Ifj. Lomnici Zoltán szerint érthetetlen, hogy a jövő héten – többek között a Franciaországban és Németországban is ismert közigazgatási bíróságok magyarországi felállítása miatt – miért vitatják ismét a magyar demokráciát az Európai Parlamentben.

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint érthetetlen, hogy miért vitatják a magyar demokráciát az Európai Parlamentben
Fotó: Marjai János/MTI

Az elemző arra utalt, hogy az EP brüsszeli plenáris ülésén január 30-án vagy 31-én a magyar demokrácia és jogállamiság helyzetét lesz napirenden a testület házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciájának döntése alapján.

Ifj. Lomnici Zoltán felidézte: a vitát a zöldpárti frakció kezdeményezte

a legfrissebb magyarországi fejleményekre, a tüntetésekre, a munka törvénykönyvének módosítására és a közigazgatási bíróságok létrehozására tekintettel.

Annak ellenére, hogy Franciaországban több hónapja rendszeresen vonulnak tömegek az utcára – folytatta – , esetükben nem merült fel a kivizsgálás szükségessége. A munka törvénykönyvének módosítása pedig az uniós irányelv szintje alatt határozza meg a vállalható túlmunka mértékét, így ebből a szempontból is értehetetlen a zöld párti eljárás – jelentette ki.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint a Magyarország jogállamiságát vitató korábbi jelentés írója, Judith Sargentini zöldpárti képviselő célja a magyar kormányzat és azoknak az embereknek a támadása, akik kétharmados többséget biztosítottak a jelenlegi vezetőknek.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Magyarországon a politikai nyomásgyakorlás minden kétséget kizáróan a fideszes állampárt monopóliuma, minden befizetett adóforintot is megér, hogy a Lomnici-félék (nyugodtan behelyettesíthető bármelyik másik fizetésért szakértő figura nevével – Mráz, Kiszelly, Deák, Spöttle, Nógrádi és sokan mások, mindenféle szakterületek jeles képviselői) kidülledt szemekkel, hadonászva adják elő a Fidesz politikai érdekeivel egybevágó, központilag összegányolt műsorszámokat. A NER legkártékonyabb rétegét és legsötétebb bugyrát ezek a fideszes értelmiségiek képezik, akik a legnagyobb hangerővel terjesztik az összeesküvés-elméleteket, a rezsim ellenfeleit lejárató áltudományos handabandákat, akik jól fizetett mikrofonállványokként és szakértőkként mérgezik a nép szellemét és lelkét, akiket azért tart a rezsim – a legalizált korrupció révén ellopott irgalmatlan pénzek segítségével -, hogy azt csinálják, amit Lomnici. Ők tartják hatalomban Orbánt, és az ő kizárólagos felelősségük, hogy a valódi értelmiségnek itt nem terem babér. A valódi, gerincoszloppal rendelkező értelmiségiek elmennek, a gombnyomásra bármit és bárminek az ellenkezőjét meggyőződéssel előadó droidok maradnak. És a minden tekintetben felszántott ugar is marad, ahol egy kormány békeidőben elérte, hogy az ország ordas eszmékkel, és álhírekkel zsibbasztott fele önként mondjon le a jövőjéről s sorosmigránsballiberálismindenkiellenség propaganda nagyobb dicsőségére. A hülyére zsibbadt ország felének ezt meg lehet bocsátani, a Lomnici-féléknek soha nem lenne szabad.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Apád nem lenne büszke rád, ha megtudná, mekkora fidesz nyalonc lettél !!!
magyarbakancs
"Ifjabb Lomnici Zoltán szerint érthetetlen, hogy miért vitatják a magyar demokráciát az Európai Parlamentben"
Mer egyetlen más EU tagállamban nem fordul az elő ,hogy a miniszterelnök úr szobatársa,majd gyerekkori pajtása közpénzből legyen milliárdos.
