Minimum kétéves folyamatos munka után lehet majd csak igényelni a háromgyermekesek támogatását szolgáló kétszer tízmillió forintot – írta a Magyar Idők.

További feltétel lesz a büntetlen előélet és a visszamenőlegesen két év folyamatos társadalombiztosítási jogviszony igazolása. A lap szerint emellett hitelképesnek is kell lenni ahhoz, hogy a jelentkezők megkapják a pénzt.

A támogatási összeg felhasználását számlákkal kell igazolni, de lehetőség lesz előlegszámla benyújtására is, vagyis részletekben is el lehet számolni a felhasznált összeget.

A kétgyermekes családok is felvehetik a családtámogatási kedvezményt akkor, ha vállalják, hogy 10 éven belül vállalnak egy harmadik gyermeket is. Ugyanakkor azok az egyedülálló szülők is részesülhetnek a támogatásban, akik maguk nevelnek már három gyermeket. Viszont ha valaki két gyermeket nevel egyedül, a harmadik vállalása esetén csak akkor élhet a kedvezménnyel, ha házasságot köt, és az újabb baba már családban születik. Az örökbe fogadott gyerekekre is ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a vér szerintiekre.

A családoknak, akik önhibájukon kívül mégsem tudtak harmadik gyermeket vállalni, a már felvett 10 millió forintos támogatást arányosan kell visszafizetni: a két gyermek esetén járó 2,6 millió forintot levonva, 7,4 millió forintot kell visszaadni az államnak. Akik viszont csak "meggondolják magukat", büntető kamatra számíthatnak majd.

Az új otthonteremtési rendszerben a támogatás csak akkor jár, ha a vásárolt lakás alapterülete legalább annyi négyzetméter, mint a családban élő gyermekek száma hússzal szorozva. Ház vásárlásánál már harminc négyzetméterrel kell szorozni, vagyis itt legalább kilencven négyzetméter alapterületű kell hogy legyen az ingatlan.

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Az ördög a részletekben rejtőzködik, a részletek meg a rendelkezésre álló pénzhez fognak igazodni. (meg ki tudja mihez). Azért akik most belelkesültek, még várjanak egy picit, mert lehet, rá sem fognak ismerni húsvétkor a karácsonyi ajándékukra. Igaz ezzel is lehet naivéknál segíteni a család gyarapodását.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Az ördög a részletekben rejtőzködik, a részletek meg a rendelkezésre álló pénzhez fognak igazodni. (meg ki tudja mihez). Azért akik most belelkesültek, még várjanak egy picit, mert lehet, rá sem fognak ismerni húsvétkor a karácsonyi ajándékukra. Igaz ezzel is lehet naivéknál segíteni a család gyarapodását.
Vizual
Aki klő gazdag annak nem kell a hitel. A becsületesen dolgozó kisember, még ha vállalkozó is, nem tudja később fizetni. Talán ép a bűnözök azok akik meg tudnák fizetni. No nem !!!
magyarbakancs
Megint csak a jó keresetű értelmiségi fogja felvenni a lakás támogatást.
sokanvagyunk
Jól informáltnak gondolva magát néhány államtitkár és bennfentes különféle hírportálnak összevissza nyilatkozgat, minden napra csöpögtet valamit. - Így készül nálunk egy törvénytervezet - bár lehet, újabban ezt nevezik "hatástanulmánynak"?
pbalage
Valószínűleg kell aztán még majd genetikai vizsgálat is, hogy árják-e az llletők, és el kell járni egy csasztuskát is guggolva féllábon.
Alighanem ezek is alapfeltételek lesznek.
bakegya
Fából vaskarika,feltalálta orbánszultán!-szültek itt már kevesebbért is.
Majd az összes háromgyerekes közmunkás bejelentkezik-akkor szarja össze magát a vicctor!
Ami viszont biztos-a rasika kétlábon állva pottyant ki kettőt-hármat egyszerre,aztán a többi teknős mehet a p...
bakegya
@nezelodo: -és szavazatokat gyűjtögetni állampénz-madzaggal.
nevemnick
Mint mindig ez az etetés is a ,,rizsacsökkentés" és a ,,viccütem" -kategóriába tartozik.
human
@Horizont: Olyan lesz ez, mint a fiatalokat hazacsábító program. 50-60 ember él vele.
TASzSz
Na, akkor az csak 4% az új C programban! Azért lesznek páran "divatos" nevekkel újszülöttek mint Lakatos C3PO Áládár, Borsos Anakin Skywalker Tibor, Balogh Lejla Hercegnő, Nagy R2D2 Tivádár...
Most ugye nem a DALLAS megy a TV-ben...
Fradigege
Megint túlfényezték magukat, hogy mennyire jók és családcentrikusak, majd drasztikusan kellett szűkíteni a kört, mert káosz lenne belőle. A sok roma nekiállna ész nélkül gyereket gyártani, venné fel a 10 milliókat, aztán szrnának törleszteni.
papa.49
A képen egy büntetlen előéletű család látható, ezt csak úgy kérdezném???
keresztapa
Az ellenzéknek soha semmi nem elég. Kellene csak nekik, és csakis nekik egy nagy gázár , üzemanyag, áram, élelmiszer áremelés, hátha észlelnék a valóságot?
moiszikf
Nem olvastam a feltételek között, a magyarországi tartózkodási helyet...
bakegya
Csakkk,...hozzátenném ezek a büntetlen előéletes fehérnek látszó ŐRANGYALKÁK-SAJÁT LÁBON MÁR KIHORDTAK JÓPÁR MILLIÁRDOT a magyarok államkasszájából!!!
wagabund
ezt nevezem orális szexnek...kétéves folyamatos munkaviszony, büntetlen előélet, kétéves folyamatos társadalombiztosítási jogviszony, hitelképesség, valamint az építésről számlákat kell benyújtani...stb...stb..

