Katarina Barley szerint Magyarország visszaél az egyhangú döntések elvével, és zsarolásra használja azt fel az unión belül. Az unióban a jelentősebb döntésekhez egyhangú szavazat szükséges, de „ez az elv még azokból az időkből származik, amikor az EU hat országból állt” – mondta Barley. „27-en vagyunk, ez mos már nem praktikus” - mondta. Hogy is szól a mondás..fogadd be a tótot, kiver a házadból. A gondot az jelenti, hogy az egyhangúság elvét csak egyhangú döntéssel lehetne átalakítani. A vétóval egyébként több európai diplomatát is sikerült felmérgesítenie a magyar miniszterelnöknek. A Politico szerint ugyanis bosszantja őket, hogy Orbán nem vetette fel a számára aggályos kérdéseket az Európai Tanács hétfői és keddi ülésén. A lap azt is hozzáteszi, hogy a magyar kormány magatartása a szankciós csomag akadályozásával ismét olajat önthet a tűzre azok számára, akik régóta úgy gondolják, hogy az Európai Bizottság túl sokat enged meg Orbánnak.
Felfüggesztené Magyarország szavazati jogát az unióban az Európai Parlament alelnöke
Forrás:
szeretlekmagyarorszag.hu
Feltöltő: Emmersson71
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Verőcei hajótragédia: a baleset előtt fél órával kérték meg az egyik áldozat kezét
- Változás a bankkártyáknál, négy nagybanknál is 10 ezer forint felett az éves díj
- Rosszul lett egy kislány egy borsodi buszmegállóban: a mellette álló férfi megpróbálta kirabolni
- Fotón, milyen hatalmas tömeg fogadta Magyar Pétert Szegeden
Itthon
- 2024. May 21., 12:16
Kiderült Magyar Péter titka, ezért nem fog rajta a „politikai átok”
Itthon
- 2024. May 21., 13:00
"Ettől még a nógrádi fideszes urak nem fognak megremegni" – Az Integritás Hatóság indít vizsgálatot kazári 677 milliós bölcsőde miatt
Itthon
- 2024. May 21., 12:33
Nagy Márton kiakadt Matolcsyra: "A jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük rá a lehetőséget"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
56 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ami az uniós egységet illeti: könyörgöm, muszáj a rituális öngyilkosságban akkor is részt venni, ha te még nem akarsz megtérni a Teremtődhöz?
Talán, ha elolvasnád a cikket ;)
Amit megszavaz, az vonatkozik rá. Megmarad az egyhangúság és az egység - már a szerződésszövegezés átalakításáról szóló döntés során is - mert lesz, amit egyhangúan megszavaznak a továbbiakban is.
Amit nem szavaz meg, az nem vonatkozik rá.
Jelenleg is közvetítő szerepet töltött be a Putyin-EU tengelyen, nem blokkolót.
Nem blokkolt - a nulla jelentőséggel bíró, gesztushuszársággal felérő pátriárkán kívül - semmit sem.
A vezetékes olajvásárlásra vonatkozó kivétel egy átalakított szavazási mechanizmusban is pontosan ugyanígy történt volna, csak előtte nem huzakodnak. Tiszta, gyors megoldás. Maguknak megszavazzák az embargót, aki nem szavazza meg, veszi tovább vezetéken az olajat.
Garantálom, hogy egyhangúan megszavaznák az egyhangúság módosítását. Ez mindenkinek előnyös, felgyorsítja a szavazási mechanizmust, egyszerűsíti és tisztává teszi a döntést, elhárulnak azok az akadályok és problémák, amelyekkel joggal vádolják az EU-t (a nehézkes, körülményes, bürokratikus működéssel kapcsolatban).
Csak amit megszavaz, az vonatkozik rá. Ha hülye, és a számára előnyöset nem szavazza meg, nyilván az nem vonatkozik rá. Nem lesz senki se hülye, ezt is garantálom. Amit előnyösnek érez, meg fogja szavazni.
Amit hátrányosnak vél, azt meg nem.
