„Nem az országunkat képviselitek, és meg fogtok fizetni a tetteitekért” – intézett kemény szavakat a szerdai roham résztvevőihez Donald Trump.
Az amerikai elnök magyar idő szerint péntek kora hajnalban posztolta beszédét a Twitterre, nem sokkal azután, hogy visszatérhetett a platformra, ahonnan kitiltották – írja a telex.hu.
Az elnök eddigi kommunikációjától elütő módon azt is kijelentette: "Mostanra a Kongresszus hitelesítette az eredményt. Január 20-án új adminisztrációt iktatnak be. Mostantól arra koncentrálok, hogy zökkenőmentesen és rendezetten adjam át a hatalmat."
Trump beszéde gyökeres fordulatot hozott előző napi megszólalásaihoz képest. Az elnök az általa meghirdetett washingtoni tüntetésen addig hergelte a tömeget, amíg az megrohamozta a törvényhozás épületét.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 8, 2021
A Twitter aktiválása utáni beszéde gyökeres fordulatot hozott az előző napi produkcióihoz képest. Trump nem beszélt sem csalásról, sem jogos dühről, ehelyett azt mondta, hogy „a behatolók beszennyezték az amerikai demokráciát”, hogy „nem ők képviselik Amerikát”, és hogy „megbékélésre van szükség”.
(telex.hu)
Cikk- és címlapkép: pixabay.com
27 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ket hete folyamatosan tuzeli a hiveit, es batoritotta oket a Capitolium elfoglalasara, ha kell, - bebizonyitani azt, hogy a valasztas csalasok sorozata volt, csak ezert nyerhetett Biden.
Mintha en is hallottam volna valakirol, hogy surubben valtoztatja a velemenyet es az elveit, mint az alsogatyajat.
Donald Trump élvezettel nézte hívei rombolását
"A CNN fehér házi tudósítójának elmondása szerint a fehér házi tisztségviselőket megrázta és megijesztette Trump reakciója a kongresszus épületénél történt erőszakra, és az elnököt úgy jellemezték neki mint akit fellelkesített és örömmel töltött el hívei akciója, mert azzal leállították az elnökválasztási eredmény hivatalos elfogadását. A New York Times tudósítójának szintén azt mondták fehér házi dolgozók, hogy az elnök élvezettel nézte a televízióban az ostromot, és Trump egyik tanácsadója közölte, hogy az elnök emberei biztosak abban, hogy Trump ezt akarta, és élvezi a helyzetet. ...
A Washington Postnak nyilatkozó elnöki munkatársak elmondása szerint Trump nem akart hallgatni azokra a tanácsadóira, akik rá akarták venni, hogy ítélje el a zavargókat, és nem lehetett vele értelmesen beszélni. Egy kormányzati tisztségviselő elmondása szerint az elnök „nem akarta elítélni a saját embereit”, és egyfolytában azt mondogatta, hogy nagy többségük békésen tüntet.
Trump még az üzleti élet vezetőinek hívásait sem fogadta, amikor azért telefonáltak neki, hogy állítsa le a zavargást. Közben republikánus politikusok Mark Meadows kabinetfőnököt hívták, és üzenetek írtak neki, hogy lépjen közbe, de ő nem válaszolt a megkeresésekre. ...
Trumpot végül munkatársainak és republikánus képviselőknek nagy nehezen sikerült rávenniük arra, hogy egy videóüzenetben szóljon híveihez, de az annyira felemásra sikerült, hogy a Twitteren közzétett felvétel közrejátszott abban, hogy felfüggesztették közösségi oldalát. A videóüzenet, amelyben Trump ugyan végül hazatérésre szólított fel híveit, de továbbra is elcsalt választásról beszélt, annyira rosszul sült el, hogy még egy vezető republikánus is úgy jellemezte azt a CNN-nek: mint „egy darab szar”." /24.hu/
Most már dugulj el de rendesen. Add át a Bidennek a kormányzást. És tünj el.
gyan ketyegnek az "amik",azért nem is nagyon foglalkozom részletesen velük!Nekem az USA többnyire egy szabad-
ságra jól megfelelő ország! Megbocsátasz nekem? (;-))
ja nem a csürhe uszításáról beszélek, mert azt szokta és FOGJA!! Hanem elítélni az általa felhergelteket! =))
És egy ilyen ember lehetett egy világhatalom elnöke.
Példaképe egy kis európai ország miniszterelnökének. Legalább tudjuk, mi várhat ránk egy elvesztett választása esetén.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/134060288_1024652644681309_2967463264748107368_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=I8KBx0B9tFYAX9MwRtP&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=02930b502877cee7697a38053fa2d223&oe=600E8EBE
Trumpl kilőve a Szabadságszoborról...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/124269549_988959354917305_3254424485203631712_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=LwAnGQiOHK0AX8ndhj0&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=2da77bf3e6392d12d30145ed2c2d5020&oe=60106D04
Új hozzászólás