"Ez egy véleménydiktatúra, amit a Telekom megengedett magának" – puffogott egy sort Lázár János szerdai sajtótájékoztatóján azok után, hogy a Telekom felbontotta szponzori szerződését Dalcsináló Ákos úrral.
Az énekes nemrég az Echo TV-ben filozofált arról, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással. Ezen sokan felháborodtak, és ma a Telekom is közölte: nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész interjújában elhangzottak szellemiségét a vállalat hitvallásával és értékrendjével, ezért nem támogatják tovább.
Lázár János, aki köztudomásúlag messziről kerüli a nyomásgyakorlás, érdekérvényesítés, hatalmi politizálás mindenfajta eszközét, ezen annyira kiakadt, hogy úgy értékelt:
megdöbbentő, amit a Telekom megengedett magának. Ez egy vélemény- és ízlésdiktatúra, ami elképzelhetetlen egy demokratikus jogállamban.
Ráadásul "pont egy német cégnek tudnia kellene, mit jelent a diktatúra, mit jelenet a vélemény- és ízlésdiktatúra" – ecsetelte a lassan talán nácizásban is átcsapó szaporulat-gate legújabb tudnivalóit, és a végére még megfejelte egy, az éppen ma eladott Origo ügyére emlékezve meglehetősen cinikus kérdéssel: "ha a kormánynak véletlenül nem tetszik a Telekom véleménye, akkor mi most felmondhatnánk a szerződésünket a Telekommal?"
Kövér László a nőkkel kapcsolatos szavaival összefüggésben egyébként Lázár azt mondta: óriási túlzásnak tartja azt a "médiacirkuszt", ami minden házelnöki megnyilatkozásnál keletkezik a balliberális véleményformálók részéről. Kövér Lászlónak joga van véleményt nyilvánítani, "nekem meg nincs jogom arra, hogy ezt kommentáljam" – tette hozzá, méltánytalannak nevezve, hogy "a házelnök minden szavát megpróbálják kifordítani".
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akkor ez nem véleménydiktatúra?
Világosan leírták, hogy az utóbbira Ákos et. alkalmatlanná vált.
Hogy ki mire büszke, az pont olyan mint a s@gglyuk - mindenkinek van, de nem szokták mutogatni.
Én megelégszem azzal, hogy az ezzel az anyasággal kapcsolatos téma magánügyem és nem érdekel a más.
Vannak ennél fontosabb dolgok is. Mint pl. mi van a NAV háza táján? Milyen hatékony a Tek a valóságban? Mire költik az ország pénzét, ami adókból befolyik és amit az Eu-tól kapunk? Mi lesz az egészségüggyel, az oktatással, a munkalehetőséggel, a kifizetetlen bérekkel?
Ha az anyukákkal foglalkoznak, akkor esetleg még kijön belőlem, hogy kinek az anyukájáról mit gondolok -- úgyhogy itt én abbafejezem.
Már rá kellett volna jönnöd arra, hogy nem Te mondod meg a tutit, akármennyire is abban a hitben lakozol - állításod szerint - élvonalbeli politikusként - aki mellét kisebesítette - a szabadságharc útnyitásától a hév, illetve párt-társaid is, ezen téveszme ködjében honolnak, már hosszú ideje.
Vannak oly érzékeny nyomrúak, akiknek nehezen emészthető, az általatok előadott prezentáció ! Illetve a piacgazdaságban vannak olyanok, akik számára ténykedésetek, értékrendjüktől kívülálló ténykedés lenne. Ezen, pont Néked kellene felháborodni, akinek az a mérvadó, hogy kinek mennyi pénze van ? Annyit is ér ?
Tudom, nehezen emészthető számodra, de ez van, ezt kell szeretni! Mint egósérültkénti ténykedésed, a megtorlás lesz - tudjuk, de szerinted mennyire érdekli ezt a Telekomot ? Majd a nemzetközi bíróság ítélete alapján, a mi pénzünkdől rendezitek a bírságot is, mint mindíg, eddig is ezt tettétek.
Én már unom és Te ? Tudom, Te nem, mert addig is dől a lé számodra, de az a mi pénzünk és nem a tiéd, akámennyire azt hiszed, hogy a tiéd, nem az !
Demokráciát meg ne emlegess orbánisztánban, mert azt úgy eltüntettétek, mint gazsi a húszezrest.
Ezzel a miniszter "úr" biztosan kiírta magát a kultúremberek köréből. Amúgy sem magas szintről tett eddig tanúbizonyságot, de azzal, hogy csatlakozott Kövér elvtársa otromba köréhez már nincs visszaút a társadalom értelmes felébe.
Érti egyáltalán mért van Ákos mondataira a fel zúdulás?
Mert ha nem érti akkor ne beszéljen marhaságot.
Ha meg érti akkor ezt a beszédet ítélje el.
Elég rossz szakmai bizonyítványa ez most a grazi pszichiátriának. A beteg állapota sokat romlott.
Egyszer majd erre való hivatkozással felmondják a tb-met? :)
Ennyit a kettős mércéről.
Egyébként egy kis ízlésdiktatúra ráférne erre a milliárdos-parasztgyerek-kormányra. (Elnézést, a paraszt itt nem a földeket művelő emberekre vonatkozik. Ja... pillanat... ahhoz ma már műkörmös végzettség vagy L. Simon feleségi státusz kell. Visszavonva.)
Lázár János mondja: ...
Én meg azt kérdezem: Ki a faszt érdekel, hogy mit mond egy bugris tahó paraszt softnáci?
Tudod, hülye Lázár, azért, mert mindent meg tudsz magyarázni, és mindent át tudsz kötni rózsaszín masnival, attól a szar, még szar marad.
Gyalázatosan viselkedtek.
Gyalázatosan éltek.
Gyalázatosan (képmutatóan) beszéltek.
Gyalázatos végetek lesz!
Mindenki annyit ér, amennyije van? - ez a te legfőbb értéked, értékítéleted, Lázár?
Mészáros Lőrinc.
Kilóg a kapanyél a szájából.
Szerinted ő annyit és ,amennyije van?
Akkor most hazudj valamit.
Újra.
És újra.
És újra.7
És újra,.
És újra.
És újra.
Tudod mit, Lázár?
Menj a picsába, te geci!
Orbán a kisvasút kritizálása kapcsán azt mondta hisztisen,ha szóvá tesszük azért is tovább építi. Lázárból amihez a kormánynak semmi köze persze bele ugat, a Telekommal akar szerződést bontani, Ákos szerződésbontása megint előhívta a dacos gyerek korszakot belőlük.
Ákos szavait úgy is lehet értelmezni,hogy azonos munkáért ne kapjanak a nők annyi fizetést mint a férfiak.Egyenjogúság azt jelenti azonos munkáért azonos bért kell fizetni mindegy ki végzi el,nő vagy férfi.
Ne tudom miért vagyok tele kérdésekkel.
Új hozzászólás