Magyarország csak a minőségi tudással lehet Európában versenyképes – hangsúlyozta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton Hódmezővásárhelyen.

Lázár: csak az menjen gimnáziumba, aki egyetemre készül

A politikus a Németh László Gimnázium, Általános Iskola uniós támogatással kialakított Gyulai József természettudományos műhelyének átadó ünnepségén kiemelte: a kormány intézkedéseivel arra biztatja a diákokat, hogy közülük egyre többen válasszák a műszaki és természettudományos képzést.

Az új laboratórium megteremti a feltételeket ahhoz, hogy az iskola tanulói elmélyedhessenek a természettudományos tárgyakban – mondta az államtitkár.

Magyarország akkor lehet a termelésben versenyképes, ha megfelelő műszaki értelmiséggel, természettudományos műveltségű fiatalok sokaságával rendelkezik – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a versenyképesség feltétele az is, hogy a vállalkozások olcsó energiához jussanak.

Lázár János kifejtette, a magyar oktatás sikerei összefüggnek a gimnáziumi évekkel, azzal, hogy vannak-e tudós tanárok, aki nemcsak az anyagot adják le, hanem fölkeltik az érdeklődést az általuk tanított tárgy iránt. A kormány az elmúlt három esztendőben arra törekedett az oktatás átalakítása során, hogy a gimnázium az elitnevelés helyszíne legyen. Gimnáziumba olyan gyerek menjen, aki egyetemen akar továbbtanulni, ehhez kvalitás, képesség, elszántság kell – mondta.

Gyulai József fizikus akadémikus, a természettudományos műhely névadója, Hódmezővásárhely díszpolgára avatóbeszédében kifejtette, a 20. században elmosódtak a határok a fizika és a kémia között. A 21. század várhatóan e határok feloldódását hozza a fizika, a kémia, az informatika és a biológia között. A diákoknak azonban el kell sajátítaniuk e tantárgyak és a hozzájuk kapcsolódó gondolkodás alapjait.

A gimnáziumban 325 millió forintból kialakított, két laboratóriumból és kiszolgálóhelyiségekből álló természettudományos műhelyt nemcsak az iskola, hanem a környező általános iskolák diákjai is használhatják.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
Ez is megbolondult? Az érettségi nem csak az egyetemi képzés alapja - és semmi köze az elitséghez. Aki 14 évesen még nem tudja - márpedig akkor még nem tudhatja - merre szeretne indulni annak is kifejezetten jó. VAjon ha annyira jó pálya a műszaki akkor jelen politikusaink mért jogásznak mentek? Lehet hogy logikusabban tudnának gondolkodni ha több matekot és fizikát tanultak volna. És többet tudnának az életről egy kis biológiai képzéssel
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Hát a minőségi tudással nem álltok példaképpé a fiatalságnak.
Hellcat
Ezeknek tényleg a nép butítása a cél...
Senara
Lázár (Pinokkió ) elvtárs a közmunkások "tanítása" felesleges mert úgy sem érettségiznek le soha , nemhogy egyetemre jelentkeznének , Ja de akkor nem lopkodhatnátok onnan is . Zsellérnek napszámosnak még az általános iskola sem kell . Talán a négy elemi elvégzése elég .Iránymutatás megvan ...vissza a középkorba
aborisz
@Mobil123: És milyen igaza van ebben az egyszer Lázárnak ! Rendszerváltás előtt az ment gimibe aki tovább ment tanulni! Akkor még volt értéke a éretségi bizonyítványnak ! Akkor még a szakmunkás tanintézetekben igazi szakmunkást képeztek !Most meg egy jó szakemberből hiány van!!! Az esti gimi iskolát nem minősítem ,de a többsége nem tudja leírni .hogy hülye!!
Mobil123
@aborisz: Tudom mert én is akkor tanultam. De ki a fene alacsonyította le a szakmunkásképzőt vagy a gimit?Ki tette tönkre a tanműhelyeket? Ki vette el az értékét az érettséginek?
aborisz
@Mobil123: Egy biztos, nem én voltam!
nahát
@Mobil123: A képzett szakmunkások munkavégzési morálja és hozzánemértése!
