A Fidesz szerint ma ugyanazok prédikálnak szegénységről, akik kormányzásuk alatt elszegényítették az országot.

A nagyobbik kormánypárt szombati ellenzéki nyilatkozatokra reagáló, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Gyurcsány Ferenc és a szocialisták megduplázták a munkanélküliséget, sorozatosan adót emeltek, háromszorosára emelték a gáz árát, elvették a családi adókedvezményt, csökkentették a fizetéseket és a nyugdíjat, adósságba hajszolták a családokat. A baloldal elszegényítette, a Fidesz megerősíti a családokat – tették hozzá.

A kommüniké szerint a polgári kormányzás óta egyre többen tudnak a szegénységből kivezető útra lépni, mert a segélyt több százezer családban felváltotta a munka, huszonhárom éve nem dolgoztak annyian, mint ma. Egyre több pénz marad a családoknál, mert minden évben nő a minimálbér, bővül a családi adókedvezmény, egyre több ágazatban nőnek a fizetések, csökken az adó, a rezsi és csökkentek a nyomasztó törlesztőrészletek is.

A Fidesz szerint a rászoruló családoknak jelentős segítség az ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyv, a szociális tüzelőprogram, a szociális üdültetés és a családi csődvédelem. A családok és a dolgozók ma bizakodóak lehetnek, mert Magyarország növekedési pályára lépett, és elég erős a további adócsökkentésekhez és a béremelésekhez is – olvasható a nagyobbik kormánypárt reagálásában.

Az MSZP vezetői sajtótájékoztatójukon a szegénység elleni fellépés szükségességét hangsúlyozták. Botka László választmányi elnök állásfoglalásukat ismertetve elmondta: követelik, hogy a közszféra 700 ezer dolgozója kapjon 50 százalékos fizetésemelést, emeljék meg a minimálbért nettó 100 ezer forintra, valamint a 28 500 forintos minimálnyugdíjat emeljék 50 ezer forintra.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a párt küldöttgyűlésén elképzeléseik között említette a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek csökkentését, a törekvők polgárosodásának erősítését és a középosztály lecsúszásának megállítását.

147 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Meg az emútnyócév, meg Gyurcsány monnyon le, meg elmentek ti a rohadt
3,14 csába, volt 5 évetek de a nyomort csak növeltétek !
Nálatok aljasabb kormánya még nem volt ennek az országnak !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Meg az emútnyócév, meg Gyurcsány monnyon le, meg elmentek ti a rohadt
3,14 csába, volt 5 évetek de a nyomort csak növeltétek !
Nálatok aljasabb kormánya még nem volt ennek az országnak !
Mézike
Volt adókedvezmény. Igaz nem a 150 felett keresőknek.
Volt gáz, villany ártámogatás, szintén nem a nagy j9vedelemmel rendelkezőknek.
Volt közmunkás, igaz nem a mostani közmunkás minimál bérrét ami 63 ezer forint nettóbe, hanem közalkalmazotti minimál bérért ami akkor jóval magasabb volt.
Akkor ha egy családban volt egy dolgozó, és három vagy több gyerek megkaptak minden segélyt támogatást. Ma? Ha az egyik szülő nyomor pénzt kap a közmunkáért a másik semmit.
Most a családok , dolgozók bizakodók mert az ország a fejlődés útjára lépett? Na igen egymillió fiatal lépett a külföldi munka útjára. Na igen csak tapasztalatot gyűjtenek...
Lepényleső
Igaza van,ők elszegényítették,a fidesz most meg kirabolja,az embereket éppúgy,mint a kincstárat. 2010-től dúskálnak a javakban,tehát csak előtte lehettek szegények-szegények mit nem nélkülözhettek.
Toby
Hogyan a sunyu p***ában van az, hogy a gyurcsányista elszegényítés idején, jobban éltem, mint most, a "működő reformoban " ?
Aki tud kondanyelven, kérdezze már meg a Nagy Mesélőket !
dömdödöm
Olyanok vagytok mint Soltész Rezső , egy dalból akartok élni 40 évig :-((((((((((((((((((((((((
hetöndöe
Aki beveszi ezt az idióta dumát,az a barom meg is érdemli,hogy egy stadion árnyékában lehelje ki a sötét lelkét éhen-szomjan.
lampa laz
@dömdödöm: én Gyurcsány, Bajnai helyében jogdíjat követelnék tőlük, mert ezek a férgek tényleg belőlük ""élnek""
bakegya
CSAKKK AZT NEM ÉRTEM MI A FAXNAK KELL EHHEZ IS MÉG MINDÍG EGY FELCSUTKAI MÉSZÁROS-ÉS CSŐSZERVIZEŐ-maholnap a MAGYAR NEMZET LEGHATALMASABB FÖLDBIRTOKOSA???
(a lajos pedig hogy is került az ALSÓSIFONÉRBA???)-több kérdésem nincs!
Gonoszgólya
"A Fidesz szerint nem a kormány miatt nagy a szegénység, hanem a hat évvel ezelőtti elmúlt nyolc év miatt"
és aki ezt elhiszi, mi több utánuk szajkózza, azt AZONNAL el kell oltani, mert veszettek, és terjesztik a kórt!
Hofipisti
Persze a mohácsi vészt se felejtsük! Az is egy nemzeti tragédia volt! (Igaz, főuraink már akkor is egymás ellen harcoltak, s az ország valójában le volt ... !)
Papuska1
Mi van ebben a javaslatban előrevivő? Kívülről bedumálni, hogy ezt, meg azt emeljenek meg, elég vastagon populizmus. A rendszerváltás óta nem sikerült saját erőből jobb helyzetbe hozni a baloldalnak az országot. A sok segély hitelből és a lógós csavargók támogatása mindig csak bajt hozott. Hitel, adósság, csőd közeli állapot! Más nem jött össze. Közben az országban a munkaerőhiány miatt állnak gépsorok, kell csökkenteni, visszafogni a fejlesztéseket. Több száz kamion áll a garázsokban, mert nincs sofőr hozzájuk! Egy fillér segélyt sem kellene adni addig, amíg a munkaerő hiány az ország legnagyobb gondja!
Toby
Gyurcsánynak, pár hibája mellett az is felróható, hogy nem épültek üres stadionok,nem volt ennyi "saját lábon álló" díszcserje, nem vicsorgott a szomszédokra, a jenkik nem ajánlottak fel NAV-os segtséget a "tolmácsoláshoz" nem volt egy tök felesleges KLIK, nem volt 101 államtitkér-helyettes és 50 államtitkár, nem volt ennyi - felesleges - miniszteri piszkos, nem futsalos csapattársakból lettek minisztériumi vezetők, nem volt Vlagyivosztokig érő sor a Balhán, nem voltak "qrmányhivatalok" belső hírszerzésre szakosodva, nem voltak mészáros & mangaliczák, nem volt bankbotrány, melynek a levét az ügyfelek isszák, nem volt 50 féle adóztatás, nem volt félig kész létesítmények többszörös átadása, a Gyurcsány femily egy tagja sem lopta a szomszéd erdejét, nem loptak olyan mobilt, amelyért milliós DNS vizsgálatokat kellett volna lepörgetni, nem merült fel annak gyanúja, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat törvnytelen akciókra használják fel ellenzékiek megfigyelésére, lehallgatására, követésére, ..."tovább is van, mondjam még ?"...szóval Gyurcsánynak ez mind felróható, szégyellje magát !
picike
én megelégednék az elvett 13. havi nyugdij visszaadásával na meg egy kis myugdijemeléssel
ne csak nézzek a fejemből kifelé feszt nagy bambán. el vagyok adósodva és azt fizetem ha nem akarok az utcán élni ! lemaradások törlesztések ez jut még a nyugdijasoknak is !Könyörüljetek a nyugdijasokon már előre is köszönöm szépen !
DR Eric CARTMEN
"...Ennyire tehetségtelen, alkalmatlan kormánya még nem volt az országnak. Ellenzékben elhitették, hogy készenlétben állnak a zsenik a tudatlan posztkomcsik helyett. Lebénították a kormányokat a lekicsinylő, becsmérlő és nagyképű szövegeikkel. Aztán kiderült, hogy a zsenik nem tudnak számolni, fogalmuk sincs, hogyan kell egy országot vezetni. Csak lopni tudnak és hazudni, rombolni és pusztítani, közben a saját zsebeiket megtömni. Lejáratnak bennünket, szégyen magyarnak lenni, lassan közmegvetés tárgyai leszünk miattuk. Ilyen gyalázatos híre még soha nem volt a magyaroknak, mert ezzel a sötét társasággal azonosítanak bennünket..."
cs.n.
A fidesz közleményei a legszórakoztatóbbak a os.mti.hu oldalon. A másik kedvencem a CÖFCÖKA vagy milyen társulat, ők is ugyanazt tolják, csak hardcore verzióban. :)
nyanya001
@Horizont: Te egy agyhalottal beszélgetsz? :O
papa.49
A pofátlanságuk mára már határtalan, érik a helyzet))))))))))
paolo006
@Papuska1: büdös nagy barom vagy te fatter! Annyi eszed sincs mint a villanyoszlopnak. Már pedig annak egy csepp sesincsen.
paolo006
@papa.49: érik. De meddig? Megérhetne már. Istenemre nem vagyok és nem is voltam soha Gyurcsány hívő, de eljárnám a csótányírtó dobbantóst ha ő zavarná el a kondát. A törpepatkányt két évig hidegvizes lepedőben ráznák mire magához térne.
nevemnick
,,A Fidesz szerint ma ugyanazok prédikálnak szegénységről, akik kormányzásuk alatt elszegényítették az országot."

Sz@rjankók, miről beszéltek? Három éve, 59 éves korában került lapátra a gyerekkori barátom gépészmérnöki diplomával, az egyik főnyaloncotok segedelmével. Lenne munkája 250 kilométernyire, de most 66 ezer forintért közmunkát végez, mert nem akarja magára hagyni mozgáskorlátozott feleségét, aki 23 ezer forintos járadékot kap. Többek közt, trógerek, ennek a két embernek az életét is tönkretettétek!
nemjoezigy
Csak még egy adat, -amit ez a rablóbanda is elfogad:
a lakosság 87%-a nem tesz félre a 'jövedelméből'!
