Ezért épít Magyarország kerítést a menekültek ellen címmel közölt szombaton interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Bild című német lap. A magyar kormányfő természetesnek nevezte az együttérzést a migránsokkal, de azt is mondta, hogy az együttérzés nem elég. "Cselekednünk kell" – jelentette ki.

Arra a kérdésre, mit érzett a tengerparton fekvő halott kisfiúról készült felvételeket látva, a miniszterelnök elmondta: megrázó élmény volt, minden emberélet elvesztése tragédia. Ugyanakkor a szülőkre is gondolt, akik egy Szírián kívüli, biztonságos menekülttáborból indultak el, és kockáztatták saját maguk és gyermekeik életét. Hozzátette: az út veszélyeit "nem tudjuk magunka vállalni", ezért "jobb lenne, ha nem jönnének ide".

Sosem késő megtudni

Magyarországon "felkelést" eredményezett a német döntés, hogy a migránsokat beengedik Németországba – válaszolta arra a kérdésre, hogy a menekültválság mennyiben tekinthető német problémának. Korábban a magyar hatóságok kézben tartották a helyzetet, amikor viszont Berlin bejelentette, hogy az uniós szabályokat átmenetileg hatályon helyezik, kitört a káosz – jelentette ki. "Ez történik akkor, ha nem tartják be a szabályokat" – tette hozzá.

Az 1989-es határnyitásról szólva rámutatott, hogy az NDK-s menekültek nem illegálisan tartózkodtak Magyarországon, "nem fütyültek a magyar törvényekre", a magyarok pedig önszántukból nyitották meg előttük a határt. Most viszont "idegenek törik át a határainkat" – mondta a kormányfő, kiemelve: "a kommunizmus kerítése ellenünk irányult", viszont "az a kerítés, amelyet most építünk, értünk van".

Európa legfőbb gazfickója

"Csak azt mondhatom: itt állok és nem tehetek másként" – válaszolta arra a kérdésre, milyen érzés Európa legfőbb gazfickójának szerepében lenni. A magyarok garantálják, hogy az "európaiak szabadon mozoghatnak és a határaik védettek" – szögezte le.

Orbán Viktor kifejtette: a migránsokat az embercsempészek és az uniós politikusok is becsapják, mind azt ígérik, jobb életük lesz és maradhatnak akkor is, amikor a hazájukban béke lesz, de megtapasztalják, hogy a "méz, amely Németországban folyik, kicsit kevésbé édes, mint remélték", és az életszínvonalat a teljesítmény határozza meg, nem az igények.

Nem ment be a Keleti pályaudvarra

Arra a kérdésre, látta-e személyesen a Keleti pályaudvaron kialakult nyomort, azt mondta: járt ott, de nem ment be. "Valószínűleg nem én vagyok a migránsok kedvence, de a politikámat sem egy fotó időhorizontján mérem" – reagált arra a kérdésre, hogy lehetne-e olyan szelfit készíteni, amelyet Angela Merkel német kancellár készített menekültekkel.

Orbán Viktor befogadna otthonába egy menekült családot, "ha az a migránsoknál nem bátorításként hatna, hogy jöjjenek hozzánk Európába".

Vissza oda, ahonnan jöttek

Arra a felvetésre, hova menjen a sok menekült, miután jövő kedden lezárulnak Magyarország határai, a miniszterelnök kijelentette: vissza, "oda ahonnan jöttek", ugyanis nem háborús övezetből érkező emberekről van szó, nem veszély elől menekülnek és nem azért jönnek Európába, mert biztonságot keresnek, hanem mert jobb, talán német, talán svéd életet akarnak. De "a jobb élethez nem fűződik alapvető jog, csak a biztonsághoz és az emberi méltósághoz" – húzta alá Orbán Viktor.

A európai vezetők "pillanatnyilag álomvilágban élnek", és "fogalmuk sincs" a veszélyekről, hiszen az "utánpótlás végtelen", és ha "mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül".

