A miniszterelnök kifejezetten ingerült az amerikai vízumbotrány miatt, mert nem tudott semmit az ügyről a kirobbanása előtt, és Szijjártótól a helyzet rendezését várja – írja a Népszabadság.

Orbán Viktor a probléma tisztázását várja a külügyminisztertől, Szijjártó Pétertől, aki kedden utazik az Egyesült Államokba tárgyalni. A Népszabadság kormányzati információi szerint hétfőn a kormányfő már kifejezetten ingerülten reagált a vízumbotrányra, "mert valóban nem tudott semmit" annak kirobbanása előtt.

Volt olyan kormányzati információs forrás, aki szerint az amerikaiak korrektek voltak, mert az önkormányzati választások előtt nem befolyásolták a kampányt a vízumügy kirobbantásával. A kormánytag úgy véli, hogy a botrány talán nem is került volna a nyilvánosság elé, ha a Századvég-közeli Napi Gazdaság nem hozza le a sztorit.

90 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Sajna korai volt az öröm!!!Már azt hittem hogy szégyenében/ami nincs neki/ valóban felhúzta magát!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Sajna korai volt az öröm!!!Már azt hittem hogy szégyenében/ami nincs neki/ valóban felhúzta magát!!!
Proli
Nagyon mély nyomot hagyott bennem az az interjú amit a tévé kettőnek adott a megválasztásakor 2010-ben.
Ott egész emberi hangon beszélt, talán véletlenül?
Ahogy mondta, ő felelős kormányfő lesz, tehát ha valami nem úgy működik ahogyan kell akkor bizony ő lesz érte a felelős.
Tessék mondani most miért nem váltja le a külügyérét?
Miért nem vágatja az ügyészséggel börtönbe a NAV vezetését, akik ezt eltűrték, vélhetően hasznot húztak belőle?
Nem Orbánt tartom hibásnak, hisz a gazemberek a nagykutyák háta mögött intézik saját kis aljas dolgaikat!
volvós
Nocsak !! Felhúzta magát a fönök ???
Neki kellene menni Amerikába, a petibohóc még gyerek,
és nem biztos, hogy jó szemmel nézik ott ( feltéve, hogy
beengedik ) Olyan, mint egy betanitott munkást
odaraknak egy CNC gép mellé... Na ez a skinhead
kölök annyit is ért a külügyhöz, a külgazdasághoz meg pláne !!
Láttuk az eddigi keleti " stratégiai megállapodás" maszatolását !
alte trottel
@Proli: Szegény Sztálin elvtársat is hogy félrevezették! Az a rohadék Jezsov, Jagoda meg a Berija a tudta nélkül szervezte meg a Gulágot, nyírta ki a hadsereg legjobb vezetőit, a tudta nélkül éheztettek halálra sokmillió ukránt meg egyéb csínytevések! Bezzeg, ha tudott volna róla, biztos nem hagyja, mert Sztálin elvtárs egy _NAGYON_ jó ember!
Jankó123
Többször felhúztam magam azon, hogy lehet ilyen koszban, ennyi mocsok közt normálisan élni! Ezen segíthetne egy nagytakarítás, teljes fertőtlenítéssel!
human
@Proli: De ha egyszer minden úgy működik ahogy szerinte kell, akkor miért is mondana le? Az hogy mások ezt másként látják az őt hol kell hogy érdekelje? Ő és holdudvara egy személyben Magyarország, a többiek meg csak eszközök a hatalmon tartásban.
Hellcat
Egy normális politikai erkölcsökkel bíró országban már réges-régen fejek hullottak volna. Ehelyett itt mit látunk?
"Amerika bizonyítson vagy komolyan se vesszük..."
"Amerika viccel..."
"Qrbán picit mérges lett..."
Na ne vicceljünk már...
Jankó123
Végigzongorázzák a Hobart törvény kottáját?
:-)
magyarbakancs
Orbán felhúzta magát a kitiltási botrányon.
Talán nem úgy sült el a dolog ahogy gondolták?
Most legalább papírja van róla ,hogy korrupt az egész bagázs.
szaboria1
Ja kérem n aki nem megfelelő embereket nevez ki az így jár.
Strong
Már a szemeim előtt látom a multiplakát kampányt: "AMERIKA! Tiszteletet a Magyaroknak!"
Eddig "harcoltunk" az origarchák ellen, a rezsi összeesküvés ellen, a tiszteletlenség ellen a Nyugattal, most az USA is diplomáciai atombombát robbantott ránk...
(Eddig sem Uniós, sem Nato tagállamból nem volt példa ilyenre)

