Migránsok átvágták éjszaka Ásotthalom térségében a magyar-szerb határon épülő kerítést – számolt be róla az M1 aktuális csatorna déli híradója.
Az információk szerint tizennyolcan próbálták meg így átlépni a határt, a rendőrség mindannyiukat elfogta.
Eközben Kovács Zoltán kormányszóvivő arról beszélt az MTI kérdésére: a déli biztonsági határzár az új határidőnek és kijelölésnek megfelelően gőzerővel.
Kifejtette: az építési folyamatnak vannak technikai, technológiai értelemben vett különböző fázisai. A pengés drótkerítés építhető a leggyorsabban, és ennek megvalósulását lehet most látni. A biztonsági határzár többi eleme időben és technológiai értelemben ezzel párhuzamosan, az eredeti szándéknak megfelelően épül – tette hozzá.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: az ország és az Európai Unió elemi érdeke, hogy az illegális migráció jelenlegi mértékénél a határ fizikai lezárása a lehető leghamarabb megtörténjen.
Jelezte: pénteken átlépte a 110 ezret az illegálisan Magyarországra érkezők száma.
138 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ma reggel mesélte az egyik ismerősöm (Szegeden lakik a határ mellett).
A műhelye melletti házba érkezett vagy 30 bevándorló.
Lakott ott egy család, a szomszédok, azokat kipakolták.
A család persze hívta a rendőröket, de azok meg csak másnap mentek ki, szóval nem is tudtak visszamenni a házba éjszakára, mert be se engedték őket a kokerók.
Gyorsan, gyorsan építsünk börtönöket is !
2. Ásotthalomnál ásni, kötelező gyakorlat. Aki még nem ásott Ásotthalomnál legalább egy kis gödröt, az nem tud semmit sem a világról sem Magyarországról, ami már NEM a világ része.
orbán kiírt (ez kettős értelmű, aki hallja, érti) minket a világból!!!
azt hiszik, hogy ez valami átjáróház, de csak addig, mig be nem vezetik az uborkavédelmi technológiát
...és utána jön Lakatos Kft. a szinesfémgyüjtö tagjaival...:-))
amúgy itt nem a mi politikusainktól függ ez az egész, és szerintem ha rajtuk függene már rég meg is csinálták volna.
( Gondolom, nem abból a drága anyagból csinálta a csókos
drótos-kisiparosa...)
csempészhajóról "menekülteket" parti őrség hajójára át
csempészhajót elsüllyeszeti
migránsokat indulási part közelében vízbe (remélem tudnak úszni, hiszen nem hegyi emberek), sajnos afgánoknak pechjük van, de rend a lelke mindennek
Jo hir: orbannak mar nem is kell leutaznia atvagni a keritest felavataskent, megteszik helyette ezt a menekultek!...:o))
Akinek a barátai jönnek, az legyenszíves vigye haza őket és etesse itassa kezeltesse is, az iskolaszereket is vegye meg nekik mert mindjárt itt a szeptember. Télire tüzelő is kell.
Ezért kell megépiteni az ideiglenes kerités végleges elkészülte előtt az "ideiglenesebb" keritést. Balfékség ez az egész!
azt olvasom, hogy bűncselekménnyé akarják nyilvánítani a kerítés megrongálását...
...na igen- ők alig várják, hogy sittre kerüljenek: nincs üldözés, van kaja, nincs kitoloncolás...
Dereng..:-)))
Itt ugyanis automatikusan elvesz az eredeti allampolgarsaga a zembernek, vagy megtarthatja, ha lefizet egy kalap penzt a kettos allampolgarsagert, de en nem tettem ezt, atvettem az ujzelandi allampolgarsagot, oszt nincs meg a magyar!
Persze mar sejtem, hogy van megoldas: tokig csador! Annyit lattam belole az utolso 3 napban, hogy szinte apatiaba estem,... Jo volt latni a pufok ujzelandi vamosokat, akik mosolyogtak, es csak a kutyakat szabaditjak a csomagokra, de emberre nem! (Az izraeli hatar utan az ujzelandi a legmacerasabb...)
-akciós erővágó!
-éjjel-napal, vasárnap is nyitvavagyok!
-tessék, tessék!
-tessék effendi, jól választott...ez csak száz ejró... nem csomagolom be, gondolom mindjárt kipróbálja...
hir.ma/kulfold/szines-hirek/hatalmas-emberaradat-indult-meg-afrikabol-europa-fele-egy-elszant-karizmatikus-muszlim-vezeto-altal
A kerítés sem kivétel.
Ahelyett, hogy visszaállítanák a határőrséget. Vagy nem tudják eldönteni, hogy védjék-e az ország és Európai Unió határát vagy sem.
Aki Magyarországra jön, gyakorolja előtte a magasugrást, bakugrást, rúdugrást, stb
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/11745518_1217897748227193_374992137196384000_n.jpg?oh=dae70714fb1f4b81eb25631cfe70fc0b&oe=5648496D
Ez is olyan mint a mit főzzünk mára.
Hozzávalók:
Illegális emberke,
Elszántság
pokróc!
Látjátok ilyen egyszerű.
egy kibaszott pokróccal.Rádobod,és nem a ruhádba bőrödbe akad.Kipróbáltam.Nem mondom hogy sérülésnélkűl,de sikerűlt.
Mennyibe is kerűl nekünk adófizetőknek a kerítés?
A pokróc eladás a határ túloldalán jövedelmezőbb lehet,mint anno a konyak biznisz!
www.szakaly2000.hu/termek/big/1289499632_579.jpg
Nem tudom, hogy ez is pokrócbiztos-e.
A pengéssel tettem a kísérletet.
Még az amcsik idelyéből maradt egy pár meterke!
kelemen kabátban : legelő
Csak az ugasson aki jobb megoldást tud a kerítésnél, ami nyilván önmagában nem elegendő a magyar útvonal lezárására. Vicces a két vasúti átkelő kezelése is, de nem megoldhatatlan. A határőrzés kevés, a kerítés szükséges (amíg nincs jobb). Erőszakos EUs fellépés nélkül ellepnek minket és kidobálni őket már sokkal sokkal nehezebb dolog. Miféle határőrizet az, ahol buszokkal mennek az inváziós seregekért ?
Működőképes megoldásokat tegyetek, mert az ugatás itt édeskevés. A hazánk, az életünk a tét.
A kormány az még most is csak néz ,mint egy csodálkozó óvodás.
2010: ezer fő
2011: háromezer fő
2012: 10 ezer fő
2013: 24 ezer fő
2014: 48 ezer fő
2015: 65 ezer fő eddig!
Az adat menekültügynél dolgozó ismerősömtől van! Teljesen hihető, menj ki egy pályaudvarra a fővárosban és nézd meg milyen állapotok vannak: mosdatlan, büdös, éhes emberek...
mondom én könnyedén, innen a fotelbő, ebéd után...
DE SZÓ NÉLKÜL HAGYJÁK !!! És még fizetnek is érte !!!
Az únióban már legalább 50 millió bevándorló van, de az új hullám egy megállíthatatlan invázió. Erőszakos beavatkozás esetén sok gondot okozhat ez az 50 millió valójában idegen és ellenséges érzelmű honfoglaló.
Ami tekintve, hogy éppen már nem, elég érdekes megállapítás, Remélem feltöltődtél, és összességében szép emlékekkel értél vissza :)))
A menekültetett bűnözök pedig dögöljenek meg, úgy ahogy fogalmaztál!
De ezeknek a legjobb kell, ezért széttépik az okmányaikat is, bármelyik országban is kapták. Lásd be, hogy ezek nem menekültek, nem is migránsok, hanem közönséges bűnözők hada.
Éppenhogy, a pénzemberek mozgatják ezt a menekültetést!
Ugyanis annyi embert, amennyien megszegik, csak így lehet bezárni.
A törvényhozó felelőssége, hogy jó törvényeket hozzon. Ez nem az.
Csak a menekültek tudnak majd bejutni.
Csak a célnak nem felel meg, és ezt "megkóstolta" az, aki már át is vágta.
Mire jó a kerítés és a törvény, ami börtönnel büntetné aki átvágja?
A kerités, minden kerítés egy határvonal amit illetéktelenül átlépni nem illik sőt büntetés jár érte...
...próbáld úgy felfogni, hogy mi lenne ha a te keritésed volna ...
Mindenesetre, ha téged megnyugtat ez a drótháló a határon, akkor valami értelme mégis van. :)
Ennyit erről...Neked is jó pihenést!
A magyar 56"-k is csak a szomszédba mentek?
Na de ha már ennyire szíveden viseled az '56-os menekülteket ott van pl Puskás akit mindenki ismer és menekült , na ő miért kellet elmenjen illetve kintmaradjon...az ő esetét hasonlítsd össze egy mai kertvágóval ...akkor lesz inkább kerek az egész.
Biztos van olyan amit nem jól látok. Van hibám, be is látom.
@verőce21: -nek csak azért írtam, mert a mi menekültjeink, kivándorlóink sem mind a szomszédba maradt/megy/ment. Vagy szerinted igen?
56"-k Puskással (utálom) nekem csak az a gondom, hogy betegen, gyógykezelni nem kellett volna haza egye a fene. Díszsírhely, Pancsó aréna...+ a ló...t Ugyan ez a véleményem, Vajna hörcsögről is, hogy most csak ezt a kettőt említsem.
A mai menekültügy már nem egyénekről szól, hanem tömegekről és ennek ha tetszik ha nem mindenki csak károsa lehet úgy a menekült mint a befogadó...kivéve néhány csempészt.
... "hogy a cikk ahogy tálalja".. basszus, itt ennél a cikknél, ha Bodi Sylviről vagy Gusztiról kezdenék írni nem azt irnád hogy "butáság", hanem, hogy hülye vagy @zöldszem: . És teljesen jogosan.:)))
Új hozzászólás