A miniszterelnök szerint "fordulat várható Európában".

Orbán Viktor: "sokat elárul, hogy egy hétgyermekes családanya a jelölt"

Orbán Viktor és a magyar delegáció érkezik az Európai Tanács ülésének keddi napjára 2019. július 2-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Az elmúlt években súlyos hibák történtek az Európai Unióban (EU), és ezeket mind ki kell javítani

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedd este az M1-nek, miután kiderült, hogy Ursula von der Leyent jelölik az Európai Bizottság élére. A kormányfő azt mondta, hogy a gazdaságpolitikával, a migrációs politikával és a nemzeteknek megadott tisztelettel egyaránt voltak gondok, ezért bőven van feladat, de most az esélyek a problémák megoldására sokkal jobbak, mint korábban voltak.

Orbán Viktor kiemelte, hogy véleménykülönbségek továbbra is vannak, ezért a jövőben harcok lesznek. Azt mondta, hogy fontos győzelmet arattak, de a nemzetközi politikában mindig új viták jönnek elő. Viszont most már erőnk is van, hogy érvényt szerezzünk az akaratunknak – tette hozzá.

A miniszterelnök azt hangoztatta, hogy a közép-európai térség, a visegrádi négyek (V4 – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) szerepe a mostani eseményektől függetlenül is kiemelt. Ez a szövetség sikertörténetnek számít. Bár vannak más országok is, amelyek együttműködnek egymással, de egyikük sem annyira szolidáris a partnereivel, mint jelenleg a V4-ek tagjai – mondta.

Nagy volt a tét, arról kellett dönteni, hogy a következő években az európai intézmények élén kik állnak majd, és magyar szempontból olyan emberek kerülnek-e pozícióba, akik tisztelik Magyarországot és ismerik Közép-Európa történelmét, illetve akik értik a keresztény kultúra fontosságát

– mondta Orbán a Híradónak.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztségének betöltésére felmerült a neve két olyan politikusnak (Timmermans, Weber) akik Magyarország szempontjából több mint rosszak lett volna, hiszen ők korábban már bizonyságát adták annak, hogy nem tisztelik Magyarországot, a magyarokat.

Az ő megválasztásukat sikerült megakadályozni, helyettük egy hétgyermekes német családanyát jelöltek

– emelte ki Ursula von der Leyenre utalva.

Ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában

– vélekedett Orbán Viktor.

Szakértő: érvényesült a V4-ek álláspontja a bizottsági elnökjelölt tekintetében

Érvényesült a visegrádi országok álláspontja az Európai Bizottság elnöki pozíciójára ajánlott politikus kiválasztásának tekintetében

- mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette,

az új jelölt, Ursula von der Leyen német néppárti politikus személye jóval nagyobb garancia az európai unió egységének megőrzésére, mint az eddigi csúcsjelöltek, Manfred Weber vagy Frans Timmermans.

Manfred Webernek nincs olyan kormányzati tapasztalata, mint Ursula von der Leyennek. A jelölt az egyetlen olyan politikus, aki Angela Merkel német kancellár eddigi minden kampányában részt vett, így feltehetőleg szoros kapcsolat van közöttük – jegyezte meg.

