A bukaresti kormány sürgősségi rendelettel hatályba léptette az új közigazgatási törvénykönyvet.

Elfogadhatatlan, hogy Romániában visszalépés történik a nemzeti közösségek jogaiban

– közölte Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

A bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv – ellentétben a parlamenti többség által korábban támogatott javaslattal – nemhogy nem bővíti a nemzeti közösségek jogait, már meglévő, szerzett jogokat vesz el – mutatott rá.

Szijjártó nekiment Romániának

Szijjártó Péter kiemelte:

az új szabályozás értelmében egy nemzeti közösség elveszíti anyanyelvhasználati jogait, ha számaránya 20 százalék alá csökken, holott a korábbi szabályozás garantálta a szerzett jogok védelmét a számarány későbbi változásától függetlenül.

Az új szabályozás alapján veszélyben látjuk a helyi anyanyelvi hivatali ügyintézést is, még azokon a településeken is, ahol a nemzeti közösség aránya meghaladja a 20 százalékot – tette hozzá.

Nemzetközi és kétoldalú szabályok védik a kisebbségek jogait, ezeket tiszteletben kell tartani Romániában is – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

Cikk- és címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

(MTI)

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Igy jár, aki sokat hepciáskodik és főleg lázítani jár a szomszédos országokba!!! Már régem rá kellett volna jönniük, hogy csak az adott országban élő kisebbségiken csattan az ostor!!! Nem kellene ezt a csípőböl tözelő, minden diplomáciai tehetséget nélkülöző politikát folytatni!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Így kell ezt csinyányi pofakaratéSOKKnál, majd csak kitör a balhé, és az EU még harcképtelen, hogy kiegyenlítse a KAKASKODÓK torzsalkodását, akik beleszólnak más állam életébe?
.
Lassan a testtel fideitasz gyöngyömböngyönKÁJA:
.
------ Harari szerint az EU nélkül kitörne a román-magyar háború
.
https://444.hu/2019/06/18/harari-szerint-az-e...
.
A demokratikus világban FOGJÁK A HASUKAT a röhögéstől amiatt, mert KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENŰL nyomjákj a passzátszelet az elkövetők!
Jozefina
Igy jár, aki sokat hepciáskodik és főleg lázítani jár a szomszédos országokba!!! Már régem rá kellett volna jönniük, hogy csak az adott országban élő kisebbségiken csattan az ostor!!! Nem kellene ezt a csípőböl tözelő, minden diplomáciai tehetséget nélkülöző politikát folytatni!!!
RonaGyuri
arról, hogy ez a majom belerúg valamelyik országba arról napi rovatot lehetne nyitni!
Na ma kikbe rúgott bele a külgarázda? =))
Nessy
Drága külügyérünk! Ez nem más országok belügyeibe való beleavatkozás??? Bezzeg más országban egy rossz szó Orbánról és a kormányról, máris bekéreti a nagykövetet! Aztán felháborodva kajabál, hogy a mi belügyeinkbe ne avatkozzon senki, még az Unió se! (az csak az ellopható pénzt küldje)! Nem érzi, hogy ez így finoman szólva is hülye gyerek tempó???
bencemacska
Ez a tarajos kakadu azt hiszi, hogy minden szomszédunknál ő a "főtanácsadó". Nincs, aki megmondja neki, nem kellene állandóan mutogatni, hogy segget csinál - folyamatosan - a szájából?
Pláne , akkor amikor a gazdaállata egyfolytában azt pofázza, hogy M. o. belügyeibe ne szóljon bele se az EU, sem valamelyik tagállam!
Gauntlet
Kell gerjeszteni a nacionalista tüzet :( ez az út nem visz semerre!
fideszes gyökér
Leszarom. Lőjjék egymást halomra a maffiózó cigányhordásék meg a szőröstalpű barmok.
namihami
...nekiment...
""Nekimenjek, nemenjek?
Inkább iszok háromdeci kevertet.""
Petink dolgai már nemigen férnek bele háromdecibe.
Commenter
@bencemacska: a vége az lesz, hogy tényleg besokallnak a románok, és bejön a csuti Hararijának elmélete. Ne adja az ég.
papa.49
Szargyártó KUSS ÉRTED ne pofázz bele más országok belügyeibe !!!
CsipkeRózsa
Szorgalmasan naponta nekimegy valakinek, úgy látszik ez a dolga egy külügyminiszternek.
papa.49
@CsipkeRózsa: Ez a BIRKA másra nem használható ))))))))))))))))))
Commenter
@CsipkeRózsa: ez nem külügyminiszter, annak nem nevezném. Külügyminiszter pl: Andrássy Gyula, Horn Gyula, Hans Dietrich Genscher, James Baker, Robin Cook, olyanok, akik előbbre vittek országokat a diplomáciai kapcsolatokon át, nem pedig nacionalista hőzöngéssel hátrafelé.
dr. prédikátor
Gunárnyakú zselés kakadú!!! Miért nem anyádnak mész neki te patkány!!!remélem előbb vagy utóbb valaki szájba fog verni!!!GECI!!
lópicigáspár
Ez beszél szerzett jogok megvonásáról!? Igen szelektív a memóriája annak, aki tevőlegesen elkaszálta hazánk alkotmányát, szerzett jogokat megvonva!
Szeparepa2
Ez a szargyártó katéter olyan szinten irritál, hogy ha a szemem elé kerülnek, a kezem közép kapnám, szuperhőssé válnék, s szupererőmmel, apró cafatokra szaggatnám egy pillanat alatt...
Commenter
@Gauntlet: hogy megtámadjuk Romániát.
SystemError
Ez a csirkeszar a diplomácia szégyene!
koszpeko
Ami indul a Keletiből Bukarestbe vonat azon nem hajlandó megszólalni erdélyi honfitàrsunk magyarul, hanem romànul vagy angolul beszélnek.
Akkor mi a problémàja petykànak?
Vagyis ha leszarja az anyaorszàg nyelvét a kint élő de úgy hogy az adóforintjainkból milliàrdok mennek ki...
Akkor engem ez miért érdekeljen?
Borsodi
Egyszer nagyot koppan és el hallgat.Akkor most vissza foglaljuk Erdélyt? Mészaros azért vásárolja fel a földeket Romániába.Kellett nekik Orbán megérdemlik.
https://www.youtube.com/watch?v=EKeNcueZ3X8...
terlasz
Ez az ócska banda tiszteletet követel mindenkitől, amikor ők saját magukon kívül nem tisztelnek senkit.
csipetke
A magyar zseléipar fellendítője kinek nem ment még neki?Ez a kis izééé beleköt boldog-boldogtalanba.Amikor ők beleugatnak a szomszéd országok dolgaiba,azt lehet,de fordítva már nem. El nem tudom képzelni,hogy orbán honnan kukázta össze ezt a kis topozékolós izét.Dettó,mint egy óvodás..
staro2
Valaki otromba módon nyilvánosan beleugat más országok törvénykezésébe,
Az ilyen problémák rendezésének meg van a diplomáciai útja de a mi külügyminiszterünk távolről harangozni sem hallott diplomáciáról.
tulipan
Mondhatom Te Kakadú, ügyesek vagytok! Addig hecceltétek őket, amíg meg nem UNTÁK!!
tulipan
@Nessy: MONDHATOM, VALÓBAN SOKBA KERÜL NEKÜNK EZ A SZÓSZÁTYÁR SENKI!!!
nevemnick
Európai Külügyi Szolgálat diplomáciai testülete, már egy ideje ,,szemmel veri" a szúnyog - eunochot. Horvátországi ismerősöm elmondásából, és barátilag javasolták a diplomáciai alapok betartására.
Már ha ismeri...
kokopelli
@staro2: nem úgy,ha valakik nyugatról az EU-s dolgok betartására figyelmezteti az ilyen
[email protected]ártó-féléket!... pedig azok közösen aláírt megállapodások!!!...érted Zselés-pubi?
Macskaszem
Szerzett jogokat kizárólag csúti gecik vehetnek el, ezt Romániának is illene tudni.
