Pár napja Orbán Balázs elmondta, miért fontos, hogy állami többség legyen a médiában.

Új szintet lépett a fideszes propaganda, erre nehezen lehet mit mondani
Kép: YouTube

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, arról beszélt, hogy a nyugati országokban az ottani média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban.

A 2010 előtti Magyarországon ez az arány kevesebb mint 24 százalék volt, ami „borzalmas kiszolgáltatottságot” jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé mondta, arra is kitérve, hogy Magyarországot elsősorban a nyugati liberális oldalról olyanok miatt kritizálják, ami ott „egészen természetes.”

A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot

- hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke az MCC második nemzetközi médiakonferenciájának nyitónapján, szerdán Budapesten.

Most azonban Hadházy Ákos számolt be arról Facebook oldalán, hogy a Kaposvári rendelőben, várakozás alatt a kötelező állami M1, fideszes és orosz propaganda ment a Tv-ben.

Színtiszta utasítás. Mindent megérdemlünk, amíg ezt tétlen tűrjük.

- írta közösségi oldalán a parlamenti képviselő.

Fotó: YouTube

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A propaganda közmédia a választási csalás része.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
A propaganda közmédia a választási csalás része.
gina
Igaz, tudta ez a zsiros undoritó patkány, hogy a média megszerzése a hatalom szerzésével jár, a magyaroknál butább nép nincs a világon,, meg is érdemlik a sorsuk
Giovanni Alba
Remélem ez nem az előszele annak a korszaknak, amikor a köztereken állítanak fel kivetítőket a kormányzati politika dicsőítésére. Már a bombás plakátok üzenete is nagyon durva, nem kellene fokozni.
Nessy
50-s évek! Minden településen reggeltől estig a néprádió szólt kihangosítva! Sötétben bujkáló ellenforradalmár, kulák, bankár, nyugat, Unce Sam. Ezeknek megfelelő plakátok!
Vas és acél országa leszünk! Éljen hazánk nagy felszabadítója, a hős Szovjetunió! Éljen és virágozzék az örök és megbonthatatlan Szovjet - Magyar barátság! Be lehet a mai szövegekkel, nevekkel helyettesíteni, és megérkeztünk a múlt századba! Ez volt az ifjúságom! Hasonló lesz az idős korom?
csak úgy....
@Giovanni Alba: mao és a tacepao...,ez kísérteties! :)
drrotf
@Nessy: Nagyon pontos emlékezés!Orbán szerint Magyarország előre megy , nem hátra!Hát ez a példából nagyon jól látszik.
simmering73
@Pegero: Te minek jársz a rendelőbe? Tévét nézni? Nekünk van otthon.
Nessy
@laja70: Csak hasonló, más bűnbakokkal.Valakiket mindig gyűlölni kell. Remekül el lehet vele terelni a figyelmet a kormányzati baklövésekről! Nincs új a Nap alatt!
Törölt Nick
@Shikari: Szerintem is jól seggbe kell rúgni az olyanokat akik a médiát heccelésre, őrjöngésre, uszításra használják, ráadásul közpénzből. Lehet kezdeni a Hír tv-vel, M1-el, M2-vel, Kossuth rádióval és a többi 600 gecimédiafos termékkel.
Eladott Ország
Tessék itt van ez is, Orbán Balázs, nézzétek meg 36 éve, down-kóros fejjel, honnan ez a k*rvanagy késztetés benne, hogy csak leuralást csináljon ne gyereket ennyi idősen? És miért van az, hogy a fidesz-elit tablója tele van olyan fejekkel, akik elmegyógyintézet terápiás csoportjaiba valók? (teljesség igénye nélkül, G. Fodor, terrorMária, Tállai Flintstone András, Demeterrégenlányvoltam Szilárd, OgrepacalSzilárd, Kósa Le'buta Lajos, az kárpátaljai nagyonegyszerűgyerek kismamaruhás Vidnyánszky, befigyel még az 52 évesen az idős Rubljovra hajazó spox Zoltán stb.)

