Kiugróan, 9 százalékponttal nőtt a kormánypártok támogatottsága a teljes népességen belül januárról februárra a Tárki közvélemény-kutatása szerint: a Fidesz-KDNP-t januárban a teljes népesség 29 százaléka, februárban 38 százaléka támogatta. Az Összefogásnak nem jött be az összefogás, sőt.
"Az adatfelvételt a korábbiaktól eltérően a közelgő választások miatt a szavazási helyzetet szimuláló módszerrel végeztük. További változás, hogy a baloldali ellenzéki pártokat most először nem pártonként, hanem az Összefogás közös listájaként kérdeztük. Mindemellett a részvételi hajlandóság természetes fokozódása is hozzájárulhat az előző hónapokétól némiképp különböző eredményekhez, amely minden pártot érint" – tudatták.
Januárban külön, pártonként kérdeztek rá az MSZP, az Együtt 2014-PM és a Demokratikus Koalíció támogatottságára, a három párt összesített eredménye akkor 21 százalék volt. Februárban már az Összefogás támogatottságát mérték, amely szintén 21 százalékot tett ki a teljes népesség körében. A biztos pártválasztók körében a három párt népszerűsége januárban 35 százalékos, februárban viszont 27 százalékos volt.
A kutatás szerint a Jobbik támogatottsága nőtt: a teljes népesség 8 százaléka szavazott volna januárban a pártra, míg februárban 15 százalék, a pártválasztók körében pedig 14 százalékról 19 százalékra emelkedett az arányuk. Az LMP-szavazók aránya is nőtt: a teljes népességen belül 1 százalékról 4 százalékra, a pártválasztók körében pedig 2 százalékról 6 százalékra.
A hagyományos pártpreferencia-kérdéseken túl egyéb, politikával kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy a lakosságban közel azonos arányban vannak azok, akik kormányváltást szeretnének (40 százalék), mint azok, akik azt akarják, hogy a jelenlegi kormány maradjon (39 százalék).
146 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hülye Tárki !
Én nem tartok közvélemény kutatást csak azt hallom úton útgélen, ahogy az emberek
beszélnek a maffiáékról ! És az nem pozitív !
de keservesen megfizetünk ezért pár garasért !
szerinted ennek az ismeretében is a fidesz nyerne?
Ramutattak szargyarto evi 16 millios megtakaritasara, mikozben 11-et keres, es mas adozott jovedelme pedig nincs. De az ugyeszseg nem nyomoz.
Ramutattak meszaroslorinz 7 milliardos vagyonara amit 3 ev alatt szedett (lopott) ossze, de az ugyeszseg nem nyomoz.
Viszont az ugyeszseg azonnal nyomozott Gyurcsannyal szemben es megsem talaltak semmit. Szerinted nem elfogultak kisse?
Arrol meg ne is beszeljunk hogy az "koz"szolgalati lakajmedia mind a fidesz penzebol el.
Kell neked egy putyini Magyarorszag? Mert nekem nem.
veled ellentétbe, miután vannak önálló gondolataim nem szorulok egyik pártra sem !
A rezsicsokkentest is az adonkbol es a deviza tartalekbol fedezik. Gondolom a fizuemeles is onnan tortenne, mert gazdasai novekedes az bizony egy nagy 0
MAGYARORSZÁG nagyon kicsi,de csak annak aki minden relációban képes lenyúlni.
Orbán Viki-és csapatai erre szakosodtak!-állandó virtcsaft-és ellenszegülés a és nem utolsó sorban az idő sürgetettségében az előreszalasztása a közös dolgaink helyett az egyéni fidesz egykézben tulajdonlás,működtetés a gazdaság legmélyebb bugyraiban is.Bármely mondatát kielemezve-persze csak a hallók-látók-és érzékelők erre már az első ránktelepedésükkórságát is megtapasztalók könnyen rájöhettek-dehát mint a mellékelt ábra mutatja ...ez is csak egy kampányhecc...mint az állandó hátramutogatás,a kommunistázás,kirekesztés,diszkriminációs csúsztatások... stb.
A felforgatás -megy-miközbe ezek fosztogató gazdasági mutyológiáikon dolgoztatnak magával az ország egyre betegebb,szegényebb,elöregedettebb,és erőtlenebb népével.
Ha a választók nagyhányada ezt nem akarja felismerni akkor két szék közül pad alatt fognak ébredni!!!
Nem tudom pontosan a valasztasi szabalyokat, de elkepzelheto hogy ebben az esetben uj valasztast kellene kiirni, mert a szabaly szerint a gyoztes part alakithat kormanyt, akar kissebbsegit is. Ha ket gyoztes van akkor egyik sem alakithat.
Afelol viszont ketseged ne legyen hogy a fidesz es jobbik osszeborul majd a hatalomert.
De számokra lefordítva.. tegyük fel Fidesz 90 képviselõ, összefogás 70 képviselõ (vagy fordítva) mivel egyik sem éri el az egyedüli kormányzáshoz szükséges 50%+1 fõt azaz 100 fõt (ez azért kell ugye, hogy törvényt tudjanak alkotni) valakivel, valakikkel össze kell hogy boruljanak.
A kérdés az, hogy a hatalomért ki kivel áll össze - kis pártok akik esetleg bejutnak nem jöhetnek számításba, mert nem lesz annyi befutójuk hogy kiegészítsék 100 fõre.
A jobbik kizárva, mert az biztos, hogy nem fog összeállni sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel és a hozzájuk tapadókkal (különben hatalmas szavazóbázist veszítenének!)
Nem lenne ellenemre ha ehhez közeli (90-70, de mindenképp 100 alatti) arányban nyernének a jelöltek, mert akkor végre napvilágra kerülne sokminden - fõleg, hogy mi megy - mi mehet - a háttérben (együttmutyuzás a hatalomért valóság-e) és talán a nép szeme is felnyílna ..
Én ebben azért nem lennék annyira biztos.
Ha rajtam múlna, minden induló párt bekerülne, oszt' öljék meg egymást a parlamentben,
melyikük szolgálja a jobban nép érdekeit! Egy a fontos: újabb 2/3 ne legyen!
az tuti !
Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy az a legfontosabb: ne legyen 2/3 (négy éve is ezért rebegtem imát - hiába) mert mint tudjuk és tapasztaljuk a 2/3-ot másképp úgy hívják, diktatúra.
@a.a: A Jobbikkal együtt nyerhet a Fidesz, és nincs kétségem, hogy ők beállnak a Fidesz mögé. Kérdés, ezt akarják-e a Jobbik szavazói? Nyilván nem ezért szavaznak a Jobbikra, ők lesznek a legjobban becsapva.
Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások Ön melyik pártra szavazna?
Fidesz-KDNP - 26.93%
Jobbik - 9.48%
LMP - 4.37%
MoMa - 2.56%
MSZP – Együtt-PM – DK – MLP - 48.54%
más pártra - 8.12%
Összes szavazat:
2425
Szavazás időtartama:
2014. január 30. 00:00 -
2014. február 02. 23:59
Elküldöm e-mailben
www.hirlista.hu/szavazasok)
Mos' akkó' mi va' ?
(A Manyuposok pedig csak jól jártak, hogy a pénzüket "lenyúlta" a Fidesz!)
De kérdésedre, az ötös lottón annak a valószínűsége, hogy egy ötösöd legyen: aki tanult matematikát, annak: 90 alatt az 5.
Akinek ez semmit nem mond, annak:
86*87*88*89*90/ 1*2*3*4*5 = 43.949.268
Tehát annak az esélye, hogy egy 5-ösünk legyen a lottón az 1/43 949 268
De ha két mezőre osztod a számtáblát, már csak 45 szám közül kell öt tippből eltalálnod 2-3-4 vagy öt számot! A fenti képlet alapján kiszámolhatod, hogy milyen döbbenetesen megnő az esélyed! :) - (ha mások is úgy akarják!)
A közvélemény kutatásodról annyit, idézném boldog K. Lászlót: "Szavazást kell nyerni, nem közvéleménykutatást!" :)
propeller.hu/itthon/2881085-foglalkoztatas-hogyan-nohetett-ami-valojaban#c1043075
vagy:
propeller.hu/itthon/2880451-most-indult-be-rezsihaboru-legcsunyabb#c1042581
egyébként jogos a kérdésed:
"Ki az a hülye, aki azt hiszi, hogy a nonprofit vállalkozás azt jelenti, hogy a dolgozók ott nem kapnak fizetést? Jelentkezzen!"
