Németh Szilárd kultúrfelelős fellendítette a Csepel mozi látogatottságát - A produkciója: egy fotós megörökítette, amint szelfizik és sárba tapossa az ország felét
Németh Szilárdnak sikerült egy kis moziteremnyi embert "összevonzania" a Kultik Csepel moziba a Kálomista-filmre, ami nem kis mutatvány, hiszen a többi vetítésre -napi 1, délutánonként 5 napig- összesen 6 jegyet foglalt a nagyérdemű cikkünk megírásáig.
Még lehet pályázni a Momentum elnöki szerepére
Először írásban, majd személyesen is kell a potenciális jelölteknek bizonyítaniuk.
Magyar György: ha már az államfő fejezi ki a nemzet egységét, miért ne lehetne konszenzussal dönteni arról, ki legyen a köztársasági elnök?
Az államfő megválasztásának idejével és módjával kapcsolatban a rendszerváltozás óta sokszor volt már vita.
A Pesti Hírlap főszerkesztője szakmailag vállalhatatlannak találta a történteket, felmondott
Pion Istvánnal együtt két másik kollega is távozik a laptól.
Rab László: hazaárulók, kútmérgezők - Megnéztem, vidékütt mi a helyzet
Minden a Minnerstájsz vágyai szerint alakul, gyalázzák egymást az ellenzékiek, s bevetik a jó öreg hazugságokat ellenfelük ellen.
Magyar György: mi nem így képzeltük el az előválasztást!
Vasárnap reggel várhatóan a legnagyobb rendben kezdődhetett meg az ellenzéki előválasztás második fordulója, ami viszont az utóbbi napokban folyt, az szerintünk megcsúfolása az eredeti gondolatunknak.
"...játsszunk már olyat hogy nem b@átok el!" - kérte egy hozzászóló az ellenzéki jelölt-jelölteket
Remélhetőleg nem tudnak -és nem akarnak- ellenállni a szofisztikáltnak nem mondható, de sok ellenzéki fejében megfogalmazott kérésnek a megszólítottak.
Bizalmi szavazást indított maga ellen Fekete-Győr a Momentum jelöltje – "A miniszterelnök-jelölti végeredményért mindenekelőtt én vagyok a felelős."
Bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen Fekete-Győr András.
"Imádkozzatok, nehogy nyerjetek a választáson!!": súlyosan megfenyegették Hadházy Ákost
Nem ritka, hogy az internet népe politikusokat mocskol, ám Hadházy Ákost most komoly fenyegetés érte.
A kép tisztul. Sajnos!
Az a helyzet, amikor egy verseny két résztvevője futás közben egyeztet arról, hogy azzal segítik egymást a célba, hogy felrúgják menet közben a harmadikat, számomra egy inkorrekt állapot. Elkövetői pedig morális nullák.
Fekete-Győr: Jakab Péter éppen győzelemhez próbálja segíteni Dobrev Klárát
Egyre inkább izzanak az indulatok az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért versengők között, de azok sem maradnak ki, akik az első forduló után kiestek.
Egy politikai elemző elmondta, melyik jelöltnek van esélye győzni Orbán ellen
Csizmadia Ervin a Népszavának adott nyilatkozatot, amelyben hangsúlyozta: nemcsak arról kell beszélni, hogy kormányra kerülve alkotmányoznának-e feles többséggel, hanem arról is, miként enyhítenék a kettéosztottságot.
Gyurcsányt kemények kiosztották a követői! - Gyurcsánynak elege van?.... nekünk is!
Az ellenzéki előválasztás első fordulójának eredménye felkorbácsolta az indulatokat, beindult a helyezkedés, a sárdobálás, tisztára úgy viselkednek a pártok megszólalói, mintha elfelejtették volna, hogy mi a céljuk.
De mi lesz veled, Budapest?
Budapest szinte biztosan bukta a fő-polgármestert az előválasztások során. Ha Karácsony Gergelyt, a jelenleg nem létező, választási párt, a jelenleg nem létező, párlistájának első helyén miniszterelnöknek jelölik, akkor azért. Mert nem lehet egyszerre miniszterelnök, illetve Budapest polgármestere. Ha az előválasztások során...