És nem azért mert nem akar, hanem mert nem tud! Nincs miből, kevés a bér, ott ahol van munka, ahol meg nincs, ott az is csoda, hogy élnek, élünk.

A pénz az meg van, de a csókosoknál, a gazdagoknál, a funkciknál.

Nem fogják fel, hogy ha csökkentenék a szegénységet, (ami nem jár együtt az életszínvonaluk csökkenésével, mert akkora vagyonaik vannak, amit több emberöltő, mérhetetlen pazarlásával sem lehetne felélni), akkor (még a diktatúrájuk megtartása mellett is) csökkenne a felük szembeni elégedetlenség.
papa.49
@nemjoezigy: Ilyet ezektől ne várj, hiszen a fütyisz a magyar vadkapitalizmus legjobb példája, mindent kiakarnak facsarni ebből az országból amit csak lehet, hogy a mai gazdag adjon valamit a szegényeknek arról szó sem lehet, hiszen a vezérlő elv ,,annyit érsz amennyid van,, ezt pontosan a lézeres szarJankó mondta egy kivételesen őszinte pillanatában, gondold, hogy a többi nem ugyanezt vallja, ÉN NEM HISZEM, HOGY MÁS LENNE A VÉLEMÉNYÜK)))))))))))
vonotok
Talán még Mátyás királyra is rálehet fogni a szegénységet. De István királyunk sem maradhat ki a bűnösök közül. Ekkora nyomorékokat, hogy nem szégyellik magukat.
papa.49
@paolo006: Soha nem voltam Gyurcsány hívő, de az biztos hogy egyedül tőle fél a hazugovics mint ördög a tömjénfüsttől, jó mondjuk rendesen felmosta vele a padlót a tévé vitában, a hazugovics köpni, nyelni nem tudott, meg hát ugye NEM VOLT ELŐRE MEGÍRT BESZÉD SE, A RÖGTÖNÖZÉS MEG NEM MEGY NEKI.!!!A Gyurcsánynak egy baja volt, nem vette észre hogy a pártja nem tart vele, így lett mögötte ,,légüres tér,, meg is bukott!!!
Sajna nem látni senkit a mai ellenzékben aki összetudná fogni az ellenzékez, hogy hathatósabb legyen, míg ilyen valaki nem lesz lehet gondolkodni ,,maradjak, vagy menjek,, külföldre))))))))
kkalman
Barmok! Az ingyen óvodai, iskolai étkeztetés, az ingyen tankönyv nem segély? Ezek helyett a szarságok helyett inkább tisztességesen megfizetett munka kellene. Akkor lehetne nagy a pofátok, és verhetnétek a melleteket, hogy Magyarországon nőnek a fizetések, és jobban élnek az emberek. Amíg ez nincs meg, addig minden szavatok önfényezős hazugság.
Papuska1
@paolo006: Ez egy rendkívül értelmes hozzászólás volt! Különösen az érvek és a mondanivaló tetszett!
papa.49
@kkalman: Na de akkor nem lehet szédíteni a jó népet avval hogy milyen ,,segítőkész elkurmányunk,, van)))))))))
A rendes fizetés ez hiányzik ebből az országból immár vagy 50-60 éve)))))))))
Tulipánfa
Ez a nyilatkozat éppen olyan gátlástalan, amilyen gátlástalanul herdálják el a közvagyont hobbijaik és saját gyarapodásuk, valamint hatalmuk bebetonozása érdekében.
Papuska1
@Toby: Hogyan lehet, hogy a Gyurcsányi időszak elején jobban élt? Hát hitelekből! Azután mikor vissza kellett volna fizetni a hiteleket az Ő brancsa lelépett, jött Bajnai és elkezdődött a hitelek visszafizetése. Majd ezt kellett megoldania a FIDESZ-nek! Még a felvett hitel töredékét sem tudtuk visszafizetni, illetve úgy tudtuk, hogy felvettünk helyette másikat, de kedvezőbbet, mert kicsit sikerült törleszteni, és annál nagyobb a kamat, minél magasabb és kockázatosabb a hitelfelvétel. Utána jönnek a szankciók, a bér és nyugdíjcsökkentés és a többi, mint a Görögöknél! És kell egy elit osztály, mert az ad munkát, az fektet be, az teremti meg az ország létét,nem a minimális értéket teremteni képes munkások! De ezt nem fogja érteni, hiába magyarázom. A munka és a termelési érték körülbelül a fennmaradásunk költségeit tudják megtermelni, az adósságszolgálathoz! De ezt úgysem érti!
paolo006
@papa.49: előbb-utóbb csak felbukkan valami értelmes lény. Megy a konda a levesbe. Nem történhet másként.
papa.49
@paolo006: Ha már holnap lenne is kicsit későn lenne))))))))))
paolo006
@Papuska1: na! Örülök, hogy tetszett. Agyhalottaknak fölösleges érvelni. Így hát meg sem próbálom. Inkább csinálok néhány fekvőtámaszt meg felülést helyette.
Papuska1
@Toby: Nem volt? Ennyire feledékeny? Volt ellenben a nemzeti vagyon nyugatiaknak történt kiárusítása, Volt 17%-os munkanélküliség, volt a termőföldek osztrákoknak történő eladása, volt valutában felvett átverés hitel, volt olyan hitelfelvétel, amit az unokáink is fizetnek, jöttek be olyan nyugati "vállalkozók" akik hason térdepeltetve szedették órákig az uborkát a falusi emberekkel a traktor speciális pótkocsiján, Budapestnek volt minden, a vidék meg lepusztult. Azután tovább pusztult minden, amíg be nem vallotta ország, világ előtt, hogy nem csináltak semmit, csak csaltak, loptak reggel nappal, meg este és sorolhatnám! De feledékenyek egyesek!
papa.49
@Papuska1: Ennek talán utána kéne olvasni, és még egyszer nekifutni, mert ez ÍGY HAZUGSÁG!!!
paolo006
@papa.49: hát már tegnap is későn lett volna. De nyugi ezek pusztulnak, hamarabb mint gondolnák. A cigónak már vége van mint a botnak csak még nem tud róla.
Desischado
Hogy nem sül le a bőr a mocskos képükről! Akkor volt adójóváírás, a segély magasabb volt, volt gázártámogatás, a közmunkabér egyenlő volt a minimálbérrel, rendes nyugdíj emelés volt, és sorolhatnám tovább. Ezt mind ez a tetves, rablóbanda vette el! És ők mernek hazudozni?! Ki hiszi el nekik? Legfeljebb az agyhalott birkák, meg a nyalonc fanok! Van munka, többen dolgoznak?! Igen, éhbérért rabszolgamunkában!
Papuska1
@kkalman: Ritka hülyék vagytok az biztos! A fizetéseket nem Orbán, nem a kormány adja, hanem az a kapitalista nagyságos úr, akinek a bérért eladtátok magatokat! Azzal vitatkozzatok, ne a kormánnyal. Melyikőtök kap a kormánytól fizetést??? A közszféra erősen felduzzasztott részén valóban a kormány adja a fizetést, de itt az emberek 17%-a dolgozik. A többiek a termelő szférában dolgoznak, ahol a gyár, üzem, cég tulajdonosa határozza meg a bért, nem a kormány! Mi köze Orbánnak és a magyar kormánynak ahhoz, hogy mennyi pénzt fizet a német, francia, angol tulajdonos, vagy az itteni alkalmazottja? Az, hogy az állam mennyit fizet, azt meg ahhoz kell igazítania, amit átlagban a kapitalista fizet, mert abból fizetik az állami béreket, amit a termelésben élők és a cégek, vállalatok adóban befizetnek. Nem gyártják a pénzt és nem születik, vagy varázsolják! Miből fizetne többet és kinek? Egyáltalán tudod, hogy ki fizeti a béred, ki állapítja meg és mi alapján? Gondolod azért ad kevesebb pénzt, mert irigyli Tőled? Ennyire nem lehetsz szűk látókörű és primitív! Egyébként azokból a stadionokból a magyar építőiparnak, és egy csomó alacsonyan képzett munkásnak volt nagyobb jövedelme, de ez neked fel sem tűnik! A stadion, vagy bármi építése munkát, pénzt, gyarapodást fejlődést jelent! Ennyire vakok és sötétek nem lehettek! Nem is írom, mert csak dühöngök. 25 éve van kapitalizmus, de Ti még azt hiszítek mindent az államtól kaptok, minden rajta múlik! Sötétek!
nevemnick
apuska, te sem hiszed el, de írogatsz hülyeségeket: szerinted ki határozza meg a minimálbért és a rárakódó adóterheket, vagy a minimál nyugdíjat, segélyeket, közmunka béreket? Ha a sötétségről beszélsz, akkor a világűr kutya füle hozzád képest.
verőce21
Ha jókat akarok röhögni, csak beleolvasok egy-egy bedobott gumicsonthoz szóló hiábavaló beírásokba.
kkalman
@Papuska1: tegnap, 23:39 Ritka hülye vagy, ha már Te így fordítottad a szót. Az állam dolga a megfelelő gazdasági, politikai, jogi háttér kialakítása, hogy a versenyszféra befektetői tudják a cégüket fejleszteni, a termelést növelni, hogy a dolgozóiknak magasabb bért tudjanak fizetni.
