Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2019-re megduplázódna – ígérte az emberi erőforrások minisztere szerdán Győrben, az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusán.
Balog Zoltán – a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház által szervezett – kongresszuson elmondta, hogy a szakszervezetekkel és Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával a tárgyalások még nem fejeződtek be, de a bérfejlesztés első lépéseként még idén 25 százalékkal emelkedne a szakdolgozók fizetése.
A miniszter hangsúlyozta: a 2017-es költségvetési javaslat alapján a kormány mintegy 167 milliárd forinttal többet fordítana az egészségügyre, ami többletlehetőséget teremt az ágazatban dolgozók fizetésének emelésére. Erre a célra a Miniszterelnökség fejezeten belül, az Ágazati életpályák és bérintézkedések soron jövőre 80,6 milliárd forint állna rendelkezésre.
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Aki elhiszi meg is érdemli és szavazzon csak a fideszre.
Azért olvassa vissza hány ígéretet tartottak be.
szűnt meg. ha mind ez igaz lenne akkor miért nem 2 évről hadoválnak.
Csak a szokásos!
Balog tiszteletes se olyan szegény (hatalom nélküli), hogy ígérni ne tudna...
A kormány mégis jobban teljesít! Na, lehet ezért szidni Orbánt!
Várakozási idő: "Csípőprotézis műtét, ortopédia szakma Nyugat-Dunántúl Csolnoky Ferenc Kórház 510 nap (343 várakozó) 2017.11.17 (533 nap)"
Csípőprotézis műtét, ortopédia szakma Dél-Dunántúl Pécsi Tudományegyetem 422 nap átlagos várakozási idő (359 várakozó)
Okoska! Milyen oldalt preferál a Klub Rádió? Jobboldalt? Neeeeeeeeeeeeeem! Balliberális!
hvg.hu/cimke/Venezuela
"A teljes gazdasági és politikai válságba süllyedt Venezuelában horroráron juthat a lakosság már az élelmiszerekhez is. A hét elejétől átszámítva több mint ötezer forintba kerül egy kilogramm kukoricaliszt, míg egy kilogramm csirkéért több mint huszonnégyezer forintot kénytelenek fizetni. Az országban központilag határozzák meg az alapvető élelmiszerek árát.
Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb olajkészleteivel, de miután gyakorlatilag semmilyen más exportcikke nincs, az olaj világpiaci árának zuhanása miatt a gazdaság zuhanórepülésbe kezdett, elszabadult az infláció, és szinte mindenből hiány van, rendszeresek az áramkimaradások is, és az ország szinte teljes egészében az alapvető fogyasztási cikkek importjára szorul. Az élelmiszerek árát, mint például a helyi kenyérnek számító "arepa" alapanyagának, a kukoricalisztnek az árát a kormány határozza meg.
Venezuelában általános az élelmiszer- és gyógyszerhiány, és a boltok polcairól szinte már minden eltűnt, lisztet is nagyon ritkán kapni. A venezuelai ipartestület hónapok óta követeli a kukoricaliszt eladási árának felülvizsgálatát, mert úgy vélte: az eddigi ár egyáltalán nem fedezte a termelési költségeket."
"Hétfőn a Coca-Cola amerikai óriásvállalat bejelentette: felfüggesztette venezuelai termelésének jelentős részét a cukorhiány miatt. A Coca-Colát megelőzően a Kraft Heinz élelmiszeripari vállalat esett a dél-amerikai országban uralkodó nyersanyaghiány áldozatául, és nemrég az ország utolsó sörgyára is leállt.
Venezuelában tavaly 5,7 százalékkal zsugorodott a bruttó hazai termék, és ebben az évben további 8 százalékos csökkenést várnak a Nemzetközi Valutaalap szakértői. 2015-ben az infláció mértéke elérte a 180 százalékot, idén várhatóan meghaladja a 700 százalékot is.
Ezzel párhuzamosan a dél-amerikai ország súlyos politikai válsággal is küzd. A törvényhozásban többségbe került ellenzék 1,8 millió aláírást gyűjtött össze, hogy még idén népszavazást lehessen tartani Maduro leváltásáról, amit felmérések szerint az emberek hetven százaléka támogatna."
Van aki küldetésének tekinti a hülyék korrepetálását, én csupán felvilágosítalak.
A burzsoázia szabotázsára hivatkozva gyárakat államosítottak Venezuelában
akiraly KÜLFÖLD május 15., vasárnap 7:05 172 10
A termelésüket gazdasági okokból leállító gyárak államosítását rendelte el Nicolas Maduro venezuelai elnök, aki szerint azokat tulajdonosaik, a "burzsoázia" bénította meg, a vállalkozók pedig "szabotálják a gazdaság működését".
Az országot megbénító gazdasági válságot "külső agresszióra" vezette vissza, ezért hadgyakorlatokra küldte a hadsereget is.
Venezuelában a néhai Chávez elnök szocialista kísérletének összeomlása óta súlyos élelmiszer és energiaválság van, amit csak fokozott az olajár összeomlása - így lehetséges az, hogy egy olajországban energiaválság legyen. A helyzet az év eleje óta különösen kiélezett, mert akkor, 17 év után az elnök Venezuelai Egyesült Szocialista Pártja elbukta a törvényhozási választást, amire válaszul Maduro gazdasági szükségállapotot vezetett be, amit pénteken újab hatvan nappal meghosszabbított. (Via MTI)
"Lehúzta a rolót Venezuela utolsó sörgyára
Újabb elképesztő hír érkezett a mély politikai és gazdasági válságba süllyedt Venezuelából. Miután az állami dolgozók munkahetét két napra csökkentették, és a hét közepén bejelentették, hogy már az országgyűlési képviselőknek sem tudják kifizetni az áprilisi bért, beütött az igazi dráma:
pénteken bejelentette az ország legnagyobb sörgyára, hogy utolsó működő üzemét is bezárja.
Az ország sörtermelésének hetven százalékát biztosító Cervecería Polar korábban már három gyárát bezárta, a negyediket azért kellett leállítani, mert a vállalat nem jutott a valutához a kormányzattól, így pedig képtelen alapanyagot importálni. A gyár az elnököt és kormányzatát hibáztatja a kialakult helyzetért, akik válaszul államosítással fenyegetőznek."
Új hozzászólás