Mobil123
@aborisz: Hát én sem!
(Kiváló tanműhelyben és oktatókkal voltam anno akik a szakmára tanítottak, és 3. év második felében kiváló szabászok közt voltam akik tovább tanítottak és figyeltek rám . Hol van ez ma már? :-( Sehol. )
Mobil123
@nahát: Aha ! Ha Te mondod biztos úgy van!
aborisz
@Mobil123: Elárulok nagy titkot! Nem voltam egy nagy minta tanuló.de a tanárok mindent kihoztak belőlem ! De ehhez szükség volt a tanárok iránti tisztelete is!Emlékszem rá 7 -es voltam és ivarélet !olyan sallert kaptam az igazgatótól egyik padból átestem a másikba! Mivel hogy taperoltam a csajokat! Elátkoztam rendesen !! Most 30 év után két kézzel ásnám ki a sírból .hogy a gyerekeimet tanítsa!!!
Mobil123
@aborisz: Olyan tanárok már nem lesznek akik Bennünket tanítottak! Sajnos! (Nekem is könnyebb dolgom lenne a lányommal az biztos!!)
Dr. Felipe
Arra azért kíváncsi lennék hogy lézer annyitisérek jankó milyen "minőségi tudással" rendelkezik.
Dr. Felipe
Mondjuk csányi elvtárs is megmondta hogy ügyes gyerek ez a lézer mert a trafikmutyit is milyen ügyesen elintézte. Lehet hogy nála ez jelenti a "minőséget."
Nil
Ez is megbolondult? Az érettségi nem csak az egyetemi képzés alapja - és semmi köze az elitséghez. Aki 14 évesen még nem tudja - márpedig akkor még nem tudhatja - merre szeretne indulni annak is kifejezetten jó. VAjon ha annyira jó pálya a műszaki akkor jelen politikusaink mért jogásznak mentek? Lehet hogy logikusabban tudnának gondolkodni ha több matekot és fizikát tanultak volna. És többet tudnának az életről egy kis biológiai képzéssel
aborisz
Nil Az egyetemi képzés alapja pont egy nappali gimi !
dr. prédikátor
Lézerannyitisér jani!! Mi a f...sz ért nyitod ki a szádat???
aborisz
Dr prédikátor faszént akartál mondani?
dr. prédikátor
@aborisz: IIIIIIGen , a lipicai fedezőménét!!!
nehogymá
a rendszerváltás elötti szocialista ipar miatt lehetett jó a szakmunkáskápzés. most hol a toszba tanuljon meg egy szakmát a gyerek?menjen a többi közmunkással a falu gigaberuházásában a könyvtár felujitásra,hátha jó kömives lesz vagy ács? csak ugy tudnának jó szakmát naprakész technológiát használni,ha a gyakorlatot minöségi helyen végeznék. van az az egy két autógyár,meg a "gyuri" akinél félhektáron állnak a rezsdás ocska bontott kocsik,azokból varázsol. nem mondom,igazi müvészet életet lehelni a régi ladákba miegyebekbe,de sanszos ,hogy elöbb utóbb elfogynak "betegek" a korszerübb autokhóz meg kicsit több kell .
Nakimaga
"Lázár: csak az menjen gimnáziumba, aki egyetemre készül"
-- a gimnázium eddig is erről szólt !
joopapa
Janika te nooormális vagy, tele van a fidess maffia olyan emberekkel akinek még szakmunkás papírt se adnék! Ott a kövér Laca apai felmenői hithű kommunisták voltak, felvételi nélkül került be ugymond káderlappal az egyetemre amit hét év alatt végzett el öt helyett y
joopapa
folyt:És a dajcse für tompika twitter és facebook huszár aki előbb lett sport miniszter mint hogy lett volna diplomája, és gondolom a vezér oda szólt adjatok neki már egy ku.va diplomát! És ott van a németh laci néni neki sincs diplomája mondjuk még el se kezdte mint a tompika! És a vezéred se egy ész kombájn, ő érte is szólt valaki hogy engedjék át, és ha nem jött volna be ez a politikai karrier akkor negyedrangú jogász lenne valahol trágyadomb alsón!
