeteket, hanem a NÉP pénzét annak adjátok akinek akarjátok! Soroljam? a közgéptől a mészároson át saját magatoknak.
Ez mennyivel más? Persze értem én, hogy azt nem ti kaptátok, nem ti osztottátok.
m.macskosz
@nemkati: A titkainkra fáj a foguk: hogyan lehet pár év alatt átlagos kormányzati tisztviselői ill.gázszerelő vállalkozói jövedelemből többszörös milliárdossá válni.
De abból nem esznek, hiába próbálnak minket korrumpálni!
A mi fiaink nem olyanok!
:P
soljanka
Itt a vég: LézerJani lesűllyedt L. Simon szintjére.
coni
A norvégok nem hülyék. Pontosan tudják, hogy egy Fidesz által megnyomorított országban jó eséllyel a még jobbra álló Fidesz b. variáció kerülne hatalomra kiskutyástól. Megvárják amíg megjön az emberek esze vagy betagozódunk Ázsiába. A norvégoknak egyiktől se lesz se jobb, se rosszabb.
coni
Lázárnak valóban nem ártana egy amerikai vízum.
bence
Ide figyelj tokmányorrú ! Titeket nem a norvégok buktatnak meg , hanem MI a nép !
Csak idő kérdése az egész !
bence
@coni: ! Én a helyében nem merném megreszkírozni ! Még a végén be sem engednék !
vörösfuvalat
Hát ez egyszerűen hülye. Biztos a lézersugár módosította a tudatát.
Nem azért de ezek a fiúk már olyanok mint a rákosi korszak elvtársai akik mindenhol a sötétben lopakodó ellenséget láttak.
Azok is mindenhol aknamunkát szimatoltak pedig csak maguk alatt vágták a fát.
szandokan
Sokan megpróbálnak betenni ennek a kis országnak valamilyen módon, még ha nem is a megbuktatás a cél. Nem csoda, hogy Lázár sem tudja már néha, mit mond ekkora össztűz alatt.
bundi
@szandokan: bocsi...milyen össztűzről beszélsz?...
És miért is akarnák a norvégok a kormányt megbuktatni?
szandokan
@bundi: Amióta csak hatalmon van a Fidesz, azóta megy az áskálódás ellenük, egyes pártszemélyiségek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy keresztbe tegyenek. Mással sem foglalkoznak, csak a képviselők magánéletével, hogy éppen szarnak, hugyoznak, vagy nyaralnak, mennek tüntetni, meg felszólítanak, stb., a lényeg, hogy a kákán is csomót keresnek. Nehéz ilyen közegben normálisan dolgozni. Erre mondtam, hogy Lázár is tud hülyeséget mondani, és nem azt, hogy a norvégok meg akarták buktatni a kormányt.
Desischado
Lézerfácángyilkosamenyidvanannyitisér janónak az nem tetszik, hogy a norvégok, - nagyon helyesen egyébként, - nem adják a pénzt, így abból sajnos nem tudnak lopni! Ez a baja ennek a megélhetési mocskos hulladéknak! Pfujj!
coyote3
Mindenki, aki idegen, az kormányt megbuktatni akaró erőket vizionál, sürgősen felkereshetne egy pszichiátert. Az ilyet üldözési mániának hívják és kezelni kell...
bretagne
@joopapa: Erre is való a pénz. Nincs köze, közük hozzá, mit csinálnak belőle. Ki kritizálja a kormányt, ha nem az ellenzék? Nem bírják elviselni!
Grafix69
A fene tudja de többi Eus országot mért nem támadják egyfolytában , biztosan van itt valami ami nagyon kell mindenkinek , a hülyeség.
Senara
Én csak azt mondom, Lázár elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Csapásokat adunk és csapásokat kapunk. Az élet nem habos torta,Lázár.
Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség. Itt vannak az ürgebőrbe öltözött Norvég imperialisták ...ja megy az amcsi ügyvivő
dr. prédikátor
Lézerannyitisérfácányvadász jankó!!! én is meg akarom buktatni a fütyi-sz kormányt!!!
Manhattan
a Fidesz által felépített kártyavár kezd dőlni. Orbán pánikszerűen keresi a hibákat elkövetőket és azokat pedig gondolkodás nélkül lapátra teszi. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan működik a maffia feje és mi történik a többiekkel. A fideszesek még most sem érzik, hogy nem az Orbán lesz az első aki menni fog, hanem ők lesznek azok, akiket a hatalom félresöpör.Ebben a játékban még a Lázárnak is lesz egy két barátságtalan megnyilvánulása, de végső soron ő is zsarolható mint a többiek.
nezelodo
szandokan ma 00:27

