Az igazságügyi miniszter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége.

Varga Judit megvédte a "rémhírterjesztőkre" lecsapó rendőröket

Varga Juditot arról is kérdezték, hogy mi a véleménye a hatóságok által tévesen előállított, állítólag rémhírt (igazából saját véleményt) terjesztő emberek ügyéről.

Az igazságügyi miniszter erre azt felelte, hogy

"Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik."

Mint mondta, előfordul, hogy a hatóság téved.

A műsorban szó esett a járvány miatti korlátozások enyhítéséről, erről Varga azt mondta, átgondoltan kell a kivezetésre gondolniuk, mert minden eshetőségre fel kell készülniük, így akár egy második hullámra is. Gondolkodnak azon, hogy mi lenne a legrugalmasabb megoldás.

Arra a kérdésre, hogy Belgrádba miért ment el Orbán Viktor, Brüsszelbe pedig miért nem a miniszter azt válaszolta:

„veszélyhelyzet közepén vagyunk, sokkal precízebben megszervezettek a miniszterelnöki utazások”.

A teljes adás itt nézhető meg.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Egy "mert megtehetjük" sokkal korrektebb válasz lett volna! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Ahogy az informatikában szokták mondani.
It's not a bug.
It's a feature.
RonaGyuri
Egy "mert megtehetjük" sokkal korrektebb válasz lett volna! =))
justhpeter
@RonaGyuri: Egyetértek Veled azzal, hogy bemutatta a kormányzati színvonalat is.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Hogy is állunk azzal a köpönyeg dologgal?

Szerkesztőségi cikkben rántja le a leplet a párt központi napilapja a Soros áfium újabb merényletéről

A „Cenzúrabíróság: Soros köpönyegéből bújt ki a magyar tag is” cikknek már címe sem piskóta. Ami lássuk be már magéban is igencsak pikáns. Aztán jöttek a mondatok:
„A tízmilliós Magyarország is tagot delegálhatott ”,
„a Soros-egyetemként is emlegetett CEU ”,
etc.
Aztán gyűn a lényeg: „A függetlennek nevezett tanács, a „Facebook legfelsőbb bírósága” valamely oknál fogva tele van olyan emberekkel, akik közvetlen vagy közvetett módon kapcsolódnak Soros Györgyhöz.” Ami fejlődés, mert pár mondattal előbb még „kivétel nélkül a Soros-hálózat elitcsapatából kerültek ki.”!
Na aztán rákapcsoltak és feltárták a gaz múltat, értsd a CEU kapcsolat mellett, megtaláltatott a KISZ-es múlt is. Aztán ugye számos külföldi egyetemen is megfordult „a szocializmus évtizedeiben. Feltételezhetjük, hogy mindehhez az állampárti rendszer nagyfokú bizalmára lehetett szükség.”!
Na eddig miben is különbözik a regnálótól??? Bár esetükben ez inkább forgatás, mint kibújás!
Érdekes megállapítás: „a magyaron kívül saját bevallása szerint hat nyelven beszél”!
Na aztán gyüttek más dolgok is, hisz olyanokat mondott, hogy „a koronára mint közjogi berendezkedésre való hivatkozás a köztársasági eszme fogalomrendszerét teszi tönkre”! Sőt „számos esetben foglalt állást hazánk ellen az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt zajló ügyekben.”!
Azonban a lényeg egy félmondatban van: „az apja orvos volt, kisebbségi származását többször is irodalmi alkotások tárgyává tette. ”! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: A zsidók egyelőre csak a kispadon

„Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban”

Hát mit mondjak kapkodhatja az ember a fejét a nagyszámú „vélemény” okán. Mint tudjuk bármekkora ordas nagy hazugság, bármennyire is durva rágalmat megfogalmazó tényállítás a hazai értelmezésben ez a fityesznyiknek esetében csak egy szabad vélemény kinyilvánítása.
Ráadásul a figyelmes szemlélő ré kellett ébredjen, hogy:
Bár köztudott, hogy „Az Orbán-kormány megalakulása óta ellenségek elleni harcokból építi fel politikai identitását és kampányait. Az ellenség minden fordulóban egyre konkrétabb és egyre közelebbi. ”, de most erre is rákapcsolt és azon munkálkodik, hogy a jogos „indulatokat az értelmiségi, fővárosi, okoskodó, külföldről pénzelt, jogászkodó figurák, a hivatalok, illetve a cigányok ellen fordítsa”! =))
Bár a Sorosozás és részben a „fővárosi, okoskodó, külföldről pénzelt”-ezés is orr-simogatósdi, de egyelőre még taxatíve nem zsidózott! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: sőt

Egy kis CIVIL-izáció

Egy Orbán-i fél-gondolat felidézése kapcsán

Nem kis mértékben hajazva Sztálin és/vagy Hitler és hány hadosztállyal támasztja alá a véleményét blődlire, néhány éve a civilektől beszélve kijelentette „nem választotta meg őket senki, mégis folyamatosan politikai befolyásra törekednek”!
Na jó persze ez csak a látszat, mert ő nem általában a civilektől beszélt akkor sem. Ami azt illeti, ha jól belegondolunk és megnézzük a dolgot a legcivilebb hazai szervezetre, CÖF-kákra ez igencsak releváns megállapítás.
Mert ugye ő igazából azt próbálja valahogy kifejezni, hogy „a pénz ezekhez a szervezetekhez, ezekhez a nyilvánosságfórumokhoz javarészben Soros György háttérhatalmi rendszerén keresztül érkezik”, amihez persze kell gyakran nem kis trükk. Nem úgy mint a kormányhű civilek, akik direktben a kormánytól kapják a pénzüket! Most a Norvég kormányt hagyjuk! =))
kereső
Szegény rendőrök. "Megvédte" őket a fideSS- úgy, hogy rájuk tolják az állampárt galádságait. A miniszterasszonynak, és GG-nek is üzenném: a parancs teljesitése nem "hiba".Nem a rendőrök hibáztak- hanem ti toltátok túl- vállaljátok már fel.
Csizmás Kond
@Horizont: A te szőröd-bőröd mennyivel ér többet a másik oldalon ?...mert hűségben és kitartásban sokkal megelőzöd Juditot.
lampa laz
Egyszerűen iszonyat volt ez a nőt hallgatni és nemcsak azért mert borzalmasan hadar -gondolom azért, h ne tudják kizökkenteni a begyakorolt szövegből- hanem mert oltári sületlenségeket hadovált össze. Csütörtökön az Egyenes Beszéd vendége Vörös Imre volt alkotmánybíró volt, aki tökéletesen és mindenki számára érthetően elmagyarázta azt a szemét húzást amivel orbán magához ragadta a tejhatalmat amit se a parlament, se a kormány nem tud vissza venni tőle, kizárólag ez a tetű tud lemondani róla. Az alapkatyvasz, a rengeteg pókhálószerü törvénymódosítgatások útvesztőiben jog ismerő ember legyen az aki ki tudja bogarászni és értelmezni azokat, mert laikus ember nem értheti. Ezt még az ellenzék sem tudta jól kommunikálni, mert ők is csak a határidőn lovagoltak.
Sámannus
Ha csak azt mondom, hogy megint igazam van, ettől a pohosnak a gatyája összefosódik. Nem kell a maszlag tuggggggyuk ki.
vacsi
Ebben az a tragédia, hogy ilyen téves eljárásokkal embereket tesznek tönkre! Ilyenből egy eset is sok, de mintha több lenne...
Qqberci
Valaki sasolta a fércbukkot és osszul minősítette a bejegyzést - tévedett.
Szólt a főnökének, aki rosszul értelmezte a helyzetet - tévedett
A főnök szólt a fakabátok főnökének, aki uatsítást adott az előállításra - tévedett

