A miniszterelnök szerint nagy baj lehet abból, ha "elszúrjuk" a mostani választást.

Orbán: ezért fontos, hogy a határon túliak is szavazzanak
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Meg kell védeni az elmúlt nyolc év eredményeit, meg kell védeni a nemzeti keretekben való gondolkodás nagyszerűségét, eredményeit és jövőjét, és közben meg kell védeni a keresztény hagyományainkat is, hogy Magyarország magyar ország maradhasson – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szabadkai Pannon RTV-nek adott exkluzív interjújában.

Mint mondta, ez a három legfontosabb tétje van az április 8-i országgyűlési választásnak.

"A magyar veszélyeztetett fajta" – fogalmazott Orbán Viktor, majd úgy folytatta: "olyan közösség vagyunk, hogy ha egy-egy választást elszúrunk, abból nagy baj tud keletkezni",

és emlékeztetett arra, hogy a 2002-es választást a Fidesz elveszítette, pedig úgy érezték, hogy sikerült az országot jó pályára állítani.

Az elmúlt nyolc év előtti nyolc év

A 2002-2010-es időszak a magyar történelem legnehezebb korszakaihoz tartozik – fogalmazott a kormányfő, mert, mint mondta, az internacionalista kormány

inkább "lerúgni akarta a határon túli magyarokat saját magáról".

Úgy folytatta:

"van egy olyan tétje a mostani választásnak, hogy nemzeti érzelmű kormányunk marad-e, hogy ne hibázzuk el azokat a lehetőségeket, ne fecséreljük el azokat az esélyeket, amelyeket az elmúlt nyolc év munkájával a vajdasági magyarok számára meg a többi határon túli magyar terület számára kinyitottunk".

A másik tét ennél mélyebb kulturális problémát érintő kérdés – tette hozzá. Magyarázata szerint egész Európában nagy átalakulás folyik, számos kormány bevándorlókat hoz és segít Európába, és átalakítja Európának a hagyományos kulturális arculatát. "Szerintem a keresztény Európa végét szeretnék sokan látni, és úgy gondolják, ha a kulturális altalajt kicserélik, új népcsoportokat hoznak be milliószám, amelyek nem a keresztény kultúrából sarjadtak ki, akkor Európát az ő felfogásuk szerint átalakítják, és ez jobbá teszi Európát. Mi ezzel egyáltalán nem értünk egyet. Mi nem akarjuk, hogy Európát bevándorlókontinenssé alakítsák, Magyarországból pedig bevándorlóországot csináljanak. Márpedig hogyha nem nemzeti érzelmű, hanem internacionalista kormányunk lesz, akkor a Magyarországot védő kerítést le fogják bontani, el fogják fogadni a brüsszeli diktátumokat, amelyekkel bevándorlókat akarnak Magyarországra telepíteni, és megkezdődik Magyarország átalakítása. Ez egy komoly fenyegetés" – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kiemelte:

azért fontos, hogy a külhoni magyarok is szavazzanak, "mert összetartozunk".

Orbán Viktor hétfőn Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel közösen adta át a felújított szabadkai zsinagógát. Ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy ennek aktuális üzenete is van, hiszen ma Nyugat-Európában nem szoktak zsinagógákat vagy akár keresztény templomokat átadni, sőt inkább elbontják azokat, és zsidó közösségek gyakran menekülnek Izraelbe. A zsinagóga átadásnak tehát az is az üzenete, hogy "mi kitartunk amellett az Európa mellett, amelynek az Ótestamentum is és az Újtestamentum is, a zsidóság és a kereszténység is a része". "Ebből a kultúrából nőtt ki az az Európa, amely nekünk fontos, és mi ebben az Európában szeretnénk élni" – hangsúlyozta. Közép-Európa – amelyhez a miniszterelnök szerint Szerbia is tartozik – ennek a régi, klasszikus Európának a fenntartásában, megújításában érdekelt, "és semmiképpen nem akarjuk ezt feladni, ragaszkodunk hozzá". Rámutatott, hogy a keresztény kultúra két nagyon erős pillérre épül: nem tűri el az antiszemitizmust és tiszteli a nőket. A modernkori népvándorlás, az iszlám európai terjeszkedése pedig éppen ezeket kérdőjelezi meg.

A kiemelkedően jó magyar-szerb kapcsolatokkal összefüggésben rámutatott, hogy ez a két ország vezető politikusainak személyétől is függ, így például Aleksandar Vucictól, ugyanakkor "van a levegőben egy hangulat, egy szerb-magyar egymásra utaltsági érzés".

Szerbiára szükség van

Magyarország úgy gondolja, hogy "Európának szüksége van a szerbekre, tehát Szerbia egy nagy potenciál, Szerbia egy lehetőség, Szerbia hozzáadott érték lehet az Európai Unió számára, nem egy feladat, nem egy akadály, nem erőforrást von el, hanem inkább hozzáad, és ma az Európai Unió fejlődése éppen megtorpanófélben van, és nekünk most

új energiákra, új népekre, új gondolkodásokra is szükségünk van, és Szerbia itt az elsőszámú jelölt. Szerbiának már benne kellene lennie az Európai Unióban."

Leszögezte, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program az elmúlt nyolc év nagy büszkeségre okot adó programja. Amikor lehetőség volt arra, hogy az anyaország már gazdaságilag is támogassa a határontúliakat, akkor a vajdaságiak voltak az elsők, akik szinte kész programmal álltak elő – magyarázta. Ugyanakkor véleménye szerint a szerb-magyar viszonyrendszernek is egyre meghatározóbb eleme lesz majd a gazdasági együttműködés, mert a szerbek is felerősödnek, és sok jó dolgot lehet majd együtt véghez vinni.

Orbán Viktor Szabadkán körbejárta a Pannon RTV felújítás és átépítés alatt álló székházát, ahol az új vajdasági médiaközpontot alakítják majd ki. Mint mondta, a látottak alapján európai színvonalú intézmény épül, amely az egész Kárpát-medencei magyarság számára fontos lesz.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Tenyleg nagy baj, de csak neked es sleppednek. Az orszag fellelegzik ti meg mentek a huvosre jo hosszu idore.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Tenyleg nagy baj, de csak neked es sleppednek. Az orszag fellelegzik ti meg mentek a huvosre jo hosszu idore.
quadrocopter
Aggyá' neki egy nyelvest, fosóka, különben kibux a kupola alól, ha az árulók nem segítenek meg!
Lehet, hogy akkor is, ha megsegítenek!
Allah hatalmas! Hát még ha mindenki elmegy szavazni...
Clavigo
Szopd le a határon túli csicskáidat,,te dagadt köcsög.
peterkelemen
A magyarság szégyenfoltjai. Ha jogot kapnék sem szavaznék át ahatáron túlre. Ilyet csak könnyedén lefizethető, gerictelen gazemberek tesznek.
nezelodo
Körbe koldulja a határ menti magyarságot a hazug dumájával, hogy segítsenek hatalomban tartani őt és a tolvaj csapatát.
lampa laz
"A miniszterelnök szerint nagy baj lehet abból, ha "elszúrjuk" a mostani választást."

De még mekkora baßki, mert meg fogjuk tudni, h ki(k) lopták el az 1300 milliárdot, meg ennek a többszörösét... amúgy nem sok képzelőerő kell hozzá csak jó igazságszolgáltatás.
justhpeter
Csak nem ég a ház a fideSS-kdnp felett ?
papa.49
Csak neked fontos csutigeci, mi megvagyunk nélküle, és mi valóban veszélyeztetett faj vagyunk ,, ÁLTALAD ,, te vagy a dögvész az országnak, a népnek !!!
mackoka46
Nem tartozunk össze, a mi hozzátartozónk fekszik a padlón a kórházban a milliós adók megfizetése után, mi nyögjük a 27% áfát nem ők. Mi tudjuk, hogy kinek kell takarodnia.
cikicakk55
Azért a Szerb,Román és az Ukrán államot sem értmem. Nekik joguk lenne megtiltani ezt az átszavazást. Az nem lehet indok,hogy a dédapjuk korában az a rész Magyarországhoz tartozott. Még azok az emberek éltek,megértem a ragaszkodásukat,hisz Magyarnak születtek,és a határok beszűkítése miatt egyik napról a másikra elvesztették a hazájukat. Azóta felnőtt több generáció és azok a gyerekek már Román,Ukrán és Szerb állampolgárok le5tek. Saját akkor már hazájukban jártak iskolába,az országuk orvosai kezelték. Bár a Magyar nyelvet megtarthatták,de az új hazájuk törvényei szerint éltek,tanultak,dolgoztak,adóztak. Oda fizették be az egészségügyi hozzájárulást,a leendö nyugdíjukat is ott fizették be Nem hiszem,hogy bár melyik ország is örömmel vették volna,ha a Magyarok azzal az indokkal,hogy az ott valamikor Magyarország volt,mi is bele folytunk volna az Ő választásaikba. Szerencsétlenek azt hiszik,hogy a Magyar Miniszterelnök szereti őket,és segít rajtuk. Nem látják,hogy Ők Orbánnak csak egy automata robotok,akiket 4 évenként felhúznak és a szavazás után 3 évig megint csak nyűg az Ország költségvetésében. Jó lenne egy embert találni,akinek hisznek,bíznak benne és elmagyarázná nekik,hogy csak Orbán aranytartalékai,akik csak most érnek aranyat,mert a hátuk mögött csak " Szegény hülyéknek " tartja őket és az egész holdudvar rajtuk röhög. Épp oly golyóérett mint a Román diktátor volt,de ennél a "G" nél ott van az utolso 8 év bevételének legalább 70%- a. Addig nem löheti hátba magát,meg vissza nem adják az ország pénzét . üres államkasszával nem tudnak semmilyen pozitív változást elérni.
Hellcat
Azért fontos mert bármit adnak fel a postán ők kicserélik fideszes szavazatra.
lusta
A migráncsok nagy része Szerbia felől érkezik és a vajdasági magyarok még sem iszlámosodnak el. Akkor hogy is van ez?
kisrigó
@Hellcat: Kicserélik? Nem csak kicserélik, de az sem mindegy, hogy hányat! Mondani lehet, hogy ennyi vagy annyi, mint az ezer kopt keresztény!
nihil
orbán viktor büdös gecisége nem ismer határokat. (vajon toma33 is érti az áthallást?)
Desischado
Nektek fontos, te mocsok parazita! Hogy tovább tudjatok lopni, de nagyon remélem, hogy végre a torkotokra lépünk! A határon túli férgek meg szégyelljék magukat, amiért eladnak bennünket júdáspénzért. Semmi közük ahhoz, hogy itt mi folyik, mert nem itt élnek. Nem ők szívnak, hanem mi! De remélem, már nem sokáig!
Pálinkás Pál
Azért majd 8.-án ne felejtsük el hogy az átszavazással egyetért a Jobbik meg az LMP is...a fidesz seggevégei!!
nyanya001
Arab számlákra csempészték a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzeket !
Na ezért lenne fontos nekik nyerni, mert azt hiszik, akkor megússzák a felelősségre vonást.
RonaGyuri
Azért ezek mellett sem kéne elrobogni

Sok sületlenséget összehordott Őfenesége Szabadkán

A beszámolók ízlésük szerit válogattak, talán nem véletlenek a különbségek. A derék magyar hírlap azt emelte ki, hogy „Orbán Viktor: Olyan Európa és Magyarország kell, ahol a zsidók és a keresztények békében élhetnek”.
Nos ez a zsidók békében élhetnek dologhoz erősen hozzátartozik, hogy nem ártana legalább egy kicsiz árnyalni az eszeveszett antiszemita uszítást, amit Orbán és bandája folytat!

Majd később arról írt, hogy „ennek a jövőnek azt kell jelentenie, hogy a magyarok, a szerbek és a zsidók békében és biztonságban élhetnek együtt”, amit azért nem kellene egy békésnek szánt dumában, lévén legfeljebb szerb és magyar zsidókról illene beszélni! Mert így taxatíve azt fejtette ki, hogy az otthoni zsidók nem magyarok és nem szerbek! =))
Igaz hozzáfűzte, hogy „Ez a jövő már elkezdődött, a magyarok és a szerbek közösen írják”!
cs.n.
"Márpedig hogyha nem nemzeti érzelmű, hanem internacionalista kormányunk lesz, akkor a Magyarországot védő kerítést le fogják bontani"

Mondja ezt a kerítés túloldalán, bazmeg. :)

Hozzánk ne szökdössön át senki tőletek, maradjanak csak nálatok, mi titeket is leszarunk, csak szavazzatok ránk, kedves vajdasági magyarok.
Nessy
Orbánék a mi pénzünkön megvették a határon túli szavazókat, mint egy kiló krumplit a piacon! Azok meg a nép - nemzethy meséért , és pár üveggyöngyért eladnak minket az ördögnek!
csipetke
@nyanya001: 7:22 Szerintem ezt már akkor se úszhatják meg,ha netán újra befutnak.Ahol már az FBI nyomoz,ott nagy a bammeg...
csipetke
@Hellcat: 22:30 "Nem az a lényeg,hányan szavaznak az emberre,hanem,hogy ki számolja a szavazatokat" (Sztálin)
vukkocska
Csók nem volt? Annyira fixírozza Vucic száját. Anno Brezsnyev is így közelített.
Nessy
@csipetke: Nem is kell számolni! Ennyire van szükség, és annyi lesz! Ellenőrizhető? Nem! Itthon vigyék magaddal minden igazolást, hogy létezel, kint még a holt lelkek is voksolhatnak, mert nekik "joguk van"!
Sámannus
Orbánt akkor kellett volna elzavarni, amikor boldog karácsonyt kívánt. Az volt ugyanis az első alkalom, amikor nyilvánosan beismerte, hogy amiket csinálnak, teljességgel vállalhatatlan. A miniszterei megbuktak erkölcsileg és a közösségi szabályok szerint is vállalhatatlan. Bűncselekmények sorozatát követték el bűnszövetkezetben. a jelenlegi hatalmi viszonyok között csak alkotmányos puccsal állíthatók meg, mert a korrupciót is felhasználják a hatalom megtartásáért.
A fidesz az egykori állampárthoz, az MSZMP-hez hasonlóan a politikai csődbe vitte magát.
Nagy valószínűséggel azzal a harácsolással amit most folytatnak az államcsőd is meglesz.
Nincs illúzióm, a Matolcsi féle gondolkodás és bűnszervezetek leleményessége kiforgatja az országot vagyonából és elveszítjük szövetségeseink bizalmát.
A fidesz mint politikai párt már illegitim mert nem maradhat ebben a politikai rendszerben az ország. Óriási veszteség az országnak, a következő választás, mert a játékszabályok nem demokratikusak, és módot ad a hatalomban maradásukra. Ez a politikai rendszer önmagát nem tudja rendszabályozni, ezért a szabályait meg kell változtatni, minimum az előző demokratikusan elfogadott alkotmányra, és el kell zavarni a mai hangadókat a közintézmények éléről. Nem lehet megengedni semmi protekcionista szabályt. A társadalmat meg kell védeni a ezektől harácsolóktól. A populista hangadókat pedig le kell állítani, hogy ne vigyék káoszba az országot.
magyarbakancs
Azért fontos a határon túliak szavazata ,mert bent tartja a hatalomba.
Eriksson
Gyönyörű szép ez a szabadkai zsinagóga. Megérdemli a Magyar Állam több milliárdos hozzájárulását a felújítására.
ertektar.rs/admin/files/14533790174577641.JPG
Eriksson
Bizony, a Magyar Állam nemcsak a határon túli magyarokat, hanem a határon túli zsidókat is támogatja.
www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/03/26/atadjak-a-szabadkai-zsinagogat-nezze-itt-eloben
tudode
Emberileg O1G egy nagy "O"!
.
Ma már "csak" a miniszterelnöki intézmény PALÁSTJA mögé bújhat, de az SEM SÉRTHETETLEN, mivel PÉNZESZSÁKNAK tekintette/tekinti az ORSZÁGOT!
.
Csupán a HATALOMÉRT, és a LÓVÉÉRT rámoltatta ki 2006-ban a fővárost, és a BALGA NÉP bevette a félresikerült dumáját a VILÁGVÁLSÁG KÖZEPETTE!
.
Amiatt amit ELKÖVETETT a szekértolói segítségével az ORSZÁG ELlEN, már RÁCSOS ABLAK, AJTÓ mögül kellene KUKUCSKÁLNIA, ha NEM AKADÁLYOZNÁ a demokratikus IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁST!
.
JÓL ELINTÉZTE azt "is", hogy a HATÁRON TÚLIAK MIATT élvezhessük Ali baba, és ki tudja HÁNY RABLÓJA .. Á M O K F U T Á S Á T... csupán a MI PÉNZÜNKÉRT a HAT-ALMÁT felhasználva!!!
RonaGyuri
ad fotó: a sligovica még egy ilyen retardált barmon is látható roncsolást hajt végre!
csipetke
@Nessy: 8:43 Nem csak kint "támadtak"fel a holt lelkek,itthon is többszáz halott írta alá egy fideszes ajánlóívét..De mit várhatunk?Ezek mindenféle aljas dologra képesek,hogy befussanak,mert egyébként nagy sz@rban lesznek,ülni fognak mind
Nessy
@csipetke: Ami még szebb, hogy ma délelőtt egy privátszámról keresték az öt éve elhunyt életempárját. Mondtam, hogy csak személyesen, balra a második bárányfelhő.
csipetke
@Nessy: A párodat sajnálom,de a bárányfelhőn jót nevettem...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.