A keddi parlamenti ülésnap napirend előtti megszólalásában az MSZP-s Gurmai Zita a hazai egészségügyi intézményekben terjedő fertőzésekről kérdezett. Gurmai Zita szerint a kormány jobban fél, hogy kitör a pánik a kórházi fertőzések miatt, mint maguktól a fertőzésektől. Rétvári Bence válasza szerint a cél az, hogy minél kisebbek legyenek a kockázatok.

A Direkt36 Telexen publikált kórházi fertőzésekről szóló sorozata után az intézményekben terjedő infekciókról kérdezett a keddi parlamenti ülésnap napirend előtti megszólalásában az MSZP-s Gurmai Zita. Arra volt kíváncsi, hogy miért nem teszi közzé a kormány azt a kimutatást, amelyből intézményekre lebontva meg lehetne tudni a kórházi fertőzések számát.

A Direkt36 cikksorozatának első részében bemutatta, miként igyekszik a politika a megoldás keresése helyett inkább titkolni a bajt, a második részben pedig megírta, hogy az egyes kórházak hogyan teljesítenek egymáshoz képest a kórházi fertőzések kezelésében.

Rétvári Bence ezzel sokaknál kiveri a biztosítékot: így reagált arra, hogy az Orbán-kormány nem árulja el a kórházi fertőzések számát

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kipróbálja a rendszer terminálját az országos elektronikus járóbeteg időpontfoglalási-rendszer bevezetéséről tartott sajtótájékoztatón a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben 2023. augusztus 29-én. MTI/Komka Péter

MSZP: miért titkolják a kórházi fertőzések számát?

Gurmai Zita (MSZP) azt kérdezte, miért titkolja a Fidesz-kormány azt a kimutatást, amelyből intézményekre lebontva meg lehetne tudni a kórházi fertőzések számát. Milyen jogon kockáztatják az emberek életét "a hitvány titkolózással"? – tudakolta.

A képviselő szerint a kórházi fertőzések jelentős számban halállal végződnek. Egyes számítások szerint 2021-ben 16 ezer-21 ezer kórházi fertőzést azonosítottak, és az esetek csaknem fele halállal végződött – mondta. Kitért arra is, hogy a Direkt36 portál oknyomozó cikkeiből kiderült, hogy a helyzet még a hivatalos statisztikáknál is sokkal súlyosabb.

Véleménye szerint a kormány nem a kórházi fertőzések magas számától fél, nem attól, hogy sok ezren meghalnak, hanem attól, nehogy megtudja a közvélemény milyen drámai a helyzet a kórházakban. Ez egy cinikus, embertelen, életveszélyes struccpolitika – hangoztatta.

"Abban a reményben kezdem a felszólalásomat, hogy a magyar kormány még nem húzta ki az Alaptörvényből az élethez való jogot, és nem is fogja” – mondta az MSZP frakcióvezető-helyettese. Gurmai Zita szerint ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van megóvni az életét, és ebben nem akadályozhatja meg senki. „Akkor mondják meg, miért titkolja a Fidesz-kormány és az általa fenntartott hatóságok azt a kimutatást, amelyből intézményekre lebontva tudhatnánk a kórházi fertőzések pontos számát. Továbbá miért nem akarják és miért nem engedik, hogy az illetékes szakbizottság tagjai és mi, ellenzéki képviselők is pontos adatokat, tényeket kapjunk a kórházi fertőzések számáról?” – tette fel a kérdést az MSZP-s politikus.

Gurmai Zita azt javasolta: lépjenek át a trükkökön, a kormány ne takarózzon azzal, hogy a kórházi fertőzések terén jók a magyar statisztikák, és ne bújjanak az egészségügyi dolgozók háta mögé sem, mert őket nem támadja senki. „A kérdés egyedül a kormánynak szól: miért titkolják azt, hogy hány kórházi fertőzés van az egyes kórházakban? Miért nem teszik hozzáférhetővé ezeket az adatokat? Felteszem a kérdést még egyszerűbben is: milyen jogon kockáztatják emberek ezreinek az életét a hitvány titkolózással?” – kérdezte a szocialista politikus a beszéde végén.

Rétvári Bence a parlamentben a kórházi fertőzésekről: „Minden kórházi ellátás valamilyen kockázattal jár”

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte,

minden kórházi ellátás valamilyen kockázattal jár, közös cél, hogy minél kisebbek legyenek a kockázatok.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adataira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnál rosszabb a kórházi fertőzések aránya egyebek mellett Luxemburgban, Norvégiában, Franciaországban. Azt kifogásolta, hogy

a képviselő szerint ha valamit leírnak "egy Soros György által finanszírozott portálon", az szakmai, de az, amit az európai járványügyi központ mond, az valótlan.

Hangsúlyozta, senki semmilyen adatot nem titkol, az adatokat nyilvánosságra hozza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.

Forrás: MTI, Telex, Direkt36

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Hazudnak a mocskos gazemberek! Ki várt mást?
(A hülyemagyar maffiahívőkön kívül?!)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rakitics41
Bence egy nem váltó ember, mert úgy csinál mintha egy nem váltó férfi lenne, Bodóné, akitől a bor árát kérik,és mindig másról beszél!Bencus, ha hiszed ha nem aki kórházban volt, vagy készül, azok mind tudják ,hogy a kórház egy veszélyes hely mert tudják , inkább sejtik hogy milyen körülmények közzé kerülnek, hogy ott előfordulnak fertőzések.Most nem arra kellett válaszolni az államtitkár úrnak, hogy milyenek a kórházi körülmények, hogy van -e veszély egy orvosi beavatkozásnál a kórházban, hanem csak azt kérdezték, hogy miért nőtt meg a fertőzések száma?Erre az egyszerű kérdésre sem tudtál Bencikém egyenes választ adni, mert valószínű nem ismered az egyenes választ, mindig hátulról jövően,nyakatakert módon magyarázod meg a bajt és ettől Te már nem tudsz szabadulni.Mindig ilyen hátulról jövő, szófosó ember leszel.
Béla333
Hazudnak a mocskos gazemberek! Ki várt mást?
(A hülyemagyar maffiahívőkön kívül?!)
Nessy
Hazudni, mellébeszélni hihetően, ahhoz intelligencia és tudás kelletik! Rétvárí és Pintér annyit értenek az egészségügyhöz, mint Hajdú a harangöntéshez! Azaz semmit!
csak úgy....
a nemzet katija több gyereket akar,közben a kórházakban hullik a magyar, miközben egy felelös képviselö ,államtitkár ebben a témában is csak sorosozik...
még jó,hogy van pár millió hülyéjük, aki párt érdekböl még megdögleni is hajlandók a tetves tolvajok miatt..
balos
Kórházi fertőzés?Azt is a Soros Győrgy terjeszti,mert a fideSSes így szereti!Ha nem lennének sötétek akkor kevesebb pálesz fogyna az pedig a nemzethy barmok motalkoja!Nem véletlen a muszkához való vonzódás!
Lepényleső
Két barát ha pl. ez ügyben beszélget; hogyan látod ezt te,- tű,- szemben és vagy kazalban?
justhpeter
Szerintem a kormány egyetlen tagjának sincs erkölcsi alapja a magyar kórházak színvonaláról nyilatkozni mindaddík, míg a
teljes kormány színvonala kilométerekkel a kifogásolt kórházak színvonala alatt található.
percsi
Szégyen, az egész brancs szégyen és gyalázatos :(
Ahogy @sgl: mondja, a semmittevés, az erkölcstelenség tette őket milliomossá-milliárdossá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.