Végre-valahára nem látszatdöntésekkel operáló, bürokratikus birodalmi lépegetőhöz hasonlítják majd az EU-t, mert gyorsan, flottul, hatékonyan döntenek. Mindenki elégedett lesz, nem lesznek egymásra mutogatások.
Nem lesz arról vita, hogy ki tehet róla, ki szavazott ellene/mellette. Aki ellene szavazott, az nem vesz benne részt, így nem is tehet róla, ha nincs megszavazva (mivel meglesz szavazva) és arról se, ha meg van szavazva. (Ő nem szavazta meg.)
Az azonnali lehetőség egy törvényalkotás a többségi szabály bevezetésére. Ami még fontos, az a pénzcsapok zárva tartása az olyan kormányok előtt, mint amilyet a magyarok prezentálnak.
Minden szerződés (és jogszabály) módosítható. Ahogyan a világ változik, úgy változtatható.
Az uniós pénzekkel összemosás fordított zsarolás. "Ha nem szavazol meg valamit, nem kapsz pénzt."
Mi írja elő az egyhangúságot? Egy átalakítható, módosítható szerződés.
Egy gazdasági szövetség - erre alakult elviekben az EU, sőt ettől kevesebbre, csak a szén- és acélszövetség volt eleinte a cél, aztán gazdasági és aztán bővítették tovább - esetében elsősorban azért vesz részt mindenki a szövetségben, mert számára előnyös a részvétel.
Elvitatni tőle, hogy a nettó előnyért vesz részt, álszent dolog. Mindenki azért része a szövetségnek.
Az ideális tehát az, ha ezt az elvet tartjuk szem előtt a szövetség fenntartásánál is. Legyen továbbra is mindenkinek előnyös. Erről szól a szövegezés módosítása, ami - mint említettem - egy jogi szöveg, egy szerződés, de akár egy jogszabály esetében is - pusztán döntés kérdése, véghezvitele pedig mechanikus, szakmai tevékenység, kodifikáció, semmi több.
Ez itt iszapbírkózás, baszd meg!
Egy szabály van csak: Nincs szabály !!!
Ez kétségtelenül igaz.
Azt kell eldönteni, hogy az uniós bürokratákat - akik érezhetően elrugaszkodtak a valóságtól és az unió polgárainak napi életétől - vagy az unió polgárait tartjuk-e előrébb valónak egy-egy döntés során. Szerintem a legtöbb jó elve felé megy mindenki, ha döntenie kell. Elsősorban a polgárok jólélte számít, magának a polgárnak is és általában egyébként a vezetőinek is. Ha a vezetőnek mégsem, akkor előbb vagy utóbb a polgárok leváltják őt. Az urnák hatalma, a demokrácia átka ez. Ellene szavaznak a választáson, választanak valakit, aki az érdekében ügyködik, mert mégis csak ő van értük és nem fordítva.
Ellenben ha arra érted, hogy valamiféle propagandát szeretnének átvinni, akkor ez az Overton-ablak szindróma.
Az pedig az unió vezetői nélkül is működik. Van egy mechanizmusa és ez a mechanizmus fokról-fokra viszi előrébb a történetet, ha akarod, ha nem. Pusztán idő kérdése az, hogy mikor éri el a teljes elfogadást, ezt gyorsíthatod vagy lassíthatod a saját territóriumodon, de teljesen akadályozni nem tudod.
Szigorúan a szavazással kapcsolatban viszont elmondható, hogy ha nem szavazol meg valamit - ami LMBTQ-val kapcsolatos jogok bővítését illeti - akkor rád nem vonatkozik. Ha ez itthon nem tetszik az embereknek, leváltanak.
Ezzel nem foglaltam egyébként állást, mert személy szerint érthetetlennek tartom pl. a pride-dal kapcsolatos homofób kirohanásokat. Mindennek van jelenleg egy ünnepnapja, még a babtermesztésnek is. Nem teljesen értem, hogy miért ne lehetne egy napja a melegeknek és transzneműeknek?
A 365 napból egy az övék.
Így van, nagyon, nagyon, abszolúte így van. Mint ahogy itthon is, minden de minden alá van rendelve a lopásnak, csalásnak, szavazatvásárlásnak, harácsolásnak.