"én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
baszo
hülyíteni”
Eladott Ország
Mit akar a fidesz! 1989 választási program...Azért az nem semmi, és megér egy részletes történeti analízist, ahogyan ezek demokratikus fiatalokból vén nemzetiszocialista hulladékok lettek. Vagy már akkor is hazudtak. Valszeg az csak álca volt ezeken a becstelen dologkerülő komcsiivadékokon. Azóta meggondolták magukat, mert rájöttek, hogy van egy könnyebb út is. Ilyenekkel csak akkor érveltek, amikor nem volt a seggük a hatalomban. Tehát hazug gerinctelen alakok.
uploads.disquscdn.com/images/c5dad9702bf68fe9d30f3329d09d47826cdfcf810794a9aa4919ee4f01fd5fdb.jpg?w=800&h=418
Jozefina
Orbán balázsnak abban lehet igaza, hogy:" a nyugati országokban az ottani média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban."
De azok demokratikusan működnek!!! A hírekben, a stúdió beszélgetésekben együtt vesznek részt kormánypártok és ellenzéki pártok. Ez az "apró" különbség!! Nálunk csak a fidesz-kdnp!!! Totális diktatúra??!!
Eladott Ország
''Megszervezi sajtóját, amelynek tartalma csak a legkevésbé képzett emberek szellemi színvonalának felel meg. Ezáltal a politikai és szakszervezeti gépezet olyan lázító berendezéshez jut, amely arra hivatott, hogy a nép legalacsonyabb rétegeit a legvégzetesebb tettek elkövetésére bírja. Feladata nem az, hogy az embereket a kezdetleges gondolkodásmód fertõjébõl kivezesse és magasabb fokra emelje, hanem az, hogy legalacsonyabb ösztöneit elégítse ki.'' Down-kóros fejű Orbán Balázs innen loptad (A.H. Mein Kampf) Te gyökérfajzat élősködő! Az országot nem uralni kéne, hanem tisztességesen, becsületesen kormányozni. Amire a parazita fajtátok képtelen. Orbán úgy véli, a nyugati országokban az ottani média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban. De ott ez nem azt jelenti, hogy egy ember kezében van. Azt meg pláne nem, hogy egy elmebeteg, párt/szekta propagandáját tolja...Ispán úrhoz a Jenőhöz...
uploads.disquscdn.com/images/831f6dbc6b23b954838f091a415002a6dd57e2e57ad7b99b2fafbd550121de2f.jpg?w=800&h=1225
Baker
De hiszen baloldali médiatúlsúly van nem?!
telegdilaci
@human:Valamelyik hazugságot sugárzó propagandának el kell végezni a tudatlan manipulálható nem gondolkodó választók agymosását,nem véletlenűl ölnek bele száz milliárdokat közpénzből!
Eladott Ország
Orbán Balázsnak látszólag eszébe sem jut, hogy a médiát egy szabad, demokratikus társadalomban senkinek sem szabad uralnia. Hogy lehet valaki ilyen korlátolt ma, a vasfüggöny lehullása után 34 évvel?! Miért nem ragad ezekre semmi ilyen hosszú idő alatt az európai értékekből? - Mert ők diktaturát akarnak építeni. - Ragadt rájuk pár tíz (száz?) milliárd euró, az számít. " Orbán Balázs: Aki uralja a médiát, az uralja az országot ". És ki a qrvaanyád mondta nektek , hogy ti uralkodásra lettetek megválasztva ?!
uploads.disquscdn.com/images/48cd1cab3250a6bd30ede2b714c21c5125cec7cf185c57105dddc7c5e4b7c9e4.png?w=800&h=543
Olyan nincs, amin a hónalja is látszik? A haver kérdi.
De itt van, mármint a haver...
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fnepszava.us%2Fwp-content%2Fuploads%2F2022%2F08%2Flmp-tuntetes-2.jpg&key=zCiDyHJg0cz4VHxzXNMajA&w=800&h=431
telegdilaci
@Baker: A Fidesz szerint most azon a 4-millárd civileknek adott támogatáson visítoznak,és szajkózzák hogy a Dollár baloldal azt már nem fogják fel hogy a Kormány ennek legalább a tízszeresét költi kampálcélra azt viszont közpénzből,ezt egy normális Demokratikus Országban kivizsgálnák mivel ez valóban felháborító nem pedig az hogy külföldről küldtek civileknek támogatást! azért nem adják tovább a Norvég alap a civileknek,a támogatásokat,amit ezelőtt évekig adták,mert azt is a kormány akarta szétosztani hogy kinek mennyit adjon abból a pár száz millióból,mivel a Norvég alap nem akrta hogy a kormány beleszóljon inkább nem adják tovább!
ómió
Konkrétan itt mit szeretnétek lehazudni, efftársak!?
Eladott Ország
Ezek a csicskák annyira szervilisek hogy még a kóros elhízásban is majmolják a dagadt gecit. Amikor az újkapitalista nem tud mit kezdeni a közpénzből összeharácsolt tőkével ezért első dolga hogy felélje, felzabálja azt. Méghogy nemzeti tulajdoban van a média. Nem, a csuti sertés nevén van, b@zmeg, te agyhalott! Aki uralja a médiát, az uralja az országot - nyilatkozta Göbbels propaganda miniszter, ja nem is Orbán Balázs politikai igazgató. Nagyon erős a párhuzam és az áthallás a két felfogás között, szinte teljes mára a párhuzam. Demokratikus társadalmakban fel se merülhet, hogy bárki is uralhatja a médiát. Ezek a férgek nagyon szeretik összemosni a mocskos maffiapártjukat a nemzettel. Igen, jó lenne ha nemzeti tulajdonban lenne sok minden, de a fityiszmaffia tulajdon az nem nemzeti tulajdon, nem a nemzet érdekét szolgálja, hanem a maffiapártét. A nemzeti nálatok azt jelenti, hogy a dagadt haverjáé, vagy családtagjáé, az adófizetők által felpumpálva. Remélem Brüsszelben is hallják eme korrekt ars poeticat. Főként mert ha jól tudom a vállalt 27 pont egyike a független média működés. Igaza van, Goebbels díjat neki! Lassan Észak-Koreából ide jönnek tanulmányútra. És ezt egy jogállamnak hazudott, elvileg demokratikus ország kormánypártjának a tagja mondja, nem egy állampárti szovjetkomonista káderelvtárs, és még csak le sem fog mondani, le sem fogják mondatni, mert ez a fajta kommunista osztályharcos gondokodás, ami távol áll a demokráciától, a fidesztaknyok esszenciája. Remélem téged Tetkós Pityu fog majd uralni a fegyházban! Rohadék pondró! Légy te is közpénzből fizetett seggnyaló.
uploads.disquscdn.com/images/d36c2e9980afe4f25cb41a306161ea9ed6fe6bddfbc116e69d716b46e31bf25d.png?w=800&h=320
Orbán: „Lényegünk a korupció’+ uraljuk az orzságot ’= kerestény’ csabaccság’.” Szimpatikusan gondolkodik a bácsi.
uploads.disquscdn.com/images/02c9e448840f85617826e6cf2e292da44c70efdaca46686c66e02adaf5585321.jpg?w=800&h=324
Clavigo
@ómió: @Shikari: Gondolom,,ti tesók vagytok,,,meg anyátok- apátok is.
Nessy
Igazén nem értem a problémát! Hiszen a KESMA olyan sok színű! Bár a tartalom szóról szóra egyforma, de az újságok fejlécén a név, a szín, a betű típus más, más! :))
Mint ahogy a köztévé csatornáinak más, más a logója, mások a hírolvasói, riporterei!
Ja, hogy oda ellenzéki nem teheti be a lábát? Az részlet kérdés! Választási kampányban 5 perc műsoridő, azaz meg volt a lehetősége az ellenzéknek a megszólalásra!
csak úgy....
@Shikari: tessék,neked is ,hogy kideríthessed a kétes származásod! :) te álmagyar
www.myheritage.hu/dna
Sámannus
A 24% most is annyi csak a kerskedelmi lett orosz-fideszes katymasz, és az ujságok
Clavigo
@Shikari: Te meg mi a f@szt jártatod a szádat egész nap ? Még kihül a gyomrod,,more.
ómió
@Clavigo: Pedig a degeneráltságod a biztos jele a szüleid vérrokonságának! Ezért próbálnád másokra hazudni!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.