Ma volt a nagy nap, mikor egy kormányzati konferencia keretében Orbán Viktor értékelte miniszterei teljesítményét a nyilvánosság teljes kizárásával. Az Index arról értesült, ez nem telt felhőtlen hangulatban, miután a kormányfő több miniszter teljesítményével is elégedetlen. Ennek legfőbb oka a beígért közigazgatási reform eredményeinek elmaradása.

A NOL.hu pedig úgy tudja, hogy Orbán Viktor pedig többször is felszólította az ÁSZ elnökét, Domokos Lászlót: "Mondjon neveket!". A kormányfő akkor követelte a felelősök nevét, amikor Domokos arról beszélt, hogy a minisztériumok drágán, nagy büdzsével működő háttérintézményei nem hajtják végre az Állami Számvevőszék által javasolt változtatásokat.

Mindenesetre a lap információi szerint a miniszterelnök nem tervezi lecserélni minisztereit, ehelyett államtitkári, államtitkár-helyettesi szinten várhatók változások. A Népszabadság forrásai arról is beszéltek: Orbánnak Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkárról kifejezetten rossz a véleménye, míg Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárt vannak, akik "erősen fúrják". A személyi cserék várhatóan szeptember 15-én dőlnek el.

A mai kormányzati konferenciáról Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár többek közt azt mondta az MTI-nek: a miniszterelnök semmilyen kormányzati személyi kérdésben, sem tárcákat, sem konkrét személyeket illetően semmilyen megjegyzést nem tett a konferencián.