Ha nem tévedek, akkor csupa hülye van az apparátusban - vagy utasítják őket a "tévedésre"...
ómió
Bizony! Hibázni csak a bolsi rendőrség nem szokott! Igaz, néhány szemet anno még az se talált telibe!
Jozefina
Ez a nő a hazudozáson kívül minden aljasságra képes??!!!
Csizmás Kond
@Horizont: Nem értettél meg. Folyton azt zúgod hogy eldta valaki magát, mert valahova tartozik, így te is eladtad magad mert valahová tartozónak érzed magad...ennyit szerettem volna csak.
A baromságok meg oldalfüggőek hanem emberi képességek...és azt bárhol fel lehet lelni, csak azok akik elkövetik nem veszik észre vagy tagadják vagy ízt hiszik az a jó.
Csizmás Kond
@Horizont: ...mondom,ki lehet magyarázni ha az ember akarja...:)
Béla333
Ez nem egy véletlen hiba volt. Ráadásul majdnem egyszerre 2 helyen is!
Mivel a rendőrök levegőt venni is csak felsőbb utasításra mernek, így ez az egész a Fideszesek aljassága, nem a rendőrök túlkapása. Túl könnyen menti föl a rendőrséget ez a dekázó.
A Káslerék kórház kipucolása, a súlyosan beteg emberek hazazargatása és így sokaknak a halálos ítélete sem csak amolyan véletlen hiba, ami felett csak úgy el lehetne siklani.
Igen súlyos bűncselekmény gyanúját veti fel, amivel a Fideszes döntéshozóknak kell majd elszámolni a magyar társadalom felé!
Gyütt Mönt
Valamelyik szolgalelkű parancsnok az előmenetel reményében adta ki a parancsot. Ennyi.
Csizmás Kond
@Béla333: Béla, a söndörnek a parancsot nem a fidesz adja, lehet ez a baloldalon úgy van de máshol nem. Az, hogy tévedtek csak magyarázkodás, és ezzel egyben azt is elismerték hogy más is tévedhet, tehát ez a magyarázkodás nagyon tévutra futott.
Nessy
@Csizmás Kond: A rendőrség a mindenkori államhatalom erőszak szervezete!
Csizmás Kond
@Nessy: valahogy így...de ezt tudott dolog volt amióta léteznek.
Béla333
@Csizmás Kond: 09.40
Hogy a Fideszben nem föntről jön minden utasítás? Ne nevettess!
Pintér pár évvel ezelőtt március 15-én nem mert dönteni egy hófúvásos napon addig, amíg Orbán külföldről haza nem jött! Nem emlékszel? Akkor egy kis emlékeztető:

2013.03.16. 17:39
"Emberemlékezet óta nem volt ilyen bénázás"
"Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Pintér Sándor belügyminiszterrel is sokszor késve reagált az eseményekre..."
"És ha már politikai irányítás: szintén a bénázások között említendő, hogy a kormánynak az első napon nem volt itthon irányítója."
"Orbán Viktor miniszterelnök csak március 15-én, péntek délután érkezett meg Budapestre Brüsszelből. A reptérről egyenesen a rendőrség Teve utcai irányítóközpontjába ment. "
index.hu/belfold/2013/03/16/katasztrofa_minden_fronton/

