A kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) 7,3 milliárd eurós – vagyis közel 3000 milliárd forintos – beruházást indít Debrecenben melyet azonnal megerősített a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye, és azóta a teljes Fidesz gépezet ezen örömködik.

Kínai milliárdos farvizén teper az Orbán-kormány – A cél Németország meghódítása
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök munkaebéden vesz részt az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciájának (CPAC) megnyitója előtt a CPAC vezetőségi tagjaival a konferencia helyszínén, Dallasban 2022. augusztus 4-én. MTI/Benko Vivien Cher

A cég a legnagyobb szereplő az elektromos autókba szánt akkumulátorok gyártói között, a most bejelentett befektetés pedig Magyarország történetének eddigi legnagyobb magánberuházása a minisztérium szerint.

Az új, várhatóan 9000 munkahelyet kínáló létesítmény felépítése még az idén megkezdődhet, és öt-hat éven belül befejeződhet, de az ütemterv részletei egyelőre nem ismertek.

A sencseni tőzsdén jegyzett CATL árbevétele azonban egy év alatt több mint a duplájára nőtt, az idei első negyedéves adat 7,4, míg a tavalyi 2,9 milliárd dollár volt. A közelmúlt dinamikus bővülése az éves adatok tükrében is látványos, 2020 és 2021 között a forgalom és a profit is közel megháromszorozódott a kínai cégnél.

A vállalatot 2011-ben alapította Robin (Yuqun) Zeng, aki azóta a jelenleg 43 milliárd dollárra becsült vagyonával az egyik leggazdagabb kínaivá lépett elő a ranglistákon. 

A CATL azonban már nagyobb akkupakkok gyártására szakosodott, eleinte a zhangbei-i energiatároló-projektben vett részt, ahol a szél- és napenergia tárolására hoztak létre akkumulátorkapacitásokat. Az autóipari kötődés kialakulására sem kellett sokat várni, 2012-ben már a BMW-vel lépett stratégiai együttműködésre a cég, amit még több ország és járműkategória gyártóival történő megállapodások követtek az ágazatban.

A magyarországi beruházás tehát a vállalat életében is mérföldkőnek számít, az ide tervezett 100 gigawattórás akkumulátorgyártó-kapacitás a cég eddigi legnagyobb külföldi projektje.

A debreceni gyár révén a CATL elsősorban a Mercedesszel, a BMW-vel, a Stellantisszal és a Volkswagennel fűzheti szorosabbra a kapcsolatát. Az európai autógyártók egyre inkább elköteleződnek a villanyautók iránt, így az akkumulátorcsomagokat övező keresletük vélhetően fokozódik a közeljövőben, amit a kínai cég majd a közelükben működő üzemből fedezhet

A CATL beruházásának nagyságrendjét az is jól érzékelheti, hogy ezzel több mint megduplázódik a Magyarországon várhatóan kiépülő akkumulátorgyártó-kapacitás. 

Forrás: G7

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Pegero: Te barom. Ha kilepunk az Uniobol, Kina azonnal atviszi a beruhazast Szlovakiaba, mivel ez a gyar az Unioban eladando kinai elektromos autok akkumulátor ellatasat szolgalja.
Gondolkozz mielott ostobasagokat beszelsz, bar tudom ez neked nehezedre esik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Vajon mennyivel ""szállt be"" a magyar állam ebbe a buliba? És az mennyi forint a 9.000 embernél egy-egy főre lebontva? Mert a tapasztalatok eddig azt igazolják, hogy az ilyen ""szuperberuházók"" sokkal többe kerülnek az adófizetőknek, mint a hazai beruházók. A ""közelieket"" kivéve, de az már egy másik mese.
Németh István
@namihami: @Shikari: szerintem az ÉSZAKI SARK meghódítása a cél, és kialakítani a hülyéket leszaró bázist>> annak érdekében hogy az eleresztett szardarabok a hülyék fejét szét is verik! Ezt tudományosan alátámasztva a világ nemzetei érdekében tervezi, mert felismerte a lenini mondás lényegét hogy az elszáradt levelek - a hülyék - helyére új hajtások jönnek >> nos ez megakadályozandó a hülyéket irtani kell! Gondolom felismeritek a helyzetet és remegtek!
Qqberci
"Farvizén teper": Lefordítom: seggét nyalja...

"felépítése még az idén megkezdődhet, és öt-hat éven belül befejeződhet" tehát egyelőre álom, de lejmolni már lehet belőle...
Yoda69
@Pegero: Te barom. Ha kilepunk az Uniobol, Kina azonnal atviszi a beruhazast Szlovakiaba, mivel ez a gyar az Unioban eladando kinai elektromos autok akkumulátor ellatasat szolgalja.
Gondolkozz mielott ostobasagokat beszelsz, bar tudom ez neked nehezedre esik.
Yoda69
@Pegero: Nem pazarlom az idomet ilyesmire. Megtarthatod.
jesz
3 billió Forint? 9ezer munkahely? Én várnék a kalapdobálással...nehogy a kínaiak meglepjenek minket..
...hogy miért? Nos aki teheti, az nézzen kínai TikTok videókat a munka világából, a gyártástechnológia szédületes fejlettségéről, és hogy a kínaiak mit várnak el egymástól a munka frontján..
Mi sehol nem vagyunk(sajnos)...a kínaiak nem viccelnek, amikor kínai munkásokat hoznak ide például vasútépíteni(a kínai TikTokból kiderül az az utolérhetetlen technika, munkagyorsaság, minőség, amit ők virítanak). És mi turisták csodálkozunk, amikor egy pillanat alatt eltűnik a szemünk előtt 600-al elszáguldó vonat.(ott)
Maxipocak
Ergo, a fidessmaffia már nyíltan nem cak a putyini, hanem már deklaráltan a micimackósé is. Hazaáruló gennyedékek!
gina
Cigány barom a seggeden csúszva fogsz távozni, lassan de biztosan ásod a sirod rongyember...
Nyírfa
Szóval, készülnek elkövetni a magyar történelem valaha volt legnagyobb környzetszennyezését.
gina
Mocskos arab neked itt kuss van nem hallottad a magyar nem keveredik ilyen alja fajjal, a cigányod mondta , ez sem elég te agyhalott???
gina
@Shikari: Látszik a csirke eszed te román barom, visszasirod még a jó életet te szardarab
gina
Csak nézzetek rá erre a bomlott agyúra ,úgynéz már ki mint egy zsiros cigány aki muzsikálni sem tud, csak ugatni, de azt is rosszul . ez csak vinnyogás !!!
Rockxy
"Kínai milliárdos farvizén teper az Orbán-kormány..."
a lófaszt kezicsókolom.
ez úgy van, hogy a ferdeszemű összehuggyozta magát, (ez a farvíz) a zorbán meg fetreng benne.
na, tiszta?
percsi
Magyar akkumulátorgyár is van, azt kellene támogatni, ide adózik, és magyar munkaerőt foglalkoztat. A kínai fillérekért dolgoztat!
Edebácsi
Debrecen rengeteg fejlesztést kapott, ott zajlik az egyik óriásberuházás is (BMW). Hogy nincs annyi szava minden magyarok legszuverénebb kormányának, hogy elérje, hogy egy ekkora beruházást munkanélküliségtől sujtott területre vigyen (pl. Miskolc-Ózd térsége)
Gazella
@jesz: a zsirbödön is rabszolg!kat nevel a magyarokból! Nem vetted észre?!
szegfue
A KSH szerint egész Hajdu-Bihar megyében 14.000 az állásnélküliek száma, vagyis a 9.000 munkahelyet mégis kivel "töltik" meg Debrecenben?!
balos
@sgl: Akár hiszed akár nem a 2/3 mondja a (geci),de ezt csak szőnyeg alatt,mert már meg van neki a menekülő útvonal!
simmering73
@Shikari: 20:40 A GAZEMBER UTOLSÓ MENTSVÁRA A HAZAFISÁG (Samuel Johnson)
csak úgy....
a németek örülni fognak az óccó aksiknak,amik az óccó magyar munkaerö nélkül marha drága volna! :) orbán ismét beetette a félnótásait,akik minden szart sikernek könyvelnek el! buta shikarik! :)
ómió
Csúcsberuházás jön!? Az efftársak se tudták megfúrni? Akkor, hajrá!
Eladott Ország
@ómió: „Az Európai Unión kívül is van élet. Az Európai Bizottság a Soros- tervet hajtja végre.”( Németh Szilárd) Sőt! A sitten is van élet! SŐT! A zárt osztályon is van élet! Csodálom Soros Györgyöt, hogy 90 évesen még ennyi terve van. Legalább egyet közzé tehetnének, hogy lássuk, hogy néz ki az a terv, amit csak "mi" értünk, és sokan pedig végre akarják hajtani. Valahol csak közzé tette, ha ennyien ismerik. Nem jön a pénz, egyből látszik milyen nélkülük. Ok, rendben, de akkor az összes adriai jachtot, meg nyaralót el kell venni tőlük. Mert akkor azok sem maradhatnak Európában. Még a végén Soros kezére jutnának. Ha így gondolod, akkor költözz Putyinhoz, A magyarok helyben maradnak.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/296822671_510150610913136_5127069511537504870_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=-0vAjV89IrwAX-LtFEA&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8V4cZrRfpMfeVI2dOUIws3Un2AQdxS-aIi7XbECKaUxw&oe=62FD9E7C
Yoda69
@ómió: Bolsevik!
Akkor ünnepelj majd, ha átadták a gyárat.
Nagyon sok az ellentmondás ez a beruházás korul, de persze ezt szőrös talpú barom leven, úgy sem értheted.
Yoda69
@Horizont: Szerintem valaki itt hazudik. Ennek a cegnek Kinaban 8000 alkalmazottja van. Szerinted eletszeru hogy ideraknak egy nagyobb egyseget bizonytalanra, mint a teljes kinai anyaceguk? Kizartnak tartom. Mellesleg en 300 milliardos beruhazasrol hallottam, nem 3000 milliardosrol. Lehet az az egy plusz nullat csak az orban propaganda dobta oda, hogy jobban hasson.
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:37 ♣ Emlékezz a kínaiaktól csillagászati áron vett vakcinákról, a Sinopharm esetében még mindig nincs arról elég bizonyíték, mennyire hatásos a 60 év feletti korosztályban (WHO), és a használhatatlan lélegeztető horkolásgátló, gépekre... Írod: "Csúcsberuházás jön!? Az efftársak se tudták megfúrni? Akkor, hajrá!"
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/155147374_486370296077518_7102961498433805317_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=D_VRLVJkQjAAX95iefh&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-HDVE_RBMy78rBqTsKAOSqn43YeQCDjXDEYuj1oAxXVg&oe=631C99C6
Kínai vakcina . - Halló vakcina van? - Hogyne lenne, nagyon ócó ezeötcáz. És olyan ami 60 év felettieknek is jó? – Olyan is van, az is ezeötcáz és adunk hozzá egy szerencse sütit is.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/146561082_3813685582003524_3273593091766748118_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=zuWBuIVXm6cAX_DAE5x&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-VuG1f6esEklSIU5i45o4HkKeN3ywBPyIWELSWm4nRHA&oe=631F9F74
1+2 = Mert ő is egy járványmatematikus?
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/157162298_3839792009442410_2453839215912063529_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=j8yXIaz6jXgAX_BiaRO&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8ocVddYSjSWPvqAErjyr7ka_cbTIJVKoMmDYUbci0atw&oe=631C98CF
Eladott Ország
@Horizont: ma, 11:24 ♦ Orbán, hazudik majd tagadja. Aztán tagdja, hogy tagadta, hogy hazudott.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/140957338_10225369350723364_822377640297934318_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=5YYnGCGyEWUAX-KnsG0&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8tTffKcwz3GEjvKKHqovD_cjUWlMroLVZXBYe8D318wA&oe=631D87D6
„A pénzért és a hatalomért bármire képesek, a csillagokat is lehazudják az égről, ha érdekeik azt diktálják. Csellel, csalással szerzett hatalmukat féltve őrzik, és ennek érdekében képesek mindenen, és mindenkin átgázolni. Néha lehet hazudni sokaknak, sokat hazudni keveseknek, de mindig hazudni mindenkinek azt nem lehet" (Abraham Lincoln)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272757757_4544862438975092_1765724717962683009_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=t93akgolUdoAX-RCCSV&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9Uaz5EARUrbRajFCUzEPai6rEI2Tt3baUvjXkOfI7j3w&oe=62FCDD0A
„Orbán miniszterelnök úr! Ön hazudik úgy, hogy tudja, hogy hazudik.” ( Gianni Pitella )
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122597227_850980368979719_4791951956843857304_n.png?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FVoUmKyYeJQAX8qfqiC&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_SsdBzJKcxUMl-tEfRc59tpDMaBXB_LRlUjJ6pgkuT9g&oe=631F6488
Eladott Ország
@Yoda69: ma, 11:08 ○ Ormány’ Viktor , ármány, hazugság, és lopásügyi fülkeforradalmi főmegbízott. Az Ármányosi’ Szabadegyetem állandó vezérszónoka. Egy személyben igehírdető, vátesz, sátán, sarlatán, lidérc, valamint a kleptokrata NER ( Nemzeti Együttrablás) szektaegyház enyves kezű hittérítője. MÁR 12 ÉVE HAZUDIK VERI ÁT AZ EMBEREKET AZ ORSZÁGOT. De vajon most majd, ha 1000 forintért kapnak egy kg kenyeret, akkor is így fogják őt így isteníteni.?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/296822678_510147570913440_2371145331421470442_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=1L485z47P8kAX_Bn7DE&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT90GJCmCj_0iAiPIu7e-v2R3Gr6RF7WAZKmHxAJWAdQHA&oe=62FDD0FE
Yoda69
@Horizont: Csak gondolj bele, az Audi es Benz beruhazas egyutt volt kb 500 milliard HUF.
Szoval en ovatosan kezelnem ezt a bedobott 3000 milliardot. Viszont a fideSS propaganda most ezt harsogja. Igaz harsogtak azt is hogy megvedig a rezsicsokkentest, erre 7x annyit fizethetunk a gazert.
namihami
@Németh István: 20.27: IGEN! És a kommentedet elolvasva, máris roppantul féltünk--- TÉGED!
tothjani
Mondjuk azért Kínában nem olyan jó milliárdosnak lenni, ott azt sem kell mondani hogy O1G, nélküle is tönkre tehetik az embert elkobozva minden vagyonát.
Toller Béla
Megint nem gondolkodnak előre. Ugyanez a kínai gyár Námetországban már épít egy hasonló üzemet. Győr mellett is épül egy másik aksigyár. Nem beszélve a technológiai elmaradás ilyetén konzerválásáról. kinek szándékszik eladni ez az új gigagyár az termékeit ? A németeknek ? Azok köszönik, de már van nekik elég, és egyébként is tisztább technológia után kutatnak, nem is kis sikerrel ! A többi európainak ? Azok ódzkodni fognak a kínai elemektől - nagyon is helyesen. Semmit sem okult ez a kormány a valóságból, a válságokból ! És dönti bele a butaságba az országot !
Yoda69
@Toller Béla: A kinabol Euorpaba szallitando elektromos autok reszere, ami ugyan meg a jovo zeneje, de 5 eves tavlatban lehet belole valami.
Yoda69
@Maccska: Es? Ez bizonyit valami?
Az alabbi levelet egy fejvadasz kuldte nekem:

Tisztelt XY!



Megtaláltam az önéletrajzát a profession.hu-n és szeretném a figyelmébe ajánlani az alábbi mérnöki álláslehetőséget. A partnerünk egy gyártócég, amely egy 400 milliárd Forintos zöldmezős beruházás keretében települ most Debrecenbe. Amennyiben felkeltette az érdeklődését az álláslehetőség, kérem küldjön egy tel. számot és egy időintervallumot, amikor felkereshetem.



Summary:

Under the leadership of the department manager of the new energy plant preparation department and the project manager of each project, and under the overall control of the site team leader of the new plant preparation department. Responsible for the installation and management of all new plants, dormitory buildings and canteens in the area under his jurisdiction. To ensure that the quality of the works under the responsibility of the project meets the design requirements, the progress meets the production requirements of the company, and the safety and civilization of the new project meets the requirements of local and national specifications.



Tasks and responsibilities:

1、Participate in the construction drawing review.

2、Participate in the audit of the construction organization design and special construction plan declared by the construction preparation unit; audit the supervision outline and supervision implementation details declared by the supervision unit unit; review the qualification of suppliers and related situations.

3, timely coordination with planning and planning engineers to solve technical problems arising in construction, regular inspection, inspection and evaluation of the quality of work in progress projects, quality of engineering materials, quality of supervision by supervision units, etc..

4、Audit the monthly progress plan and three-week rolling plan of the project prepared by the construction unit, and assist the project manager in supervising...
ómió
@Eladott Ország: A zárt osztályon is van élet? Nem kétséges, mert nyilván ezt is onnét üzened! És Gyuri gazdád egyetlen tervét se találod? Érdeklődj az "NGO" hajóinál, hány migráncs Európába telepítése a napi kvótájuk! Hátha közelebb jutsz a "nemlétező terveihez"! Ha meg az emlékezésnél tartasz, úgy látom, neked nincs mivel! Mert, ha lenne, "beugrana", hogy a covid kezdete idején a világ országai egymás sarkát taposták a tülekedésben, hogy valahol vakcinához meg lélegeztetőgépekhez jussanak, miközben nálunk a bolsi tetübandád mindent elkövetett, hogy ezt elgáncsolja. A brüsszeli efftársaitok - mint "beszerzők" - meg majd' egy évvel utána "már képesek is voltak" némi vakcina leszállíttatására! Kirikiadis efftársnőtök csuszikapénze biztos nem engedte előbb! Szóval, majd, ha lesz mivel emlékezned, csak akkor próbálkozz vele!
ómió
@Yoda69: Még mindig nem javult az állapotod ott az elmeosztályon, hogy a saját tetvesbolsi efftársaid felismerésére is képtelen vagy!? Ezzel csak a hagyományos bolsi hazudozás hintésére maradtál képes? Szar ügy!
Yoda69
@ómió: Bolsevik! Neked kuss a neved. Akkor ugass ha szolnak hozzad, egyebkent meg farkad behuzva kushadj. Roman seggnyalo fasz.
ómió
@Yoda69: Még mindig nem ismered fel a tetvesbolsi magadéit, efftársak saját tetves bolsiságát másrahazudó elmebetege!? Meg már azt se tudod, kihez szóltál, bolsiék faszszopó szőröstalpú főgyagyása!? Nem irigylem a pszichiátereidet ott Bukarestben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.