Felszólította a Corvinus végzős diákjait, hogy vigyék végig a rendszerváltást. 

Jaksity György hadüzenettel felérő beszéde: "Magyarország beteg, minden értelemben véve"

MTI Fotó: Nándorfi Máté

Eddig még soha nem mondtak olyan kemény beszédet az ország állapotáról, mint amit Jaksity György közgazdász olvasott fel a Budapesti Corvinus Egyetem diplomaosztóján. 

A beszédet a 444.hu szemlézte

Jaksity arról is beszélt, hogy milyen állapotban van éppen Magyarország.

"Hogy liberális vagy éppen illiberális egy demokrácia, az ízlésbéli kérdés. Az viszont, hogy valóban demokrácia vagy inkább csak annak megcsúfolása, esetleg kimondottan kleptokrácia, bizony, elég nagy különbség. Magyarország nem annyira illiberális, mint ildemokrácia. Vagy még inkább az angol beteg szó jelentésével élve ill demokrácia.”

A beszéd ezután így folytatódott: 

„Igen, Magyarország beteg, a szó minden értelmében véve. Nincs funkcionáló, a kormányt elszámoltatni képes ellenzéke, az ország nagy része számára hozzáférhető szabad sajtója, elakadt a hatalmi ágak szétválasztása, a kelet-európai reformok úttörőiből mára az Európai Unióhoz legkevésbé felzárkózó ország lettünk, az európai uniós támogatások legmagasabb szintje ellenére."

Jaksity ezután a gazdag magyar elitről beszélt.

"A leggazdagabb magyarok jelentős része egykori állami vagyon romjain vagy a jelenlegit megcsapolva és EU-s támogatásokkal felturbózva éli felhőtlen vagy még inkább felelőtlen életét. Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése. Valós demokrácia kiharcolása és megteremtése. Az ország dohos, áporodott, betegségeket hordozó levegőjének megtisztítása, kiszellőztetése, a XX. század szégyenteljes ideológiai gúnyáinak szemétdombra vetése, elégetése. Magyarország kompjának a modern európai civilizáció partjához való végleges kikötése. Ehhez nem elegendő jól képzett szakemberekké válni, ehhez jó embernek kell lenni.”