És nincs az EU-ban ,hogy mindenhova volt Fideszes politikus a vezető.Számvevőszék,Ügyészség,Kúrja és a többi.
Tehát az állampárt mindenhol ott van.
Ez maga a diktatúra.
Lásd Nemzeti Szocialista párt Németország,Szovjetek kommunista pártja.
Apoca
Franciaországban a kormány emberszámba veszi és tárgyal a tüntetőkkel, nálunk a tüntetők, "sorosista, brüsszelita, bevándorláspárti közellenségek", akikkel a demokratikus kormányunk pökhendi módon még csak szóba sem áll.
Na ezért nincs szükség franciaországi kivizsgálásra.
Eladott Ország
Magyarországon a politikai nyomásgyakorlás minden kétséget kizáróan a fideszes állampárt monopóliuma, minden befizetett adóforintot is megér, hogy a Lomnici-félék (nyugodtan behelyettesíthető bármelyik másik fizetésért szakértő figura nevével – Mráz, Kiszelly, Deák, Spöttle, Nógrádi és sokan mások, mindenféle szakterületek jeles képviselői) kidülledt szemekkel, hadonászva adják elő a Fidesz politikai érdekeivel egybevágó, központilag összegányolt műsorszámokat. A NER legkártékonyabb rétegét és legsötétebb bugyrát ezek a fideszes értelmiségiek képezik, akik a legnagyobb hangerővel terjesztik az összeesküvés-elméleteket, a rezsim ellenfeleit lejárató áltudományos handabandákat, akik jól fizetett mikrofonállványokként és szakértőkként mérgezik a nép szellemét és lelkét, akiket azért tart a rezsim – a legalizált korrupció révén ellopott irgalmatlan pénzek segítségével -, hogy azt csinálják, amit Lomnici. Ők tartják hatalomban Orbánt, és az ő kizárólagos felelősségük, hogy a valódi értelmiségnek itt nem terem babér. A valódi, gerincoszloppal rendelkező értelmiségiek elmennek, a gombnyomásra bármit és bárminek az ellenkezőjét meggyőződéssel előadó droidok maradnak. És a minden tekintetben felszántott ugar is marad, ahol egy kormány békeidőben elérte, hogy az ország ordas eszmékkel, és álhírekkel zsibbasztott fele önként mondjon le a jövőjéről s sorosmigránsballiberálismindenkiellenség propaganda nagyobb dicsőségére. A hülyére zsibbadt ország felének ezt meg lehet bocsátani, a Lomnici-féléknek soha nem lenne szabad.
Maxipocak
@Eladott Ország: Én soha nem is fogom. Az ilyen erkölcstelen, gerinctelen, jellem híján élő férgeket azonosítom Speer-rel, Göbbels-szel, vagy Beríj-jával, Malenkov-val.
vacsi
Na, gondolkodjon még egy kicsit...
tudode
Az, hogy ifj. Lomnici "látszólag" nem érti, hogy MI MIÉRT, az egy JOGI ATOMBOMBA a "megélhetési" jogász társadalom szürkeállományáBAN,
.
Ami azt jelenti ifj. izé, hogy 10%-nak eljött a KÁNAÁN, 90% pedig harapdálja a JOGI, és megélhetési ajtófélfát!
.
Ha az semmi, hogy
.
----- Orbán Viktor nem miniszterelnök
https://www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk...
.
Miközben ki tudja HÁNYan nyalakodnak körülötte, hog Á DEHOGY!
luiz
Persze, hogy nem érted, te ahhoz hülye vagy!
desiro
Azé te kis kötsög me nálunk nincs demokraci.
Érted kis kötsög???Mé nyalod a o1g seggét?
Háát persze me kapod a nyalós pííízt.
kissé felnőttem
Hát még nekünk milyen érdekes amit a demokráciából bátorkodtatok művelni az röviden érthetően ördögi fércmű ,
népnyelven ha értenél azt irtam volna elnyomó rendszer ami még nem királyság de holnap tán már igen. A proletárnak kettős szabadságot igértek !!!
megkapta elvették a tulajdonát elvették a szabadságát csak a munkaereje maradt.
Itt ez bővült 400 óra + al hát akinek két anyja volt
az meg ti dolgozzatok ha tudtok? de nem ugy látszik ám !
Yeromos
Igaza van lominicinek, ami nincs azt nem kell vitatni.
balos
@Yeromos: Akkor felkérem a Török Szultánt,hogy vágja pofán a lom-gecit!
staro2
Kazinczy Ferenc 1808 ban világosan megmondta.
Lomnicinak is szól:
A nagy titok (1808)
... Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
RonaGyuri
Ahogy mondani szokás Orbánért a saját anyját is..., legalább is: ez az ócska tróger, aki az édesapját meggyalázó férget ajnározta! =))
Yoda69
Azert te balfasz, mert felszamoltatok a fekek es ellensulyok demokratikus rendszeret. A ti kezetekben van az ugyeszseg, mely buntpartolast is bevallal hogy vedje a fuhrert. Most pedig meg a birosagokat is be akarjatok kebelezni.
Capice?
Yeromos
"Judith Sargentini zöldpárti képviselő célja a magyar kormányzat és azoknak az embereknek a támadása, akik kétharmados többséget biztosítottak a jelenlegi vezetőknek."
Még véletlenül sem az a bírálat célja, hogy ti gátlástalanul visszaéltek, az erősen vitatható 2/3 által biztosított lehetőségekkel.
Jozefina
Menjen ki Brüsszelbe, hallgassa meg és megtudja azt, amit nem akar tudni!!
kokopelli
@Jozefina: ...neki az a feladata,hogy ne értse! (;-))
kokopelli
"Hónapok óta vonulgatnak az utcán Franciaországban...)"... mert "demok-
ratikus jogukban" áll te baromarc! Sárga mellényben azért,mert nyugaton, vagy az azonos
sapka ( ill. mellény) a hovatartozást jelzi!Minden szakszervezetnek más színű a sapkája
ha kivonul!Láthatnád abból is te okoska,melyek azok a szakszervezetek amelyek szolida-
risaból velük menetelnek! És még ennek diplomája van!?Akkor még csirkékért,vagy válasz-
tási malacért is adtak?
Hellcat
Én sem értem...demokrácia már nicns itt nincs mit vizsgálni...autokrácia van.
papa.49
Én meg azt NEM ÉRTEM, HOGY EGY ILYEN ELMEHIÁNYOS MIÉRT UGAT ITT???
Szüless újra tinónak, mert arra talán elég lesz az EGY bited !!!
szaboria1
Ti meg most arra vagytok büszkék, hogy az Osztrákokkal szemben is kötelezettségszegési eljárás indult.
namihami
Nem érti a kislomniczi.
Atyaég, nagy a baj. Nála. És ez egyetemet végzett. Vagy odajárt melegedni. Talán focizni, mint a kedvence.
SystemError
Mondjuk, ha csak a köztől lopott 500 millát nézzük, ami hozzátok ment akkor mondjuk azért egyszer. Majd a sitten nem lesznek ilyen kis féreg kérdéseid, mert ha ilyet kérdezel, akkor visszakézből állas...
simmering73
Egy ekkora hülye sosem fogja megérteni.
egyember
Lomnicinek teljesen igaza van. A magyar helyzetet nem kell, nem szabad vitatni. Vitathatatlanul szar.
Szeparepa2
1 bittel és fél IQ-val persze hogy érthetetlen neki... van egyáltalán bármi amit ért? Félő hogy még egy papírlap funkcióját sem érti pontosan az ilyen undorító agyhalott patkány...