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ha Orbán elégedetlen , mit szóljunk mi , ?
Arra is kíváncsi lennék, hogy az ottaniak közül mennyien elégedetlenek Orbánnal ? ...
Szólni nem mernek mert egy-kettőre a húsosfazéktól ellesznek távolítva !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dömdödöm
Csau klón majd gondolkodik és eldönti ki az áruló és ki a csatlós mert nehogy úgy járjon mint a III. bírodalom vezetője .
volvós
Megy a titokzatosság...addig ki ny@lja fényesebbre, az marad !!!
Mint a fagyi, meg a galamb esete: Aki nem nyal, repül !!
Sziszifusz
Szerintem egy ország első számú vezetője a leginkább felelős az ország sorsának alakulásáért.
Magyarországon az első számú vezető Orbán Viktor. Tehát, ... vonja le a konzekvenciát és az elkövetett súlyos hibák(?) miatt, tegye meg azt ami elvárható egy felelős vezetőtől.
Január
@Sziszifusz: Nem véletlenül mondják azt, hogy "fejétől bűzlik a hal, csak a farkánál kezdik el tisztítani". "... a miniszterelnök nem tervezi lecserélni a minisztereit, ehelyett államtitkári, államtitkár-helyettesi szinten várhatók változások."
Meg elküldik majd a takarítónőt.
nyanya001
Ha Orbán elégedetlen , mit szóljunk mi , ?
Arra is kíváncsi lennék, hogy az ottaniak közül mennyien elégedetlenek Orbánnal ? ...
Szólni nem mernek mert egy-kettőre a húsosfazéktól ellesznek távolítva !
Sziszifusz
@Január: 17:49
Elküldi azokat akik nem tudnak visszavágni. Akik pedig kényes információval rendelkeznek Orbán Viktor és sleppjének vagyonosodásáról, az elkövetett hibáik ellenére is, helyükön hagyja. Békén hagyja őket, megadja a hallgatás árát.
dömdödöm
"Orbán elégedetlen, felelősöket követel ."
Megmondom , én is elégedetlen vagyok ! Ki a felelős ? Te !
JAJMÁR
Én tudom a neveket. Úgy kezdődik, hogy O V. ...
Le kellene cserélni.
lampa laz
Jól gondold meg, mert -veled az élen- hülyébbeket már nem találsz helyettük.
Feraj49
Na Hofi után szabadon : "Talán a kurvákat kéne lecserélni és nem a bútorokat kicserélni !"
justhpeter
Összegzem a mi véleményünket: nincs olyan, akivel elégedettek lehetünk.
MIND MEHET A LECSÓBA !
kakaósbögre
én is kibaszottul elégedetlen vagyok de legalább a neveket tudom.
Toby
Vásári mutatvány, hogy mentse az írháját ! Fejétől büdösödik az vizi szörnyeteg !
Nem kellett volna 50 államtitkár, meg 100 darab helyettes, mert így egymásba ér a farkuk és csak zavarják egymást a hatalmas alkotási lázban !
Szerényebben kellett volna eltartani mészéros & mangaliczát is, hogy lézer-piszkos jánosról már ne is szőljak, na meg a pofátlan rogán lakóparkról !
Szeparepa
Kb mint egy Hitler-es filmben... a Führer neveket követel, fejeknek kell porba hullani...
Fradigege
És Domokos Lacika elcsicseregte a neveket??? Gondolom Pintért nem hergeli, hozzá ő piti. A pocok fejű Czomba pedig nem fogja tudni, de senki sem tudná a közmunkát ennél jobban fényezni. Az egy halott ügy. Tönkre verte a közigazgatást, mindenki mindenkit kirúgott, egymás alá raknak, csak hogy a főnöknek megfeleljenek. Nyírják csak egymást. A felcsúti vajdát pedig lepje el a ganyé, amit létre hozott.
vadsanca
"Kedves Viktor"! El lehet kezdeni a létszámleépítést és a fenmarado "személyzet" majd helyettesíti a távozottakat. A versenyszférában is egy ember 2-3 ember munkályát végzi ell mert így költséghatékonyabb. A Magyar parlamentbe elég lenne kb. 70-80 fő a miniszterekkel együtt.
mariaberta
Őfősége elégedetlen??? Én is az vagyok. Az egész kormánnyal! És akkor?
human
Nem hinném, hogy elégedetlen lenne. Szerintem minden úgy megy ahogy tervezték. Bár a civil kontrollt nem sikerült ellehetetleníteniük, de a zsebretett főügyészséggel ezt a kérdést is megoldották.
Tényfeltáró
@Sziszifusz: Egy felelős vezetőtől igen, de nem Felcsutescutól.
Desischado
Csatlakozom az előttem szólókhoz: én is elégedetlen vagyok az egész maffia bandával! Kirúgni mindet!!!
Yoda69
A fo felelost orbant kene vegre lecserelni
bakegya
@human: én is így gondolom.Tisztázta a kemény maggal,megint mennyit lehet még lopni-beetetni a magyarral-aztán a menekülési terven kell dolgozni.
Még hogy felelősök nevét követelte,bűnbak kilövése sincs,ha pénzt szagol a közelbe!!!-még a feleségét is ki-be lökdösi alkalmadtán a sűrűbe...rohadt egy here.
pistapapa
Nézzen a tükörbe,ott találja azt,akit keres.
eszegfu
Elgondolkodtató, hogy egyes miniszterek teljesitményével elégedetlen, melynek indoka a "beigért közigazgatási reform eredményeinek elmaradása". Milyen reformok szerepeltek egyáltalán a célkitüzésben, aminek nincs eredménye?! Bizonyára nem figyeltem eléggé, mert nekem fogalmam sincs...
human
@bakegya: Zsiga Marcell megbukott a polgármesteri választáson. Erre betették a Szerencsejáték Zrt.-hez milliós fizetéssel. Orbánnak nem azok kellenek, akikben a nép bízik, hanem akikben ő bízhat, hogy biztosítják a közpénzek útját a magánkasszákba.
Sziszifusz
@eszegfu: 7:38
Építés hatósági ügyek egyszerűsítése és még egy pár olyan közig. eljárás változtatása amely egy átlag polgár életét 30 évente egyszer érinti.
"Nesze semmi fogd meg jól" reform.
Aki Én
Miért, a nemzeti beteg szerint ki a felelős ha nem maga a kormányfő? Ki tett dilettáns ,,szakembereket" a posztokra? Ki tűri, hogy így menjenek a dolgok? Ki nem zavarja el a korrupt, tolvaj embereket?
Nem az a baja, hogy szarul mennek a dolgok, hanem, hogy már leplezni is nehéz.
világlátó
