A külhoni magyarok többsége a magyar nemzet részének tekinti magát, ezért a kormánynak is egységes Kárpát-medencében kell gondolkodnia a miniszter szerint.
A külhoni fiatalok túlnyomó többsége a magyar nemzet részeként tekint magára, ezért a kormánynak is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnia – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott pódiumbeszélgetésen, csütörtökön.
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Balog Zoltán miniszter, Novák Katalin helyettes államtitkár Tusnádfürdőn
Fotó: MTI/Veres Nándor
Balog Zoltán a beszélgetésen ismertette a 2016-os magyar ifjúságkutatás fontosabb eredményeit. A felmérés céljáról elmondta, a döntéshozóknak tudniuk kell, hol élnek, hogyan gondolkodnak a magyar fiatalok magukról, a világról. A 8000 magyarországi és 4000 külhoni fiatal körében készült felmérésből kiderült, hasonlóan élnek mindenütt, a világról vallott nézeteik is hasonlóak – mondta.
A külhoniak 81,6 százaléka az egységes magyar nemzet részeként tekint magára, tehát nekünk is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnunk
- fogalmazott a miniszter.
Szólt arról, hogy a kormány a következő időszakban 17 milliárd forintot szán óvodaépítési programra Magyarország határain túl. 340 magyar nyelvű óvoda van, míg 719 iskola, tehát az óvodarendszert kell erősíteni – magyarázta.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kalapot adott Balog Zoltán miniszternek - Fotó: MTI/Veres Nándor
Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a kormány célul tűzte ki, a hazai általános iskolások tanulmányaik során jussanak el külhoni magyar közösségekhez. Mára már a hetedikesek fele eljutott az országhatáron túlra: 2013-ban 12 ezer, 2017-ben már 45 ezer diák.
A demográfiai, családpolitikai kérdésekről Balog Zoltán kifejtette, 2002 és 2010 között 27 százalékkal csökkent a házasságkötések száma Magyarországon, ám 2010 és 2017 között már 46 százalékkal nőtt, amire az Európai Unióban nincs példa. A gyermekvállalás terén van még javítanivaló – hangsúlyozta. A kormány jelenleg a GDP 4,1 százalékát fordítja családtámogatásra, amit öt százalékra kívánnak növelni – fűzte hozzá.
(MTI)
(Címlapi kép: MTI/Veres Nándor)
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Pártunk és kormányunk mindenért ordít, hogy ne sértsék meg a szuverenitásunkat, ne szóljanak a belügyeinkbe! Ök viszont mindenhol, mindenbe bele vau!
Ezek után értem, hogy miért kellett befogni és elvinni az ott kóborló macit.Mert ha ezeket végig hallgatja, biztos, hogy megvész a szegény pára!
Koszos vándorköszörűs !!!
www.erdon.ro/nagyobb-hangsulyt-kell-fektetni-a-tajekoztatasra/3557539
Na és mi a helyzet a külhoni magyarokkal, annak érdekében mit intézkedtek, hogy haza jöjjenek?
Remélem már intézkedtek abban az ügyben, hogy a külföldön dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben.
Egyébként volt ebben a kettős állampolgárságról volt egy népszavazás ami érvénytelen lett!
Eredmények[szerkesztés]
A népszavazás eredménytelenül zárult, mert sem az igen, sem a nem szavazatok aránya nem érte el az érvényességhez szükséges 25%-ot.
"A 2004. december 5-i népszavazás kettős állampolgárságra vonatkozó eredményei
Kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményei
(2004. december 5.)
A szavazásra jogosultak száma 8 048 739 fő 100%
A megjelentek száma:3 017 739 fő 37,49%
Ebből érvénytelen szavazat
61 168 a megjelentek
2,03%-a
Ebből érvényes szavazat
Válaszok száma százalék
Igen:1 521 271 51,57
Nem:1 428 578 48,43
Összesen:2 949 849
2010. függetlenül a népszavazás eredményétől:"2010-ben az országgyűlési választások után felálló második Orbán-kormány vezetésével a parlamenti képviselők elsöprő többsége mellett megszavazta a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt."