109 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Magyarország egy beteg ország, cigányispánnal, betegdemokráciával, a legnyomorultabb román patkányok lefizetésével, egy hazug, lopós-rablómaffiával az élén szándékosan teszik tönkre az országot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Magyarország egy beteg ország, cigányispánnal, betegdemokráciával, a legnyomorultabb román patkányok lefizetésével, egy hazug, lopós-rablómaffiával az élén szándékosan teszik tönkre az országot.
amortizáltok
orbánkor utolsó órái hát ide is elérkeztünk?
Nyírfa
Pontos diagnózis. De ez kevés, tenni kell.
drrotf
Hegedűs után őszinteségi rohamokat mutatnak azok akik tudják, hogy ténylegesen mi a helyzet!Lázong az elit egy része!
csak úgy....
tetemre hívás,de mondhatnánk úgy is,hogy viktor,te tetted ezt...
human
Sokan a szegényeket szidják, de a történelemben mindig az elit szervezte és finanszírozta a forradalmakat. Szóval kedves elit, jó lenne, ha megalkuvás helyett elővennétek a gerincetek a szekrényből!
justhpeter
Jaksitynak igaza van, de még nem értünk a lejtő aljára.
lampa laz
A kérdés már csak az, h a hallgatóság mit értett meg Jaksity György "hadüzenettel felérő beszédből". Sokan úgy gondolják majd, h irány nyugat, a maradók meg beállnak oda ahol jól megfizetik őket még ha megalkuvóvá is kell válniuk. Ha nem így lenne akkor a 12 év alatt már látnunk kellett volna a lázadásukat. Igaz 1x megtörtént, az internetadó tiltakozása kapcsán, más inger nem igazán érte el őket.
human
A jövő évi beszédet már tuti Mészáros Lőrinc fogja tartani hasonló mély gondolatokkal mint itt:
youtu.be/GZXw4GJc870
csak úgy....
@KisTehen: -na meg orbánt és a lopós legénységét! :) -ebben megeggyezhetünk!
csak úgy....
@Peller Anikó: még dühödbe se alacsonyodj le a szintjükre!
csak úgy....
@KisTehen: mióta megjöttél a lölös rászorulós táborból,hányszor foglalkoztál a vágyakozó tehénkéddel és a borjaidal,te kis bika kaka?
verőce21
@Peller Anikó: @csak úgy...: Két ki bors ökröcske...!
csak úgy....
@verőce21: valami értelmesebbet nem tudsz gügyögni szentem?
-vehetnél példát a fenyegetözös komoly és harcias shikaritól! :)
verőce21
@csak úgy...: Megszólalt az Ökörkör vezérmarhája...? :)
magyar1
A rendszerváltás után volt már mindenféle kormány de egy sem tudta felemelni az országot, ill. a népet egy jobb életre. Mindegyik kitermelte a saját milliárdosait a nép kárára.
csak úgy....
@verőce21: remélem nem a pöcsöddel játszol,mi közben nekem firkálod a marhaságaidat! - te orbán címeres beteg ökre! :)
csak úgy....
@magyar1: mert hagytátok! -közben elaléltatok a megvédös szövegtöl...
verőce21
@csak úgy...: Téged fogtalak éppen járomba, te Ökör...! :)
csak úgy....
@verőce21: fordítva fogod a mesekönyvedet és a biliden is fordítva ülsz! :)
-farkasom,te egy gyermeteg szánalom!
Málna
@Horizont: Drukkolok, hogy megérd. Rád férne egy kis öröm...:-)
Rockxy
na, a jaksiti is demokráciát akar, ami nem működött eddig se és ezután se fog.
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 20:58
Orbánt kifelejtetted!Akár szintet is léphetnél, ha beleírod a feketelistádba:))...
Jaaa, majdnem elfelejtettem:HAHAHA.
Istenakinincsen
Nem magyarország beteg csak a kormánya, ezt azért ne felejtsük el!
Egypártrendszer kiépűlt, a királyság most épül, főispánok ispánok püspökök bíborosok papok szolgabírók csendőrök katonák:Előre!
Jól haladunk a legújabb kori rabszolgatartó társadalom törvényekkel támogatott újjáépítése felé!
Az hogy előre vagy hátra?Csak nézőpont kérdése:))Négy defektes kerékkel is lehet a szakadék felé száguldani!Ugye Viktorka?
csak úgy....
@KisTehen: már a magyarok nyilasait sem rettegi európa ,hiszen szegény botond és lehel is megjárta...,nem beszélve a szálasi tesótokról,akit ti magatok lógattatok a ducra..
Istenakinincsen
@KisTehen:ma, 22:57
Nagyra értékelem hogy van humorérzéked!Milyen nyilai vannak? A kopasz fociultrák meg a cöf...meg a sleppje a pál utcai fiúk a bibó koleszből?Ennyi?
A szavait azért átnézhetnénk minden elfogultság nélkül is.Elég erősen ütik egymást amikor egyik nap ezt mondja másik nap megcáfolja...és már évtizedek óta ez megy.Te nem látod az ellentmondásokat amiket nem kell és nem is lehet sem cáfolni sem megerősíteni, mert önmagukért beszélnek.Nézz már meg csak egy(vagy több) Orbán beszédet a múltból!
csak úgy....
@Istenakinincsen: "Nem magyarország beteg csak a kormánya, ezt azért ne felejtsük el!" -azt hiszem,hogy éppen te feledkezel meg a beteg shikarikról ,akik orbán szavára önként lettek betegek!
surdilloFUJT
@Istenakinincsen: A buzigyurik gyülekezete!!!
Istenakinincsen
@csak úgy...: Ez csak egy beteg és nem tudom elhinni hogy ilyen sok lenne ezekből!Több néven van itt csak ez az egy ökör, de mindegy mert van itt még egy pár.
Ez az elmebeteg orbán hogy tudott megfertőzni ennyi embert?
Istenakinincsen
@surdilloFUJT: Azt már látom, de nyugtass meg hogy nem ez a többség:))
terlasz
@KisTehen: "első lépésként ki kell seperni a politikai hullákat: gyurcsány, dobrev"
Mert ugye ők irányítják ezt a gátlástalan maffiát? Folyamatosan kiröhögteted magad, de ez a non plus ultra.
terlasz
@Nyírfa: "Pontos diagnózis. De ez kevés, tenni kell."
Teljesen igazad van, de az ellenzéki politikus semmit nem ér a támogató tömegek nélkül.
Bűnbakot lehet csinálni a megválasztott képviselőinkből, de amikor cselekvésre hívnak, akkor a legtöbbünknek mindig van indoka arra, hogy miért nem mozdul. Ahányan vagyunk annyifélét akarunk. Ezért tervezhet O. 25-30 évet a csapatának.
karma1
@magyar1: Meselj Gyurcsany 6 eveben milyen milliardosok "nottek ki" Magyarorszagon? Nehany nevet mondjal, erdekes lista LENNE, - ha igaz lenne! Egyebkent pedig nem a kis letszamu taborral rendelkezo partoktol kell szamonkerni, hogy hagytak idaig fajulni a dolgokat - persze, benne voltak ok is egy bizonyos fokig - de a bamba nep tehet arrol, hogy nem rangattak ki a parlamentbol ezeket a mocskokat eloszor, amikor elloptak toletek 3000 milliard forintot! Mindenki hagyta, bavatagon, bargyun tapsikolt a hos "megvedonek"! Holott mar akkor lehetett latni rajta, hogy dilis!
karma1
@terlasz: Nagyon jo velemeny - igy igaz! Meg az egymillios tag- es tamogatokkal biro DK sem tud mit tenni (ez az egymillios tagsag csak Budapesten, egyben lenne utokepes), de szet vanank szorva orszagszerte, egy-egy kistelepulesen nehany fore eloszolva, tehat meg ok se tudnanak egyszerre egy utos tomeget kiallitani az emberek tamogatasa nelkul.
En peldaul most nagyon kritizalnam a taxisok hianyat a KATA-s es az energiaar elleni tuntetesekrol, mert amikor 90-ben ok kialltak, akkor minden autosert alltak ki, es a ket es felnapos leallasert senki sem kuldte el oket a kurva anyjukba, hanem mindenki tamogatta, megertette oket! Most hol vannak ezek a hienak? Mert a nagy reszuk mar inkabb "okosba" dolgozo taxis, mint lelkesen adozo ember.
Apfelbaum
Itt nem minden ember beteg,csak aki a felcsúti szélhámossal bármiben egyet ért ,talán orsós azért lett miniszterelnök, hogy a Magyar nép megtanulja,hogy Soha többé nem szabad egy embernek ekkora hatalmat adni a kezébe de a tegnapi Hegedűs Zsuzsa kiállásával örökre megbomlott a rendszer,itt már csak idő kérdése mikor esik darabjaira
Gazella
@Peller Anikó: tegnap:19:40 pontosits! Tették tönkre az országlt!
Gazella
@sgl: ma 4:39
Fogd fel, hogy az ellenzék zöme asszisztált ehhez a fidesznek. Pont.
Gazella
@KisTehen: na te marha!! Az EU elitje pont nem a zsirhájodra figyel!!
Oroszon kivül más ország megveti a magyar kurványt.
Orosz is csak azért mert mélyen nyalja putin seggét a zsirháj!!
Kína is hátra arcot mutatott a zsirhájnak!!
Ezt jobb ha észben tartod szerencsétlen marha!
verőce21
Az kizárt dolog, hogy ezt a majmot ne üsse szét valaki...!
Béla333
Maffiaállamban nem lehet büntetlenül saját, őszinte véleményed, mert betörik a fejed!
Tisztára mint Rákosi rendszerében...
FLETÓ
Persze! Választáson nem sikerült váltani, majd most fog...

B Ö S Z M E S É G !
Béla333
@sgl: 06.25
Nekem más a tapasztalatom! 2018-ban olyan mocskolást kaptam a magukat ellenzékinek gondoló DK-s fanoktól azért, mert az LMP-vel értettem egyett, amilyet még a hülyemagyar maffiahívektől sem kaptam.
Saját vélemény - betörik a fejed.
A maffia oldalán is és a magát ellenzékinek gondolók oldalán is.
kereső
@KisTehen: Bé vagytok kakilva egy kicsinykét? Klárikától? Őt nem tudjátok "amortizálni", ahogyan Gyurcsánnyal tettétek- mert orbán diktátor akart lenni. Mindent megcsinált/ sőt!!! , amit 2006-től kezdve a papagájkórus segitségével rákentetek- csak vissza kell hallgatni orbánt, hogy ez tiszta-és világos legyen. És ezért hirdettétek ki, hogy orbán-éés gyurcsány "egykutya", csakhogy gyurcsány sohasem volt fasiszta egyeduralkodó, 1989 árulója, az ország megbetegitője-, ahogyan Jaksity fogalmazott. Mert a magyar "betegség" neve- orbán=fideSS=NER és fasiszta csőcseléke, talpnyalói és haszonélvezői/haszonhúzói.
Eladott Ország
@KisTehen: tegnap 20:58 ☺ A vakság harmadik leggyakoribb oka a szürkehályog! A vallás és a fidesz ma is az első kettő! Az első kettő viszont csak az ostoba , gyenge jellemű emberekre hat . A szürkehályog nem válogat , viszont gyógyítható !
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143979012_2770672653185809_5405170607588656691_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=dO08dvDbLBkAX8NF8O7&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_dooTkRrR7WxHh8hh0Ie1Ln4Oha_Fyqz_mqvTRcjUUxg&oe=6305E46C
Aki Én
@Shikari: 21:26 Igazolva, hogy mennyire igaza van?
@verőce21: ki a majom? Mert Jaksitynak annyi esze van, mint nektek összesen sem.
Aki Én
@KisTehen: hogy nagyon igaza van, az is bizonyítja, hogy még a lájkolásokat is elcsaljátok, mást mutattok, mint ami van.
Összesen vagytok itt 6-7-en.
Nyírfa
@terlasz: 01.02

