Az ATV azt szerette volna megtudni a Fidesz szóvivőjétől, miért mondta ki három perc alatt 11-szer Bajnai Gordon, 7-szer pedig Kis Görbe nevét egy múltheti sajtótájékoztatón. Selmeczi Gabriella szerinte nem ilyeneket kellene kérdezni.
atv.hu: Azt legyen kedves megmondani, szóvivő asszony, hogy miért mondta kevesebb, mint három perc alatt Bajnai Gordon nevét és hétszer Kis Görbéjét?
Selmeczi Gabriella: Ön újságírónak tartja magát?
atv.hu: Igen.
S. G.: S mit tanult az újságíró-iskolában, hogy miket kell kérdezni, mondjuk egy parlamentben, ahol törvényeket hoznak, törvényeket alkotnak?
atv.hu: Ön szóvivő. Volt egy sajtótájékoztatója, teljesen legitim, ha arról kérdezem.
S. G.: De nem azt mondtam, hogy nem legitim, hanem önt például nem érdekli az, hogy Bajnai Gordon miért szövetkezett egy ilyen emberrel, aki alvilági figura?
atv.hu: Ha már itt tartunk: tudhatta előre? Az összes fideszes aktivistát előre lekáderezik? Orbán Viktornak Magyar Róberttel készült közös képe.
S. G.: Látja, például ez egy jó kérdés, hogy Bajnai Gordon tudhatott-e róla. Énszerintem minimálisan utána kellene nézni, hogyha valakivel tartok közösen egy rendezvényt, egy fórumot, ráadásul ez… Tehát nem véletlenül kerültek egymás mellé, hanem ez egy rendezvény volt, ilyenkor szerintem illendő tudni azt, hogy kivel szövetkezek. Nem véletlenül álltak egymás mellett egy rendezvényen, hanem szövetséget kötöttek. Ne haragudjon, de mennem kell, mert dolgom van.
89 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Most hazudtam ám! :-)))
...
Remélem erre is vonatkozik a válasz.
"Tehát nem véletlenül kerültek egymás mellé, hanem ez egy rendezvény volt, ilyenkor szerintem illendő tudni azt, hogy kivel szövetkezek. Nem véletlenül álltak egymás mellett egy rendezvényen, hanem szövetséget kötöttek. Ne haragudjon, de mennem kell, mert dolgom van." (mennem kell = besz...k???)
A nevezett kép Kokó kocsmájában készült, amelyhez OV a magyar adófizetők pénzéből 25 millió Ft vissza nem térítendő hozzájárulást adott.
/meglátlyuk.nalátlyuk/
a fidesz jól kiválasztotta a legbutább szökét...de valamit szerintem nagyon tud...
És még egy kérdés: Ön "vendéglátóskurvaácska" kisasszony polituikusnak tartja magát??? (vagy netán szenátornak)???
Menjen el fogpasztareklámnak!!!
Megmaradt azon a szinten !
Na de " uraim" egy nőről van szó lehet utálni, nem szeretni, szeretni, de nem kell bunkónak lenni.
Általában azok a primitív emberek nyilatkoznak így, akiket a másik nem semmibe néz.
Érdekes a szőlőszomszédomnak meg 47 milliót adakozott ugyanez a család újrakarózásra.
Tényleg alapos volt ez az "átszervezés" a munkaalapú kormányrúdszorításában.
a " Nö "-röl, ahogy nevezed...valami rokonod ???
fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/532360_2870727571542_1680932383_n.jpg
Remélem egyszer sem hagyta ki, hogy meg legyen a kívánt létszám. Én még hozzáteszek néhányat, hogy biztos legyen a dolgában: Bajnai, Bajnai, Bajnai, Bajnai, na elég, vagy folytassam, Cuki Baba?
Azt tudjuk őt minek tartják a fiúk!
A darálóit már megcsináltathatta volna. Nagyon gáz, ami a szájából kikandikál!
Sajat szemeben a gerendat sem, maseban a szalkat is eszreveszi,...Nem eleg, hogy sotet, mint az alagut, de amit mond, azt is poszen , es egyaltalan nem osszefogva mondja, kapkod ide oda,... Pedig megmondhattak volna neki, hogy a TV kameraja is ott van, szedje mar ossze magat...
'
Persze, amilyen otletelo a prat, olyan kelekotya a szovivoje,...:o(((
"Na de " uraim" egy nőről van szó lehet utálni, nem szeretni, szeretni, de nem kell bunkónak lenni.
Általában azok a primitív emberek nyilatkoznak így, akiket a másik nem semmibe néz."
Bezzeg az Illés Zoltánt mélységesen elitélit a parlamenti felszólalása miatt, pedig ti sem különböztök tőle ugyanolyan primitív intelligencia hiányos barbárok vagytok.
@RÁKOS: @nemkati: @Kádgyár: @marlin: @coyote3: @hallgatag:
Tisztelt kacsa0707...
2 hápogás közben levezetö gyakorlatként :
KAPD BEEEEEEEE !!!
Köszönöm.
Különben meg ez 707. nickje lehet, de még számíthatunk 9293 nickre.
"A békemenetes civilek egyik legköltségesebb "dobása" vélhetően a tavaly decemberben 4,3 millió háztartásba eljuttatott Tény című ingyenes kiadvány volt, amely azonban rácáfolt a nevére. A lapban összemosták Bajnai Gordont a Hajdú-Bét csődjével, holott addig a Magyar Nemzetet ötször, a Hír Tv-t, Pesty Lászlót és Budai Gyulát egyszer-egyszer jogerősen is elmarasztalta emiatt a bíróság. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kiadványa mégis úgy gondolta, a Tény-ben megállják a helyüket az olyan kijelentések, mint például egy károsult vallomása: "Bajnai gyilkos üzletpolitikája vezetett a férjem halálához."
A Bajnai vezette Haza és Haladás a megjelenést követően hosszasan sorolta az újság állításainak valótlanságait, illetve cáfolta a csúsztatásokat. A Bajnai mellett Gyurcsány Ferencet is lejárató cikkekkel teli lapról kiderült: a megszólaló három véleményformáló közül kettő biztosan nem volt az "utca embere". A megszólalók egyike, Puskás Nikolett, 28 éves szentesi pedagógiai asszisztens például a helyi Fidelitas elnöke. Másikuk, Budai Mihály 68 éves bajai vállalkozó is közismerten jobboldali: polgári körös, aki Wass Albert-emléknapot szervez és szobrot állít, miközben Trianon-emlékkeresztet készíttet. Az újság amúgy kísértetiesen emlékeztetett a 2006-os kampányban terjesztett Magyar Vizslára.
A Tény kiadásának költsége - a Magyar Posta nettó 143 ezres terjesztési díja kivételével - a mai napig nem ismert, mindenesetre a hasonló terjedelemben és példányban készült Magyar Vizsla költségeit már 2006-ban is százmilliós összegre becsülték." (népszava.hu)
Kussolnak róla !
Maximum az alaptörvény módosításának a mósodításának a módosítását módosítják.
Új hozzászólás