@KisTehén: kamu duma a buzizós maszatolás, az előbb felsoroltak és a demokrácia szembeköpése, eltiprása a probléma. A prájdot meg simán le kell tiltani és kész.
Ebben az esetben bárki, aki úgy érzi, nem ért egyet egy döntéssel, ellene szavazhat és ezzel rá nem vonatkozik a döntés. A belgák, a hollandok, a franciák, a csehek, a németek, a bolgárok és így tovább. Bárki.
Nem csinálja azt, amit akar. Azt csinálja, ami érdeke az országának.
Ez elsősorban egy érdekszövetség.
Számos területen érdeke a tagállamoknak az, hogy gazdaságilag együttműködjenek, a vámokat eltöröljék, hogy a munkavállalók szabadon mozogjanak, a tőke, az áru is szabadon járjon a határokon. Nem egy ország érdeke, hanem valamennyiük érdeke, ez kovácsolta egybe ezt a szövetséget.
Ha a szövetség eltér attól, amire létrejött és amiért fenntartani érdemes - az egyes tagállamok nettó érdeke - akkor a szövetség nem szolgálja a tagjainak érdekét, tehát a létrehozásának okát tagadja meg, a saját működése ellen hat.
Nem Orbán - azaz egyetlen ember, egyetlen tag - számít az egyhangúság eltörlésénél, hanem az, hogy a szövetség továbbra is az érdekét szolgálja azoknak, akik a tagjai.
Mert ezért tagjai a szövetségnek.
Még egyszer írom: nem egyetlen tag érdeke a vezetékes olaj embargójának kivétele, hanem legalább 3 ország érdeke ez jelenleg is.
Kutyagyilkosoknak is.
B+, te meg egy idóta, agyatlan lapostetű vagy.
Bűnelkövetőt nem ünnepelsz meg, egyszerűen azért, mert a bűncselekmény fogalma ellen hat az ünneplésük. A bűncselekmény fogalom alapja, - egyik eleme - a társadalomra veszélyesség.
A társadalomra veszélyesség fogalmát is meghatározzák általában a jogszabályok (minden országban, nem csak nálunk), ez alapján az a társadalomra veszélyes cselekmény (vagy mulasztás), ami sérti más személyek személyét vagy jogait, és sérti vagy veszélyezteti az adott állam társadalmi, gazdasági, állami rendjét.
Az, hogy valaki buzi, egyiket sem sérti vagy veszélyezteti, tehát nem veszélyes a társadalomra, tehát nem bűncselekmény.
Ha a buziságával zaklat téged, naponta üzenetek tucatjával bombáz, behatol az otthonodba, rád veti magát és megkísérel magáévá tenni, buzisan, orvul somolyogva ellopja a karórádat, besurran félmeztelenül és magával viszi a laptopodat, akkor nyilván bűncselekményt követ el, csak akkor meg nem azért ítélik el, mert buzi követte el a bűncselekményt, hanem azért, mert egy ember zaklatott, szexuális erőszakot kísérelt meg, lopott, besurranó tolvajlást követett el és így tovább.
Önmagában az, hogy valaki meleg: nem bűncselekmény.
Az, hogy valaki orvosokat és kutyákat felváltva gyilkol, hétvégén bankot rabol és egyébként gyerekeket molesztál: bűncselekmény.
Ami társadalomra veszélyes, azt nem ünnepled. Ami nem veszélyes a társadalomra, az ünnepelhető.
Most, hogy ezt is levezettem, úgy érzem, a polémiát sikerült teljesen és kimerítően körbejárni.
Senki nem mondta, hogy én okosabb vagyok, mint egy ötödikes. Ezt csak te feltételezed rólam és egyben meg is cáfolod önnönmagad feltételezését, amiben nem is vagy annyira biztos - erre utalhat az egyes szám harmadik személyben megfogalmazott írásod, amit valójában nekem szánsz, de közben átmész többesszámba, és csak a legvégén nevesítesz meg. Lelkiválságod rajta.
Valójában önmagaddal vitatkozol, amikor engem próbálsz kiértékelni:
- Uriel, okos
- Uriel nem okos
- Uriel, okos
- Uriel, nem okos
És ez így megy, amíg egy szirom marad a végén... Mert a végén csak egy szirom maradhat!
www.youtube.com/watch?v=zZ1WyBGG_Vw
www.youtube.com/watch?v=HHR1MHx-luA
Na, lemegyek még borért, mert sok energiát kivett belőlem ez az eszmefuttatás, aminek valójában semmi értelme.
"Borba az igazság, borban a vigasz..."
Ki kéne onnét lassan kecmeregni, mielőtt megint 2/3 lesz. Az önkormányzati választásokon, az uniós képviselők választásán meg '26-ban. Még az önkormányzatokat - ahol elvileg nem annyira pártosan szavaznak, mint rátermettségi alapon és a megszokást támogatva - is durván elbukják, ha végre nem hagyják a picsába ezeket a szlogeneket (mind a pártok, mind az értelmiség, mind a sajtó, mind az ellenzéki kommentelők többsége), amelyek láthatóan _nem_ működnek 12 éve, ha működnének, most nem ekkora hasra esésbe futottak volna bele. Ébredjetek fel és a visszhangkamrát nyissátok ki végre!
De úgyis hiába írom, szóval mi a fasznak szólok.
Ne légy nagyobb ökör, mint szoktál ;)
Támogatom, hogy legyen bűncselekmény a gyerekmolesztálás. És a prájd legyen szeméremsertés.
Amiről beszélsz, az a többsebességes Európa, csakhogy annak már más szabályai lesznek. Így csak a szabadságot mosod össze a szabadossággal. @Pálinkás Pál: 13.22 alatt írt véleményével értek egyet.
A pride-vel nincsen semmi baj. Egy fesztivál a sok közül. Akit sért, zavar, ne vegyen részt rajta. Ha a társadalom nem akarná tabusítani a homoszexualitás létezését, nem tekintené betegségnek, s hol nyíltan, hol csak látens módon nem üldözné, akkor talán a színes felvonulás is okafogyottá válna.
A magam részéről sajnálom, hogy nincsen homo barátom, mert a többségük átlagon felül empatikus.
Van a mezteleneknek nem frekventált helyen gyülekezési lehetőségük. A buziknak is, otthon vagy egyéb nem frekventált helyen. De nem Budapest szívében a kurvannyukat.
Agyalágyult nőszemély! Ha valaki tartozik valahova, ott azonos jogokkal bír. Ha az egyik tag valamivel nem ért egyet, és ezért másként szavaz - az hogy lehet zsarolás?!
A tótokra vonatkozó mondás meg sértő - és nem a magyarokra!
Összemosol nem összetartozó attitűdöket. Ugyan már az ősember is takarta magát, de elsősorban védelmi célzattal. Számára még természetes volt a mezítelenség. Az intimitás igénye csak később jelentkezett, hogy aztán nudizmusként térjenek vissza ősi érzületek. Furcsa, hogy erről beszélünk, ugyanis éppen a napokban figyeltem fel arra, hogy amikor megyek tisztálkodni, milyen megkönnyebbülés megszabadulni a ruháimtól. :) De ezt csak közbevetőleg jegyeztem meg.
Nos, valószínűleg meglepődnék, ha egy ruhátlan ember utazna a villamoson, és aggódnék érte, hogy nemcsak megfázhat, de kitette magát a legkülönfélébb feretőzéseknek is.
Ha te, tegyük fel meztelenül akarnál járni, azzal olyan védtelenné tennéd magad, amely ellentmondana minden józan megfontolásnak, életszerűtlen lenne. Gondolom, ez nem szorul kifejtésre.
Az azonosneműekhez való vonzódás is egyidős az emberrel, voltak társadalmak, ahol nemhogy tiltottnak, megvetettnek számított, hanem a kultúrájuk szerves részeként művelték. Ha férfi vagy, és férfit szeretsz, azzal nem ártasz senkinek, magadnak sem, másnak sem. Ha nő vagy, és jólesik megérinteni egy hölgyet, az csak a kettőtök beleegyezésén múlik, senkit nem veszélyeztettek vele.