Forrás: 24.hu, MTI

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ha ez győzelem, akkor milyen lett volna a vereség? Ehhez képest ő itt alant Michel Barnier Ursula von der Leyen, csak azért, hogy nagyon világos legyen. A hétgyermekes családanya, akitől Orbán az európai fordulatot várja. Ez valóban érdekes fordulat lesz, ha a tényeket nézzük: a 2013 óta hadügyminiszterként dolgozó von der Leyen a CDU liberális-balszárnyához tartozik. Az Európai Egyesült Államok híve, simogatja a migránsokat, pár éve egy szír menekültet is befogadott a házába, ahogy azt a jobboldali morális fölény óbégatni szokta (ha annyira szeretik őket, fogadják is be ők), ráadásul nemcsak a melegek házasságát, de az örökbefogadási jogukat is támogatta. Remélem, Schmidt Mária is jól van, hiszen mégiscsak Merkel emberéről beszélünk, Merkelt viszont Hitlerhez hasonlította a drága ideológusszasszony. És ha mindez nem volna elég: https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
Akkor most már csak az érdekelne úgy igazán, hogy mit ünnepel a sakálmédia és a Fidesz mostanság? Most akkor ez a hölgy is Soros embere és fizetett ügynöke? Netán egy Gyurcsányné? Orbán Viktor ezt akarta? Egy liberális baloldali politikust? Van ebben valami diszkrét báj, nem? Arról nem beszélve, hogy von der Leyen 2015-ben a CNN-nek adott interjújában élesen támadta a magyar kormányt (megtámadta mimagyarokat), amiért embertelenül bánt a menedékkérőkkel a röszkei könnygázas oszlatáskor. Tehát Orbán most azért győzött, mert megfúrta Weber urat, és minden elkövetett azért, hogy ne ő legyen az Európai Bizottság elnöke, majd támogatta azt a von der Leyent, aki már 2015-ben megtámadta a magyar kormányt? Most ezt ünneplik győzelemként?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
36
Adómentességet neki! Ja, nem magyar állampolgár.
Dr plágium
Érdekes megjegyzés ahhoz képest, hogy szerintük az asszonynak a gyermeknevelés, a férj kiszolgálása és a házimunka a dolga.
Eladott Ország
Ha ez győzelem, akkor milyen lett volna a vereség? Ehhez képest ő itt alant Michel Barnier Ursula von der Leyen, csak azért, hogy nagyon világos legyen. A hétgyermekes családanya, akitől Orbán az európai fordulatot várja. Ez valóban érdekes fordulat lesz, ha a tényeket nézzük: a 2013 óta hadügyminiszterként dolgozó von der Leyen a CDU liberális-balszárnyához tartozik. Az Európai Egyesült Államok híve, simogatja a migránsokat, pár éve egy szír menekültet is befogadott a házába, ahogy azt a jobboldali morális fölény óbégatni szokta (ha annyira szeretik őket, fogadják is be ők), ráadásul nemcsak a melegek házasságát, de az örökbefogadási jogukat is támogatta. Remélem, Schmidt Mária is jól van, hiszen mégiscsak Merkel emberéről beszélünk, Merkelt viszont Hitlerhez hasonlította a drága ideológusszasszony. És ha mindez nem volna elég: https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
Akkor most már csak az érdekelne úgy igazán, hogy mit ünnepel a sakálmédia és a Fidesz mostanság? Most akkor ez a hölgy is Soros embere és fizetett ügynöke? Netán egy Gyurcsányné? Orbán Viktor ezt akarta? Egy liberális baloldali politikust? Van ebben valami diszkrét báj, nem? Arról nem beszélve, hogy von der Leyen 2015-ben a CNN-nek adott interjújában élesen támadta a magyar kormányt (megtámadta mimagyarokat), amiért embertelenül bánt a menedékkérőkkel a röszkei könnygázas oszlatáskor. Tehát Orbán most azért győzött, mert megfúrta Weber urat, és minden elkövetett azért, hogy ne ő legyen az Európai Bizottság elnöke, majd támogatta azt a von der Leyent, aki már 2015-ben megtámadta a magyar kormányt? Most ezt ünneplik győzelemként?
kokopelli
@Eladott Ország: ..az a baja a "sorosozó" témábanszegény fidesznek,hogy mielőtt olvasnának,
már ugatnak,mert a "főnök is azt csinálja!Elfelejtik,hogy a bajor CSU,aminek az orbánék ßopnak,
az is csak kérhet és jelenthet a CDU-nak! Már a hölgy édesapja is ~24 évig volt a CDU tartományi
ME-e!Nagyon eltéveszti a fidesz ,hogy kit kezdjen ki! A hét gyerekkel,csak az igazi keresztény val-
lását bizonyítja a hölgy! Az, hogy hadügyminiszter,azt meg senki nem kifogásolta a németeknél!
(ha már egy magyar őrmester "a század anyja" lehet,akkor ő akár a "Heer" anyja is lehet! (;-))
..erre fűzzetek gyöngyöt narancsos nyaloncok!
tudode
Akkor hogy is van ez, az, amaz
.
------- “Nőügyekkel nem foglalkozom” – mondta Orbán, mikor a nagykövet buktatásáról kérdezték
.
https://24.hu/belfold/2017/04/04/mar-biztos-h...
.
A puding próbája a kajálás addig, míg SZENT A BÉKE a felcsúti betonteknő árnyékában!
Commenter
@tudode: Nőügyekkel nem foglalkozom-Dehogynem ezért is rúgta ki a volt amerikai nagykövetet. Ha nem foglakozik nőügyekkel akkor miért EMMI államtitkár Novák és miért lehet igazságügyminiszter Varga Juditból?
tudode
@Commenter: .
Bocsássuk meg neki ÜKELME üzleti ügyekkel sem foglalkozik, miközben a hapciKÁKKAL gyűjtögetteti arra az időre a BETEVŐT, mire kimegy a divatból:
.
https://www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+cs...
,
Nem képeSS ellenállni a kísértésnek!
Maybe. Maybe Not.
Sokat elárul, hogy Orbán már csak ebben bizakodhat - egy hétgyermekes anya majd megérti őt. Szánalmas !!!
Amúgy hogy néz ki a képen? Kívül-belül eltorzult személy(iség). Ez nemsokára mindenki előtt nyilvánvaló lesz!
RonaGyuri
Sokat, nagyon sokat elárul egy ország állapotáról, hogy egy ilyen retardált barom az ország vezetője, aki nem csak hogy annyira zokni, hogy ilyeneket gondol, de olyan gátlástalan, hogy kiáll ország világ elé és ki is mondja! =))
Persze mondanom sem kell, hogy épeszű szemlélő/elszenvedő számára egy csöppet sem meglepő! =))
libellle
Ez egy örült, tényleg egy országot Europában vezet egy közveszélyes elmebeteg. von der Leyen absolut elkötelezett Merkellel szemben. Eznkivül a titkos megbeszélést kiorditotta ez az elmebeteg és ugy állitotta be mintha ezt ö személyesen döntötte volna el. Merkelt kérdezték az ujságirók tegnap és csak legyintett, hogy ö egy szót sem kiván ehhez a temához füzni. Ursel von der Leyen azt fogja tenni amit Merkel akat. Absolut nem jó de ez van. Egy biztos orbán itt csak veszitett, igaz öt nem kérdezte senki. Leszerepelt.
kokopelli
@Maybe. Maybe Not.: nincsen ennek az ME-nek egy normás szabója? Borzalmas,ahogy "ez" kinéz azokkal a rövid lábaival abban a ß@rul szabott nadrágban!Foschnak a párttársai valamit mondani ?
Maybe. Maybe Not.
@kokopelli: Erre a testre képtelenség normális öltönyt szabni.
Sokan megpróbálták, de eddig senkinek nem sikerült -mindenkinek beletört a bicskája.