A Fideszben szuszogni nem mernek addig, amíg azt Orbán jóvá nem hagyja...
kereső
@Béla333: Varga Judit nem "megvédte" a rendőröket, hanem rájuk tolta a felelősséget a felhatalmazási Tv. Btk módositás miatt- "rémhirterjesztés" új értelmezése a Btk-ban. Ezt viszont nem a rendőrök követték el, hanem az igazságügyminiszter, a kormány, és a 137 bátor ember aki megnyomta erre a gombot" ".A jogbiztonság követelménye azt az elvárást fogalmazza meg a jogalkotóval szemben, hogy olyan normarendszert alkosson, amely az állampolgárok számára világossá teszi a jogalkotói akaratot, amelyben a „jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak a norma címzettjei számára.”[2] A normavilágosság követelménye a nullum crimen sine lege büntetőjogi alapelvből vezethető le. Nagy Ferenc álláspontja szerint (többek között) ezen alapelvből következik a „határozatlan büntetőtörvény és jogkövetkezmény tilalma, avagy a törvényi pontos meghatározottság követelménye”, illetve „a bírónak az írott büntetőjogi törvényi norma szöveg szerinti értelméhez kötésének követelménye.”[3]"- alkottak ismét egy olyan Tv-t, amelynek normaszövege nem állja meg a törvényekkel, jogszabályokkal szembeni követelményeket.
Csizmás Kond
@Béla333: Béla, a fidesz összetéveszteni a kormánnyak nagyon nagy lemaradottságra utal...vagy berögződésre a multból amikor a párt volt a kormány. Azt is tudni illik, hogy ma a kommunikációs lehetőség akkora, hogy ha valaki elutazik valahová az nem jelent akadályt sem döntésben sem semmiben. Az, hogy milyen cikkeket ollozol ide az sem mérvadó, azok vélemények és egyéni meglátások ami csak a megfogalmazóját minősíti.
Béla333
@kereső: 09.53
Nálunk majdnem minden újonnan hozott törvény, rendelkezés olyan szövegezésű, amiből lehet ezt is, azt is kiolvasni.
Ha azt akarják ütnek, ha meg mást, akkor nem.
Akire akarják, arra ráhúzzák a vizes lepedőt, ugyanazért a másikra meg nem.
Béla333
@Csizmás Kond: 09.57
Most a párt a kormány, sőt a párt a parlament is.
Jó reggelt, ha ezt eddig nem vetted volna észre!
Ami meg pl. 2013 márciusában itt Magyarországon történt, azt nem lehet másként megmagyarázni, még neked sem!
Tudod: a tények makacs dolgok...
kereső
@Béla333: Sajnos igy van. Csapnivaló szövegezésű törvényeink vannak- és az igazságügy minisztérium gyenegén muzsikál, hiszen a normakontrollt nekik kéne elvégezni. Vajh miért mennek el onnan, akik már nem birják gyomorral. Nem jogászok- csak jogászkodások vannak.
Béla333
@kereső: 10.06
"Csapnivaló szövegezésű törvényeink vannak..."

Gondolj bele: ez nem véletlen...
Csizmás Kond
@Béla333: Béla, el kell felejteni a multat, lehet hogy mély nyomot hagyott benned de ez más ha hiszed ha nem.
A demokráciáért épp a baloldal harcolt a legjobban, csak elfelejtette, hogy az ötvenéves agymosást sokakból nem lehet kitörölni.
kereső
@Béla333: Tudom, hogy nem az- véletlenek egyébként sincsenek.
verőce21
Ejnye, ejnye, lárifári! A tiszteletet ki érdemli...?
Nessy
@Csizmás Kond: Akkor nem a saját kedvtelésükre tartóztatnak le valakit, hanem felsőbb utasításra, melyet nem az ellenzéktől kapnak!
Béla333
@Csizmás Kond: 10.10
Nem kell elfelejteni a múltat! (Lásd még a történelem tanítása az iskolákban)
Tisztában kell lenni a közeli és a távoli múlttal ahhoz, hogy meg tudjuk érteni ami most történik körülöttünk!
Én a Fidesszel ellentétben az ország kilábalását nem az emberek elbutításában látom, hanem éppen ellenkezőleg: okosítani kell őket.
Egy svájci sem más genetikailag mint egy magyar és őt pl. népszavazással rendszeresen megkérdezik a fontos kérdésekről. Tudnak dönteni, mert nincsenek hülyének nézve és nincsenek butaságban tartva.
Nézd meg hol vannak ők, és hol vagyunk mi.
De ezt te úgysem érted meg...
ómió
@Horizont: Hanem, te "nagyon szerencsés"? Hazudj már ide egy öblöset!
Nessy
@ómió: Igaz, a hőssé avatott vandálok egy kicsit gyújtogattak, egy kicsit romboltak, egy kicsit rendőröket vertek, egy kicsit felszedték az utcai kövezetet, aztán akit eltaláltak, azok úgy jártak! Akinek berepült a flaszter az ablakán, miközben "békésen sétáltak" a sállal kapucnival orcájukat takaró tiszta tekintetű ifjaink, az is így járt.
Csizmás Kond
@Nessy: ...ember, hogy lehet olyan egyszerűséget elképzelni, hogy a söndörnek oldalak, pártok adnak utasítást ???
Ők az alkotmányos törvényeket védik és parancsra cselekszenek...a belügyminisztérium parancsára ami leérve a végrehajtókhoz tugyan torzulhat de akkor is végre kell hajtani. Amikor a töntetőkre lőttek akkor sem azért tették mert nekik úgy tetszett vagy csak ki akarták próbálni a puskájukat, hanem mert az volt a parancs.
Csizmás Kond
@Béla333: Béla, svájban habár ott született az egyik kitaláló soha nem volt kommunizmus és nem változtak a rendszerek ezért az emberek úgy szokták.
Azt viszont bármikor le merem fogadni, hogy svájchoz képest Magyarországon is teremnek olyan emberek sokkal többen mint ott, akik a világban ugyanúgy vagy jobban megálták a helyüket mint egy svájci vagy bármelyik más nyugati, tehát nem innen kell kezdeni, hanem pl hogy milyen az a demokrácia amit velünk le akarnak nyeletni...mert nem az mint svájcban.
Nessy
@Csizmás Kond: Anno viszont a Kossuth téri kempingezők miatt az ember inkább többet gyalogolt, hogy kikerülje őket,mert az akkori kormány hetekig hagyta, az ellenzéki képviselők szónoklataival együtt!
Az biztos, hogy ma már ilyen nem fordulhatna elő, mert már pár ember is "csoportosulásnak" minősül! Ha az ember nem éli végig közelről, amit ellenzékben tett jelen pártunk és kormányunk, és amit ma tilt, sőt kőkeményen büntet, akkor kénytelen elgondolkozni a fidesz tettei és szövegei közti differencián.
Csizmás Kond
@Nessy: ...nagyon távol kerültünk a témától...visszatérve mi a problémád V.Judittal ebben a cikkben ?
Nessy
@Csizmás Kond: Nekem??? Ó semmi az égvilágon! Tudomásul veszem, hogy a rendőri túlkapás természetes, és el kell fogadni.
Csizmás Kond
@Nessy: ...és azok az akárkik terjesztettek hazugságot vagy nem ?
Nessy
@Csizmás Kond: Ez "Nézőpont" kérdése! Van akinek az ad hoc leépített ágyszám hazugság, van akinek saját bőrén tapasztalt tény. Ezen felesleges polemizálni!
Csizmás Kond
@Nessy: ...de kell mert hanem kiderül hogy nem is volt tévedés...
Pontosan nem ismerem az előzményeket viszont az a meggyőződésem, hogy volt valami oka...ugyanúgy mint a lövöldözésnek is...a sajnos meg az az egészben hogy a kétoldal mindig magának akar hasznot húzni mindenből...és sok az aki be is dől ...
Nessy
@Csizmás Kond: Előzmény? Pl. ellenőrizetlen feljelentés! Csak ne lenne néha olyan deja vu érzése az embernek. Persze nem a fiatalságra gondolok, akiknek a Rákosi korszak egy több variánsban előadott sztori.
Csizmás Kond
@Nessy: ...minek kéne feljelenteni valakit ha felelőtlen dolgokat ad közre ,...ott van fehéren feketén amit írt...
A bajok ott kezdődnek, hogy sokan azt hiszik a neten mindent szabad...hát nem.
SystemError
Az igazságügyi miniszter védi az igazságtalanságot...Hitler irigy lenne erre is! :)
Főlökött
Tisztelettel azért van itt 1-2 igen nagy csúsztatás !!!

Idézem : "Mint mondta, előfordul, hogy a hatóság téved." -> igen, de az viszont bűncselekmény, melyet a BTK.-büntetni rendel !-> Mármint a hatósági személy felé, ügyészségi - honvédségi személy felé -> katonai ügyészségi eljárást von maga után ! Ezt egy IÜ.-miniszter ne tudná ???

De haladjunk tovább, sérelmezte nevezett és utána, ha jól rémlik Varga M.-is, hogy a Hölgy nem szólalhatott fel a nagy plénum előtt és ez kettős mérce, kirekesztés, meg minden ! Olvasatomban, vagyis ami a hírek voltak, ott az ország vezetői szólalhattak volna fel. Tehát így akkor a miniszter elnök, avagy a köztársasági elnök, de ne legyünk fellengzősek -> ontosan : "A szabályok értelmében kizárólag az államfő vagy kormányfő képviselheti a tagállamokat az Európai Parlament vitáin.". Mivel egyik sem volt ott, így Hölgyem...talán így járt !!
evacica
a rendőrök nem a saját szakállukra mentek ki! Felsőbb utasításra! Igazság ügyi Miniszter részéről ilyen védekezés, hogy csak az téved aki dolgozik, a civil életben elmegy, de a kormánynál NEM!!!
ómió
@Nessy:"Érdekes módon" ilyesmiről az akkori, bolsevik gyámság alatti köztv képtelen volt "beszámolni"! Ja, hogy mert azóta is csak a bolsevik hazugságlexikon "műremekei"! Akik ott kérdezés nélkül vertek, meg "demokratikusan" vandálkodtak, embereket térdepeltettek, bolsijózsi, azok Böszme vezéretek azonositószám nélküli pribékjei voltak, akik, mikor a bíróságon ezért felelniük kellett volna, csak nagy szemekkel néztek, hogy akkor ők még meg se születtek! A hazudozástechnikátok már ott is "jól megalapozott" volt!
Nessy
@ómió: Még egy utolsó mondat! Az akkori eseményeket élőben lehetett nézni a tv-ben. Sőt okt.23.-án a Madách téren randalírozó egyik ifjú a meztelen ülepét mutogatta, a másik meg a farkát lengette a kameráknak. A Kossuth téri szövegekről és viselkedésről meg már szó se essék! Arra kutyagolva szívesen kihagytam volna egyik másik kissé illuminált egyed szózatát.
solidedge
Kizárt dolog hogy a rendőrség tévedett volna. A Fidesz sűrűjéből kapott utasítást hajtották végre
Nyírfa
Tegnap megnéztem Fialát az ATV-ben, az egyik bejátszásban alkalmam volt hallgatni egy rövid ideig Varga Juditot. Az, hogy beszédhibás, és a hadarását alig lehet követni, egy dolog. A másik, hogy az egész lénye rossz benyomást kelt, bizonytalanságot sugall, mint aki túl akar lenni egy nagyon kellemetlen feladaton, vizsgán - mint aki olyan munkát végez, amiben sem öröme, sem sikerélménye nincsen.
legott
Igen, valóban megvédte - fideszesen. Úgy, hogy őket hibáztatja és rájuk tolja a felelősséget. Csak a szokásos.
Oszoljanak emberek, nincs itt semmi látnivaló!
ómió
@Nessy: Eszement viselkedés bárhol előfordulhat, ami viszont még nem ok senki megnyomorítására.
legott
Az a gond a fideszes gyökerekkel, hogy minden újabb aljasságot egy esetnek vesznek, és nem látják, hogy minden újabb eset egy nagggyon-nagggyon-nagggyon hosszú, aljasságokkal teli listához adódik hozzá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.