Azt hiszem, ez a lényeg, Anikó: ártasz-e a gondolkodásoddal, az életmódoddal vagy sem. És persze, nem tekinthetünk el a mindenkori kulturális szokásoktól, amelyek közmegegyezésen alapulnak, de az attól való eltérés is csak akkor jelent problémát, ha azzal ön- vagy közveszélyessé válik az egyén, a csoport.
Ez nem büszkeség hanem arcátlanság.
Egy autókrossz versenyre megteheted, hogy nem mész el, pláne ha azt nem a váci utcán vagy máriahilferen rendezik.
A krosszpályán például prájdolhatnának, de őnekik pont nem ez kell. Ők büszkén reklámozzák magukat minél nagyobb nyilvánosság a cél. Ez a különbség.
Szerintem a lényegről beszélünk, a homofóbiáról, az elfogadás képességének a hiányáról.
Ismétlem: ha nem kellene hátrányos megkülönböztetéssel , kiközösítéssel, utálkozással, minősítgetésekkel küzdeniük, akkor nem lenne miért az utcára vonulniuk. Ugyanúgy, ahogy a tanárok és a diákok sem tüntetnének a Parlament előtt, ha nem lenne rá okuk.
Azt mondod, téged nem zavarnak a buzik, csak... De még mennyire, hogy zavarnak. Buzizod őket, feltételeket szabsz, ám, ami ennél sokkal súlyosabb, a fidesz propagandáját fújod: vigyázat, ahol a buziság, ott a pedofília!
Eddig két ismérvem volt rólad. Az egyik, hogy ellenzékiként nyilvánítasz véleményt, a másik, hogy a spirituális gondolkodás nem a te műfajod, kissé földhözragadtan nézed a világot.
Erre a mély homofóbiára azonban eddig nem figyeltem fel. No, amit te arcátlanságnak tartasz, az számomra alapjog egy felvilágosult társadalomban, de nincs gond, Magyarország nem tartozik közéjük, úgyhogy buzizhatsz kedvedre, itt ez a megszokott.
Még valami. Általában a látens homoszexualitás váltja ki a hangos irtózatot. Vagy a felismert, a titkolt. Lásd: Koscis Máté.
A felvilágosult társadalom nem a buzik társadalmát jelenti és a látencia a végén nem volt szép tőled. Szerintem nagyjából körbejártuk a dolgot és bocs de semmiben nem fújok fidesz propagandát, arról nem tehetek, ha véletlenül néhány dologban látszólag hasonlít a véleményünk, például az arab migrácsok vagy éppen a buzi kérdés. Bár a fidesznek nem véleménye van hanem hazug propagandája, ami ég és föld.
Különbenis elég erősen eltértünk a cikktől, már rég fel kellett volna öket.
A szekértábor-logikával nem tudok mit kezdeni, ez PhD-értekezést érne meg, ahogyan a visszhangkamrában egymásnak helyeselve, egymást lájkolva, megerősítési torzítással többségi véleményérzetet alakul ki, kognitívdisszonancia-redukcióval elutasítva vagy felcímkézve minden más véleményt, ha pedig az mégis szembejön, akkor miután ellentmondtál neki, még erősebben hiszel benne, hogy igaz a nézeted (ellenkezési torzítás.)
Úgy nem mellesleg óriási probléma, hogy a teljes magyar közéletet ez a szemlélet hatja át és képtelenek leszokni végre róla. Mindenkit valamilyen oldalinak sorolnak. Hagyjatok ezzel békén.
Gyalázat, hogy jelenleg nincs objektív újságírás - tisztelet a néhány kivételnek - mert valami beteg szereptévesztési zavarban az újságírók vették át a balfasz ellenzék szerepét és nyomatják a politikai aktivizmust. (Az, hogy a Fidesz oldaláról ez a módi, meg sem említem. Nekik sincs erre szükségük, mert az ellenzéktől jobban propagálják magukat, jobban kommunikálnak, tehát teljesen felesleges az, hogy az újságírók politikai aktivistát játszanak.) Se nem független, se nem objektív az, aki bármely oldal érdekében aggitál, bármely oldal unásig rágott paneljeit ismételgeti és bármely oldalinak vallja magát. Nem feladata se az újságíróknak, se a kommentelőknek, se az értelmiségnek, hogy megnyerjék a választást az ellenzék helyett. Ezt kéne végre megérteni.
