Érdekes közleményre bukkantunk a közösségi médiában. A szöveget több blog és Facebook-felhasználó is megosztotta – ennek alapján a váci CÖF klubnak furcsa elképzelései vannak az ellenzéki tüntetőkről...

A váci CÖF klub és Péleusz oktatási központ tagjaként kezdeményeztük, hogy a harcművészetekkel foglalkozó emberek adatai kerüljenek bele egy állami adatbázisba!

Az utóbbi időben elharapózó erőszakos tüntetéseken sok harcművészetben jártas fiatal megfordult.

Sokat közülük látásból is felismertünk!

Kapcsolatainkon keresztül kezdeményeztük ezen emberek nyilvántartásba vételét saját sportklubjukon keresztül. Ezen adatok egy állami nyilvántartásba fognak kerülni és egy esetleges katonai mozgósítás alkalmával felhasználásra kerülnek majd.

Ha rendbontásra van energia akkor a haza védelmére is!

Ha ilyen veszélyes sportok űzésére van pénz és idő akkor a külön adók megfizetésére is tellik és az esetleges túlórákra amiből az autópálya matrica megvehető.

Az ország súlyos külső támadásoknak van kitéve. Ilyenkor az embereknek össze kell fogniuk és a mindenkori legális és törvényes kormányt védeni!

Csongrádi Eszter
Vác-CÖF klub
Péleusz nyelviskola
www.peleusz.mindenkilapja.hu
Szoros együttműködésben a Jövő Generációja Egyesülettel!

A Jövő Generációja Egyesület egyébként már korábban is tett érdekes kijelentéseket, az Ultras Liberi szurkolói portál pedig el is határolódott a szervezettől.

A cikk megjelenése utána a CÖF-CÖKA közleményt juttatott el a Propellerhez, eszerint "a közösségi médiákban Vác-CÖF Klub kezdeményezéseként megjelentetett közleménynek semmi köze nincs a CÖF-CÖKA fórumhoz és alapítványhoz". "A CÖF-CÖKA Vácon nem működtet klubot, arra Kuratóriumunk nem adott engedélyt. A közleményt megjelentető Csongrádi Esztert szervezetünk nem ismeri, vele kapcsolatban nem áll" – írták.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Bocs, de én most ezt a Csongrádi Eszter nevet felkarcoltam egy másik adatbázisba, azokra az időkre tartogatom, amikor majd a CÖFfel lesz leszámolva.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nil
Gondoljátok hogy még nincsenek listázva?
Kérdés- kitől védjék meg az országot- ki ellen akar mozgósítani a cöf?
Polgárháborúra készülnek?
Nagy az Isten állatkertje ahogy apám mondaná ...
dömdödöm
Valaki fejtse ki hogy béke időben milyen veszély van? Eu tagság ,nyugati elkötelezettség Nato tagság egyenlőség és demokrácia van , mit akartok listázni ? Ez fideszes kattanás ez a listázgatás ? Elvándorolt az eszük ?
pbalage
Bocs, de én most ezt a Csongrádi Eszter nevet felkarcoltam egy másik adatbázisba, azokra az időkre tartogatom, amikor majd a CÖFfel lesz leszámolva.
volvós
Aztán a köv.lépés, hogy jönnek hajnalban
a nagy fekete lefüggönyzött Pobedák,
Volgák a házunk elé ???
Agyament barom CÖF-ös társulat !!!
papa.49
Nincs semmi új a nap alatt, ez nekem kurvára ismerős, mikor fiatalkoromban elmentem márc. 15. egy összejövetelre hát persze bevittek, éjszakát bent töltöttem, és próbáltak puhítani, hogy kiket ismerek az ott lévők közül, közben felsorolták hogy Anyám hány unokatestvére melyik nyugati országban él, hogy Apám munkástanácselnök volt '56 ban, hogy kirúgtak a szakmunkás képzőben a kiszből, hogy a ,,Szabad Európa,, rádiót szoktuk otthon hallgatni, a lényeg kurva sokat tudtak a családunkról, na én attól kezdve sokszor megfordultam a rendőrségi cellákban, mert juszt se hagytam ki egyetlen megmozdulást se...
Úgy látszik van már ,,szervezet,, amelyik visszatér az elmúlt időkhöz, mondjuk ez se VÉLETLEN!!!
vukkocska
Külső támadás? Csak nem erről (is) pusmogott Orbán Putyinnal? Hogy megvédik hazánkat? Ez már a skizofrénia legmagasabb foka. Erőszakos fiatalok? A legbékésebb tüntetések vannak már több hónapja. A legkisebb atrocitásnál, hogy a Parlament lépcsőjén felmentek, már előkerültek a paprika spray-ok. Fújtak ahová értek. Mi lett volna, ha tényleg erőszakosak lettek volna? Egyszer igazán csak azért lennék kíváncsi rá, mit tennének akkor. Ugyanis 2006-ban a 220 milliós tv-s székház rombolás, a több milliós rongálási, gyújtogatási károknál mélységesen fel voltak háborodva - természetesen a fideszesek -, hogy a rendőrök megpróbáltak Budapesten véget vetni a gátlástalan rombolásnak. Ne külső fenyegetettségtől féljenek, hanem a magyar emberek haragjától. Még nem tudják felfogni, mit tehet a több tízezer ember, ha a szikra kipattan.
Szimba
"Az utóbbi időben elharapózó erőszakos tüntetéseken sok harcművészetben jártas fiatal megfordult." -
Hol volt az erőszak?
Szimba
"tüntetéseken sok harcművészetben jártas fiatal megfordult"- na és? Megfordult ott sok nem harcművészetben jártas fiatal is
Szimba
"Kapcsolatainkon keresztül kezdeményeztük ezen emberek nyilvántartásba vételét saját sportklubjukon keresztül. Ezen adatok egy állami nyilvántartásba fognak kerülni és egy esetleges katonai mozgósítás alkalmával felhasználásra kerülnek majd."
Csongrádi Eszternek vannak kapcsolatai? Nem is akármilyenek? Melyek azok? Hozza nyilvánosságra!
73
Szűz Mária édesanyám,aki a mennyekbe lakozol titokban!Még ekkora egy ökröt,mint ez lány!10-szer olvastam el azt a baromságot a roham előtt!Mint a Rákosi rendszerben!Igaz elvtársnő?Gyorsan menj el orvoshoz kislány,mert még szövődményei lesznek ennek az agyfosásnak.Biztos,hogy nem(Angi)Vera a keresztneved?
Stancika
Sőt megfodult ápolónő, balerina,és hajléktalan is.
Mobil123
Először is b+! aki sportól az nem fog erőszakoskodni az utcán mert kib@sszák az egyesülteből!
A jó anyádat vedd nyilvántartásba és küld harcolni magatokkal szemben!! mert ti vagyok a veszélyesek .
Az hogy a Szülőnek (vagy gyereknek) meg mire van pénze és mire nincs semmi közöd hozzá picsa!!
Szimba
orbán alatt már semmilyen sportklub tagjai sem lehetnek biztonságban. Mert tudjuk, vannak lövészek, íjászok, karatésok, vívók, cselgáncsozók, taekwondo-sok, birkózók.
Szimba
"Ezen adatok egy állami nyilvántartásba fognak kerülni és egy esetleges katonai mozgósítás alkalmával felhasználásra kerülnek majd.
Ha rendbontásra van energia akkor a haza védelmére is!" - Mit tud ez a senki, most hallottam róla először váci eszter? Háborúra készülünk, vagy csak agymosott, hülye orbánista?
tevje02
A sakkozókat is nyilvántartásba kellene venni, mert ott meg ész van. És az lehet veszélyesebb!
human
Ha ez nem kamu, akkor azt mondhatjuk már sokadjára, hogy elgurult a gyógyszer már megint.
soljanka
@pbalage: Eszter volt az, aki májusban az angol emelt szintű érettségizők reklamálása után megszólalt, és megvédte a rendszert. A szinte mindenki által érthetetlen, rossz minőségűnek mondott hanganyaggal neki nem volt semmi baja.
Sziszifusz
... és leletárba kell venni, a Fidesz párti erőszakos fiatalokat is, 2006-ig visszamenő hatállyal.
Jankó123
"Ha ilyen veszélyes sportok űzésére van pénz és idő akkor a külön adók megfizetésére is tellik és az esetleges túlórákra amiből az autópálya matrica megvehető."

-Személyre szabva kiosztják, kinek miről kéne lemondania annak érdekében, hogy fizetni tudja a különadókat, és túlórázni küld, hogy legyen miből megvenni az autópálya matricát!
NA VAZZE!
Köszönjük EMESE!!!
:-)
Threshold
Az azért érdekelne - mint több évtizedes harcművészeti múlttal rendelkezőt- hogy ki az az IDIÓTA aki azt gondolja, hogy a harcművészeti klubokba járók veszélyesek?? Kérném a fent nevezett, de számomra egy kis senki "hölgyet", hogy keresse fel Furkó Kálmánt, vagy éppen Máday Norbertet vagy épp Simicskó Istvánt és kérdezze meg ugyanezzel az arroganciával az ő véleményüket is! FELHÁBORÍTÓ!
wagabund
Semmi köze az egészhez a cöfnek... csak ők hozakodnak elő kamuból egy olyannal, amit minden erőszak-szervezet amúgy ab ovo megcsinál...
hajaj...olyan nyílvántartás van, hogy csak na.. szerintem nem is baj, mert mint látjuk az fbi is így tud létezni...(meg az összes társszervezet a világban...)
akinek vaj van a fején, az ne menjen a napra... vagy húzzon zoknit a fejére(is)
mariaberta
Ezt is Kubatov elvtárs fogja listázni??
soljanka
@Threshold: Én 45 évesen kezdtem tai-chizni, majd két év múlva karatézni. Ha valahol nincs erőszak, akkor az ez.
Az "öregeket" is listázzák? :)
ancika
Lekaratélyozzuk az amcsikat... meg a norvégokat, persze.
volvós
@Mobil123: 13:06
Kellemes és tömör volt a hsz.-od !!!
Végre egy öszinte szó...:-)))))
Egyébként nekem is hasonló indulataim voltak...
73
Hogy szakadt volna a fejed az anyádba,mikor erre a világra ellett,te fityeszes komcsi kurva!Bocs,de elragadtattam magam:-).
Hellcat
Most erre mit lehet mondani...én nem találok szavakat...ja de 1 mégis. Rendszervisszaváltás.
eszegfu
2x is megnéztem: tényleg mostani hir ez, vagy esetleg valami régebbi. Nem hittem el, miről is beszél! "Utóbbi időben elharapózó erőszakos tüntetéseken...fiatal megfordult." Milyen erőszak volt a tüntetéseken? Felgyujtottak autókat, netán épületeket, vagy törtek-zuztak? De az is előfordul: ez nekem valahogy "kimaradt" a történésekből...
soljanka
Eszter kisasszony meg az ő nyelviskolája:

"A bűnszervezet tagjai megegyeztek a nyelviskolák vezetőjével vagy tanáraival, akik a vizsgán eltűrték, hogy a kuncsaftok elővegyék a náluk lévő kész megoldásokat, míg a szóbeli vizsgákon tényleges nyelvtudás nélkül is "megfelelt" értékelést adtak nekik. A bűnszervezetbe piramisszerűen többen is bekapcsolódtak. A toborzókkal együtt legalább 105 ember kapott így nyelvvizsga-bizonyítványt. Az érintetteknek a középfokú komplex nyelvvizsgáért 300-350 ezer, a felsőfokúért 500-550 ezer forintot kellett fizetniük.

