Kettejüktől az értékeit is elvette a 25 éves, román állampolgárságú vádlott.

Az eset 2017. április 1-jén az esti órákban történt. A férfi az I. kerületi Szent Gellért tér közelében ivott ismerőseivel. Ittas állapotban belekötött a szintén ott tartózkodó öt fiatalból álló társaságba. Odalépett az egyik sértetthez, ököllel orron ütötte. Ettől a sértett elesett, és amikor a mobilján ki akarta hívni a rendőrséget, a vádlott megragadta a torkát, és szorítani kezdte.

Egyedül vert össze öt fiatalt Budapesten a román állampolgár

(Illusztráció: Wikipédia)

Ezután az öt fiatal, hogy elkerülje a további konfliktust, elindult, a vádlott azonban utánuk ment, és mindegyiküket ököllel bántalmazta. Olyan erővel ütötte a fejüket, hogy az egyikük az eszméletét is elvesztette. Két sértettől elvette a mobilját és a nála lévő készpénzt is.

A bántalmazás következtében két sértett súlyos sérüléseket, orrcsont- és arccsonttörést, illetve egyikük koponyazúzódást is szenvedett.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben többrendbeli súlyos testi sértés, valamint kifosztás bűntette, illetve azok kísérlete miatt emelt vádat, amely bűncselekmények törvény szerinti büntetési tételének felső határa – a bűnhalmazat miatt – hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.

(ugyeszseg.hu)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Ilyenkor nem határon túli magyar ,nagynemzetiek???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szep napot
Toketlen kis buzik.Egy reszeg megver ot 20 ev koruli ferfit. Sajnos a fiatal csitrik ezert vonzodnak az arab neger migransokhoz, mert ok legalabb ferfiak.
Aki Én
@szep napot: Igaz lehet. Ez egy adónkból eltartott román migráns lehetett.
Nessy
Egy halk kérdés! Ez az eset a puszta közepén történt, ahol még egy kóbor marha se járt? Vagy már ott tartunk, hogy sem visszaütni, sem mást megvédeni nem merünk?
Azt már kezdjük megszokni, hogy ha megbotlik valaki és elesik, vagy rosszul lesz az utcán, "részeg drogos" felkiáltással mindenki kikerüli.
Jó esetben legalább nem rúg bele.
KisGenyo2
@szep napot: Igen. És így járnak a csitrik:
propeller.hu/itthon/3320021-folyamatosan-verte-bantalmazta-baratnojet-kuzdosportolo
Algériai hozzátartozókkal bíró keménytökű gyerek. Hát tessék, csak tessék! Vegye vigye!
KisGenyo2
@Nessy: Nem ám. Mert a törvény arra súlyt le, akire egyszerűbb... ;-)
Jozefina
A román migránsok már a speizban vannak!!?? Remélhetőleg volt szép magyar útlevelei zsótitól!!!
Pálinkás Pál
Ilyenkor nem határon túli magyar ,nagynemzetiek???
Nessy
Nemzetiségtől függetlenűl, azért az öt ifjú megruházhatta volna a delikvenst! Igaz, akkor meg őket ítélné el a bíróság, mert nem állt arányba a cselekedete, és a verés. Itt mát tényleg nem tudja az ember mi a "helyes" a jog szerint.
bencemacska
Q... védett egyén lehet, ha még keresztneve sincs!
Magyar állampolgárságától is megfosztható???
Csizmás Kond
...verekedésben ártatlan ember nincs csak gyáva.
bencemacska
@Jozefina: ma, 15:09
Sajnos nem a spájzban vannak, hanem jól fizető állami beosztásokban, ha már Romániában forró lett a talaj a lábuk alatt!
Edmond Dantes
Magyarország-Románia 0:5!!! Hazai pályán kaptunk ruhát egy részeg baromtól.De nemcsak utcai ökölharcban,hanem sportban,gazdasági fejlődésben,diplomáciában,korrupció elleni fellépésben is taníthatnának bennünket.Ez az igazi pofán vágás.Hol is kezdődik a Balkán?
nezelodo
Remélem a közügyektől nem tiltotta el a bölcs bíró, mert mégsem lehet ilyen piszlicsáré dolog miatt nyirbálni a vezérünk szavazóbázisát!
Lepényleső
Ennek logikus következménye,hogy a határon túliak szavazata ötször annyit ér majd mint az
anyaországbelieké,hiszen amíg mi nagyokat álmodunk,addig ők fejenként ötünket elvernek?
bencemacska
@Lepényleső: Csak fel ne gyulladjanak a másológépek a szavazás éjszakáján!!!
cs.n.
@szep napot: Azt nem írják, hogy 20 év körüliek voltak. Azt viszont igen, hogy nem volt egyedül a román sem, mert "ismerőseivel" italozott.
quadrocopter
@cs.n.: A román ismerősei nem szerepelnek a bántalmazásban, a cikk nem szól róla.
cs.n.
@quadrocopter: Az mindegy, nem erre céloztam. Csak így látatlanban nem tudni, milyen volt a felállás. Lehet, hogy ők is voltak öten, vagy tizen, ki tudja. Nem tudjuk, mennyire fenyegetően léptek fel a társai, semmit nem tudunk az egészről. De az áldozathibáztatás azért megy. Nekem már törték be a pofámat úgy, hogy előtte pár másodperccel még csak sejtelmem sem volt ilyen megtörténhet, minden előzmény nélkül. Volt már valaki ilyen helyzetben, szarrá tört orr-és arccsonttal a saját vérében a földön fekve? Ha igen, akkor tudja, hogy ez nem olyan, mint egy halivúdi film, hogy felpattan az ipse, aztán lekaratéjoz mindenkit. Én csak egyedül voltam, de ez mindegy, lehet engem is hibáztatni, hogy gyáva szarként viselkedtem. Nem kívánom senkinek, hogy ilyen szituációba kerüljön, de legalább a körülmények ismerete nélkül ne ítélkezzünk róla.
quadrocopter
@cs.n.: Mindig a cikk tartalmánál maradjunk, mert a többi csak feltételezés és találgatás.
volvós
...fidesz szavazó volt " külhonból " !!!
Pálinkafőző Rézüst
@cs.n.: ilyenkor román. Ha a szavazata kell, akkor magyar...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.