Kedves Honfitársaim! Mikor hisszük már el, hogy valamit nagyon rosszul csinál a kormány. Szinte mindenkivel "háborút" folytat...
Talán a Magyar történelem legkorruptabb kormánya van hatalmon!
Jankó123
@Jankó123: ma, 09:37
Mindenkitől bocsánatot kérek, a ma, 09:37-es hozzászólásomat nem ide szántam.
Jól félre ment!
pityuka
Én a maffiakormány összes tagjától megvonnám a beutazási lehetőséget.
coni
Köztudott, hogy az amerikai ügyvivő 10 nappal korábban már közölte a kormánnyal név nélkül a kitiltás tényét.
Érdekes, hogy ennek ellenére saját újságjukból értesültek az ügyről.
bakegya
@volvós: na mit szólsz a kényszerkiránduláshoz?-elég sokáig rágódtak rajta!
Rózsika Hatházi
Azért, nem értek valamit. Horváth András, már tavaly elindította az áfa csalási lavinát, de abból csak lavinácska lett. Most az amcsik robbantottak, amiből azt a konzekvenciát vonták le egyesek, hogy ez csak bolhafing. Orbán eddig hallgatott, mint az a bizonyos a fűben, ragyástódi a vasárnapi Szabad szemmel-ben viccnek titulálta. Lézerjani félrebeszél, kiaf@szom tompika bombázásra készül. Most meg kimegy a kakadu szógyártó kiosztani pár sallert, meg kokit.
Egy normális országban ilyen botrány után, már lemondott volna a kormány.
Ezek után, én is levonom a konzekvenciát, miszerint ez egy nem normális ország. És ezt még tetézi egy nem normális kormány is.
Manhattan
Minden botrány után napokig sunnyog, mire megszólal. Megvárja, míg lecsendesednek a kedélyek.
andras314
@bundi: A külügyminiszter úr annyit dolgozik, hogy még nem volt ideje beszélni a helyettes államtitkárával
karma1
@Jankó123: Szerintem pedig nagyon is ideillik a hsz-ed: mocskos Augeiasz istalloja a kormany, raferne egy fertotlenitos nagytakaritas, ugyhogy Neked semmiert nem kell elnezest kerned...:o))
karma1
@tivoli: Sajna, sem a Tiedet , sem pityukaet nem tudtam kinyitni...:o(((
Most aztan jo szomoru vagyok...:o(((
karma1
orban bealdozza hulyepetyat ebbe a botranyba: ha fiaskot vall petya "odaat", akkor orban legfeljebb azt fogja mondani, hogy petya meg csak egy hete van a posztjan, nem tudott minden ugyben elmelyedni, masra keszult, amikor most Luden kisasszonnyal fog targyalni, es kulonben is tobb tiszteletet kerunk Amerikatol...:o((

Akarmi fog tortenni kedden az USA-ban, arrol a kormany kenytelen lesz azonnal tudositani, mert mindenki varja, hogy mit intezett az ugyben petya, ha mar az ujsag jol telekurtolte ezzel az uggyel a kozvelemenyt
tivoli
@karma1: pedig mindkettő nagyon aranyos :-))
Jankó123
@karma1: Nem a takarítós ment félre, hanem a Hobart törvényes, hárommal lejjebb! Azért, köszönöm neked!
:-)))
Toby
Jajjj wazzegh, már megörültem, hogty Orbán végre talált egy arra alkalmas fát, amelyre felhúzhatja magát !
Toby
Tovább ütik a korrupciós kormányt !

Ha Magyarország az EU tagja akar maradni, akkor az EU-nak joga van számon kérni a kormányán az európai szokások és szabályok betartását - mondta az Európai Néppárt ( a Fidesz testvérpártja !!!) képviselője a magyarországi médiaviszonyokról rendezett meghallgatáson Strasbourgban. összeurópai kérdés.