"A Népszabadság szeptember 9-i számában Kovács M. Mária történész egy 2001-es dokumentumot említ, amely az Orbán-kormány hivatalos álláspontját tartalmazza a státustörvényről. A Velencei Bizottság honlapján olvasható szöveg az európai normákkal ellentétesnek, ezért elvetendőnek tartja a kettős állampolgárság megadását a határon túli magyarok számára. A Külügyminisztériumban abban biztosak, hogy Martonyi János akkori külügyminiszter láttamozta a szöveget, de a maguk példányát nem találják. Eltűnt."
magyarnarancs.hu/belpol/nemzet_politika_-_mit_gondol_valojaban_a_fidesz_a_kettos_allampolgarsagrol-64582
Tulajdon képen a többségnek nem az állampolgárság megadásával problémája, hanem, hogy szavazati jogot is kaptak. Szerintem.
Ez a köcsög álkeresztény is a nyelvét használja az agya helyett.
Ez a kettős állampolgárság érdekes kicsit! Az ország valami zűrbe keveredne és mozgósítania kéne. Tekintve, hogy nincs kétféle állampolgárság, meg ugye a szavazati joggal kötelességek is járnak, értelemszerűen mindenkire vonatkozna a hadkötelezettség. Előttem a kép, mikor vonulnak be a magyar újoncok, Munkácson, Kolozsváron, Újvidéken.. Az már csak a hab a tortán, ha esetleg az egyik magyar kisebbséggel rendelkező állam lenne az ellenség. 2 sorban állnának a behívottak, egyikbe a barát a másikban az ellenség!
Nem minden aspektusa volt kellőképp átgondolva ennek a kettős állampolgárságnak. Persze nem is ez volt a cél, csak pár százezer szavazat...
Lejjebb csak a bányászbéka 3,14-csája van! Kárpátmedencézik? A neje
medencéjével kellene foglalkoznia!
A barom... "vizet prédikál,de a bort a hívők egészségére issza!" :=(
Számokban 2014
levélszavazatok száma: 128 378
ebből fideszre szavazott: 122 588 (95%)
A külhoni magyaroknak ez kis része, de magyar viszonylatban 5 kisvárosnyi tisztán fideszes szavazat.
Van baromagyú. A Föld tragikusan, végzetesen túlnépesedett. Minden problémánk abból származik, hogy exponenciálisan nő az emberiség létszáma, népvándorlás, felmelegedés, környezetszennyezés, a fajok kipusztítása.
Itthon meg kellene becsülni a tanult, tapasztalt dolgozni akaró munkaerőt és nem a hazug gyerekcsináló gyerekgyárakat pörgetni a hangzatos semmiért. Hiszen mindenki menekül ebből a tetű (vezetésű) országból.
Miután a szüleim is még az Osztrák - Magyar Monarchiában születtek, voltak kis gyerekek, én kérném az osztrák állampolgárságot! Még németúl is tudok, és az édesanyám, sőt a nagymamáim leánykori nevét is tudom. Szavazni nem óhajtok, csak az osztrák minimál nyugdíjat kérem!
Na, megyek zuhanyozni! :-))
beszélgetni! Bevásárlásnál,városi ünnepeken sörsátorban,a gyere-
kek focizásánál,de állítom neked hogy annak ellenére csak a ma-
gyar állampolgárságuk van meg,ß@rnak hazamenni,vagy a követ-
ségre ill. konzulátusra utazni! Inkább senkire sem!
Igazad van,mert van olyan érzésem,hogy a gyermekeik már nem is
fognak érdeklődni a szülők mostani dolgai iránt! Sokan már a máso-
dik utódot is kinn "kapták" meg! Pluss még egy biztosítás! :=)
Új hozzászólás