van egy olyan érzésem, hogy nem lesznek tömegek a bankok előtt...
lehet, hogy ez pont így lett kitalálva?

mert akkor ügyes.
papa.49
@wagabund: Azt hitted hogy ez az emberek érdekében lett kitalálva, HÁT NEM EZ CSUPÁN EGY JÓL MEGKENT MÉZESMADZAG NEM EGYÉB!!!
jancsipapa
Olyan ez ,mint a századik születésnapra adandó százezer forint ajándék még a Kurcsány idejében .Kis kockázattal megígérhető ...
Toby
Nyugi "keményen dolgozó kisemeberek" - nyugi !
Mire aktualizálódik az osztogatás, addigra már csak a narancsszagúak, orbán-tetováltak, "trafiknyertesek" valamint "termőföld nyertesek" továbbá aki utálja a mikulást a piros öltözete miatt, valamint mészéros & mangalicza és andy-vén ökör - vajna kapja a zsét !
justhpeter
Segítsetek ki, lécci, lécci !

Illik ilyenkor, szenteste előtt egy nappal kekeckedni ? Nekem ez az egész olyan alaptörvény ellenesnek tűnik úgy első pillanatra, olyan diszkriminációsnak.

"Viszont ha valaki két gyermeket nevel egyedül, a harmadik vállalása esetén csak akkor élhet a kedvezménnyel, ha házasságot köt, és az újabb baba már családban születik."

Szánom bánom, hogy olyan ostoba vagyok, de nem tudom eldönteni, hogy a támogatás a három gyereknek szól, vagy a házasságnak ? Egyházba nem kell belépni érte ?
Azt gondolom, a két gyerekes fideSS potentátokat akarják ösztönözni és nem a közmunkásokat.
egyvandor
papa49 ezek garantáltan nem lesznek büntetve. Azért vannak a zügyvédek osztjónapot.
Butautáló
Lesznek később a háromlábúak meg a kétfejűek is! Mézesmadzag, nyalni vágyóknak! A devizahiteles ügyből nem sokan tanultak!...
Fradigege
@papa.49: Papa, ne légy naív. Persze, hogy bűntetlen. A strómanok viszik a bűnt. Ő tiszta, csak zsírmore. Fatert Győzikének hívják? Szép, ősmagyar név. Az "újmagyarok" szívesen használják. Orbán fater születésénél, még pajzán gondolat sem volt a Dallas. Ha, az öreg '80-ban született volna, akkor Orbán Jockey Ewing Rocky Balboa Győző lenne.
nemjoezigy
Már többször megírtam, hogy az lett volna hasznosabb a rászorulók szempontjából, hogy a meglevő lakás/ház elvételeket az eszközkezelő normális módon megoldja! (nem olyan feltételekkel, hogy ha a kibocsájtó bank engedi, egyetért az eszközkezelő bevonásával, stb lehetetlen feltételeknek megfelelés)
Most az a kevés aki megfelel a fideSSkdnp keresztényszagú feltételeinek, is járhat úgy mint a mostani eladósodottak.
Csak mert -megint egy példa-: az utóbbi hónapban 13 ezerrel növekedett a munkanélküliek száma.
Ez van a fideSSkdnp folyamatosan kitermeli az elszegényedő, bizonytalanságba kerülőket!
Mert a kormány jól teljesít ... a gazdagok számára!
A nép és a szegények meg nem számítanak!
Desischado
És ezeknek a feltételeknek hányan felenek meg? Mert nagyon mutyi szaga van az egésznek! Arról nem beszélve, hogy ez nem más, mint parasztvakítás a hívőknek, meg a birkáknak! Nyilván nem egy minimálbérből, agy közmunkás bérből tengődő csalág fogja tudni igénybe venni! Aljadék banda, már megint etetik a népet, vagy legalábbis megpróbálják! Hogy szakadna rájuk a mennyezet!
Lepényleső
Úgy vélem,hogy aki végül is megkapja,az biztosan rendelkezik fidesz felmenővel,egyébként;
"füstszűrős sapka".
quo vadis
@Horizont: olyan déja vu érzésem van. Mint 2010-ben a devizahitel végtörlesztés. - azoknak, akiknek amúgy sem okozott gondot a fizetés, de így jobban jártak. Kíváncsi leszek, hogy ezt a kedvezményt hány kormánypárti képviselő fogja igénybe venni...
wagabund
@papa.49: 16.27: ez a "jól megkent mézesmadzag" nagyon találó kifejezés...mindent visz.
papa.49
@quo vadis: Mind, szerintem pont erre lett kitalálva, ha fütyiszes megunja a feleségét, elválik elvesz egy szigorúan 30 körüli csajt, és már legálisan övé a lé, ha siet akár 2-3 X is eltudja ezt játszani mire nyugdíjas lesz, mert ugye az nincs kikötve hányszor lehet ,,a ugyanabba a folyóba lépni,,)))))))))
vukkocska
Nem értem. Ha valaki csak a 10 milliót akarja igénybe venni, akkor minek ez a sok kritérium. Az ingyen van. Köztudott, hogy Nógrád, Szabolcs, Békés, és még egy két megyében hihetetlen olcsón lehet lakáshoz jutni, 10 millióért szinte már palotát lehet kapni. Szerintem ez megint egy olyan lufi volt, ami hamar kipukkadt. Nagyon gyorsan be akartak dobni valamit, amire rájöttek, hogy ebbe tönkremegy az ország - még jobban.
keresztapa
@Horizont: Az ország minden állampolgárára lehet vonatkoztatni a valóságlátást, csak a korlátoltakra nem kell figyelni, mert a valóságot sajátos szemmel szemlélve méregetik ami a valóságtól elvonja tekintetüket! Sajátos felfogása a gátja a valóság felismerésének, horizont szűkülete van, ezért nem látja teljes egész beláthatót!
quo vadis
@Horizont: Egyedülálló szülő 3 gyerekkel hitelképes??? Ezeknek a törvényhozóknak halványlila gőzük sincs a mai való világról. - Dehogy nincs. Pont ezért lett így kitalálva. Csak azok férnek bele, akiket ők szeretnék.
Az is igaz, 40 év a felső határ, de csak az egyik félnél. Az nem baj, ha az egyik (mondjuk a képviselő úr) több, de a feleség csak 25, jogosult a kedvezményre.
kukac50
Ez csak a mézesmadzag a karácsonyi mézes kalács helyett!
Sanyi2015
@Horizont: Ez már ellenzéki oldalról év közben többször is felvetődött, de amikor jobban utána néztek kiderült, hogy ennek a "több tízezer üres lakásnak " a 90 %-a magántulajdonban van, így az önkormányzatok az nem adhatják ki, hacsak el nem veszik a tulajdonostól, de gondolom azt te sem támogatnád..
keresztapa
Várakozás

Zúzmarás kinn a táj,
cinkék szárnya fázik,
decembert írunk már,
csak a hó hiányzik.

Sült gesztenye ,kalács,
gőzölög a tálon,
mindannyian várjuk,
jöjjön a karácsony.

Csillag teli égbolt,
hófelhőt vajúdik,
felhők könnyű terhe,
mind a földre hullik.

Reggel a gyermekek,
arca csupa mámor,
dunyhát félrelökve,
ugranak az ágyból.

Kis csizma,sapka,sál,
előkerül gyorsan,
mosakodás nem kell,
majd csak kinn a hóban.

Megtelik az utca,
hangos kacagással,
Advent jött, itt van hát,
izgatottan vártam!

Ezzel a kedves verssel kívánok áldott békés karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új évet!
Eriksson
50 év házasság után a férj egy nap ránézett a feleségére, majd így összegezte az életét:
„Ötven évvel ezelőtt egy olcsó kis lakásban éltem, egy használt, lerobbant kocsim volt és egy fekete-fehér tévét néztem. De legalább minden éjszaka egy 23 éves lány feküdt az oldalamon. Most van egy óriási házam, egy fantasztikus autóm és egy szuper tévém, de egy 73 éves nő fekszik mellettem az ágyban. Úgy tűnik, hogy te nem javultál az évek során.”
Erre mit válaszolt a feleség?
„Menj és keress magadnak egy 23 éves lányt. Én majd gondoskodom róla, hogy megint egy kis lakásban lakj, egy olcsó kocsival és egy sz.r tévével!”
kamazuka
Bűntetlen előéletet leszámítva kimondható,hogy hitelképes színte mindenki.
Sőt nemcsak a hitelképesség bizonyítható,de még a folyamatos 2 éves munkaviszony hiányában az is,hogy nem egy gyermekes családnak befektetései vannak,noha vélhetően arról nincsen tudomása,viszont az is bizonyítható,hogy mint komoly érdemi befektetésekkel rendelkeznek.ezen befektetéseikkel rendelkeznek mát most olyan mérvű fedezethányaddal mellyel bizton pályázhatnak errea projektre!
kamazuka
@Mézike: Gondoltam,hogy lesz ki megkérdezi ezt.
Hát lássuk!
Magyarországon,az elmúlt 25-évében nem egyszer fordúlt elő,hogy eszméletlen ügyességgel tűntettek el a gazdaságból soha nem látott összegeket,mikor azok itthon meg voltak és belegondolva,ha nem az eltűntetés a cél,ma sokkal alacsonyabb adótartalom mellett lehetne élni.De nem újra adóemelésekkel ezen tételeket ki kellett termeltetni a lekossággal majd elprivatizálták eme szegmenseket.
90-es évek.emlékezzünk ,hány bankot konszolidáltunk.Azokat a tételeket mi mindenre lehetett volna fordítani.én 5 bankot tudnék kapásból felsorolni.Senki sehol nem lett számonkérve a tetemes milliárdokról.
Minden olyan pillanatban,hol az állam kártérített,kivétel a természeti,katasztrófák,ott minden adófizető, ha nem is nevesített de tulajdonképpen befizetett egy projektbe.
Kimondható,hogy a rendszerváltáskori kűlső és belső államadósság növekedésével befektettünk olyan projektekbe,melyek ha hoztak is némi nyereséget,de nekünk kis embereknek biztosan nem,azok legtöbbje mára a feledés homályába lettek sűlleszve.
Ha innen nézem ezen befektetések kamatai elegendő fedezetet biztosítanak egy ilyen lákásépítési projekthez,mert csak arra van szükség,hogy a mindenkori magyarkormány elismerje,és képletesen jóváírja,hogy igen, az ebben az országban dolgozó jövedelmet szerzett állampolgár adó befizetéseiből talpraállított szegmenseknél az egyén jogos igénye az átláthatóság felől sérűlt.
Ennyiből a gazdaságban ellopott pénzekből született meg a devizahitelezés,melyből máig nem lábalt ki a lakosság jó része.
10 millió Ft 25 évre
gondolj bele.Hol ma biztosírék arra,hogy 25 évig lesz folyamatos munkahelyed elegendő jövedelmed,egyáltalán élsz e 25 év múlva,vagy addíg.
Az elképzelés maga jó,csak az egyénre szabott garanciák hiányoznak belőle.
Ennek közintézményi háttere ma nem megoldott!
hetöndöe
@kamazuka: Lufi az egész szarság úgy ahogy van,jól látod.Ez azoknak lett kitalálva,akiknek amúgy is már a zsebében lapul a ház ára de azért óccsóbb azt állami segédlettel megszerezni,mondjuk harmadik lakásként.
nezelodo
Nem tudom miért, de számomra, bár már nem vagyok érdekelt benne igen átverés, vagy kedvezményezett rétegre szabás szaga van a dolognak. Emlékszem az egyik lelkesedő családtagomra, (három gyerek, három szoba négy kerék), amikor a svájci frank hitelt vették fel, lakásvásárlásra. 8,5 millió hitel, aminek a felénél többet már visszafizettek, mára már a többszöri adósmentés hatására 15 millára "apadt", kiegészítve ugyanennyi kamattal, még több mint negyven évig fizethet havi száznál többet. Szerintem nem kell nagy géniusznak lenni, hogy gyanakodjak, hasonló lesz a vége.
Ugyanakkor akadt a látókörömben olyan, aki az árfolyamgát bevezetésekor kasszát csinált otthon, és beballagott a bankba tízmilla készpénzzel és visszafizette, mert őt is megmentették.
Sanyi2015
@nezelodo: Általában minden támogatás egy bizonyos kedvezményezetti rétegre van kitalálva. Evvel nincs is probléma, a kérdés az, mennyien tudnak élni vele.
nezelodo
@Sanyi2015: Tartok tőle, hogy a fő cél a "minden gőzt a dudára", mint a szocializmus hajóján, és nem az első ilyen húzás lesz a munkásmozgalom régi harcosainak szochazás gyerekeitől.
namihami
Tehát: mindenki "mindenki" megkaphatja ezt a pénzt, akinek úgy alapjában véve nincs vagy nem is volna rá szüksége. Akinek mégis kellene, esetleg szüksége is lenne rá, az nem jut hozzá, anyagi vagy egyéb családi- és életkörülményei miatt. Pl. ki a bánat tud ma két akár közepes jövedelemből 3 gyereket vállalni és mellettük még élni, lakni, rezsit fizetni +++ még törleszteni is, akármilyen keveset?
Ergo: ez is olyan lesz, mint a Fidesz 30 milliós kölcsöne vagy a svájci frank előtörlesztési lehetősége volt. Az jutott hozzá, akinek nem kellett, nem szorult rá, hiszen milliókat tudott zsebre tenni az előtörlesztés révén.
Aki pedig nem tudott törleszteni, az ugyanúgy bennmaradt a sz@rban..
KERKA
Akik viszont meggondolják magukat, azok büntető kamatra számíthatnak. Mi van egy betegség ,elhalálozás, vagy netán válás esetén? Azt előre nem lehet tudni, hogy mi lesz 25 év alatt?
A mai eszemmel, ezekkel a feltételekkel biztos, hogy nem ugranék bele.
Mézike
@kamazuka: ja! Ez is a felső rétegeknek lett kitalálva, mint az adókedvezmény, a rezsicsökkentés és más csemegék...
papa.49
@KERKA: Nem is fognak beugrani, ma már mindenki fél a banki, állami hiteltől, mert a végén mindig az adós kefél rá...
KERKA
@Mézike: megkérdeztem egy bank szakembert. Ő is ezt mondta. Egy nagyon szűk réteg lesz majd akik ennek megfelelnek, vagy teljesíteni tudják. Túl sok a macera vele.
enslaved
@KERKA: Azért gondolj abba bele, hogy odaadnak egy lényegében nincstelen családnak 10 milliót lakásvásárlásra. Azt a lakást be is kell rendezni, fűteni kell, rezsit fizetni, szóval fenntartani. Vajon egy munkaviszonnyal nem rendelkező család erre hogyan lenne képes?
enslaved
@Horizont: @hetöndöe: Amit KERKA - nak írtam, nektek is elgondolkodtató lehet (vagy nem). Még kiegészíteném ebben az esetben a második 10 millióval, vajon miből fizetnék vissza?
Mézike
@enslaved: Én értem mit akarsz mondani.
Ha egy nincstelen családnak odaadnak 10 millát, nem tud tovább lépni. Mert nem hitelképes, nem tudja berendezni a lakást, nem tudja a gyerekeket rendesen ellátni ha hitelt vesz fel...tehát a nincstelen ne kapjon semmit.
Ez a fidesz politika lényege!
Mézike
@Horizont: Pedig nem is vagyok bankár...
dömdödöm
Ez megint egy gyorsan összedobott büfés ötletelésen született szörnyedvény sci -fi .
Gyakorlatilag senki Magyar nem jogosult rá így képes távoltartani a betelepítendő idegeneket meg főleg .
dömdödöm
Teljesen egyértelmű hogy senkinek nem akarnak adni semmit .
A devizahitel károsultakról egy szó sem esik a törvényben például pedig az elbukott lakásokat valahogyan illene segíteni pótolni vagy legalább az esélyéhez nélkülözhetetlen környezetet segíteni vagy megadni . :-((((((((((((((((((((((((
Mézike
@dömdödöm: Nekik ott az eszközkezelő, + az ócsai vadaspark.
KERKA
@enslaved: 20.22 Nem olvastad el picinyem mélyrehatóan a szerződés feltételeit. Már azzal kezdődik,

További feltétel lesz a büntetlen előélet és a visszamenőlegesen két év folyamatos társadalombiztosítási jogviszony igazolása. "
azt viszont én vetettem föl, hogy mi van akkor, ha valaki elveszti a munkahelyét, stb, persze, minden nagy hitelnél fennállnak az előre nem látott helyzetek.
Ha jól átrágod, annyi az adminisztrációs munka vele, mindent előre kell számlákkal és okmányokkal igazoltatni. Nézd lehet, hogy ezen még javítani fognak, de ebben az állapotában én a stabil jövedelmemmel sem ugranék bele:))
Az már más kérdés, hogy vannak olyan életkörülmények között élő családok, akik már nagyon szeretnének saját otthont teremteni maguknak, tehát belemennek.
hetöndöe
@enslaved: Hány éves vagy?Hiszel még a fitymaszos mesékben?Emlékszel még a "családi gazdaságok" és a "magyar föld nem eladó" című fitymaszos népmesékre?Mára bebizonyosodott,hogy a magyar föld tényleg nem eladó...bárkinek biztosan nem.Csak a Mészáros féle seggnyalóknak,fitymaszos műkörmösöknek,sőt külföldieknek is,ha a Vezír úgy tartja jónak.Akkor miről is hadováltak évekkel ezelőtt?Közben ezek a szarháziak semmit nem termelnek rajta,csak az Úniós támogatásért ácsingóznak,mert ugye a politikai hatalom mellé kell a totális pénzügyi is.Miénk az ország,a földek, az állami pénzekből felhízlallt baráti bankok és minden.Két legyet egy csapásra.
Néha nem árt egy kicsit gondolkodni is és a fitymasz által elzyibbasztott agyakat egy kicsit megtornáztatni.
Ez az állami ingyen pénz is beleillik a fitymaszos népmesék szép hosszú sorába.Szegény Benedek Elek csak jelenthet ezeknek a tetveknek.:-)
enslaved
@Horizont: De, értettem, te nem értetted meg, Mézinek sikerült:-)
enslaved
@Mézike: Ha kizárólag lakásra adják a pénzt, akkor semmi értelme nincs a nincstelenek számára.
enslaved
@hetöndöe: @KERKA: Ha úgy adnák a tíz milliót, hogy nem volna megkötve semmi, azaz nem kellene a munkaviszony igazolása, kizárólag a 3 gyerek számítana, akkor esetleg lenne értelme az egésznek, mert akkor vidéken pl. már 5 millióért is lehet venni egy 100 négyzetméteres lakást, a többit meg elkölthetnék bútorokra, vagy teszem fel egy darabig tudnák fizetni a rezsit, hátha közben munkát is találna a család. A gond az ezzel, hogy rengeteg lenne a visszaélés, és ezért ez az egész ötlet úgy ahogy van egy nagy marhaság a Fidesz részéről.
verum
@keresztapa: - az ellenzéknek nem elég soha semmi? Eszednél vagy?
Hát azt hiszed, nem látja ország-világ, mi jut a kormánytagoknak és híveiknek?
Nekik mikor lesz elég?
Néhány milliót vetnek oda, miközben ezermilliárdokat tüntetnek el!
enslaved
@Horizont: " Azért gondolj abba bele, hogy odaadnak egy lényegében nincstelen családnak 10 milliót lakásvásárlásra." Éppen azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy mi lenne akkor, ha...Nem azt, hogy adnak is.
enslaved
@Horizont: Én is tovább léptem 18:16 - kor...Viszont az utolsó mondatom is elég egyértelmű ott. Azt meg eldönteni, ki a becsületes nincstelen, és ki nem, ki hogyan jutott el odáig, nem igazán lehetséges. A másik probléma pedig az lenne ezzel, hogy sokszor egy két gyerekes család is küzd gondokkal, és joggal háborodhatnának fel, hogy ők miért nem kapnak ennyit. Ez az egész egy marhaság.
1magyar
@Horizont: Bizony, az albérlet árát jobb lenne ha törleszthetnék a saját lakásba.
Mézike
@enslaved: Persze , mert a lakás csak kezdő lökés lenne...
enslaved
@Mézike: Igen, a még nagyobb eladósodásukhoz...
Mézike
@enslaved: Miért lennének eladósodva?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.