Azt el kell fogadnunk, hogy a diplomáciának vannak bevett szabályai. Nem igazán divat a világon Orbán katonaságnál kapott találó beceneve szerinti politizálás. Ahogy a magánéletben magázódva irodalmi nyelven is el lehet mondani a véleményünket, és közönséges módon is, mégis más a rólunk kialakított kép. A mi diplomáciánk a vezetőváltás után felvette a kekec stílust, pedig nem szokás sehol sem kokival, sallerral tockossal kezdeni, még verbálisan sem a beköszönést. Főleg nem szokás ezek után arra hivatkozni, hogy nem értik miért bántják a magyart! Természetesen nem bántja senki a magyart, (a következmény persze a mienk), csupán a kormányról mondanak véleményt.
Linna
És vajon mi érdekük fűződne ehhez? Ez egy agyrém!
szöszmösz
@Linna: Erre a kérdésre többször válaszoltak az eszes és intelligens nagyjaink. "Irigyek" :)
Róka Rudi
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
norvégh
@szandokan: Amióta csak hatalmon van az Mszp-Szdsz koalíció , azóta megy az áskálódás ellenük, egyes pártszemélyiségek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy keresztbe tegyenek. Mással sem foglalkoznak, csak a képviselők magánéletével, hogy éppen szarnak, hugyoznak, vagy nyaralnak, mennek tüntetni, meg felszólítanak, stb., a lényeg, hogy a kákán is csomót keresnek. Nehéz ilyen közegben normálisan dolgozni.

Vérlazítóan gusztustalan egy fidesznyik szájából a "báncsák a kormányt" nyavalygás!!!
A fidesz ellenzékben töltött 8 éve másról sem szólt mint: "mindent elkövetnek annak érdekében, hogy keresztbe tegyenek. Mással sem foglalkoznak, csak a képviselők magánéletével, hogy éppen szarnak, hugyoznak, vagy nyaralnak, mennek tüntetni, meg felszólítanak, stb., a lényeg, hogy a kákán is csomót keresnek"