Nessy
Úgy látszik ifj. Lomnici, hogy vannak dolgok földön, égen, mit bölcselmed föl nem ér! Ne is fáraszd magad! Busás jövedelmet kapsz így is azoknak a pénzéből, akiket lenézel.
Clavigo
@namihami: Csak a moslékért járt be,,,
durbincs
@SystemError: Ballonkabátos Pedofil /sittes nevén csak Csodafurulya /+meg ez a másik szaki ?
Ez a Bezzeg - Tahó , igen jól mutattak a Rendörségi Tablon : Mint Wanted - Highwayman ?
vadsanca
Csak egyet tudnék javasolni az érintettnek. GONDOLKOZZON!!!
- Persze, ha van mivel!?-
terlasz
Azért fizeti O., hogy ne értse a lényeget.
szaboria1
Szegény ifj. Lomnici még mindig nem jött rá, hogy apja nyomdokaiban soha sem léphet.
lampa laz
Ahogy elnézem a képét, ennek is bokszoskefe volt az apja, szőr rengeteg, ész semmi.
tudode
Figyu!
.
Ezért "is"!
.
https://www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk&t...
.
Meg amiatt is:
.
---- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
https://444.hu/2018/03/14/igy-lett-magyarorsz...
.
Már ami azt illeti
.
https://www.google.com/search?q=NER-tagok+lop...
.
stb., stb.
,
Na! Nem egy ma született bariKA!
Györe-Juhasz Eva
+b...d a jò k...a anyàdat szàjba .
Az összes elmebeteg rohadt szemèt g..I làdàt jòl egy helyre terelte a jò isten.
A mocskos fideSS-kdnp-be.
Eladott Ország
Az ilyen degenerált hülyék mint a Lomnicik a büdös életben nem fogják megérteni, mi a baj Magyarországon a demokráciával. Ha tényleg nem érted akkor menjél el elmeorvoshoz, ha meg csak a pénzért játszod az agyadat , a börtönben van a megérdemelt helyed, te pofátlan szarházi.
Eladott Ország
@szaboria1: tegnap 06:36; Az apja is a fidesz szekerét tolta. Az egyik 19 a másik egy híján 20; vagy eben guba.
SystemError
Azért vitatják, mert az ilyen szararcú férgek 500 milliókért gerinctelenűl hazudoznak egész nap.
Nessy
Hacsak nem született idióta, akkor van az a pénz, amiért "nem érti"!
Eladott Ország
Brüsszel már elesett, áll mint a cövek és nézeget maga köré nagy bambán. Most jöhet a következő plakátkampány: Állítsuk meg Ausztriát! - különben a büdös életben nem érjük utol őket. Erről az utolérjük Ausztriát dologról az a vicc jut eszembe, hogy két rendőr megy a vasúti sínek között. Azt mondja az egyik: te ott elől összeérnek a sínek. A másik hátranéz és így szól: arra is. Meg egy másik, hogy a nénike bemegy az orvoshoz, oszt elpanaszolja, hogy itt fáj, ott fáj a lába és menni sem tud. A doki megkérdezi: nénike drága, akkor hogy jött ide? - Ja, hát jönni azt tudok, csak menni nem. Végső konklúzió izé, a sínek meg vannak, hogy a csúti expressz elrobogjon Bécs mellett, de a sínek egyelőre összeérnek.
kereső
Azért b+, mert ez a "magyarországi demokrácia",NEM demokrácia. Illen egyszerű. Ezt csak ti hazdjátok annak, orbán elhajlitott valóságába. Hogy lehet egy okos apának, egy ilyen hülye gyereke!
Eladott Ország
Ha jól hüvelyezem az elemző úr méltatlankodását, azt próbálja bemesélni a rajongótábornak (miközben Gulyás Gergely a kormányinfón éppen zsarolással vádolta az uniós döntéshozókat, amiért jogállami feltételekhez kötnék az uniós támogatásokat, vagyis szívna a jobban teljesítés és a gátlástalan pénzlopás pénzszórás korrupt kormánya, mint a torkos borz), hogy egyrészt Magyarország vitán felül konszolidált demokrácia, másrészt, akit kétharmaddal megválasztottak, azt nem lehet bírálni. Lehetőleg soha semmiért. Harmadrészt már megint az embereket támadják, nem a kormányt.
Tudom, hogy a Lomnici-félék szerint a demokrácia netovábbja az, hogy az ország miniszterelnöke 8 évente egyszer kimerészkedik a gondosan megválogatott sajtómunkások elé, és felmondja ugyanazokat a penészes hazugságokat, amelyeket a harmadik kétharmada óta monológok formájában, a valóságtól elszigetelt zárt terekben ismételget. Tudom, hogy az minden demokratikus világok legjobbika, ahol a sajtópiac letarolása és az állampárti médiaszörnyeteg létrehozása után még mindig vannak rendeltetésszerűen működő sajtóorgánumok, amelyeknek újságíróit nem viszi el a fekete autó és nem vetik börtönbe sem őket. Tudom, hogy egy szavunk sem lehet az orbáni jogállamisággal kapcsolatban, hiszen még utcára lehet vonulni, lehet tüntetni a Legfőbb Ügyészség épülete előtt, a Parlament előtt, félpályás útlezárásokat lehet tartani és még senkit nem akasztottak fel nyilvánosan azért, mert nyíltan vállalta, hogy megveti Orbánt és a rendszerét. Sőt, még egyetlen parlamenti képviselőt sem szenvedett el 8 napon túl gyógyuló sérüléseket a NER verőlegényei jóvoltából.
tudode
Csúcs egy ALKOTMÁNYBÍRÓTÓL még a kérdés feltevése is, mivel tudatában van az EU, hogy 2012-től
.
-- Magyarország nevű állam jogilag nem létezik,
-- jogilag nincs miniszterelnöke az országnak, és
-- amint eljön az ideje a párt alaptörvénytől kezdte MINDEN JOGSZABÁLY .. k u k a !
.
A többi, amit elkövetett ez a SZEKTA az ország ellen .. r é s z l e t k é r d é s, ..a GUBERÁLÁSSAL együtt!
desir62
Azé bammeg, me nincsen demokraszi, te seggg nyaló.
papa.49
Az Unió joggal kéri számon a regnáló hatalomtól a DEMOKRÁCIÁT mert AZ MA ITTHON NINCS !!!
magyarbakancs
"Ifjabb Lomnici Zoltán szerint érthetetlen, hogy miért vitatják a magyar demokráciát az Európai Parlamentben"
Egy idióta,idióta kérdése.?
Mit vársz ezektől?
Lomniczyi úr azt a kérdést miért nem teszi fel ,hogy miért kell meg halni 24 ezer Magyar honfitársamnak a nem megfelelő kórházi ellátás miatt?
Eladott Ország
Ifj. Lomnici Zoltán: "közszerepléseim során, minden esetben a saját belső meggyőződésem alapján fogalmaztam meg válaszaimat”. Hiszem fiam, hiszem, már hogyne hinném. Amúgy mi a meggyőződésed? Tudod, pénzért mindent. Akár anyámat is eladom. De ezt nehogy leadjátok! Inkább a fogadat borotválnád, te barom, fideszes seggarc, ha már az agyadat nem sikerült barázdásítani, te faszfej!
evacica
Igen érdekes ifj.Lomnici érthetetlensége a Magyarországi demokráciával kapcsolatban! Lomnici jogász s illene tudnia, hogy mi is a demokrácia.Persze az is igaz, hogy Lomnicinak kiskorában elferdült a gerince és sajnos azóta sem egyenesedet ki!Pénzért a lelkét is eladjam a haza nem számít! De ők beszélnek hazaszeretetről, és címkézik a velük nem azonosulókat idegen szívűeknek! Egy velejéig romlott banda!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok