Több mint 2300 embert foglalkoztattak vissza közmunkásként az elmúlt másfél évben, ez derült ki a Belügyminisztérium adataiból, amelyeket az LMP kért ki.

Az ellenzéki párt szerint még ennél is többen lehetnek azok, akik így jártak, vagyis felmondtak nekik, majd ugyanarra a munkára közmunkásként vették vissza őket – hangzott el az RTL Klub Híradójában.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A riportban szereplő szerencsétlen emberben még volt annyi tartás, hogy nemet mondjon erre az aljas fideszes húzásra. Aztán gondolom elmagyarázták neki, hogy ha nem megy el rabszolgának, akkor el is kaparhatja magát. Ezzel szemben BP-en egy alpolgit elbocsátottak, sokmilliós végkielégítést kapott, majd újra alkalmazták. Látjátok a kontrasztot? Nyamvadt tetű banda a fidesz azokkal együtt akik ennek tapsolnak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Nagyon helyes, hiszen ugyanúgy tapsolnak és éljeneznek mint addig amíg dolgoztak, vagy nem??
Igaz biztos nem az élősködő naplopó rokonokat rúgják ki hanem azt aki ért is ahhoz amit csinál , a hitvány rokon meg jó lesz osztályvezetőnek mert úgyis hülye, de majd a közmunkás megcsinálja helyette, ha nem akar gazolni a parkban.
De én azt mondom aki a közért dolgozik, főleg a parlamentben, az közmunkásként tegye úgyis lopnak mellé eleget!!
tűzróka0919
Magyarország meg ujjul . Jön a jól megérdemelt "közrabszolgamunkás" társadalom .
magyarbakancs
Politika az átlag emberel ott cseszik ki ahol csak tud.
A politikus urakat kellene közmunkabéren tartani egypár hónapig.
Eriksson
A politika napszámosainak nem is kellene fizetést adni. Reformjaikkal, rendeleteikkel, különböző közéleti, gazdasági rendszabályozásaikkal teremtenek olyan helyzetet az érdekcsoportjaikba tartozó vállalkozásoknak, hogy azok hálapénzéhez képest az amúgy is csak hulladékmorzsa. És legalább nem lenne elmondható, hogy az adófizető (amúgy egyáltalán nem érdekképviselt) népek nyakán élnek.
verum
Régen azért volt olyan szabály, hogy tömeges elbocsájtás, létszámleépítés ha volt, nem vehettek fel helyette újat.
A közmunkára való visszavét most akkor vagy a törvény kijátszása, vagy törvényesítettek megint törvénytelenséget.
Ebbe nem lenne szabad belenyugodni. Vajon volt egyetlen ember, aki emiatt perre ment...?
eugen4402
A feudalizmusban legalább nyíltan JOBBÁGY-nak nevezték a jobbágyot, nem kerestek fedőnevet a lényeg eltakarására. Közért, közszemérem, közmunka megannyi rejtjelezett fogalom.
Strong
így tényleg megoldható a teljes foglalkoztatás...
szaboria1
Már május végén mer írtuk, hogy a KLIK ezt fogja tenni. Sajnos az önkormányzatok is kezdik átvenni ezt a trendet mivel igen meg nyirbálták a költségvetésüket.
Clavigo
Remélem volt közöttük egypár telivér fülkeforradalmár...
human
A riportban szereplő szerencsétlen emberben még volt annyi tartás, hogy nemet mondjon erre az aljas fideszes húzásra. Aztán gondolom elmagyarázták neki, hogy ha nem megy el rabszolgának, akkor el is kaparhatja magát. Ezzel szemben BP-en egy alpolgit elbocsátottak, sokmilliós végkielégítést kapott, majd újra alkalmazták. Látjátok a kontrasztot? Nyamvadt tetű banda a fidesz azokkal együtt akik ennek tapsolnak!
lópicigáspár
20 év Recsk, teljes vagyonelkobzás az összes reformernek!!