vukkocska
Komolyan mondom, ezek egyre jobban elmeháborodottak. 14 éves gyermek még nem tudja, mi szeretne lenni. Éppen azért jó a gimnázium, mert azt követően, amikor már éretté válik - aránylag - arra, hogy saját maga döntse el, mit szeretne, ha jó tanuló mehetne egyetemre, ha kevésbé, mehetne szakmát tanulni. Csupán az a kérdés, hogy kitől és hol? Mert már szakmunkás oktatók sincsenek, meg műhelyek, gyárak sem, ahol a gyakorlatban tanulhatná leendő szakmáját. A felsőoktatás költségeiről nem is beszélve, mert az van, ami 1945 előtt volt, az tanulhat, akinek pénze van.
silber13
@nahát: 14:44-re : Ezt te komolyan is gondolod? Vagy ez is olyan fityiszes sutka?:-)))
gibgab
@silber13: Ez nem sutka, ez egyszerűen butaság.
Mobil123
@gibgab: Hát az intelligenciát nem az iskolában tanítják. És ezek .. na hagyjuk!:-((
sentinel216
"Sima" gimibe eddig is azok jártak, akik tovább akartak tanulni. A szakérettségi már egy más kérdés. Pl. mezőgazdasági gépszerelő szakma, ruhakészítő - varró szakember kap a szakma mellé egy érettségit, amelynek a minősége megkérdőjelezhető, mert ezek a diákok egy héten max. 2 napot töltenek iskolapadban, a többit a műhelyben. Tehát nem érhetik el a "csak sima gimisek" színvonalát. Ezért a két érettségit meg kellene különböztetni egymástól. Volt olyan szakérettségis beosztottam, aki nyomtatott nagybetűkkel írta alá a fizetési jegyzéket és nem tudta milyen államformában élünk. Az a baj, hogy él még a hiedelem, hogy akinek érettségije van, abból "fehér köpenyes irodista" lesz.
JAJMÁR
@sentinel216: 19:28 Hirtelen hogy elkezdték magyarázni az oktatást. Még bebizonyítják, hogy a rendszer tökéletes, de a "sok fránya" nebuló gimibe jelentkezik. tanul.
Á, nincs ebben semmi lenézés, hogy is lehetne, hiszen ők a zemberek érdekeit képviselik.

Egyszerűbb lenne a szakma oktatásának minőségét emelni, a végzett szakmunkásoknak munkát adni, ez a probléma fel sem merülne.Minden gond a befektetések hiányából, a munkanélküliségből adódik. A Lázár kijelentése a problémát nem oldja meg, és nem is hangzik jól. Tényleg, ő hova járhatott suliba?
rokkantnyugdijas
Na, Jani! Életedben először végre jót szóltál!!!

jeles(5)
Lázár György
JAJMÁR
@sentinel216: 19:28 Bocs, én "teszik" -re akartam kattintani, de most látom, hogy a "válasz erre" sikerült :) Szóval, a beírásom nem Neked válasz, hanem mindenkinek számom :)
darwin
@sentinel216: Valószínű,hogy az elmúlt tíz évben nem volt továbbtanuló gyereked."Sima" gimibe az megy,aki nem fér meg az osztálytársaival hatodik osztályban,így hatosztályos gimibe megy,hogy megszabaduljon a társaitól,vagy az,aki tovább tanul,de még nem tudja hol,milyen szakon,vagy az,aki hármasnál jobb,de nem tudja,hogy mi lesz,ha nagy lesz,vagy az,aki nagyon is tudja,és benyalja magát valami nagynevű egyházi gimibe.A szakközepekbe is több réteg megy.Aki már tudja,hogy mérnök lesz,az a szakirányú fizika,matematika,biológia,informatika szakos szakközepekbe megy,majd innen az ELTE, DE ,vagy a műszaki főiskolák felé .A művészeti szakközépiskolák is sok továbbtanulót vonzanak.Vagy ha vadász szeretne lenni,olyan szakközépbe megy és ha jól tanul,mehet az agrár,vagy egyéb szakokra a főiskolán,egyetemen.Legalább van rálátása a leendő munkájára az érettségi előtt.A szakközépiskolákban sem kapnak szakmunkás bizonyítványt,mint régen.Csak akkor van szakmai végzettsége,ha az érettségi után ottmarad technikusi,vagy szakmai képzésen.