Van egy terv, ami megmentheti Európát

E helyett van egy terv, amelyet a kormányfő a következő uniós csúcson mutat be. Ennek része a Szíria körüli országok jelentős pénzügyi támogatása. Különösen Törökország teljesítménye rendkívüli a menekültkérdésben – mondta a miniszterelnök, megjegyezve: hetente kellene misét mondani Recep Tayyip Erdogan török államfőnek. "Nem hagyhatjuk cserben az olyan államokat, mint Törökország, és nem lehetünk fukarok".

Hozzátette: az uniós befizetéseket egy százalékkal növelni, a közös költségvetés egyéb célokat szolgáló kiadásait egy százalékkal csökkenteni kellene, az így keletkező forrásokat pedig a Szíriával szomszédos államok támogatására lehetne fordítani. Amennyiben még több pénzre van szükség, "megemeljük a segélyt, egészen addig, amíg elapad a menekültáradat" – fejtette ki Orbán Viktor.

Az Európában lévő menekültekről úgy vélekedett: "közülük senki nem akar visszamenni; attól tartok, mind itt maradnak".

Illuzói, hogy ott maradnak

Orbán Viktor szerint a menekültkvótáknak akkor van értelmük, ha zárva vannak a határok, különben nem tudni, hány embert kell elosztani. Az pedig "illúzió", hogy a kvóták alapján például Észtországban vagy Portugáliában elhelyezett emberek a helyükön maradnak, ha Németországba akarnak menni.

Még senkit nem büntettek meg az uniós jog betartásáért – reagált arra, kitart-e a kvóták elutasítása mellett, ha az EU szankciókkal fenyeget. Brüsszelnek inkább Görögországra kellene nagyobb nyomást gyakorolnia, mert évek óta nem védi uniós külső határát – tette hozzá, hangsúlyozva: "nem is lenne az egész menekültválság, ha Görögország eleget tenne kötelezettségeinek".

A keresztények veszíthetnek a versengésben

Az iszlamizáció veszélyéről szólva kiemelte, hogy tiszteli az iszlámot, de a bevándorlás révén a belátható jövőben többségben lesznek a muzulmánok Európában, és ha Európa "megengedi a kultúrák versengését, akkor a keresztények fognak veszíteni".

Úgy vélte: ezek a tények, "az egyetlen kiút" pedig az Európát keresztény kultúraként megőrizni vágyók számára az, hogy nem engednek be mindig egyre több muzulmánt.

A menekültválságot kiváltó szíriai polgárháború lezárásának esélyeiről szólva kiemelte, hogy a konfliktus megoldásához egy szövetségre van szükség, amelynek összeállításához az Egyesült Államoknak és Oroszországnak dűlőre kell jutniuk egymással.

