A telekommunikáció európai úttörői között a kezdetek óta ott voltak a svédek mellett a magyarok is.

Orbán: a magyarok újra elhiszik, hogy többre képesek
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A magyarok ma már újra elhiszik, hogy többre képesek, mintsem hogy ügyesen lavírozzanak és alkalmazkodjanak; Magyarország ma már nem csak mer gondolkodni, hanem időnként mer magyarul gondolkodni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, az Ericsson Magyarország új budapesti székháza és fejlesztési központja megnyitó ünnepségén.

A kormányfő hozzátette: ez látható az adórendszeren, a költségvetési gazdálkodáson, a befektetéstámogatási rendszeren, a külpolitikán, a határvédelmen vagy a migrációs politikán is.

A saját logikánkat követjük, ehhez jó adottságaink vannak, a svédekhez hasonlóan egyedülálló a nyelvünk és egyedülálló az észjárásunk

- jelezte.

Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően – a magunk akarata szerint – a valóságot is képesek vagyunk hajlítani – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: politikusként ebben látja az innováció lényegét.

Kiemelte: a telekommunikáció európai úttörői között a kezdetek óta ott voltak a svédek mellett a magyarok is. Puskás Tivadarnak köszönhetően Magyarország gyorsan a távközlés élvonalába került. Ez az Ericsson alapítójának, a svéd telekommunikáció atyjának, Lars Magnus Ericssonnak is feltűnt, 1911-ben az első külföldi beruházó Magyarországon ebben a szektorban az Ericsson volt – idézte fel Orbán Viktor. A magyaroknak ez történelmi pillanat volt, több mint 100 éve stratégiai szövetséget kötöttek a svédekkel, akkor talán egy lépéssel a világ előtt járva – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: ugyanilyen lépéselőnyt szeretnének kialakítani most, amikor forradalmi átalakuláson megy keresztül az egész világ, és a telekommunikációs szektor.

Orbán Viktor biztató jelnek nevezte, hogy a magyar gazdasági fejlődés közel negyedét az elmúlt években a digitális gazdaság adta. Ez a szektor már most stratégiai jelentőségű – folytatta, hozzátéve:

kellene még néhány ezer exportképes kkv, és mintegy tízezer fiatal mérnök és informatikus is.

Hangsúlyozta, hogy ezért támogatták és támogatják az ágazat növekedését: 2010-2014 között több mint 1100 cég fejlődését segítették, 2014-2021 között pedig minden eddiginél többet, közel 130 milliárd forintot fognak fordítani a telekommunikáció fejlesztésére, több mint 8 ezer céget elérve. Eddig 11 ágazati szereplővel kötött stratégiai megállapodást a kormány, ezt a munkát folytatják – közölte.

Már új gazdaság-filozófiai irányzatként beszélnek a "dataizmusról", az információáramlásról és a technológiáról, amely új korszakot nyitott a 21. századi emberiség történetében.

"Magyarország vezetőinek nem csak a politikában, de a gazdaságban, a tudományban, a szellemi életben is meg kell érteniük, hogy aki helyt akar állni a jövőért folytatott küzdelmekben, meg kell tanulnia a hajózást a globális adatfolyamok, az információáramlás óceánján"

- mutatott rá a miniszterelnök.

A magyar kormány a gazdaságpolitikában emellett a jövő mellett kötelezte el magát: hódítói és nyertesei akarnak lenni az egyre bővülő világnak, amit a robbanásszerű fejlődést mutató tudomány kínál. Azért hozták létre az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogy a magyarok is ott lehessenek a jövőt felfedező és meghódító nemzetek között. Kijelentette: megértették, hogy a jövőben azok az országok lesznek versenyképesek, amelyek felkészítik munkavállalókat és vállalataikat az új technológiák alkalmazására.

Rámutatott arra is, hogy a rendszerváltozáskor az Ericsson nem összeszerelő üzemet, alkatrészgyárat hozott létre Magyarországon, hanem azonnal szoftverfejlesztő-központot alapított. Villámgyorsan felismerték, hogy a magyar szellem igazi európai minőséget képvisel, már 1992-ben a BME-vel laboratóriumot létesítettek a nagysebességű hálózatok kutatására – idézte fel a miniszterelnök. Az Ericsson korábbi elnökének válasza szerint az Ericsson oda költözik, ahol a tudás lakik – Magyarország mindig is a tudás otthona volt – húzta alá Orbán Viktor.

A kormányfő azt mondta: büszkék arra, hogy a Duna-parton a Műegyetem és az ELTE közvetlen szomszédságában kapott helyet az Ericsson egyik legnagyobb k+f központja, Magyarország egyik legkorszerűbb és egyik legnagyobb szerverterme, és az Ericsson innovációs műhelye, az Ericsson garázs is.

Közölte: vezérigazgatóval folytatott tárgyalásaik szerint négy dologgal tehetik sikeressé a stratégiai szövetségüket, ezekkel lépéselőnyre tehetnek szert a globális versenyben. Ezek együtt Európa kevés országában vannak meg: a kiváló szakemberek, nagy tudásbázison alapuló modern oktatás, a k+f kormányzati szintű támogatása és az ágazat iránt elkötelezett költségvetési politika – összegezte Orbán Viktor.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Ja amikor a munkavállalók jelentős része elvándorolt külföldre. Az itthonmaradottak jeletős része is elkeseredett...köze nincs a valósághoz ennek a maffiakormánynak már megint.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Ja amikor a munkavállalók jelentős része elvándorolt külföldre. Az itthonmaradottak jeletős része is elkeseredett...köze nincs a valósághoz ennek a maffiakormánynak már megint.
csipetke
Mi idáig is tudtuk,hogy többre vagyunk képesek,de sajnos egy olyan kormányt dobott a gép,amely minden téren visszahúzza a jónépet,és tönkrevágja az országot szépen,lassan,de módszeresen...
Commenter
Üres populista lózung ez is! Pont egy olyan multikulti, liberális országban van képe ezzel kiállni, ahol még el sem ült a Semjén féle rénszarvas röptető botrány, mert ami idegen háziállatok lelövését meg úgy az úri passzióként űzött vadászatot illeti abban ő és kormánya valóban többre, sőt mindenre képes.Ez az ember már annyira beszűkült tudatú, stadion-narancsos-legós saját világát annyira valósnak hiszi, hogy képes egy ország és a magyarok nevében beszélni holott erre oka, joga nincs, tekintve az elcsalt választásokat. Az én nevemben ne beszéljen. Valóban többre, jobbra lennénk képesek-nélküle!
Commenter
@Commenter: liberális ország képviselői előtt
desiro57
Lopásban egyedül állóan tudsz alkalmazkodni!!!
Qqberci
"A saját logikánkat követjük, ehhez jó adottságaink vannak"

Minden hülye ezt mondja, aztán gyógykezelik...
cikicakk55
Orbán meg a logika! Ne röhögtessen már. Annyiban merül ki a logikája,hogy " logikus,hogy lopok,csalok,hazudok,logikus,hogy az egész népet becsapom,mert megtehetem,hisz logikus,hogy csak én lehetek a Miniszter Elnök"Én meg azt mondom,hogy az lenne a logikus,ha végre észre vennék a párttársak,hogy nem normális és vinnék már a dilidokihoz.
tulipan
@Commenter: Szerintem a svédek halálra röhögték maguklatm ennyi sületlenég hallatán!
csak úgy....
@Shikari: hiszékeny tibcsi , vikid kedvéért a lyányodnak csináná gyerököt,ha nem ment vóna el a háztu ! ;)
Gauntlet
"Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell."
Kösz Chomsky ! :(
Commenter
@Gauntlet: Colourless green ideas sleep furiously!" :((( ha már Chomsky.
egyvandor
Gorbán! A magyarok egyedei valóban nem rosszabbak mint az átlag. A csapat eredménye meg a sok ingyenélő, pozíciókat foglaló tolvaj, csaló, miatt, akik romboló tevékenységét a neved adásával is támogatod, elmarad.
csak úgy....
"kellene még néhány ezer exportképes kkv, és mintegy tízezer fiatal mérnök és informatikus is."
Exportképes? itt mire gondolhatott a sámán? ;)
tudode
A rémálmai memorizálása helyett a ... k e v e s e b b .. t ö b b .. lenne, ill. olyan formában, hogy ugyan KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENÜL saját magát kinevezve, hogy SZÉKFOGLALÓ - program elduruzsolása, oszt' legalább 3 évig csuti, oszt' a .. t u r n u s befejezését megelőzően BESZÁMOL a vállalt feladatok állásáról, még így KIÉGETTEN is, remélhetőleg minden puskapor elhasználása után!!!
Clavigo
@Shikari: Te marharépa... Egy kérdés.. A Te szüleid testvérek voltak..? Vagy behúzták harmadiknak a,,a szamarat,,,hogy Téged összehozzanak...?
csak úgy....
"A saját logikánkat követjük, ehhez jó adottságaink vannak, a svédekhez hasonlóan egyedülálló a nyelvünk és egyedülálló az észjárásunk" Csak nem a közös furfingosságra akart utalni a jámbor? ;) Mondjuk a Svédekeket nem féltem... ;)
csak úgy....
"Magyarország vezetőinek nem csak a politikában, de a gazdaságban, a tudományban, a szellemi életben is meg kell érteniük, hogy aki helyt akar állni a jövőért folytatott küzdelmekben, meg kell tanulnia a hajózást a globális adatfolyamok, az információáramlás óceánján"
Gondolom a sok volt harcos Viking csak lesett és itták a kersztényi harcos igét...,ettü a dumátu az a híres svéd acél is megolvad ;)
csak úgy....
@Clavigo: ha ez megnyugtat,...szerintem nem menne át egy "eredetiség vizsgálaton" ;)
csak úgy....
Nekem az hiányzott az elöadásból,hogy nem emelte ki kellö képpen,hogy a leendö Svéd királynö Viktória és ö pedig Viktor ...
Nessy
@csak úgy...: Ezzel az oktatással? Ne má!
csak úgy....
@Nessy: Látom Te sem hiszel a csodákban!? ...még úgy sem,hogy az illipsi hirtelen körösztény demokratába csapott át? Talán az ima meg a sok mise majd használ ;) Honnan tudhatod,hogy nincs kereslet az eu ban a nyeregböl rükvercbe nyilasokra !? ;)
creativehun
"Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően – a magunk akarata szerint – a valóságot is képesek vagyunk hajlítani – fogalmazott a miniszterelnök" Feltételezem...ezt a valóság hajlítást alkalmazta akkor is amikor a közpénzek pofátlan módon történő ellopását a "magyar vállalkozói réteg helyzetbe hozása" -ként aposztrofálta!
Commenter
@cikicakk55: persze. Hamlet királyfi se volt százas, tudjuk hogy az ő őrültségében is volt azért rendszer... :) Ő is csúnya véget ért, Orbán is azt fog.
csak úgy....
@creativehun: Nekünk "dimenziós" problémáink lehetnek az ö megértésébe! ö egy másik csillagról jött közénk ,a vörös csillagról...
Zeta
Közben tönkretették az oktatást. Az emberek zöme összeszerelő üzemben dolgozik, mert szerinte ide érdemes jönni , mert jók a feltetelek, a munkaadóknak. Munkavállalói oldalról mar nem ilyen fényes a helyzet, a MunkaTk -e lenullázásával a melósnak nem csak pénte, szava sem lehet! De ezzel együtt a befekretők inkább mennek , mint jönnek!
A munkavállalók meg kimentek gyereket szülni nyugatra, ott vannak a hiányzó munkavállalók!
nezelodo
Na igen, elhiszik, de közben oda az erőfeszítésük gyümölcse, és rájönnek, újra és újra átvágják őket ezek a hamis próféták.
Pálinkafőző Rézüst
Orbán: a magyarok újra elhiszik, hogy többre képesek, megyünk lopni, megyünk lopni, fideszesek gyertek, megyünk lopni...
kai hansen
"svédekhez hasonlóan egyedülálló a nyelvünk" Annyira hogy a Dánok és a Norvégok is remekül megértik egymást a Svédekkel :) :) :)
tudode
Egyáltalán leesett a tantusza, hogy melyek a szinonimái az .. i n n o v á c i ó n a k???
.
Negyedik osztályos feladat:
--------"innováció" szinonimái:
vívmány, újítás, találmány

"""Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően – a magunk akarata szerint – a valóságot is képesek vagyunk hajlítani – fogalmazott
.
""""a miniszterelnök, hozzátéve: politikusként ebben látja az innováció lényegét."""
.
Aztán a közelmúltban úgy látta ki tudja melyik sipkájában, hogy
.
------- Orbán már nem az innovációban látja a jövőt
444.hu/2016/04/26/orban-mar-nem-az-innovacioban-latja-a-jovot
.
Ezek után, tudatában MIT is SZÁNDÉKOZIK újítani vitaképtelen "politikusként" azon túl, hogy
.
-- sec/perc alatt MEGSZÜLTE a .. r ö t y i p a p í r .. értékű, KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN alaptörvényát, a jogilag nem létező Magyarország v. Felcsúttal???
.
KITAKAR, BETAKAR, olyan témákról szónokol, hogy azt SEM TUDJA, hogy mit akar!
Commenter
@kai hansen: ne felejtsük ki a norvégot és a hollandot sem!
Clavigo
@kai hansen: Régen " találkoztam " ezzel a névvel.. :) :) :) Hallowen...
kai hansen
@Commenter: Norvégokat írtam de a Hollandokat nem értik a Svédek
mackoka46
Hát egynémely agymosott fidesz mocsok bizony minden aljasságra képes lehet.
KisGenyo2
Informatikus 1 sem kell. Programozó annál több. Bár amikor néhány év múlva a mesterséges intelligencia kezd el programozni, onnantól mehetnek a kukásautó végére.
És ettől nincs annyira messze a realitás, mint ahogy sokan érzik. index.hu/tudomany/egeszseg/2018/05/29/a_mesterseges_intelligencia_jobb_a_borrak_felismereseben_mint_a_szakorvos/
tulipan
@Shikari: Rákosiék is ezt hangozatták! Azóta is próbálkouk! :-)
Clavigo
@tulipan: A devizásokat már " megmentették ",,most következnek a forinthitelesek.
Nessy
"nemzetközi karvalytőke"??? Hány multival van stratégiai és egyéb szövetsége pártunknak és kormányunknak? Hol is tárgyal éppen Sziijártó üzletemberekkel? Ha bővül egy multi cég kis hazánkban, Orbán Hozsannát zeng az avatáson!
Nessy
@Shikari: A mór ( Soros ) megtette a kötelességét, a mór mehet!
Taníttatta Orbánt és társait, mára ő lett a "a patás ördög" akivel lehet riogatni a híveket!
tulipan
@emerencia: TANULTAK A MAGYAROK PÉLDÁJÁN!!!
tulipan
@Clavigo: Azaz kilakoltaítták őket ! Úgy kellett a sok ostoba hiszékenynek!!!
Kutyuska
Igen, a valóság hajlítgatásában profi Orbán és a sleppje. Úgy elhajlítják a valóságot, hogy hazugság a vége mindennek.
os.mti.hu/hirek/136555/helyreigazitas
Kb. ennyi az igazságtartalma bárminek, amit az Orbán kormány és nyalonc szavazói mondanak.
Kutyuska
Azt mondja, egyedülálló a nyelvünk. Ha a fidesz szavazókéra gondol, egyetértek. Úgy nyalni, ahogy ők tudnak, egy nemzet polgárai sem tudnak.
dodóka
Csak neked nem kellene elhinned more azt, hogy képes vagy arra, amit csinálsz. Csodálkozom azon a több milliónyi bugris szavazódról, hogy ők elhiszik.
Eladott Ország
Egy piaci alapon működő – akár külföldi tulajdonú, akár belföldi tulajdonú vállalkozás – a gazdasági realitásokat tartja szem előtt. Fejleszt, mert csak úgy maradhat versenyképes. Engedi munkához jutni a belföldi vállalkozásokat, mert tisztában van azzal, hogy így önmagának teremt fizetőképes keresletet. Ezzel szemben Orbán strómanjai gyakorlatilag megfojtják a magyar vállalkozókat. Semmi másért, mint az önmagáért való hatalom biztosítása érdekében. Véleményem szerint tévedés politikai rendszerként értelmezni Orbán rendszerét, mert nem az. A politika számukra csak eszköz. Az ország egy vállalkozás, a cél: Orbán esetében a korlátlan hatalom, a körülötte lebzselő kiszolgálók esetében pedig a pénz. Ez egy pszeudodemokratikus neofeudalizmus, vagy lojalitásbázisú neofeudális eredeti tőkefelhalmozással. Bár nem nagyon kell itt neveket, címkéket keresni: orbánizmus néven fogja ezt az egész szarkupacot hívni a történelem.
Eladott Ország
Azt pedig még elemzőként is hasznos lenne átgondolni, hogy mennyivel jobb nekünk az, ha nem bizonyos külföldi tulajdonú cégek, hanem Mészáros Lőrincek és Andy Vajnák rabolják le az országot és talicskázzák külföldre a nyereséget. Mert szerintem semmivel sem jobb, viszont rosszabb. Ha az emberiség és kiemelten Magyarország csak annyit tanult az elmúlt évszázadokból, hogy végső soron logikailag rendben van a diktatúra is, csak találni kell neki egy jól hangzó nevet, (demokratikus neofeudalizmus) amiben szerepel a demokrácia szó is, akkor kár volt annak idején lemászni a fáról. De én bízom abban, hogy – minden látszat ellenére is – nem csupán a sapka viselése okán kímélte meg a fejünket az evolúció.
Kutyuska
@kai hansen: Orbán egy kicsit elhajlított a valóságot.
Kutyuska
@dodóka: Én nem csodálkozom, azért szavaztak a fityiszre, mert ennyire telik tőlük.
Kutyuska
@tudode: Az innovációról a véleménye mindig éppen az, amelyik lábával lép a pávatáncos.
Jobb lábával lépve nem látja benne a jövőt, bal lábával lépve pedig még a lényegét is érteni véli.
Ilyen ez a pávatánc.
Grafix69
Ez az , ELHISZIK , ez neked a lényeg , pedig nem képesek többre amíg ti hatalmon vagytok , de legalább elhiszik.
namihami
Valóban. Mind a 600.000 hívője már odakinn hiszi a Vezére által mantrázott hitet. A nagy hitben és reménykedései közben már haza se akar jönni.
Sámannus
Teljesen hihető, csak az a baj, te nem akarsz csak közmunkát osztogatni. Ezért a te fejed hibás beláthatod.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.