A pátriárka esetében is azért írtam, amit írtam, hogy nevetséges elsősorban a dolog, amit írt, másodsorban meg méltatlan egy újságíróhoz. Egy újságíró egyetlen politikus iránt sem érez az égvilágon semmit sem. Egyik politikus halálát se kívánja. Nem politikai aktivista. Az külön röhej, hogy egy nulla jelentőségű gesztusdöntés esetén, ami semennyire se befolyásolja Ausztriát és az osztrákokat, felhorgad. Nem sértő, csak vicces.
Válaszolok a konkrét kérdésre is.
Más: ujságirás- hogy fel voltál horgadva a minap, amikor kifogásoltam Schiffer megnyilvánulását- aki a tényfeltáró ujságirók munkája kapcsán gyakoorlatilag a "tényelllenőrzés" ellen emelt szót.Hosszú körmondatokban ecsetelted, hogy miért is nincs igazam. Tudod- én liberálisnak vallom magam, de azt a droktriner liberalizmust- amely inkább szabadosság, és nem "szabadság" , amit hirdetsz, nem csipem. Nekem nem fér bele a "vélemény nyilvánitás szabadságába" a fasiszta és náci eszmék terjesztése, amit te olyan vehemensen védtél Schifferrel együtt.
Na, erről ennyit.További okitásokat nem kérek- 35 már elmúltam, azt mondják az okosok, hogy az ember addig a korig "nevelhető".
Anikó, ez nagyon meredek. Ha gondolod, majd visszatérünk a témára adekvát cikkek alatt.
Semmi köze a szabadossághoz annak, hogy engeded a véleménynyilvánítási szabadságot érvényesülni és nem akarod sem cenzúrázni, sem manipulálni, ez a klasszikus liberalizmus, amelyet semmilyen szélsőbal ideológia, amelyet "progresszív"-nek csúfolnak, nem fertőzött meg.
Az uniónak egyes kérdésekben egyáltalán nincs hatásköre, azt megtartották a tagállamok maguknak, más kérdésekben megosztott hatásköre van és vannak átengedett hatáskörbe tartozó kérdések. Mindez a szuverenitás átalakulásához vezetett és akkor működőképes uniós szinten, ha folyamatosan együttműködnek a felek.
Emiatt nem összehasonlítható a két döntéshozatal jelenleg.
Az más kérdés, hogy mindenen lehet változtatni természetesen. De ekkora mértékű és mélységű változtatáshoz teljes szerződésrevízió kell. Volt már példa hasonló volumenű változtatásra, ezeket mindig arról a városról nevezték el, ahol aláírták a tagállamok az „új“ szerződést. Pl. Római Szerződés vagy Lisszaboni Szerződés.
Nos, elviekben semmi akadálya a dolognak. A gyakorlatban még megszavazni se fogják egyhangúan, nemhogy ratifikálni.
Az a megoldás, amit én javasoltam, egyszerűbb, kevésbé avatkozik be a szuverenitásba - éppen ellenkezőleg, a tagállami szuverenitást erősíti - így könnyebben megszavazzák egyhangúan, kevesebb módosítással jár.
Semmi köze a többsebességes Európához - ez megint egy panel egyébként, egy klisé, egy narratíva, ami tarol - ez az egyébként is folyton változó (hiszen egy szerződésen alapul, amelyet további szerződésekkel módosítanak) kötődésről írtam, amely nincs nyugvóponton. Vagy állammá alakul vagy fellazul vagy szétesik. Ezek a lehetőségek.
Szerintem a lazulás a megoldás jelenleg. De - és ez a lényeg - semmi sem állandó, ahogyan eddig is mozgásban volt, úgy eztán is mozog a kötődés. Újabb és újabb szerződéseket lehet kötni, amellyel az alapszerződés módosítható.
Szuper.
Akkor esetleg visszatérnék arra, ami a kedvenc témám, a kedvenc posztomnál. :/
Új hozzászólás