kkalman
Valamikor, amikor én jártam suliba, tanítottak olyan szakmákat, ahová felvételi követelmény volt a gimnáziumi érettségi. Nem minden gimnazistának voltak egyetemi álmai. Jó néhányan "csak" azért koptatták a gimiben a padot, hogy választott szakmájukat tanulhassák.
Nem tudom, napjainkban van-e még olyan szakma, amelyiknek a tanulásához feltétel a gimnáziumi érettségi, de...
Van az országban számtalan szakközép iskola, ahol négy év tanulás után a tanulók egy szakmai érettségit kapnak a mindenhol kötelező magyar, matematika, történelem mellé, és itt van a nagy DE! A SZAKKÖZÉP ISKOLA NEM AD SZAKMÁT!!! Magyarul, négy évig tanítják a semmit.
A szakiskola nem ad érettségit, holott sok helyen megkövetelik a szakma mellé.
Mielőtt bárki lehurrogna, elárulom, a szakközép iskolai verzión két gyereket sikerült "átnyomnom". Az egyik már végzett az egyetemen, csakhogy legyen szakmája. A másik most küzd vele, mert a technikusi oklevéllel sem tudna elhelyezkedni, amit érettségi után szerzett, plusz évet töltve az Alma Materben.
Valamit,ááá, dehogy! Mindent sikerült a közoktatásban lenullázni, és akkor jön ez a lézer Jankó, hogy ő tudja a tutit. "Csak az menjen gimnáziumba, aki egyetemre készül."
Na, ez a vicc! Fitymaszék akarják eldönteni, kinek milyen iskolai végzettsége legyen. Ehhez előbb rendbe kellene tenni a közoktatást, de nem fitymasz módra, mert akkor csak a képzetlen fideszbirkák száma fog szaporodni.
sentinel216
Köszönöm az észrevételeket. Hozzáfűzném, hogy ember legyen a talpán, aki a mai oktatási rendszert átlátja. Állami, magán, egyházi intézmények gyűrik egymást követhetetlen oktatási rendszereket favorizálva. Még talán annyit, hogy az intelligencia és a műveltség nem csak iskola és papír - érettségi bizonyítvány - függő. Nem mindegy, hogy valakinek futball relikviákkal van tele az otthona, vagy több tízezer példányos könyvtárában érzi magát otthon. Mindemellett előfordul. hogy valaki jogi egyetemen szerzett szociológiai végzettséggel, mindenféle további képzés nélkül vezethet egy országot, olyan emberekkel körülvéve, akik hoci - nesze módszerrel kiszolgálják őt és saját érdekeiket.
tavaszi
egyetértek, maximálisan aki egyetemre akar menni az menjen gimnáziumba, azt a müveltséget ...FELTURBÓZOTT. szakiskolában is meglehet szerezn iazoknak akik nem egyetemen akarnak továbbtanulni. apámnak nem volt érettségije...nekem van...és sokkal műveltebb volt ...mert érdekelte minden..és hozzáolvasott. arról nem beszélve,hamarabb válik keresővé aki 8 -dik után 4-évet szakmár
t tanul..és 18-éves krában már pénzkereső..
deviance
ha az a cél hogy elhülyítsék a magyar népet, akkor kurva jól csinálják
verőce21
Mi ebben az új? ez igaz volt már 40 évvel ezelőtt is! :)
szaboria1
Agyament Lázár érettségi nélkül nem lehet tb, könyvelő, és sok másnak ügyintézője.