Én akkor veszek fel ilyen testtartást, amikor egyedül kulturáltan fingani készülök.
Úgy látszik Orbánt nem zavarja a kritikus tömeg (ez kétértelmű).
CsipkeRózsa
Az elnökjelöltet nem a gyerekei száma szerint keresték.
verőce21
Azért ne örömködjünk túl korán. A pénzhatalom egy hét alatt megtalálja a gyenge láncszemet és meg is vásárolja, vagy meg is zsarolja. Csak nagyot nézünk majd. Azt hiszem most megy a mutyi a színfalak mögött.
kereső
@verőce21: „Az Európai Unió végre felébredt s megpróbálja megvédeni az újonnan csatlakozott országokban a demokráciát, s megakadályozni, hogy formailag az EU szabályait ugyan tiszteletben tartva, valójában azonban tartalmilag felszámolják a demokratikus intézményeket, s valójában egy egypártrendszert alakítsanak ki” – mondta Radványi, akinek meggyőződése, hogy ez melegágya a korrupciónak. (S mint ismert Radványi maga is harcot kezdett az orbáni korrupció ellen: tavaly márciusban ő írta alá azt a indítványt, amely Orbán Viktor és további nyolc, Orbán-családtag, -politikustárs és a miniszterelnök szűk körének tagja ellen kér szankciókat a feltételezett korrupciós tevékenység és az emberi jogok megsértésére irányuló cselekmények miatt a Global Magnitsky törvény keretében – ennek státuszáról információ itt található.)

„Nem csak az Unión belül, de azon kívül is nagyon negatív Magyarország megítélése; a piacon mindenki tudja, hogy Orbán Viktor megvesztegetésének ára van, s a pontos ára is ismert” – állítja Radványi, hozzátéve: „Orbánt Putyin egyértelműen megvesztegette, s ezzel a kezében tartja, miként a kínaiak is”.
Rá gondoltál?
verőce21
@kereső: (14:23) Aranyos és kárörvenő amit írogatsz, igazi lipsi tempó!
De nem erre gondoltam, hanem a V4-ek titkos favoritja még mindig bevetésre vár... :)
kereső
@verőce21: akkor az a "titkos favorit" a korrumpálható?,megvásárolható?, mert a 14:21 hozzászólásod a "megvásárolhatóságról" szól.
verőce21
@kereső: (14:34) No..., akkor, ha a hétgyermekes hadügyminiszterin nem megvásárolható, akkor kezdődnek a bajok. Nem is biztos, hogy megszavazza az EP! Erre gondoltam...:)
kereső
@verőce21: ha nem szavazza meg az EP, annak más lesz az oka. A megválasztott EP képviselők kinek tartoznak elszámolással tevékenységükről- a kormányaiknak, vagy az őket megválasztó pogároknak? Szerintem sokukban felvetődik ez mostanság- a zárt körű tárgyalásokat követően.
kokopelli
@kereső: ..az a jó a dologban,hogy a hétgyermekes nő egyrészt német "Védelmi Miniszterként" ,
másrészt a képzettsége és a családi háttere miatt,akár havi 1€-ért is elvállahatná a poziciót! Nincs rászorulva a mellékes zsozsó-ra!! Már az apja után sem aki szintén 24 évig volt ME! A név kötelez!
(jobb helyeken)Nem úgy a füstös ó-magyarokat) (;-))
kereső
@kokopelli: azt is mondják, hogy a hölgy a leggyengébben teljesitő a német kormány minisztereinek sorában, töretlen viszont Merkel bizalma az irányában. Ti jobban tudjátok ott helyben, mi nem nagyon hallotunk róla eddig- most csepegnek az információk, amelyek nagyon vegyesek. Egy biztos- a cdu elérte orbán ellenében is, hogy német kézbe kerüljön az unió kormányrúdja. Az EPP és Weber meg kinyiratta magát-orbán kedvéért.Egészségükre.
verőce21
...a címben szereplőt mondja, Orbán Viktor, aki jelenleg az Unió egyik legjelentősebb, legtapasztaltabb politikusa.
Szeparepa2
Mihez van erőd te hazug hazaáruló náci rablógyilkos anyabaszó népnyomorító, parazita patkány..? Legfeljebb lopni és hazudni, semmi máshoz a kurva anyád... lógni fogsz...
fideszes gyökér
@verőce21: ráadásul azt is tudjuk róla, hogy minimum hatszor megdugta az Orbánnét is életében a Miniszterelnök Úr!
Remélem körül is van metélve, mert a zsidók nem szeretik a picsából kilógó csoffadt bőrdarabkákat.
papa.49
Amikor az új elnök a sárba döngöli a csutitetűt akkor is így örömködjél, mert az lesz, ez a hölgy téged csutitetű MEGFOG FINGATNI RENDESEN !!!
Commenter
@verőce21: Herzig, hogy ezt el is hiszed, herceg.
Commenter
@papa.49: még meg is kell hogy szavazzák, bármi lehet még.
Nessy
Azért árulja már el valaki, hogy mitől más egy hét gyermekes politikus, mint akinek mondjuk csak három van? Érteném az örömtáncot, ha:
1', Még meg kell, hogy válasszák!
2: Ismeri az álláspontját sok mindenben O.V.? Bizony azok idehaza ördögtől valók!
Vagy lesz az a pénz, hogy revideálja eddigi véleményét? A hívek meg úgyis mindent bevesznek!
Úgy hogy én inkább megvárom a végeredményt. Aztán annak a függvényében lesz érdekes a folytatás.
cikicakk55
@kokopelli: ma 15:14
Orbán Viktor sem lenne rászorulva a megvesztegetésre. lehet,hogy sokkal gazdagabb Ő,mint ez a 7 gyermekes politikus asszony. Az a különbség kettőjük közt,hogy Orbánnak semmi nem elég. Neki a pénz és a hatalom jelenti az életet. Orbánt bár mikor meg lehet vesztegetni és meg is teszi aki tudja. Ő a lelkét is eladta már az ördögnek( már ha volt egyáltalán lelke) Nem értem ezt a győzelmi mámort amit érez a mi kerti törpénk. Mit nyertek? Milyen harcot akar még megvívni? Ez az idióta tényleg elhiszi,hogy Őt az Eu-ban tartják is valamire? Amennyiben változás lesz,az számára nem lesz kedvező az biztos. Nagyon bízom benne,hogy ezután végre lépni fog az EU és nem engedi tovább,hogy az Uniós Állampolgárok adójából Magyarország miniszterelnöke és annak baráti,családi köre dőzsöljön,még az ország nagyobb része éhezik és nyomorog.
kereső
@Nessy: orbán lesz az Európai Egyesült Államok legelkötelezettebb szószólója- az erős nemzetállamok meg mennek a kukába. Nem az első eset lenne, hogy fordul a szélkakas.Csak itthon lesz egyre ádázabbul diktatórikus a rendszer, Most is csak azt tudom kérdezni, hogyan tűrheti ezt az unio? Az EPP megmutatta mit gondol az egészről Járóka jelölésével,és megszavazásával. Gratulálok az EPP-t alkotó "kereszténydemokratáknak"- ezek szerint csak is és kizárólag szavakban elkötelezettek a demokrácia,és a jogállam mellett.
CsipkeRózsa
"Orbán Viktor: "sokat elárul, hogy egy hétgyermekes családanya a jelölt""

Kiderült már, hogy ez mit árul el?
tulipan
Hiába is reménykedsz, sunyi, narancsos Dagadék! Ennek semmi jelentősége nem lesz! :)))))
Pálinkafőző Rézüst
A kis sunyi pávatáncos c.típusú szerint a nőknek a szülőszobában, és a konyhában a helyük... Ez még a lókupecek között is utálatnak örvend, annyit hazudik...
tulipan
@Nessy: Ez a hülye, azt gondolja, hogy ezzel a 7 gyerek-dologgal, BEFOLYÁSOLHATJA, zsarolhatja, valami valami módon ezt a hölgyet Csakhogy..., egy HADÜGYMINISZTERT...??? Alig HISZEM!!! Legyen ez, bárnilyen szemét, sunyi, és végletekig ROSSZINDULATÚ DÖG I!!
teuton
@CsipkeRózsa. Presze, hogy kiderülz, mit arul el a nö szemelye, de ezt Viktorovich bvagy nem tudja, vagy nem akarja bevallani.
- Belgiumban született, nemet allampolgar, Amerikaban elt. Tehat kozmopolita, a nacionalizmus igen messze all töle.
- Nem csak a CDU liberalis szarnyahoz, tarozik, hanem hivö evangelikus, ehat mindenfele faju es vallasi megkülömböztetes, kirekesztes, elutasitas es gyülölet messze all töle!-
. A menekülthullam csucsan befogadtak egy menekültcsaladot!!!
- Kb. 20 eve miniszter, ebböl 14 eve Merkel embere, különbözö miniszterposztokon. Az egyik leghübb tamogatoja, egy ideig meg kancellarjelöltkent is szoba jött Merkel utan.
Na majd meglatja Viktorovics, hogy mi lesz, ha valoban öt valasztjak! Keznyalogatassal nala semmit nem fog elerni! Inelligens (orvosdoktor), dplomatikus, de kemenyen fogalmaz es retorikaban Viktorovicsot 2 mondattal sarokba tudja tenni.
Commenter
@CsipkeRózsa: ha sok gyereked van az bőven elég ahhoz, hogy az EU elnöke legyél azorbáni meglátás szerint.
kokopelli
@CsipkeRózsa: (19:26) ...mondania kellett valamit!Addig amíg O.V.,a fehérvári kocsmába fél-
részegen a politikusaival trágár nótákat (büszkén) ordít,addig a német hölgy pl. a családjával
foglalkozik,vagy éppen utazik valamilyen ügyben! ..mecsoda különbség! Igaz,hogy a hölgy elött
a tartományi ME papa mint jelkép lebegett,addig a Zorbán előtt a következő feles,vagy az amint
az apja a földön rugdossa ill. veri! Más a háttér egy diplomás tartományi ME-nél,mint egy tudatlan
brutális kőbányában dolgozó komcsi pártikárnál!...tudd honnan jöttél,mert az talán azt determinál-
ja hogy hova és hogyan érkezel meg!...
kokopelli
@teuton: megszólalt a farkasfalka otthon N.o-ban is! A Zöldek,az Szoc.demek és a "Szabadde-
mokraták" (liberálisok) a méregtől megpukkadnak,holott nem is politikusnő jelentkezett!! Dögöl-
jenek meg az irígységtől! Olyanok is szóhoz jutnak,akik az utolsó padokban ültek,hogy meleged-
jenek az üléseken,de baromi pénzekért! A politikai "fußvolk..."...
kokopelli
@Gauntlet: ...hogy nem jelentkezett előre ,hanem ajánlották a tudta nélkül! (Nincs rászorulva,
de érdekesnek találja!)
Commenter
@CsipkeRózsa: ez nem kizáró ok immár orbánnál?
Szeparepa2
De ki ez a förtelmes, torz korcs gnóm mutáns kripli kertitörpe, aki szédeleg betépve ott a háttérben középen..?
verőce21
A bukott Weber és a bukott szocialista jelölt megtették azt a szívességet, hogy világgá kürtölték, a tízmilliós Magyarország miniszterelnöke tette őket vissza a helyükre, a politikai elfekvőbe.
libellle
@kereső: Nem nem ö az aki a leggyengébben teljesit. De egy CSU miniszter Guttenberg volt hadügyminiszter egy totalis kaoszt hagyott maga mögött, ezt probálja von der Leyen rendbe tenni. Nem egyszerü. A legnagyobb problema nem is nálla van hanem Merkelnél, mert nem beszelte át a kormánytagokkal, hogy von der Lyent szeretne. Ebböl lehet egy kormány -krise itt. Meg nincs megválasztva, de teljesen mindegy mit beszél bolond viktor Ursula von der Leyen viktort absolut nem tudja elviselni. 2015-16- nagyon erös kritikát foglamazott meg orbánnal szemben. Azt mondta aki igy vislekedik annak nincs keresni valója Europában. Von der Leyen több menekültet is befogadott a saját házába.
libellle
@kokopelli: Nana a farkasfalkának igaza van. Es a Kritika nem von der Leyen ellen megy hanem Merkel ellen.Merkel ilyen titkos döntést nem hozhat egyedül, erre neki sem hatalma sem joga nincs. Itt még nem orbanistan van. A Koalicios partnerrel mindenfeleképpen meg kellet volna a nominirungot beszélni. Ehelyett megbeszélte Kb. egy hete ezt Macronnal. Macron Franciaország Elnöke és nem a nemet kormány tagja. A zöldeknek és a sociknak teljesen iagzuk van.
libellle
@verőce21: Magyarországon esetleg 8 millio ember él ezenkivül orbán csak kilocsogta a Leyen titkot és ugy állitotta be mintha ö lenne az aki ezt eldöntötte. orbán semmit nem dönt meg sem kérdezik es ezekután csak egy megtürt rongy az EU-ban mert ti beleültettetek egy örültet a miniszeterelnöki székbe.
RonaGyuri
@libellle: 01:22: a dologban az a legszebb, hogy mindeközben a közszolgálati TV-ben arról is büszkélkednek, hogy Orbánnak sikerült megakadályozni, hogy elvtelen alku legyen!!! =))
tulipan
@RonaGyuri: Mi a csodának nézet ezt a ELVTELEN KABARÉ "közszolgálatiak" csúfolt baromságot???
kereső
@libellle: 04:25, mégis arról irogatnak, hogy macron alkut kötött orbánnal a csúcsjelölti rendszer megfúrására- ami be is jött- "elvtelen" alkuk sorozatával.
papa.49
Az várható volt bármi lesz is a végeredmény azt a csutitetű magának vindikálja majd Ő INTÉZTE EL, SAJÁT MAGÁT !!!))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
kereső
@papa.49: benézte na! Beleszédült a pávatáncba- és viszi magával az EPP-t.
papa.49
@kereső: Az EPP köszöni de egész jól meg lesz a csutitetű nélkül is !!!
kereső
@papa.49: az EPP megszenvedi a maga "páva" táncát, amibe orbán vitte bele őket- fizetnek rendesen.És ennek ellenére járóka liviát jelölik EP alelnöknek, aki a Sargentini jelentés vitájában tövig benyalt orbánnak-és szembe ment az EPP által képviseltekkel.
papa.49
@kereső: Na várjál addig amíg fel vannak függesztve nem foglalhatja el a helyét, ha meg kizárják őket akkor ugrott a hely is !!!
tulipan
@Eladott Ország: Te is tudod, hogy a sakálmédia maga sem tudja mit is kéne "ünnepelni", viszont parancsba ki van neki(k) adva, hogy győzelmi jelentést kell firkálnia!!!
verőce21
@libellle: (04:25) Akkor még világraszólóbb a győzelem Orbán részéről, ha nem 10, hanem csak 8 milliós ország miniszterelnöke, ahogy (tévesen) írod!
verőce21
Ezek a lipsi barmok teszik igazán naggyá Orbánt, nekünk már nem is kell róla laudációt írnunk többet. :)
(Elébb a "csúcsjelöltek" nyilatkozatai, majd ennek a félnótás, agymosott Ilona M.-nek a megnyilvánulása?)
kokopelli
@Dr plágium: és az Uschi férje még meg sem verte az asszonyát,ergo a Zorbán szerint nem
is egy igazi nő! A kórház még fontosabb lett volna a megkeményedéshez!..(O.Viktor §2)
tulipan
@verőce21: Irjátok csak, a baromságaitokat, orbáni seggnyaló hülyegyerekek! Olyan szórakoztatók vagytok!!! :-)

Ezek a lipsi barmok teszik igazán naggyá Orbánt, nekünk már nem is kell róla laudációt írnunk többet. :)
(Elébb a "csúcsjelöltek" nyilatkozatai, majd ennek a félnótás, agymosott Ilona M.-nek a megnyilvánulása?)
terlasz
@verőce21: Akinek sikert jelent egy ilyen országrontó, szemét tolvaj tevékenysége...
bence
Most őszintén ! Nem úgy néz ki ott középen mint agy rakás kula?!
evacica
Nem tudom, hohó egy politikus minősítésénél mit számít, hogy hány gyereke van! Orbánnál sem jelent semmit az öt! Már megit valami fene nagyot mondott, aminek semmi értelme nincs!
kokopelli
@bence: ..a Jóisten sem tudná őt naggyátenni! Akinek ez a legjobb öltönye,az más gazságokra
is képes! Nem ad neki a lölő a közösből semmit?
@evacica: ..amennyiben nem lenne gyereke,akkor meg azt tartaná negatívumnak!Nöi avatárod
van,azért kérdezem a véleményedet a megjelenéséről !(szerinem ő a legcsóróbb a képen)
kokopelli
@Maybe. Maybe Not.: ...ő is emelte a lábát!! Csak nem ..?
"úgy szaladtam,úgy rohantam szakadt rólam gatya ing,
aszittem hogy ß@rok egyet,lett belőle csak egy fing!"
...egy csuti "csehó-bárd" tollából??? (;-)))
tudode
Mit árul el az, hogy egy hétgyermekes családanyát kaptak elő, amelyről a V/4-ek jól bevált diktaTÚRHÁJA döntött, olyan vásott kölök módszerrel:
.
Ezt írja az újság:
.
---- Pons: az EU jövője nem dőlhet el titkos alkuk mentén
.
https://hu.euronews.com/2019/07/04/pons-az-eu...
.
Pons: az EU jövője nem dőlhet el titkos alkuk mentén
.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=2...
.
"Európa jövője nem dőlhet el zárt ajtók mögött és titkos alkuk mentén" - figyelmeztet Gonzales Pons spanyol európai parlamenti képviselő. Felszólalását a plenáris ülésen mondta el, ahol jelen volt az Európai Tanács elnöke is. Donald Tusk azért vett részt a strasbourgi ülésen, hogy ismertesse az állam- és kormányfők megegyezése alapján jelölt személyek listáját, köztük több nő kinevezési javaslatát. Az Európai Tanács elnöke igyekezett meggyőzni a képviselőket, hogy két héten belül, július 16-ig szavazzák meg a vezető tisztségekre jelölt személyek kinevezését. Mindez meglehetősen keserű pirula a parlamenti képviselők számára, mert a májusban lezajlott európai választások idején még a csúcsjelölti rendszer alkalmazásáról vitáztak a politikusok, de egyes politikai csoportok szerint annak lehetséges alternatívájáról nem zajlott széleskörű egyeztetés. A képviselők egy része szerint nem demokratikus az új európai vezetők kinevezési folyamata.""
.
Mi ebből a tanulság? A felcsúti kRÉM hadicsele betolakodott az EU-ba is!
kereső
A "qrva nagy kersztény" orbán Timmermans személyében valódi keresztényt, egy hittudóst! támadott meg, és ócsárolt.És ebben partnerre talált sajnos Macronban-és Merkelben. Ráadásul a éppen ezzel segiti az általa annyira kritizált "birodalomépitési "törekvéseket, amivel a németeket vádolta. Erre fel nem egy németet javasol-és támogat az unió kormányának élére? Komolyan mondom, hogy a tudathasadás orbánhoz képest normális állapot.
Clavigo
"" Hét gyermekes anya..."...Kb. ennyi rögzült ennek a Teleszart Búvárruhának az agyában,,a leendő új elnökről... A végén még kiutal neki egy Csok-kölcsönt,,vagy autóvásárlási hozzájárulàst... Asszem pont leszarják,,hogy ez a Gyagyás,,,melyik napon- héten ,éppen kit támogat,,a felfüggesztett csicskáival egyetemben...
kokopelli
@Clavigo: "ennyi rögzült..."...Az tőle nem is volt kevés!
kokopelli
A coladobozos Havasival éppen valami táncot adnak elő szinkronban,vagy nem tudják,
még,hogy éppen miről volt "nagybaszó" ? (:-()
Commenter
@kereső: von der Leyen legyen bármennyire is elkötelezett egy egyesült Európa mellett háttéralku által került jelölésre, megfúrtak egy átláthatóbb rendszert csak azért hogy Webert büntessék. Döbbenettel láttam, hogy maga Mark Rutte sem állt be Frans Timmermans mögé, ő eredetileg a dán jelöltet támogatta csak azért ő liberális. A pártérdekek már megint felülírták az Unió és az unió polgárainak érdekét. Frans Timmermans Hollandiában győzelemre vitte a baloldalt ezt nem látta vagy nem akarta látni Macron aki egyre kevésbé népszerű hazájában? Timmermans volt az egyetlen aki teljes erővel képes lett volna nekimenni a nagypofájú szélsőjobbnak. Timmermans jogtudós is! Olyan ember akivel az EU és polgárai nagyot nyertek volna. Egyre nagyobb a felháborodás von der Leyen körül is, talán, talán, fordulhat még a kocka. Miniiszterként von der Leyen nem igazán brilírozott, most rá bíznák Európát? Érthetetlen! :((
tulipan
Ez a narancsos tök buta véglény, maga sincs tisztában vele, hogy MENNYIRE! :)))))
https://privatbankar.hu/makro/a-het-sztorija-...
tulipan
Jó erős csapat lesz, EURÓPA élén! Nemhiába próbálta meg a narancsoS haramia vezér, AZONNAL csökkenteni értékét a 7
gyerekkel!!
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/europ...
Cincinntatus
Ursula von der Leyent szemmel láthatóan nem kínozza az isiász!
Ursula von der Leyen kevesebbet iszik, mint Juncker.
Ursula von der Leyen nőnemű. Az EU vezetésében túl sok a hímnemű, tehát ezen a kártékony helyzeten javít, ha egy nőnemű egyed tölti be ezt a fontos pozíciót!
Ursula von der Leyen nevében szereplő von nemesi származásra utal.
Ursula von der Leyen nem mondott még olyan ostobaságot, mint az előítéletekkel terhelt Weber.
Ursula von der Leyen nem iszik, nem dohányzik és nem nőzik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok