Egy Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a gyermekvédelmisektől vonnak el 90 millió forintot, hogy több jusson a versenysportokra.

Több mint 90 millió forintot von el a kormány  a „szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásokból", a pénzt pedig "versenysport támogatására" fordítják egy kedd este megjelent kormányhatározat szerint – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Az Orbán Viktor által szignált kormányhatározat szerint az összeget a tavalyi költségvetési év maradványaiból biztosítják. 

A pénz átcsoportosításáért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felel, a végrehajtás pedig azonnali. 

A cikk szerint a 90 millió forintnak "az idei évben is lett volna helye a szociális és gyermekvédelmi ágazatokban. Szinte már unalomig ismételt közhely, hogy utóbbi területeken állandó és súlyos a munkaerőhiány, legfőképpen éppen azért, mert rettentően alulfizetettek a felbecsülhetetlen jelentőségű munkát végző szakemberek."

(Címlapi kép: pixabay.com)

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Hellcat: De most is az az első, csak azt nem mondják hozzá ,,AZ Ő CSALÁDJUK,, a többi le van szarva szerintük!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Egy igencsak aktuális életkép

A kormány 1440/2017.(VII.4) Korm. határozata szerint

A 2016. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról, pontosabban a felhasználás átalakításáról rendelkezet Őfenesége.
A kedd este a Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által szignált kormányhatározat szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felelősége mellett azonnali hatállyal került sor 90 millió forint átcsoportosítására.
Több mint 90 milliót von el a kormány a „szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásokból”, ehelyett ezt a „versenysport támogatására” fordítják! =))
Zeta
Rétvári- az örök hazudozó- megmodta nincs gyermekéhezés.
O. V.szerint, akkor minek oda pénz, ahol lassan gyrrek sincs?
Hellcat
Namostakkor mégsem a család az első?
Nessy
Még szerencse, hogy család barát kormányunk mindent megtesz, hogy több gyermek szülessen. Azért tisztelt uraim, azt a gyermeket fel is kell ám nevelni, és amikor probléma van, azt sokszor csak szakemberek tudnák megoldani. Ja, az részlet kérdés! Lényeg a cirkusz! A kenyér másodlagos! És ők a nagy "keresztények"!!
papa.49
@Hellcat: De most is az az első, csak azt nem mondják hozzá ,,AZ Ő CSALÁDJUK,, a többi le van szarva szerintük!!!
justhpeter
Ez a nemzeti-keresztény, családbarát kormány ?
A fenét !
Ez egy nemzeti-keresztény, testváladék(geci) kormány !
A nemzet szégyene

Most reklamáljon a kdnp, az embertelen-miniszter, ájtatos Bence és Novák Katalin.
Nessy
@justhpeter: Az ő fizetésükért? Bolondok lennének! Még kiesnének a virágkosárból!
Farizeus társulat!
silber13
Tökéletesen beigazolódik a csúti gazember elmebetegséggel kombinált hungarofóbiája.
papa.49
@nyanya001: Itthon már nem kell a kórházakra pénzt költeni!!!
Pálinkás Pál
Magyarország ,így szeretlek,igaz csíra fideszrajongók??
Dr plágium
@Nessy: Már a rómaiak is tudták, a cirkusz az arénában befogja az éhezők pofáját :)
lusta
@Eladott Ország: Megtehetik? Meg.
Tiltakoznak a tömegek? Nem.
Nem kell akkor itt semmin sem csodálkozni.
Mindenki annyit ér, amennyije van. Állami szintre lett emelve Lézer Jankó világnézete.
nyanya001
a kétmilliárdot meg benyelték ezek a ganék !
Ja, A Soros is adott bele 1millió dollárt !
www.atv.hu/videok/video-20170705-70-milliot-kapnak-a-vorosiszap-karosultak
quadrocopter
Nem csak megdönteni kell a rezsimet, hanem szépen sorban akasztani is! "Itt az idő Magyarország!"
CsipkeRózsa
Orbán egyik főtanácsadója miért nem reklamál? Lehet, hogy Hegedűs Zsuzsa is azt mondta nem is olyan régen, hogy nincs gyermekéhezés? Azért vontak el onnan pénzt.
Eladott Ország
Ez már az olyan sokadik embertelen húzása ennek a bakelitkeresztény kormánynak, hogy
belefásultunk, vagy megmagyarázzuk magunknak. Szemlesütve, szégyenkezve, de meggyőzzük magunkat arról, hogy ez miért jó. (Akinek nem inge…) Papíron dübörög a gazdaság, teljes a foglalkoztatottság, megszűnt a gyermekéhezés, nincs lakhatási szegénység, a családbarát kormány teszi a dolgát. Pedig a szegények, a nyomorultak, a nélkülözők, számkivetettek csak bajnak vannak a fényes sikerek útjában. Legfeljebb választási kampányban lehet őket mutogatni és hurcolászni fel-alá, de mert ők közvetlenül nem termelnek politikai hasznot, mehetnek a levesbe két fülkeforradalom között. Már csak az egészségügyből kéne még egy kicsit átcsoportosítani és rendben is lennénk. A Bözsi néniknek meg – ha úgy lesznek a számok – emelünk. Ők szívük szerint úgyis évente szavaznának.
egyvandor
Szerintem tizede sem jut el a sport támogatására, de akik visszaélnek ezzel azoknak szurkoljanak a nertársak. Azokat akik meglopják saját nemzettársaikat szerintem nem tekinthető honfitársunknak.
tudode
Meddig merészel elmenni ez a POLGÁRPUKKASZTÓ politikai kalandor?
.
Piti bagázs, ha úgy lezüllesztette a bidzsét, hogy vacak 90 MILLÁRA IS UTAZNAK, miközben Pénztáros Lőrincke MILLIÁRDOKAT GYŰJTÖGET A GAZDIJÁNAK ITT, OTT, AMOTT, MINDENHOL, AHOL PÉNZ SZAGÁT ÉRZI!!!
.
Meddig élősködhet ez a minősíthetetlen bagázs???
namihami
Jelentkezzen akinek az eddigi tevékenységük után ez a lépés (és a többi ezután következő hasonló) meglepetésként hat. Lassan a pigmeusok és az eszkimók se csodálkoznak Vezénylőnk és társai ""világ- és sportmegváltó"" (értsd főleg az ún. magyar labdarúgást--már a kifejezés is kacajra fakasztó) tervein.
Eladott Ország
@tudode: Ki kell menni az utcára és állandó nyomást,- tüntetés/polgári engedetlenség- kell gyakorolni a fideszre, mert maguktól nem mennek el a szarháziak, az ellenzék meg csak a saját pecsenyéjét sütögeti , ezek ugyanazok.
youtu.be/-T-ivj7lqk0
wagabund
ilyen ellenzék mellett bármennyit el lehet vonni, bárhonnan...aki tegnap véletlenül látta Molnár Gyulát magyarázkodni az ATV-n, az már nem csodálkozik semmin...ezt tudják nyújtani.
Eladott Ország
@Zeta: tegnap, 09:31 kolozsvaros.com/wp content/uploads/2016/05/kovgyer576x356.jpg
Megkerestük Kövér Lászlónak a magyar kisgyermekeket. Angliában vannak. Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács. Bizony, van nekünk ilyen is. Mint oly sok esetben, ahol a szaporodás tárgyában kell megnyilatkozni, Kövér László is részt vett a tanács ülésén. Már csak azért is, mert ő az elnöke a NFFT-nek. Tehát szülésre fel! A gyermekvállalás erkölcsi érték és nem csak az anyagiak meglététől függ. "Társadalmi szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a gyermekvállalást erkölcsi értéknek tekintsék az emberek Magyarországon.“Kövér László – szokása szerint – nem tudja, mit beszél. Az öblös hangon elböfögött frázisok pontosan olyan semmitmondó, pörköltszagú hülyeségek, mint az összes ilyen megnyilatkozás akár tőle, akár valamelyik elvtársától.
kolozsvaros.com/2016/05/20/megkerestuk-kover-laszlonak-a-magyar-kisgyermekeket-angliaban-vannak/
rosalinda57
Már megint hülyeséget csinálnak ! A gyermekvédelemtől vonni el pénzt ? Hol élnek ezek az embernek nem nevezhető lények ? De azért pofázni, hülyeségeket nyilatkozni összefüggés nélkül azt tudnak !
rosalinda57
@Eladott Ország: Most már csak olyan csoportosulás kell, ahol azok, akik nem tudják eldönteni, hogy hová is tartozhatnának, beállnának a sorba. Az arányukkal választást lehet nyerni, ugyanis azok akik nem tudják eldönteni hová álljanak, választási lehetőséget lehet ezzel adni nekik. Pl. Pártonkívüliek Magyarországért névvel. Az arányuk egyébként magasabb, mint a Fidesz támogatók aránya ( vélt vagy valós arány ? , de mindegy ! )
Desischado
Én már semmin sem csodálkozom. ez az igazi arca ennek a parazita bandának! És még vannak, akik tapsolnak nekik! Istenkém, hova süllyedünk még?!
Eladott Ország
@rosalinda57: "Pártonkívüliek Magyarországért" névvel, kijönne a szavazók 40 %-a és meg is lehetne nyerni a választást. Alakítanánk egy pártokon kívüli Magyarországot.
F_Viktor
Ez is bele illik orban agyament, diktator politikajaba.
Mestersegesen termeli a szegenyseget, az elesettseget, a tudatlanyagot, a kesobbi rabszolgasag taborat, akiket lehet majd manipulalni, kihasznalni.
A penz pedig mehet egy ismertseggel rendelkezo szuk retegu, csicskava tett sportoloknak osztogatni, akik majd jo szolgalatot tudnak tenni a nep-hulyiteseben.
Eladott Ország
@F_Viktor: ellopottorszag.egyuttpart.hu/
AZ ELLOPOTT ORSZÁG. Orbán Viktor és társai összesen 12 ezer milliárd forintot loptak el Magyarországtól. Tőled 1,2 milliót.
F_Viktor
@Eladott Ország: Egy négytagú családtól 5 millió forintot?
Ezek után az értelmetlen paksi beruházás 10-12 ezer milliárdja elgondolkodtató. S ez csak a beruházás, a 40 évnyi drága villamosáramot is majd a Zemberek fizetik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.