Szavak sincsenek arra a tudósításra, ami a Tizenhetedik Online-on megjelent. Történt ugyanis, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő elment a 17. kerületbe egy lakossági fórumra, ahol a lap szerint "rendhagyó" dolog történt.
Íme a tökéletes beszámoló:
Szólásra jelentkezett Búz Sándorné, halk szavú kerületi lakos, s mint mondta, az eddig elhangzottakhoz képest másfajta megközelítésből szeretne a témákhoz közelíteni. Egy pillanatra eluralkodott a termen a tanácstalanság. Senki nem tudta, hogyan fog a témához közelíteni, ahogy azt sem, mi fog történni, milyen váratlan helyzet elé állítja az asszony Kovács Zoltán kormányszóvivőt.
Aztán gyorsan kiderült minden.
Búz Sándorné kérte Kovács Zoltánt, engedje meg, hogy köszönete jeléül kezet fogjon vele. Kérte továbbá, hogy ezt a köszönetet tolmácsolja Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar kormánynak, aki a kabinet élén hihetetlenül sokat tesz értünk, magyarokért. Hozzátette: ez számára nagyon sokat jelent, s jelezte, az ország érdekeinek védelmében végzett következetes, határozott, fáradhatatlan munkája nagy biztonsággal tölti el őt és családját.
Kovács Zoltán kissé meglepődött, talán némiképp el is érzékenyült.
A kézfogás némán megtörtént.
A kormányszóvivő megköszönte a hallottakat, s jelezte: holnap kormányülés, így azonnal módjában lesz átadni Orbán Viktornak Búz Sándorné üzenetét.
Az ünnepivé emelkedett pillanatot nagy csend követte. A szó szoros értelmében szinte vágni lehetett csendet. A pár másodperces hallgatásból a jelenlévők többségének örömteli egyetértését lehetett kiérezni. A jelenet az elejétől a végéig nem tartott tovább két percnél. A hatás leírásához már nem kellenek további szavak…
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Kádár szeretett vadászni mégse építettet a házához közel vadasparkot,hogy vadászon benne.
Orbán a házához 15 méterre fel húzatott egy stadiont
hogy,a dilije és az egója ki legyen elégítve..
Hogy nem szakadt le a pofád ekkora hazugság kimondásán.
index.hu/belfold/2015/12/02/szent_imre_aneszteziologus_felmondas/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index
www.eszakhirnok.com/miskolc/53455-ijeszt-adatok-hatalmasat-ugrott-a-magyar-halalozasi-arany.html
Felült a piros biciklire, azt hiszi holnaptól jól megtolják a nyugdíját ezért az alácuppantásért ?
bekerül a H betűs intézménybe azt csodákozik mert nem lesz ott senki ! :-(((((((((((((((((((
A Rákos(i)mentei Magyar-Szovjet Barátság textilgyár sztahanovista szövőnője Buz(gó) Sándorné meleg kézfogással üdvözölte kovács kápó zoltán kurmányszóvivőt, a gyárban tett villámlátogatása során.
Megkérte hogy üzenetét és el nem múló szeretetét tolmácsolja népünk nagy tanítójának, orbán rákosi g..i vicctor, a forradalmi munkás paraszt kurmány főtitkár elvtársa felé is.
Elmondta hogy a főtitkár elvtárs hihetetlenül sokat tesz (zsebre) a magyarok pénzéből és ez (a tolvajlás) nagyon sokat jelent neki. Megköszönte a rezsicsökkentést is mely számára éves 5 ezer forint megtakarítást jelent amit Angliában élő unokáira költ majd. Megköszönte továbbá a 3000 milliárd nyugdíjvagyon eltüntetését is mert lett helyette sok szép stadion. Épül, szépül itt e gyodával kerített kis ország ami nagy melegséggel árasztja el a szívét.
Éljen és virágozzék a (fülke)forradalmi munkás-paraszt kurmányunk, éljen a párt, éljen orbán rákosi g..i vicctor elvtárs a magyar sport nagy barátja.
Hajrá Csepel.
A valóság leírása mióta hergelés? Pár év múlva már te is Búz Sándorné leszel ha nem szállsz le időben a bicikliről, beszippant a rendszer menthetetlenül.
Az igaz, hogy a 27% feletti 6%-ot nem ÁFA-nak, hanem élelmiszerlánc-felügyeleti díjnak nevezik, de az adóteher 33% lesz. Már a 27% is szégyenszemre a legnagyobb áfa volt a világon, ezt most sikerül űberelni a Fideszes kormánynak - írja a Propeller.
A legsúlyosabban a probléma az olcsó termékeket érinti majd, mert különböző termékdíjak fix összege még jobban érzékelhető lesz, mint a drágább termékeknél. A kormány megint a mélyszegénységben élőket sújtja a legjobban. Olyan termék is lesz a piacon, melyet az új adók és az áfa összesen 40% feletti adóval sújtja majd!
Tragédia, hogyan lehet agymosott embereket gyártani ma Magyarországon.!
kádár apóét nem hinném, mert kádár apó - szerintem- sosem hagyott volna
www.facebook.com/onlinenepszavazas
...,de bameg,...az elsőt ki fogja?...az utolsó...már tök mindegy...:))
Új hozzászólás