Mobil123
Na fanok tessék védeni a mundért ami lehetetlen!!! Egyszer már csak kötél lesz a nyakán ennek a szaros rühes bandának.
Mézike
@verum: Volt igen. És elvesztette, mert ez így ahogy csinálják törvényes!
verum
@Mézike: - jó lenne tudni, melyik törvényre hivatkozva.
nyanya001
Statisztikailag így valósul meg az 1 millió munkahely !
enslaved
@szaboria1: Igen, az önkormányzatok rákényszerülnek erre sajnos, mert nagyon kevés pénzből gazdálkodnak sok helyen. Amikor nem tudják kifizetni a teljes béreket, nincs más megoldás.
dr. prédikátor
Nyaloncok, tapsoncok, nem szavazók!!!Most lehetne véleményt mondani!!! Ja hogy most sincs véleményetek???Csak most is kussoltok???
enslaved
@human: @Mobil123: Azért ez a téma annál sokkal összetettebb, minthogy Fidesz vagy nem Fidesz. Ahol én lakom, ott is van nem egy példa arra, hogy ahol kevés a bevétel, romlott a forgalom, csökkentek a megrendelések, ott kénytelenek megválni dolgozóktól, de mint közmunkásként visszaveszik néhányukat. Persze azért egy szakképzett dolgozót nem fognak kitenni, majd közmunkásként visszavenni. Ilyeneket leginkább a bármikor pótolható munkaerővel tesznek meg, ami egyébként helytelen, ha nincs rá indok.
Yoda69
A fideSS megvalositotta a modern rabszolgatarto tarsadalmat. Es a sok agyatlan tapsol hozza.
izo
@enslaved: Az önkormányzatokra igencsak ráfér egy kis létszámcsökkentés a munkatempót nézve!
justhpeter
A minap nyilatkozta a munkaügyekért felelős Czomba államtitkár uram, hogy ha a kirugottakat közmunkásnak veszik vissza ugyanoda, akkor azt ki kell vizsgálni és ha beigazolódik meg kell büntetni. No, most akkor kit akasszunk ? Aki ezt csinálja, vagy Czomba uramat ?
soljanka
@enslaved: Tényleg nem olyan egyszerű. Tudni kéne, hogy miért kevés a bevétel? Miért romlott a forgalom?
Egy döbörgő gazdaságban! Unortodox gazdaságpolitika mellett.
Skandalum.
darwin
Ez a tendencia megy nálunk ,kb. 3 éve.Ezt szajkózom,amikor az út menti kapirgálókkal azonosítják a közmunkásokat.NEM CSAK EZEK A KÖZMUNKÁSOK!!!
Az iskolai pedellusok , a dajkák,a konyhások,a mezőőrök,a piaci gondnokok,az önkormányzati kézbesítők és még sorolhatnám.Megzsarolták őket,hogy aki nem írja meg a felmondását,azt nem fogják visszavenni közmunkásnak.Addig is minimálbéren voltak,most húszezerrel kevesebbért végzik ugyanazt a munkát.
Miért is szeretem a Fideszt?
ferii
@magyarbakancs: Egy pár hónapig?Sok évig!
enslaved
@soljanka: Sok összetevője van ennek. Lehet azért, mert a konkurencia jobb áron dolgozik, avagy jobb minőséget kínál viszonylag kedvező áron. Mint azt tudjuk, a kínaiak térnyerése elég negatívan befolyásolta a kereskedelmet, az emberek inkább választották a silány termékeket olcsón, mint a minőséget kicsit drágábban. Én ezt a problémát nem vetíteném ki a Fideszre kizárólag, hiszen a kínai üzletek megjelenése előtt is volt élet, a butikok, kisboltok virágzottak, de most jobb az olcsót vásárolni, ha már itt van. Ne felejtsük el a multik szerepét sem, hiszen egy kisbolt nem tud leárazni egy minőségi sajtot például, mert nem tudná mással kompenzálni a kiesést.
human
@enslaved: Nem olyan "sok összetevős" a történet. Az állami szerv kevesebb pénzt kap az államtól mint korábban. Ez magyarázhatja, hogy arra kényszerülnek, hogy kevesebb pénzért újrafoglalkoztassák korábbi alkalmazottaikat. 5 éve kormányoz a fidesz, ha pedig nincs pénz a bérekre, az az ő saruk.
Nem értem, hogy jön ide a kínai áru és a konkurencia. Közmunkást nem csak állami intézmény alkalmazhat?
pacal74
D azért érdekes, hogy még egyetlen egy embert sem tudtak mutatni abból a "rengeteg" (2300) főbből (dolgozunk 4 millió 200 ezren) aki így járt.

Egyébként pedig ha ez igaz ki kell vizsgálni és a munkaadót megbüntetik - nem azt kell szídni aki nem tehet róla
human
@pacal74: Akkor biztos elkerülte a figyelmed a cikk, amire ezt a kommentet írtad.
Mézike
@verum: Ezek a dolgozók többnyire szerződéssel dolgoztak. Tehát ha lejár a szerződés, nem hosszabbítják meg hanem elengedik a dolgozót, ami törvényes. Majd visszaveszik közmunkásként. Ami szintén törvényes.
Vannak akik az iskolák államosításakor szívták meg.
Ők nem szerződéses dolgozók , hanem közalkalmazottak voltak. de mivel megszűnt a "munkahelyük" önkormányzati lenni, különösebb indok nélkül felmondhattak neki. Kifizették a végkielégítésüket, amit a fidesz igen csekélyre szabott, majd pár hónap múlva mehettek vissza közmunkásként, egy KFT -be ami a kirúgott közalkalmazottakat foglalkoztatja. Akiknek nem mondtak fel se jártak sokkal jobban, mert a fizetésüket ezek a KFT -k visszavették minimál bérre. Így olyan dolgozók akik lehúztak közalkalmazottként 30 évet egy iskolában, most minimál bérért dolgoznak ugyanabban az iskolában.
profon
@Mézike: Erre bezzeg nem szaladnak össze a fideszes honatyák, hogy törvényt hozzanak ellene !
Mézike
@profon: Már miért szaladgálnának? egy csomó pénz benne marad a zsebben!
Hol a francba védik a fidesz "törvényei" a dolgozó embereket?
Mint tudjuk a túlórákat, hétvégéket , is igen megkurtították.
Hogy én mit kurtitanák meg rajtuk azt inkább nem írom le!
profon
@Mézike: Lehet, hogy az a baj, hogy eleve kevés közöttük a "kurtított "farkú.
human
@profon: @Mézike: Orbán Tusnádfürdőn egy éve elmondta, hogy az alacsony bérekben látja Magyarország kitörési lehetőségét. Az alacsony közmunkás bér nagyon jó eszköz a bérek lenyomására. Ha valaki attól tart, hogy közmunkás lesz éhbérért, az a kisebb bért is elfogadja majd a munkáltatótól.
vitriol
Egyre többet gondolok arra, hogy a mostani kormány minden tagja rászolgált a börtönbüntetésre, de előtte nem ártana néhány hónap közmunka.
Mézike
@profon: :-) Az ő kiflijüket szívesen felkarikáznám...
profon
@Mézike: Azt hittem rátartibb vagy és kicsire nem adsz !
Mézike
@profon: Hááát nem akartam ajtóstól a házba rontani...
Na jó bárddal , kockázni?
Mézike
@human: Hol van ebben a kitörési lehetőség?
human
@Mézike: A dolgozó kisembernek valóban nem nagy üzlet. De Orbán munkaalapú társadalom alatt azt érti, hogy az alacsony bérekkel több embert lehet foglalkoztatni. Ez jó a munkáltatónak (profit) és jó a kormánynak (statisztika).
A "kedvencem" az volt, mikor Parragh László az ATV-n azt mondta, hogy a munkanélküliség azért jó, mert az alacsony bér vonza a befektetőket. Vissza kellett tekernem, mert nem hittem a fülemnek, hogy ilyen lazán kezelje valaki az alacsony keresetű embereket.
Toby
@human: Nem csak BP-en műkködik a cimbik és pártnyalogányok "visszafoglalkoztatása" !
Nyugdíjba vonult, nyikorgó pártbuxa, már a másnap ugyanannál az önkorminál dolgozott, csak más munkakörben, teljes fizetésért ! 7
Mert a pártbuxa működik és jobban teljesít !
human
@Toby: Emlékszem én is másik esetre, de már nem emlékszem hol volt.
Mézike
@human: erre csak azt tudom mondani. Baxxák meg !
enslaved
@human: Nem. Magánerdészetek, szőlészetek, stb., mind alkalmazhatnak közmunkásokat.
enslaved
@Mézike: Ejnye, egy ilyen cuki kis baba hogy tud káromkodni:-)
Mézike
@enslaved: Én? Ugyan már!
Ha neked sérti ifjonti lelkedet akkor azt mondom.
Lókukit nekik! Vagy paci pucu, ...-)
enslaved
@Mézike: Na, így már mindjárt más...:-))
kkalman
Így lesz meg az egy millió (köz)munkahely. Ugyan 2010-ben nem közmunkahelyet ígért G. Orbán, csak munkahelyet, de kicsire nem adunk jeligével mára már csak közmunkahely maradt. Az is sokszor csak a dolgozók megalázásával együtt, hogy a maradék emberi tartásukat is elveszítsék. Minél tovább maradnak a hatalomban, annál jobban látszik, hogy nemcsak Orbán a g..i, hanem az egész kormány, a párttal együtt. És, hogy sértődés ne legyen a dologból, hogy kimaradtak, a KDNP-ről is elmondható ugyanez.
izo
@Toby: Ez olyan volt mint a szocik alatt a BKV-s nyanya aki felvette a 100 milliót?
Lackó50
@enslaved: És miért veszik a silányabb olcsó terméket? Mert ha minél több embert átminősítenek közmunkásnak, annál kevesebb pénzből kell neki a családot ellátni. Nem is fogja megvenni a minőségi árút, mert nincs neki miből. Örül egy pár olcsó zokninak is, ha ki bírja fizetni. Ezzel tönkre is mennek, akik jobb árút szeretnének előállítani. Mindenki alapból a jobbat szeretné és nem azért megy a bálásba, mert neki derogál a legújabb Armani öltönybe járkálni. Ha normális fizetéseket kapnának, akkor a feldolgozó ipar se menne tönkre, viszont az "olcó kici kínai" becsukhatná a boltját. Ez ennyire egyszerű kérdés. Csak akkor bonyolult, ha azt csinálunk belőle.
Lackó50
Olyanról én is tudok, mikor az egyik iskolából egy közgazdászt elbocsátottak és egy másik iskolában a Klik közmunkásként helyezte el a gazdasági irodában. Csak azt nem értem, hogy ezek mit akarnak az etikai kódexükkel?? Szerintük ez etikus magatartás??
Mézike
@Lackó50: Hogyne lenne. A fidesz etika olyan mint a fidesz matek.
Fordított...
Desischado
Ezért hozták létre a közmunkás éhbért, mert ezzel sikerült kiszolgáltatottá és megalázottá tenni a mukavállalókat. Ez orbán G..i "munka alapú társadalma, = rabszolga/jobbágyság! Hogy próbálnák ki a saját vastag bőrükön!
vadsanca
Javaslom, hogy a bürokrácia számos pontjairól menesszék a "dolgozókat" és ugyanígy vegyék őket vissza közmunkásként! Mennyit megspórolhatnánk?! Ezen felül -valószínű- még talán a létszám is kevesebb lenne.
human
@enslaved: Az erdészethez és a szőlészethez hogy jön az olcsó kínai áru, amiről írsz??? Valamit te nagyon félre félre magyarázol (szándékosan?). Egyébként ha már szőlészet abban Orbán keze (neje) rendesen benne van. Nekik igencsak jól jön az olcsó munkaerő.
kamazuka
@Mézike: @human: Nem kifejezetten utolsó hozzászólásotokra reagálnék.
Amiről írnék arról Mézike véleményem szerint tud.
Szóval, és megintcsak az ötletre térnék ki.Olvasva a többbi hozzászólást ,ismét felszínre tör,hogy aki alkalmazottként dolgozott,de közmunkára kényszerűl,annak bére lecsökken.
Van ötlet,hogy ne csökkenjen le a munkabére az utolsó foglalkoztatónál kapott munkabérét közmunka folyamán is kézhez kaphassa a munkavállaló.Messzebb megyek fedezettel rendelkező tételről beszélek.Az kőrvonalazódik,hogy ezen az ötleten meglehet, egy vasat sem keresek,de össztársadalmi érdek,hogy napvilágot lásson.Azt,hogy hogyan teszem közzé,még gondolkozom rajta.Az tény,a közintézmények rákapnak azonnal,mert hatályos törvényt nemsért,viszont lecsökken az állam,a kormány beleszólása abba amit alaptörvényben "ők ,,foganatosítottak.Hasonlattal élve mikor a kígyó visszaharap.
Azt gondolom,hogy ennek a történetnek a munkavállalón kívűl két közintézmény is részese kell hogy legyen,az egyik egy pénzintézet,a másik egy biztosítótársaság.
Megjegyzem,,nem a ma használatos általánosságba vett közgondolkozás és gondolatiság elvén megvalósuló fúzió, ha úgy tetszik,hanem egy új szemléletű gondolatsorra alapoz.
radios45
Sintér S, és az alá tartozó közmunka-alosztály, a belügyminisztériumban, kitalálta 2014-ben, hogy a vízügynél melozó közmunkások,normát kell hogy teljesítsenek, minden nap 350-400m3, cserjét, 1-1,5m. akácot kell levágniuk, 40cm. pengéjű, flexelt végű cserjéző kaszával,
A hátuk derekuk kiszakad az embereknek, kin szenvedés az egész, gép nincsen, de ahol van a gátőrházakban, ott sem adnak.
Undorító rabszolga-társadalom, hogy rothadnának meg mind a minisztériumban..
1magyar
A nép elszegényítése folyik, a kettészakadás befejezése. Gazdag és szegény rétegre, mint valaha volt király,gróf stb és a nép.
mate03
@1magyar:! Ez biztosítja az utat,vissza a 30-as évek,uram-bátyám rendszerébe! Köszönjük (orbán köszönjük fidesz)!Csupa kisbetűvel,mert megérdemlik!
Mézike
@kamazuka: Mire megmondod mire gondolsz megőszülök.:-)
De nem ez a legrosszabb, hanem addig egy fidesz spion megneszel valamit, és előre törvényt módosítanak...
kamazuka
@Mézike: Nem gondolom hogy ez bekkövetkezne,már csak azért sem mert mindenek előtt a történelem könyveket át kell írni!.
Tudod mire gondolok!

Hozzátenném nem az fáj,hogy II.András is,hanem hogy neki már mikor megvolt!
Mézike
@kamazuka: Jajj! Abban a bullában sok minden volt...
Toby
@izo: Nem egészen, ez olyan volt inkább, mint amikor a műkörmös és csókos pedagógus "nyert "trafikot/termőföldet, akkik addig csak a muskátlis cserépben láttak földet !

