A rendőri fellépés ellen szervez tiltakozó akciót vasárnap – anyák napján – a Várban a Magyar Anyák.

Magyar anyák vonulnak a Várba Orbán rendszere ellen
Fotó: Facebook/Magyar Anyák

Mint írják, mélységesen felháborodtak azon, hogy gyerekeiket "gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom, azért, mert kiállnak az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése ellen."

Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy bántják a gyerekeinket, ezért anyák napja alkalmából, május 7-én, vasárnap a Magyar Anyák és a Tanítanék közös szervezésében várunk minden anyát, nőt és lányt, hogy együtt kifejezzük elégedetlenségünket a fennálló rezsimmel szemben

- olvasható az esemény leírásában.

A demonstráció békés lesz, a szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy viseljenek fehéret, kezükben tartsanak egy fehér virágot, csuklójukra pedig a szerdai események miatt kössenek piros szalagot.

Forrás: Facebook

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
@Pegero: Ezt ott mond a tüntetőknek ott a helyszínem te görény ! Amúgy innét is mennek tüntetni baloldali és fidesz szavazó anyák , igaz azóta közülük már nem mindegyik fog a fideszre szavazni !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szegény hazám
@Pegero: A kérdést ugye azért tette fel, mert úgy érzi akkor nem a sarkon van a helye? Szeretne csatlakozni, de az ide hívottak nem a sarokról érkeznek mint ön!
Maradjon ott ahol van, mert önbiztos, hogy a sarokra való. Akkor is, ha akár egyessel, akár kettessel, vagy esetleg nullával kezdődik a személyi száma. Tűnjön el a malac zsíros valagába, aztán nyalja azt nagyon szép tisztára. Utána vásároljon 40 %-os inflációval drágított kaját a kis családjának vacsorára.
Péter2
@Pegero: Ezt ott mond a tüntetőknek ott a helyszínem te görény ! Amúgy innét is mennek tüntetni baloldali és fidesz szavazó anyák , igaz azóta közülük már nem mindegyik fog a fideszre szavazni !
Péter2
@Pegero: Meg kell szüntetni a kormánynak a jogsértést , a kordont már régen el kellett volna bontani , erre bírósági ítélet van , és a kúria is így határozott ! Úgy hogy a ávh-nak nem, a gyerekeket kellet volna lefújni , hanem hivatalból megszüntetni a jogsértést ! Dehát ahol 2 lábbal tapossák a jogállamot ,a demokráciát ,ott erre nagyon nem kell számítani , végrehajtást kell kérni , majd akkor szétszedetek , ha nem szétszedetik a karhatalommal !
NKF
Ki szervezi a demonstrációt? Gondolom a DK.
balos
Az ide hányó nyilasturulbaszómuszkabérencmeinkampósférgeket az apjuk faszán nevelték a disznóólban!Az anyjukat,csak baszás közben használták,nehogy embernek látszódjanak!Amúgy anyák napján is az apjuk fasza az irányt mutató!Minden megmozdulásuk erre hajaz!
verőce21
Ezen a híren már tényleg csak röhögni lehet...!
Pálinkás Pál
látom igen korán megjelent itt a fidesztroll csürhe...érik a bukásotok...a zsírsisznó is retteg már,...diákoktól, anyáktól..! és ti pofáztok harcról...amikor a készenlétis csicskahorda még a gyerekek ellen is csak könnygázzal mer fellépni..?..
verőce21
Most ezután várjuk tényleg a tanárokat is, akik majd azért tüntetnek, hogy elveszik a tanítványaiktól a felvételi kreditpont gyűjtési lehetőséget..., amit a tüncikézésekért kaphatnak...! :)
Havanagi
@Péter2: Ezek a mocskok húzzák le a mélybe a társadalmat és veszik el a jövő generációi elől az országot.Ezek gyerektelen,családtalan gecik.
simmering73
@KisTehen: Márr mint te normális vagy? Nem.
r2d2
@Philip Marlowe: Tavaly felvették az otthonfelújítási támogatást, adókedvezményt, stb.
Feró25
A mai napig nem értem a fidesz híveknek miért jó védeni egy olyan rendszert ami csak árt az országnak de aztán lehet,hogy sok juttatást kapnak de az is lehet,hogy csak robotok akiknek minden mindegy.
Anya
@Philip Marlowe: Tudod te milyen egy gyökér görény vagy! A Jóisten verjen meg érte van neked gyereked ? Tudod ha én ott lettem volna és az én gyerekemmel tették volna ezt, ha azonnal lecsuktak akkor is neki mentem volna a rendőrnek. Jelzem nő vagyok alacsony de a gyermekemért , unokámért mindent érted bármit életem árán is. Te nem ember vagy , egy hitvány senki és finom voltam!
Aki Én
@Philip Marlowe: ,,Le kell fújni őket könnygázzal, aztán mehetnek a jó kurva anyjukba!"