és erre válaszolt is egy hülye...
"Azért ha az alapdíjakat eltörlik, csak hasznos a fogyasztónak!
Van, aki fél évig sem lakik pl. egy gázfűtéses lakásban és mégis különböző alapdíjakat kell fizetnie."
vagy nevezzék át ezt is fideszmódra (mint a tandjnál) szolgáltatási hozzájáruzlásnak?
emlékszel erre?
vastagbor.blog.hu/2012/03/09/negy_eve_mondtunk_nemet_a_tandijra
majd erre?
www.jogiforum.hu/hirek/24968
és végül a valóság:
www.fovarosi-hirhatar.hu/hir/tandij-2013-vajon-mi-az-igazsag
egyébként tegnap @tavaszi: haveroddal durcásan bevonultatok a susnyásba... a rezsis cikknél...
mindkettőtök számára, itt a link:
propeller.hu/itthon/2880451-most-indult-be-rezsihaboru-legcsunyabb#c1042581
ha netán érdemben válaszolni szeretnétek... de ugyanez áll a választási programos cikkekre is...
mert ez a cikk amire írtatok magát a vezért teszi nevetségessé...
mert mi is a cím?
megugrott a program nélküli szélkakas módjára forgolódó párt támogatottsága...
és ki támogat valakit, akinek se programja sem célja, sem eredménye...csak vádaskodik (eddig eredménytelenül) és hörög mindenkire...
a kérdés nyitott...
a kérdés nyitott
Mi a biztosíték arra, hogy ha te irányítanál, te nem a rokonaid zsebébe meg a sajátodba dugnád a bevételeket?
Egyáltalán mutassál már olyat a történelemben, amikor ez nem így történt!!
Ezt mind a töketlenségnek és a hozzá nem értésnek lehet köszönni.
A DK egymaga indult volna talán jobban járnának.
Min. százezer Zembert kellene megkérdezni, területileg arányosan elosztva az egész országban, nem egy lakótömbnyit.
Reszemrol en megtartottam manyup megtakaritasom, ami evi 10-12% hozamot hoz az ING-nel. Gondolom te visszadtad az allamnak (fidesznek). Elmondanad akkor ez neked most miert jo?
Oxi ?
@verőce21: 15 %-ról írtál, erre betettem neked egy köz.vél.kutatási eredményt, mire átnyergeltél a lottónyerés valószínűségszámítására !
rugacs:
Hogyan küzdök ? Szembesítem a gengszterkormány meséit a valósággal, vagy az általa korábban közöltekkel ! Ég ennyire pofátlan mutyi kormánya nem volt ennek az országnak, mint a fidesznyik, amelyik kapitalista gazdasági viszonyok között ( a "magántulajdon szentsége !") simán, maffiamódszerekkel hozzányúl az emberek javaihoz , majd elosztja a párthű birkák között !
@szablyafűrész: (15:50) Mert nem olvasol, csak írsz! :)
Szerintem mar nem latsz tisztan a sok zagyvasagtol amivel atmostak az agyad.
Már ideje lenne észrevenni,hogy a fidess rendszeresen bedob egy gumi csontot,es lásd mi történik?Majdnem mindenki ezen rágódik /utóbbi öszödi beszéd/Még véletlenül sem
azon törekednének a kórmányváltást akaró vezetök hogy az elmúlt fidess disznóságait eröteljesen tárja ki értelmessen a választók elé.Most is a közvéleménykutatással van mindenki elfoglalva ahelyett,hogy rámutasson a forint árfolyam zuhanására,és ennek a következményeire,a határontúli Magyarok megvezetésébe az állandó szegénység határán lévök növekedése stb.Egy értelmes programot kell a népnek elöadni,hogy mindenki megérthesse.Enélkül nincs kórmány váltás!
Irtózatos "megrázkódtatás" ért még decemberben, csak nem volt olyan téma, amelyhez logikusan lehetett volna kapcsolni.
Az történt, hogy egy hónapokkal korábban megismert ( nemrég igazolt át máshonnét ) horgásztársamról környezetünk úgy vélte, hogy betonkemény jobbikos, mert az 5 sör után szóba kerülő politikai témáknál tett megnyilatkozásai erre utaltak, de nem "komcsizott" nem " hazaárulózott," egy szóval nem dicsérte az Mszp-t, kőkemény elszámoltatás párti, "visszavesszük a lopott holmit"- párti megnyilvánulásai voltak és bírálta a fidesznyiket is, a fidesznyikek pedig támadták a Jobbikot, mert úgy hitték, hogy jobbikos. December közepén lagziban voltunk, ahol összefutottam vele, félrevonultunk sörözni és persze politizálni is. Tök marhaságból mondtam neki, hogy " kár érted, nem vagy te hülye-gyerek, hogy Árpádsávos hun meséken tervezd a jövődet..bla...bla...bla, mire legnagyobb meglepetésemre rám kérdezett: " mikor mondtam én neked, vagy bárkinek az egyesületben, hogy jobbikos lennék ? "
- Miért, nem vagy az ?
- de nem ám komám, világéletemben balos voltam, még a munkahelyemen sem tudták, mert a főnököm 98 óta masszív, beszűkült fideszes volt, csak nem vagyok hülye, hogy leszopassam magam egy átszervezésnél, létszámcsökkentésnél ? Neked is csak ezért mondom el, mert 3 hét múlva - ha megjön a kedvező telefon - Ausztriában dolgozom a határ mentén, ötször ennyiért, mint itthon !
Úgy sejtem, hogy jóval többen nem közlik a pártszimpátiájukat, mint azt a felmérések hozzák.
Ha nem tudsz erveket es indokotat felhozni miert volt jo hogy a fidesz ellopta 3 millio ember nyugdijpenzet, majd vett Mol reszvenyt 25ezren ami ma 13t er, meg elbaszta allamadosag csokkentesre, ami ma rekordmagassagban van, akkor jobb mely kussban maradsz.
Gondolom te jol jartal a fidesszel, biztos van nehany kocsog rokonod aki tolja alad let. De a tobbseg csak szivott veluk, az orszag pedig zuhanoreplesben tart az osszeomlas fele.
Ezt csak neked, csak tőlem !
Akkor még megfejelem egy másik sztorival ! Asszem pont it a Propin írtam arról, hogy néha-néha ütősre sikeredett sms-ekkel rongálom a gengszterkormányt és helytartóit egy megyei napilapban. Egyszer csak tavaly tavasszal elkezdték követtetni az autómat, magánnyomozó irodai volt rendőrökkel (is), de meglehetősen amatőr módon, szép egészségügyi sétákat tartottunk így együtt a városban.
Aztán ugyanez történt az ősszel is, de ekkor már car-kamerák voltak a kocsiban ( és "testőreim is mások voltak ) ám amikor észlelték a kamerákat, elmaradtak ezek a komoly csávók, az sms-eim persze továbbra is mennek a lapnak.
Minden okom megvan rá, hogy ne kételkedjem a cimbi elmondásában !
Mit gondolsz honnan van Simon számláján 240 millió Ft, amihez hozzá sem mert nyúlni? - mert csak egy stróman. És ez csak a jéghegy csúcsos csúcsának a hegye!
(De majd szép lassan kiderülnek az ügyek, dolgok, hogy lopta az MSZP kassza 11 éven át a társadalom egyre nagyobb részének nyugdíjmegtakarításait, csak nyugalom és szavazz a Fideszre.)
Ez igen ! Küld be a fidesz.hu-ra, vagy küld el a nyomozóhatósághoz, mert ezek a szegények csak tapogatják az ügyet, mint vak a p*nát !
Manyup-pénz ? Egy -a nagyobbik - részét, egyszerűen elkommunizálták, a kisebb részt meg elzsarolták, a maradék - akik szembeszegültek a gengsztermódszernek - érdekes módon nem veszteséges. Hogyisvanez?
(Mivel mindegyik magánnyugdíjpénztár-tagnak minden évben küldték a kimutatást a megtakarításáról, s ez valóban megvolt, hiszen volt mit elvinni, nem nyúlta le senki. Ma viszont nem küldenek kimutatást a megtakarításokról, s ez a háromezer milliárd valóban nincs meg. ) Minden már mellébeszélés.
Az MSZP hozta letre a manyup penztarakat? Ekkora marhasagot is reg olvastam. Szerintem helyet cserelhetnel a kuszafoguval, mert ekkora suletlensegeket meg o sem szokott allitani.
Mi derul ki szep lassan? A fidesz 4 eve azon kuzd hogy talaljon valamit az MSZP ellen. Tobb mint 4000 ugyet inditottak az ugyesegen, es abbol jo ha 10 maradt folyamatban. Erted? Ha itt valaki csalt es lopott akkor az a fidesz volt, de ne aggodj el lesznek szamoltatva elobb utobb.
Legnagyobb celpontjuk Gyurcsany ellen meg abszolut semmit sem talaltak, leginkabb ez fajhat nekik.
Ugyhogy ne pruszkolj itt, meg hazudozzal ossze vissza. Ha nincs ertelmes mondanivalod, akkor inkabb az MNO-n forumozzal.
Tegnap utaztam hangosan mondják a vidéki emberek is semmi sem jó.
Két idős ember hangosan beszélgetek, az egyik mondta mit érek a rezsicsökkentéssel amikor villanyt alig használok nem gázzal fűtők de enni meg kéne de az árak a csillagos égbe vannak.
Tehát nincs szó meggyőzési kísérletről, mint ahogy engem sem tudnak arról meggyőzni,hogy a nemzeti köntösbe takart nyílt közpénzlenyúlás a zemberek érdekeit szolgálja, csakúgy, mint a rezsihülyítés - amely,érhetetlen jóságnak van beállítva - holott pontosan 50 módon fosztogatta a gengszterkormány az elmúlt 3 évben a zembereket, majd morzsát dob vissza a lábuk elé a " látjátok, mennyire szívünkön viseljük a sorsotokat " taktikai választási húzásból !
@modera: ehhez a hatalmas alkalmazkodóképességhez vagy gerinc és gyomor kell, vagy olyat termelsz, aminek mindegy, hogy kap-e kormányzati támogatást, vagy sem !
Talált, süllyedt...
(de majd sírva könyörögsz a sztoriért, hogy legalább egy flekket elhelyezhess róla valamelyik lapban) :)
Az állami nyugdíjfolyósító soha nem küldött semmilyen kimutatást, mégis mindenki megkapta a nyugdíját! ) - de azt hiszem innen sokan várhatták volna (az alamizsnát) :)
Az állami nyugdíj kifizetésére még annyi garancia sincs,maximum tényleg valamicske alamizsnára.
Ez mire érkezett ?
nepszava.hu/cikk/1012258-titkos-paksi-vitan-coming-outolt-lazar
oszt' jó napot !
Ezt azért találták ki a Horn kormány idején, hogy a pénzt tőzsdére vihessék, megforgathassák, és így növeljék az emberek befizetéseit. Ez pedig jól működött, s erről a kimutatást megküldték az embereknek évente.
Talán az állam is tőzsdére viszi az emberek pénzét? Ha jól tudom, az állam nem kapott felhatalmazást, és nem is teheti.
Mindenki tudja, hogy hamarosan elérkezik az az idő, amikor nem lesz miből nyugdíjat fizetni.
Amit ide belinkeltél annak sem fogtad fel a lényegét, hanem az ellenkezőjét próbálod sulykolni: "...nem az új erőművekkel kerülünk függőségi viszonyba Oroszországtól, hanem most függünk tőle a gáz miatt!" - érvelt Jávornak Lázár az orosz jelenlét miatti aggodalmára. - "Az atomerőművel nem fogunk függeni Oroszországtól, hiszen mi döntjük el, kitől vásároljuk hozzá az üzemanyagot. Energiát pedig az szállíthat nekünk, aki el is viszi a hulladékot..." :)
A tőzsdebókerek első számú leckéje, szabálya: - hogyan lehet az ügyfél számlájáról a pénzt a saját számlára átjátszani!
(- következtetéseket remélem neked már nem kell elmagyarázni.) :)
Figyelted, hogy Lézer mennyire elszólta magát ?
"„Az IMF-hitel mentette meg az országot” – Lázár János ezt egy paksi bővítésről szervezett egyetemi fórumon ismerte el csütörtök este."
Amúgy te is egy "szakzseni" lehetsz energiaügyben !
Mert mennyire is fogja kiváltani az elektromos áram a földgázt ?
Átállnak a háztartások elektromos kemencékre ?
Ma már ne szólalj meg...
Nekem szimpatikusabb,ha az állam nem úgy akarja megvédeni az emberek pénzét, hogy magához veszi, Jobban tetszik, ha a biztonságos, törvényes és kiszámítható gazdaságra vigyáz, az embereket pedig felnőttnek tekinti. Tudnak ők dönteni.
Olyan csődhelyzetet teremtett Féleszű Fletóék kormányzása, hogy két héten belül fizetésképtelenséget kellett volna bejelenteni az országnak! - Ne forduljanak elő mégegyszer kormányon ezek az ALKALMATLANOK!
(az energiáról 10:45-ben már írtam, a véleményem változatlan)
Orbán hazdik - lemondott ?
Miért van az, hogy erről az apróságról el akarod terelni a figyelmet? (Orbán miben hazudott?)
- engem a humorom sosem hagy el! - úgy látod kiszokott belőlem? :)
no mert a szeretett kormányod vagy erről nem tudsz ugye hogy IGEN.ja és a
HOFI után szabadon SÜVEGCUKROT neked de jóó nagyot...
Felétek milyen a közbiztonság?
Tanuljál még sokat, mert híjával vagy ugyancsak a tényeknek. :)
( Kb. 20 évvel ezelőtt ellopták a fiam új bicaját az udvarból. 25 éve pedig disznóvágás napján a lenyomatott svártlit, azt is az udvarból. )
Mások viszont lopókra panaszkodnak.
akkor te tényleg Fajnemzetes vagy ...
a szeretett vezéred???
de kb. három hete a szomszédomhoz nekem kellett kihívnom éjjel kettőkor a kommandósokat, mert kirámolták őket. (szerencsére mind a négyet elkaptuk. Mindenre fel voltak készülve a fickók, de esélyük sem volt)
(Nincs okod panaszra!) :)
(Mo. jobban teljesít, abból is látszik, ami a szomszédodban történt. Segíts magadon,... meg a szomszédon... :) )
Jó éjszakát :)
Orbán miben hazudott ? Van még ilyen tökös kérdésed, vagy rövid a memória !
"nem a zemberek fizetik meg ! " ( by Orbán & Eltolcsy )
– Adójóváírás megszüntetése
– Béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18000 Ft-ról 11250 ill. 5000 Ft-ra)
– Cafeteria megadóztatása
– Munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
– A foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– Reprezentációs és üzleti ajándékok után adókötelezettség
– Cégautó adó emelése
– Egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– Kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
– ÁFA emelés 25%-ról 27%-ra
– Illetékemelések
– A termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– Az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó).
– Az ebek és lovak kötelező chipezése;
– „Chips” adó bevezetése
– „Chips” adó emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– Szeszesital jövedéki adóemelése
– Dohányáruk jövedéki adóemelése
– Környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
– Üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– Bioetanol jövedéki adójának 75%- os emelése
– Autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– Az autópálya-használat minimumának 4 napról 10 napra történő emelése – áremeléssel
– Baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
és még pontosan 25, de mentsd el magadnak és akkor visszatér az emlékezeted is !
Fidesz-KDNP - 26.93%
Jobbik - 9.48%
LMP - 4.37%
MoMa - 2.56%
MSZP – Együtt-PM – DK – MLP - 48.54%
más pártra - 8.12%
Összes szavazat:
2425
Szavazás időtartama:
2014. január 30. 00:00 -
2014. február 02. 23:59
Ennyit neked - és rólad !
Egyetlen tétel, amiben egyetértek és együttérzek veled a vállalkozókat sújtó adóterhelések! Mert az értéket termelő vállalkozások húznák ki az országot a gazdasági gödörből. (Ezeket kell legelőször kivezetni.) Sajnos hosszúra nyúlt már ez a válság, a közgazdasági szakirodalom szerint pedig a leghosszabb válság sem tarthat négy évnél tovább. :) - Hát ez idén már lassan "hét szűk esztendő" lesz.
Az általad felsorolt adók azért állnak olyan sok apró tételből, hogy kivezetése is fokozatos lehessen. Bízunk benne, lassan elkezdődik! (Csak akkor válaszolj, ha eddig elolvastad!) :)
Azért nem láttál ifjú Fideszes aktivistákat aláírást gyűjteni, mert ún. "Rezsicsökkentő Fórumokon" ill. "Kampányindító Fórumokon" összegyűltek a szükséges aláírások. (Én is részt vettem egy-kettőn.)
Amennyi pénzt szétosztott a gengszterkormány az elmúlt közel 4 évben, azt mind a zemberek fizették meg ! Ennek ellenére harsogott a "nem a zemberek fizetik meg" nép-nemzeti mese !
Mi akadályoz abban, hogy idetedd azokat a témákat, melyekben jobban teljesít" a gengszterkormány ?
Legalább össze lehetne vetni a kettőt...
- mi lehet a logikus magyarázata annak, hogy csak azokat hívják meg, akik már egyszer aláírásukat adták a saját hülyítésükhöz ?
- így akarták elkerülni, hogy kellemetlen kérdést is a nyakukba kapjanak ?
- mint kiderült, a szédítő mesefórumra kiszámolt idő felét Gyurcsány-Bajnai vitte el, a másik felét meg a saját megkoszorúzásuk !
- Ráadásul az a Kocsis Máté mesélt, akinek az apja már belebukott választási csalásba, fia pedig pert vesztett Gyurcsánnyal szemben ! Talán ezért Gyurcsányozott oly' bőszen...
- Az átlagbér növekedés,
- A magasabb nyugdíjak,
- Az új családtámogatási rendszer,
- A szigorúbb Büntető Törvénykönyv,
- Háromezer ötszáz új rendőr,
- A magyar föld védelme,
Nem utolsó sorban a rezsicsökkentés is.
(Ezek mindegyike ugyanakkora réteget érintett, mint az általad felsoroltak.)
Azonkívül az IMF adósság visszafizetését és a vele járó további megszorítások elkerülését, a "túlzott deficit eljárás" alóli kikerülést nem közvetlenül érzi a lakosság, de egyenként nagyobb horderejűek, mint az általad felsorolt "szablyafűrész összes" :)
Nem akartam, de te megérdemled - szemezgess és vesd össze a kimutatásoddal:
( a magasabb nyugdíj, az úgy marhaság, ahogy írtad, hisz kizárólag tervezett inflációkövető emelést hajtottak végre, a nyugdíj tv. átszabása is ezt a célt szolgálta ! Utoljára a szocik emelték valóban a nyugdíjat ! )
– Adójóváírás megszüntetése
– Béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18000 Ft-ról 11250 ill. 5000 Ft-ra)
– Cafeteria megadóztatása
– Munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
– A foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– Reprezentációs és üzleti ajándékok után adókötelezettség
– Cégautó adó emelése
– Egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– Kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
– ÁFA emelés 25%-ról 27%-ra
– Illetékemelések
– A termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
– Az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó).
– Az ebek és lovak kötelező chipezése;
– „Chips” adó bevezetése
– „Chips” adó emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
– Szeszesital jövedéki adóemelése
– Dohányáruk jövedéki adóemelése
– Környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
– Üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– Bioetanol jövedéki adójának 75%- os emelése
– Autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– Az autópálya-használat minimumának 4 napról 10 napra történő emelése – áremeléssel
– Baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem...
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentés
– A rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– A szociális öntemetés bevezetése
– Szociális hozzájárulási adó bevezetése
– Elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
– Közművezeték-adó
– A magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12000ft-ról 17000ft-ra emelhető
– Kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel.
– Bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése megemelése
– Banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre,
-Betététi kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– Telekommunikációs adó
– „Cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20-50 ezer forint között + ált. forg. ADÓ
– Pénztárgépek cseréje 100+150 ezer Ft/ pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat/
– Nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– Közmunkások nettó 61ezer forintos fizetésének 49 ezerre csökkentése
– Munkanélküli segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28 ezerről 22 ezerre csökkentése.
– Egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel
– Pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– Tandíj de facto bevezetése
– Asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– Mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
– Egészségügyi járulék emelése
és egy kis bónusz:
„Kína előrehaladásának hajtómotorja a szegénység volt. Ezt kell csinálni Magyarországon is, mert aki szegény és kifosztott, végig fogja dolgozni a napi 18 órát !”
(Demján Sándor )
2009 2013
(Bajnai ) (Orbán)
kenyér: 110 HUF 220 HUF
burgonya: 100 230
tojás 25 50
liszt 65 150
cukor 160 340
tej 120 210
étolaj 250 500
csirkecomb 550 800
sertéscomb 900 1300
rizs 185 300
margarin 320 480
párizsi 800 1200
benzin 300 430
oszt’ jó napot !
Miért hazudsz? - kérdezem Tőled szelíden.
Ezt kissé érthetőbbé teszem:
2009 2013
(Bajnai ) (Orbán)
kenyér: 110 HUF 220 HUF
burgonya: 100 230
tojás 25 50
liszt 65 150
cukor 160 340
tej 120 210
étolaj 250 500
csirkecomb 550 800
sertéscomb 900 1300
rizs 185 300
margarin 320 480
párizsi 800 1200
benzin 300 430
A gengszterkormány tényleg " jobban teljesít" ...
oszt' jó napot !
De neked ez az összegzés/feladat meghaladta az alkotóerődet, így éppen azokat a hazugságokat írtad be ismét, amelyek valótlanságára leginkább gondoltam, így már nem is kell tételesen bizonyítanom a valótlanságát, elegendő bárkinek egy pillantást vetni az árcédulákra! :)
Itt van neked egy árcédula - csak neked, csak tőlem:
Lépett az OTP: kemény válasz az ingyenes készpénzre
A pénzügyi rezsicsökkentés bizonyosan nem oldható meg egyszerűen a készpénzfelvétel ingyenessé tételével. A hitelintézetekhez több szálon is kapcsolódunk. Sokunknak hitele van vagy szeretne némi pénzt félretenni, de még a boltokban is banki terminálokon keresztül vásárolunk. Ez utóbbi ára akkor is beépül a termékek árába, ha csak kevesen használnak kártyát, hiszen az elektronikus fizetés áthárítása törvényi akadályokba ütközne. Így vagy úgy tehát valahogy mindenképp meg fogjuk fizetni egy olyan intézkedés árát, ami tovább csökkenti a bankok bevételét. Ha nem a készpénzfelvételek díjai emelkednek, akkor más folyószámlához kapcsolatos költségek. Ha ezeket sem engedi a kormány, akkor majd a hitelesek, betétesek vagy a boltok termékeiben mindannyian megfizetjük az intézkedés költségeinek a többszörösét. Különösen igaz ez a jelenlegi helyzetben, amikor alig van az árakat lefelé mozgató verseny a bankok között, amiről részben épp a kormányzat eddigi lépései tehetnek. (pénzcentrum)
oszt' jó napot ! ( te kis Zsigó zwei...)
Jelentős drágulás volt
2014-01-14 17:52:09
Drasztikusan emelkedett néhány zöldség és gyümölcs ára. Nézze meg, miként változtak az árak!
A KSH tavaly novemberi adatai alapján a zöldség 8,5 míg a gyümölcs ára 2 százalékkal nőtt. Néhány növényért viszont kiugróan sokat kell fizetni. A krumpli és a borszőlő ugyanis 27 százalékkal kerül többe, mint 2012 novemberében. Az almáért viszont kevesebbet kérnek az árusok. Ennek ára csaknem 8 százalékkal csökkent.
(Olvasd el ezzel kapcsolatos korábbi beírásaimat. Ha minden jól ment volna ott, 4-4,5 ezer milliárdot ért volna az a portfólió.) :)
A két vh. között is működöt manyup, a gengszterkormánynak az a pénz kellett, amely benne volt, hogy nekiállhasson táplálni a csókosokat, mint a trafik - és földmutyik esetében is !
Először azt hazudták, hogy aki marad, az nem kaphat állami nyugdíjat, majd amatőrségüket igazolandó, eltörölték ez erre vonatkozó döntést, de pénz már alig maradt erre az időre belőle !
Tehát a lé volt a lényeg - ami magántulajdon volt !
Új hozzászólás