86 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Csak szót fogadtak a menekültek.
"Keljél már fel, a kurva anyádat!" mondták a rendőrei.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Miket nem vizionál már megint !
Súlyosbodott a skizofréniája !
1magyar
Igaza van Orbánnak a jobb élethez nem fűződik alapvető jog csak a biztonsághoz és az már meg van nekik az első szomszédos országban.
zöldszem
Csak szót fogadtak a menekültek.
"Keljél már fel, a kurva anyádat!" mondták a rendőrei.
nemkati
Igaz, én is felkeltem. Igaz, nem azért, mert a németek beengedik a menekülteket.
Feraj49
Na lassan semmijen zsóti,meg haragos peti ,meg a többi álszent bagázs bujdokolhattok.Jön az iszlám vallás .
Csizmás Kond
Aki az életéért küzd az nem követel, hanem örvend ha valaki segíti. A viselkedésük nem menekültekre vall hanem hódítókra. Azért mert az otthonába nem csinált azt amit akart még senki sem hatalmazta fel arra hogy máshol ezt bepótolhatja.
eszegfu
Nekem hihetetlen, amiket mond O.V.! Tényleg komolyan gondolja?! "...az együttérzés nem elég...cselekednünk kell..." Mi magyarok érezhetünk egyet (vagy sem) a menekültekkel, de én mit cselekedjek?! A kormány kezében van a pénz, a lehetőség, hogy mindezeket megszervezze, nem én vagyis mi döntünk! Vagy: "...a magyarok garantálják... határaikat megvédik..." - mármint Európa. Nyilvánvalóan nem látunk bele ebbe a "lázas" tenni akarás "elvi", szervezési, stb. megoldási lehetőségeibe... én csak a rendezettlenséget, fejetlenséget, a határon dolgozók erőfeszitéseit, kimerültségét és sajnos már az atrocitásokat és az emberek egymásnak feszülését, szinte már ellenségeskedését látom.
papa.49
@eszegfu: Igazad van mindenütt a ,,fejetlenség, a vagylagosság,, látható, valamint az hogy még nem dőlt el mit is akarunk, de a legrosszabb az egészben, hogy ezek az emberek, ITT ÉS MOST IGÉNYELNEK EMBERSÉGES ELLÁTÁST, BÁNÁSMÓDOT, NEM A TÁVOLI JÖVŐBEN!!!
eszegfu
@Csizmás Kond: 8:11 Te igy látod, elfogadom. (Ha igaz egyáltalán a hir... az ott dolgozó rendőrök sem kapnak enni-inni... ) Azt azért nem tudjuk, hogy a menekültek hányszor kértek, amig "követelésre" került a sor. Lehet, hogy rossz példa, de a börtönökben is adnak kérés nélkül... ha nem igy lenne ők is jogosan követelhetnék, nem?!
papa.49
@eszegfu: Sajnos az ismeretségi körömben megerősítették, hogy volt nap mikor egyetlen szendvicset kaptak egész napra!!!
eszegfu
@papa.49: 8:44 Valóban most kell tenni valamit mind a menekültek érdekében. Azt kell mondjam ez a magyaroknak is fontos lenne... ugyanis az éhező emberek hamar legyengülnek, orvosi ellátásra van szükségük, akár kórházba is kerülhetnek... sokkal egyszerübb, logikusabb és "pénztakarékosabb" lenne a normális ellátásuk!
Csizmás Kond
@eszegfu: a jogos követelést nem tudom hogy érted...ha én követelnék tőled valamit te azt kéne teljesítsd ?
A börtönbe elzárt embernek azért adnak mert megfosztották a lehetőségtől az önellátásra. A menekültet nem itt fosztották meg a jogaitól tehát itt kérhet de nem követelhet...és tudtommal még nincs a világon olyan törvény ami valakit is kötelezne más föltétel nélküli ellátására.
eszegfu
@Csizmás Kond: Igen. Ha Te kérnél tőlem segitséget, mert bajban vagy, bizony teljesitenem kell. Most is nem pénzre, vagy ilyesmire gondolok, hanem pl. látom hogy a kerités előtt fekszik egy ember és vizet kér, akkor kötelességem, mert különben "cserbenhagyásos"...szerintem. De pl. télviz idején 2 "hittéritő"-t is behivtam melegedni, teát főztem, elvégezték "szükségüket" is... pedig én ateista vagyok.
Nézd, lehet, hogy ez ügyben "hülye" vagyok, de vállalom!
papa.49
@eszegfu: A hazugovics addig rongálja a már amúgy is megtépázott nemzeti imázsunkat, míg ha egyszer mi szorulunk segítségre SENKI NEM FOG SEGÍTENI!!!
eszegfu
@Csizmás Kond: 8:51 Még elfelejtettem az előbb... az önellátás lehetőségétől valóban az elitélteket megfosztották, de szerintem a menekültek is hasonló "cipőben járnak"...
papa.49
@eszegfu: Egy menekülő embernek milyen ,,önellátásra,, van lehetősége, amíg tart a pénze addig talán, ha egyáltalán kiszolgálják a honi boltban, de mihelyt az úton a ,,mutyizós fuvarosok,, leveszik őket már semmire nem marad pénze!!! Hiszen éppen ezért kellene az állami segítség, de helyette csak ordibálást kapnak, meg értelmetlen várakoztatást, semmi információ nélkül!!!
Aki Én
Jaj de tudja mit kell mondani.
Az a baj, hogy az eu-s balfaszoskodás eredményeként orbánból csinálunk hőst. Pedig semmi mást nem tesz, mint kimondja ami sokszor a napnál is világosabb. Csak az a bajom ezzel, hogy tökéletesen hiteltelen és megbízhatatlan.
De most is igaz amit mondott: ,, Ne azt figyeljék amit mondok, hanem amit teszek."
Ahhoz nem kell sok ész, hogy belássuk nem az a megoldás, hogy gyakorlatilag megszüntetjük az országhatárokat Európában, és szabadon vándorolhat ki merre lát. Persze lehet, de akkor számoljunk ennek várható következményeivel.
Aki Én
@Aki Én: ...és még valami: Mi van az embercsempészekkel? Mert nagy szavak és ígéretek voltak. Tán nem elég nyilvánvaló még ahhoz, hogy eljusson az illetékesekhez a hír. Vagy egészen más, üzleti okai vannak. Na például az ilyenektől lesz ez az ember tökéletesen hiteltelen.
verőce21
@papa.49: (09:01) Nagyon helyesen mondod, nekünk "senki nem fog segíteni"! Megtanulhattuk volna már ezeréves történelmünk során. Egyébként is, ha valaki nem tud segíteni magán, azt nem lehet (és nem is szabad) támogatni! Csak az erőseket támogatják.
Akinek van, annak adatik!
solidedge
Az európai vezetők "pillanatnyilag álomvilágban élnek", és "fogalmuk sincs" a veszélyekről, hiszen az "utánpótlás végtelen", és ha "mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül".
Nem értem Orbánt. Miért sajnálja, ha az ellensége megsemmisül a gyűlölt EU-val együtt?
magyarbakancs
Nagyon kíváncsi lennék rá milyen nemzeti érzelem van a Szíriáikban.
22,58 millió lakos ,majd fele elmenekült a hazájából.
Volt máshol is háború mégsem hagyta el hazáját a fele lakosa.
Csizmás Kond
@eszegfu: menekülés...itt fogalomeltolódás van.
az aki kijelenti, hogy a világ másik végére akar eljutni és nem érdekli semmi az nem menekül hanem erőszakoskodik.
aki menekül az nem dobja el az iratait, és ha segítségre szorul akkor nem válogat.
szettevette
Teljesen igazad van. 56-ban tőlünk sem ment el mindenki. Szerintem valaki generálja ezt a menekült áradatot. De borzalmas, és félelmetes az egész. A végén még az lesz kiebrudalnak bennünket a saját hazánkból.
eszegfu
@verőce21: 9:26 Ez nemcsak az "erős" országokra igaz...nem kell messzemennünk, találunk ilyen embereket is M.o-n!
magyarbakancs
@szettevette: 1956-ban 250 ezren hagyták el az országot.
20 ezren visszatértek 1963-ban az amnesztia után.
Szeretem a hazámat fegyvert fogok a megvédésére még az életem árán is aki menekül az nem folytatom.
adrenalink
Szerintem meg Orbán egy gennyes kelés Magyarországon, ideje lenne kinyomni!
verőce21
@eszegfu: (09:52) Nemcsak országokról írtam, hanem az általános axiómát mondtam ki.
eszegfu
@Csizmás Kond: 9:49 Valaki a félelmei elől a legrövidebb utat választva menekül... nekem ezt jelenti. Na már most, ha pedig menekülök, akkor félek és bizony nem érdekel semmi és senki, akár "erőszakos" is lehetek, mert eltökélten véghez viszem. Nem baj, hogy nem értünk egyet... véleményedet elfogadom.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: azok már nem nemzet hanem vallási közösség...és akikre nem a hazaszeretet a jellemző hanem a fanatizmus.
Csizmás Kond
@eszegfu: egy találóskérdés...meddig fut be a nyúl az erdőbe ?
eszegfu
@verőce21: 10:02 Éreztem... csak "bizonyosságot" akartam szerezni arról: jól értelmeztem.
eszegfu
@Csizmás Kond: 10:06 Szerintem semeddig, mert a nyul a mezőn él... nem?
Csizmás Kond
@adrenalink: ugorj neki és nyomd ki...vagy csak óbégatni mersz ?
Csizmás Kond
@eszegfu: ...a közepéig..mert tovább már kifelé szalad.
Szóval a menekült is csak addig menekült amíg az üldözési zónát elhagyja tovább már bevándorló.
eszegfu
@Csizmás Kond: Ez a megállapitásod "ül"! Persze a találós kérdés is jó volt!:)))
karma1
De szerette volna, ha lett volna! Igy azert eleg nehez megtalalni es leteperni az "ellenseget, a felkeloket"...:o((((
volvós
@Aki Én: 9:39

Az embercsempészek egy benzinkutnál várják a klienseket...
és addig a TEK kommandósok a büfében eszik a kebapot ???
adrenalink
@Csizmás Kond: 10:09-re Ahogy elnézem ez egy súlyos eset, kezelésére egy hozzáértó csapatra lenne szükség...!
Bercifiu
@Horizont: Mer mindig Gyurcsány fényképét nézi, s az irritálja a szemét.
emerencia
@Horizont: Mert nem ad neki senki Rutascorbin tablettát.
papa.49
@emerencia: Inkább borogatást a szívlapáttal))))))))))
emerencia
@papa.49: Ilyen gyógyszer árak mellett ez az olcsóbb megoldás. :))))))))
papa.49
@volvós: Személyes tapasztalat a ,,fuvarosok,, kb. 500 méterre álldigálnak az autóikkal, a rendőröktől, és nyugodtan csinálják az üzelmeiket))))))))
oleo
@Horizont: Mert keveset alszik, sokat gondolkodik, sokat megy jobbra-balra, és sokat beszél - jót is rosszat is.
A sok rossz mellett, azért mond jó dolgokat is:
"A európai vezetők "pillanatnyilag álomvilágban élnek", és "fogalmuk sincs" a veszélyekről, hiszen az "utánpótlás végtelen", és ha "mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül"
- Ha tetszik, ha nem ez így van... így lesz.
bakegya
A felkelésről annyit!-jobban tennéd ha fekve maradnál-KIALUDNÁD MAGAD,átgondolnád mennyi mindent összehordtál már,aztán kiöblítenéd a szádat és csakkk aztán "FOGTECHNIKÁZNÁL"-De meggyőződésem az is, hogy ha csöndbe maradtál volna már hosszú évtizedek óta,A KÖZPOLITA KÖZELÉBE SE JÖTTÉL VOLNA azzal tettél volna legjobbat az emberiséggel.
levarosbukta
Kérdezte már valaki hogy ez a faxkalap noooormáááááális!!!???
vonotok
Ez az " ember " NEM normális!!! És övé a hatalom, hát nem hátborzongató.
feleselek
Ez a szaporitóanyag, mindenhol háborut vizionál!
Persze,hogy volt felkelés! A Sziriaiak felkeltek a járdáról, hogy továbbmehessenek Európába...!
Csizmás Kond
@adrenalink: ..vagyis mint a menekültek, valaki csinálja meg helyetted...?
Toby
"Orbán szerint felkelés volt Magyarországon"
"Keljél már fel, a kurva anyádat!..." békés ébresztővel !
volvós
Igen, tényleg felkelés volt ! Pontosan 04:30-kor,viktorkának,
mert menni kellett kiganézni a disznóólat Felcsúton !!
Toby
@volvós: Gondolod, hogy megtenné ? Hisz a kolbásztöltéses cukiságok után, napokig mossa a szép, ápolt, focilabdától fényes és puha mancsait !
DR Eric CARTMEN
A jövő évi orvosi NOBEL díjat Franz Steinhard grazi elmeorvos kapja "FÜLKEFORRADALOMTÓL A MENEKÜLT FELKELÉSIG, avagy egy háborodott elme sziporkái" című tanulmányáért., amelyet egy meg nem nevezett ápoltjuk története alapján írt.GRATULÁLUNK !!!
Január
@Horizont: Azért véres a szeme, mert be lehet gyulladva. Kötőhártya gyulladása lehet, vagy nem lehet elég a könnytermelés a szemében. Műkönnyet kellene használnia... ugyanis idősebb korban már a könnytermelés is kevesebb.
Január
@Január: Nem kell kiakadni rajta, mert csak idő kérdése, hogy kialakuljon.
eugen4402
Nem nevezném felkelésnek, de valami történt, az tagadhatatlan. A dicsőséges fülkeforradalom diadala utáni években elkezdődött egy csendes, lappangó hatalomátvétel ill. hatalomgyakorlás, melynek során "minden hatalmat a szélsőjobbnak" engedték át, és gyakorlatilag a Jobbik kottájából kormányoznak.
hemami
@Csizmás Kond: @Feraj49: Attól mentsen meg minket a magyarok Istene !
Lepényleső
"56-ban is felkelés volt,és nem azért,mert jól érezte magát a nép.
lajospapa
Akadj fel a drótkerítéseden, ha valaha valamiért sietned kell!
JAJMÁR
Ez megtetszett, idehozom:

"Kirándulni mentünk, iskolás gyerekek, s egy kerítés mögül hatalmas, foltos vizsla mordult-ugatott ránk. Magas, erős drótkerítés volt, teljes biztonságban érezhettük magunkat. Visszaugattunk hát a kutyára, mi is morogtunk, rúgtuk a kerítést. A vizsla ínyét mutatva vicsorgott, őrjöngött, nyála csurgott, rémítő csaholással neki-nekiugrott a hálónak, szaladt mellettünk vérben forgó szemmel, amerre nevetve elvonultunk.
Aztán egyszerre véget ért a kerítés, semerre sem folytatódott.
Azóta nem uszítok senkit. Minden kerítés véget ér egyszer."
Karinthy Ferenc Szabad rablás: karcolatok
Mert minden kerítés véget ér egyszer.

A cikkhez pedig... ugyan, ez még nem felkelés, de jobb lenne nem húzogatni az oroszlán bajuszát.
egyember
@Feraj49: Részlet Orbán Viktor június 8-i nyilatkozatából, amit az Abdel Fattah el-Szíszi egyiptomi elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón tett:

„Azért is különleges vendéget fogadtunk ma, hiszen ő az iszlám világból érkezett, és Európában ma nagyon sok helyen az iszlámtól félnek, sőt van, ahol ellenségnek is tekintik. Magyarország nem ilyen ország. Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson. Ezért mi az iszlámról is a tisztelet hangján beszélünk, és kívánjuk Egyiptomnak, hogy a saját kultúrája és vallása alapján sikeres lehessen.”
bence
Mondott ez már nagyobb sületlenségeket is !
JAJMÁR
@verőce21: "Akinek van füle a hallásra, annak adatik" - hogy megismerje a titkot - (Márk evangéliuma)
"Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson.Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg! Majd így szólt hozzájuk: figyeljetek arra, amit hallotok, amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt, ráadást is adnak. Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van"

Remélem most már érted :)
Desischado
Hol van itt felkelés?! Bár lenne! Nekünk kéne felkelnünk, és elzavarni ezt a mocsok bandát orbánostúl, jobbikostól együtt! Vajon orvos látta már, mert úgy látom, megint elgurult a gyógyszere! És ez a miniszterelnök! Mi lesz velünk, az égiek óvjanak bennünket, szükségünk lesz rá!
adrenalink
@Csizmás Kond: tegnap 16:13-ra Tegnap10:54-kor szerintem világosan válaszoltam! Értelmezési gondjaid vannak? Óbégatni meg nem szokásom.
eszegfu
@Horizont: tegnap 11:01 Szerintem azért, mert a saját fénye elvakitja!
mate03
@nyanya001! Pedig igaza van!Te is meg én is,felkeltünk reggel!:
bencemacska
Ha OV-nak igaza van - mármint hogy felkelés volt - akkor azt a németek meg az osztrákok "verték le". És örökre lekötelezettje kellene lennie Merkelnek és Faymann-nak!
Ehelyett támadja őket!
Ez nem a skizofrénia jele? Az én ismereteim szerint igen.
Vagy a tarajos önállóan cselekszik? Hadat is üzen önállóan?
verőce21
@JAJMÁR: "Mert akinek van, annak adatik" (és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van)
Te is érted ugye?
JAJMÁR
@verőce21: 20:15 Értem. Ez esetben engedd meg, hogy kifejezzem sajnálatomat feléd :(
mariaberta
Ebben igaza van és is minden reggel felkelek.
hemami
@papa.49: @papa.49: A második világháború, az ostrom idején napi 1 db. szendvics is a mennyországot jelentette volna számunkra, mert volt idő, hogy napokig semmi élelmiszer nem jutott.Még az, akinek valamivel több tartaléka volt, mai szemmel ítélve az is éhezett.Pl. kenyeret hosszú hetekig senki nem tudott enni, mert nem működött a közellátás, a pékek, stb.Akkor örültünk minden falatnak, ami ehető volt.Ezt a mai fiatalok persze elképzelni sem tudják.Adja Isten, hogy soha ne tapasztalják meg a háború borzalmait és a vele járó sok szenvedést.Aki valóban éhezik, az megbecsül minden falatot és nem válogat . Ilyen helyzetekre még a vallások is felmentést adnak pl. a böjt előírásai alól. A mostani bevándorlók nagyon félre lettek vezetve, azt ígérték nekik, ( pontosan nem lehet tudni, hogy kik és miért ? )hogy Európában a Kánaán várja őket, és meg is mondják azok, akik már az áhított nyugatra elértek, hogy csalódottak, mert nem azt kapják, amire számítottak.
hetöndöe
Sőt,parasztfelkelés volt,mikor reggel ébredeztél te csúti vadbarom.
dömdödöm
Az nem tud felkelni aki illegálisan tartózkodik tömegesen egy államban . :-(
papa.49
@hemami: A 17:41. re. Válasszuk ketté a dolgot, mert más a megvilágítása az ott szolgálatot teljesítő rendőrök katonák esetén, és megint más a menekültek ellátatlansága az állam részéről!!!Írod hogy a háborúban mi volt, én ezt nem tudom csak a szüleim, nagyszüleim elmondása alapján, lévén, hogy '49. ben születtem, valóban ők is hasonlókat meséltek, DE MOST NINCS HÁBORÚ, LEGFELJEBB A HAZUGOVICS TÖKFEJÉBEN, AKKOR AZ OTT SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐK, MIÉRT NEM KAPTAK NORMÁLIS ELLÁTÁST???Miközben a kormány média hazudja, hogy napi 5000 kal. kaját kapnak, HÁT NEM KAPTAK))))))))))))))
A másik a menekültek ellátása, ha a civilek nem sietnek a segítségükre sokkalta nagyobb lett volna a baj, miközben a fütyisz berkeiből kiszivárog, hogy DIREKT NEM GONDOSKODTAK RÓLUK, MIKÖZBEN A UNIÓ ADTA A MENEKÜLTEKRE A PÉNZT, ERRE NEM LEHET JÓ VÁLASZT ADNI, VÉLHETŐEN IGAZ, HOGY ÍGY AKARTAK A MAGYAR LAKOSSÁGRA RÁIJESZTENI)))))))))))Ennek a elmebeteg faxinak a cselekedetei minősítik a világ számára a magyarokat, és EZ A BAJ!!!))))))))))))))
nemkati
@hetöndöe: Étteremben:
- Kérek egy marhasültet, parasztosan.
- Nesze b'meg.
jancsipapa
@eszegfu: Így van.Teljes joggal követelhetnek a börtönben is és a menekültek is .( annyit tennék hozzá ,hogy CSAK ! a minimális ellátást ,semmivel sem többet )
eszegfu
@jancsipapa: 19:19 Természetesen! Én sem 5 csillagos ellátásra gondolok!
kkalman
Felkelés volt?!
Ja, ja! Az volt. A vezérhangya felkelt a fejében, a többi meg követte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.