Egyébként ha a szocik elb*szott pénzügyi/gazdaságpolitikája között és a fidesznyik rablógazdálkodása között nincs semmi különbség, akkor mégis milyen érdemei lennének az orbánc-bandának ? Ahhoz nem kell közgáz professzornak lenni, hogy az emberektől levett pénzből gyorsan kifizessék az IMF hitelt, nehogy beleszólhassanak az ámokfutásba !
Mert azért kellett kifizetni tavaly, pedig idén márciusban is ráért volna, de inkább megtuningolták az adónemeket, csak gyoirsan, hamar kifizethessék, félretolva a beleszólás lehetőségét !
Tehát, ha semmivel sem okosabbak és ügyesebbek, akkor minek vannak hatalmon ?
human
@Toby: Hát igen. Ha maradt volna az IMF Matolcsy nem vehetett volna luxusnyaralót a megfáradt MNB dolgozóknak.
hemami
@enslaved: Az emberek józan megfontolásból választják az olcsóbbat, mert nem tudják megfizetni a drágábbat.Kevesen vannak, akik jól keresnek, a túlnyomó többség szegénységben, vagy legalábbis nagyon szerény körülmények közt él.Nekik igenis segítség, ha vannak olcsóbb , akár kínai boltok, árusok.Nem szabadna a magas polcról ítélkezni.Bárki mondja is, hogy mindenki annyit ér, amennyije van, ez nem igaz. Az ember embersége. emberi minősége nem ettől függ.
Eriksson
@hemami: Bocsi, hogy beleszólok, de szerintem a hagyományos értelemben valóban nem az anyagi javak adják az ember értékét . De befolyásos ember csak az lehet, akinek meg van hozzá a megfelelő kondíciója.
Mézike
@profon: Rájöttem hol láttalak!Te vagy Casper a barátságos szellem...:-)
Toby
@Eriksson: Ezt lézer pontosan megfogalmazta: " Akinek semmije sincs, az annyit is ér !"

Csak úgy sugárzik az empátia, az emberszeretet erről a fácánok réméről !
Eriksson
@Toby: Valahol igaz, mert ki minél gazdagabb, annál több befolyásra tud szert tenni. Aki szegény, annak a szava nem sokat számít a nagypolitikában.
Toby
@Eriksson: Arany igazság, ezért köpnek minden népszavazási kezdeményezésre, mert nem az oligarcha cimbik teszikm bár azok abszolút nem a köz érdekében tennék !
Eriksson
@Toby: A népszavazás eredménye olyan, amilyen előre el van tervezve. De még az is ráfogható, hogy nem volt érvényes. A nép közül hánynak van belelátása a végső eredménybe?
Toby
@Eriksson: Látod, ezért egy nagy agrárvakítás az egész NER ( Nem Egyezkedünk Róla) is !
Mobil123
@enslaved: Hogy megint mennyi marhaságot írtál össze!! Versenyfszárát nem kell összekeverni az állami ill önkotmányzati tulajdonban levő cégekkel!! Ne keverd össze a cerlux kft-t megrendeléseit a közterületek gondozásával, útfelújítássa stb.
kamazuka
A kérdés így szól.

Hogyan ,mi módon lehetséges,hogy elbocsájtva,közmunkásként foglalkoztatva,úgy keress,mint elbocsájtásod előtt,plusz a közmunkabéred?
1magyar
Úgy kellett volna kezdeni itt is, hogy először akik kitalálták és alkalmazzák a törvényt, elküldeni közmunkára, ill. aktív korúak támogatására havi 22 ezerért utána tapasztalatból tudnának törvényt hozni!!!
kukac50
Azokat a cégeket, vállalkozókat nagyon megbüntetném akik azért küldik el,hogy közmunkásként vissza foglalkoztasson valakit!Közmunkásként való alkalmazás esetén kevesebb járulékot adót fizet amivel sok pénzt meg tud spórolni. A NAV erre nem figyel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.