Egyest adott a tanár egy kislány őszinte, ám kissé rövidre sikerült fogalmazására, amit a gyermek szülei levélben nehezményeztek. Lencsi csak egy mondatot írt március 15-ről: 

"Nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg."

A szülői levél a Történelemtanárok Egyletének Facebook-oldalán jelent meg, ahol a szülők nem értik, hogy milyen tudást mér egy ilyen kérdés, és milyen válasszal lett volna elégedett az iskola.

Így szól a teljes levél: 

Mi a véleményetek?

Az alábbi levelet a levélíró szülő engedélyével közöljük. Ha a tanár válaszát megkapjuk, azt is közzé tesszük.

Kedves Ildikó!

A tegnapi napon Lencsi lányunk elmondása szerint az osztálynak arról kellett írnia erkölcstan órán, hogy mit jelent számukra március 15. Lencsi dolgozata ennyiből állt: „Nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg.”

Erre a mondatra egyest kapott. Szeretnénk tudni, hogy mire kapta Lencsi ezt az osztályzatot.

Kérdéseink a következők:

• Milyen jellegű dolgozat volt ez? Számonkérés? Ha igen, milyen tananyagot kért számon, hol található az a tananyag a tankönyvben, amiből föl lehetett rá készülni? Mik voltak az osztályzás kritériumai?

• Ha nem számonkérés volt, mi volt a célja a kérdésfölvetésnek? Egy meghatározott véleményt várt el, vagy szerette volna megismerni a gyerekek véleményét?

• Ha egy meghatározott véleményt szeretett volna hallani és olvasni a gyerekektől, mi volt ez a vélemény? Közölte-e előre a gyerekekkel, hogy milyen vélemény a megfelelő? Ha nem közölte, milyen módon juthattak az ön által preferált helyes véleményre? Milyen egy ötös vélemény március 15-ről?

• Ha saját véleményt várt el, akkor mit osztályozott a véleményeken? Mit osztályozott Lencsi saját véleményén?

• Lehet-e Ön szerint véleményt osztályozni?

• Ha nem Lencsi véleményét osztályozta, akkor egészen pontosan mit osztályozott?

• Miért emelte ki nyilvánosan Lencsi véleményét azzal, hogy az őt minősíti? Hogyan minősíti Lencsit a véleménye Ön szerint?

• Ön szerint van-e joga Önnek ítélkezni egy gyerek fölött annak véleménye miatt, van-e joga megszégyeníteni?

• Végezetül szeretném megtudni, hogy mi a célja pontosan az erkölcstan órának? Vannak meghatározott álláspontok, vélemények, amiket a gyerekeknek el kell fogadniuk és meg kell tanulniuk, vagy van rá lehetőségük, hogy több különböző vélemény megismerése során felvállalják, vagy formálják a saját véleményüket?

Válaszait várjuk tisztelettel: Farkas Kinga és Tóta József

93 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Nem tudni, hány éves a gyerek, hogy tanultak-e történelmet. Ha nem, a szülőktől akkor is tudnia kellene, hogy március 15.-e miért ünnepnap, miért nem kell suliba menni. (Nekem még nem volt szünnap sem iskolában, sem munkahelyen)
A hiba szerintem ott van, hogy nem történelemóra keretében lett feltéve a kérdés. Erkölcstan órán, ha hazaszeretetet tanulnak, azt talán nem így kellene.
Sőt, erkölcstan órán szerintem dolgozat is helytelen. Az beszélgetések helye lenne. A tanár sok mindent helyre tudna tenni, amit esetleg a szülő félresiklatott, vagy kihagyott.
Morálisan - de nem így és nem ebben a formában.
Sajnálom a mai diákokat, hogy ilyen erkölcstant tanulnak, hát még milyen lehet a hittan?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
Marcello D'Orta: Én, reméljük megúszom

A kisdiáknak vannak gondolatai. Mindenféle gondolatai, okosak meg képtelenek. A maga kis világában többnyire a helyükön vannak. A kisdiáknak van szeme. Úgy lát vele, ahogy neki kell. Füle is van, azt hallja vele, amire szüksége van. De mi történik, ha gondolkodása, látása, hallása kénytelen a felnőttek világához igazodni? Egyszerre minden kisiklik, eltorzul, kilódul a helyéből. A kisdiákkal az iskolában dolgozatot íratnak. A dolgozat címe a felnőttek eszéhez igazodik. A kisdiák meg mondja a magáét. Próbálja összecsirizelni törmelékismereteit. Nem azt mondja, amit kell, hanem, amit tud. A nagyok világa meg a kicsik világa egymásba tolakszik. S ez ellenállhatatlanul humoros. Karinthy tudta ezt: zseniális hamisítványt írt a Tanár úr kéremben. Ebben a könyvben igazi dolgozatok vannak. Nápoly környéki gyerekek írták. Náluk különbet Karinthy se tudott. De kificamodott mondataik, kancsal látásuk, meghökkentő igazmondásuk nemcsak viharos jókedvre derítik az olvasót. Be kell látnia, az együgyű fejekben valami romlatlan bölcsesség is fészkel.

Szenzációs könyv, mindenkinek ajánlom.
www.europakiado.hu/konyv/192629/en-remeljuk-meguszom/
Cicamama55
Ez a mondat semmiként sem egy fogalmazás. Amennyiben kifejti hogy ő tanult róla és tudja hogy mit ünneplünk, mire emlékezünk, de ,,s itt leírja a saját véleményét, már fogalmazás kerekedik ki belőle. Szerintem jogosan kapott egyest, s nem az egymondatos véleménye miatt, hanem amiatt, hogy nem végezte el a feladatát.
lópicigáspár
Igen érdekes kérdések. Annyit még hozzá tettem volna, hogy mondjuk egy nemzetiségi faluban mit gondolnak erről a kérdésről?
lampa laz
Akkor vajon hányast fog kapni majd, ha a zorbánért nem lelkesedik?
verum
Nem tudni, hány éves a gyerek, hogy tanultak-e történelmet. Ha nem, a szülőktől akkor is tudnia kellene, hogy március 15.-e miért ünnepnap, miért nem kell suliba menni. (Nekem még nem volt szünnap sem iskolában, sem munkahelyen)
A hiba szerintem ott van, hogy nem történelemóra keretében lett feltéve a kérdés. Erkölcstan órán, ha hazaszeretetet tanulnak, azt talán nem így kellene.
Sőt, erkölcstan órán szerintem dolgozat is helytelen. Az beszélgetések helye lenne. A tanár sok mindent helyre tudna tenni, amit esetleg a szülő félresiklatott, vagy kihagyott.
Morálisan - de nem így és nem ebben a formában.
Sajnálom a mai diákokat, hogy ilyen erkölcstant tanulnak, hát még milyen lehet a hittan?
ila51
Mit akar , nem is nagyon erőltette meg magát...
pbalage
@Cicamama55: Egy fogalmazás lehet akár egy mondat is.

Volt egyszer, hogy egy esszét kellett írni az egyetemen. (az esszé az egy ilyen rövid terjedelmű izé, bölcseletekkel, vagy mittodoménmivel, de rövid legyen, max egy oldal.)

Kiadták a témát is, hogy miről szóljon.
Legyen benne:

- királyság
- szex
- rejtély

Na mindenki nekiállt, hogy tökéletes legyen, volt aki egy hétig gondolkodott rajta, viszont volt egy csóka, a Lovász. Ő állandóan bulizott és egyáltalán nem izgatta a kérdés.
A beadási idő előtt tíz perccel firkantotta le a következő sort egy papírra:

"Ahh!!!" - sikított fel a királyné - "Terhes vagyok! De vajon kitől?"

Csillagos ötöst kapott rá.
Cicamama55
@pbalage: Én nem így látom. Nem egyetemről, főiskoláról van itt szó, s nem egy színdarab, ahol a nonverbális és metakommunikációs eszközökkel lehet közvetíteni a ki nem mondott szavakat. A fogalmazás írásának vannak eleve szerkezeti követelményei még ezen az oktatási szinten.
Nagy Mária
Nem is értem minek erőltette a KDMP ezt az erkölcs és hittan órát. Nálunk ez, a pedagógusnak köszönhetően nagyon pozitívan sült el. A gyerekek szituációs játékokkal, sok beszélgetéssel a saját kis lelkük görcseit bogozzák ki. Ez jót tesz az egyénnek és a közösségnek is.
Nem tartom valósnak a történetet, mert ebből nem kapnak osztályzatot. Itt valami tanári vagy szülői túlkapás történt.
pbalage
@Cicamama55: de amikor valami őszinte, akkor lehetne "null" értékkel is díjazni.
Persze ez már szubjektív dolog, hiszen ahhoz a tanárnak ismernie kell a "szerzőt" is.
Egyébként szerinted mit kellene gondolnia egy kölyöknek március 15-ről?
Velem ilyen Radnótis izét csináltattak, még emlékszem rá, egy tábla volt, amit be kellett mutatni.
Össze-vissza ráragasztgattam, amit találtam, megcsináltam.
De fel se fogtam, hogy ennek vajon mi értelme van.
Most már tudom és átérzem Radnótit, a kedvenceim egyike,
de kisdiákként engem inkább a fáramászás érdekelt.
Legszívesebben meg se csináltam volna azt a táblát.
Fradigege
A zsidesz kisajátította a kokárdát, ez így fog elfajulni. Én is csak egy napig hordtam. De valamit kitalálok, hogy nem vagyok zsideszes, mert így halál ciki. Kiírom, majd a kokárda mellé, hogy viktorka migráns és rátelepedett március 15.-ére. Milyen neveket is adott az gyerekeknek? Református? Hoppá!
Cicamama55
@pbalage: Én a pedagógus helyében egy kérdéssel-bővebben fejtsd ki hogy miért alakult ki benned ez a vélemény-visszaadtam volna a lapját, osztályzás nélkül. Úgy érzem, a gyermek félvállról vette a feladatot, a pedagógus pedig az értékelést...Mindkettő teljesítményét nullára értékelném.
micfild
@pbalage: csak nem "radnótis" voltál??? .. amugy engem sem hatott meg anno semmiféle állami ünnep.. sőt. amióta kijártam az iskolákat meg a gyerekeim is kijárták már nem foglalkozom vele... verset ünneptől függetlenül is olvasok... pl bizonyos hirek olvastán beugrik egy kis Petőfi...ami éppen odaillene egy- egy hir mellé. Nem azon az egy napon múlik az emlékezés.
pbalage
@micfild: Ááá... én Deákos voltam.
(régebben Lengyel Gyulának nevezték, aztán amikor elsős lettem átnevezték)
Apám viszont egy élő verseskötet volt, simán végigtolt bármit fejből.
Egyszer mondjuk beleakadt valami Horatiusba, aztán kiröhögtük.
De fel se vette, hanem inkább nekiállt, aztán az összes római szart megtanulta három hét alatt.
Ez volt a mániája.
Én csak elböfögöm a verseket, nem vagyok bennük valami nagy izé.
Azért a költőt simán kitalálom ha mondják a verset, nem lehet átbaszni.
pbalage
@Cicamama55: én nem tudom mit csináltam volna. Nem ismerem a gyereket, az is lehet hogy egy matekzseni, vagy akármi.
Ez van, ennyit fogott fel belőle. Viszont van őszinte véleménye.
A múltkor volt a 25 éves általános iskolai találkozóm.
Eljött ugye az ofő is.
"Beolvastam" neki a "múltkori" esetért, amikor kaptam én is egy egyest egy hasonló dolog miatt.
Utána persze átöleltem, aztán azt is elárultam neki, hogy már megbocsátottam azt a köcsögséget, amit elkövetett...
Tök boldog volt, hogy még emlékeztem, mert ő is emlékezett rá.
Toby
Igenis, Illiberáliában kötelező lelkesedni, aki nem lelkesedik, az balos, libsi-bolsi, komenyista, és végül nem magyar !
(Innét már csak egy lépés a "Minden osztályteremben orbánc-portrét projekt 1.0 ! )
nemkati
Tök jó fej a kiscsaj is, meg a szülei is! Meg az is jó, hogy vannak még ilyen emberek és emberpalánták a sok zombi között. Nincs még veszve Magyarország!
világlátó
@pbalage: Most levettem a kalapomat tiszteletem jeleként. Okos és ráadásul szellemes írás, ajánlom mindenkinek.A könyvet is megszerzem.
Ami az esetet illeti.A pedagógus talán még nagyon fiatal. A pedagógus talán erősen a fidesz lózung hatása alatt van, de lehet a jobbikkal szimpatizál. Ez sem lenne még baj. De az már igen, hogy bele sem gondolt, ez a kisgyermek őszinte volt. Nem volt képmutató, álságos, még nincsenek " hátsó " gondolatai. Bizonyára még az is feltételezhető, hogy otthon sem hallott mást, ünnepibbet, nemesebbet, hazafiasabbat, nem látta a szülei csillogó tekintetét az ünnep reggelén, nem látta a lelkes kokárdahajtogatást és a gallérokra illesztés örömét, nem ültették az apa ölébe és nem meséltek neki Petőfiről Táncsicsról, Vasváriról. Kossuthról, az európai forradalmakról, a forradalom lelkesítő napjairól, a Nemzeti Dalról és a 12 pontról, a pesti nép lelkes öröméről.
Vajon a pedagógus mit tudhat mindezekről? Nagyon szeretném tudni. Mert azt már megtudtuk, mit tud erről az utca népe. Semmit, azt is rosszul.Mind fiatal és alig középkorú felnőtt nők és férfiak voltak a megkérdezettek.Szégyen és gyalázat. Hol élnek, hol jártak iskolába ezek ? Semmi nem maradt a fejükben, szívükben erről az ünnepről.?
Igaz, a napjaink március 15.-éje már nem ünnep, csak díszlet, agyon rendezett folklor, ahol a mai európa lusta, gonosz, felelőtlen urairól esik szó, és a félelemről meg a megvédjük a magyar embereket, meg a reformok működnek-ről. A frissen érettségizett pedig mit sem tud Petőfi költészetéről.
A szülők kérdéseiből azt szűröm le, hogy művelt, intelligens emberek .Legalább annyira figyeljenek , hogy a kicsi legközelebb egy mondattal többet írjon a magyarság legnagyobb ünnepeiről. De azt is őszintén tegye, ne képmutatásból.A pedagógus pedig minden óráján töltsön el néhány percet azzal, hogy megemlítse, milyen ünnep is következik, mi annak a valós tartalma és a jelentősége népünk életében.Az oktatás és a nevelés egysége ezt nem megengedi, de megköveteli.
Yoda69
Erkolcstan ora az nem azonos a tortenelem oraval. Ha elmondta a velemenyet, azt hogy lehet osztalyozni? Minden velemeny szubjektiv, embertol fuggo. Hogy oszinte legyek engem sem hat meg marcius 15, sot tovabb megyek. Szerintem alapvetoen teves volt a 48-49-es forradalom. Nem kellet volna a magyar felnek meggyengitenie a Monarchiat. Akkor talan meg ma is Europa meghatorozo orszaga lennenk, az osztrakokkal egyutt.
nezelodo
Miért ez a nagy felháborodás? Bizonyára az erkölcstant oktató tanárnő megfelelt minden az annak idején felállított erkölcsi előírásnak. Nem elvált, nem szingli, nem élettársi kapcsolatban élő, és jó keresztény, a házassága Isten előtt köttetett, és természetesen hithű fideszes. Mostani kibővült előírások szerint nem hord nadrágot, és a szoknyája térd alatt tíz centivel ér véget. Akkor mi a baj vele, és a módszereivel?
eugen4402
@nezelodo: ...És szinte biztosan állíthatjuk, hogy a szóban forgó tanerő soha nem dohányzott, nem fogyasztott alkoholos italokat, és természetesen attól is elpirul, ha csak meglátja a "pornófilm" kifejezést. Lefekvés előtt mindig imádkozik, vagy elvárja, hogy neki imádkozzanak...
nezelodo
@eugen4402: Bizony már-már bohózat a rájuk vonatkozó előírás halmaz. A templomi esküvő pl náluk csak egyszer járja, mert nem fideszes polgik ők, hogy akár háromszor is az úr színe elé járuljanak örök hűséget esküdni, mint ahogy egy kisvárosban megesett, és a szigorú egyházi törvények betartója, a negyven éve ott szolgáló pap lett az áldozat. Persze azért megszentelt lett a házasságok sora a megyéspüspök által, és boldogan él a pár a következő templomi esküvőig.
eugen4402
@nezelodo: Az ilyen históriák tényleg kabarészínpadra illenek, bár már nevetni se tudok rajtuk. Ezek (!) a pápának is megmutatják, hogy ki az úr a háznál...
nezelodo
@eugen4402: Folyik is már a vizsgálat a Vatikánban, na nem ezért, vannak ott sokkal fajsúlyosabb ügyek is.
r2d2
@verum: Jogos! Szerintem mindkét általad említett tárgy fakultatív kellene hogy legyen!
eugen4402
@nezelodo: Ha a pedofil botrányokra, vagy a vatikáni pénzmosási bankügyekre gondolsz, akkor bizony kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint a mai magyar egyház- és oktatáspolitika... Viszont elbizonytalanodtam: a pápa tevékenységét kivizsgáló bizottságot a felettese, a Jóisten vezeti személyesen...?
nezelodo
@eugen4402: A Vatikánban is gyarló emberek ülnek, Jézusnak lenne dolga a korbácsával ott is, mint egykor a farizeusok között. A Vatikánt illetően az volt az egyik ami hasonlít a mi szeretett kormányunk módszerére, amikor a fogamzásgátlás volt a Belzebub nekik, az óvszergyártókat meg a bankjuk finanszírozza Olaszországban.
Nálunk is a hit, remény, és szeretet hirdetése folyik, de nekünk az is jó lenne ha a remény, hogy ezek eltakaríthatók, valósággá válna.
kakaósbögre
mindenesetre én emelt hangon,face to face kérdeztem volna ugyanezt-csak más szavakkal,jelzőkkel-a fent említett tanerőtől.
Jozefina
Orbán el lopta a nép ünnepét is. Ezért teljesen igaza van Lencsinek, Egyébként a szabad vélemén nyilvánítás őt is megilleti, Ez esetben a pedagógosnak jár egy nagy karó!!!
almosd
Feltételezve hogy egy kisdiák , egy alsós lehetett ,ez egy őszinte vélemény volt részéről ,és nem érdemelt egyest .
eugen4402
@nezelodo: Jut eszembe, tényleg onnan származik egy csomó szabadalmaztatott ötlet, ami a mai politikai életnek is alapját képezi. A túlvilágba vetett hit ígéretét, amellyel feledtetni lehet a "földi siralomvölgy" jelenlegi silányságát, vagy a nem tetsző evangelisták könyveinek titkosítását azóta is minden rendszer sikerrel alkalmazza azóta is... És persze nem pénzért, és értékekért mérik a mennyországot, mégis valami titokzatos módon a vatikáni kincstárban felhalmozott értékek a szó legszorosabb értelmében felbecsülhetetlenek. Ki érti ezt...?