Részemről elegem van a politikusokból. Szakértői, technokrata kormányt akarok.
Hosszú évekig jártam tüntetni, lelkesen, meggyőződésből. De már nem megyek, és ennek nem az az oka, hogy ellustultam, vagy apolitikussá váltam, hanem a bizalomvesztés.
Azért Juhász hívó szavára még elballagtam az Ukrajna melletti kiállásra: voltunk vagy 200-an. Nem tudom, ki szégyellte magát jobban a társadalmunk miatt, Juhász Péter vagy mi, akik az esernyők alatt toporogtunk.
Van egy Ákos, van egy Baranyi Krisztinánk és még néhány polgármester...akitől vártam, hogy bankot robbantson, az most jelzi, hogy készül. De már nem tudom komolyan venni.
Eladott Ország
@FLETÓ: ma, 06:52 ☻És létezik ! 100 % fidesz szimpatizáns.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278794910_3288323941387083_2458249959635381895_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Q7J5Os65e_MAX8f7P__&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_ADE9xlmr6JtfazVkhChRrwdww1d3u6g4PmFXZgpQ4nA&oe=62E5839D
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2021/11/mini.png
"A táblázat az Eurofound jelentéséből való. Az látszik belőle, hogy idén Románia is megelőzte az üvöltve száguldó, kanyarban előző mimagyarokat, és ez még nem is minden. Ugyanis a jómagyar polgár igen sok adót és egyéb sarcot fizet, ezek pedig bruttó számok. Nettóban ennél is tragikusabb a helyzet, és akkor még nem beszéltünk az élelmiszerek (és minden egyebek) áfa különbségéről. A béka retkes segge alatt vagyunk nyolcvan méterrel. Akkor is, ha naponta jönnek ki a statisztikák a magyar családok megtakarításairól, bankbetétjeiről és arról, hány millió forintot őrizget otthon mindenki. Ugyanis a többség számára az a realitás, ami az ábrából kiolvasható, nem pedig a statisztikában jól festő adatok. Mészáros egymilliárdja és az én nulla forintom statisztikailag azt jelenti, neki is van 500 milliója és nekem is. Közben meg lóf*szt van."
Minimálbér az EU tagállamokban 2022 év. Most, hogy 400 forintnál is többet kell fizetni az euróért, még hátrább kerültünk...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/286052615_10225370002695917_1070656115193214100_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=yvElRZHGPzsAX_PBKzB&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9Fsj2k4eY9uH-HgogCK1j8UdxksiDzwpZdlkv99_a_dA&oe=62E514B9
simmering73
Legelőször is el kell takarítani a fidesz-kdnp moslékkoalíciót.
Béla333
@simmering73: 07.41
"Legelőször is el kell takarítani a fidesz-kdnp moslékkoalíciót."

Szerintem meg ez legyen az utolsó lépés. Előtte a maffia ellenes oldal látni szeretné, hogy ki és mit is akarna ha el lesz takarítva a maffia! Különben nem kap támogatást, mert az embereket már nagyon sokszor becsapták, nem hisznek már...
Jozefina
Jaksity György hihetetlenül értelmes, beszédet tartott!! Kérdés, hogy mennyire vannak követői??? Bízom benne, hogy egyre többen!!!
Orbán beszéde szinte megegyezik Hitler beszédével, kvázi Hitler II.!!!??
444.hu/2022/07/26/egy-nemzeti-sot-europai-ambicioikat-dedelgeto-partvezeto-gondolatai-a-fajkeveredesrol
Félő, hogy a későbbi megvalósításában sem lesz külömbség!!?? Vajon mi jöhet még??
Nyírfa
@sgl: 04.39

Magyarország , nemzetiszocialista erők prédája lett?
Nyírfa 2012. dec. 6. 12:08 126 komment, szólj hozzá te is!