Nálunk a felsorolt három feltétel közül egyik se megfelelő. Agyon adóztatott vállalatok próbálnak talpon maradni a bizonytalan jogi körülmények között, úgy, hogy tudják, egy visszamenőleges hatályú törvénnyel a kormány akár csődbe is viheti őket. Nekem lenne itt cégem, hála az Istennek, hogy nincs, erősen gondolkodnék azon, hogy kiviszem az országból, vagy rosszabb esetben, míg van mit kivenni belőle, bezárom. Sőt, továbbmegyek. Fiatalabb lennék, és egészséges, már én is őseim földjéről szemlélném az itthoni eseményeket.
kkalman
@Papuska1: Még valami. Az igaz, hogy a szegényektől Orbán elvette a segélyeket, vagy jelentősen csökkentette az összegüket, de helyette ingyen étkezhetnek a diákok, ovisok, jár az ingyen tankönyv. Az egésznek van egy szépséghibája. Nem csak a szegények kapják ezeket a juttatásokat, hanem a gazdagok is. A zemútnyócévben a támogatásokat, lásd gázár támogatás, célzottan a szegények kapták. A "gazdagoknak", vagyis egy adott jövedelemszintet elérőknek a teljes árat kellett fizetni, hogy a szegényeknek többet lehessen adni.
Nem volt visszamenőleges törvénykezés se, ami adott némi plusz stabilitást a gazdaságnak, még ha ezt a Fidesz és hívei nem is ismerik el.
A stadionépítések valóban adnak munkahelyet és munkát, de csak addig, amíg felépül a stadion. És utána? Csak a példa kedvéért írom, ha nem muszáj, a számokba ne köss bele. Az építkezésen dolgozott a beszállítókkal együtt 1000 ember. Elkészült a stadion, a karbantartásához, egyáltalán, a működtetéséhez kell 10, esetleg 20 ember. Akkor mi van a többi 980-990 emberrel? Ja, tudom. Ők alkotják a közrabszolgák táborának egy jelentős részét. Ezt én nem merném fejlődésnek és jólétnek nevezni.
Egyenlőre még mindig az a helyzet, hogy vannak ebben az országban elég sokan, akik azt hiszi, ha Orbán vicsorog, akkor mosolyog, és megtapsolják.
Grafix69
Olvasom a hozzászólásokat , nos a külföldi cégek azért fektetnek be Magyarországon mert nagyon megéri járulékostul 210 ezer forintot fizetni egy emberért havonta mint ugyanezt megtenni nyugaton havi 500 ezerért. Az már csak hab a tortán ,hogy az állam ebből itthon a felét elveszi a melos meg rohadjon meg 100 ezerből. Külföldön meg az 500 ezres fizetésből jó ha 20 százalékot vesz el a kormány ( országonként változó ) a többi a dolgozóé . Nagyon nagy mértékben függ a gazdaság elosztása a kormányoktól. Magyarországon mesterségesen tartják alacsonyan a béreket és ez még évtizedekig így is marad sajnos. A vissza mutogatásról meg annyi a véleményem , hogy mikor már csak a szuper gazdagok , nemzeti arany hörcsögök és koldusok országa leszünk akkor is az emutnyocév lesz a hibás nem ez a cigány rabló dologtalan csürhe.
dr. prédikátor
Már azt hittem hogy az összes fütyi-sz nyalonc itt van! Erre tessék! megjelent egy ujjabb nyalonc valami fapuska vagy papuska!Annyi esze van neki mint egy meztelen csigának!Csak mondja itt a hülye fütyi-sz mantrát aminek semmi értelme!
pbalage
@Papuska1: Az állam feladata a javak újraelosztása. Ez az apróság elkerülte a becses és kitartó, ámde felettébb ökör figyelmedet.
dr lópicigáspár
"Fának szaladva
-----------------
Egy autós az országúton haladva megpillant egy autót, ami fának szaladt, és
az egyik barátját, aki az út mellett sírva ül a földön.
Megáll és odamegy a barátjához:
- Haver, veled meg mi történt?
Az rámutat a roncsra:
- Nézd!
- Ugyan már, ne sajnáld azt az autót, veszel majd egy másikat, a fő hogy
élsz!
- Nem, nézz a kocsiba!
- Ugyan már, tényleg nagyon sajnálom haver, de találsz majd egy másik szőke
csajt!
A barát egyre jobban sír:
- Nézz a szájába!"
Grafix69
Még valami érdekesség persze nem pont ide tartozik de részben igen . 1989-ben az állam adósság (240 Ft dollár árfolyamon ) 4800 milliárd forint volt. Soros György és üzleti hatalmak felajánlották az akkori születésben lévő Magyar (MDF) kormánynak, mindezt elengedik de a nyugati piac kezébe kéri a Magyar energia szektor teljes tulajdonát. Antal erre azt válaszolta , ezt nem lehet mert ez Haza árulás lenne. Soros kifejtette ha ez nem megy akkor is megszerzik a nyugati cégek az energia szektort ( végtére is ismerte a magyar vezetők korrumpálhatóságát , mert ő is nagy magyar volt) ami végbe is ment talán először a villamos cégek privatizálásával ( elherdálásával). 4800 milliárd forint adósság, Most meg 23000 milliárd az állam adósság. A saját népüket rabolták ki. Az 1989 óta tartó módszer váltás óta a magyar politikai szereplők közel 40000 milliárd forintot loptak ki külföldi számláikra 25 év alatt és beszélnek hazaárulásról . Amit magán célra el loptak a magyar dolgozóktól az a kétszerese a mai állam adósságnak.
paolo006
@Grafix69: és mellette még minimum ennyit elherdáltak. Szóval megérett a kötélre az összes.
Grafix69
A matematika az egyetemes nyelv (még az UFO is értené) . 2013 cég bejegyzésből lehet tudni, hogy Magyarországon adott évben 386000 cég volt bejegyezve ,tehát ebben bent vannak a nonprofit és a termelő illetve a szolgáltató cégek is. Akkor egyezzünk meg valami alacsony foglalkoztatottsági számban ,mondjuk cégenként 8 alkalmazottal és egy tulajdonossal.Akkor felszorozva 3 millió alkalmazott. No de ne legyünk szűk markúak mert vannak cégek sajna akik csak 2 emberből állnak így legyen ez a szám mondjuk 2,4 millió alkalmazott. Adjuk hozzá a közszférában dolgozó 780 ezer embert akkor mondjuk 3,1 millió alkalmazott . A kérdésem a következő ,ha az országban 4,5 millió nyugdíjas és gyermek korú él a 9,6 millió lakosból és állítólag 4 millióan dolgoznak akkor valaki elhiszi ezt? Elhiszi ,hogy ez lopás nélkül működik?
izo
@Toby: írod:Gyurcsány femily egy tagja sem lopta a szomszéd erdejét, "Nem csak azt a házat lopt amiben laknak, és csalta az ÁFÁ-t gyárakat privatizált magának, mellesleg tönkre tette az országot stb!
hetöndöe
@izo: Fantáziád sziporkázó,a baj csak az,hogy igaznak is hiszed ezt a sok ostobaságot.
izo
@hetöndöe: Ezek tények, nézz utána ha kivetted a fejedet gyurcsányi s@ggéből!
hetöndöe
@izo: Akkor linkeld ide a bizonyítékokat és a bírósági ítéleteket te idióta húgyagyú!
radios45
@nyanya001: na igen, a legnagyobb nyomor, szegénység, a lecsúszott emberek száma, közel 4millióra nőtt, ettől már csak Albánia van lejjebb.
Persze a ksh nem vizsgálja, a nyomorban tengődőket, a lényeg a kormányzati hazug kommunikáció, amit minden este bemondanak óránként a királyi tv.ben, és a rádióban,
A sok marha birka ember ,meg elhiszi ezeket.
Csak az újraelosztás működik manapság, fideSS-módra, mi befizetjük a sok pénzt, adókat, ők meg elosszák egymás között, maguknak, és a haveri körnek..
A többi éhen halhat, dolgozói szegénységben akár...
izo
@hetöndöe: A googli a barátod idióta!
palika
Minden eddigi kormányzópárt egyformán felelős ami a rendszertelen változtatás óta történt, lehet mutogatni, meg félrevezetni a népet, de a tény az tény!!! 1990-óta hová jutottunk? VAN INTERNET, HUHA DE KURVA JÓ, VAN SOK SZÉP AUTÓ KURVA JÓ, VAN STADIONUNK, KURVA JÓ, A GYEREKEINK ELHAGYTÁK AZ ORSZÁGOT, KURVA JÓ, LEHET A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOKBA HORDANI A PÉNZÜNKET, KURVA JÓ...de nem sorolom tovább! Mi van a másik oldalon: a pénzünket kiviszik a multik tulajdonosai, ajajj, a gyerekeinket olyan oktatásra kötelezik, ami elhúlyiiti őket, jajajj, a benzinárak elmentek a nyugati szinvonalra, jajajj, a fízetésünket lenn tartják, de jó mélyen, jajjajjj, a ravasz politikusoknak csak a szavazatod kell, jajajj, ...nem érdemes folytatni, EMBEREK, TUDJÁTOK HOGY MIK VAGYUNK MI, BARMOK!!!
hetöndöe
@izo: Már megint csak ideböffentettél egy ökörséget de szellemileg már retardált vagy ahhoz,hogy meg is védjed az álláspontodat.Te meg kecskebaszó néger vagy,akinek három füle és öt orrlyuka van,guglizd az állításom cáfolatát baromarcú!:-)
soljanka
Nos az biztos, hogy a kormány tagjai, meg a párt funkcionárusai sokkal rosszabbul éltek hat évvel ezelőtt.
Toby
@izo: Már ne csak a fogalomzavaraidat szervizeltesd, hanem az ismereteidet is !

Az ilyen te fajtád féle szűkagyúakból él a gengszterrezsim ! A kurucinfón nem lehet művelődni, meg a barikád.hu-n sem !
prime777
@izo: Ha ennyire mondod a google-t akkor másold már ide komolyan azt a bizonyítékot!
Mivel te hoztad fel akkor te hozd a bizonyítékot.Nem fogod tudni hozni!
Csak mendemondákat tudsz majd belinkelni amit fideszes újságírók állítanak.Ez lesz a max.
Gyurcsányra semmit nem tudtak ráhúzni akárhogy akarták is ,pedig mennek ellene a perek.