A Fidesz európai pártcsaládjához tartozó Frank Engel éppúgy kritizálta az EU normáival össze nem egyeztethető magyarországi intézkedéseket, s médiatörvényt, ahogy a többi frakció képviselői, s abban is egyetértettek: a sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás ügye összeurópai kérdés.

A magyarországi sajtószabadságot és a szabad véleménynyilvánítást fenyegető kormányzati intézkedésekről rendeztek hétfőn este meghallgatást Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) eheti plenáris üléséhez kapcsolódóan. A vitát Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokrata Koalíció (DK) két képviselőjének kezdeményezésére a Szocialista és Demokrata frakció szervezte.
Infinety network
A két képviselő bevezetőjében hangsúlyozta, nem a magyar belpolitikai vitákat akarják külföldre "kivinni", ám szerintük a sajtó- és véleményszabadság kérdése európai ügy, és annak korlátozását is európai szinten kell megvitatni. A sajtószabadság helyreállítása magyar nemzeti érdek, ezt szolgálja ez a kezdeményezés is. Cáfolták azt is, hogy a strasbourgi vita a baloldal belügye lenne: a szocialista, liberális és zöld frakciók mellett az Európai Néppárt is képviseltette magát. Külön kiemelték, hogy nem csak a sajtószabadság, hanem a médiapluralizmus is veszélyben van Magyarországon, a falvakban és kisvárosokban élők egyáltalán nem férhetnek hozzá független véleményekhez.

A meghallgatás Dunja Mijatovic EBESZ-szakértő videó üzenetével kezdődött. Elmondta, a magyar sajtószabadságot érő restrikciókra mindenkinek oda kell figyelni Európában, és mind a tagállamokban, mind pedig a tagságra pályázók körében óvni kell a média szabad működését. Mint mondta, folyamatosan...
rosalinda57
Nagy sz¤r van a levesben, nem jön az alapítványból a 2 milliárd Felcsútra ?
verőce21
"...a botrány talán nem is került volna a nyilvánosság elé, ha a Századvég-közeli Napi Gazdaság nem hozza le a sztorit." - akkor a Napi Gazdaságnál voltak korrektek? - (mert az önkormányzati választások előtt nem befolyásolták a kampányt a vízumügy kirobbantásával)?
Toby
Ezen bezzeg nem húzta fel magát a gengsztervezér !

"You are here: Home » Ellenszék » A Gripen-ügy
A Gripen-ügy
2014 március 20 12:34 de.29 comments

Miközben hazánkban pitiáner korrupciós ügyekről folyik a vita, feledésbe merült Magyarország történelmének talán legjelentősebb panamája: a Gripen-ügy.

Íme egy kis emlékeztető:

Zöld utat kaptak mindenhová, sorra keresték fel a képviselőket, katonákat azok a lobbisták, akik a több kormánycikluson keresztül húzódó vadászrepülőgép-beszerzés idején Magyarországon tevékenykedtek – ahogy az ügyet közelről ismerő egyik politikus fogalmazott: hihetetlenül nyomultak. Kideríthetetlen, munkájuknak mennyi köze van a legnagyobb hadi tender meglepő fordulataihoz: az Orbán-kormány döntéséhez a közös NATO-műveletekre alkalmatlan Gripenek bérléséről vagy ahhoz, hogy a Medgyessy-kormány – miután nem tudott kifarolni a szerződésből – milliárdokkal növelte a megrendelés értékét. Az biztos, hogy egész világon csak négy ország hadseregének kellett a Gripen.

Orbán Viktor miniszterelnök általában a fontosabb döntések alkalmával jelent meg a nemzetbiztonsági kabinet ülésén, 2001. szeptember 10-én eljött. “Sorra hangzottak el a vélemények a különféle vadászrepülőgépekről, a honvédelmi tárca – ahogy azt mindenki várta – az amerikai F-16-os vásárlása felé hajlott. Azután a kormányfő szünetet kért, és a kisgazdapárti honvédelmi minisztert, Szabó Jánost hátrahagyva, félrevonult Varga Mihály pénzügy-, Matolcsy György gazdasági és Pintér Sándor belügyminiszterrel” – így emlékezett vissza az ülés több résztvevője arra, mi történt a kabinet szeptember 10-i ülésén.

