A Veszprém mellett fekvő falu, Hajmáskér templomában mutattak be hálaadó istentiszteletet azokért, akik a magyar határokat védik – írja a veol.hu.
A helyi református templom lelkészének – a veol.hu cikke szerint – régi vágya volt, hogy egy ünnepi alkalmon katonazenészek játszanak a településen. Bikádi László Károly ezért hálaadó istentiszteletet hirdetett a határt védő egyenruhások tiszteletére, az eseményre pedig katonai és rendőri vezetőket, valamint a környék polgármestereit is meghívta.
Az istentiszteleten a lelkész Lukács evangéliumából idézett. A samaritánus példázata alapján vezette le a következő eszmefuttatást. A Bibliában az áll, hogy szeresd az Urat és felebarátodat,mint magadat. De, bár Istennek mindenki a gyermeke, nem mindenki a felebarátunk. Felebarátunk az, aki szolgálatot vállal értünk, segítséget nyújt és megvéd a rablóktól. Bikádi lelkész azt mondta, tudnunk kell, hogy olyanok érkeznek közénk, akik nem tekintenek bennünket felebarátnak, nem hozni, nem adni akarnak, hanem elvenni.
A lelkész szerint az erőszakot semmi sem menti fel, az inkább áldozathozatal azért, hogy gyerekeinknek legyen jövője.
Nem lehet mindenki a felebarátunk, van, hogy nem testvérként, hanem ellenfélként, ellenségként élünk egymás mellett. Össze kell fogni az országnak, a nemzetnek és megköszönni a katonánk, rendőrök áldozatát, hogy értünk, a biztonságunkért szolgálnak.
"A Lukács evangéliuma 10. fejezetében található irgalmas samaritánus példázatának az volt az előzménye, hogy egy írástudó feltette Jézusnak a kérdést: „De kicsoda az én felebarátom?” – A zsidók ugyanis abban az időben az ellenséget, az ismeretlent nem tartották annak.
Jézus ezzel a félig példázatos, félig megtörtént esettel válaszolt a kérdésre. Akkoriban a Jeruzsálemből Jerikó felé vezető úton – melyen az északi országrész emberei Samáriát kikerülve igyekeztek rokonaikhoz és vissza – gyakran tanyáztak rablók, a védtelen utasokat kifosztották és agyba-főbe is verték. Ez történt a példázat főszereplőjével is, aki ilyen rablótámadás után feküdt ott az árokszélen. Arra ment egy lévita, majd egy pap, mindegyik észrevette, de dolgára sietve odébbállt. Egy samaritánusnak is arrafelé vezetett az útja, ő azonban más figyelemmel vette észre őt. Önmagát látta a sebesült helyében, s azt tette vele, amit hasonló esetben a maga személye iránt ő is elvárt volna. Kimosta sebeit, állatára helyezte, elvitte egy közeli vendégfogadóba, együtt töltötte vele az éjszaka óráit, vigasztalva őt, majd másnap pénzt is adott a fogadósnak, hogy viselje gondját a szerencsétlenül járt embernek, s ha többet költene rá, legközelebb megadja neki. Teljes mértékben gondoskodott a számára ismeretlen emberről ez a zsidók által lenézett samaritánus. Vajon ki volt hát a felebarátja annak az embernek? A lévita? A pap? Vagy ez az ellenségnek tartott idegen?
A példázat mondanivalója világos: mindenki a felebarátunk, aki szükséget szenved. Segíts tehát a másik emberen, bárki legyen is, ha valódi szükségletet láthatsz el.
Az irgalmas samaritánus hitből fakadó cselekedete tökéletes volt. Nincs mit hozzátennünk. Amit csak tehetett, mindent megtett a számára ismeretlennel."
Ha hajlandó vagy végig olvasni beszkennelem neked, és elküldöm egy megadott címre. Nem feltételezem, hogy rendelkezel egy valódi Károli...