kétszáz km. távolságból , a Tv.-k és egy két vidéki napilap valamint az interneten található források tanulmányozása révén nem lehet még korrektnek nevezhető véleményt mondani a kormány működéséről.Természetesen sok a kritika, úton útfélen. Hallok kifejezetten félelmetes megnyilatkozásokat is Orbán Viktorról, néhány miniszteréről, de azt kell gondoljam, ezen újságíróknak, nyilatkozóknak van erre engedélyük. Különben meg nem próbálnák olyan szavakkal illetni ezeket. Ez része a parasztvakításnak. " Mondjon neveket ! " - írja ez a hír. Számomra ez is korabeli félelmeket gerjeszt. Mert ha mond neveket, akkor mi lesz? Felfüggesztik őket állásukból, előzetesbe kerülnek? Szabotálják a NER -eredményes érvényesülését? Netán összeesküvéssel vádolják őket az államrend ellen? Színházi pereket kreálnak mint annak idején?
Azt kell gondoljam, O.V. nincs tisztában sem a saját , sem a kormánya helyzetével.Valami ösztönös ámokfutásban van, amit még maga sem fogott fel. Törtet előre szűk tanácsadói által irányítva és menet közben utasítgatja Lázárt, Vargát, akik menet közben utasítgatják az érintett alárendeltjeiket. Rogán meg adja a propagandát mindehhez. Azt kell gondoljam, akkora a pánik a legfelső vezetőkben, hogy műveletlenségük, ösztönösségük miatt ostobaságokat böknek ki, mint most Hende őrvezető a honvédség határra vezényléséről.
Talán saját testükkel támasztják meg a drótkerítést? Ne adja Isten lőni is akarnak?
A Schengeni határ védelme Európa, sőt most már a világ ügye, nem a kis Hendére , vagy a kis köpcösre tartozik. Ha valami állambiztonsági kérdéssé vált, akkor a honvédség bevetése már az. Beláthatatlan következményekkel jár, ha a honvédség fegyverhasználatra vonatkozó paranccsal zárni akarja a határt. Beláthatatlan és szörnyű következménnyel járna, ha fegyvertelen emberek kétségbeesett rohamára tűzparancsot adna ki bármely rangú, rendű parancsnok. Nem tudnánk elszámolni a világgal, de senkivel sem, ugyanakkor magunkra vonnánk népek, nemzetek, haragját, bosszúját.
coyote3
Kérdezzen meg engem az agyhalott, populista, hatalommániás, én megmondom neki a tutit :)))))))))
Freewolf
Kitűnő! Populizmus az, amit a többség szeretne! Így lehet a többségi akaratot gúnyolni!
eugen4402
@human: 08:10 Gratulálok! Utolsó mondatodban abszolút tökéletesen jellemezted az Orbáni személyzeti politika lényegét.
világlátó
Úgy látszik, a népvándorlás ügye teljes egészében leköti a hazai kormány- és pártpolitikát.
Országunk politikai elitje képtelen kialakítani egy elfogadható álláspontot erről. A Schengeni határra vonatkozó írott passzusok nem tartalmaznak erre vonatkozó intézkedéseket.Sőt, semmilyen Európai Uniós, vagy hazai törvények, szabályok sem tartalmaznak erre az újkori népvándorlásra vonatkozó szabályokat. Ha pedig így van, nem Magyarországnak kell megállítania a megállíthatatlant. Ha nyugat - Európa a cél, hát menjenek oda néhány millióan, nem lesznek meghatározó többség a több mint 700 milliós kontinensen. Nagy részük mielőbb, kisebb részük majd később így vagy úgy beilleszkedik.
Ebbe az újkori folyamatba nekünk beleavatkozni csak annyira szabad, amennyire ezt a közbiztonság, közegészségügy, a logisztika, a vándorló népek közvetett és közvetlen segítése , a humanizmus , az ösztönös és tudatos emberi segítségnyújtás megköveteli.
Ugyan miért tartóztatjuk fel ezt az áradatot ostoba adminisztratív és bürokratikus látszat intézkedésekkel, amikor az ügyiratokat eldobják és céltudatosan haladnak Németország és a többi nyugat európai ország felé. Ráadásul meggondolatlan kormányzati ostobaságokkal hergeljük a hazai lakosságot, mint a plakátkampány és más értelmetlen intézkedések, drótkerítés stb. Európa nem várhatja el Magyarországtól a népvándorlás megállítását.
Ez méltánytalan, másfelől mi már eleget tettünk Európa ezirányú igényeinek néhányszor.
Talán vissza kell lapozni a magyar és az európai történelem írott lapjaira.Ráadásul még ostoba, megalázó kijelentések is elhangzanak a parlamentben, ami miatt csak szégyenkeznünk kell. Az ellenzék is mélységesen szégyellheti magát, mert ők sem jeleskedtek egy tisztességes magyar álláspont kialakításában. A plakát átalakító civil kezdeményezések még mutattak némi állásfoglalást, a civil szervezetek élelmiszer és egészségügyi csomag osztogatása is dícséretes, de ezt is felülírja a sok hiéna, akik sok pénzért beálltak kéretlen fuvarosnak.
Aki Én
@Freewolf: 09:35 Kit áltatsz már megint ezzel a többségi butasággal. A többség fel sem fogja amit ezek a tolvaj maffiózók tesznek.
Hellcat
Most komolyan a cigánypáva háborodott fel azon, hogy háttérintézmények ellopják a pénzt? MEGÁLL AZ ÉSZ! Ennyire nincs képben ez a semmirekellő? HOL ÉL EZ?
libellle
@világlátó: Egyszerüen nagyszerü a beirásod. Nagyon nagyon megérintetted a lelkemet.
Köszönöm.
libellle
@Hellcat: Ès elfelejtette e dagadt Schweizi bankszámláit!
Freewolf
@Aki Én: Tehát vegyük el a többség szavazati jogát is, hiszen azt sem látják be, mi az érdekük! Bravó! Ez aztán a liberális demokrácia csúcsa!
Aki Én
@Freewolf: 11:19 Ez aztán az ostoba (szerintem csak megjátszott) demagógia csúcsa!
Freewolf
@Aki Én: Örülök, hogy belátod, demagógok a szavaid! Te megfosztanád a többséget a véleményének a jogától, mert a sok értetlen nem tudja, hogy az érdeke az, hogy egy szűk csoport érdekeit fújja és adja fel önmagát! Tipikus libsi hozzáállás!
verum
Igen, én is a felelősök nevét követelem, mégpedig nyilvánosan!
herczeg0210
Hofi Géza mondta egyszer: a fán ülnek a verebek, oda mész tapsolsz egyet és elrepülnek. Aztán vissza jönnek, legfeljebb nem ugyanarra az ágra repülnek, de vissza telepednek!
karma1
@világlátó: Felelmetesen pontos a keped - mint rendesen - de az onkritika nem erossege a kormany egyetlen tagjanak sem...

O volt egyedul, a csuti torpe, aki kihuzta magat a KOZOS tervkeszitesbol, es egyedul nekilatott a rendkivul ketes hatasu kerites megepitesenek.
Lathatoan nem lesz kesz aug.31-re meg a gyoda sem, nemhogy a teljes - bar annak kesobbi a hatarideje.

Azert a penzt varja a hulyesegeinek a vegrehajtasahoz az Uniotol, az tuti...:o(((
eszegfu
@Sziszifusz: 8:11 Kösz, hogy kisegitettél! Ugy gondolom, amikor ezeket bejelentették, akkor sem okozott bennem nagy "feszültséget"... pontosan azért, amit Te is irtál.
human
@Hellcat: (10:11) Vannak fideszesek, akik tényleg azt hiszik, hogy Orbán nem tud a földmutyiról, trafikmutyiról. Egy rajongója még írta is, hogy valaki szóljon már Orbánnak, hogy nagyon becsapja pár politikustársa :) Ja. Szegény Orbán, ő értesül utoljára mindig és a putyikból is csak a vége jut, ha hagy neki Mészáros, Tiborcz, Garancsi (anno Simicska).
mariaberta
@justhpeter: ne küld őket oda, szeretem a lecsót.
soljanka
Én is elégedetlen voltam, ezért átléptem az országhatárt.
Piszok jól jártam.
Javaslom G. Orbánnak is követendő példaként. :)
kkalman
Az, hogy Orbán elégedetlen, a lőtéri kóbor kutyát sem érdekli. Engem viszont az érdekel, hogy nagyon elégedetlen vagyok e tolvajfejedelem és bandája folyamatos tolvajlásával, és annak kommunikációjával.
bakegya
A kormányzó urak hogy vannak megelégedve a MI ADÓNKBÓL VÁSÁROLT LUXUS VILLÁIKKAL, JÁRGÁNYAIKKAL-MÉSZÁROSMANGALICA-HÁNY SZOBÁS BUNGALLÓT HÚZOTT FEL A ELLÉRTHEGY OLDALÁBA,LŐRINC BARÁTNAK MINEK OKÁN UTALNAK A FELCSUTKAI UNGA-BUNGÁKRA AZ ÁLLAMI CÉGEK 2.2 MILLIÁRDOKAT,MELYIK TRÓPUSI SZIGET A KÖVETKEZŐ NYARALÁSI LUXUSSZÍNHELY...estig sorolhatná a magyar választó polgár azorbán olimpiai teljesítményét-DE csakkk a magyarok lehúzásában.
human
@soljanka: Talán el jön a nap, mikor neki is jobb lesz kint, mint bent. Remélem követi a líviai, egyiptomi és ukrán hasonlóan hataloméhes kollégái sorsát.
vonotok
Drága " Vezírünk " mi meg veled vagyunk végtelenül elégedetlenek. Remélem megadja még sors, hogy látni fogom ahogy felelned kell minden egy tettedért.
mtsl
Magyarország mindig is a hárommilliók országa volt:
3 millió besúgó
3 millió náci, aztán 3 millió kommunista, aztán megint 3 millió náci köpönyegforgató megélhetési bűnöző politikus
3 millió mély-szegény
3 millió mély-magyar
3 millió seggnyaló geci

Aki nem fideszes, nem magyar.
Aki nem fradista, az nem szereti a focit...

Magyarország egy patkánylyuk!
Magyarország nem azért ország még, mert olyan Q jók vagyunk, hanem mert a patkányok a csótányokhoz hasonlóan majdnem mindent túlélnek!

Magyarország mindenkori politikusai gané emberek voltak, de ezeket a gané embereket ez az ország termelte ki - minden korban!

Persze ez rosszul hangzik, meg sértődésre ad okot, de EZEK A TÉNYEK.
Magyarország politikusai bűnözők siserahada!
Undorító, gennyes, semmirekellő, semmirevaló gazemberek gyülevész bandája!

Ez egy Q ország!!!
bretagne
Nem hiszem, hogy Orbán nem tudja, mi folyik az országban. Az embereket kellene megkérdezni, mondjanak véleményt a kormány és Orbán több éves munkájáról. Lesújtó a véleményük. Csak nem hallják meg.
Tényfeltáró
@bretagne: A munka szó az erős volt ebben az esetben. A kártevés jobban fedi a valóságot.
bretagne
@Tényfeltáró: Elfogadom a javaslatodat. Ez tényleg nem munka, amit művelnek.
bakegya
@mtsl: a felelős te magad vagy,FELCSUTKAI TEKNŐS, egyenlőre saját lábon állva-és nincs egyetlen, aki ezt a tényt pofájába vágna!-a SIMICSKA EZT MEGTEHETTE VOLNA-de annak sem volt bátorsága- IGAZAD VAN.
soljanka
@mtsl: Sajnos igazad van. Én mondjuk szemétdombnak hívom, mert csak ott tudnak ezek a ganék kakaskodni.
Csak sajnos a normális embereknek is el kell viselniük a szemétdomb bűzét, a kakaskodást, meg a baromfiudvar esztelenségét. Szerencsére vannak sokan - itt is jó párral találkozhatsz-, csak hát a butaság, primitívség mindig nagyobb zajjal jár, és gyorsabban terjed.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.