Simicskó István, a Fidesz akkori nemzetbiztonsági államtitkára szerint Orbán ezután elment, az ülés folytatódott, majd Pintér Sándor belügyminiszter, a kabinet elnöke bejelentette: a Gripenek bérlésére vonatkozó svéd ajánlatot fogadja el a kormány. “Óriási csönd lett, amikor kimondták a győztes nevét” – emlékezett egy jelenlegi kormánypárti politikus, aki állította, szintén jelen...
Toby
“Óriási csönd lett, amikor kimondták a győztes nevét” – emlékezett egy jelenlegi kormánypárti politikus, aki állította, szintén jelen volt. Az ülésről – természetesen – nem készült jegyzőkönyv, mindössze a határozatokat rögzítették egy összefoglalóba, amelybe viszont hiába szerettünk volna belenézni, mert – természetesen – titkosították…

Csak hogy tudjátok, milyen nagyságrendű üzlet volt ez: kb. 220 milliárd forint, mai értékben legalább 500 milliárd. Az osztrák közvetítő állítólag 8 millió dollárt tett zsebre.

Ezzel senki sem foglalkozik? Vagy talán mindenkinek vaj van a fején?

Ez a bizonyos osztrák közvetítő, Mensdorff-Pouilly gróf és társasága elleni megkeresésre a magyar ügyészség a svéd ügyészségnek azt válaszolta, hogy Magyarországon nincs Gripen-ügy és Magyarország nem kíván részt venni a Stockholmban folyó vizsgálatban.

A Gripen-gyártó cég svéd-angol tulajdonban áll, ezért folyt a nyomozás párhuzamosan a megvesztegetői oldalt vizsgálva, ahol rövidesen a nyomozók eljutottak a grófhoz és cégéhez. A BSA konzorcium horribilis (teljesen szokatlan mennyiségű) jutalékot fizetett ki a grófnak, aki Prágában és Budapesten eredményesen lobbizott. A kereskedelmi gyakorlat szerint jutalék a hatékony közreműködésért jár, vagyis a gróf győzte meg a prágai és budapesti vezetést.

Ez a meggyőzés szinte semmiféle szakmai háttérhez nem kapcsolódik. A Gripenek nem NATO-kompatiblisek. (Ezért számos kiegészítést és átalakítást kellett elvégezni, hogy hadrendbe lehessen állítani, ami plusz költség volt.)

Az biztos, hogy a gróf a túl magas jutalékból könnyedén fizethetett a kormányzati tisztviselőknek. Prágában már az előterjesztés is a Gripenekre szólt (úgy tűnik, a gróf olajozottan olajozott), míg Budapesten Orbán Viktor szanzsén megpuccsolva a kormányülést, s azt hátrahagyva a belügyminiszterén keresztül kinyilvánította a döntését: mégis a Gripeneket veszik meg a HM szakemberei által tett előterjesztéssel szemben. Ez a forgatókönyv azt sejteti, hogy ez Orbán egyéni...
Toby
Ez a forgatókönyv azt sejteti, hogy ez Orbán egyéni akciója volt, mert már akkor is egy személyben döntött mindenről, legfeljebb a kétharmad híján jobban meg volt kötve a keze.

A Gripen-ügy elkenése eredményezte, hogy a későbbi, szocialista kormány adottságként fogta fel a Gripenek kiválasztását (nem felbontották a szerződést, hanem bebetonozták), és “ha már lúd, legyen kövér”, ő is beszállt a szerződés bővítésébe, vélhetően hasonló megfontolásból, mint elődje.

Amire kíváncsi volnék, hány millió dollár kerülhetett Orbán zsebébe? Mert így már – a zsíros állami megbízásokat szűk körben megkapó haverok visszacsurgatásaival megtetézve – érthetővé válik Orbán gyarapodása – nem csak hasi körméretben…

Oszt' jó napot, méghogy korrupció...olyan itten nem nincsen...
coni
@verőce21: a századvéges napi akkor hozza nyilvánosságra az ügyet amikor mondják neki. Ha Te ezt korrektségnek nevezed, tedd.. (nem mellesleg Heim is érintett lehet).
Toby
@coni: Attól tartott a Századvég(bél), hogy mások megelőzik !
Toby
@verőce21: Vagy hangulatot akartak kelteni a jenkik ellen, hátha együtt zokog a magyarság ilyen csúnya, ronda gonosz lépésen ! Nem ?
coni
@nyanya001: Az átlag ember érti már miről van szó, (évek óta minden szinten jelzik a kormánynak a mindent átszövő ÁFA csalásokat), egyedül a kormány nem tud semmiről:

Ma Varga bejelentette, marad a 27% ÁFA (és az ezzel együtt a csalási lehetőség).
nyanya001
@coni: Nem akar tudni mert a haverjaik velük együtt nyakig benne vannak !
Toby
Jön október 23.-a "itt az idő" egy jó kis tökös, korrupció-ellenes tömeges megmozdulásra !!!
bencemacska
@coni: És az újság honnan tudta, ha nem tőlük? Talán érintett a tulajdonosi köre?
nezelodo
Felhúzta magát, (egymást hergeltük mondta egy interjúban az apjával való viszonyát részletezve), most is ilyesmi történt, csak úgy nemzetközileg. Viszont elfelejtette, mi lett a következménye az ifjúkori vitájának a faterral... Másnap alig tudott fölkelni, vallotta.
vadsanca
"Orbán felhúzta magát a kitiltási botrányon" Remélem utóljára!
coni
@bencemacska: ami a századvéges Napi Gazdaságban megjelenik (nem tévesztendő össze a napi.hu-val) az cirka olyan mintha a KormányHun jelenne meg. Lektorálva van. De az MN újabban megvicceli őket.
Rózsika Hatházi
Néztem a tévéhíradót. Egy riporter megkérdezte a vezírt, hogy tud-e neveket. Erre, orbánviktor úgy nézett a riporterre, mint egy darab szarra és válasz nélkül tovább ment. Kiaf@szom tompika, meg már megint mindent a baloldal ármánykodásának állított be. Megnéztem tompikát női szemmel is. Hát, mit is mondjak? Ha aranyból lenne a cerkája, akkor sem kellene. Ezt a fazont, az oroszlán is sírva enné meg, utána kapkodná befele a Bilagithegyeket.
Azért, egy ilyen nem kis botrány után nem lenne ideje visszavenni az arcából? Elképzeltem, ha ez az elmúúúútt nyóóóócévben történt volna, nem csak a tévészékház égett volna, hanem a szalmakazaktól kezdve a zsúptetős házakig, az egész ország.
Tulipánfa
Nem csodálom, ezt a disznóságot, ami az USA reakcióját kiváltotta, nem tudja a szervilis gépezetével eltusolni.
Magyarország jobban teljesít, de csak a korrupció, a mutyi terén.
bencemacska
@coni: Igazad van, a tulajdonos is (ön) cenzúra alatt van.
Az MN tevékenysége alapján azt tudjuk megállapítani, hogy Simicska melyik oldalon áll
verőce21
A kormányra a tengerentúlról próbálnak nyomást gyakorolni, mivel több gazdasági érdekcsoporttal menetelnek szembe Orbánék.
Óriási csalódást okozott Washingtonban az ellenzék idén tavaszi csúfos szereplése, ráadásul komoly összegeket invesztáltak a mögöttük lévő alapítványokba, és úgy tűnik, ez a pénz elveszett.
dzurinda
@verőce21: Ez nem nyomásgyakorlás, hanem szimpla korrupció elleni küzdelem. Nagy különbség. Köszönjük az USA-nak, hogy kiáll a nemzeti érdekeink mellett!

"Óriási csalódást okozott Washingtonban az ellenzék idén tavaszi csúfos szereplése, ráadásul komoly összegeket invesztáltak a mögöttük lévő alapítványokba"

Komoly összegeket? Akkor miért mindenhol a Fidesz plakátjai voltak, miért ment az összes csatornán az ő hirdetésük? Az ellenzéknek nem futott ezekből a "komoly összegekből" kampányolásra?
verőce21
@dzurinda: (21:17) Nem fog történni semmi!
"Problémát okoz a tengerentúlon, hogy az Együtt-PM-re nem lehet felépíteni egy nagy baloldali néppártot, ráadásul a "nagyformátumú" Bajnai Gordon is távozott a magyar közéletből." :)
dzurinda
@verőce21: Azért itt szerintem másról van szó, szimplán korruptnak találnak egyes embereket, szervezeteket. Még egyszer, köszönet érte, hogy így kiállnak értünk, magyarokért!
verőce21
@dzurinda: (21:27) Igazán hálásak lehetünk az amiknak tényleg. :D
(Azért '56-ért lenne még törleszteni valójuk.)
dzurinda
@verőce21: Igen, a demokráciánkért való kiállásuk fantasztikus!
Fradigege
Itthonról szivárgott ki a hír. Tudott itt mindenki mindenről. A Magyar Titkosszolgálatnak lila fingja nem volt az egészről. Sőt, a korrupt NAV igazgató elvtársnőt is becsapták. Ő felel az egész NAV-ért, de semmit nem tud. Petike nem említette amikor a zsírmore bíztatta a luxus villa megvásárlásakor? Hintik itt a púdert. A zsírmore és bandája lebukott, így most megy a mosakodás, hogy semmiről nem tudott. Nagyon csúszó-mászó banda.
dzurinda
@verőce21: Igen, bár már az elején is mondtam, hogy az USA áll ki Magyarország érdekeiért, míg a kormányunk sajnos nem :(
verőce21
@dzurinda: (21:43) Akkor saját hálódba keveredtél!

továbbá: "..., míg a kormányunk sajnos nem (áll ki) Magyarország érdekeiért" - emiatt a rosszindulatú, ráadásul hazug megjegyzésedért - itt befejeztem veled!
dzurinda
@verőce21: "Akkor saját hálódba keveredtél!"

Miért? Mindvégig ugyanazt állítottam.

"emiatt a rosszindulatú, ráadásul hazug megjegyzésedért - itt befejeztem veled!"

Érvekkel cáfolj, kérlek. Véleményem szerint az áll ki az országunk érdekei mellett, aki küzd a korrupció ellen. Jelen esetünkben pedig ez az Egyesült Államok. Te nem így gondolod?
Desischado
@Proli: Bocsánat, téves lájkolás! Még hogy orbán nem hibás?! Az ő tudta és beleegyezése nélkül ezek moccanni sem mernek! Ő a legfőbb rabló!
Persze, hogy ingerült, mert ebből nem tud olyan könnyen kimászni! Most nem fanokkal, meg birkákkal van dolga! Tisztelet a kivételeknek!
Knapp75
@verőce21: " Igazán hálásak lehetünk az amiknak tényleg. :D
(Azért '56-ért lenne még törleszteni valójuk.)"

És az oroszok 56-os szerepe? Tudod, ők azok, akiket éppen szopkodtok! ;)
bakegya
Hagyjuk már ezt az 5-ről a 6-tolást...56-ot is mindenféle politikai értékkovácsolásra használják fel már amióta csak kicsinálták!-A titkosítást kik tartják érvényben???
A lényeg itt a korrupció,a bűnözés ténye,méghozzá törvényhozó kormányszinten és annak diplomáciai következményei!-MI AZ ,HOGY NEM TUDOTT SEMMIT?!
Az orbánkormány tagjai csakkk egymásra mutogathatnak!!!
A felcsuti maradona és csapata pedig hallgat,és még vicc kategóriába helyezni is van képe az adócsaló főkutyagumija a tényt-nyilvánosság előtt!
GYŐZTÜNK-NAGYON GYŐZTÜNK-FOLYTATJUK,átszabjuk az Európai Uniót is.-miközben körülöttünk mindenkit bevédeni készül Amerika,mi pedig fegyvertelenek vagyunk?-nem véletlen hogy nálunk se követ,se állomásozó szöv csapathadtest!
A környező szomszédaink is távolságtartásban.
TRanzitot csinál magyarországból,(a polgárokból meg hülyét,vagy halottat,kivételek a csókosok,a strómann a haverok!-Az EU-MILLIÁRDJAINAK ELTÜNTETÉSÉN FÁRADOZVA RÖPÜL A GAZDASÁG-MIKÖZBE MAGYARORSZÁGON TALÁLHATJUK NEMSOKÁRA PUTYINT-hA EGYÁLTALÁN TÚLÉLJÜK.
mate03
@Desischado: Azt hiszem ebből a szarból,nagyon nehéz lesz,szagmentesen ki mászni!Az hogy nem tudott semmiről, szemen szedett hazugság! A volt adó szakértő,minden,terhelő bizonyítékot át adott a rendőrségnek!Történt valami? Az adó hatóságra bízták a belső vizsgálatot!? Magyarul a bűn el követő vizsgálja meg hogy csinált e valami disznóságot! Ez a Magyar igazság szolgáltatás!
kukac50
Nem felhúzni kell magát,hanem vizsgálatot indítani azokkal szemben akiket kitiltottak. Kideríteni kikkel álltak kapcsolatban. Honnan hova vezetnek a szálak.
Akkor lehet,hogy Orbánig érnek a szálak
2 éve adott tájékoztatást az Egyesült államok, azóta lett volna Orbánnak ideje megszüntetni a korrupciót.
Itt is úgy kellene eljárni, mint a Norvég alapnál 50 TEK személy vonuljon ki.
Letartoztatás íratok számítógépek elkobzása .
alte trottel
@verőce21: Neked mennyi jutott belőle, hogy ilyen vehemensen véded?
herczeg0210
Orbán nem húzta fel magát, reggel is láttam a TV-ben ott kóválygott, zsebre dugott kézzel és zsebhokizott.Nem lesz olyan szerencsénk, hogy felhúzza magát...
Proli
Én megtartom magamnak a jogot, hogy bárkiről feltételezzem a jót!
Nem zavar ha ezért többen lenéznek, de aki Jézus tanait ismeri az nehezebben ítélkezik önmaga hibáit ismerve.
csa-csa
Obamáék helyébe én is felhúznám magam ha az országom kárára idegenek korrupciói kerülnének napvilágra. Persze ott is van, de azt megoldják "házon belül"!
igazuk van! ki velük az országomból örökre!!! és ez legyen itt is érvényes!!! A mi kárunkra se garázdálkodhasson senki. oda-vissza..! ez így fair.
Főlökött
Min is kell csodálkozni, hogy felhúzta magát ?

A média nagy része már a Fidesz-esek kezében, így a média tartalmat felügyelik rendesen, M1-M2,TV2. RTL-nél nem jött be nekik. Szakavatott szervek vezetőit is ők állították, ők nevezték ki, így probléma ott sem lehet-lehetne.
Mégis kiszivárgott a hír arról, hogy nem az elmúlt 8 év, az elmúlt 4 év és csontváz hegyek hullanak, miaz, hogy hullanak, ömlenek...általunk állított személy(ek) zsarol-nak, korrupció gyanús cselekményeket folytat-nak, kényszerítenek. Így nem kívánatossak egy demokratikus országban, mely ország jogrendszere nem hétről - hétre változik és nem is visszamenőlegesen, kiszámíthatatlanul.

Merkel sem beszél velem, sőt még nem is fogad. Miniszteremet Ámerikásban is csak a portás fogadja.
Internet forgalmazást is most adóztatni szeretném, mivel kevés a lé, csak mondjuk ilyeneket mint a kaszinó tulajdonos, fiatal feleségével adókedvezményben részesülnek, mily véletlenül. Nem egy tétel lenne ? Közel azonos tétel, csak egyik egy személyre, másik egy országra kivetítve :(. De ne is ragozzuk tovább.

Szóval inog a felépített kártyavára rendesen. Ezek után ne lenne ideges ?

Én is az lennék a helyében! A szabadságharcos dolgot már elpukkantotta, így valami nagyon újjal és érdekessel kellene előállnia, ami nincs jelenleg, de lehet a közpénzből agyon dotált szaktanácsadók, majd kiötlenek valami cifrát és érdekeset számunkra. Legalább ők tudják, miért kapják a fizetésüket, ha már egyesek nem...
Na ettől én is ideges lennék :))
Toby
@verőce21: Ja ám és az étolajmutyival mi a f@szom van ? A CBA-val mi a f@szom van ?
A NAV-os bűnöző szuka miért szórta szét a legütőképesebb csapatot ?
Hány Áfa-csaló cukorbárót csuktak be eddig ? Hány számlagyáros rohad a sitten ?
Mi van az 51, ránézésre is gennyes Polt-mentes üggyel ?
Hogyan kerülhet 400 méter járda 1.9 milliárdba ? Platinából lesz ? Felcsúton 1 Km-es útszakasz 1.7 milliárdba ?