Csak a Nolblogon megírt posztom címét másoltam be, azért, hogy lásd, nem vagy egyedül.
NKF
Bolsik! Kit helyeznétek a miniszterelnöki székbe?Jakabkát,MZP-t,Hadházyt,Cseh katikát?
Toller Béla
Hosszú volt Jaksity érlelődési ideje, nagyon hosszú. De ha hinni lehet neki, akkor mostanra piros lett ! Csak így tovább. most már ne álljon le !
Aki Én
@NKF: Az első dolog az ellenzék leváltása lenne. Ha lenne ellenzékünk, ez a hazaáruló tolvaj sem garázdálkodhatna már.
Nyírfa
@Toller Béla: 08.12

" Hosszú volt Jaksity érlelődési ideje, nagyon hosszú. "

Csak mint az EU-é. Van, amivel és amiben nem szabad megalkudni. Ha mégis megtesszük, azzal mindenkinek ártunk, magunknak legelőbb.
Aki Én
@Toller Béla: Mindig is kritikus volt, jókat, igazakat mondott, de nem ilyen erélyesen. Már mindenkinek elege van ebből a hazug rendszerből.
Jaksity gyerekkori barátom, és most rendkívül büszke vagyok rá. Minden felelős, okos, becsületes embernek ,különösen közszereplőnek ez lenne a dolga, kötelessége.
Ő jó szakember, hiteles, higgadt és nagyon okos.
Ezt kell tennie minden hasonlónak.
Aki Én
@Málna: Miért, neked nem lenne öröm?
Na, mondom, hogy nem érted ami körülötted zajlik.
Nyírfa
@sgl: 08.25

Akkor elvileg ismernünk kell egymást.
Amikor bezárt a Nolblog, én harakiriztam, de az írásaimat természetesen elmentettem. Néha megnyitom a régi blogomat, olvasom a kommenteket, annyira jó visszahozni a Nolblog-hangulatot, a többieket, ha csak így, emlékezve , mégis együtt lenni velük.
Málna
@Aki Én: Az én életemet nem befolyásolja, hogy ki van hatalmon. Megvan a saját életem, amit én irányítok. De nektek drukkolok. Bár meggyőződésem, hogy nálatok semmi nem változna. A baj belül van...Egyetlen depis sem fog meggyógyulni egy kormányváltástól.
Aki Én
@Málna: ,, Az én életemet nem befolyásolja, hogy ki van hatalmon. "
Csak egy, aktuális dolgot mondok, de van kismillió.
417-es euro.
No comment.
Málna
@Aki Én: Mennyi lenne, ha nem ők lennének hatalmon?:-)
Aki Én
@Málna: Ez egy rendkívül ostoba kérdés volt. orbán mondta, hogy amelyik kormányfő alatt 250 fölé megy az euró, az alkalmatlan, és csak a kormányváltás segít.
Hát, így állunk most.
Te tényleg ezt sem érted?
kereső
@NKF: 08:03. Egyszerú a dolog- Dobrev Klárát, mert ő a legalkalmasabb, szakmailag és emberileg is!!!
kereső
@kereső: 09:04:Hozzáteszem, lex@rom magasról nagyivben az orbáni sajtó, a papgájkórus , és a magukat ellenzékieknek mondó , eltartott kisújjúak fanyalgását, károgását- és hazugságait.
Eladott Ország
Egy olyan ország koronázta meg mesztelen királyát, ahol a járvány a legtöbb áldozatát szedte. A pedagógus kihaló félben lévő állatfaj, a kultúrát győzikék, tóthgabik, kisgrofók, nagyferók képviselik, az arisztokrácia gátlástalanul dőzsől. A tömegtájékoztatás propagandává aljasult, a gazdaság szemféyvesztés, a háború békének látszik, és csak ellenségei maradtak. Ezt tettük magunkkal! Ebből is látszik az ország szellemi és mentális állapota! Ami itt van most Magyarországon, az a társadalmi és erkölcsi igénytelenség netovábbja! A NÉPI DEMOKRATIKUS PÁRTÁLLAM TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK! A krumplileves legyen krumplileves.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278061848_2058194597718597_4493715731577937596_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=_w35BONHLDAAX9NiDOE&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_Au82349HmqZd38ytKDrvXM8QlyeimCkvC7go3_na2tA&oe=62E66114
Eladott Ország
Apa, igaz hogy Magyarország Európa tigrise? – Igen, fiam még fogatalan. Nem harap, csak szopik. Mint a torkos borz.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278446733_2063699240501466_1996279681045949736_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=-fma7OSLaRoAX-lSTl_&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8GPEQnNaV006j91lKnpq_f336Jo9IDn86OEyr4gQRsZw&oe=62E53B02
A kormányváltás itt már rég nem elég! Valós RENDSZERVÁLTÁS kell, különben ennek a rabló pandúr játéknak sosem lesz vége! Az összes politikai prostituált benne volt a buliban immáron 32 éve, mégpedig az ország kirablásában, a saját zsebük megtömésében. AZ ALAPTÖRVÉNY KÖZJOGI ÉRVÉNYTELENSÉGÉVEL kellene kiplakátolni az országot, meg azzal, hogy MINDEN HATALOM A NÉPÉ! Amíg hagyjuk, hogy egy illegitim hatalom, egy fantomállam gengszterei uralkodjanak felettünk, addig itt nem lesz jobb életünk, csak ezeknek a fideszes patkányoknak biztosítjuk a luxust, mi pedig elpusztulunk miattuk! Ez sokak agyáig nem jutott el.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/278453551_1323601591453078_5384738088740602303_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=uwmeA3CfkjkAX_1URBx&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-FGCF9PfTQc0JqDE-Ry6thqa4YVpld0ezgv0l__9ZXaw&oe=62E5517A
Málna
@Aki Én: 300, nem 250. És ez nem válasz a kérdésemre.
Peller Anikó
@NKF: Igen, Dobrev Klárát. Jakabot belügyminiszternek, MZP-t sehova, Hadházy felelne a vagyon visszaszerzéséért Jakabbal a háta mögött. És szakértői kormány.