Gondolom a te kurva anyád nem lesz ott...
Toller Béla
@KisTehen: Nem jól látod, vazze ! Ez nektek a vég ! Érted ? Nincs tovább ! Ha a gyerekek után a mamáikat is megveritek, nagyon pórul jártok. És senki sem fog sajnálni benneteket ! Mocskos a szátok, mocskosak a gondolataitok !
Aki Én
Olvasva az agyhalott fidesz-csicskák butaságait, egyre égetőbb egy rendszerváltás.
orbán rendszere csak ilyen idiótákat tud kinevelni, ahelyett, hogy elzárnánk ezeket a beteg embereket.
Kisebbségben is akkora a pofájuk, hogy az már fáj. Szerencsétlenekkel elhitették, hogy ők a többség.
Nagyon ostobák, és ezt gátlástalanul ki is használja a hatalom. Sajnos pont a legbutábbakat bátorítja, hiteti el velük, hogy valakik.
Macskaszem
TÜNTETNI, SZTRÁJKOLNI ALAPJOG.
Ha a rendőrség akadályozza, és könnygázt, gumibotot használ, az RENDŐRSÉGI TÚLKAPÁS.
Normális országban. De ez már rég nem normális ország.
Macskaszem
@Philip Marlowe: Felböfögted, megkönnyebbültél, most már takarodj vissza a birkakarámba.
izéke
@Philip Marlowe: ez aztán az igazi keresztényi szeretet,pont mint a büdösbunkó bayeré
izéke
@Aki Én: nincs neki anyja,valami kóbor kutya szarta a világra aztan ott hagyta mert neki se kellett
ómió
A "Magyar Anyák"!? "Vonulnak"!? De, ugye, csak az "efftársija"! Az a fekafajta, amelyik engedi a gyereke "felhasználását" efftársi rendbontásra és, amelyik szemkilövetéskor lapít, mint szar a fűben!
almalibre
- A gyerek ne járjon tüntetésre.
- Ha már tüntetésre megy, az legyen legális, bejelentett, engedélyezett.
- A tüntetésen használjon legális eszközöket, mint a tacepaók, rigmusok, zajkeltő tárgyak.
- Ragaszkodjon a tüntetés témájához az ordibált szöveg tekintetében, ne a rendőröket vegzálja.
- Tartózkodjon az illegális tevékenységek elkövetésétől, mint a kordon (kerítés) bontás, a rendőrök, lökdösése, szurkálása, dobálása, valamint tartózkodjon távol azoktól, akik ezt teszik.
- A rendőrség figyelmeztetését, felszólítását vegye komolyan.
Ha a kedves szülők kiokosítják gyermekeiket ezen pontok alapján, nem kell nekik is tüntetni, mivel nem lesz oka annak.
Nessy
@almalibre: Röviden, a gyerek húzza be fülit, farkát, ne foglalkozzon a jövőjét meghatározó oktatás állapotával. Fizika óra: tornatanárral, matek óra: hittantanárral!. A magyar anyák meg inkább azzal foglalkozzanak, hogy előteremtsenek havi 1-2 milliót magánsulira.Egyetem a haldokló nyugaton!
szegény hazám
@Pegero: Tisztelt uram. Olyan választ kaptam amilyenre számítottam. Valóbban bunkó voltam, és szándékosan. Ez a neveltetésem eredménye. A szüleim arra tanítottak, hogy ha az anyákat, hölgyeket, lányokat, szóval a gyengébb nemet bántják, azonnal vegyem védelmembe őket. Most is ezt tettem, hiszen beírásai alapján bátran kijelenthető, hogy itt öntől kevés nagyobb bunkó létezik. Én mégis felmentem önt, mert valószínű ezt tanulta a családjába, édesanyja, és az ő ősei is ilyenek lehettek. Nyilván ezen nem tudott változtatni, ezért csak folytassa áldásos tevékenységét, alázzon mindig mindenkit, ész érvekkel ne vitázzon, maradjon abba a mélységekbe ahová született. Én sajnos ide képtelen vagyok le alacsonyodni, ön győzött. Gratulálok!!!
szegény hazám
@Toller Béla: Mond Béla: Milyen lehet annak a szája, a gondolatai, a családi környezete aki a zsíros malac seggét nyalja tisztára.
szaboria1
@Philip Marlowe: Szégyelld magad hogy ilyen csúnya hangot ütsz meg. A stílus maga az ember.
Aki Én
@Philip Marlowe: Figyelj agyhalott!
Azt kellene már megértened végre, hogy ti, orbánisták, kb a lakosság egynegyede lehettek. Lehet, hogy sokat mondtam.
Úgyhogy így fenyegetőzz, te gyáva balfasz.
Te vagy a bizonyíték arra, hogy ez egy antidemokratikus rezsim. Máskülönben nem ugatnál ilyen ostobaságokat egy demokratikus megnyilvánulásnál.
Egyébként mi a fasz közöd van hozzá?
almalibre
@Nessy: Nos, ámbár egy tini nyílván saját bőrén érzi az oktatás problémáit, de kötve hiszem, hogy képes megérteni, hogy az adott problémát, a tanárja, a dirije, a tankerületi vezetője, az aktuális kormány, a rendszerváltásból következő rossz döntések sora, vagy a nyugat oktalan majmolása okozza.
Az viszont biztos, hogy könnyű egy tinit befűteni, hogy kimenjen a barikádra, különösen annak tekintetében, hogy ezen gyerekek többsége még egy pofont sem kaptak az apjuktól, a videójátékokban pedig azt szokták meg, hogy a legrosszabb ami történhet, hogy újra kell kezdeni a játákot...
verőce21
Várnak még további lipsiket is, mint népmesei hősöket, "kihúzni a répát a földből"! :)
csak úgy....
@verőce21: neked nem szabad próbálkoznod a humorral,te abban is csapnivaló , ugyan úgy mint a jóslatok terén! :) te csak egy elbutult,meggárgyult fidesz közlegény...
verőce21
@csak úgy...: Az megvan, hogy még az utolsó telepi cigány se szavaz rátok, MZP őrültekre?
verőce21
@m73: pl. te, a posztkommunista selejtes ivadék...!
csak úgy....
@verőce21: mert a telepi cigányok éppen akkora seggfejek mint te! :)
- erre a helyedben kicsit sem lennék büszke!
különben ismét látomásaid vannak, mi közöm nekem mzp.-hez azon kívül,hogy 0rbánnál 100X , náladnál 1000 X értelmesebbnek,becsületesebbnek tartom! ?
csak úgy....
@m73: ne várj ettöl a buggyanttól túl sokat, teljesen összezavarta a putyin és a fidesz!
balos
@Pegero: Szeretne maga olyan ember lenni,mint akiről itt kultúrhány!maga még a tehénszart sem fogná meg mielőtt megkóstolná!
Nyírfa
Felemelő az édesanyák vonulása a gyerekekért. Már égóta várom, hogy ez megtörténjen, Hiába, no, minden jó késik, de nem múlik, és ez a lényeg. Így lesz új kormányunk, megújult társadalmunk is. Mindig van valami jó hír, valami pozitív történés.
verőce21
@csak úgy...: te egy őrült, ki letépte kényszerzubbonyát...!
Péter2
@Maccska: Kicsit olvas utána ! a címszót tudod !
jáger laszló
Műbalhé
Te se vedd komolyan
Olyan szerepjáték a közönségnek...
csak ennyi
barátilag
J.L.
szegény hazám
@Pegero: Tisztelt uram! Nem kértem, és soha nem is fogom kérni, hogy engem tiszteljen. Az ilyet az ember kiérdemli, vagy nem, de nem kéri, követeli, mint pl. a kakadu. Erre igazán nincs szükségem, mert öntől lényegesen műveltebb, kulturáltabb emberek tiszteletét élvezem. A családi körülményeinek taglalását köszönettel veszem, és megerősített abban a tudatban, hogy valóbban nem tehet bunkó viselkedéséről. Ez alól már előzőleg is felmentettem. Nagy tisztelettel kérem azonban, hogy legalább a hölgyekkel kapcsolatban próbáljon