Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője szerint a nyugdíjasok ugyan minden hónapban az előírt napon megkapják a nyugdíjat, de ezt a biztonságérzetet érdemben gyengíti a régen nem tapasztalt, kiugróan magas infláció, a megélhetési költségek drasztikus emelkedése.

Padlóba döngölte a nyugdíjasokat az Orbán-kormány – Ez vár rájuk a szakértő szerint

Szerinte a nyugdíjas érdekképviseletek állásfoglalásaikban, közleményeikben megfogalmazott igénye és javaslatai többsége reális, de az időtényezőre is tekintettel több kell.

Együttes fellépésre és az álláspontjaik minden lehetséges fórumon történő folyamatos ismertetésére lenne szükség, miközben követeléseiket, igényeiketel kellene juttatni a kormány illetékeseihez.

Az utóbbi hetek fejleményei a padlóba döngölték a nyugdíjas társadalom többségét. Hónapról-hónapra nő a megélhetés költsége, s a jelek és előrejelzések szerint egyhamar ebben nem lesz változás. Az infláció már olyan szintet ért el, hogy az idén kétszer is emeltek nyugdíjat, de elkerülhetetlen egy újabb kiigazítás, hogy a kormány ne szegjen törvényt, s minimum reálértékben őrizni tudják a nyugdíjak értékét.

- jelentette ki, ám szerinte a száguldó inflációt tovább fogja gyorsítani a rezsiemelés, hiszen a kormány által megszabott küszöb felett nem, hogy világpiaci, hanem több összehasonlító adat szerint annál is magasabb díjat kell majd fizetni, a gáz után a „rezsicsökkentett ár” mintegy hétszeresét, az áramnál durván dupláját.

Ősszel előre láthatóan nagy menet lesz az nyugdíjasokat érintő ügyekben, szeptember végén ugyanis összeérnek a döntési pontok

– mondta a szakember, aki szerint egyidőben több intézkedést is rázúdítottak az elmúlt időszakban a legkiszolgáltatottabbakra anélkül, hogy kibogozták volna, érdemben hogyan érintik őket ezek a lépések.

Ha valamikor szükség lenne az átlag alatti nyugdíjban részesülőknek egy egyszeri kifizetésre, akkor ez szeptemberben lenne aktuális

– szögezte le Barát Gábor. Legkésőbb október legelején a kormánynak nyilatkoznia kell arról, hogyan látja az év végi folyamatokat.

Az infláció szintje, de különösen az élelmiszerek brutális drágulása alapján, nem tűnik elégségesnek a törvényben szabályozott nyugdíjemelés, bizonyos nyugdíjösszeg alatt ugyanis minden korábbinál indokoltabb lenne további kiegészítő intézkedéseket tenni. 