szaboria1
@verőce21: Ne beszélj butaságokat akkor volt pályaválasztási tanácsadás is, még azt is vizsgálták az adott szakmára megfelel e a tanuló. Ott már rögtön kiszűrték érdemes e közép iskolába mennie vagy szakmát tanuljon.
gybognarjr
A Lézer Jankó a #2 maffia rablóvezér, be sem szabadna engedni becsületes emberek közé, nemhogy fiatalok, gyerekek közé! Mit is kiabált valaki a Mesterházy előadásán? "Kötelet!" Mint sok-sok más becsületes ember, osztom véleményét!
Vizual
Az a helyzet, hogy pont nem igaz. 40 évvel ezelőtt mindenkit gimnáziumba küldtek, vagy 3 éves szakmunkásképzőbe. Ettől lettünk ilyen, a tudományban jól teljesítő ország.
Ez már megint hasonlít a mindenki annyit ér...kiszóláshoz. Ezek lebutítanak bennünek a CÖF szintjére. És a sok FIDESZES aki már most bunkó, még aszisztál hozzá. Mert ugye a butaság nem fáj, és kellemes állapot sokaknak. Örömködjetek csak, hogy a gyermekeitek agyalágyult seggfejek lesznek, mint azok akik úgy gondolják, hogy az ö gyereke professzor lesz, mert FIDESZES: Hát igen ! Ahogy rájuk jellemző, megveszik a diplomákat, mert ugye a FIDESZ rendszerben csak pénzed legyen. Aztán már miniszterelnök is lehetsz. Bunkó fideszes bagázs.
Vizual
A FIDESZ az egyre nagyobb lemaradásunkat, mindenben, úgy próbálja behozni, hogy a követelményeket nyomja lefelé. Olyan nyilatkozatok hangzanak el amiből látható milyen elmeszinten áll az aki fideszes. Nem értenek semmihez. Fazekas úr ugye az adóbevallásában "ly" ír "j" helyett. És nem a bevallási nyomtatványt cseréli ki, hanem áthúzza és úgy tölti ki. Ehhez valóban nem kell még csak általános iskola sem.
bretagne
Mindenki menjen egyetemre, aki akar. Nem kell elvenni a tanulás lehetőségét senkitől!
Dr ATEISTA
Vécére pedig csak az menjen, akinek kakilni kell...
Csizmás Kond
Nem jól fejezte ki Jankó magát. Mindegy ki hova jár iskolába csak ne sírjon, hogy nem tud megélni azután mert amit tanult senki nem értékeli.
lenhardtibolya
@rokkantnyugdijas: Tévedés! Nem jól szólt ez a lázár, sőt! Az általános iskola elvégzése után a legtöbb gyerek még nincs tisztában azzal, hogy mi szeretne lenni felnőtt korában. (Még emlékszem, hogy naponta más és más elképzeléseink voltak, felmerültek a különféle szakmák, de a gimnázium volt a megoldás, és csak azt követően a szakterületen való továbbtanulás). Azt hiszem itt inkább arról van szó, hogy szakmunkásnak küldené a srácokat ez a nagyszájú figura. Lehet, hogy ő is pályát tévesztett...
Hellcat
Van elég sok "érettségi utáni szakképzés"...azokkal mi lesz? Vagy kapásból elmegy szakmunkásba vagy baszhatja? köszönjük fidesz.
magyarbakancs
Lázár úr!
Mi köze van önnek ahhoz ,hogy valaki továbbtanul -e ha gimnáziumot végzet.?
És mi köze van hozzá,hogy gimnáziumba megy valaki tanulni?
Meg kérném szépen foglalkozzon azzal a bizonyos lóhoz tartozó szervivel.
Fradigege
Csak az legyen polgármester, aki 47 ezerből meg tud élni, kis köcsög!
nusika
Érettségivel is lehet valaki miniszter!!! Talán, ha jól tudom, kormánypárti??? És még hányan vannak vezető beosztásban? Bábukból sok kell a fidesznek!!!
Fradigege
Ez állandóan megmondja nekünk a tutit.
összefogás
Hát ez még "hülyébb" ehhez a témához, mint a vezére a BALTÁS VEZÉR!!!
Mit akar tenni a 12 osztályosokkal?
Na ezért is takarodniuk kell a közéletből!!!
BALOLDALI ÖSSZEFOGÁST!!!
verőce21
@szaboria1: (04:29) Ezért a válaszért kár volt ilyen korán kelned, mert nem egészen így van, ahogy írod! :)
nemjoezigy
Ez egy beteg! és mégis milyen magas beosztásban van:-) vagy :-(
mert:
1. nem tudja minden fiatal a 8 osztály után, hogy milyen pályát válasszon
2.akinek van lehetősége, anyagi és észbeli az igenis előbb érettségizzen le,...
3. még a fideszesek mondták, hogy kiművelt emberekre van szükség (azt is, hogy a lehető legtöbb felsőfokú legyen, szerintem ez azért túlzás ilyen foglalkoztatási viszonyok mellett)
ENNYI sajnos nagy az ISTEN állatkertje!
szaboria1
@verőce21: Akkor kellek amikor akarok nincs hozzá közöd. A lényeg, mások is így emlékeznek.
gibgab
Meggyőződésem szerint a gyerekek zöméről 14 éves korában még nem derül ki, hogy lehet-e belőle un. elit. (Ennek több oka is lehet.) Nagyon nem szeretem ezt a kifejezést: elit. Sokkal pontosabban kellene fogalmazni: kiváló képességekkel rendelkező, tehetséges. Ha Lázár "úr" is így gondolta...
verőce21
@szaboria1: (18:57) "Akkor kellek..." - kellesz... :)
dömdödöm
Gimnáziumba olyan gyerek menjen, aki egyetemen akar továbbtanulni, ehhez kvalitás, képesség, elszántság kell – mondta.
És pénzes szülői háttér hogy amíg a kölök végigbugdácsolja ezt az egészet addig a szülő képes legyen finanszirozni első perctől az utolsóig , erre sajnos már nagyon kevesek képesek és itt dőlt meg minden elmélet ,mert a kölök hiba elszánt és jó képességű
el kell mennie dolgozni még idő előtt és azzal vége a nótának :-(
gibgab
democrat.blog.hu/2013/08/03/lebutitani_az_orszagot_uj_fideszes_oktataspolitika

"...mi a Fidesz valódi célja! Nem más, mint egyrészt csökkenteni az értelmiségi - vagyis tájékozott, művelt és így a demokráciára érzékenyebb, önálló gondolkodásra képes - fiatalság számarányát, másrészt előnyösebb helyzetbe hozni a vagyonosabb rétegek gyermekeit a szellemi, értelmiségi pályákon. (Úgy gondolják, jobb ha a jövő ügyvédei, orvosai és mérnökei a vagyonosabb családokból kerülnek ki, akik többségükben az egykulcsos adó nyerteseiként, eleve a Fidesz holdudvarához tartoznak.) Később a röghöz kötéssel kiteljesedett a beszűkült és távolra tekinteni képtelen Fidesz oktatáspolitika ostobasága, majd az új szakképzési törvény „feltette a koronát” művükre, amikor hihetetlenül lecsökkentette az általános, közismereti tárgyak oktatási idejét, és így egy kizárólag szakmájához konyító, de egyébként műveletlen ifjúság "kinevelését" preferálta."
Desischado
@Csizmás Kond: Elnézést, véletlenül nyomtam gombot!
Desischado
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szaboria1
Nem tetszett nekik, hogy tavaly a fiatalok ellent mertek nekik mondani és már nem csak az egyetemisták hanem a közép iskolások is.
Dr plágium
Ez teljesen hülye. Sok olyan szakma van ahol emelt szintű oktatás (volt) van, és érettségit is kaptak/kapnak a szakmunkás bizonyítvány mellé.
Persze van sok szakma aminek 3 éves képzése van.
Na de miért szüntették meg a 8 osztályos iskolákat? A 12 osztályost azért találták ki, hogy minden gyereknek legyen érettségije.
A röhej ebben az, hogy bizony vannak akik még a nyolcat sem tudják elvégezni...akkor nekik nem lesz semmiféle iskolai végzettségük?
Mangu
Ennyi erővel mondhatta volna, hogy elég a négy elemi is (volt már ilyen), osztán aki bírja marja.
mariaberta
Hogy ez a Lázár micsoda bölcsességeket tud és oszt a népnek!!!
kiskutyauto
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
lajospapa
Amikor kezdtem iskolába járni, volt egy olvasókönyvem meg egy számtankönyvem és egy vonalas meg kockás füzetem. Apámnak még ennyi sem, csak egy palatábla. mégis megtanult írni, olvasni meg számolni. Őt aki tanította tanító úr volt, és még köszönni is megtanította. Unokáimnak daru kell feladni a táskát, tudnak internetezni, az okosabb telefont nyomkodni stb. Köszönni nem.A tanító már nem úr, nem ad körmöst, hanem őt pofozzák. Közben volt ezer iskolareform, interneten a világ elérhető, csak sajnos ebből nem a jót választjuk ki. Nem az a kérdés, hogy kell tanulni. A hatalomnak nem érdeke a széleskörű tudással rendelkező társadalom létrehozása, mert a veszélyes, a tudás hatalom, de a nemtudás , a butaság a hatalom alapja. A butát ugyanis lehet vezetni. Lázár ezt akarja.
SwordFish
Ez egy sötét paraszt. >:-I

(bocs, csak a sakktáblát elemzem)

>:-D
nezelodo
Tart tőle a lézeres, hogy az érettségizettek elvesznek a számukra, mert nem mennek a birtokaikra cselédnek, hanem irány a hanyatló nyugat, ahol ötszörösét keresik majd, mint a csákvári, a felcsúti, kajászói, és a herceghalmi stb. birtokokon.
varirmag
A baj az hogy felveszik a "sima" gimikbe azokat a gyerekeket is akiknek a bizijében
kettesek virítanak. Mert kevés a gyerek (minden évben kevesebb !!) de a gimik és a gimikben tanítók száma nem csökken. A gyengén tanuló gyerekek kínlódnak,bukdácsolnak mert nem bírnak el a tananyaggal.
Tényleg csak azoknak kellene "sima" gimibe menni akiknek az a továbbtanuláshoz szükséges és akik nem bukdácsolják végig a négy évet.
varirmag
@lenhardtibolya: ""Az általános iskola elvégzése után a legtöbb gyerek még nincs tisztában azzal, hogy mi szeretne lenni felnőtt korában.""

De azzal tisztában van hogy ha azt ált.iskolában még a közepest sem éri el,akkor egy (jó) gimibe csak bukdácsolni fog ! Aztán egy, két év "parkolás" után, végleg kibukik.
Kinek jó ez ??? Legfeljebb az ott dolgozó pedagógusoknak, mert megmarad a státuszuk.
JAJMÁR
@varirmag: 21:48 Nem az a baj, hogy a gyerek oda jelentkezik, hanem az, ha felveszik. (Ez azért nem valószínű). Egy magára adó gimnázium megválogatja a diákjait, és tartja a színvonalat.

A szakmunkásképzéssel van a baj! A jó gyakorlati helyekkel. Hogyan tanulja meg a szakmát a gyerek, ha a valóságban nem tudja gyakorolni? Főleg minek, ha nem fog tudni dolgozni a tanult szakmájában?
Ezért a jobb képességű gyerekek bejelölik a gimit is, meg a szakközepet is, aztán oda mennek, ahova felveszik őket, de a lényeg, hogy az még 4 év, és addig változhat valami, (kormányváltás,fellendül a gazdaság?) meg a gyerek is jobban megismeri magát, könnyebben dönt, mi szeretne lenni... A gimnázium után is lehet szakmát tanulni... stb. Miért lenne az a baj, ha egy szakmunkás érettségizett? Nem értem... szerinted ez baj?
varirmag
@JAJMÁR: Sajnos felveszik a gyengén tanulókat is ! Kevés a gyerek, minden évben kevesebb a gyerek és sok a gimi !!! Sok a pedagógus !!!
