Márki-Zay Péter közösségi oldalára írt bejegyzésben fogalmazta meg véleményét, amelyben arról ír, hogy szerinte a Fidesz 2015 óta a migránsgyűlöletre építette fel választási győzelmeit.

"Soros helyett Orbán telepítette be migránsokat" – Márki-Zay keményen beleállt Orbánba
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Soros helyett Orbán telepítette be migránsokat

- kezdi bejegyzését, majd hozzátette:

Kizárólag a Fidesz hozott be migránsokat, nem az ellenzék és nem Soros György. Orbán Viktor először azzal bukott le, hogy a propagandával szemben befogadtak több ezer menekülteket. Utána büszkén hirdették a letelepedési kötvényt, amellyel húszezer migráns érkezett az országba, köztük olyan nemzetközileg körözött bűnözők, mint a jordániai Zaid Naffa és orosz maffiózók. Ezen felül az Unión kívülről 55 ezer migránst telepített be a Fidesz csak 2019-ben, annak ellenére, hogy óriásplakáton hirdették, hogy senki nem veheti el a magyarok munkáját.

Azt is megjegyzi, hogy szerinte Orbán hiába mondta, hogy a magyarokat csak magyarokkal lehet pótolni, a népességfogyást oroszokkal, ukránokkal, kínaiakkal és vietnámikkal próbálta megállítani.

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Ez így igaz, a kormány hozza be ezerszámra a migráncsokat, és másra fogja. Örülök, hogy kezd már mocorogni Márki-Zay is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Ez így igaz, a kormány hozza be ezerszámra a migráncsokat, és másra fogja. Örülök, hogy kezd már mocorogni Márki-Zay is.
Emmersson71
Nos, MZP nem a szívem csücske, de ezek a száraz tények.
Még ha igaz is volna - nem, nem igaz! -, hogy az ellenzék migránspárti, akkor sincs lehetőségük, módjuk behozni őket! Eddig mizárólag O1G hozott-engedett be migránsokat.
Ezek tények!
istván irén
A rühes kínaiktól már mozdulni se lehet teljes kerületeket sajátítanak ki no go zónák zsír disznó segítségével
tudode
Az a BUKéja, nappala, reggelije, vacsorája, hogy
.
---- Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
www.origo.hu/itthon/20010608orban.html
-------------------------
.
Oszt' a Charlie Hebdó békemeneten a menetelők utolSÓ sorából felküzdötte megát az első sorba
.
----- Orbán már megint mindenki előtt akart járni egy lépéssel (((.2015.01.14.)))
.
""""" A miniszterelnök arra számított, a bevándorlóellenes nyilatkozattal kimondja, amit Európában mások nem mernek. A fideszes vezetőket beavatta: ő tényleg ezt a tanulságot szűrte le a merényletekből. Ha az Európai Néppártban nem lesz téma a bevándorlás szigorítása, jobbról beelőzhetik őket.
.
A magyar miniszterelnök a múlt heti, párizsi terrorcselekmények idején informális beszélgetéseken magyarázta a Fidesz vezetőinek, hogy milyen következtetéseket szűrt le magában a Chalie Hebdo szerkesztősége elleni véres merényletből.
index.hu/belfold/2015/01/14/orban_mindenkinel_egy_lepessel_elorebb_jar_bevandorlo-ugyben/
verőce21
Tény, hogy Kabul Rózsája már a Parlamentbe is betelepedett!
Jól teljesíthetett a misszióban, mert a sok afgán kecskepásztor naponta jön utána, kerítést szaggatva... :)
tudode
Az a BUKéja, nappala, reggelije, vacsorája, hogy
.
---- Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
www.origo.hu/itthon/20010608orban.html
-------------------------
.
Oszt' a Charlie Hebdó békemeneten a menetelők utolSÓ sorából felküzdötte megát az első sorba
.
----- Orbán már megint mindenki előtt akart járni egy lépéssel (((.2015.01.14.)))
index.hu/belfold/2015/01/14/orban_mindenkinel_egy_lepessel_elorebb_jar_bevandorlo-ugyben/
.
""""" A miniszterelnök arra számított, a bevándorlóellenes nyilatkozattal kimondja, amit Európában mások nem mernek. A fideszes vezetőket beavatta: ő tényleg ezt a tanulságot szűrte le a merényletekből. Ha az Európai Néppártban nem lesz téma a bevándorlás szigorítása, jobbról beelőzhetik őket.
.
A magyar miniszterelnök a múlt heti, párizsi terrorcselekmények idején informális beszélgetéseken magyarázta a Fidesz vezetőinek, hogy milyen következtetéseket szűrt le magában a Chalie Hebdo szerkesztősége elleni véres merényletből.""""
-------------------------
.
--- Orbán jelenléte kínos volt tegnap a párizsi menetben
nepszava.hu/1044909_orban-jelenlete-kinos-volt-tegnap-a-parizsi-menetben
-------------------
.
Az óta sem
.
--- Orbán: ,,A kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon."
www.youtube.com/watch?v=_ohPINnmPAI
-------------------------
.
Oly annyira, hogy nyoma sem marad a füstös szobában megtartott kormányülésnek
.
----- Többé nem készülhet hangfelvétel a kormányülésekről
index.hu/belfold/2018/06/20/kormanyules_hangfelvetel/
---------------------------
.
Miközben még mindig pengeti a lóvét a lejárt letelepedési kötvényekre
.
----- Az állam 121 milliárd forintot fizetett ki bevándorlóknak
www.napi.hu/magyar-gazdasag/letelepedesi-kotveny-lejarat-120-milliard-forintot-fizetett-ki-az-allam-akk-allampapir-migracio-bevandorlas.720049.html
-----------------------
.
Mi ebből a tanulság? annyi, hogy az ország rossz lóra tett, hazug a szája, a mosolygása!
lampa laz
Ez kell, naponta a pofájukba nyomni a mocskos dolgaikat. Minden lehetséges felületen.
134.bátor
Ne feledkezzünk meg a Venezuelai " magyarokról", az indiai,mexikói vendègmunkásokról sem! Százával vannak...Egyèbkènt nem zavarnak, bizonyára jó okuk volt rá,hogy elhagyják hazájukat. Ami zavar,hogy a kormány hazudik folyamatosan,ès nem veri nagydobra,hogy ők engedtèk be őket!
ómió
Ezt a "sokoldalúságot"! Ez az efftárs már az "ideigleneseket", (kötvényest, "oltalmazottat") se képes megkülönböztetni a migráncsoktól?
Dr. Proktor
Kaffogós kollégánk keveri a szezont a fazonnal, de ez nála már alap...
Csak remélni tudom, hogy a megfelelő ülepet megtalálja és nem téved el! :-)
Peller Anikó
@lampa laz: Ím,