Csak kérdezem..."nyalni csak úgy lehet, ha odatartod a végbeled..."
Toby
@verőce21: Csiszold az agyad, de az mno erre alkalmatlan ! Most kapkodnak fűhöz-fához, hogy vajon mire lehetne még ráfogni a jenki lépést, amely szövetségesek között példátlan, de ez egyben azt is jelzi, hogy megalapozott lépésről és vizsgált háttérről van szó !
Arra minden esetre alkalmas a beutazási tilalom, hogy a bili maradék szara is kiboruljon, bele a mocskos pofájukba !

Apropó:- a NAV-os nőstény még szabadlábon korruptkodik ?
Gyuri Géderről
Kerestem, hogy hol. Elnéztem volna a talpa alatt.
vadsanca
@kukac50: Csak egy baj van! A magyar TEK is a kormányból él. De tudod a törvény nem mindenkire egyformán terjed ki, úgyhogy már ez is korrupció!
verőce21
@Toby: (16:49) Bizony, még vizsgálat tárgyává válhat Amerikában Clintonné is, a Bajnaira kiszórt pénz miatt. (Az meg elment mosópor, vagy ingatlanügynöknek?) Most kapkodnak fűhöz-fához, itt a meleg szagos őszben. :)
mate03
@verőce21: Folyik belőled a megalapozatlan gyűlölet,a helyedben el tűnnék erről az oldalról,mert csak égeted magad!
Toby
@verőce21: Eltévedtél virágpor !

Akik most jól láthatóan kapkodnak, azok a patkny barátaid, fosni-szólni nem tudnak a kitiltási balhétól, majd napokkal később a felügyelő Varga előhozakodik, " de há' már vizsgálódik a NAV " ! Korábban véltlenül sem jutott eszébe ezt a mesét beadni !

Amúgy Bajnai - ugye mondtam, hogy az mno-tól csak hülye lesz az ember gyereke ! - külföldi pénzintézetnél van, azt teszi, amihez ért, nem úgy, mint a NAV-os csicska-csürhe és a maffia-szervezettségű gengszterkormány !

Mosogathatod a maffia szarosgatyáit, de egy idő után ki dobni a p***ába, mert annak is kitiltás lesz a vége !
verőce21
@mate03: (08:48) Nem én gyűlöllek benneteket...! :) Csak ugratlak, szórakoztat, ha tükröt állítok elétek! :)
verőce21
@Toby: (10:50) Szegénykém! Tényleg beleér már a bilibe a kezed, fentieket olvasva!
(Még Téged sem tiltanak ki, pedig titáni nagy szamárságokat írsz.) :)
Bercifiu
Nem szerencsés egy vakemberre bízni a felolvasást.
Toby
@verőce21: Többre nem fussa tőled ? Csókolj be a gengszterkéidnek, remélem a jenki lépés csak az első a sorban !
mate03
@verőce21: Nézz bele a tükörbe és köpd szembe magad! Mert te megérdemled!
sentinel216
Ha elmegyek a barátomhoz, látom, hogy az udvari járdája kellős közepén egy nagy rakás kutyaszar gőzölög és szólok a barátomnak erről, akkor mondhatja a barátom, hogy ha nem tetszik takarítsam el, vagy nevezzem meg, melyik kutyája produkálta a kupacot, mert akkor ő majd megbünteti? Amerikaiak szóltak, hogy szar van a palacsintában, nehogy már nekik kelljen eltakarítani!
verőce21
@mate03: (19:55) Te közvetlenül is megérdemelnéd!
Vizual
@verőce21: Nyugodj meg. Ezt nevezik a végének. Indul a mandula.
mate03
@verőce21: Olyan vagy nekem,mint a légy zümmögés!
Áfonya De mondok Bétis
Szívesen látnám-hallgatnám, ahogy a talpa alatt fütyül a szél...
papa.49
Jó olcsó kifogás, hogy ,,nem tudott róla,, persze hiszen NEM AKART TUDNI RÓLA, az amcsik éveken keresztül próbálták megállítani a hazugovics tobzódását, de nem hallgatott a jó szóra, ,,neki ne parancsoljanak,,...
Gutaütést azért nem fog kapni ettől a hírtől...
m.macskosz
@Áfonya De mondok Bétis: A nick-ed űberelhetetlen, gratula, de az avatarod sajnos nem ismerem fel. Kérlek, mondd el, mit/kit ábrázol. Misi mókusra tippelnék, de a szemem már nem a régi, a szemüvegem viszont igen...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.