Forrás: Hírklikk

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
orbán és semjén,fölvátva fognak imátkozni a nyugdíjasokért,ebben biztos vagyok...,azt meg mindenki tudja kásler óta,hogy az ima mindenre jó és használ.
-ha fiatalabb lennék,akkor temetkezési vállalkozónak mennék magyarországra!
míg orbánék uralkodnak, az a leg biztosabb üzlet!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
Megmentette nem ? Nem tudom a fagyhalál jobb-e vagy az éhhalál. Bár tabletta nélkül hamarább halnak.
De hát ezt kérték a vérfidesz nyuggerek Vegyék vigyék egyék és foglalják imába Nagy Orr Bánjukat.
hagy hulljon a férgese mint a 40 ezer covidos. Azokat is megmentették. A további élettől.
csak úgy....
orbán és semjén,fölvátva fognak imátkozni a nyugdíjasokért,ebben biztos vagyok...,azt meg mindenki tudja kásler óta,hogy az ima mindenre jó és használ.
-ha fiatalabb lennék,akkor temetkezési vállalkozónak mennék magyarországra!
míg orbánék uralkodnak, az a leg biztosabb üzlet!
Pegero
"Padlóba döngölte a nyugdíjasokat az Orbán-kormány" ? ? ? ?
Az Orbán kormány tehet a háborúról, a gazdasági válságról, az inflációról, a Covid járványról, a migráns invázióról, meg a jó kurva édesanyátokról! Elmentek ti a jó náthás picsába!
Clavigo
@Pegero: Csillapodjál @Pöcsgero: ..
simmering73
Reálértékben már rég nem őrzi a nyugdíj az értékét.
csak úgy....
@Pegero: náladnál hülyébb ügyvédet nem talát magának orbán? -szegény orbán..
Edebácsi
Már több, mint időszerű lenne a régi (több, mint 10 évvel ezelőtt megállapított) nyugdíjakkorrekciója, szintre hozása
simmering73
@Pegero: Egy országot se vágott úgy földhöz az általad felsoroltak mint ezt az országot. Tehát a hiba ott fönt van a hajóhídon.
amortizáltok
majd amikor az orbánt döngölik nem ám csak a nyugdijasok, az ország 90 % fogja mert elég volt az aljasságokból
Pegero
@simmering73: A 2/3-os Trianont még ma sem heverte ki ez a kis maradék ország! Most is mindenki ott rúg belénk, ahol csak tud!
Pegero
@Nanya: Szarjál sünt gyagya @Nyanya:!
Libbantölő
1 A baszadék faszgecipeller adja oda az összes pénzét a nyugdijjasoknak! 2. Minden balgecifaszàllat adja oda a pénzét a nyugdijjasoknak! Utána lehet pofàzni.
csak úgy....
@Pegero: ne légy bunkó te légy! -persze ha csak azt tudsz...
Clavigo
@Libbantölő: Zavartnak tűnsz... @Pöcsgero: nyugger lepippant jó pénzért...Rezsire gyűjt..
Pegero
@csak úgy...: Nem gondolod, hogy túl sok időt fordítasz rám? Hasznosabban is eltölthetnéd a szabadidődet kedves fanom!
www.gyaloglo.hu/users/07/f9/2c/789811.jpg
nejlontacskó
@Pegero: tehát, az általad felsoroltak, a háború, a gazdasági válság, az infláció, a Covid járvány, a migráns invázió, tehet arról, hogy egyre nagyobb szarban az ország.
Akkor, azt magyarázd már el, hogy a környező országokat, mi a náthás picsáért, nem sújtja annyira, mint ezt a dübörgő gazdasággal megáldott Orbániát?
csak úgy....
@Pegero: igazad lehet,hiszen a seggfejekre pazarolt idö teljesen fölösleges!
csak úgy....
@nejlontacskó: kérdezz inkább egy másik legyet,ez hejett az ütödött hejett!
Pegero
@nejlontacskó: Vakegér! Menjél ki az országból és nézzél körül egy kicsit a nagyvilágban, hátha kinyílik a csipád!
nejlontacskó
@Pegero: igen valószínű, hogy jóval több a rálátásom, mint neked, az M1-en keresztül!
Nessy
@Libbantölő: Neked még nincsenek idős hozzátartozóid, olyan ifjú vagy? Úgy mégis mit gondolsz, a rendszerváltás előtt kik dolgoztak évtizedeken át, működött az ország, volt mit 1990 után privatizélni. Felnevelték a gyerekeket, iskoláztatták, ingyen jártak egyetemre hazánk jelen nagyjai is! Volt oktatás, egészségügy, szociális ellátás, Arról nem mi tehettünk, hogy a mostani bérek, azonos végzettség, szolgálati idő esetén a tízszerese a réginek! És ez a 2000 előtti nyugdíj esetében is hasonló! Sőt, valorizáció helyett a 90-s években degresszív nyugdíj számítás volt, Azaz minden bér, és bérjellegű kifizetés után be kellett fizetni a nyugdíj járulékot a dolgozónak és a munkáltatónak, de csak meghatározott százalékban vették alapul a nyugdíj számításnál! Van egy rossz hírem! Ha nem dobod fel idő elott a talpadat, te is megöregszel.
Pegero
@nejlontacskó: Nézd a CNN televíziót, ott mindenről pontosan tájékoztatnak!
nejlontacskó
@Pegero: attól hitelesebb nincs, mint amit én látok, tapasztalok!
Pegero
@nejlontacskó: Ezek szerint Ukrajnában kerülgeted a taposóaknákat.
nejlontacskó
@Pegero: pontosan!
Hogy találtad ki, talán fideszes vagy?
Yoda69
Ez meg csak a jeghegy csucsa. Egyre jobban atszik hogy nem lesz megegyezes az EU-val, ugyhogy a forint be fog zuhanni 350 fole. Ez feltrubozza az inflaciot es a kamatokat. Na majd akkor meg lehet nezni mennyit ernek a nyugdijak, mert 50%-ot nem fog emelni a fideSS.
justhpeter
Ha mindaz bekövetkezik amire az itt kommentelők számítanak, akkor a fideSS-kdnp-nek, a NER-nek és a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhének már nincs egy éve sem hátra. A bukást követően lehet újjáépíteni az országot.
gina
Te mocskos román kipcsák téged kellene egy úthengerrel padlóba döngölni, egy nagy zsirpacni maradna utánad senkiházi patkány
ómió
Efftársilag már megint a "Zorbán" lett az infláció!?
Clavigo
@ómió: Azért az bírom benned,,ahogy itt küzdesz a propin,,az egyetlen agytekervényeddel,,,,,,mint disznó a jégen...
Clavigo
@ómió: Hülyébb vagy ,mint egy átlag fitymaszbirka..
Yoda69
@justhpeter: Ne felejtsd el, hogy a fegyver az o kezükben van, es orban mar 2006-ban is a tömegbe lovetett volna.
ómió
@Clavigo: Ne mutasd már be magadat állandóan másra hazudva, bolsiék vezérgyagyása! Nem érzed égőnek?
balos
@szópó-ómió: Vitázz vele=szópó-ómió!Egy szinten vagytok a kifizetőddel!
ómió
@balos: Egy szopás erejéig túl vagy ma már Gréczy verőlegény efftársadon, bolsiék gyagyása, hogy ilyen "felszabadultan" ajánlod a specialitásodat!?
amortizáltok
nyugi orbán is ott fog landolni napok hetek kérdése mert mert mert hazug sötét és aljas , október óta ismerte putyin gazdája terveit ember az ilyen? szégyelljem magam mert??? mire fel , jellemtelen számitó hazug és amit még ide nem irok !!! az is mind rá illik
jöhet ám értem a gestapója nem érdekel egyszer kell meghalni 1 x .beleférek.
ómió
@Nanya: Anyabaszó bolsi tetüként ügyesebben tempózz a bolsi latrinában, szarkupac efftárs, mert oxigénhiányosan még idiótább leszel!
NKF
Bolsi genyládák! Visszautaltátok már a plussz lóvét?
fergeteg
Kicserélték a címet. Szarrágó mennyit kapsz érte???
olszaltot
@ómió: Nem szégyelled magad az alpári stílus miatt? Ha észreveszik megbízóid, megvonjákaz apanázst.
olszaltot
Hát posztoló ismeretlenek, inkább a fideszes portálokra irogassatok!
Aki Én
@NKF: @fergeteg: Volt már olyan hír, amit értettetek?
amortizáltok
@csak úgy...csak akkor szar amikor a fagyi visszanyal ? akkor kit temettek? vagy kit sirattok?
balos
@csak úgy...: Hát az biztos,hogy hitler is csettint a fideSSes gyilkosságokra!
ómió
@olszaltot: Te apanázsra "dolgozol" és megbízottként!? De miért feltételezed ezt másról is? Egyébként, az "amilyen az adjon Isten, olyan a ... "axiómáról" még sosem hallottál!?
ómió
@Nanya: Anyabaszó bolsi tetü, még mindig nincs önálló gondolatod!? Azokat is lopnod kell?
Clavigo
@ómió: Remélem,,érzed a törődést,,,gyagyás.. ( hüle vagy )...
Eladott Ország
Orbán a nyugdíjasokról: „Könyörtelenül hangzik, de az a közösség amely biológiailag nem képes fenntartani magát, az nem méltó rá hogy létezen. Nagy baj van főni! Kár, hogy anno azt a nagy velencei tükröt azt a késő "rönaszánsz" festményt nem hoztad el a Fehér Házból! Anyukád is köztük van? A halott indián a jó indián. Nem dakota közmondás...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/255260477_2972830556307958_8255745113421450749_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=oPow8CCod9sAX_NXXre&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9opWbEAeFBVcCDt4LcaCZ12g2OFqKYXZX9jaXY9XdfFw&oe=6304EB35
Ő olyan jó ember aranyba kéne mártani. Igen legalább 3000 C fokosba, mert ellopta a magánnyugdíjadat.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/139278671_114140390578412_8971999245113256410_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=McGjHzjKCt4AX9GjO59&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9JMyVTAbElXXJfrfU7j0pUz2s1D6_zGB2D-P5VjrrpsA&oe=6324EDCC
Elindítjuk a nyugdíjasok öröklakás programját...
pbs.twimg.com/media/ElbR--bWoAI9cDt?format=jpg&name=900x900
Amikor hazaér a munkából, a 73 éves reaktivált nyugdíjas , ez készíthető el a leggyorsabban !
picsovet1.kidstaff.com.ua/uploads/2018/05/13/201805130822025088083d5_650x650.jpg
sgl
És akik kiabálhatnának, azok élvezik ezt a döngölődést.
Mijabüdöslófaszé vannak a nyugdíjas szervezeteke?
SZARvezetek???
Németh István
Egy ilyen hót kommunista nyalógép nem is mondhat mást csak azt amit a moslék körei vele közölnek! Az, hogy rágalmaz, hogy hazudozik a vérében van hiszen erre nevelték!
@Eladott Ország: te főfasz-szopó, kilyukasztott herezacskó amikor ezeket a szemétségeket írod nem süllyedsz a szaros gödörbe >> te élvezed te, vén fasz azt amit eddig is kaptál és te ugatsz te moslék!
balos
@sgl: Ne gondold,hogy értük!Jól megvannak a fűtött irodákban!Nekik még a fa sem akadály!Fasz-éken ülnek!
ómió
@Nanya: Bolsiék anyabaszója! Bújj elő a Böszmeánuszból! A kurva anyád már várja tőled a mai "menetet"!
percsi
@Németh István: "Egy ilyen hót kommunista nyalógép nem is mondhat mást csak azt amit a moslék körei vele közölnek! Az, hogy rágalmaz, hogy hazudozik a vérében van hiszen erre nevelték!"

Na végre leírtad, már csak sorold fel, a fid. vezetők között kik tartoznak a kommunista körbe. Na ugye, na ugye!
A kommunista párt egyszemélyi vezetés alatt áll, és te hűséges kommunista nyalógép vagy zsoti.
Az országból elmenekült volt osztálytársaid biztos büszkék rád!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.