Az persze ne foglalkoztasson,hogy akiket imádsz azok több milliárd forintot magánosítottak szinte a földterületekkel.Tegnap hallgattam,hogy 380.000 hektárt árvereznek el újra.Egy bibi van.Hogy aki megveszi nem tud vele mit kezdeni mert ezek a földek bérbe vannak adva 20-30 évre.Ügyesek voltak a srácok.Meg kell mondjam,hogy gazemberségben ők a csúcsok.Ezt is tegnap hallottam a rádióban.De te maradj még Gyurcsánynál meg a nemzeti ökörségnél.
Gyerekek! Van itt körülbelül 500 ezer az állását,egzisztenciáját féltő ember akiket megértek.Ezek a közigazgatásban dolgoznak.A többi csókos meg agyatlan és borzalmasan balga ember.Nem igaz,hogy nem lehet elküldenék őket a francba a választáskor.Gyurcsányozik itt ez a jóember közben meg hogy a francba tud megfeledkezni a földgymutyiról,trafikmutyiról,magánnyugdíj(3000 milliárd) mutyiról és húúú de mennyit lehetne még sorolni.
Ezekről mindenki tud ugyebár.Hogy a francba nem kussolnak és csendben szeretik a kormányt akkor ha nekik ez a népnyomorítás tetszik.Köze sincsen a magyarsághoz ennek.De még ha lenne is!Az ,hogy valaki magyarkodik meg nemzetieskedik attól még lehet hulladék.Amúgy pedig pont az ellenkezője a kormány.Nemzetrombolóak.Ha ez nem lenne igaz akkor nem lennénk itt és irkálnánk egymásnak ,hogy "húgyagyú ,idióta ,agyatlan stb stb.Ezt pedig ők csinálták nem a szocik.
herczeg0210
Az emút nyolcév előtt a fideSSz volt ám hatalmon!!! Akkor mi a 3,14csát csináltak? Szét b.szták az országot akkor is meg a mostani nyóóóc évükben is!!!
herczeg0210
@izo: Vannak itt más tények is a jelenből, de nem ártana előbb a fogalmazást megtanulni és utána írni bármit is, persze szórendileg és értelmezve is helyesen.
Butautáló
Tényleg van még olyan ember, akinek a kedvéért érdemes ezt a patront újra meg újra elsütni? Van még olyan hülye, aki ezt beveszi?? Létezik az az ember, akit ennyire hülyének néz a FideSS?
Papuska1
Úgy tűnik, van, aki érti, hogy nem a kormány határozza meg a béreket, hanem a munkaadó, annak a gyárnak, üzemnek, cégnek a többnyire külföldi tulajdonosa ahol az illető dolgozik. Kb.17%-a kapja az embereknek a bért az államtól, de ez is a termelés oldalán keletkezett bevételektől függ. Az államadósságot pedig mindenkinek fizetnie kell! Nem 5-6 évig, hanem a legjobb esetben 40-50 évig. Ennek a javából éltek jobban néhányan rövid ideig Gyurcsány alatt! Azt meg meg kell érteni, hogy a mindenki egyenlő kommunista elvnek vége! Aki tehetségesebb, értékesebb, és többet keres, aki nem az szűkebb lesz a nadrágszíjj. Aki megfelelő körökhöz tartozik jobban hozzáfér a pénzhez, és a pénz vonzza a pénzt. Ez egy kapitalista ország, az egyenlősdinek vége! Aki meg nem dolgozik és nem talál más bevételt, mert nincs rá tehetsége, az joggal tengődik. Ilyen a világ! Ha más nyer a választásokon még ilyenebb lesz, legfeljebb fent változik valami. Az embereket pedig a szocik ráveszik az irigységre. Irigylik attól, akinek van! Még erőszakkal is elvennék! Na ez a mocsokág! Aki tehetségesebb ravaszabb, megérdemli hogy többje van, mert az értékesebb ember, akinek nincs, annak többnyire a tehetségében és a szorgalmában is kereshető az oka. Nem irigykedni kell! Nem lesz itt még egyszer proletár állam, meg munkásuralom! Elég volt 60 évig! A munkás dolgozzon, és ne irigykedjen, neki az a szerepe! Tanulja meg, hol a helye! Ez a kapitalizmus!
prime777
@Butautáló: Van még persze.Sokan vannak ilyen kergültek.Lényegében nem érdeklik őket a tények.Utálják és gyűlölik Gyurcsányt.Miért?
Szerintem nem tudják ők sem csak jó ez nekik.Ennyi.
Magyar ember nagyon buta sajnos.Úgy értem a butaságot,hogy megvezethető és könnyen uszítható és vehető rá a gyűlölködésre?
Miért?
Mert meg vannak keseredve a magyarok mert mindenki csak szívatta őket.(kormányok)
25 éve azt szajkózzák,hogy még egy kicsit kell kibírni és minden évben rosszabb.
Ennyi az egész.Gecik országa ez,és nem is lesz ez jobb már soha,de soha.
Mobil123
@Papuska1: Tehát te a rendszerváltáskor nyaltál seggeket hogy itt most ilyen nagy valaki lettél.
Papuska1
@Mobil123: Igen, a rendszerváltáskor igen aktív voltam. Főként a politikában, sőt pláne a szakpolitikában, és kevésbé az üzletben, így én gyakorlatilag most egy senki vagyok, de azért gondolkodom, és nem irigylem azt, akinek sikerült. Nekem akkor és ott más volt a fontosabb. Én döntöttem, viszem a balhét, és örülök a szerencsésebbek örömének. A krumplistészta és a káposztás tészta is jó kaja, ha jól van elkészítve... A saját élhetetlenségemért nem másra haragszom és nem is irigykedek! Így alakult...
prime777
@izo: Demokrata.hu.
Jézusom.Te azt olvasod?
Javaslom vásárold meg és olvasd el Ferenczy Krisztina - Narancsbőr című könyvét!
Aztán majd másképpen látsz sok mindent.
Ja,hogy az hazudik mi?
Azok a cikkek meg nem amiket bemásoltál.Hát a kettős mérce már régóta van az országban.Mindenkinek joga van azt mondani persze ha nem jót írnak róla az hazugság.Ha jót az igaz.
hetöndöe
@izo: Szerinted az bizonyíték,ha egy újságíró lekapar valami hülyeséget?
Fletó ellen nem is tudom,hány ügyet indítottak,oszt még mindig itt van.Párszor már csúsztak a taknyukon a fidesznyikek a jog asztalánál és még fognak is.
izo
@prime777: írod:Utálják és gyűlölik Gyurcsányt.Miért?" Elárulom. Nem örültem mikor puccsal min. e lett , de gondoltam ha a simlisségével vagyont szerzett akkor talán az ország hasznára válik. Erre jött a pannon puma, devizahitel (hiába szóltak neki svájcból), EUR nincs (2007-ről volt szó) , IMF kölcsön , fizetés és nyugdíjcsökkentés , korrupció,szemkilövetés,nem csináltunk semmit ,,,stb... Haszon nem volt gyurcsányiból csak rengeteg kár!
izo
@prime777: Neked az a bajod, hogy ilyen könyveket olvasol.Olvass inkább Jókait!
Papuska1
@prime777: Newm tudom akár Orbánt, akár Gyurcsányt miért kellene utálni. Nem hiszem, hogy ha hibáztak, szándékosan tették. Ugyanakkor én Orbán tetteit érzem jelentősen hasznosnak, és Gyurcsányra haragszom. Nem utálom, haragszom Rá. Haragszom, hogy Pápai lumpen proli gyerekként kiszolgálta a nyugatot és egy csomó gyűlölködő mondatot mondott a hazámra és a magyarokra. Haragszom rá, mert esélyt kapott, és nagyon elszúrta! Haragszom rá, mert még az unokáim is az Ő hibáiért fognak fizetni, és ő közben továbbra is kőgazdag lesz, de úgy csinál, mintha most is Pápai lumpenproli lenne! Legalább ne játssza meg magát! Ha valaki gazdag, vállalja azt a szerepet, és ne játssza a szegényeg nagy megmentőjét, miközben annyi a pénze, hogy el sem tudja költeni. Ha valaki gazdag, viselkedjen úgy! Ez parasztvakítás! Mikor a FIDESZ-esek millióit emlegeti, a saját milliárdjairól hallgat. Ilyet, egy csomót láttam a rendszerváltás előtt, ilyenek ma is többnyire a jól fizetett szakszervezeti vezetők és hasonlók. Ez az ami nekem nem tetszik benne. Orbánt sokszor leszólják. Tény, hogy ő egy kiemelkedett parasztfiú, bár Ő már nem első generációs értelmiségi, a szülei is azok voltak. Nem szégyenli a falut, kiáll a szülőfalujáért, szereti a focit és nem játssza meg magát, amennyire tudja támogatja. Le tud vágni és felbontani egy disznót, fel is tudja dolgozni. Van pénze, de nem kőgazdag. (A vagyona családdal együtt tizede sem a Gyurcsányénak!) Tanult, okos ember, és ha néha nem tökéletes a protokollban, azt is vállalja. Közben olyan döntéseket hoz, amiért egész Európa haragszik rá, de többnyire egy-két hónap után leutánozzák, és nagyon nagy arányban neki lesz igaza, akkor is, ha az sem nekünk, sem neki éppen nem jó. Próbálja a kevésbé rossz utat megtalálni. Semmivel nem játssza meg magát, nem játszik szegény gyereket, nem csinál úgy mintha demokratikusabban játszana, mint ahogy játszik, mint a másik oldal. A bal oldalon nincs kiemelkedő személyiség, nincs program, és mivel minden pártvezér szerepet...
Butautáló
@izo: Ezt írd le románul vagy kínaiul Emőke, hátha úgy érthetőbb lesz!
Papuska1
Folytatás röviden: játszik, nem is hiteles!
nusika
@Papuska1: "A munkás dolgozzon, és ne irigykedjen, neki az a szerepe! Tanulja meg, hol a helye!" - még az állatokkal sem beszék így!!!Nem szeretném, hogy beteg légy , hogy igénybe vedd az egészségügyet, ott dolgozom a minimáébérért!!!Ezt a munkát,, az ilyen személyek mint Te vagy Ön, a minimálbér többszöröséért sem végezné el!!!Szégyen, hogy ilyen emberek még meg is szólalnak ...