Aztán a gyerekek "szívják meg ".Mert nem bírják az "iramot". Én csak a "sima " gimikről beszélek és a gyengén teljesítő diákokról. A többiről nem tudok semmit,így nem is tudok hozzászólni
aremy
@Dr plágium: ha a nyolcadikat nem tudja elvégezni akkor igazad van nem lesz iskolai
végzettségük de a jogosítvány az jár nekik és ezt is ott fent találták ki.
lenhardtibolya
@varirmag: Igaza van, de az viszont a szülő felelőssége, hogyha a gyermeke az általánosban közepes tanuló, akkor nem erőlteti a gimnáziumot, hanem inkább egy szakmunkásképzőt keres a srácnak, hogy valami eredmény mégis legyen és el tudjon indulni az életben egy szakmával. Lehet, hogy később, felnőtt fejjel mégiscsak tovább fog tanulni (bár erre csak kevesek képesek...)
belga
Nem tudom, hogy annak idején miért szűntek meg a technikumok -ha jól tudom ezek helyett lettek a szakközép iskolák (?)
Ma aki tanul egy szakmát (esetleg kedvvel is végzi azt a tevékenységet, amit választott) és hozzá nyelveket az sokkal jobban jár, mint aki csak gimnáziumi érettségit szerez. Kifejezetten a nyelvet és szakmát tudó fiatalokat várják nagyon is pl Németországba bevándorlóként.
Persze nekünk, akik itthon maradunk nagyon szomorú ha elnéptelenedik az ország, de a gyerekeink számára mondjuk egy humán diplománál is nyerőbb a szakma+nyelvtudás.
evacica
Ahogy Lázárt "bölcs" tanácsait olvasom, rá kellett jönnöm, hogy neki tényleg kár volt koptatni a gimnázium és az egyetem padjait, anélkül is tudott volna ilyen bölcs dolgokat mondani! Tudjuk, hogy szerinte mindenki annyit ér amennyije van neki/vagy amennyit le tudott nyúlni/ megmondja most azt isnagy bölcsen, hogy ki mennyen gimnáziumba! Gratulálok! Én meg azt mondom, hogy igen is mindenki szerezze meg a középfokú végzettséget, mert a mai gyorsan fejlődő világban még a szakmunkásnak is jó, ha rendelkezik érettségivel. Persze a fidesz okosai nem nagyon szeretik a művelt tudással rendelkező állampolgárt, mert ne adj Isten még gondolkozni is fog és nem fogja elhinni azt a sok sületlenséget amivel etetni akarják őket!
világlátó
Bárki bármit mond, de jó lenne ha sok ilyen általános iskolánk lenne. Olyan, ahol a tanulókat be lehetne csábítani okosan, ügyesen a természettudományok világába alapszinten, , hogy majd folytathassák ezt a speciális iskolákban, ki - ki a kémia, a fizika és a biológia területén, felhasználva a matematika tudományát. Kevesebb reklámmarketingasszisztens és politikai elemző, meg szociopolitodesignerasszisztens és rezsicsökkentésfelügyelőkommunikátor élne közöttünk.
csa-csa
végképp nem tudnak majd elhelyezkedni!
a közmunkán kívül mindenütt alapkövetelmény ez érettségi.
na meg a nyelvvizsga legalább középfokon. jobb állásokhoz felsőfok.
legalább lennének" szakközépek, amik érettségit is adtak.
alakul ez!
kamazuka
@lajospapa: Az a szűk elit,mely gyerekei szerint már váltó generációt alkot,a parlamentben van már.Apuka megmutatja,majd,kisfiam ezekkel így kell bánni csak így.Megosztod őket ilyen olyan juttatásokkal,szét aprózod őket,mint a kezesbárány nyalják majd a kezed.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.