A makizé ugyanolyan marhaságot tett mint a mi bélánk, szétrúgta az együttműködést és ez megbocsáthatatlan. Az eredmény = 4/3.

Béla teneked már több eszed nem lesz bazmeg. Mi lett az elempéddel? Elpárolgott.
Mi lett a makizével? 4/3. Te meg hülye voltál az is maradsz.
ómió
Bizony, Jaksity efftárs! A "rendszerváltás" megszakadt, éspedig ott, ahol a nyugati meg a hazai magadfajták megakadályozták efftársi eleitek elszámoltatását! Nem hinném, hogy most ezt hiányolnád!
Aki Én
@Málna: 2010-ben 270.- volt az euró. Gyurcsány már nem volt. De nem is ez a lényeg, habár ezt sem érted.
A kérdésed meg ostoba, nem kicsit.

Mennyi lenne a gáz ára, ha nem orbán lenne a kormányfő?
kereső
@ómió: Talán akkor kezdjük a 80 évre titkositott olajszőke aktákkal- mert a többi, többé-kevésbé ismert már. Na, de mi van az 1 millió német márkás bőrönddel-és orbán családjának gazdagodásával- ha, már lúd legyen kövér.
Aki Én
@ómió: Miért efftárs Jaksity?
Mert egy qrva szót sem értesz abból, amit mond?
amortizáltok
hát az oldal szinvonala egy két értelmezhetetlennel, de sebaj majd állnak a sor végére elszámoltatáskor. Csak leesik a csipa a szemükről.
ómió
@kereső: Az efftársi hazugságaitok még mindig csak idáig érnek? Mi ez a tutyimutyiság!?
ómió
@Aki Én: Efftársat szövegéről (is)! Ennyit se tudsz!?
Dr. Proktor
@Aki Én: Megszokta az elvtársazást párttitkár korából!
Akkor még lovászfiúkból lettek a téeszelnökök...
Dr. Proktor
@KisTehen: ."orbán az eu egyik meghatározó politikusa, mindenki figyel a szavára nyugaton"
.. mármint minden hülye neofasiszta?!
kereső
@ómió: Egyéb? Ez már unalmas. és egyenlőre
úgy néz ki a helyzet, hogy orbánnál nagyobb hazudozója még nem volt ennek az országnak. Na, innen folytathatnánk, ha lenne kedvem társalogni egy nácivá fejlett fasisztával, aki közben narancsos moszkovita. De nincs.
Aki Én
@Málna: ,,És ez nem válasz a kérdésemre."