Mézike
@izo: ha te Jókait olvasol, és ilyen kifacsart életszemléted van akkor neked szövegmegértési problémáid vannak.
Nem akartam felhozni angyalpofám, de a múltkor azért nem válaszoltam arra a szösszenetedre amiben nagy ügyesen kifejtetted, hogy "aki minimálbéres az kevés nyugdíjat fog kapni világos?... " mert ezt egy olyan agyament levezetés után tetted ami válaszra sem méltatott. ne akard te a nemlétező műveltségedet villogtatni, mert csak szánalmat kelt a butaságod!
prime777
@izo: Olvasd el azt a könyvet.Itt sok embernek szemellenző van a fején.Nem mellé kell beszélni.El kell olvasni.
Nem Jókaival jönni.
Én sem azt írtam neked ,hogy azok közül az elfogult lapok közül amiket bemásoltál azok helyett olvasgass Élet és Irodalmat!Mind a kettő fizetett.Nézz utána bencsik andrásnak ki volt ő és honnan jött!
Olvasd el a Ferenczy féle könyvet!Félsz tőle,hogy nagyot csalódnál? Hát az lehet.De legalább megvilágosodnál.
kakaósbögre
@izo: éééés,belinkelte a Demokratát...meg a hungária.org-ot...jézusom...:D
prime777
@Papuska1: Sajnállak de komolyan.És most már látom miért tartunk ma itt ahol.Nem azt mondom,hogy jöjjenek a szocik.Dehogy!
Orbán vagyonát 100x-sára teszik mint Gyurcsányét.Ennyit erről.Nem az amiről tudsz.Áhhhh.
Mondok egy esetet és ezt nem tudod megcáfolni.Maximum hazudsz.
Ott van Mészáros Lőrinc.Ma már milliárdos!
Kinek köszönheti?
Annak aki szerinted egy csóró Gyurcsányhoz képest.Szerinted mindenkit milliárdossá tenne a Viktor még maga meg nyomorog?
Na érted már?Mindenki tudja ,hogy az mind az ő vagyona.
Én már tudom mi kellene ide.
A Jobbik.Pedig én őket sem kívánom de legalább azoknak nincsen saruk és utána járhatnának mi folyt itt a 25 évben.Sok ember menne börtönbe.Az egész elit szerintem aki benne volt a politikában a 25 év alatt.
Furcsa dolog ez azért.Tudod sokan Fidel Castrót is éltették és azt mondták a mi fiunk.Miközben egy rohadék,a népet elnyomó diktátor volt.Mert az volt,valljuk be őszintén.Szerintem akik még védik a mai kormányt azok jórésze belőlük él(vállalkozás,üzleti dolgok,zsíros munkák) vagy szimplán fizetik őket.Vagy tényleg borzalmasan korlátoltak és nem látnak az orrukig sem.Maradjunk annyiban Gyurcsány ezekhez képest kismiska volt gazemberségben.Abban igazat adok,hogy ő a külföldnek játszott.Ez tény.
A mostaniak meg maguknak gyűjtögetnek csak hát a baj,hogy már versenyszellem sincsen mert minden előre meg van kié.Ez neked biztosan jó és szép.És még a Gyurcsány az aki ezt meg azt csinált.
Aham.Jól van.
izo
@prime777: Ballibsi könyvet nem olvasok!
prime777
@kakaósbögre: Mit vártál?Előre megírtam,hogy fideszes fizetett oldalak lesznek megadva jórészt.Majd elmúlik ez is az országról na.Idő kell ehhez mire ezeket elzavarja a nép.De el fogja takarítani.Azok akik itt irkáltak mellettük nem tudom mi lesz velük akkor.
Mézike
@izo: Ballibis könyvet? Nocsak! Miért Jókai kicsoda? Fideszes?
izo
@prime777: Aki a gyurcsányit védi annak nincs ki a 4 kereke!
hetöndöe
@izo: Inkább olvasgass egy kis kabaréba illő "népnemzeti bölcsességeket".
Igazán jókedvre derít,hogy hogy te még nem vagy köztük?:-)

orbanviktor.tumblr.com/
Ez itt tényleg a mosott agyú idióták gyűjtőhelye.
glorianna
@prime777: "A Jobbik.Pedig én őket sem kívánom de legalább azoknak nincsen saruk és utána járhatnának mi folyt itt a 25 évben.Sok ember menne börtönbe."
Ezzel csak óvatosan, 5 év alatt belejöttek rendesen a "parlamenti párt"-létbe, a "nincsen saruk" valószínűleg ugyanúgy csak ügyész és kivizsgálás kérdése, mint az összes többinél.
Papuska1
@prime777: Már bocsánat, ez Simicskánál alapjaiban bukik! Simicska milliárdos üzletember, befektető, de a pénze az övé! Nem Orbáné, az övé! Akármiben fogadok, hogy Mészáros pénzéből sincs egy fillérje sem lesz Orbánnak. Választások és hasonló politikai események esetében pénz, nagyon sok pénz nélkül nem lehet nyerni. (Persze program és jó program sem árt, meg egy karizmatikus vezető!) A választásokat a vállalkozók támogathatják. Erről nem írok többet. A politikusok lehetnek a gazdaságban királycsinálók, saját maguk vagyonát jelentős kockázat nélkül, csak a legszűkebb és legszigorúbb gazdasági törvények és szabályok szigorú betartásával örökléssel, a jövedelmük nyilvános befektetésével, esetleg a nyílt piaci eladásokkal és saját könyvek kiadási honoráriumából gyarapíthatják. Ezt a szabályt nem lehet megszegni, mert az biztos azonnali bukás! Orbán sem szegte meg soha. Ezt nem érti a sok "lopnak"-ozó, meg a hasonló dumát bevetők. Ez politika. De nem magyarázom tovább!
izo
@Mézike: Ja te azt hitted minimálbérre max nyugdíj lesz?!
Papuska1
@papa.49: Elég primitív dolog, ha nincs érvünk, akkor egyszerűen rámondani valamire, hogy hazugság. Az előző Orbán kormány végén az államadósság az éves nemzeti jövedelem 40%-át alig érte el, az átadás után 2010-ben majdnem 80%, tehát a duplája. Ezek nem tények? Az adósság azért kemény, mert a hosszú lejárat miatt inkább a kamatokat fizetjük, a tőkét alig törlesztjük. Ezért súlyt 30-40 évig. Gyakran új adósságot kell felvenni, hogy az előzőt visszafizessék, és így tovább. Ezért hiába a 6 év, csak annyit lehetett elérni, hogy a folyamat lassuljon, majd leálljon. Most sikerült 3-4%-ot vissza is fizetni, ez bármilyen fura ez egy csomó kamattól szabadít meg minket. Ezt nagyon nehéz letagadni! Nincs értelme vitázni, ha a tényeket tagadjuk és a mocskos USA propaganda alapján, amit ott találtak ki, szajkózzák a korrupciót és a lopást, ami érdekes módon az USA követségről szivárgott ki, és számos országban ezzel buktatták meg a tisztességes nemzeti kormányokat. Nálunk eddig nem jött be. Persze azt nem gondoltam, hogy ennyi CIA ügynök kommentel itt,mert az ő általuk elterjesztett hazugság és irigység propaganda lelkes terjesztői.
papa.49
@Papuska1: Koma gondolkozz el az elmúlt időkön, főként az utolsó 5.5 éven, ha nem megy akkor sajnos te vagy a ,,primitív,, !!! Ha nem tetszik az ,,úri közönség,, búcsúm ne tartson vissza)))))))))
Macskaszem
@izo: Aki viszont a csúti G-t védi, annak egyetlen kereke sincsen.
Aki Én
Eleve rossz megközelítés azt taglalni ki szegényítette el az országot. Az előzők elkezdték, a maiak folytatják. Ebben csak rosszak és még rosszabbak vannak.
Talán ma kevesebbeket érint egy-egy kedvezmény, még korruptabbak, még gátlástalanabbak, még szemtelenebbek. Én más különbséget nem látok.
Mobil123
@Papuska1: Nekem is más volt akkor, de nem használtam ki! Így nem is kell magamat szembe köpni. Irigy meg soha nem voltam,vagyok és leszek senkire! Viszont hadd döntsem el én melyik politikust hogy ítélek el (bár személy szerint mindegyiket!!! )
Nem rúgok bele azokba, akik elmondják a véleményüket . Nem hinném hogy neked jogon lenne bárkit is a kommentezők közül elmondani mindennek , kioktatni és lenézni csak azért mert elmondja a maga véleményét . Nincs hozzá jogod !!! ha nem tetszik amit némelyik ír akkor lépd át ahogy sokan teszik veled is. Nem tudhatod hogy itt hány olyan ember van aki igen is mindent megtett a maga és családja boldogulásáért és tesz a mai napig úgy hogy tisztességes és becsületes, fizeti az adó és nem csal , lop , hazudik!! Igen is joga van elmondani a véleményét a mindenkori hatalomról akár tetszik ez neked akár nem (vagy bárki másnak ) !
Ahogy olvaslak messze menőkig véded a jelen hatalmat és azokat akik meggazdagodnak(Mészáros ) .
Szíved joga , de nem kéne megmagyarázni, hogy a beton vályú elrohad.
Nem kell ide USA vagy Orosz „kitaláció” elég ha a ti magyarázkodásitokat olvassa az ember.
További szép napot .
Papuska1
@papa.49: Megértelek, ellenvélemény nélkül még megrendíthetetlenül hinnél az igazadban. A legkönnyebb azt aki másképp látja a világot elhessenteni. Felmerült már bennem, de mégsem! Talán valakiben felsejlik a gondolkodás szikrája, vagy valaki át is gondolja az érveimet. Így, ha nem is minden nap, de maradok! Sajnos számomra nem igazán érthető, az ami számotokra evidens. Lehet, hogy azért, mert én falun élek, itt főként fővárosiak siralmait hallom. Egyébként tényleg érdekel, és ez nem kekeckedés, hogy az egyéneknek miért és mivel rosszabb. Milyen munkájukért kapnak kevesebb fizetést. Tényleg van, ahol nehéz munkát találni? Itt a nyugati határnál a munkához embert nehéz! A sok nem a munkából keletkezett pénzt pedig, mivel a pénz nem terem, a más munkájának jövedelméből (vagy hitelből, ami a jövőt veszélyezteti) lehet elvenni. Ha az a kb. 500-600 a tűz közelében lévő valóban lopna akár mennyit is (bár én azt nem hiszem!) akkor is csepp lenne a tengerben a 9 milliós népességhez, és a ma már 5 milliót közelítő munkából élőhöz képest. (Azt elfelejtitek, hogy a Ti időtökben 2,4 millió ember dolgozott és tartotta el a többit?) Az emberek 70%-a kapott valamilyen munkától független juttatást, aminek forrása a hitelfelvétel volt. Ez lehetetlen és tarthatatlan volt! Vagy nem? Honnan kaptunk volna több hitelt? Ha az általatok annyira irigyelt néhány száz, vagy legyen pár ezer többletbevételét szétosztanánk, nem jutna egy embernek 1000 Ft sem! Akkor miről beszéltek? Az annyira irígyelt stadionok költségeinek kétharmada bér és a munka ellentétele. Milyen munka adódna az építőipari munkásoknak, az alacsonyan képzetteknek? A legtöbb az útépítéseknél, meg a stadionoknál, nagy beruházásoknál dolgozik, és a stadionok fedezete nem a költségvetés, hanem speciális céges befizetéseket csoportosítanak oda, amik másképp lehet, hogy be sem jöttek volna, mert az adót el lehet csalni! DE ezt nem látja közületek majdnem senki! Csak maga elé, és a saját peches pozícióit nézi. Meg az amit az USA mond.
Papuska1
@Mobil123: Már bocsánat, Néha valóban elragad az indulat, mert pont azokat mocskolják, akiktől én, bár nem holnap, de a még belátható jövőben az ország felemelését látom. Nem tudom mi az amivel sértegetem őket? Az, hogy a helyén kezelem Őket? Az, hogy megpróbálom elmagyarázni, hogy az elszállt szocializmus után egy, már talán nem osztály, de bizonnyal erősen rétegezett társadalom jött létre, ahol mindenkinek helye van, és az adott pozíciójából csak munkával, és igen lassan emelkedhet fel, lehet, hogy csak a gyereke, vagy az unokája. Azt, hogy egy ilyen társadalomban van akinek nem sikerül, és az alul marad, és van, akinek igen és az felülre kerül. Mindenki egy rózsaszín nyugatot lát, ahol én is nem kis időt töltöttem, és gazdasági fejlettségtől függően igen is ott is megvan a vesztes osztály és a nyertes is? Valakinek el kell magyarázni, hogy ez a társadalom rendje. Egyébként mindig volt hasonló, most jónéhány ezelőtt szerencsés a másik oldalra került, de legalább annyi a fordítottját éljük. Azt is el kellene talán fogadnunk, hogy nem is a rendszerváltás, de már a Kádári időktől hitelből gyarapodtunk, nem munkából! Most egy olyan időszak van, és talán lesz is, amikor csak az előző hitelek visszafizetésének csúsztatására veszünk fel hitelt. Amit meg megtermelünk, abból ennyi jut, és a rétegzett társadalom miatt nem is biztos, hogy arányosan oszlik el. De enélkül nincs esély megmaradnunk, vagy valamelyik nagy "gyarmatosító" szolgái leszünk, mint Gyurcsánynál meg is kezdődött. Közben kezdett kihalni az ország, mert nem születtek gyerekek. Most, ami támogatás van azt a családok kapják, akik kisgyereket nevelnek. Másnak nem nagyon jut. Ugyanakkor egy kis szabadsága van a vállalkozásnak, aki mer nagyot álmodni, az meggazdagodhat, de benne van a nyomor, vagy esetleg a börtön esélye is. Mint írtam, ez a mai, nem tiszta, de működő kapitalizmus. Ezt próbálom megértetni, és nem sértegetni senkit. Szerintem személyében nem is sértettem, vagy hasonló senkit! Ha igen, elnézést!
hetöndöe
@Papuska1: 2002-ben a GDP arányos államadósság 55% volt és nem 40,a többi ökörségedre komolyabban kár is reagálni.A számokkal és a valósággal nagyon hadilábon állsz.
Mobil123
@Papuska1: Az a baj hogy csak Kádár és Gyurcsány van a te számodra is akikre lehet kenni a szart. Senki nem látja a nyugatot rózsaszínben. Minden hatalom tett ahhoz, hogy olyanok vagyunk már amilyenek (amit mi hagyunk és ez baj!!) Az országunkat látják sokan sötéten és erre mindenkinek meg van a jó maga oka . Nincs mire szülni gyereket. Mindenki a maga helyzetét látva kell eldöntenie mennyire tudja biztosítani a gyermek jövőét ha vállalja az utódlást. Szerintem már az is nagy felellőség mindenkitől, hogy vállalja döntését és nem hoz világra egy rakás gyereket csak azért hogy majd csak lesz valami!
Ne hidd hogy annak a nőnek és férfinak aki ilyen döntést hoz jó!
A mondataid nagyon lenézőek és Lézer elhíresült mondatának (mindenki annyit ér amennyije van!) más szavakkal való sulykolása !! Szerintem meg igen is személyében sérted meg az itt véleményt nyilvánító embereket.
nyanya001
Amíg egy degenerált az ország miniszterelnöke, addig a szegénységet nem lehet
felszámolni !
www.napi.hu/ingatlan/jo_hir_epul_az_mtk-stadion_mutatjuk_mennyiert.604707.html
Aki Én
@Papuska1: Mi már vitáztunk korábban, de most a reménytelenség miatt nem megyek bele. Ráadásul ennyi demagóg butaságra válaszolni nem is lehet hirtelen. Egyszerűen csak nem bírom ki, hogy ne közöljem micsoda butaságokat hordasz össze. Tényleg sokkoló és elkeserítő egyszerre ez a túlzott magabiztosság. Kevés mondatod van amibe nem lehet belekötni, mert az égvilágon semmi köze a valósághoz.
Csak, hogy említsek valami konkrétat is:
,,nem a kormány határozza meg a béreket, hanem a munkaadó"
Ekkora butaságot régen hallottam. A minimálbér járulékainak megduplázása sem a kormány műve, igaz? Kevés olyan kormányintézkedés van, ami nem hat a munkáltatókra, akik elsősorban ezek alapján határozzák meg a béreket. De sorolhatnám reggelig.
IEN
@Papuska1: Tájékozódj mielőtt hülyeségeket írsz! Az elmúlt hetekben vett föl kormányod 1,5 milliárd eurós kölcsönt! Így csökken az államadósság? Az pedig nem irigység,ha az embereknek nem tetszik,hogy Orbán és bandája milliárdokat lop el a közpénzekből!!!
pbalage
@IEN: én figyelni szoktam, de már nem bírom követni az eseményeket, megint belehazudtak a pofánkba a geciék?
IEN
@pbalage: Az Európai Beruházási Banktól vették föl a rablók. Első részletét,500 millió eurót szeptemberben hívták le. A többit még nem tudni mikor fogják,de lefogják az tuti!
paolo006
@hetöndöe: hű bazdmeg. Ezek aztán a fullextrás elmebetegek. A cigó betegre röhögi magát rajtuk és ezek a véglények még csak nem is sejtik. Az összes III/III-as besúgó volt az előző rendszerben, amelyik élt akkor. Amelyik meg nem az most besúgó. Szép kis társaság.
Mézike
@izo: Nem hittem drága. De ha te hinni akarsz járj templomba.
Papuska1
@IEN: Részben, ha végigolvasod a hozzászólásom, talán megérted, hogy még sokkal több hitelt is fel kell venniük, meg még a sokadik utódjuknak is. Ez részben a visszafizetések elodázására kell, részben a kamatfizetésre kifizetett összeg pótlására. Jeleztem, hogy ha hasonló irányba megyünk, ez 40-50 év múlva éri el a normális szintet. A lopások esetében pedig fals hírekből szedett bizonyítatlan állításokat közölsz tényként. Mi lenne (nem készülök ilyesmire, csak elvi lehetőségként írom!) ha valaki azt mondaná, hogy mutasd be a törvényesen is elfogadható bizonyítékokat, vagy perbe fog rágalmazásért. Mit tudnál tényszerűen bizonyítani? Vigyázz az általad megjelölt bűncselekménynek megvannak a pontos feltételei és meghatározása. Egyébként, ha ilyen dologról tudsz, és nem teszel feljelentést, te is bűnrészes vagy!
csa-csa
@nyanya001: igaz! meg az eddigi összes degenerált m.elnök is lesz@rta!
és egyetlen egy kormány sem a szegényekért vakarta véresre az unalomtól! és soha nem is fogja a következő meg a következő meg a ...sem!!
Papuska1
@Aki Én: És, ha nem ennyiben határoznák meg az adókat, járulékokat, akkor miből fizetnék a nyugdíjakat, vagy az egészségügyi ellátást, az állami dolgozók bérét az államadósság költségeit és sorolhatnám. A dolgok összefüggnek! A bevételek határozzák meg a kiadásokat! Közel sem annyival kevesebb az elvonás akár a környező országokban, mint amennyivel több a bér! Sőt, többszörös a különbség! Ráadásul kevesen kezelik úgy az adósságot és javulnak annyira a mutatóik, mint most nálunk. Azt a marhaságot pedig, hogy a pénzt ellopják csak rettenetes demagógiával és nagyon buta embereknek lehet bebeszélni. Ha valóban ellopnák, miért nem történnek feljelentések? Egyébként a szabad gazdaságban forgó pénzek és ezek között a pénzek között akkorák a különbségek, hogy, a különbséget lehetetlen "ellopni" ahogy egyesek állítják. Az egész lopósdi USA propaganda, amit jól beszoptak az emberek! A gazdaság piaci részén mozgó pénzek piaci, üzleti kezelésének pedig semmi köze a bérekből beszedett adókhoz, járulékokhoz. De ezt tovább magyarázni nehéz. Az, pedig, hogy a piaci forgalmakat, azok nyereségét ne új befektetésre, tőkefelhalmozásra, hanem szociális célra forgassák vissza, az a szocializmus visszajöttét, az ország csődbe jutását eredményezné, ezt ne várjátok!
papa.49
@Papuska1: Koma én vállalkozóként dolgoztam az elmúlt 18 évben ,érdekes módon 2011. ig nem volt különösebb probléma, de attól kezdődően sorra szűntek meg a vállalkozások akiknek dolgoztam addig. Nem kis cégek. Gondolom ez nem a Gyurcsány, meg a Bajnai hibája!!!
Amelyik talpon tudott maradni az is mind csökkentette a létszámot, nem költött a gépek karbantartására, csak a javításra, ott is igen szűken mérve!!! Vajon ez is az előző 8 év hibája, nem hinném!!!, Az is biztos a nagy garral beharangozott adócsökkentés összességében mérve kb. 25-35 % növekedést hozott, nem beszélve az üzemanyag árról, ami jelenleg is 340 Ft. körül van miközben a Brent olaj ára 40 dollár, hol van az arány???
2008. ban a kőolaj ár 120 dollár volt, a benzin 430 Ft. ma a 40 dolláros kőolaj árhoz társul a 340 Ft. benzin ár...Így csupán literenként 100 Ft. plusz marad a kontár elkurmánynak, ha EZEKET NEM ÉRTED LÉGY SZÍVES HAGYJÁL BÉKÉN A HÜLYESÉGEIDDEL!!! Ez a felsorolás folytatható akár napestig, ilyen példákat bármelyik, vállalkozó tud szolgálni!!!
Végezetül pedig elmondom neked hogy a lakhely szempontjából is igen mellé nyúltál ugyanis bár Pesten születtem ,és nőttem fel, 1972. óta vidéken élek!!!
Na csá))))))))))))))
kukac50
A rokkantaktól Orbán vette el fele rokkantsági nyugdíjukat,sok embernek minden értesítés helyett, fele rokkantságit folyósítanak a szomszédomnak fizetése után 96 ezer forint járt amit 45 ezerre vettek vissza orvosi vizsgálat nélkül.
Orbán a 30 ezer forintból élő rokkantaknak a fa vásárlásához nem adott rezsi csökkentést.
Gyurcsány 19 ezer forintot adott ősszel minden rokkantnak és öregségi nyugdíjasnak.
Papuska1
@papa.49: A vállalkozások egy csoportja valóban nem nyerőként élte meg a politikai változásokat. Ezt hívják elitváltásnak. Nem nagyon beszél róla senki, de egyik kormány sem hülye, hogy a nyilvánvalóan ellenérdekeket követőket segítse. Független vállalkozó pont úgy mint független politikus pedig nincs. Talán elég magyarázatnak, erről ennyit. Az üzemanyag árában a nyersolaj ára arányaiban csak egy kisebb részt jelent. Bár más bevételeket is szednek, de a közlekedési infrastruktúra fenntartása nem olcsó, és például az üzemanyag fogyasztása jó indikátora az úthasználatnak. A fogyasztás alapú adóztatásnak is az egyik legtutibb igazságos bevétel, ugyanakkor az áremelés csúcsszintjét pont úgy tompította a kormány mint a mostani áresést. Egyébként nagyon sok olyan vállalkozó ismerősöm van, akinek az utóbbi hat évben jelentősen jobban megy. Én többnyire csak ilyeneket ismerek. Mind nagyon dicsérik a mostani kormány vállalkozóbarát politikáját. Biztos valamit rosszul csináltatok! Tehát amit a vállalkozókról írtál nem általános. Sajnos a változó piaci körülményekhez nem mindenki volt képes időben és jól alkalmazkodni. Ezek megszívták. Ez a kapitalizmus! Persze, azt eltaláltad, hogy ehhez a területhez kevéssé konyítok.
Papuska1
@kukac50: Ez a rokkant dolog valahol sántít. Persze senki nem kérdőjelezheti meg egy beteg állapotát, csak egy orvos. Ugyanakkor a munka és a betegség elég relatív dolog, a példát egy gazdag nyugati országból, Dániából vettem, saját szememmel láttam. Rehabilitációs témában egy gyárat mutattak be. Ült egy ember egy speciális ülésen. Sem keze, sem lába nem volt. A homlokára tapasztottak egy hosszú vékony rudat. Előtte volt egy üvegablak. Ott mentek a munkadarabok. Amikor egy pillanatra megállt a munkadarab, a pálcikával megnyomott egy gombot, lement egy prés és vissza, aztán jött a másik darab. Két óránként volt szünete. Beszéltem vele, büszke, hogy egy súlyos baleset után így is dolgozhat. Kimenve megkérdeztem, megéri-e ez. Mondták, hogy nem, csaknem egymillió koronába került, hogy így átalakítsák a munkahelyet, de aki akárhogy is tud dolgozni, annak dolgoznia kell. Igaz, hogy a cégek portáján csak csökkent munkaképességűek dolgoztak. Kis busszal hordták be a munkahelyre a rokkant munkavállalót, azért, hogy napi 8 órában egy pici pöcköt kapcsolgasson a tolókocsijából. Nem értettem. Azt mondták az elv a fontos. Ha ráfizetés, akkor is dolgoznia kell, mert másképp nem kaphat pénzt, csak , ha félig agyhalott. Egy igazi jóléti ország! Akkor értettem meg, ők tisztelik fetisizálják a munkát, nem mi, akik ezt hirdettük magunkról, meg munkás hatalom, volt és alig valaki dolgozott. Ettől persze messze vagyunk, Dánia Európa leggazdagabb országa! Már tudom miért. Persze ettől nagyon messze vagyunk, de erre megyünk.
teuton
@Papuska1: Hogyan lehet akkor at, hogy mas, stabil demokratikus orszagokban az alkalmazotti/kormanyalkalmazotti letszam )több mint 100 allamtitkar es helyettes!) aranya sokkal kisebb? Ennek megfelelöen eleg kevesebb ado is a közalkalmazottak finanszirozasara, több jut a szocialis szferara es adocsökkentesre. Vagyis az ötszörös fizetesek ellenere kevesebb penz eleg az allamhaztartas finanszirozasara! A lopas pedig ugy müködik, hogy a megbizasok a holdudvar resztvevöihez jutnak, akik extraprofitot termelnek, aminek egy resze visszafolyik a megbizok zsebebe. Legujabb pelda erre nyulas tankönyvre kiadott 31 millio (!) ft. Aki pedig nyerte, az egy offshore ceg. A ceg kapcsolattartoja pedig ugyanaz, aki a palyazatot a megfelelö cegnek juttata. A "könyv" pedig egy szimpla csalas, egy kb 20 oldalas, 20-25 eves amerikai egyetemi tanulmany szoszerinti forditasa... En 20 oldalt 1 nap alatt leforditok neked nemetröl magyarra vagy forditva! Csak a 10%-at kernem erte...
Papuska1
@teuton: Erősen félreérted és leszűkíted az adókból fizetett közszféra tartalmát. Bár az elvárhatónál jóval több a hivatalnokok száma és a bürokrácia csökkentése kinyilvánított célja a kormánynak, különösen Miniszterelnök Úr szorgalmazza, ez Lázár János fő feladata is, az Ő jövedelmük szinte elhanyagolható terhet jelent a szerencsére sokkal több "állam által fizetett" dolgozó jövedelméhez, tehát a termelői oldal terhéhez képest. Sokkal többen vannak például az óvónők, tanítók, tanárok és az összes nevelési-oktatási intézmény fenntartása. Ide tartoznak a szociális intézmények és dolgozóik a gyerekotthontól, az idős otthonig. Ide tartozik a teljes egészségügy, illetve ebből a dolgozók bére, hisz a struktúrát a TB támogatásból tartják fenn. Idetartoznak az önkormányzatok, az okmányirodák dolgozói, az adóhivatal dolgozói, és egyáltalán nem elhanyagolhatóan a katonák és a rendőrök. Talán nem sok mindenkit felejtettem el. Ezeknek a nélkülözhetetlen feladatoknak a fenntartása a termelő egységekben beszedett jövedelemből történik, tehát aki egy termelő üzemben dolgozik, az Ő bérüket is ki kell termelnie. Nem beszéltem a nyugdíjasokról, akik a nyugdíjjárulékból (az előző hónapban befizetett összesből) kapják a juttatásukat, de a nem termelő oldal befizetését is a termelő oldal teremti meg. Folytathatnám. Ezek a pénzek nem teremnek, ki kell termelni, és adóban beszedni kell őket! Ezt végiggondoltad? A lopásnál: gondolod, ha bizonyítható lenne a törvénytelen haszonszerzés, nem tennének feljelentést az ellenérdekeltek? De nem tesznek, mert nem erről van szó! Túl egyszerű lenne, és túl átlátszó! A legendákat, vagy egy-egy esetet feliratozva terjesztenek egyesek. Mivel a dolog nem úgy igaz, nem tesznek feljelentést, csak a propaganda megy! Mit gondolsz miért nem jelentik fel az ilyet ?Azt ne mond, hogy a bíróság csal, a bíróság ma is független, sőt többnyire baloldali, de ő is csak a valódi bűnt ítélhetik el! Ebből derül ki, hogy a lopás korrupció az USA propagandája!
magyarbakancs
A Fidesz szerint nem a kormány miatt nagy a szegénység, hanem a hat évvel ezelőtti elmúlt nyolc év miatt."
Amiből ötöt ti kormányoztatok.
Cinkelnétek meg az a jó na azt.
IEN
@Papuska1: "A lopásnál: gondolod, ha bizonyítható lenne a törvénytelen haszonszerzés, nem tennének feljelentést az ellenérdekeltek" Nagyon naiv vagy és akkor finoman fogalmaztam!. A fideszes főügyész minden balodali feljelentést visszadob vizsgálat nélkül!
Majd egyszer borul a bili és te is megtudod,hogy Orbánnak hány ezer milliárdos vagyona van, lesni fogsz, mint Jenő a moziban!
Papuska1
@IEN: Amit állítasz az több okból egyértelműen lehetetlen! Nem részletezem miért, de az! Egy legendárium része. Nem lehetséges, hogy bármilyen ügyet megfelelő indoklás nélkül visszautasítsanak. Nem a Főügyész vizsgál minden ügyet, sőt nagyon keveset vizsgál Ő és a bírók és ügyészek is évtizedek óta ott vannak. Ne állíts olyat, hogy minden bíró és ügyész korrupt, mert az egyrészről túl durva, másrészről lehetetlen! Azt hiszem nem ismered az ezt kizáró eljárásrendet és az ezzel kapcsolatos világot, ami ezt lehetetlenné teszi. Így ne állíts ilyen durva dolgokat!. Orbán egyáltalán nem egy szegény ember, de a vagyona az igazi nagy vagyonnal rendelkezőkhöz képest erősen korlátozott. Nagyon beteges az elképzelésed és óriási tájékozatlanságról árulkodik minden állításod!
Papuska1
@magyarbakancs: Értelmes volt a válasz is. Annak a nyolc évnek nem öt-hat évre, hanem legalább 40-50 évre lesz kihatása. Hiába kormányoz valaki 5-6 éve, ha több évtizedre tönkretették valakik az országot! Már az is nagy lépés, ha a teljes csőd felé haladást sikerült megállítani, és a tendenciát megváltoztatni. Az akkori hibákat még az unokáink is fizetni fogják! Nem 5-6 év kormányzás, de 40-50 év tudhatja talán helyrehozni a hibát, ha addig valaki bele nem esik a "jólét teremtése fedezet nélkül, hitelből" hibába!
IEN
@Papuska1: Akkor,ha a fidesz kormányod 50-60 évig szarul végzi a munkáját, mindenért azelmulnyolcév a hibás? Nevetséges vagy! A Bokross csomaggal a szocik helyre hozták a gazdaságot,amit Antallék elkúrtak! Utána Orbán kúrta el 1998-2002 között! Vagy ez sem igaz mi? Orbánék is keményen benne vannak az államadósság növelésében!
Papuska1
@IEN: Nem értem. Az első Orbán kormány idején állt helyre a gazdaság! Tele kasszát hagyott az utódokra. Elvileg biztosak voltak a duplázásban. A túlzott önbizalomba buktak akkor bele. Az első Orbán kormány végén tényleg dübörgött a gazdaság. Három évet számoltak az Euró bevezetéséhez. Vezettük a keleti blokk gazdaságát! Vissza kell nézni az adatokat! Ebből tudták megvalósítani Medgyesi 100 lépését. Csak azzal nem számoltak, hogy a bérek erőn túli emelésével úgynevezett "tartós kötelezettségeket vállaltak". Bedőltek a nyugati bankok devizahitelezési akcióinak, és későn küldték el Medgyesit! Gyurcsány csak annyit tett, amit az Öszödi beszédben bevallott. Nem tett semmit a már katasztrofálisan romló folyamatok leállítására. Nem mert belenyúlni a folyamatokba. Látszólag javult az életszínvonal, de rettenetesen megnőttek az adósságok. Olyan volt, mint egy "szerencsejáték beteg"! Bízott benne, hogy majd lesz valahogy, közben óriási mértékben nőtt az adósság. Az újraválasztása után ezt ismerte be az Öszödi beszédben! Nem kormányzott, csak hagyta folyni a dolgokat, és közben azt hazudták, hogy minden rendben van. Nem volt. Pont úgy mint Kádár idejében. Pont abba a hibába esett! A valutahitelek, az óriásira duzzadt államadósság mellett jött be a gazdasági világválság, a Svájci Frankválság, amiből előbb Ausztria és az osztrák bankok jöttek ki jól, mi rosszul.. Na ezt a hihetetlen csődtömeget nem lehet, csak évtizedek alatt rendbe tenni! Az éves nemzeti jövedelmünk 80%-a adósság és ez akkor pokoli rossz kamatokkal, és teljesíthetetlen diktátumok vállalásával sikerült tetézni. Nőtt az adósság, romlott a kamat. Bajnai elkezdett valamit, de látta, nincs kiút és eladni sem lehet az országot, hát lelépett. Innen indult a FIDESZ! Ebből kezdünk kimászni, de hol a vége? Évi 2-3%-ot ledolgozni és a kamatot fizetni is nagy teljesítmény! Úgy is 50 év! Most megint ígérgetni akarnak egyesek. Egyenes út a csődbe! Hát körülbelül ennyi történt velünk az utóbbi időben!
Szeparepa-
Szégyenország szégyennépének szégyenkormánya...
libellle
@Papuska1: Nagyon érdekes a thezised a Dania fogyatékosak munkájáról. Mond el ott nekik. Legalább tudnak jót nevetni. Mert bizonyára ök is szeretik a viccet és definitiv saccolnák érdekes humorodat.
papa.49
@Papuska1: A tegnapi 22:25 beírásod színtiszta pártpropaganda volt, a benzin ár azért magas mert a fütyisz nyerészkedni akar!!! A xargyártó teli pofával üvöltötte ,,a kormány tehet a magas benzinárról,, most nem???Dehogy nem most is!!!
ÚGYHOGY KÍMÉLJ MEG A BAROMSÁGAIDTÓL, NEM VAGYOK RÁD KÍVÁNCSI!!! ELÉG ÉRTHETŐ VOLTAM???
Papuska1
@papa.49: Persze, értem én! Ha valaki megcáfol, érveket hoz, amire nincs válaszod, bedühödsz és elhajtod a p...ba. Ismert szoci tempó. Miért csodálkoznék rajta?
Papuska1
@libellle: Ebben semmi humor nincs! Ott voltam saját fülemmel hallottam, saját szememmel láttam. Viborg központtal egy továbbképzés keretében, ahol a rehabilitációt mutatták be. A kecskeméti Dán intézet pályázatával mentem néhány éve egy hónapra. (Azelőtt is, azután is többször voltam más pályázattal). Még hogy bizonyítsam be? Szkenneljem be a repülőjegyem, vagy a Billundi Lególand belépőmet?
magyarbakancs
@Papuska1: Az Orbán kormány tevékenysége és mentalitása meg nem 8 hanem 80 évre hat ki.
egyvandor
Ha javult volna valamit is az elmúlt öt év alatt a helyzetük, de nem. Ellenben a nőtt a kiszolgáltatottságuk, csökkentek a kitörési lehetőségeik.
Az egész fideszbagázs a most alakult göbbels propaganda minisztériumba való suttyókból áll.
libellle
@Papuska1: Nem nem kell semmi bizonyitás. Mert elhiszem, hogy ott voltál, ellenben valamit nagyon-nagyon félreértettél.
Papuska1
@libellle: Biztos, hogy nem értettem félre. Nagyon nagy tanulság volt, hogy évszázados hagyomány alapján milyen jelentősége van a dánoknál a munka kultuszának. Egyébként bizonyos dolgokban nagyon hasonlítanak hozzánk (másodállás, két műszak munka stb) Ugyanakkor a mi már valamivel 50% feletti foglalkoztatásunk mellett náluk ez 70% felett van. Elvárás, hogy mindenki dolgozzon Még akkor is, ha ez csak szimbolikus) Erre megteremtik a lehetőséget. Érdekes volt például, hogy a fogyatékosok szociális otthona előtt reggel fél nyolckor megáll a busz, és mindenkit elvisz egy védett munkahelyre. Az otthon 6-tól 4-ig hétköznap üres! Persze a védett munkahely speciális, szaksegítséget is kapnak az ott tényleg dolgozók, és a feladatokat egyénileg szabják ki, munka közben szünetek vannak, amikor például ingyen kávét is kapnak, jár. Mindenkit a munkába irányítanak, (persze képességek szerint). Ebben nő fel a fiatalság és elfogadhatatlan devianciának tekintik, aki nem így gondolkodik, különösen a kisvárosokban, ahol a legtöbben élnek. Más szociális ellátást csak a teljesen mozdíthatatlanok kapnak. Még sok minden érdekes van náluk. Volna mit tanulnunk. Sok mindenről, amiről mi beszélünk, ők megvalósítják. A problémásabb veszélyeztetett gyerekeket "vasárnapi iskolára" kötelezik, ami nem vallási dolog, hanem játékos tanulás, szórakozás, időtöltés felügyelet alatt. Sok minden más is van náluk, amit eltanulhatnánk, és nem vacakolnak, hogy van joga, vagy nincs joga... A közösség érdeke és ez van. Persze ami nem zavarja a közösséget ott van egyéni szabadság. Hosszú...!
papa.49
@libellle: Hagy megérteni soha nem fogja, meg szerintem nem is egymaga van, érted ugye)))))))
csetere
@zöldszem: Eztz lenyúltam és felteszem a Face-re.
zöldszem
@csetere: Nem titok, a legrosszabb, hogy minden sor igaz.
csetere
@zöldszem: Sajnos tudom, mert napi szinten olvasok híreket és a politika meg a gazdaság érdekel. Szerintem 10 év múlva is vissza fognak mutogatni. Tolvaj banda.
hetöndöe
@verőce21: Há persze,nézd csak meg Papuska hozzászólásait.:-)
Borda
Mintha ők jobbá tettek volna bármit is. Egy sz@ros dolgot elfednek egy szépen hangzóval és ez csak így épül és épül.
Borda
A minimálnyugdíjt viszont valóban felemelhetnék 28500-ról,ha valóban törődnének mindenkivel. Ennyiből ha befizeti a számláit,akkor mit eszik? Legalább 20q tüzifa szükséges ahhoz,hogy valahogy kiteleljen. Ennyiből félretenni se tud.
papa.49
A fütyisznél se ,,A SZOMSZÉD A HÜLYE,,)))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.