Nessy
Drága külügyérünk! Hogy is van ez a beavatkozások és kioktatások politikája, aminek véget kell vetni? Vagy ez csak másra vonatkozik?
Lepényleső
A Románok elsősorban a magyarok jogait csorbítják. A bán elsősorban a Magyarországon
élők jogait csorbítja. Nincsen ebben olyan nagy differencia. Mi hát a felháborodás oka,
ahol a többség jogait a kisebbség tiporja?
simmering73
"Teodor Meleşcanu román külügyminiszter arra kérte kedden magyar hivatali kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy a budapesti hivatalosságok „visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben a magyar-román párbeszédet mesterséges módon feszültté tették – írta az Agerpres hírügynökség a román külügyminisztérium közleményére hivatkozva."
https://szekelyhon.ro/aktualis/a-roman-kulugy...
papa.49
@tulipan: Ettől a nőtől ki lesz borulva a középeurópaigéniusz, csak még ezt nem tudja a faszkalap !!!
desir62
Talán már hadat is üzent ez a barom.
tulipan
@papa.49: Szerintem is! -:)
Figyúzz! Megvan, miért is hepciáskodik, éppen most, ennyire a románokkal ez az Otbán-lakáj! EZT KELL a birka hívek számára, "észrevehetetlenné'" mismásolnia!!!
https://hvg.hu/itthon/20190710_Ujabb_jel_hogy...
papa.49
@tulipan: Ha a jozafína nem jut pozícióhoz az bizony nagyon megfogja viselni a csutitetű megtépázott idegeit, lehet megint eltángálja a mosónőt is, hogy mehet ,,tatarozásra,, ...
solidedge
Következő hír; Szíjjártó átlépte a román határt, megkezdte Románia lerohanását. A román hadsereg letette a fegyvert, Románia kapitulált.
Shikari
Nagyon jól teszi Szíjjártó, ha már a szoclib csürhe lemondott ezekről a magyarokról és uszít ellenük!
tulipan
Talán ezért kell a románoknak ez a szokásosan OTROMBA, NARANCSOS heccelése??
http://www.atv.hu/belfold/20190709-macronek-b...
bence
Egyszer valaki már a pofájának menne neki úgy , hogy csak pép maradna belőle !
kokopelli
Nem gondolkozik a baromarc?A kint élő magyarok isszák meg a levét annak,ha egy ilyen politimi-
tátor ugat,mint a kiskutya a kerítés mögött!...de, ha véletlenül bemegy valaki a nyitott kapun akkor
elbújik a macska mögé? És egy tucat van az ilyenekből!
Aki Én
Szijjártó: véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának
kokopelli
@tulipan: (15:12 tegnap)
...hát igen! A hölgynél az sem jelentene semmit,ha még zsét sem kapna a brüsszeli tevékenysé-
ge után!Alsó-Szászországban dokinéni lehetne,a hadügyminiszteri zsére sincs ráutalva,ergo füg-
getlen minden kortestől!Vegyük a fidesz-bandát!Csupa segélyért dolgozó munkakerülő,akik a pa-
pírjaik ellenére sem dolgoztak soha ! Szájtépő niemandok!!
Shikari
Peti! Szívasd meg a köcsögöket! :-))))))))))))
tulipan
@Shikari: Nahát, miért bántod a rokonaidat a bőrgyártó, köcsög éppen békülni szeretne!:-)
Shikari
@tulipan: Drágám! Nagyon heves vagy már! :-)))))))))))
tulipan
@Shikari: Azért még ne zokogj Mucuska! Hátha nem sértődnek meg?!
Shikari
@tulipan: :-) Én is imádlak! :-)))))))))
tulipan
@Shikari: Nahát, miért bántod a rokonaidat a bőrgyártó, köcsög éppen békülni szeretne!, felvilágosítalak, ha már nem megy a magyarul olvasás és értelmezés, Mucuska:-)
Shikari
@tulipan: :-) Nyomjad, édes! :-)))))))))))
formaldehid
A románok 23 millióan vannak.
Jó pár hónappal ezelőtt egy román megvert öt magyart.
Érted ezt te vízfejű hülye gyökér fasz?

