Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján – amelyet a Gyorskocsi utcai fogda előtt tartott Budapesten – azt mondta: normális esetben ott kellett volna találni a politikust. A párt aktivistái erre vonatkozó szórólapokat helyeztek el a környéken.
A jobbikos politikus úgy fogalmazott, ha a csalás, a szélhámosság és a felelősség alóli menekülés olimpiai szám lenne, akkor Michael Phelps a több mint 20 aranyérmével "csak jelenthetne" Farkas Flóriánnak, a "Fidesz-válogatott" pedig minden nemzetet felülmúlna.
Mirkóczki Ádám felháborítónak minősítette, hogy Farkas Flórián "vélhetően a rendre szállított olcsó cigányszavazatok miatt" továbbra is bizalmat élvez és az OLAF nyomozás elől is menekül. Amíg a kormány ehhez asszisztál, addig "Farkas Flórián egymaga a cigányság integrációjának legnagyobb gátja" – jelentette ki a Jobbik szóvivője.
Azt is mondta, hogy Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő is lelepleződött, a kormánypártnak pedig csak külsőség a polgári értékrend.
Mirkóczki Ádám értékelése szerint az embereknek elegük van a botrányokból és 2018-ban véleményt mondhatnak majd, ellenzékből azonban pártjának nincs érdemi beleszólása "a hatóságok, az igazságszolgáltatás hatékonyságába".
46 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Talán Dubaiba, ott bevegyülhet ...
Eszébe sem jutott, hogy az ő szegénységüket csökkentse, életkörülményeiken javítson, csak a gazdaállatát majmolva urizál a mások munkájából összeadott európai segélyen!!!
Nem tűnt ő el, csak lapul valahol, várja a következő eljárási kegyelmet!
Polt Péter is eltűnhetne, amiért még meg sem indította a vizsgálatot! Közös gazdaállatuktól várja ehhez az engedély, vagy mi a ló... van???
bosszus csapat tudassa velünk, mikor temetik és hova !! ??
A flóri meg azért szívódott fel, nehogy kérdőre találják vonni, hogy hova lettek a pénzek. polt péter mit csinál?! Ja tudom már, elsikálja az ügyet, megdolgozik a milliókért, amit kap. Mennyit kell neki dolgozni, te jó isten, hogy elmosodálja ezt a csomó korrupciós lopást, amit a maffia banda csinál!
Apuka nyakába veszi kislányát, de amikor a gyerek már jó ideje az apja haját húzogatja, az rászól:
- Kislányom, hagyd már abba, fáj, ha húzod a hajam.
Mire a gyerek duzzogva:
- Jó, akkor nem keresem tovább a rágógumimat.
ha választott vezérük professzionalista ezen a téren-is.
A mi Nemzeti Nyomozó Irodánknak -nak nem érdeke, hogy megtalálja mert még kiderülnének
más disznóságok is.
Propi, a humorod mindent visz: a videó azt sugallja, hívd a csellengők telefonszámát:)) Az asztal alá röhögtem magam, köszi:))
Új hozzászólás