2022-től jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak – jelentette be ma reggel Orbán Viktor.

Gyalázatosan teljesít a Fidesz a fiatalok körében – ezek a számok indokolhatják Orbán mai bejelentését
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Vajon önzetlenség, vagy egyszerű szavazatvásárlás állhat a háttérben? A Medián felmérése szerint utóbbi a valószínűbb.

A kutatóintézet Facebook-posztjában emlékeztet: 

már több korábbi elemzésükben kimutatták, hogy a Fidesz a legkevésbé a fiatalok körében számíthat szavazatokra. Valószínűleg hasonló eredményre jutottak a belső kormányzati felmérések is, ami jól érzékelhető erőfeszítésre sarkallta a kormánypártot, hogy fiatal arcokkal, „fiatalos” médiával és kampányokkal szólítsa meg a tizen-huszonéveseket. Eddig nem sok sikerrel. 

Azt is írják, korábban a fiatalok kisebb arányban voksoltak ugyan a kormánypártra, mint az idősebbek, de még számukra is a Fidesz volt a legnépszerűbb párt. A legutóbbi felmérés szerint már ez sem igaz: a pártokat felsoroló hagyományos kérdésre válaszolván a 30 év alattiak körében a Kétfarkú Kutya Párt beérte, a Jobbik és a Momentum pedig meg is előzte a Fideszt.

Gyalázatosan teljesít a Fidesz a fiatalok körében – ezek a számok indokolhatják Orbán mai bejelentését

Ha pedig egy feltételezett közös ellenzéki listáról kérdeztük a válaszadókat, a fiatalok majdnem kétszer akkora arányban szavaztak az ellenzéki listára, mint a Fideszre.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ha pár százezer Forintért hagyja magát megvenni a magyar fiatalság, akkor nemcsak jelene gyászos az országnak, hanem a jövője is...
El kell takarítani ezt a kelést az ország testéről, amit úgy hívnak, hogy Fidesz-KdnP!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Ha pár százezer Forintért hagyja magát megvenni a magyar fiatalság, akkor nemcsak jelene gyászos az országnak, hanem a jövője is...
El kell takarítani ezt a kelést az ország testéről, amit úgy hívnak, hogy Fidesz-KdnP!!!
kissé felnőttem
igazuk van az ő életterüket barmolják széjjel naponta hetente és évek óta a basszus tuba meg a családbarát propaganda ezer évben nem volt ilyen és ezt már nem kéne fülig vigyorral nézni a mi életűnk nekik meg csak hallottakban is számok lettünk
Eladott Ország
Már két évvel ezelőtt azt mondta angliai tb intézetben dolgozó ismerős, hogy egymilliónál több tb számot adtak ki csak magyaroknak. Természetesen ez nem mind aktív munkavállaló, van köztük gyerek, családtag. És ehhez jön még a németekhez, osztrákokhoz, spanyolokhoz kivándoroltak száma. Mit akarhatnak még a mai fiatalok az Orbán-kormány gazdasági csodája mellé? A megkérdezettek többsége szerint a legnagyobb problémát az alacsony fizetések, a jövőtlenség, az előrelépés korlátossága jelenti, valamint elegük van a hazai politikai helyzetből is. Arra a kérdésre, hogy kit vagy mit tartanak a kivándorlásért leginkább felelősnek, a legtöbb a fidesz-kormányt és Orbán Viktort említették. Mi történt tehát azzal, hogy a folyamatos béremeléseknek hála egyre kevesebben hagyják el az országot? Az Orbán-kormánynak fogalma sincs arról – vagy ha van is, magasról tesz rá – hogy mi a hazai fiatalok gondja. Miközben értetlenül állnak a népességfogyás előtt, elég lenne megtekinteni a valós statisztikákat. Az ugyanis, ha egy frissen végzett diplomás inkább költözik külföldre, mintsem hogy itthon maradjon éhbérért dolgozni, nem igazán lendíti előre az országot. A kivándorolt fiatal családja ugyanis már nem kicsiny hazánkat fogja gyarapítani, hanem választott országának lakosságát. Nem atomfizika ez, talán még Németh Szilárd is képes lehet megérteni.
Clavigo
@Béla333: Nem felejtik a net-adót,,tb-járulék 18 évtől,,,különböző " röghözkötések"..,,,stb.
simmering73
Lehet nulla a jövedelemadó, a fizetésük felét akkor is lenyeli állambácsi. Már ha egyáltalán van munkájuk.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te egy szellemi torzszülött..
Sámannus
Épen tegnap írtam, hogy teletunkolja a fidesz az összes médiát ingyen adókedvezménnyel. Látva, milyen kevés a fiatal a magyar gazdaságban. Tudjuk hogy nagyon szeretik nekik a pénzt ezért a 27%-os áfához nem nyúlnak.
Gazella
Legtöbb fiatal 24-25 ÷ves korig tanul...
solidedge
Sok jól kereső bár szívből utálja Orbánékat mégis rájuk szavaz. Ennek a nyitja az egykulcsos adó. Az ellenzék visszavezetné az egyébként igazságosabb kétkulcsos adót, ami viszont a jól keresőktől sok pénz vonna el. Ha az ellenzék ezeket az embereket magához akarja édesgetni, akkor le kell mondani a kétkulcsos adó bevezetéséről.
Sámannus
@simmering73: Ott van még a világcsúcs áfa! Az nincs csak a fogyasztáshoz kötve, és koldus is fizeti
Bogatir
@solidedge: Ez pontosan így van. Ha az új hatalom azzal kezdi hogy havonta több százezer forintot kiemel a zsebükből, akkor inkább köpködik újabb 4 évig a Fideszt, de rá fognak szavazni. Érthető!!!
rokker33
@solidedge: Nem csak az 1 kulcsos adó miatt szavaztak rájuk, hanem azért mert a Fidesz adta a legtöbb támogatást az elmúlt 10 évben. Lehet köpködni őket,de az MSZP csak elvett az emberektől a Fidesz is de egy minimális juttatás azért mégis adott. Ha 22 ben buknak azt csak maguknak köszönhetik!
verőce21
Milyen húzás volt a 25 év alattiak adómentessége, - a '22-es választás előtt? He...?
Ludmilla
a fiataloknak még van tartása,nem fogja megvenni őket ezzel a fossal
RonaGyuri
A nyilvánvalón túl

Elemzési süketelések a belengetett SZJA elengedés kapcsán

Mint ismert Őfenesége belengette, hogy 22-től kezdődően – mikor máskor, hisz akkor lesznek az országgyűlési választások – el kívánják engedni a 25éven aluliak SZJA-ját. A zseniális ötlet alig pár órával azt követően pattant ki a thinkpad berkeiből, hogy nyilvánosságra került adatok szerint nem csak a bagázs, de maga őfenesége népszerűsége is történelmi mélyponton van a fiatalok körében.
Nos, ettől a nyilvánvaló ténytől függetlenül a ködszurkálás beindult elemzéseknek álcázva.
Túl azon, hogy remélhetőleg az ifjúság simán átlát a szitán, de egyébként is követheti ártunk és qumányunk logikáját, akik minél többet kapnak az EU-tól annál jobban utálják! =))
Az elemzések egyik legmókásabb momentuma az az abbéli várakozás, hogy:
hatása lehet a fiatalok külföldi munkavállalása fékeződésére, illetve a fiatalok egy részét segítheti/ösztönözheti a "mamahotelből" való kiszakadásra!
A dolog úgy áll, hogy az előbbiben lehet némi hatása, bár csak az alacsonyabb piaci értékűek vonatkozásban, de a valóban hiányokat okozó szakképzettek körében nem igazán várható érdemi változás.
Ami pedig a „mamahotel” dolgot illeti, az efféle várakozás a jelenség totális félreértése. Lévén nem elsősorban anyagi kérdés, ahol meg igen legfeljebb a nyugdíjas szülök zsebéből kikopott pénzek kompenzálására elég! =))
justhpeter
@rokker33: Még akár igazad is lehet a kormánypárt - ellenzék viszonyaltában. Azonban a külföldre ment fiatalokat és fiatal családokat maximálisan Orbánék számlájára lehet írni és ha a hazai fiatalok nyelvtanulási embíciói csak felével nagyobbak lettek volna a NER 10 éve alatt már kiürült volna az ország.
dr. prédikátor
ez megint csak a fityma párt kampányfogása mint a 14. havi nyögdíj!!!O1G te mocsok!!! ROHADJ LE!!!
dr. prédikátor
@Shikari: NYIKARI CERKÓÓF , SZARKUPC KLOZETLAKÓ!!!
csipetke
Ez nyilvánvaló szavazatvásárlás. A fiatalokat ezzel már nem tudja megvezetni orbán. Szerencsére...
Eladott Ország
@Bogatir: tegnap 23:39 ♦ De ennek a gengszterváltásnak' nem az a jellemzője, hogy azok vannak többségben akik jól keresnek.,(bár csak úgy lenne) hiszen hazánk a 10 év alatt Európa Bangladese lett, s már a román vásárlóerő is megelőzi a magyart. A keveset sokan keresők országa lettünk. A többkulcsos adórendszer bevezetése nagyon is indokolt.
"Nem az a boldog ország, ahol több a gazdag ember, hanem az, hol legkevesebb szegény ember vagyon." (Deák Ferenc)
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/1/19/Szekely-deak.jpg/800px-Szekely-deak.jpg
Jozefina
A fiatalok nem hülyék!!! Maximum évi 50 ezer forontért nem fogjá eladni a lelküket orbánnak!!!
134.bátor
De ki fog itt adót fizetni? Egymillió ember fog 8.5 milliót eltartani? Anyák nem fizetnek,több gyermekesek nem fizetnek,25 èv alattiak nem fizetnek. Marad a többi..
human
@csipetke: Persze, hogy ez egy kétségbeesett szavazatvásárlás. Hisz ha a vírushelyzet miatt segíteni akarna akkor már holnaptól bevezetnék (más esetben 2 nap alatt tudnak beterjesztésből törvényt faragni).
Az lesz, hogy arra pár hónapra kapják a fiatalok az adókedvezményt a választások után más módon meg majd visszaveszi tőlük a kormány.
Málna
Nincs ebben semmi furcsa. A fiatalok még liberálisok. Idő kell nekik, míg beérnek.
Aki Én
Ez komolyan kérdés a ge-ci esetében?
A fiatalok tudják, hogy amit a beteg az egyik kezével ,,ad", azt a másik, enyvessel sokszorosan veszi el.
Csak az ilyen félkegyelmű, tudatosan hazudozó málna meg shikari féle hazaárulók nem értik.
Pontosabban értik, de mocskok.
Eladott Ország
"Keresik azokat a megoldásokat, melyek nem kerülnek sokba, de politikai profitot hozhatnak. Nem mondom, ha valaki 16 évesen munkába áll, majd szül négy gyereket 25 éves korig, az élete végéig adómentes lesz, de kötve hiszem, hogy ez túl sokat nyom a latban gazdasági értelemben. Vagy politikai értelemben. Orbán szerint ez a legújabb baromság 130-150 milliárd forint kiesést jelent a költségvetésből, tehát lényegében elhanyagolható tétel. A diplomásokat nem nagyon érintheti, azok pedig, akik nagyon fiatalon kerülnek a munkaerőpiacra, nem fognak annyit keresni, hogy a maguk lábára tudnának állni 25 éves korukra. A világon senkin nem segít ez az ötlet, ellenben lehet vele kampányolni, hogy micsoda nagylelkű és gondoskodó kormánya van az országnak. Pedig nincs, keresik azokat a megoldásokat, melyek nem kerülnek sokba, de politikai profitot hozhatnak. Közben tényleg az van, hogy emberek maradnak megélhetés nélkül. Emberek, akik nem kapnak semmiféle segítséget az államtól. És a járvány még messze nem ért véget, a gazdasági válság főleg nem. Még hónapokig, akár évekig kellene valahogy kihúzni sokaknak úgy, hogy azt sem tudják, holnap mit adnak enni a gyereknek, és mit fognak enni ők maguk. Ez megint egy hangzatos, sehonnan sehová nem vezető, oltári nagy kamu. Porhintés. Közben családok, sorsok dőlnek romba. Nem majd jövőre, hanem itt és most."
ómió
Bizony! "Fiatalék" még Bokros efftárs családipótlék-elvonása "bűvöletében" élnek! Rengetegen várják a következőt!
csak úgy....
@Málna: érett és ütödöttre gondoltál? mint te és a csölátású társaid?
Gazella
@Málna: nem fognak agybarom! Sőt! A 40-sek se narancsosok.
Szevasztok
Hála szent profétank Gyurcsány, mindenkit leelőzött, imádom. Ő benne biztunk eleitől fogva.
sokanvagyunk
Megöregedtek és utánpótlás nélkül maradtak az ifjúkommunisták.
csak úgy....
@sokanvagyunk: ha a harcos orbánra gondolok,aki lassan 30 éve próbálja elhitetni a világgal és a magyarokkal ,hogy ö sosem volt komcsi ..
van nekik utánpótlás csak azt már másként híjják! ök most keresztény illiberálisok.
Gazella
@magyar1: Csányi megmondta! Nem kell több stadion!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.