Szóval még a szánalmasnál is szánalmasabb vagy.
magyarbakancs
A Fidesz három k pártja .
Keresztény komcsi katyvasz.
magyarbakancs
A ki minket az ,az a kormányt bírálja az egyben meg akarja buktatni a kormányt.
Az a gond evvel a logikával orvosi nyelve üldözési skizofréniának hívják.
A paranoia vagy üldözési mánia egy irracionális félelem, ami üldözött érzést kelt a betegben. Ez az irracionális félelem megkeseríti a beteg életét, ezért mindenképpen célszerű szakember segítségét kérni.
bundi
@szandokan: tehát még egyszer...
a cikknél, ami arról szól, hogy a kormány jelenlegi vezetői szerint norvégia kormánya is meg akarja, vagy akarta buktatni a kormányt, te azzal jössz hogy ez amiatt van, mert a csúnya ellenzék szóvá teszi a kormány közeli anomáliákat...
mondjuk hogy egyeseknek miből futja a havi egymilliós családi bevételből 5-6 milliót félretenni több millióért vadászgatni, és milliós magánutak államilag kifizetett számláit utólag az asztalra csapni...
ennek kissé terelés szaga van...
de a cikkhez visszatérve...szerinted is meg akarja buktatni a magyar kormányt norvégia?
területi igények miatt? vagy a beruházásait védi ezzel? vagy miért is?
nezelodo
Jut eszembe, a tavasszal még a Sanoma cég igazgatója "esküdött össze az Orbán ellen", amint azt a kedvenc kanászkürtjük hírül adta. Aztán kiderült, csak a cég reklámbevételei tetszettek meg a vezérnek. Azóta a tulaj eladta a céget, de tartok tőle továbbra is csak vágyakozhat a reklámbevételekre a min. elnök és a médiás barátja. Sebaj, kapott fájdalomdíjként egy alkotóházat helyette a Balaton-parti tanyája közelében.
szandokan
@bundi: Odaírtam a végére, hogy természetesen nem akarják megbuktatni a kormányt a norvégok (hogyan is akarnák), csak a rengeteg különféle támadás miatt nem csodálom, ha Lázár már ingerült, a helyében én is az lennék.
szandokan
@norvégh: Téged meg senki nem kérdezett.
szandokan
@dr. prédikátor: Akkor húzzál ki egy vékony damilt, ha feléd járnak:-))
dr. prédikátor
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szandokan
@dr. prédikátor: Ez itt egy magyar oldal, de ha akarod, én is irkálhatok neked pár nyelven, és nem szótárból...
Dr. Felipe
CNN puccsolja vicctort.
CIA szervezi a tüntetést
Az amerikai nagykövetség és Norvégia meg akarja buktatni a magyar kurmányt.

Hát ilyen maszlagokkal etetik szerencsétlen fideSS muzsikokat hogy rájuk szavazzanak + egy zsák krumpli.
Ezzel szemben a valóság az hogy csak a magyar nép tudja megbuktatni a korrupt magyar kurmányt és meg is fogja előbb utóbb.
perfekt
Lázálmaid, Lázár,a konfabuláció kategóriájába tartoznak s ,még néhány álmodozó kormánytagra,melletted.Ez a jelző,kitalált történetekre vonatkoztatható,amiket megéltként ,átéltként terjesztetek,az emberek felé.
narancsbirka
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
KERKA
A piszok liberális norvég kormány nem engedi, hogy a 36 milliárddal korrumpálhassunk egy kicsit. De nem tesz semmit, az azeri barátunk ad majd lóvét, amit úgy osztunk el, ahogyan mi akarjuk-
Nem holmi civil szervezetek fognak a pénz fölött diszponálni:)
csa-csa
meg is értem Őket!
pumpálják ide a lóvét, azért hogy ez a rohadék bagázs szétossza egymás között??!!
remélem nem hagyják békén ezt a szemét bandát és addig bactatják még valahogy vissza nem kapják!!!
csa-csa
ja! és remélem még jól tökön is rúgják a szemeteket!
hetöndöe
Az ürgebőrbe bújt norvégok már ott lapulnak minden bokorban,hogy a NER vivmányait kiirtsák a kormánnyal együtt.:-)))
Ideje lenne a Tanút újra forgatni.
libellle
lezer jonynak egy problémája van, mégpedig az,hogy egy senkiházi mocskos gazember. Csupán bele kell az arcába nézni és ordit belölle a gazemberség. De, "amilyen az úr a olyan a szerszáma"
Ilona2013
Szegény szabadságharcosok! Már majd az egész világ és az ország 3/4-e a megbuktatásukon dolgozik. Ennyi ellenséggel megküzdeni kész öngyilkosság. Nem is rossz - nincs szükség a vadkanra.
kukac50
Meg tudja buktatni majd az Egyesült állam, ha elkezdik vizsgálni az összes uniós pénzt ami Magyarországra érkezett,mikor lett másra költve,mennyit loptak el belőle.
A vidékfejlesztési pénz is Budapesti piacra lett elköltve.
KERKA
Nem üzentünk még hadat Norvégiának? A gülüszemű Rogán majd matematikai adatokkal fogja bebizonyítani, hogy ez a rezsicsökkentés része:))
JAJMÁR
A norvégoknak nem volt velünk semmi baja, miért lett volna? Még pénzt is adtak :-D

Ők nem a "harcolásról" híresek, de hát addig ugrált ez a kormány az orruk előtt, és húzgálták a bajuszát, amíg kicsit felmérgesedtek !

Nem kéne felébreszteni teljesen "az alvó oroszlánt", mert aztán lehet sikítozni, hogy fölfal. én már senkit sem látok, aki akarna segíteni :)
szandokan
@narancsbirka: Szerintem meg te próbálj magadba némi intelligenciát meg kultúrát varázsolni, mert amit itt művelsz, az kritikán aluli. Egyébként az enyém, de még nem eladó, még csak 1 éves. Talán 3 év múlva megveheted már. Árban majd megegyezünk, csak addig még sok közmunkát kell végezned...:-)
szandokan
@narancsbirka: Vegyelek vissza? Sosem dolgoztál nálam:-) Talán ha könyörögnél...akkor sem.
kovacs zoltan
nagyon korrekt, hogy az oldal objektivnek hirdeti magát , csak épp azokat a kommenteket mazsolázza ki ami a szája ize szerint van
kovacs zoltan
Vagyis ha szidod a kormanyt beteszlaek ha nem akkor nem
kovacs zoltan
Titeket akik ennyire kritizáljátok az Orbán kormányt vagy fizetnek vagy ennyire elvakultak vagytok, mert én sem állitom hogy csak jó döntéseket hoznak sőt biztos nagyon sok rosszat is hoznak, de ami biztos az-az, hogy amerika csak a saját hasznát nézi és amit tesz ez árt európának és magyarországnak is, a mostani vádaskodás is ezt mutatja, és ti csak azt szajkózzátok amit ők akarnak, széthuztok, és ezzel el is érték a céljukat -" oszd meg és uralkodj"-. Azt viszont nem veszitek észre hogy egy amerikai képviselő úgy vádaskodik mosolyogva az őt vendéglátó országban, hogy még a fáradságot sem veszi a magyarázatra, márpedig ha engem a saját házamba valaki megvádolna lopással bizonyiték nélkül valószinű nem köszönné meg amit kap és nem mosolyogna önelégülten. Persze ti azt sem veszitek észre , hogy a az LMP MSZP stb. hogy kiáll a multik mellett , nem lehet megadóztatni az RTL-t mert az milyen káros , már korlátozva van a szólásszabadság, érted, nem lehet szidni a kormányt, el van nyomva a sajtó, persze ha különböző sajtóorgánumokban fasisztázzák a kormányt az persze dicséret, sőt biztos vagyok benne, hogy sokkal több sajtó negativ mint nem, akkor hol van itt a szólásszabadság korlátozása kérdem én
DR Eric CARTMEN
Lézerdzsoninak se ártana új kezelő orvos után nézni !!
coni
A norvégoknak egy lépést sem kell tenniük, hiszen az EU (OLAF) már nyomoz korrupció ügyben. Ha felfüggesztik az uniós pénzeket a kormány lázárustul bedől automatikusan, hiszen a gazdaság nem hogy jobban, de sehogy nem teljesít.
m.macskosz
@kovacs zoltan: ma, 13:34 Tudod, ilyen érdekes ez a fórum. Akinek tetszik,
az olvassa és kommentálja, akinek nem, az is olvassa és kommentálja.
Vannak továbbá azok, akik odébb állnak. Nem kötelező itt lenni, nem tudtad?
kovacs zoltan
nem nem tudtam macskosz, csak-hogy a forum véleményformáló, es kicsit furcsa hogy sok értelmetlen szidalmazo konkrétum nélküli kommentet betesztek, és ami nem szidalmazo az nem igazán.
szandokan
@kovacs zoltan: Minden hozzászólás megjelenik itt, még az én Fidesz szimpatizáns szösszeneteim is. Írjál csak bátran.
Főlökött
@kovacs zoltan: Az amerikaiak a diplomáciában jó barátok között szokásos eljárást követik, a magyarok pedig úgy viselkednek, mint az agyamentek a hagyományos (nem EU-konform) disznóólban (azért nem az elefánt a porcelánboltban hasonlatot használom, mert az elefán ennél intelligensebb).

1. Az amerikaiaknak semmit sem kellene indokolniuk, de mint jó barát mégis megteszik. Erre egy olyan piti, lekezelő szöveggel reagálunk, ami vérlázító. Valaki a külügyben vagy bárhol máshol utánanézett a hivatkozott elnöki proklamációnak, tudja miről beszél vagy csak feleslegesen tépi a száját? Én letöltöttem, megnéztem:)

2. Az amerikaiknak nem kell semmit alátámasztani, arra itt van az önálló nyomozati jogkörrel rendelkező Rendőrség, NAV, az ügyészség és az EU csalás elleni hivatala, az OLAF.

Mellesleg egy korábbi (ha jól emlékszem 1977-es) jogszabály alapján sok tízezer magyar állampolgár beutazása az USA-ba nem kivánatos...

Mellékesen pedig nincs bizonyíték ? Tessék :
hvg.hu/document/25c/horvath_andra...
hvg.hu/document/25C/horvath_andra...

Lézer új szösszenete :
www.vg.hu/vallalatok/reklam-es-media/lazar-az-rtl-lemondott-a-szakmai-szabalyok-betartasarol-438981

Azért az is tessék megnézni, a médiaadó mekkora részét fizeti a M1-M2, TV2 és mekkorát az RTL. Hol van cenzúra, hol nincs, milyenek a nézettségi adatok :) A közteherviselés közöttük egyenlő ? Nem igazán az. Ja, ha ezt szóvátesszük, már ellenségek vagyunk...hát ez vicces.
narancsbirka
@szandokan: Pedig visszavehetnél, unalmas vagy már..
narancsbirka
@szandokan: Te nyugdíjas propeller forradalmár, éjjel nem tudsz aludni?
pbalage
ííí... van egy új kommunistánk... Üdvözöllek, kovács zoltán!!!
Ilona2013
@kovacs zoltán: Valószínű te vagy az elfogult barátom! Mindenről beszélsz - mellé - csak a lényegről nem. Úgy tűnik számodra nem az a fontos, hogy korrupció folyik a NAV-nál. Szted külföld vádaskodik - Horváth úr letette a bizonyítékokat az asztalra, mégsem foglalkoztak a dologgal, lesöpörték - vajon miért? Hab a tortán hogy meg is büntették érte. Tehát milyen vádaskodásról beszélsz és milyen bizonyítékot hiányolsz?
kovacs zoltan
Ilona2013-r reagálva. Nem vitatom, hogy van e korrupcio a Nav-nal vagy nincs, nem tudom, mert ami lényeges hogy mi köze van ehez amerikának, miért üti bele az orrát , illetve amikor fillérekért eladták és leépitették a magyar feldolgozó ipart, és sorolhatnám akkor miért nem jött rendet tenni?
coni
@kovacs zoltan: Az USA a nyilvánosság kizárásával kitiltott 6 személyt korrupció miatt a 2004 évi törvényüknek megfelelően. Erre a törvényre akkor szoktak hagyatkozni amikor már nem látnak lehetőséget arra hogy a helyi illetékes független ügyészség, bíróság eljárna az ügyben. Nem kötelesek korrupt embereket beengedni, de nem látnak esélyt, hogy az ügyük kivizsgálásra kerül.
A Hagyó ügyben lassan 6 éve nincs ítélet.
kovacs zoltan
Főlökött! Légyszi segits de amit belinkeltél szivesen megnézném és reagálnék rá, de nekem azt irja a dokumentum nem található.
Megérteném az amerikai reakciót, ha eddig is jelezték volna a korrupciót, illetve ha segitettek volna a magyar népnek amikor a vezetőjük bevallotta, -" hazudtunk, loptunk nem csináltunk semmit"-, utána pedig az ellene tüntetők közé lövetett, de semmit nem tett! Az nem tetszik hogy az ország most kiáll az érdekeiért, és nem hátrál meg.
kovacs zoltan
pbalage-re reagálva. Az élettapasztalatom az tanitotta, hogy aki vitatkozik azzal vitatkozni kell, aki verekszik azzal verekedni, aki pedig gunyosan jelzőkkel illet azt pedig el kell küldeni a pi..ába!!! Elnézést az ő nevében is mindenkitől aki veszi a fáradságot tiszteletben tartja a másik véleményét és érvekkel megpróbálja meggyőzni a másikat igazáról.Ez olyan amerikai stilus nagyobb kutya ba..ik, bevonulunk mert atomfegyvert fejleszt, szétbarmolunk mindent, jaj nem volt atom, nembaj mi akkor is .asza gyerekek vagyunk.
coni
@kovacs zoltan: Ha az USA valóban be akarna avatkozni Mo. belügyeibe már régen felfüggesztette vona a NATO tagságunkat nem fizetés miatt vagy Tempeltone jobb helyet találna a pénzének. El kell ismerned, hogy kizárt, hogy az amerikaiak ilyen kicsinyes marakodásba beszállna. Átnéznek rajtunk.
szandokan
@narancsbirka: Nyugdíjas, én? Attól még messze állok. Egyébként nagyon keveset alszom, tudod éjjel is tervezek, dolgozom sokszor, és néha pihenésképpen írok az olyan nem normálisoknak, mint amilyen te is vagy.
m.macskosz
@kovacs zoltan: november 14., 17:11
Ha nekem akarsz válaszolni, klikkelj a "Válasz erre" sorra,
mert lám, most is majdnem elsikkadtak mélyenszántó gondolataid.
Nem írhatok dicsőítő szavakat a kormányról, mivel semmi jót nem látok a működésében.
A pacal pörköltet és a mákos tésztát sem tudom dicsérni,
ezzel szemben egy valódi bécsi szeletről ódákat tudnék zengeni.
Te magasztald fácánlézert, bizonyára elégedett vagy a munkásságával, én nem!
kovacs zoltan
@m.macskosz: Köszönöm a segitséget, nem vagyok egy gyakorlott forumozó. Őszintén remélem te is azért vitatkozol mert mint magyar, magadnak és a nemzetednek jót akarsz, és ezek után igyekszem minnél kevésbé cinikus és gunyoros lenni, mert ugy gondolom egy a cél, ha az oda vezető utat másnak is látjuk, és remélem akik ezt elolvassák szintén elgondolkoznak ezen, és akkor talán egy erősebb ország lessz magyarorszag.
Nem dicsőitem a kormányt, sőt, sok mindennel nem is értek egyet feltétlenül, sőt azt sem hiszem hogy a navnál minden tökéletesen müködik, abba viszont biztos vagyok, hogy az amerikából, az unio egyes erdekcsoportjaitol jövő kritikák nem a te betevődet féltik, nem a demokráciát féltik, hanem a saját érdekeiket, saját befektetéseiket, és ezért mindent megtesznek , és nem válogatnak a modszerekben. Ezt csinálják az egész világon, viszont a demokrácia őrzése nem cél hanem ezköz. Nem ujkeletü dolog ez anno a keresztes háboruk is jók voltak földszerzésre vagyongyarapitasra.
Az sem ujkeletü taktika amikor, egy egységes nemzeten belül az embereket egymással szembe forditják, nem is nehéz csak jól kell ismerni, hogy ezt vallási alapon, vagy politikai irányultság alapján tegyék, keleten vallásosabbak az emberek ott vallási alapon teszik, magyarországon pedig politikai alapon. Én őszintén remélem, hogy akik itt forumoznak nem esnek abba a hibába, hogy ellenségként tekintenek a másikra mert ő más utat tart jónak!!!
