Rogán Cecília legújabb meglepetése minden eddiginél izgalmasabbra sikeredett – írja a ripost.hu.

Gondolt egyet, és férjét egy róla készült erotikus fotósorozattal lepte meg, amit egy díszes albumban adott át a politikusnak.

„Már régen foglalkoztatott a gondolat, hogy jó lenne megörökíteni azokat a pillanatokat, amik elismerést váltottak ki Tóniból. Így jött a fotóalbum ötlete. Ezek a képek titokban készültek rólam, Tóni semmit sem tudott arról, mit tervezek. Azt akartam, hogy meglepetés legyen számára.”

- árulta el a Storynak, aki elmondása szerint még sosem élvezte ennyire női mivoltát, harmincéves korára megszabadult minden gátlásától és ez a képeiről is sugárzik.

Rogán An­talt szexi fo­tó­so­ro­zat­tal lepte meg fe­le­sége

Fotó: 444.hu

A titkos fotókról csak nemrég hullt le a lepel, amikor egy kettesben töltött vacsora alkalmával Cecília nagy izgalommal átnyújtotta férjének a díszes albumba foglalt művészi képeket. Rogán Antalnak meglepetésében még a szava is elakadt.

„Bevallom volt bennem egy jó adag félsz, hogy mit szól majd Tóni a képekhez. Hiszen az egész miatta volt, neki akartam tetszeni. Az első néhány másodpercben csak némán lapozgatott, és bennem akkor felmerült: lehet, hogy csalódott bennem.

De amikor felnézett, és láttam, hogy hogyan csillog a szeme, és közben csibészesen mosolyog, már tudtam, hogy minden rendben. Egyszerűen csak nem tudott megszólalni a büszkeségtől…”

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Hogy miért is nem készültek rólam szexi fotósorozatok? Én legalább szép voltam... vagyok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Knapp75
Az a jó, hogy ő nem tolja az orrunk alá a magánéletét, mint a melegek. :)