"Ha mégegyszer hatalomrajutok tönkreteszem ezt az országot"

24.hu/belfold/2019/01/14/soros-gyorgy-fidesz-kampany-arthur-finkelstein-george-birnbaum/

"az egyik ötletgazda, George Birnbaum elmondta, hogyan alkották meg Arthur Finkelsteinnel közösen a tökéletes ellenségképet a Fidesz számára.

Olyan témákat kell felhozni, amelyektől félnek az emberek, és ezt úgy tálalni, hogy úgy tűnjön, hogy a veszély a baloldalról jön.

Kijelölnek a kampányban egy ellenséget, akit folyamatosan támadni lehet, és akire minden, a választók által rossznak vélt dolgot ki lehet vetíteni, hogy aztán elveszítse a választói bizalmát.

Birnbaum a svájci lapnak úgy nyilatkozott: hivatalosan a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány kötött velük egyéves szerződést.

Meg kellett találni azt a személyt, aki ellen uszítani lehet a választókat. A végeredmény két összetevőből alakult ki.

Az egyik elem Orbánnak az a rögeszméje volt, hogy létre kell hozni egy alternatív, az eddigieknél drámaibb történelmi narratívát Magyarország számára,

A másik elem Birnbaum elmondása szerint „a Magyarországot megtámadó finánctőke” motívumának továbbfejlesztése volt:

kellett egy személy, aki nem csak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros György, a Magyarországot támadó, és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.

Telefonos közvélemény-kutatással mérték fel, Soros eléggé ismert-e ahhoz a választók körében, hogy rá lehessen építeni egy negatív kampányt."
relatív
Márki-Zay Péter A való igazságot fedi fel a kormány politikája ellenében.
Viszont a regnáló kormány politikája a hazugságok, alaptalan rágalmak özönével mérgezi az ismerethiányos-, vagy erősen aljas embereket sorozatosan, hogy a beteg emberek szavazataival hatalomba maradhasson.
Csak a színtiszta igazság az, amivel a hataloméhes egyedeket-, politikát le lehet amortizálni !!!
Erre kell a normális szavazókkal törekedni a legközelebbi lehetőséget kihasználva !
silber13
@Shikari: Nem hazugság és ezt te is pontosan tudod sőt nyakig benne lehettél a buliban!
balos
@sgl: Legalább 10 éve tudja a 15 éves 80 IQ-s tanuló,hogy ki nyerészkedik a keleti "turistákkal"!
csipetke
Ez így van,ahogy MZP mondja. A fidesz elárasztotta bűnözőkkel Európát,vagy akár a világot,mikor ellenőrizetlenül engedték be a letelepedési kötvényeseket. A fidesz ezen rohadtnagyot kaszált, most meg csengetik vissza közpénzből a lóvét a kötvényeseknek, 121 milliárd ft-ot. Jól kitalálták ezt. De aztán itt voltak még orbán külön migráncsai, Gruevszki,aki Pécsen alapított céget 1 hónapja. Aztán Pharaon,és a fenetudja,hogy milyen gyanús kapcsolatai voltak még orbánnak.
Béla333
Aki tejel a maffiának az ellenőrzés nélkül jöhet, akinek nincs erre pénze, az meg a migráncs, aki elveszi a munkánkat.
Aljadék mocskos hazaáruló Fideszes maffiózók, de azok is, akik mentegetik, védik ezt.
NKF
Annak idején bírtam MAZ-t amikor a Bájgúnárt lenyomta Hódmezővásárhelyen de úgy látom mára
ő is csak egy faszkalap lett!
Toller Béla
@Pegero: Az a baj veletek, hogy a rendkívüli dolgokat úgy veszitek, mint egy ellenetek irányuló merényletet ! Pedig az nem az, el lehet hárítani, és utána vissza lehet térni a rendes kerékvágásba (amiről nektek általában fogalmatok sincs).
Gyurka80
Ennek a zajos petinek elmentek otthonról.Egy kalap alá veszi aki kötvényt vesz letelepedik és dolgozik azzal aki segélyért jön és az M1-esen sétál merkel nyanyához!
Emmersson71
A mocsok, naplopó és ingyenélő migráncsok elveszik a magyarok munkáját! Jóó..ez logikátlan, de a fidsznyik agy 1 bites, ezt már nem fogja fel :P
lampa laz
@Peller Anikó: Ebből aztán faszán össze is rakták a fidesz 10 parancsolatát, ami alapján hatalmon tudott eddig maradni. A sok idiótát meg tudták/tudják vezetni, mert úgy bambulnak ki a fejükből mint az Örs vezér téri narkósok. Ilyen szintü 'okos' emberek kellenek neki a választásokra is ikszet karcolni..
Yoda69
@Pegero: 2015-ben a migránsok át szerettek volna vonulni az országon, békében, rendezetten. Erre orban bezaratta őket a Nyugati pályaudvarra, majd Bicskére deportálta őket. Pedig orban több milliárdot kapott az Uniótól, hogy megoldja a migránsok regisztrációját, es emberi módon történő átengedését az országon a regisztraltaknak. Ehelyett parádézott velük, es ijesztgette velük a falusi egyszerű embereket, akik talán meg Budapesten se jártak életükben. Ezzel tudott választást nyerni ez a toprongy gazember, es erre alapozza a jövő évi választást is, csak most a migráns helyet átvették a melegek.
Es te erre vagy büszke? Te is megered a fajtatadat. Nem vagy különb a bocskoros csikaritol, vagy a szopó fantom dubrincstol.
Emmersson71
@Pegero: ...csak az utolsó mondatod értelmezhetetlen :P
Németh István
Na most, ha letiltottak akkor nincs szólás szabadság, szabad vélemény nyilvánítás, akkor balliberális sorosista diktatúra van a médiákban! Mi több a demokratikus szellemiség kizárva, csak a színházakban és a médiákban, persze a parlamentben első helyen a balliberális ganajoknak szabad. mi több kell meztelenkedni obszcénnak lenni >> de rogyásig! Kérem?? miért nem megy a propeller a picsába???
Emmersson71
@Pegero: Úgy értelmezhetetlen, amit írtál, ha nekem szántad válaszként.
Én ugyanis egy paradoxont írtam le :P
Emmersson71
@Pegero: :) nem fog ez neked menni...hagyjuk!
Yoda69
@Pegero: Tudom, a tények fájnak es igy a legegyszerűbb le reagálni :)
De ettől a tény tény marad.
Yoda69
@sgl: Tudom. Ezért nem is mentem bele a vitába a bögöllyel. Értelmetlen vállalkozás ész érvekkel meggyőzni egy rovart. Inkább jöjjön a légycsapó :)
peterkelemen
A letelepedési kötvény által még veszélyesebb migránsokat engedett be az országba Orbán és bűnbandája mivel azoknak van elegendő pénzük is akár terrorista cselekmények kivitelezésére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.