normálisan viselkedni, és felejtse el ocsmány stílusát. Engem bármikor alázhat, gyalázhat, hisz nem az a lényeg mit mondanak, hanem ki mondja. Eddig is próbáltam önt a kulturált viselkedésre rávezetni, de ön a nehezen taníthatók csoportjába tartozik. Sajnálom érte, nehéz lehet önnek. Mégis arra kérem, hiszen ön is elismerte tudása innen származik hogy fejlessze azt továbbra is itt a propelleren. Ha normálisan, kulturáltan, ész érvekkel vitázva bújik elő a malac tisztára nyalt valagából, fejlődését szívesen segítjük, hisz mindenkinek az a célja, hogy ez a rabló banda ne zsigerelje ki tovább hazánkat. Ha csak egy olyan embert is rá tudunk döbbenteni a valóságra mint ön, már megérte. Köszönöm, hogy gondolatainkat kicserélhettük, és töprengjen el a számokon, adatokon, amelyekkel hazánk elhelyezhető Európa palettáján. Talán rá jön, hogy hová alacsonyította hazánkat a zsírosbödön rabló csapatával. Örültem gondolataink kicserélésének, és elnézését kérem, ha a továbbiakban nem reagálok írásaira. Természetesen, amennyiben stílusa megváltozik (de nem csak irányomban), készséggel állok rendelkezésére.
Nyírfa
A közelő anyák napja alkalmából ennyi gyalázását az édesanyáknak, még nem tapasztaltam. Létezik, hogy a jobboldali nemzeti keresztény kultúrába a szeretet és annak meghatározó elemei mint a tisztelet, felelősségérzet, elfogadás, együttérzés, nem tartozik bele?
Vagy maradjunk annyiban, hogy a kereszténység e felhangosított jobboldali bizonygatásának valójában semmi köze a kereszténységhez?
r2d2
@Philip Marlowe: Ne is törődj vele: @Anya: !
Milyen anya az, aki csak azért csinál még egy ÁNEVET itt, hogy itt ócsároljon másokat?!
Németh István
Azok az anyának nevezett szemét kurvák akik pénzért ácsingózva kivimuúlnak a moslék felbújtó büdös ribancok szavára azokat mindegyik lukaikba kerítéslécre ültetéssel kell helyre tenni végtére is tavasz van ültetni kell! Hogy a dobrev kurva és a nemzet hazaárulója a piroska mamácskával a gyurcsány tolvaj részeges geciládával és a többi büdös lukuval remélhetőleg sűrgősen a dögkútba kerül, mert emberek közt nem lehetnek! >> akik viszont a fentiekben a moslék kurvákat támogatják azokat legelőször is nyársra kell húzni és leúsztatni a Dunán!
Németh István
Ja és ESZEMBE JUTOTT!!! > Azon népeket és országokokat akik többet tesznek az anyákért a gyerekekért a családért, azokat legyetek szívesek felsorolni! >> ha netán ezt nem tudjátok művelni akkor menjetek a büdös kurva, ribanc-kurva anyátokba! ÉRTHETŐ???
kulabombaafityiszre
Szánalmas ez az ideírogató fidesztroll,csürhe.
Védik a dagadt vezérüket,szidják az iskolásokat lekurvázzák a gyereküket védő anyákat.
Szar lehet nekik a nyomoruságos életük,hiszen lassan mindeki ellenség lesz az egfész világon,
miközben kilopják a szemüket isde nekik ez a jó
hirklikk.hu/velemeny/az-ezer-orom-orszaga/414926
bence
@Philip Marlowe: ! Ilyen választ ad , egy komcsi , retkes , zárt osztályról szabadult szardarab !
szegény hazám
@bence: Köszönöm! Én úgysem válaszoltam volna, mert hozzá lealacsonyodni szégyen. Normális már soha nem lesz. Megfertőzte a malac fekáliája, amit folyamatosan nyalogat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.