Hol marad a válasz az én kérdésemre?
Málna
@Aki Én: Nem azt kérdeztem, hogy 2010-ben mennyi volt az euro, hanem hogy most mennyi lenne? És a gáz ára, ha más kormányozna?
Málna
@amortizáltok: Mi van az oldal színvonalával? Mi az értelmezhetetlen neked? Hahaha...
terlasz
@karma1: A taxisok azért vannak kussban a Kata miatt, mert őket nem érinti, ők a kivételek.
Aki Én
@Málna: Akkor is értettem, most is.
Te nem érted, hogy a kérdésemmel akartam rávilágítani, hogy mennyire ostoba a kérdésed.
Málna
@Aki Én: Nem sikerült. Hülye volt a kérdésed.
amortizáltok
@Málna: aki tud olvasni olvashatta 128 milliárd ment extra helyre a rezsibohozatból energetika rezsi cimszóval mert amikor a világpiaci ár alatt volt az ára akkor is levették hogy elegánsabbnak tünjön ja kérem a nagyok nagyot lophattak a többi meg nem számit? nézőpont kérdése avagy a rózsaszin szemüveg elfogultság egyebek
Csizmás Kond
...mert ugye ismét a fa és az erdő esete...
ezt mondta " „Igen, Magyarország beteg, a szó minden értelmében véve. Nincs funkcionáló, a kormányt elszámoltatni képes ellenzéke, az ország nagy része számára hozzáférhető szabad sajtója...stb"
...szóval nem a kormánnyal van a baj haver...
Dr. Proktor
@Csizmás Kond: Haver, ha értenéd a szöveget és a helyzetet, akkor tudnád hogy mindig a fejétől bűzlik a hal!
Gyurcsány alatt is bűzlött, Orbán alatt is bűzlik, nem kicsit hanem nagyon...
karma1
@Béla333: 06.55-re: Lulukam, senki nem ekezett Teged, csak megprobaltunk tobben i s ravilagitani arra, hogy amit a szelkisasszony meg hadhazy muvelnek, azzal mind-mind a fidesz malmara hajtjak a vizet, es hogy nem lesz ez igy jo! Most probald azt mondani, hogy nem nekunk volt igazunk! Mert persze mondhatod, de akkor hol van az lmp MOST???A vesztes 18-as valasztas utan megvertek hadhazyt, hogy ki is lepett a partbol, es azota elszabadult hajoagyukent mindenbe belekapkod, de semmit sem csinal vegig - szoval emberileg nem sokat valtozott (sajnos a politizalasaban sem), szoval nem Teged ekeztunk, hanem mar akkor sem ertettem, hogy mit keres posvanyoson szelike kisasszony orban mellett??? Mert meg egy zavarodott riportot is adott, hogy azert jott ki, hogy ott posvanyoson kritizalja orbant!!! Te viszont rendszeresen ekezted minden egyes megszolalasodban Gyurcsanyt (Dobrevet csak azert nem, mert akkor meg nem volt a szinen, mint politikus), es bennunket DK-fanatikusoztal le. Akkor azt mondtam Neked, hogyha az lmp megmarad mert nekik volt igazuk, akkor en bocsanatot kerek toled, mert neked volt igazad! De a csufos vereseg - es az lmp nyilvanvalo szerepet latva - inkabb Te tuntel el kb. 2 eves onkentes szamuzetesbe innen, mert szerintem a joerzes benned is felhorgadt, es Te sem tudtad megemeszteni a tortenteket. Nincs veled semmi baj, csak azt ertsd meg, hogy aki most gyurcsanyozik megallas nelkul, az pontosan azt a propagandat szajkozza, amit orban talalt ki, es amivel megprobalja - sikertelenul - 15 eve lenyomni GYurcsanyt es a partjat! Tessek tudomasulvenni, hogy a fidesz utan a legnepszerubb, legnagyobb es legutosebb part a DK, amit az a Gyurcsany hozott ossze a legnagyobb ellenszelbe, aki ellen a fidesz kismillio vizsgalatot inditott, a teljes mediajaval karaktergyilkolt, 3 fo emberet le is ultette, csak hogy GyF-et tonkretegye. Mikor veszitek eszre, hogy Gyurcsanyon kivul nincs mas politikus, aki igy osszetartana egy partot!
terlasz
@karma1: Imádom a realitásérzékedet!
Sajnos, itt is a kommentek alapján jól látszik, hogy - néhány kivétellel - milyen csőlátásúak az emberek a mi oldalunkon is. Semmi kompromisszumkészség csak az létezik számukra, amit a fejükbe vettek, és gyorsan fel is rakták mellé a szemellenzőt. Ilyen fafejű "nem engedek az elveimből", agymosásra fogékony, bűnbakot kereső népséggel nem lehet eredményt elérni, ezt jól tudja O. is.
Peller Anikó
@terlasz: 'Ilyen fafejű Bélákkal "nem engedek az elveimből", agymosásra fogékony, bűnbakot kereső népséggel nem lehet eredményt elérni'
FLETÓ
@karma1: Gyurcsányon kívül... Ő maga az akadály! Ha ő eltűnne, egy teljesen új ellenzék nyerne választást!!!
ómió
@kereső: Szóval, már ott tartasz, hogy a "reggel, éjjel meg este" hazudozó gazdaefftársadat próbálnád a "Zorbánra" hazudni? És? Hogy "haladsz"? Vannak már benne "sikereid"!?
Aki Én
NAGYON BELETIPORT A NER LEKIVILÁGÁBA!!!
Mindenkit ideirányítottak.
53 lájk a tehénnek.
Még ezt is elcsalják, így befolyásolják az eredményeket mindenben.
Nincs több kérdés :(
C_3PO
@Aki Én: Tudod!!! 2/3-ad az kétharmad!
:-)
Aki Én
@C_3PO: Tudod!!! A 2/3-ad nem többség.
Csak a számokat figyeld, a megnevezés egy dolog.
Kétharmada van, többségi támogatottsága távolról sem.
karma1
@FLETÓ: Lasd mar be, hogy NINCS semmilyen ellenzek: az 5 szar partocska csak Gyurcsanyon porgott, mint a kullancs az egesz elovalasztason! Nem mondom el neked a hosszabb valtozatot, hogy megertsd, csak egy reszet: a "gyurcsanyozas" mara mar onjaro lett - nem kell hozza GYurcsany szemelye! Ha GyF ma meghalna, vagy a Marsra koltozne, orban akkor is tovabb gyurcsanyozna, amig ki tudja nyitni a szajat! Azt mondana, hogy XY azert nem elfogadhato, mert Gyurcsany tanitvanya, igy o maga is a patas ordog, mint a tanitoja! Ha neked elfogadhato az az egyszeru, "pici" ellentmondas, hogy orban hivei 24/7 azt hajtogatjak, hogy Gyurcsany a legmegosztobb magyar politikus, akkor megis hogy lehet az, hogy o, Gyurcsany volt kepes egyedul egy olyan partot csinalni a legnagyobb ellenszelben, armanyban, a nullarol indulva, ami ma a fidesz mogott a legnagyobb part? Es hogy van az, hogy toretlenul tudjanak 11. eve mukodni, belso harcok, intrikak nelkul? Es egymillio ember azt mondja, hogy nincs mas vezeto, csak Gyurcsany! Aki szerintetek a legmegosztobb! Ha ezt az ellentmondast te ilyen konnyen el tudod fogadni, akkor neked a kognitiv kepessegeid igencsak a banyaszbeka popoja alatt vannak. Aki ma Magyarorszagon Gyurcsanyt akarja felreallitani, az nem csinal mast, mint orban segget ohajtja tovabbnyalni, amig az le nem szedul a tronjarol! Bizony, ez van! Nincs politikus, allamferfi Gyurcsanyon kivul, aki kepes lenne ennyi ganet eltakaritani, es az orszagot elinditani a fejlodes utjan. De megsugom neked: masnak, mint Gyurcsanynak vagy Dobrevnek egyetlen eurocentet sem fog adni az Unio, ugyanis ez a ket politikus az, aki tobbszorosen bizonyitott nemzetkozi szinten is, plane az unioban! Szar ugy - vagy lenyelitek a Gyurcsany-bekat, vagy mindenki ehendoglik az utcan (mert a kifizetetlen kozuzemi szamlak miatt ugyis kilakoltatjak oket), mikozben orban segget nyaljak, de legalabbis nem zavarjak el a rak farkara...
terlasz
@karma1: Reménytelen, hogy az ilyen Fletó-szerű tünemények érzelmi viharában utat törjön a racionalitás.
FLETÓ
@karma1: Akkor?! Megoldás? Onnan messziről???
C_3PO
@Aki Én: Különbség?! Ja, a különbség hoz változást - ezt a marketingben tanultam ANNO...
karma1
@FLETÓ: Hidd el, hogy a megfelelo emberekkel mar nagyon regen kapcsolatban vagyok, es nagyon jo dolgokat agyalunk ki kozosen - de nem publikus egyenlore, mert orban hienai mindenkit ido elott lekapcsolnanak - tudod, EZ a politika - nem az, amit orban csinal! Az csak a sajat maffiajanak az eletbentartasa, az utolso fillerig kiszipolyozva a magyarokat. Kello idoben eleg nagyot fogtok nezni. Nem part, hanem nagyon komoly nemzetkozi civilszervezet, kivalo onkentesekkel. Es akinek fontos meghallgatni a civilek. professzionistak velemenyet, azokkal mar nagyon jo a kapcsolat - szoval lesz megoldas a magas arakra is - de amig nem kapjak meg az elso szamlakat az emberek - foleg a fideszesek, akik eddig vakon biztak a fo"niben, de most egycsapasra akar ehen is dogolhetnek, vagy megfagyhatnak a sajat lakasukban , - szoval KELL, hogy orban elkuldje a csekkjeit a nepnek, - amit ugye annyira elhazudott, hogy nem nyul a rezsicsokihez, es semmi kozunk nem lesz a haboruhoz. Ehhez kepest mar jol benacultunk. Mindent a maga idejeben!
FLETÓ
@karma1: Akkor káosz akartok csinálni, ugye?! Anarchia! Annál már a monarchia is jobb!
drrotf
Ez az ember bemutatta, hogy Ő szerinte hogy áll a gazdaság, a társdalom , és ez közel állt a valósághoz.Borította a bilit, nagy nyilvánosság előtt, és a tartalma ami Hernádira is ráfolyt igen büdös , kellemetlen volt, és ezért ezt a megnyilvánulást ízléstelennek tartotta.Tudjuk, hogy ízlések és pofonok nem egyformák , és mindenkinek más és más az ízlése, s ezért amit Hernádi mondott semmi jelentősége nincs!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.