Nekem elégtétel lenne, ha megverhetnélek téged - csúnyán.
Ami késik, nem múlik...
Shikari
@tulipan: Az nem világos, hogy a politikusi kvalitásaihoz milyen köze van a testsúlyának? :-)))))))))))
durbincs
@tulipan: magát ez a @csak húgy .: folyton levizeli ? hiába is áll arrébb ? mert akkor meg a zsebeibe ?...
@RonaGyuri: magának meg ez a @kula .: folyton lecsigázza a lógyanyés száját ? hiába is áll arrébb ?...
durbincs
@formaldehid: azt magát ma előkaparták az avar alól , de 50IQ-s aggyal + lóganyés szájjal ?
Aki Én
https://444.hu/2019/06/18/harari-szerint-az-e...

Volt román elnök üzenete:

„Orbán Viktor barátom, mi nem akarjuk Budapestet még egyszer meglátogatni, ahogy azt tettük az elmúlt száz év folyamán a ti beleegyezésetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk. Nem agresszív hangnemben mondom ezt, csak azt akarom, hogy Budapesten is megértsék, nekünk nincsen kisebbségi komplexusunk Magyarországgal szemben.

Felbátorítva azáltal, hogy Donald Trump figyelemre méltatta Orbán Viktort, a magyar külügyminiszter, a gyámoltalan Syjjarto Peter, ez a magyar politikai szélsőségesség szoknyája alól kibújt kalandor utasítást adott, hogy egyetlen magyar diplomata se vegyen részt a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére tartott rendezvényeken, mivel idézem »magyar embernek nincs mit ünnepelni december elseje alkalmából«.
tulipan
@durbincs: os meg mi van, te kretén, CSUTI seggnyaldosó, Félfarok,ott a Ploesti, denevérszaros, tömény, húgytól bűzlő bányakecód mlélyén? Te Temetődozeróló ? rohanj má' vissza a kriptádba, hol eddig dekkoltál ? Bunkó Kegyeletsértő ?...
A maradék csontokat meg bele kukába ? Te buzeráns templomromboló? Nem kéne már befogni, azt a mocskos pofádat? Te Bezzeg Tahó? azt téged meg hogy is sikerülhetett, a narancsos haverjaidnak előkaparni a nyári avar alól , de 30IQ-s aggyal + lóganyés szájjal ám ?
durbincs
@tulipan: magát ez a @csak húgy .: folyton levizeli ? hiába is áll arrébb ? mert akkor meg a zsebeibe ?...
@RonaGyuri: magának meg ez a @kula .: folyton lecsigázza a lógyanyés száját ? hiába is áll arrébb ?...
tulipan
@durbincs: @durbincs: os meg mi van, te kretén, CSUTI seggnyaldosó, Félfarok,ott a Ploesti, denevérszaros, tömény, húgytól bűzlő bányakecód mlélyén? Te Temetődozeróló ? rohanj má' vissza a kriptádba, hol eddig dekkoltál ? Bunkó Kegyeletsértő ?... A maradék csontokat meg bele kukába ? Te buzeráns templomromboló? Nem kéne már befogni, azt a mocskos pofádat? Te Bezzeg Tahó? azt téged meg hogy is sikerülhetett, a narancsos haverjaidnak előkaparni a nyári avar alól , de 30IQ-s aggyal + lóganyés szájjal ám ? MOCSKOS DISZNÓ
durbincs
@csak húgy...: azt maga megint bevizelt ?
tulipan
@durbincs: Na, látjátok, ti szaros-húgyos Orbán-seggnyalók, Minden EU-ellenes társaség, Putyin kezéből szalonnázik! Ődagadtsága tehát nem RÚGHAT labdába!!!
durbincs
@tulipan: magát ez a @csak húgy .: folyton levizeli ? hiába is áll arrébb ? mert akkor meg a zsebeibe ?...
@RonaGyuri: magának meg ez a @kula .: folyton lecsigázza a lógyanyés száját ? hiába is áll arrébb ?...
tulipan
@durbincs: Oszt, mán meg mi van, veled ,te kretén, CSUTI seggnyaldosó, Félfarok,ott a Ploesti, denevérszaros, tömény, húgytól bűzlő bányakecód mlélyén? Te Temetődozeróló ? rohanj má' vissza a kriptádba, hol eddig dekkoltál ? Bunkó Kegyeletsértő ?... A maradék csontokat meg bele kukába ? Te buzeráns templomromboló? Nem kéne már befogni, azt a mocskos pofádat? Te Bezzeg Tahó? azt téged meg hogy is sikerülhetett, a narancsos haverjaidnak előkaparni a nyári avar alól , de 30IQ-s aggyal + lóganyés szájjal ám ? Látjátok, ti, MOCSKOS DISZNÓK,, szaros-húgyos Orbán-seggnyalók, Minden EU-ellenes társaség, Putyin kezéből szalonnázik! Ődagadtsága tehát nem RÚGHAT labdába!!!
durbincs
@tulipan: magára eza@csak húgy...: megint bokáig-csak-reávizelt ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok