Pénzromlás, brutális áremelkedés és rekord infláció, de nyár óta folyik a Matolcsy-Orbán adok-kapok és ennek a cicaharcnak az ország lett a vesztese.

Belharc a Fideszben – Lázár János keményen támadja az Orbán-kormányt

A Magyar Nemzeti Bank elnöke és a miniszterelnök közötti belharc nem az egyetlen, hiszen pár nappal ezelőtt Demeter Szilárd botrányos kirohanása korbácsolta fel a párton belüli indulatokat. 

Ne kukázzunk verseket, regényeket, novellákat! Mert az semmi jóra nem vezet

– reagált Fürjes Balázs államtitkár Facebook-oldalán Demeter Szilárd nyilatkozatára, amiben lapunknak azt mondta, hogy ha rajta állna, akkor „a magyar irodalom 80 százalékát kikukázná, mert nem jó”.

És még valami: hatalomból a hivatalosság végképp ne ítélkezzék, ne akarjon nevelni senkit! Nem ez a feladatunk

– zárta posztját Fürjes.

Ám most Orbán egykori legfontosabb embere, Lázár János is kemény kritikával illette az elmúlt évtized politikáját:

Az, hogy ez az ország nem tudja magát ellátni almával, tejtermékkel, sertéshússal, egy a nemzeti szuverenitás iránt elkötelezett, függetlenségpárti politikus részéről már elvi okoknál fogva is vállalhatatlan.

- nyilatkozta a Portfolionak Lázár, aki arra a kérdésre fakadt ki, mit kellene tennie a kormánynak az egyre gyorsuló élelmiszer drágulás ügyében.

A kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, talán az egyik legnagyobb az elmúlt 12 évben – a vasárnapi boltzár mellett.

- tette hozzá Lázár János. 

Szintén fontos csata volt Szijjártó és Varga Judit esete, ami Orbán Viktor klasszikus belső hatalmi játszmáinak tökéletes példája is lehet:

a miniszterelnökről régóta köztudott, hogy szeret beosztottai számára olyan helyzeteket teremteni, amelyekben azok egymással versenyeznek. Egy ilyen versenyben a jólértesültség fontos tényező.

Itt egy brüsszeli magyar forrás szerint emiatt Varga Judit fontos információforrásként tekint például az ottani magyar állandó képviseletre, Szijjártó Péternek pedig ott van a teljes magyar diplomáciai hálózat.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
lassan a gunár magára marad aztán lesheti az eget is választással ajaj de durci a véleményeket nem tűri akkor mi meg öt minek is?
Lepényleső
Emlékszik-e bárki oly esetre;- amikor holló a holló szemét veszejtette?
134.bátor
Mi ebben a kemèny? Egy sèrtődött,fèlreállîtott ember hőzöngèse,magyar termék mániájáról.
Peller Anikó
@Lepényleső: Arra nem. Ha már kivájta nem veszejti. De talán most.
vitriol
Ez sokkal inkább látszat, mint valóság! Nem kell bedőlni neki! Lázár most is az emberek véleménye ellenében kardoskodik a magyar üzletlánc mellett, ahol drágábban vásárolhat a magyar!
Rockxy
a lázárjani má lövészárkot is ásatott a zembereivel.
verőce21
A lipsik próbálkoznak az álhírterjesztéssel.
De az a helyzet, hogy azon a választáson is kikaptak amin csak ők indultak...! :)
Istenakinincsen
@verőce21: ma, 22:06
Naaa ez nem erről szól.Összevesznek a maradék moslékon a disznyók,és hamarosan kitálalnak.
Egymás torkának esnek,de ez nem baj.
justhpeter
Hát bizony lassan már csak egymástól lophatnak. Azért kicsit korán jött el ez az idő.
Yoda69
Keszitik elo lazart a miniszter elnoki posztra.
human
Ugyan már. Belharc? Ne vicceljetek már! Orbán pusztán úgy akar irányt váltani, hogy minél kisebb szavazóvesztéssel járjon. Így hát életre hívja Lázárt!
Németh István
A lázár kit támad az egy dolog, de a picsán rúgása nem volt véletlen! Egy szar jellemtelen geciláda, a matolcsival együtt klikkesednek, hogy valami módom kerüljenek hatalomra, többet akarnak és azt hiszik érnek valamit, mert összelopták magukat! Na ez van! Mert ugye mindenki annyit ér mint amennyije van - ez egy jellembeli poén, és a tolvajok jelszava! > "Legyen több akkor én is több vagyok!" Na most azt látni és tudni kell, hogy ez egy igazi polgári megnyilvánulás! @human: @human: @Yoda69: @justhpeter: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @RonaGyuri: Konklúzió >> mint a hülyékhez illik lamentáltok, hogy hogyan tudtok ártani annak a kormányfőnek az ORBÁN VIKTORNAK akinek hálával tartoztok mert a polgárokkal törődő és értük tevő vezető! Persze ti polgárok vagytok, de mivel vannak hülye polgárok és normálisak >>ti sajna a hülyékhez tartoztok! Jobban mondva a HIBBANTAKHOZ!
Málna
Micsoda belharcok ezek...Sose láttam durvábbat...Hahaha.
Pálinkás Pál
@Németh István: téged el kéne zárni nyomorult ,mert mérgezed a levegőt...
jesz
észre kellene venni, hogy Orbánnal nem megy szembe senki...ez csak amolyan cicaharc, hadd higyje a választó, hogy húúú de tökös ez az akárki...most jól megszorongatja a tökeit...
...hátkérem nem szorongat itt senki semmit...sem Matocsy mester, sem Lázár...az ellenzék meg sehol sincs...nem tényező.
...ja, hogy a kutatások szerint vezet az ellenzék? ..ok. áprilisban kiderül..
ómió
De nagyobbra fújni sehogy nem sikerül, efftársak!?
Toller Béla
Nehogy benyaljátok ! Ezek a főnök megújulási kísérletei, új kádereket akar, a régieket meg el akarja felejteni. Az újaktól meg ugyanazt várja majd, mint a régiektről ...
Németh István
@Pálinkás Pál: pajtika, mint Magyar Polgár utánzat nagyon elmehetett a polgárokra jellemző gondolkozási készséged! Keresd meg ha megtalálod akkor kokettálunk! Ugyanis agy nélküliekkel nincs értelme még hülyéskedni sem! @jesz: Az valószínű, hogy a bal-libernyákok a szart akarják keverni a lázár is meg a matolcsi is elég alapot ad arra, hogy a téma, téma legyen! Mindenesetre, a lényeg, hogy a kormányfő elmúlt időszakos vezénylése sikeres volt, és nagy vétek volna ezt a folyamatot megtorpedózni! Persze a jelszó az jelszó > tudjátok a lázár pontosított!
Aki Én
@Málna: Bagatellizálhatod, de ez nem megtűrt dolog ebben az önkényben.
Pálinkás Pál
@Németh István: nekem hiába karattyolsz kék osztriga gyöngye...érzed a véget, igaz csicska?..a böriben majd kiélheted magad..
Aki Én
@Németh István: Figyu elmebeteg gyuszi!
Miért van az nálatok agyatlan félkegyelmű csicskáknál, hogy aki elejt egy kósza kritikát, az azonnal ,,szar jellemtelen geciláda"?
Hogy igaza van-e, azt meg fel sem tudjátok mérni, mert ahhoz segghülyék vagytok.
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 07:40
Te olyan okos vagy,tényleg:)...Mondd tovább iszom szavaidat.Tanitsd a jóra a hibbantakat,a hülyéket,az agy nélkülieket.Ha ez neked sikerül akkor majd "kokettálnak"veled,de úgy látom nem sokan értenek veled egyet.Ezen még dolgoznod kell!:)
Konklúzió:Senki sem akar ártani>> """ annak a kormányfőnek az ORBÁN VIKTORNAK akinek hálával tartoztok mert a polgárokkal törődő és értük tevő vezető!"""
Ő viszont eléggé árt nekünk...tudom neked nem mert te húst zabálsz gyümölccsel,kenyér nélkül(mert a kenyér drága,a párizsit meg útálod).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.