Egyébként állítólag azért csinált fotóalbumot, mert "Tóni" megkérte, hogy inkább ne szólaljon meg!
soljanka
@Knapp75: Ugyanez ugrott be!
A homofóbok állandóan azzal demagogizálnak, hogy miért kell nagydobra verni a magánéletet. Ilyenkor meg észre sem veszik, hogy épp valaki a privát szféráját nyomatja.
Engem spec. nem zavar, hogy Cilike hülyét csinál magából.
Az viszont izgatja a fantáziámat, hogy az újságíró mennyiért látja "szépségesnek" ezt
a nulla kis nőt.
Toby
Valami erősen hiányzik nagysasszony életéből és a fotóalbum láttán talán rogán "kisemberben" is "feltámad" az, amire nagyasszony vágyakozik !
kamazuka
Várom így Pride idelyén,hogy az Antitest bemutassa végre az Antianyagot!
Csillagászati eseménysorozat képekben.A feketelyuk konstellál!
Levendula
Hogy miért is nem készültek rólam szexi fotósorozatok? Én legalább szép voltam... vagyok.
Senara
Nemrég panaszkodtak videó felvételen azt hiszem körhintán , hogy támadják a családjukat . Ami másnap privát-videó lett a kritikák miatt .Az asszony mindenáron szeretne média celeb lenni .Könyörgöm legalább ne ezzel , mert tele van TÚLZÁSSAL , mint minden amit szeretnének megetetni velünk .
köhögő bolha
Nagyon szánalmas egy család,a birka erre vágyott,most bégethet.
vukkocska
A nő ezen a képen tényleg szép. Ilyet kihozni ebből a nőből? Ez a fotós érdeme. Az már kevésbé, hogy hogyan lett a bal lábfeje vagy öt számmal nagyobb, mint a jobb. Ez meg az fotós hibája. És tényleg ne szólaljon meg.
Senara
@vukkocska: Tényleg , lehet ez a szexepilje . :-)))
eszegfu
Ha tényleg meglepetésként szánta ezt az albumot a férjének és nem a "világnak", akkor csak neki kellett volna megmutatnia! Továbbá, egy erotikus album max. 2 ember magánügye, mert ugye nem eladásra szánta, nem ebből él. És ha már Cilike ilyen, legalább Rogánnak lenne egy csepp esze, ne tegyék közszemlére! Függetlenül a személyektől: egy kormánypolitikus ne "ártson" ilyennel magának és a családjának! Azért ők még sem Gáspár Győző családja, hogy az ország előtt éljék életüket! Számomra ezért taszitó ez az egész és nem Cilike alakja, stb. miatt.
Equilibrium
Hogyha rogánné azt hiszi, hogy az emberek elájulnak a fotóitól, akkor nagyon téved.
Ez nem Nyugat Európa, ahol tisztelet, csodálat és érdeklődés mutatkozik a politikus feleségek iránt. Itt minimum kiröhögik a magamutogatós emberkéket, főleg ilyen hatalmas talppal...
justhpeter
Miért lenne baj ha Cilike mutogatja hogy nagy lábon él. Ezt eddig is tudtuk. A kérdés csak az, hogy ez miért tartozik rám ?
vukkocska
@Senara: ez csak egy nagyon rossz beállítás.
Anna Mária
@Equilibrium: Nyugat-Európában a kutyát sem érdeklik a politikusfeleségek. Ha bármelyik ilyesmire vetemedne, mint ez a Cili, a kedves férj rögtön szedhetné a sátorfáját, nem lenne helye többé a politikában.
papa.49
Hát soha nem voltam túl válogatós de ezt még bottal se piszkálnám meg...
Senara
@papa.49: 4 feles és két korsó után sem :-))
eszegfu
@papa.49: 10:03 Kis gonosz vagy Papa!:)))
Aki Én
Fárad az anyag, nem árt időben megörökíteni. Hozhat még ez a képsorozat boldog perceket a sitten.
nyanya001
"Rogán Antalnak meglepetésében még a szava is elakadt! "
Ezt az albumot kellene elé tenni amikor hazudozik, hablatyol a parlamentben !
eszegfu
@Aki Én: 10:22 De lehet, hogy ezzel még nagyobb lesz a büntetés! Mindig az albumot kell néznie.
KERKA
Ezek után izgatottan várom Lázárné, Kövérné, Áderné, Szijjártóné, szexistenek jól kiretusált , fotó shoppos izgató képeit. nem én jönnék izgalomba, hanem arra vagyok kíváncsi mit bír el a bulvársajtó:))
Anna Mária
@Aki Én: Én is azon gondolkodtam, vajon majd magánál tarthatja-e az albumot.
Abzug62
@eszegfu: Rosszul gondolom, vagy lehet hogy ez az album terelés egy korábbi, a férjéről meglibbentett félrelépős ügyről?
eszegfu
@Abzug62: Ez is bőven belefér! Sőt -- mivel Cilikének szerintem nem tul nagy az "agykapacitása" -- még azt sem lehet tudni: "bosszuból", vagy "visszaszerzési" céllal csinálta. Minden esetre a mindenkori kormánypárt tagjainak távol kellene tartania magát az ilyen dolgoktól...éppen van elég "támadási felületük"! Ez olyan, mint Hende és a "friss" felesége "légyottja"...nekem izléstelen. Egy komoly ember, felelős pozicióban nem csinálja.
papa.49
@eszegfu: 4 feles, meg 2 kori sör után is erősen ,,lohasztó,, a hölgyemény kinézete, erre vonatkozott a minek...
Bercifiu
@eszegfu: Az eredeti kópiák jól jönnek még valakinek. Normális ember nem csinál magából kultúr kurvát.
Abzug62
@justhpeter: Mert részben aTe pénzedből él jól!
Rózsika Hatházi
@Equilibrium: Valamelyik felmenője közt, biztos ott volt Zsákos Frodó.
FN
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
justhpeter
@eszegfu: "Egy komoly ember, felelős pozícióban nem csinálja."
Most már biztosan tudom, hogy nem a magyar politika embereiről van szó.
eszegfu
@justhpeter: Nincs mit hozzátennem... igy van! :)))
FN
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
eszegfu
@Bercifiu: Jó a megállapitás! Én nem tudtam 1 mondatba a lényeget beletuszkolni! Kösz.!
FN
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
eszegfu
@papa.49: 16:21 De kedves Barátom! A "belbecs" Neked nem számit?! Ejnye-bejnye!
Lepényleső
Én a klasszikus megoldás híve vagyok. A nézegetés az csak pótcselekvés. A néppel is ha azt tennék,jobb volna mint a klasszikus tevékenységük.
F_Viktor
Nofene, a nemzet parasztgyereke tud "csibészesen mosolyogni"? Én csak a kaján, sunyi vigyorát ismerem.
papa.49
@eszegfu: A hölgyemény ,,belbecse,, látható azon hogy kivel él, hogyan él, inkább nem írom le mit gondolok mind a kettőről, de hát tudod azt te is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.