m.macskosz
@kovacs zoltan: Kedves ez a hangvétel, de sajnos nem értünk,.. nem érthetünk egyet.
Az, hogy a politika mocskos dolog, abban itt valamennyien egyetértünk, azt hiszem.
"...és ezek után igyekszem minnél kevésbé cinikus és gunyoros lenni, ..." írod.
Ne tedd! Imádom a fanyar humort, a cinizmust, a gúnyos, ám találó benyögéseket!
No, most, hogy körbeudvaroltuk egymást, a lényeg:
Nem tetszik a rendszer. Nem tetszik, ahogy hülyére vesznek. Nem tetszik, hogy
azok teszik ezt, akiknek az lenne a dolguk, hogy az ország/a nép érdekében dolgozzanak, minket rabolnak ki! A világon olyan nincs, hogy egy kiló kenyér, egy liter tej azért
kerül annyiba, amennyibe, mert 18% az ÁFA-tartalma. (Kivéve Dániát, de ott az átlag jövedelem nem egészen annyi, mint nálunk...)
Azért üdvözöllek itt a Propelleren! :)
kovacs zoltan
@m.macskosz: Itt kezdődik az amikor annak ellenére hogy nem értünk egyet bizonyos dolgokban nem beszélünk el egymás mellett, és ha a továbbiakban a vitában holtpontra jutunk erre a pontra kellene visszatérni.
Most hogy abban egyetértünk, hogy a politika egy piszkos játszma ahol sok esetben a köz érdekei elé kerülnek a saját érdekek, személyes ambiciok, én abszolut nem vitatom hogy ez a jelenlegi kormánynál sincs másképp, de akkor ha jól értem Te jobbnak tartottad az mszp-t ? Erről vitázunk!?
Toby
@kovacs zoltan: Arany tökű barétom, a jenkik a tiszta bótot' szeretik, nem a sajátos fidesznyik mutyikat! Az a mi pechünk, hogy az unió olyan zsenge ebben a kérdésben, mint Semmijen Zsolt doktorija!
kovacs zoltan
@Toby: Drága tezsvirem irak is tiszta bót vót ugye, nem vót atom, há nem vót, azért mi fa..a gyerekek vagyunk mert jó megmutattuk, nőtt a befolyásunk ott is , meg hat sok fegyver is elment! Ez tényleg tiszta bót!!!
Dr. Felipe
A lézer szarjankónak meg az a baja hogy nem ő osztja a norvég pénzeket, pedig milyen jól jönne a fácánvadászathoz.
m.macskosz
@kovacs zoltan: tegnap, 19:12 MSZP? Nem. Az MSzMP annál inkább.
Igaz, hogy akkor is sok gazember volt, de annyira pofátlanok nem mertek
lenni, mint az abból kifejlődött kdnp, fidesz, jobbik, stb.
Igaz, hogy ott is voltak EGYENLŐBBEK, de akkora különbség, mint ma
ember és ember között, nem volt. Ráadásul, akkor tényleg sokan hittek
a szocialista eszmékben, míg ma csak a mammon számít, lásd fácánlézer
elhíresült mondását: mindenki annyit is ér...
Toby
@kovacs zoltan: Arany tökű barétom, a mocskos diktatúrát írtani kell, teljesen mindegy, hogy valós, vagy mondvacsinált indokkal/okkal/kifogással!
A demokrácia nem tűrheti meg a diktatúrát, sem a puhából, sem a keményből!

Felkészül gengszterisztán maffia-mutyikormánya!

Felkészül Gengszterisztán maffia-mutyikormánya!
kukac50
A Norvégok nem akarják,hogy Lázár János kezelje a Norvég pénzt!
Orbán elfelejtette mondani,hogy Norvég pénzből lett a Győri lányok sport klubja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.