Két nap után eltüntették az illetékes kormányhivatal oldaláról a kínai CATL akkumulátorgyártó tervezett debreceni üzeméhez tervezett vízvezeték előkészítéséhez készült tanulmányt, amiből kiderült, hogy mekkora lehet a vízfogyasztása a tervezett gigagyárnak – szúrta ki a 24.hu.
Fotó: CATL
A 186 oldalas dokumentum szerint – dacára annak, hogy az önkormányzat szórólapjain jóval kisebb számokat közölt - nem is 40 ezer, hanem átlagosan 42 500 köbméter lesz a vízfogyasztás, ami a nehezebb napokon felmehet akár 60 ezer köbméterig is.
A tanulmányból az is kiderült, hogy az ipari park szennyvíztermelése miatt előbb-utóbb új szennyvíztisztító-telep létrehozására is szükség lesz. Erről a korábban nyilvánosságra hozott anyagokban egyáltalán nem esett szó.
A 24.hu megkeresésére a debreceni önkormányzat azt felelte, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal oldalára feltöltött dokumentumban a terület vízigényével kapcsolatos leírás félreérthetően fogalmazott, ezért a megrendelő önkormányzat kérte annak pontosítását.
Az akkumulátorgyár ügyében a megafonos Bohár Dániel véleményét is mérvadónak tartó városvezetés szerint a 42 500 köbméter/nap vízmennyiség Debrecen déli és délkeleti városrészének teljes – mind az ipari övezetet, mind pedig a lakóterületeket magában foglaló –, évtizedekre előre tervezett ellátására, a várható csúcsigények kiszolgálására vonatkozik.
49 hozzászólásarrow_drop_down_circle
csak ennyi
barátilag
J.L.
arról miért nem esik szó, hogy nagy erőkkel, gyors ütemben készül az a vízvezeték, mely a Tisza vizét szállítja a gyárba? A helyi vízkészletre nem lesz szükség(állítja egy szakértő)
A pandémia szakértők átképezték magukat.
Ez az apróság nem tudja megzavarni a magyar gazdasági növekedést palackba visszatuszkolni szándékozó "kormányváltó" ellenzéket, akik azt hiszik, hogy nem kell ide semmilyen beruházás, semmilyen ipari fejlődés, elég ha a magyarság visszaköltözik jurtákba, nekik meg úgyis jönnek a guruló dollárok, a többi meg nem számít!
Jó nagy baromságot írtál, erről szó sincs, csak szerintetek.
De mi kíváncsiak vagyunk a javaslataikra.
Eddig egy volt,a Biodóm az Állatkertben.
Épül két tározó, nem kicsi!
Tehát kell a víz az akksiműveknek.
Mi lessz a szennyvízzel?
Azt nem látom, hogy épülne!
"Alapszabály, hogy nem vehetek ki több vizet a vízkészletből, mint ami a napi utánpótlódás mértéke. " Amilyen aszályos nyarak vannak...igazi hatástanulmányt se mutatnak fel.
www.dehir.hu/debrecen/tobb-tizezer-kobmetert-szurkevizet-tudnanak-naponta-biztositani-a-debreceni-gyaraknak/2023/01/12/
Félreértés ne essék, nekem jó a benzines autó, és megbékéltem a megfelelő környezetvédelem jegyében megépített benzines autóval!
Nem kellene már eldöntenie a liberálfasisztáknak és a méregzöldeknek, hogy hogyan is képzelték el az átállást a foszilis energiáról az elektromos meghajtásra akkumulátorok nélkül? Vagy ha mégis inkább baszni szeretnének szűzen maradás helyett, nem azt a 2035-ös átállást kellene újragondolni, amíg nem lesz olyan megoldás a foszilis energiahordozók kiváltására a közlekedésben (járműiparban) amihez nem kell akkumulátor?
Itt is tünnek a minta kutak, de a vízzel dolgoznak.
Azt nem tudom, hogy a szennyvízzel mi lesz?
Elnyeli a főd?
( Őrnagy Úr! Csak villanyautóm van!)
De ennek ellenére a vizzel vigyázni kell!
444.hu/2023/02/03/mast-jelent-egy-akkugyar-nemetorszagban-mint-magyarorszagon
"A kormány láthatóan nem tervez elállni az általa 111 milliárd forinttal megtámogatott, nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánított beruházástól; az utóbbi években kifejezett célja az akkumulátorgyárak Magyarországra csábítása. Papp László Fideszes polgármesterként azért látogathatott az ugyancsak a CATL által épített német akkugyárba, hogy mutassa, a gyárral minden a legnagyobb rendben, egy lelket nem fog zavarni - és talán azért is, mert a január eleji közmeghallgatáson kénytelen volt beismerni, nem járt még akkumulátorgyárban."
A fidesz mérhetetlen arroganciáját jelzi éppen a kialakult helyzet, és helyzetek. Nem csodálkozok, hogy olyan ellenállásba ütköztek amit megemlegetnek egy életre. Dilettáns romboló felelőtlen társaság.
Szurkolok, hogy a csüngőhasú és a kopasznyakú belebukjon.
A víztározók szükségességét 70 év vagy talán sokkal több ideje minden kormány tudja, de mindegyik csak halogatja!
A kiegyensúlyozott vízellátás titka a sok víztározó! Ideje lennemár a sok-sok bármi ellen való tiltakozás közben valami nagyon szükséges dolog érdekében politika mentesen kampányolni, mert a vízellátás egy politika mentesen fontos kérdés!
a kínaiak se hülyék, hogy beleölnek egy csomó pénzt egy nem működő dologba
Tények nélkül azonban nehéz lesz dönteni!!???
Majd +lássátok...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Aljas hazug mocskok ezek, akik még akkor is hazudnak, ha éppen alszanak!!!
Erről eddig 1szó sem esett pedig az talán az igazi veszélyes terület!!!
Szeretnék erről is 1-2 keresetlen szót hallani .ha belefér
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ezért is kell az usa-nató armada elzavarása Európából, az usa nagykövettel együtt, és az Eu. elnökségét börtönbe csukni - akasztásilag!!!
Ismerjétek + ti is!!!
Vigyék Amerikába...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás