Orbán felesége menekültekkel jótékonykodott

Az Ökumenikus Segélyszervezet a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával szerdán 1 millió forint értékű segélyárut adott át a nagyfai ideiglenes befogadó központban – írta a Hír24 .

Másfél éve 170 000 menekült elhelyezésére is késznek érezte magát a kormány, most 40 000-rel sem tud mit kezdeni

Pintér Sándorék 170 000 ukrán menekülttel számoltak, akiket szerintük mindössze három megyében és Budapesten el lehetett volna helyezni. Most viszont 40 000 menekült után kitennék a megtelt táblát.

Magáncsőd, biztonságos tranzitországok, közmunka: fontos dolgokról szavaztak a parlamentben

Törvényt hozott kedden a parlament a családi csődvédelemről, amely első lépcsőben szeptemberben lép hatályba. A KDNP javaslatát 142 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett hagyta jóvá a Ház. Igennel az előterjesztők mellett a fideszesek és a jobbikosok voksoltak, a szocialisták, az LMP-sek és a függetlenek...

Autósokra támadtak migránsok Debrecennél

Több debreceni hírportál is arról írt, hogy verekedés volt az ottani táborban, de konkrét információk egyelőre nincsenek, inkább csak találgatások.

Kósa nem érti, miért nem repülővel jönnek a menekültek

Kósa Lajos és az MSZP-s Harangozó Tamás volt a vendége hétfőn a Kossuth Rádió Ütköző délben című műsorának. 

South Parkkal figurázzák ki a kormány bevándorlóellenes kampányát

A magyar közélet aktualitásai mindig is remek humorforrásként szolgáltak, a kormány bevándorló-ellenessége pedig különösen megihlette a magyar népet.

A szegedi határrendészeten indult meg egy menekült nő szülése

A szerdai Szeged környéki razzia során közel 1000 menedékkérőt gyűjtött össze a rendőrség a röszkei idegenrendészeti előállítóba. Köztük volt egy olyan nő is, aki nyolc hónapos terhesként vághatott neki a veszélyes útnak.

Brit euroszkeptikus politikus: Orbán bátrabb, mint a többiek

Nigel Farage brit, euroszkeptikus és bevándorlás-ellenes politikus úgy látja: Orbán Viktor bátrabb, mint az összes többi uniós kollégája, ugyanis ők nem mernek a schengeni egyezményhez nyúlni – írta az mno.hu .

A rendőrség "szándékos hangulatkeltést" emleget a menekültek röszkei ellátása kapcsán

Folyamatos és megfelelő az elfogott határsértők ellátása – tájékoztatta közleményében szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

Raktérben fuldokló migránsokat hagyott bezárva egy csempész Mórahalomnál

106 embert zsúfolt egy kisteherautóba egy embercsempész, az afgán, szír és iráni állampolgárok majdnem megfulladtak a sofőr által Mórahalmon hagyott járműben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Szerbia üzent: a magyarok falépítése évtizedekkel veti vissza a két ország kapcsolatát

A magyar-szerb határra tervezett kerítés felépítése "kontraproduktív és évtizedekkel visszaveti a két ország kapcsolatát" – hangoztatta pénteken Belgrádban Ivica Dacic szerb külügyminiszter, majd bejelentette: Szerbia regionális konferenciát akar szervezni az illegális migrációról.

Orbán "zűrzavaros világát" elemezte a Der Spiegel

A magyar miniszterelnök politikáját elemezte internetes kiadásában a Der Spiegel című német liberális hetilap.

Új paródia született: elénekeltették Orbánnal, miért épít falat Magyarország

"Orbán Viktort indítjuk idén az Eurovíziós Dalfesztiválon" – adták a címet a videónak, amely Anais Mitchell Why We Build the Wall című, hátborzongatóan a magyar helyzetbe vágó számának feldolgozásával született.

Menekült-alku: Orbán majd akkor hisz Brüsszelnek, ha látta a szövegezést

A migráció kérdésében a EU-tagállamok vezetői között született megállapodás kérdésében "nyugtával kell dicsérni a napot" – válaszolta Orbán Viktor pénteken Brüsszelben arra a kérdésre, hogy elégedett-e a hajnalban kötött egyezséggel.

Másképp nem is üldözhetné a magyar a menekülteket, mint lóháton

A Készenléti Rendőrség lovas rendőrei járőröznek a Tisza árterében és Szegeden péntektől, feladatuk a határsértők elfogása és az ott élők szubjektív biztonságérzetének javítása – közölte a helyszínen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A CÖF "pártérdekeltség nélküli" menekültellenes kampányba fog

Az ország legszórakoztatóbb álciviljei ismét vicces közleményt adtak ki, melyben megírták: "A CÖF-CÖKA Kuratóriumának tagjai egyenként 100.000 forintos hozzájárulással, reklámfilmmel megkezdik a polgárok figyelmének felhívását a zöldhatárzár mielőbbi létrehozásának szükségességére."

Megdézsmálják a menekültek a gyümölcsöket

Több száz kilométeres vándorlásuk utána a menekültek nem kímélik a magyar gyümölcsöket – derült ki a Kossuth Rádió adásából.

Pénzt kap, akinek a telkére építik a szerb-magyar kerítést

Több mint háromezer hektárnyi területet kell majd bérelnie a gazdáktól a magyar államnak, hogy felépíthesse a 4 méter magas, 175 kilométer hosszú kerítést a szerb-magyar határra. Kovács Zoltán szerint tehát nem a földek kisajátításáról lesz szó – írta a hirado.hu .

Civilek visznek élelmet, pelenkát a menekülteknek Szegeden

A környéken a migránsoknak a taxisok szoktak szállást, élelmiszert szerezni, de rendkívül magas áron. A hvg.hu azt írja , erre figyeltek fel civilek és léptek.

Orbán megkapta Brüsszelben, amit akart: Magyarországra nem küldenek menekültet

Az EU-országok csúcsvezetői megállapodtak abban, hogy – miközben a szintén jelentős menekültnyomásnak kitett Magyarország és Bulgária ügyét külön kezelik – az elkövetkező két év során 40 ezer menekültet helyeznek át a különösen erős migrációs célpontnak számító Olaszországból, illetve Görögországból más uniós...

Itt a bejelentés! Megépítik az ideiglenes kerítést a magyar-szerb határon

Ideiglenes határzár létesül a magyar-szerb határon – számolt be a kormány döntéséről a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Trócsányi levélben magyarázkodik az EU-nál a dublini rendelet miatt

Trócsányi László igazságügyi miniszter levélben tájékoztatta Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét arról, hogy Magyarország június 23-ai hatállyal ideiglenesen, határozatlan ideig nem tudja fogadni a nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztő embereket, hangsúlyozva, az ország tiszteletben tartja az uniós...

A külügy cáfol: nem kérették be a berlini magyar nagykövetet

Czukor József berlini nagykövetet sem kedden, sem szerdán nem kérették be a német külügyminisztériumba – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI érdeklődésére.

Készenléti rendőrökkel vonultak a Szegedet elárasztó menekülttömeg ellen

Több száz határsértőt fogtak el a Tisza árterében, Szeged határában szerdán. Az elfogottak között sok a kisgyermek – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

Szijjártó: másik határra is épülhet kerítés

A magyar-szerb határszakaszon létesítendő ideiglenes biztonsági határzár megépítéséhez 6,5 milliárd forint elkülönítéséről döntött a kormány – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón, a Parlamentben.

A németeket is feldühítettük: bekérették a berlini magyar nagykövetet Dublin III. miatt

Egyoldalúan felfüggesztette Magyarország a menekültek visszafogadásáról szóló Dublin III. rendelet betartását, amit röviden összefoglalva egyszerűen nem tehetett volna meg. Ettől kiakadt az EU, de az osztrákok is bekérették a bécsi magyar nagykövetet, Perényi Jánost. Most a VS.hu megtudta: Németország is dühös lett, kedden ők is...

Németh Szilárd: az üldözötteket továbbra is fogadja Magyarország

Azokat a menekülteket, akiket valamilyen oknál fogva üldöznek vagy nagyon komoly háborús helyzet alakult ki az országukban, továbbra is fogadja Magyarország, hiszen ők az életüket mentik – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatornán szerdán.

Menekült-ügy: az unió azonnali magyarázatot kér, az osztrákok kiakadtak ránk

 A dublini rendelet nem ad lehetőséget az európai uniós tagállamok, hogy felfüggesszék azt, így a magyar lépés uniós ellenlépéseket is kiválthat – mondta Gálik Zoltán külpolitikai szakértő, egyetemi docens az M1 aktuális csatorna kedd esti hírműsorában.

Magyarország egyoldalúan felfüggeszti a menekültek visszafogadását

Magyarország egyoldalúan felfüggeszti a Dublin III. rendeletet, így a továbbiakban nem lehet visszatoloncolni azokat a menekülteket, akik rajtunk keresztül jutottak el Ausztriába, Németországba vagy az EU más tagállamába – írja a Die Presse -re hivatkozva az Index .

Csak azt felejtette el közölni a kormány, hogy a Magyarországra érkező bevándorlók jelentős része határon túli magyar

A Magyar Helsinki Bizottság közölt érdekfeszítő infografikát a kérdésről.