Parászka Boróka: az a kormány, amelyik ukránozással, erdélyizéssel vagy épp cigányozással jut hatalomra, nem magyar és nem kormány
Sok szó esik mostanában a kormány és az ellenzéki pártok kisebbségben élő magyarokat érintő politikájáról.
Felmérés: Budapesten kétszer erősebb az ellenzék, mint a kormánypártok
A fővárosban fölényesen vezet az ellenzék, kétszer annyi támogatójuk van, mint a Fidesz-KDNP-nek (52 illetve 25 százalék), a 2000 fő alatti községekben nagy előnye van a kormánypárti listának, az itt élők 45 százaléka szavazna rájuk, az ellenzékre 33 százalékuk – áll a Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatásában...
Gábor György: lehetőleg ne legyünk Belarusz 2, hanem valami más....
A politikust nem kell szeretni, nem kell imádni, nem kell rajongani érte.
Gyurcsány Ferenc elmondta: ezt lesz a szerepe ha lesz új kormány
Meglepte az előválasztáson tapasztalt magas részvétel, 300 ezer körülire számított, ehhez képest akár félmilliós is lehetséges és ezt „egészen zseniálisnak” nevezte, és elmondta: csütörtöki értesülései szerint „Klári nagyot megy” és jól szerepelnek a DK egyéni jelöltjei is – írja az ATV .
Magyar György: a parlamenti választás napján tarthassanak népszavazást is? Ezzel csak a kormány járna jól! - Szabó Tímea hatalmas öngólja!
Szinte példa nélkül való, hogy a kormánypárti oldalon bárki is egyetértsen valamely ellenzéki törvényjavaslattal.
Nem akar ellenzéki tagot beengedni a Médiatanácsba a Fidesz az ellenzék szerint
A nemrég elhunyt Hankiss Ágnes helyére kellene új tagot választani, de a kormánypárt megint keresztül akarja húzni azt az ellenzék szerint, hogy ellenzéki tag is bekerülhessen a tanácsba.
Tessék mondani! Ez most már így lesz a jövő tavaszig? - Kampány-gyűlés a csúcsos Házban - Csak egy életünk, csak egy országunk van!
Egymásnak estek a képviselők a gyönyörű csúcsos házban.
Az exfideszes Volner szeretné meghekkelni az előválasztást, de a terheléses támadást tagadja
Főpróbája is volt az előválasztási rendszer túlterhelésének, szombaton viszont már “mintha tízmillióan akartak volna egyszerre szavazni”. A szabályosan leadott voksok nem vesztek el, adatlopás nem történt, mondják a szervezők, mert a támadók csak blokkolni akarták a rendszert.
Tóth Csaba: "Nincs semmilyen eltitkolt vagyonom, minden vizsgálat elé nyugodt szívvel állok"
Ha Tóth Csaba nyeri az előválasztást Zuglóban, akkor a Momentum a szocialista politikust is támogatni fogja – jelentette ki Fekete-Győr András a Telex zuglói ellenzéki küzdelemről szóló videójában.
Felmérés: vezet az ellenzék, de a Fidesz-szavazók fegyelmezettebbek
A friss közvélemény-kutatás rámutatott, hogy bár a teljes népesség körében az ellenzék, a biztos szavazóknál a Fidesz–KDNP vezet – foglalja össze a 24.hu.
Orbán: Jakab Péter szabadon hazudozhat, ő úgyis csak bohóckodni jár a Parlamentbe
Második felszólalásában az őszödi beszédből is idézett, bár nem szó szerint.
Az ellenzék kibervédelmi szakértője elárulta, honnan érkezhetett a támadás az előválasztás rendszere ellen
Először azt gondolták, hogy a nagy érdeklődés miatt állt le az oldal, de néhány teszt után kiderült, hogy célzott kibertámadásról van szó.
Tarjányi Péter: ellenzék, érdemes figyelni és tanulni abból, ahogy Putyin “leradírozta” az ellenzékét!
Úgy tűnik, hogy Putyinék nyerték az orosz parlamenti választást…
Márki-Zay Péter szerint nem szabad hiúsági kérdést csinálni a választásokból
A képviselő szerint nem múlhat politikusok egóján a Fidesz esetleges újabb kétharmada.
Vona Gábor megszólalt: szerinte ő veszített a miniszterelnök-jelölti vitán
A Jobbik korábbi elnöke szerint valami miatt minden jelölt veszített, szóval röviden, mindenki.