Egy videokonferencia után sürgős orvosi ellátásra volt szüksége. 

Putyin annyira rosszul lett, hogy a programjait is lemondtákMikhail Metzel / SPUTNIK / AFP

Az orosz-ukrán háború kezdete óta több médium is találgatása bonyolódott Putyin egészségügyi állapotát illetően. Voltak olyan források, amelyek vastagbélrákról számoltak be, de Parkinson-kórról és rendszeres dühkitörésekről is rendszeresen cikkeztek. Ezeket az állításokat azonban Lavrov, az elnök külügyminisztere tagadta. 

A cikkezés és a találgatás most újabb lendületet kaphat, miután rejtélyes poszt jelent meg a General SVR csatornán a Telegram alkalmazásban. Ezt a csatornát állítólag egy olyan bennfentes üzemelteti, aki Kreml-beli, így jól ismeri a rendszert.

A THE SUN szerint a poszt arról szól, hogy Putyin egy videókonferencián vett részt a katonai vezetőivel, ami után az asztaltól felállva rosszul lett. Erős és hirtelen hányingert érzett és gyenge is volt, emiatt sürgős orvosi ellátásra szorult. 

Ezután orvosi tanácsra lemondták a közelgő programjait, köztük a rendszeres éves „Direct Line” élő adást is. Átütemezésről egyelőre nem esett szó.

Forrás: The Sun

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Maccska: ma, 14:07 ♦ 30 évvel ezelőtt állítólag azért volt rendszerváltás, hogy az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozzunk, nem pedig Oroszországhoz. Ha nem tetszik akor menjél a bűnöző román cigányoddal (többgenerációs migráns) és politikai prostituált bandájával az oroszokhoz kipcsak földre. Sajnos 30 év után csak egy nyagypofájú, tolvaj, posztkommunista csürhe bandát kaptuk, egy eladósított országgal! Mi lettünk Európa koldusháza, Bangladese!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
csak nem viktorral videókonferenciázott oszt viki kiborította?
jesz
az ő korában minden lehet...idős korban az ágyból-asztaltól felkelés is néha kihívás, az ebéd is okozhat hányingert..öregebb vagyok mint ő, tudom mit beszélek...

-igen nővérke, bevettem a gyógyszereket...vagy nem?
Baker
Na, már a dublőr is a végét járja? Elvtársi szolidarításból?
Rockxy
telezabálta magát ecetes uborkával.
vanazúgy.
Nyírfa
Kemo?
Mindegy, csak már ne őt hívják az oroszok elnökének.
Eladott Ország
„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”János esztergomi érsek mondta ezt a két- vagy inkább sokértelműséget még a XIII. században. Attól függően, hova helyezünk vesszőket a mondatba, változik a mondanivaló is. Egy elborult elme irányítja a világ egyik felét és a mostani háborút. Vagy elgurult a gyógyszere abban a nagy palotában, ahol vegetál, vagy a szedáláson kívül már nem is létezik orvosság arra, amiben szenved. Az utóbbira tippelek."
csipetke
Most morzsoltam el egy könnycseppet a szemem sarkában...Ó Istenem,annyira sajnálom...Ja nem ...
Már egy ideje olvasni,hogy meg akarják puccsolni, na ennek most lenne itt az ideje, hogy ezt az idióta, üldözési mániás háborúsbűnös tömeggyilkost félresöpörjék a francsba
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 13:58
Te is a funkcionális analfabéták csoportját erősíted.Elolvastad amit írtak,de nem tudod értelmezni.
Tehát a rosszul lett nem nem egyenlő a meghalással.
Reméljük az a következő hír lesz róla.
Yoda69
Embernek halálát nem kivanjuk, de putinnak?
Eladott Ország
@Maccska: ma, 14:07 ♦ 30 évvel ezelőtt állítólag azért volt rendszerváltás, hogy az EU-hoz és a NATO-hoz csatlakozzunk, nem pedig Oroszországhoz. Ha nem tetszik akor menjél a bűnöző román cigányoddal (többgenerációs migráns) és politikai prostituált bandájával az oroszokhoz kipcsak földre. Sajnos 30 év után csak egy nyagypofájú, tolvaj, posztkommunista csürhe bandát kaptuk, egy eladósított országgal! Mi lettünk Európa koldusháza, Bangladese!
Uriel
Elősször a szemét nyomom ki, aztán a végtehgjait vágom lr, aztán brnznt lovcsplok rá és felgyújtom a gecit
Dr. Proktor
Egy ember, már ha ember, aki nélkül szebb lenne a világ!
Clavigo
Dögölj meg...,.. a magyar csicskáddal együtt..
colibri
@Maccska: 13:58 Azért lehet nem szeretnél a bőrében lenni... vagy mégis...?
lampa laz
Ezért háborúzik ez az állat, ölet halomra embereket, gyerekeket, mert tudja, h neki már nincs semmi veszteni valója. A háború miatt kívánok neki gyors halált, h mielőbb végetérjen ez az őrület, amúgy kínok kínja közt pusztuljon el, mert megérdemli.
justhpeter
Putyinnak a betegségből eredő halál isteni megváltás lenne. Ha már meg kell halnia, haljon meg egy hágai börtönben mint háborús bűnös tömeggyilkos.
Macskaszem
Nem érdekel mi baja van, de drukkolok, hogy a kórság győzzön.
gina
A baj hogy még mindig él??? de ki tudja,, hátha ...
Macskaszem
@fideszes gyökér: Álljon meg a menet. A macskaszem egy fényvisszaverő prizma. Pl kerékpáron. A @Maccska: meg egy fideszes bércsicska.
Dr. Proktor
@lampa laz: Ne is reménykedj! Oroszországban is bőséges az utánpótlás őrültekből és az őket választó muzsikivadékokból...
evacica
Én nem sajnálom, egy gonosz véreskezű gyilkos, aki hatalom mániás is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.