A portál váci forrásai megerősítették, hogy hivatalos személyek is érdekeltek voltak a csalásban, sőt elmondásuk szerint a kenőpénzes nyelvvizsgáknak lényegében szabott áraik voltak, amelyről a városban sokan tudtak.

A váci nyelviskolában nem csak a TIT mint vizsgaközpont által működtetett Telc nyelvvizsgákat tartottak: Rigó utcai vizsgahelyként (ITK-Origó nyelvvizsga) is működött. A nyelvvizsga.info információi szerint ezzel a típusú nyelvvizsgával történtek a csalások. "
eduline.hu/nyelvtanulas/2013/5/11/Egy_vaci_es_egy_vecsesi_iskola_is_erintett__ODXZO3
eszegfu
@soljanka: Kösz.! Én más évjáratra gondoltam, nem 2014-re. Tényleg volt erőszak?
soljanka
@eszegfu: Persze. Úgy, ahogy a békés tüntetők 2006-ban piknikeztek a Szabadság téren. :)
eszegfu
@soljanka: Ha belegondolsz, aki képes "öreg" korára egy dobás után felállni, majd utána még támadni is... az ugyanugy potenciális "zavargó" lehet. Az én fiam is 45 évesen kezdett karatézni az unokámmal... Nem nagyon értem ezt a CÖF-klubos Eszterke javaslatát. Van joga "összeiratni" az embereket akár a CÖF-nek, akár a sportszövetségnek? Ez azért mégsem egy népszámlálás.
Toby
Nincs új a Nap alatt. A kézi vezérelt,, sértett politikuskák már 2010-ben kiadták az adatgyűjtésekkel és rendszerezésekkel foglalkozó hatóságocskáknak - jó nagy közpénzt nyomatva erre is !- hogy az "elégedetteket" feltétlenül nyilvántarásba kell venni, amatőr módszer a Kubatov-lista, kifinomult szakértő módszer pedig a nemzetbizonytalansági szervezetek, AvH és magánnyomozói irodák kooperációjában készült adatgyűjtés és nyilvántartás, melyekkel egy esetleges qrmányváltásnál soha nem kell elszámolni, ugyanis már e tevékenység is jogsértő, ezért nincs is regisztrálva sehol a "feladat" - nyomtalanul indul és nyomtalanul tűnik el, ha szűkségrs !
Arra mérget vehet bárki, hogy a szakszervezeti "elégedettek", továbbá a tüntetéseket szervező "elégedettek" már kis aranyos, cuki adathordozóban gyűlnek, de ugyanígy van adathordozójuk a neten "elégedetteknek" - ne felejtsük, minden net - és mobilszolgáltatónak kutya kötelessége volt helyiséget biztosítani a különböző titkosszolgai szervezetek részére, hogy kedvük szerint turkáljanak a mobilos beszélgetések és sms-esek adathalmazában, kapcsolatokban, de ez a helyzet a vezetékes szolgáltató esetében is, s nem véletlenül felügyeli lézer f@szkalap jános a Magyar Postát sem.
A közösségi oldalak folyamatos megfigyelés alatt állnak, marhára nem célszerű kitárulkozni az oldalakon ! Az illetékes több hetes/hónapos utánjárást takarít meg magának, ha betekint egy-egy közösségi oldalra, mondjuk éppen azért, mert környezettanulmányt készít rólad !
soljanka
@eszegfu: Joga nincs, de"kapcsolatain" keresztül gondolta. :)
Gondolom a kapcsolataik is kiröhögték. Bár ebben az országban azért ebben nem vagyok 100%-ig biztos.(:
bencemacska
@soljanka: ma, 14:42

...és fizettek az elfogyasztott Túró Rudiért!!!
nezelodo
Már éppen ideje, hogy Eszter kisasszony előlépjen cöffögő fő erkölcs ítész államtitkárrá a dakota kormányban. Megdolgozott fideszes böcsülettel érte.
coyote3
Eszter, Eszter, hogy te mekkora ökör vagy...
hetöndöe
Minden elnyomó hatalomnak megvannak maga önkéntes ,túlbuzgó idiótái.Esztike is ezen csoportba sorolható,az ilyenekből lettek anno az önkéntes 3/3-sok,a nyilas világban a feljelentgetők...stb.Az emberi butaság végtelen,a szomorú az,mikor a hatalom értékeli is az ilyetén megnyílvánulást,sőt díjazza is jó állásokkal,trafikokkal,nemzeti vizeldékkel,úniós megrendelésekkel és a sor szinte végtelen.
Esztike,Ön egyszemélyben testesíti meg az ország,a nemzet és a társadalom legalját,nincsenek is megfelelő szavak rá,hogy micsoda szarból gyúrt halmazat csupán az ilyen embernek csúfolt egyed.
Kiábrándító és szégyenletes,hogy mit művelt társadalmunkkal egy őrült ember.
volvós
@hetöndöe: 10 tetszik !!! **********
Desischado
@hetöndöe: Csatlakozom, főleg a vége tetszik!

"esztike,Ön egyszemélyben testesíti meg az ország,a nemzet és a társadalom legalját,nincsenek is megfelelő szavak rá,hogy micsoda szarból gyúrt halmazat csupán az ilyen embernek csúfolt egyed.
Kiábrándító és szégyenletes,hogy mit művelt társadalmunkkal egy őrült ember. "

Leszámítva, hogy ez a kis luvnya nem ember. Mivel jólnevelt vagyok, nem írom le, kiket írkáljon össze ez a kis... a többit gondoljátok hozzá!
Nem igaz, mennyi undorító féreg van a fideszses berkeken belül?! Legközelebb kiket kell "összeírni", te kis rohadék?! Nem mondom, hogy hova menj, mert sajnos, nálunk nem divat az anyázás!
mate03
@papa.49: Azt hiszem 4.éve szajkózom,hogy a Fidesz működése, egyre jobban hasonlít a Rákosi-féle diktatúrára! Már a Kubatov-listánál tudni lehetett, hogy mindenkit megfigyelnek! Az állandó harc valaki ellen,szintén Rákosit idézi! Viktornak a harc a mániája!Csak azt nem értem,mi a picsáért nem megy Afganisztánba harcolni és hagyna minket élni!
papa.49
@mate03: Szerintem azért nem megy Afganisztánba, mert kurvára gyáva xarzsák, fosik ez mindentől, betojna ha mellette lövöldöznének, minden cselekedetén látszik, hogy semmiért nem meri vállalni a felelősséget, pl. nem nyom gombot a parlamenti szavazásokon, a pribékjei jelentik be az igazi sanyargató dolgokat, a sajtó nem kérdezhet tőle spontán, csak az előre megírt kérdéseket tehetik fel a kiválasztott ,,mikrofonállványok...
Gyuri Géderről
Csongrádi Eszter
Vác-CÖF klub
Figyelemre méltó elmélet. Hitler, Horthy és Rákosi ideán alapul.
"Szoros együttműködésben a Jövő Generációja Egyesülettel!" Gratulálok az Egyesületnek, de ebből a jövőből nem kérek.
Desischado
@papa.49: Például a fontos szavazásokon - lásd, Paks, - sem vesz részt, ha kimozdul, akkor a tek meg a rendőrség el nem maradhat! A véleményed tökéletesen helytálló, és találó!
De én szivesen megnézném Afganisztánban! Sőt! Ott is felejteném!
papa.49
@Desischado: Az én véleményem szerint ez a manus egy iskolai ünnepély levezetésére is alkalmatlan, felelősséget nem mer vállalni a tetteiért, mindig valakinek a háta mögé bújik, és azt is megfigyeltem, mikor itt voltak az oroszok akkor azok voltak a ,,fúj,, kimentek, most meg az Unió a ,,fúj,, komolyan mondom nem hiszem hogy normális...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.