Korábban arról írtunk, hogy a Jobbik lemondásra szólítja fel Ertsey Katalint annak kapcsán, hogy az LMP-s országgyűlési képviselő Novák Előd Jobbik-alelnök írásbeli kérdésére úgy nyilatkozott, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Ertsey később nyilvánosságra hozta Nováknak küldött levelét, eszerint nem csak izraeli, hanem piréz is.

Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt "eltitkolta".

Ertsey Katalin később a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra, hogy szó szerint mit válaszolt Novák Elődnek:

"Rég köztudott, hogy izraeli-piréz állampolgár vagyok, magyar állampolgárságomat vásárlás útján szereztem be kevéssel a jelöltségem előtt. sőt, nem csak az állampolgárságom izraeli-piréz, de az identitásom is, egyszerre érzem magam képesnek a zsidó érdek, valamint a piréz életérzés képviseletére, hiszen mindkettő lényege a magyargyűlölet. Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen kis szerencsétlen nácik, mint te, találnak végre valami elfoglaltságot az életükben az identitásom kutatásával, különben még véletlenül önálló gondolat születne a fejükben, de erre még nem volt példa. Hadd kérdezzek vissza: régóta érzem, hogy előszeretettel hozol elő homoszexuális témákat. kérdezem hát: látens buzi-e vagy?"

Ertsey Katalin az Indexnek azt mondta, az ironikus hangvételű levéllel a jobbikos politikus kérdésének abszurditásra akarta felhívni a figyelmet. A portálnak azt mondta, természetesen nem izraeli állampolgár, a levelével csak arra akart utalni, hogy Novák elvesztette a kontrollt.

"Értettem én a viccet, csak nem szeretem, ha hazánk Izrael általi gyarmatosításáról van szó" - így reagált közleményében Novák Előd Ertsey Katalin szerinte "humorosnak szánt, de az adatvédelmi biztos szerint törvénysértő" válaszára.

"Bár sajnos életszerű, hogy az LMP képviselője izraeli állampolgár, leveléből nyilvánvalóan tudtam, hogy válaszadási kötelezettsége alól ilyen polgárpukkasztással akar kibújni. Én azonban képviselői eskümet komolyan véve tájékoztattam a nyilvánosságot nyilvánvaló hazugságáról, s magyarázkodjon ő, ha akar. A jelek szerint már Ertsey Katalin is minimum cikinek érzi az izraeli állampolgárságot, mely fejleményt örömmel fogadok" - írja Novák Előd.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

honeykiss
Uram Atyám hát kik ülnek a T.Házban?...Kik kipviselik az országunk népét?...döbbenetes!
és még amikről nem tudunk !...mocskolódás megy széltében hosszában,közben az ország ül a nagy katyvasz közepén...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
honeykiss
Uram Atyám hát kik ülnek a T.Házban?...Kik kipviselik az országunk népét?...döbbenetes!
és még amikről nem tudunk !...mocskolódás megy széltében hosszában,közben az ország ül a nagy katyvasz közepén...
Mobil123
@honeykiss: És ezért milyen f@sza fizetést kapnak!!:-((
marlin
Ezek után - gondolom - nem kérdés, hogy a Novák Előd (is) egy idióta!!
leszúrt rittberger
Ezeket a buta nácikat mindig milyen könnyű megtréfálni
kerék
Ez azért viccnek durva...Látni milyen mentális gonddal küszködik néhány ingyenélő.

Mellesleg, ha már Magyarország, akkor legalább magyar állampolgárok döntsenek már felettünk, ne menekültek és fosztogatók.
dubitus
A parlamenti képviselők zöme jólképzett jogásznak(?) tartja magát.
Nem jut eszébe egyiknek sem, hogy
#1. - az is szegregáció, ha tudakolom, nem tertozik-e valaki valamilyen, általam szeretett/útált csoportba;
#2. - megkérdeni ezt a hominiformét, az emberek többsége akkora várja gyermekük születését, amikor a bébi jónak látja, a normálisak közé sorolja-e magát, hogy a kis Novák világrajöttét úgy ütemezték, hogy az egybeessék hőn imádott Vona születésnapjával?
#3 - megkérdeni: megtudakolta-e orvosától és nemleges választ adó papírral rendelkezik-e, hogy hülyesége nem ragályos!
lbs
Ezen a vonalon Ertsey Katalin viszont latens leszbikus? Márt ha szóba hozta..
Ránézésből egy nő jellegű lény, műszaki munkagépnek viszont tökéletes lenne az utászoknál, vagy a katasztrófavédelemnél...
Megvan hozzá az erőkifejtéshez szükséges öntömege...
leszúrt rittberger
@lbs: Kínos mi, a náci vezéred? Miért nem azon vihogsz? Ez a téma most róla szól :)
nehogymá
jajj anyám.de szar nem érteni a fricskát amit ez a ’te vagy a náci büdös zsidó ’demokrata úr kapott.még a végén megbántódik.azt azért tényleg nem szeretném.amugy mostanában ez esett a legjobban.
Dr.luigilongo60
Szegény kis hülyegyerek, visszahult a fejére a saját szara.
Ilyen humanoid barmok ülnek a parlamentben?
Szánalmas.
Dr plágium
Az ilyen szarságok miatt fog kiesni a parlamentből a jobbik.
QQCSI
Az engem nem zavar, ha egymást öldösik a jobbikosok, --még ha csak a szóbeli adok-kapok szintjén is--, az azonban joggal lenne elvárható, hogy a választóik előtt legalább IGYEKEZZENEK azt a látszatot kelteni, hogy az ő érdekükben dolgoznak,
és kapják a nem csekély jövedelmüket, ellenzéki politikusként és egységben.
lópicigáspár
@Dr plágium: Talán az ilyen szarságok miatt fogják a magyar nemzetet semmibe venni!
keresztapa
@leszúrt rittberger: Ertsey Katalin rendelkezik lyukkal, amit felajánlott Novák Elődnek, de azt nemtudta Kata, hogy előd utálattal van, a sárga színű tangára, a tanga takarásában lévő büdös lukra, amit csak a Kata saját kiválasztottja tartja üzembe.
topapa
Tréfás és felkészült gyerekek ülnek parlamentünkben! Sikeres ez a téma, mert el is tüntette a választási szabályokkal kapcsolatos anomáliák tömkelegét a felszínről!
leszúrt rittberger
@keresztapa: Én nem olvasok ki semmi ilyet ebből a cikkből. Ellenben Elődke bő nyállal benyelt egy méretes átverést :)

Annyira várta, hogy végre egy LMP-sről is derüljön már ki, hogy zsidó, ne csak Szegedi Csanádról, hogy egyből beszopta az első tréfát. Ciki na, ez van.
keresztapa
@leszúrt rittberger: Származásilag ürülne ha az lenne, de csak egy lefizetett, aki engedett a pénz csábításának, és ezt viccesnek tartja, ami inkább szomorú valóság. A megvásárló Simon Peres, az eladók avagy a kufárok az ország házában ülnek, még most is, ez az ami nem vicces.
leszúrt rittberger
@keresztapa: Ámen. Én nem vagyok vevő ezekre a nesze semmi fogd meg jól lózungokra, meg összeesküvés-elméletekre, a kuruncinfót biztos sikered lenne :)
keresztapa
@leszúrt rittberger: Majd nem igazat mondasz, ha az LMP nem szerepelne központba.
lbs
@leszúrt rittberger: Nekem nem a "vezérem". Viszont úgy tűnik letüdőzted, amit a "zöld" tankra mondtam.
jancsik68
@lbs: Nagyon. gyenge a stilusod.Begyepesedett katona lehetsz.Érted PARANCSNOK ELVTÁRS??Csak nem tankos voltál,aki fel pumpálja indulás előtt a lánctalp közti görgőket!!!
lbs
@keresztapa: Ertsey egy antinő. Szegény kiválasztottja...
keresztapa
@lbs: Ezek szerint nem csak Előd, Anti is elfordul tőle, ilyen taszító lenne, hogyan érte ezt el, van valami kettős titka, az LMP ezért a titkáért vette soraiba!
jancsik68
A jobbikosok egyrésze vagy cigány,vagy buzi,vagy zsidó!! Ezt már ma minden normális ember tudja,kivéve az abnormálisok,vakon jobbikos hivők..
sokanvagyunk
Izraeli-piréz... ez olyan, mint a fél-kámfor? - akkor lehet, azért van már csak félig az LMP-ben...
marlin
@jancsik68: Ez van, ha legalább két "slágergyanús" egymásratalál a propin!!
Pilóta
@sokanvagyunk: 16:51
Piréziáról:
A pirézek a kitalált piréz nép tagjai, Tárki-fattyak:-)
hu.wikipedia.org/wiki/Pir%C3%A9zek
sokanvagyunk
@Pilóta: Köszönöm, tudom... jó vicc volt a felméréseikben...
Pilóta
@sokanvagyunk: 16:56
A válaszadók 59 százaléka állította, hogy a pirézeket nem kellene befogadni!:-)
sokanvagyunk
@Pilóta: A következő felmérésen még többen... szaporodtak a butusok...
Pilóta
@sokanvagyunk: 17:04
Ahhha, elérik a 180 százalékot:-)
coyote3
A kisdobos esetében ez nem is kérdés...
scandináv
Miért boldogok a buzik?
A szerencse sem mer hátat fordítani nekik :)
lbs
@Pilóta: Lélekben - sokszor igen, ha szükségét érzem.
Nézd meg a logómat! Pzkpfw VI.
marlin
@Pilóta: A "tanknak" a logoját?? :))
Darthon1
Ertsey asszonyság, kínos mi, ha rákérdeznek a hovatartozásra? Lehet ezt arcra fagyott kínos , kényszeredett mosollyal magyarázni és a haveri médiákban tréfának beállítani, de a tény az, hogy ön hazudott. Ha a válaszban azt írta, hogy izraeli állampolgár és nem az, akkor azért. Ha az és a piréz állampolgárságot azért tette oda, hogy ne derüljön ki az igazság, akkor azért. Ha egyszer ez közérdekű adatnak minősül , akkor ne tessék viccelődni! Nem azért fizetik a választók tisztelt szenátor asszony! Ez a piréz dolog az előítéletesség felmérésére, pedig már vagy tíz éve közbeszéd tárgya, tehát nem hiszem, hogy Novák ne tudott volna róla. Megpróbálkozott egy karakter gyilkossággal kedves asszonyom, de azt hiszem a fanokon kívül ezt más nem nagyon veszi be. Mellesleg engem például hidegen hagy az ön vallási identitása, egészen addig, amíg ez nem megy a magyarság rovására. Viszont, ha egy idegen ország kezdi el osztogatni a parancsokat a mi parlamentünkben, azt nagyon zokon venném. Ebben az értelemben teljesen jogos a felvetés a Jobbik részéről.
Darthon1
Mellesleg ez a buzizás az ami nálam kiverte a biztosítékot. Jellemzően a Lehet Megint loPni Párt képviselői előszeretettel járkálnak meleg felvonulásokra, hogy a nagy toleranciájukat hírdessék. És akkor ön előjön ezzel a buzizós szöveggel? Nahát, nahát, csak nem homofób titokban?
keresztapa
Ertsey Katalin LMP képviselő írta Zsidó és Píréz, Piréz kitaláció a zsidó valóságban létező jelenünkben, múltunkban egyaránt Simon Peres állítása szerinti felvásárlási nyilatkozata az amivel kivívta a magyar ellenszenvet, mert egy országot megvenni területével lakosságával együtt, gyarmattá alakítani, csak kiválasztottnak van joga! Ehhez asszisztál az országházban a választott képviselői többség, sárga hatágú csillag mellre való kitűzésével. Ez mind az ország házában, ami talán már nem is Magyar a jelek szerint. Piréznek mondja magát miért is mert mindég azt teszi, amit az élet diktál és nincsenek különösebb erkölcsi dilemmái, ezért nem tekinthető Piréznek, Pirézi pirézi magatartás letéteményesének nem vallhatja magát! Avagy feladja ideáljait , mert azt gondolja,hogy enni, lakni, szeretni mégis fontosabb, mint magasztos elvekhez ragaszkodni. Avagy a másféleséget egyáltalán nem gondolja sorsverésnek nem hendikepként, hanem igenis értékként tekint rá akkor is, ha épp emiatt adódik bármilyen
hátrányos megkülönböztetés? de a megkülönböztetésre nem vevő, akkor miért is?
Pálinkafőző Rézüst
@keresztapa: "Simon Peres állítása szerinti felvásárlási nyilatkozata az amivel kivívta a magyar ellenszenvet, "
Bakker, ezt már annyiszor hangoztatjátok, én még nem láttam erről semmit! Valaki linkeljen már ide erről egy hitelesnek mondható, és elfogadható valamit, mert ez így csak puffogás a vakvilágba!
varirmag
Ertsey Katalin közölte ezt a választóival is ? Mert az úgy lett volna tisztességes !
Vagy lehet hogy azért titkolóznak mert elfelejtették eddig megemlíteni hogy kettős állampolgárok ?
Nem szeretem a jobbikot de ebben igazuk van ! Tessék nyilatkozni,aztán majd a választók döntenek
Pálinkafőző Rézüst
@outsider: röhögött közben..:)) Vagy csak én látom így?? :) Na hagyjuk, én ezt nem tudom komolyan venni, mindentől függően és függetlenül..:)) ha komoly lenne a dolog, akkor már kötelező lenne a kipa viselet. De előbb lesz itt kötelező pálcikákkal enni, majd csak sasoljatok!! :)
lfc2005
@Darthon1: A közérdekű adat a kettős állampolgárság ténye, az h milyen állampolgár valaki, az személyes adatnak minősül. A Jobbik egy a valóságtól teljesen elrugaszkodott világban él, gyűlöletet kelt, embereket uszít, semmi másról nem szól ez a listázás. 70 éve nem hangzott el nyíltan náci beszéd európai parlamentben. A Jobbik égeti Magyarországot, Novák Előd pedig egy szánalmas náci, kis nyilas felügyelőbizotságot játszik, semmi komoly választ nem érdemel.
gabrella
Aki parlamenti képviselő, közéleti ember, ennélfogva igenis jogunk van tudni, kettős állampolgár-e?!
Illetve kettős állampolgárt ki választott meg?
excep
hogy buzi e azt a franc tudja de hogy hülye mint a segg az biztos
lfc2005
@gabrella: Alapesetben a közérdekű adatokat a képviselőkről az OGY honlapján tudod meg. Az meg, hogy ki kire szavazott, az a legnagyobb magánügy. Miért jelentene önmagában a kettős állampolgárság nemzetbiztonsági kockázatot? Sokaknak egyébként fogalmuk sincsen arról, hogy kettős állampolgárok, mivel ez sok esetben (és sztem a képviselők nagy része esetében ez a helyzet) a származás alapján állapítható meg. A Jobbik tehát valójában a képviselők származására, és következtethetően az állampolgárok származására kiváncsi. Európa szégyene ez a párt, ezt továbbra is fenntartom!
jancsik68
@Darthon1: Ebben a parlamentben a legidegenebb a jobbik:korlátoltak,buták, tájékozatlanok,s semmi közük a magyarsághoz.Akik buziznak,cigányoznak,zsidóznak azok legtöbbnyire azok a buzik,cigányok,a zsidók,s ezt akarják elfedni.Álszent szarok egy szóval,gyávák,jellemtelenek!!
Darthon1
@lfc2005:" Novák Előd pedig egy szánalmas náci, kis nyilas felügyelőbizotságot játszik, semmi komoly választ nem érdemel."
Ezt ismételgessétek szorgalmasan, hátha igaz lesz!
@jancsik68: A jelzőhalmozás még szidalmazáskor sem megengedett. A valódi kérdéseket el lehet fedni vele, de előbb-utóbb ez a seb gennyesedni kezd. Zsidó ügyben érzelmi reakciók vannak, értelemre ható magyarázat nincs. Lehet nácizni valakit, aki kérdez, de ettől még a kérdés ott lebeg a levegőben, mit keresnek más állam állampolgárai a magyar Parlamentben és kinek az érdekeit képviselik? Ha ezekre nem kapunk érdemi választ, lesz meglepetés a következő választáskor és lehet majd kérdezni, hogyan történhetett ez meg? Összemosni lehet dolgokat, de senki sem a békében élő (csak) magyar állampolgárságú zsidó vallású embereket bántotta itt. A politika a hatalomról szól, ezt feszegeti a kérdés felvetése. A Zagyva féle baromarcúak is egy réteg megszólítását szolgálják, de azért hidd el vannak írástudók is a Jobbikban.
vigyorgó
@lfc2005: Te vagy hülye vagy vagy hülyéskedsz? menj el orvoshoz és vetesd le a szemedről a hájogot. Vagy a szomszédodat még mindig elvtársnak szólítod?
vigyorgó
@jancsik68: Kívánom,hogy legyen egy avasi cigány szomszédod,olyan tíz gyerekes.
nemkati
"Az utóbbi napokban elmérgesedett politikai vita kapcsán a NAIH felhívja a politikai élet
szereploinek figyelmét arra, hogy az országgyulési képviselok közfeladatával összefüggo
közérdekbol nyilvános adatnak csupán a kettos vagy többes állampolgárság ténye
minosül. Az arra vonatkozó információ viszont, hogy az érintett Magyarországon kívül
mely állam állampolgára, nem tekintheto nyilvánosnak, az még közszereplok esetében is a
magánszféra részét képezi, mert adott esetben szenzitív adatra engedhet következtetni.
Az ilyen adatok kiadására a képviseloket és az állami tisztviseloket nem lehet kötelezni.
Már önmagában az erre való felszólítás is az emberi méltóság sérelmét vetheti fel."

www.naih.hu/files/Ogy-kepv-kett-s-ap-koezlemeny.pdf
keresztapa
@nemkati: Nos itt van a baj, hogy a törvényhozók azok akik ezzel a kettős állampolgárság tényét magánügyként döntötték el! Az ország Nemzetbiztonsági kockázatát figyelmen kívül
hagyván, visszataszítóbb ennél már csak az lehet ha a csillaggal együtt, a kipát is felteszik ekkor lenne igaz egyetértés a parlamentbe? Ország biztonságát összehozni,
pártideológiával nagy hozzá nemértés, a biztonságrovására. Pártok képviselői ezek a parlamentbe és nem a nép képviselői, országbiztonságát egyik sem tartja fontosnak elsődlegesnek, és itt az igazolása Peres kinyilatkozásának a felvásárlási Szándék állításban. Az ország Nemzetvédelmi kockázatáról miért nem szólaltak meg a párt magas tudású képviselői? Mert nem céljuk? Vagy nagy az elkötelezettségük idegen érdek érvényesítésében? Egyáltalán lehet beszélni érdemben Nemzetbiztonságról, vagy ez elhanyagolható körülmény. Terrorelhárítás létrehozása, kiknek az érdekéből, minket támadnak a terroristák, vagy azt aki kitalálta a terror szót, hogy ijesztgesse az országokat amely globalizációs törekvését akadályozzák, nemzetek feletti uralom ellenesek.
nemkati
@keresztapa: Nem következik egyenesen a kettős állampolgárságból, hogy valaki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Tartok tőle azonban, hogy a jelenlegi országgyűlési képviselők között vannak ugyan szép számmal olyanok, akik kockázatot jelentenek az ország számára (Matolcsy, 0rbán, Vona, és még sokan mások) , de nem olyan szempontból, mint ahogy azt Gyöngyösi, Novák vagy Vona képviselő urak felvázolják.

Aki Simon Peres gazdasági terjeszkedési ambíciói miatt becsinál a gatyájába, az gondos ápolásra szorul.

Amúgy az világos, hogy sem Te, sem a Jobbik nem a kettős állampolgárság ellen van, hanem a magyar-izraeli kettős állampolgárság ellen. Ennek pedig egyetlen oka a zsidógyűlölet. Az ilyen emberek pedig csak megvetést érdemelnek, ha pedig a fajgyűlölettel embercsoportokat sértegetnek, netán uszítanak, akkor súlyos büntetésre számíthatnak. Remélem így lesz.
keresztapa
@nemkati: Én csak a biztonság szempontból közöltem mondandómat, ami perest illeti, a valóságot közölte ha nem vetted volna ki a közléséből, hogy miért azt attól kérdezd aki üzletből még nem csinált be abba az alsó nadrágba, amit a cionisták adtak rá, mert a biztonság követelménye kényszerítené rá az alsó nadrág levételére, örökre történő elhagyására. Párt ideológia képviseleteddel annak felfogásával ,továbbvitelével meg lehet érteni, de a valóságérzettel nagy távolságot kell még leküzdeni, hogy a nemzetbiztonság alapjaival tisztában lehessenek az illetőségek, de ez nehéz követelmény egy pártimádó részére.
Darthon1
@nemkati: az ön által kívánt büntetés a szólásszabadság beszüntetése. Lehet így is, csak akkor vállalni kell a diktatúra nevet. Másrészt az okfejtése is sántít, de nagyon. A rendszerváltozáskor nagyon sok külföldre szakadt hazánkfia jött haza és osztotta az észt itt. Példa rá Kopácsi Sándor. Volt vele egy riport amikor is a floridai házának teraszán a fürdő medence mellett magyarázta el nekünk szegény ideológiailag megtévedt magyaroknak, hogy hogyan is kellett volna tennünk amikor a viszonyok egy kicsit keményebbek voltak nálunk. Éppen itt van a problémám, nem vagyok rá irigy, amit elért bizonyára megérdemelte. Viszont elment innen és más viszonyok között teremtett egzisztenciát, számomra nem hiteles ember. Nem élt köztünk, nem fenyegette a politikai rendőrség, nem akarták elvinni a rendőrök kokárda viselésért. Nem ismeri azt , hogy fortélyos félelem igazgat. Tehát, ha idegenként idejön az észt osztani, jogosan mondhatja bárki, hol voltál amikor az ég zengett? Ezt a hovatartozási kérdést feszegeti a Jobbik. A kettős állampolgár képviselők, melyik országnak és melyik népnek akarnak megfelelni? Tudják-e egyáltalán, hogy mi a magyar ember baja, hogyan lehetne jobbítani? Vagy csak a vízbázis, termőföld, mint jövőbeli stratégiai erőforrás megszerzése miatt vannak itt? A Kádár rendszerben akinek külföldi rokona volt, nem lehetett például lokátoros Taszáron. Nemzetbiztonsági kockázata van,-mondták. Ezeket a szempontokat nézve igenis van joga a magyar embernek megtudni a képviselői hozzáállását az ország alapvető érdekeihez. És, ha ehhez például a Vona/ Zazrivetz (remélem jól írtam) urat kell átvilágítani, akkor ne fogják vissza magukat! De a többi se kérje ki magának!
moiszikf
@Dr.luigilongo60: @nemkati: @jancsik68: @leszúrt rittberger: @nehogymá: Csak egy apróság. A NBH minden OGY.-i képviselőt KÖTELEZŐEN átvilágít,mindegyikről tudnak és feljegyeznek mindent. Nekik már réges-régen VAN LISTÁJUK arról,ki a "zsidó", "1-2-3-as állampolgárságú","buzi-e", vagy "UFO". Akár tetszik,akár nem. A képviselőség ezzel jár,akinek nem tetszik,az ne legyen képviselő.
A kérdés az,hogy véletlenül nem összeférhetetlen-e,a kettős állampolgárság,az OGY.-i képviselőséggel?
KöBüKi
@Pálinkafőző Rézüst: Kb lassan egy éve hogy szörföltem a TV csatornákon,amikor az ATV-re kapcsolva : simonperez állt az emelvényen és egyenes forditásban hangzott el! - Lengyelország egy részét már megvettük,most folyik Románia majd Magyarország részeinek megvétele.!HÁT DOBTAM EGY HÁTAST.!Sajnos este 23 ó után volt,igy sokan nem látták.!!
scandináv
Két buznyák strandol !
-Milyen a víz ?
-Fasza!
-Akkor ugrok egy seggest ! :D
keresztapa
@Darthon1: @KöBüKi: Egy kis emlékeztető: Az Európai Parlament épületében 2012 február 16 - án megalakult az Európai Zsidó Parlament 120 fő képviselőből, ezzel beteljesedett Simon Peres álma, kérdés ként vetődik fel, hogy ezt minden tagállam megvalósíthatónak tartja - e, hogy saját parlamentje legyen az EP épületében,vagy csak a zsidóknak adatik meg, Ez miért nem képez sajtó hírt, és miért nem háborodtak fel akkori honatyáink, az meg csak egy mellék zönge, hogy ezt követően indítottak 9 országban felmérést, hogy a zsidók mennyire tapasztalják az antiszemitizmus jeleit
köztük Magyarországon is. Az meg oszt mindennek a teteje hogy a jelenséget csak nálunk találták kiemelten aggasztónak. Ugyan miért? de abban is van némi avagy teljes igazság,hogy az EU parlamentet zsidó parlamentnek hívják sok tagországban, ez nem a gyűlölködés jele, de az igazságot tárja, a gondolkozásra képes emberi igazságérzettel rendelkezők elé. Az ENSZ szavazása Palesztin kérdésnél tükrözi a felismerést Izrael tevékenységének káros voltára! Az országok többsége miért ne szereti a zsidót, a cigányt az okok eredetét létrejöttét miért nem beszélik meg az országok? Hogy ne lehessen a gyűlölködésnek utat biztosítani, kinek nem érdeke a kibeszélés?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.