dr. prédikátor
Sajnálom, de bárki bármit mond egyetértek a kislány írásával!Bár én tudom hogy miről szól március 15, de nekem is csak egy nap a többi között!!!Az az igazság hogy viktor szopkin és bandája szinte minden ünnep rangját és méltóságát ellopta!!!
magyarbakancs
Gondolom sok embernek minden nemzeti ünnepünk csak veszekedést,mocskolódást jelent.
Csizmás Kond
@lópicigáspár: pl milyen nemzetre gondolsz ?
...és a márc. 15 mióta nemzetiségi kérdés ?
eszegfu
Lehet, hogy ugy tünhet: nem tartozik szorosan a tárgyhoz... de szerintem fontos. Az erkölcstan oktatásához "kisérleti" tankönyvek vannak, ezek egy részében a személye kapcsolatokról (együttérzés, önzés, irinység, testvériség, stb.), mig a másik része az egészséges életről (természettel való "együttélés, a lélek egészsége, stb.) szól. Ez a tantárgy ált. 5. osztálytól van. Ebben a tankönyvben pl. ilyen is van: "házasságon kivüli nemi érintkezés bün", vagy "nem elfogadható az azonos nemüek közeledése...ez nem betegség, hanem tudatos bünelkövetés" és hasonlók. Véleményem szerint sem ezek a példák, de a könyv tartalma sem a "hazafiasságról" szól, igy a "mit jelent Neked márc. 15." kérdést nem erkölcstan órán kellett volna feltenni... mert attól, hogy mondjuk 10 éves kor körül nem vagyok "hazafi", esetleg nem is tudom még a szónak a jelentését sem, még "erkölcsös" lehetek. Ha pedig a hazafiságról csak beszélgetnének időnként oszt.főnöki, vagy erkölcstanon, akkor esetleg kialakulhat egy kicsit "bővebb" véleménye a gyerekeknek is. Nem elég, hogy beiratják az ellenőrzőbe: "Holnap ünnepi ruhába kell jönni, mert ünnepség lesz." Ilyenkor el lehetne mondani: az ünnepi ruhával "megtisztelünk" valaki, valamit... és igy tovább.
lópicigáspár
@Csizmás Kond: Arra a nemzetre, aki a komcsi ballib bolsi jelzőt hallva saját polgártársát képes volna megfojtani egy kanál vízben, köszönve vezírednek!
coni
Visszacsinálhatatlanul tönkretették jelképeinket, ünnepeinket azzal, hogy kokárdában vircsaftoznak egész évben, piros-fehér-zöldbe csomagolják a tejet, vajat, nemzeti színű zászlócskákat dugnak a túróba, stb...
Március 15-én pedig menetrendszerűen hadjáratot indítunk Brüsszel ellen.
Csizmás Kond
@lópicigáspár: ...köszönve vezíremnek...vazze te mutáltál...
...és hogy tudd..márc.15 a szabadság, az önbecsülés a függetlenség napja...minden nemzet részére...csak van aki nem történelmet tanul hanem politikát.
nemkati
@Csizmás Kond: Bevallom, fogalmam sem volt erről, most hallom először, hogy márc.15 minden nemzet részére a szabadság, az önbecsülés a függetlenség napja. Ha te lennél a tanítóbácsim, most én is egyest kapnék?
Csizmás Kond
@nemkati: ..ez az eredménye ha lógsz a töriórákról.
Márc.15 a habsburg elnyomás ellen, az önrendelkezés megvalósítása érdekében született...csak volt aki az elnyomó mellé állt.
Yoda69
@Csizmás Kond: A Monarchiaban dualista iranyitas volt. Ausztria adta a csaszart, Magyarorszag a kiralynot. Hol volt itt elnyomas?
nemkati
@Csizmás Kond: Engem egyedül a "minden nemzet számára" kifejezés ejtett ámulatba. Valóban minden nemzetre gondoltál, vagy a mindenbe vannak nemzetek, akik nem férnek bele?
A történelmet egyébként jól ismerem, sosem lógtam órákról. Imádtam a töritanáromat.
Pestilence
A fideszes-kádéenpés csapat oktatja az erkölcsöt. Hát akkor ne csodálkozzanak.
Bezzeg a filozófiát megszüntették.
lópicigáspár
@Csizmás Kond: Én még történelmet tanultam! Sőt felvonultam május 1-én, ünnepeltük április 4-ét, meg a többi ünnepet is. Aztán ezekből az ünnepekből politikai lózungot csináltak! Azt hiszem nagy eleink forognak a sírjukban, hogy a fülkeforradalmárnak milyen ügyesen sikerült szétverni egy nemzetet!
eszegfu
@nemkati: 11:29 Most esett le a tantusz nálam!:)))
Csizmás Kond
@lópicigáspár: " sikerült szétverni egy nemzetet! "...te a szétvertek között érzed magad ?
lópicigáspár
@Csizmás Kond: Szerinted? Egyébként milyen egység az olyan, amit egy vezető megfogalmaz és kötelezően kilógatnak mindenhová, mint valami kötelező érvényű tízparancsolat szerű szentírás?
Csizmás Kond
@lópicigáspár: visszakérdezek...melyik vezető mondott mást ilyen alkalmakkor ?
...és egyébként a szabadság fogalmát csak az érti meg aki nem mástól vár el boldogulást.
lópicigáspár
@Csizmás Kond: Ha már kérdésre kérdéssel válaszoltál, én is megteszem. Melyik vezető alkotta meg a NER-t? Segítség képpen: hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_Egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s_Nyilatkozata

És abban sincs igazad, hogy az érti a szabadság fogalmát, aki nem mástól várja a boldogulást. Első sorban az érti és érzi, aki tevőlegesen tesz érte valamit. Ha ismét tenni kellene valamit a szabadságért, én szíves örömest megtenném, persze, ha látnék megfelelő perspektívát, természetesen bármi áron, hisz az én eskümben annak idején benne volt, hogy az életem árán is!
Csizmás Kond
@lópicigáspár: Mindig tenni kell és kérés nélkül...csak akkor lehetsz szabad ha a környezeted is az. A megfelelő perspektíva mindig az amit a jelen megkövetel. A szabadságért mindig küzdeni kell mint a kenyérért, mert ha abbahagyod a másik győz.
lópicigáspár
@Csizmás Kond: Ha megkötik kezed-lábad, kell valaki, aki elvágja a kötelet...
Csizmás Kond
@lópicigáspár: ...nagyanyám is élne ha meg nem halt volna...
...de visszatérve a témára márc.15 minden nemzet szabadságáról szól.
Gyuri Géderről
Ez a tanár egy f...sz. Fingja nincs az oktatáshoz.
pbalage
@Csizmás Kond: nahh... te is egy internacionalista parazita vagy.
Milyen minden nemzet?

ฟุตไทย!
ประเทศเรียกร้อง!

He?
pbalage
@pbalage: საქართველოს ფეხზე!
ქვეყნის უწოდებს?
JAJMÁR
Nem a tartalomra kapott jegyet a kislány. 3. osztályban tanulják a fogalmazás írását, elméletét. Biztosan emlékeztek, bevezetés, tárgyalás: ez tagolva, ha hosszabb lélegzetű, és befejezés.
A témát előtte biztos, hogy megbeszélték.
Egyébként nem csodálom, hogy így éreznek a gyerekek. A tudás, az egy dolog, meg lehet tanulni az eseményeket, neveket, évszámokat, a 12 pontot, de érzelmet nem vált ki önmagában. Nem is kell elvárni, majd ha nagyobb lesz megérti.

(Ámbár, ki tudja? némely felnőtt se érti szerintem. Azt se értik, miért tüntetnek némelyek és pont márc.15.-én, az ő ünnepüket elrontva )
human
Ezen az erkölcstan tanár arra neveli a gyerekeket, hogy a véleményük aktuálpolitikai elvárásoknak mindenkor megfeleljenek. Nem a saját vélemény, érzés azaz az igazság számít.

Meg kell tanítani, hogy mikor mi és miért történt. Ekkor még tuti, hogy a diákok nagy része nem fogja fel ezeknek a jelentőségét. Csak dátumokat és neveket bifláznak be. Majd mikor már ÉLTEK felnőttként pár évet akkor saját maguk is láthatják a párhuzamot vagy az ellentmondást a történelmi események és a jelen közt. Így megtudják majd fogalmazni, hogy számukra mit is jelentett március 15. Fiatalon viszont csak azt tudják visszamondani amit a könyv vagy tanár szerint érezniük kellene.
human
@Csizmás Kond: Orbán is nagy szabadságharcos a saját népével szemben is. Az alkotmánybíróságot is azért hígította fel a saját embereivel, hogy szabadabb legyen a keze a törvényalkotásban. Az MNB alapítványainak költéseit is azért akarja titkosítani, hogy szabadabban költekezhessenek, vigyázó szemek nélkül. A politikusok szabadságérzete is mekkorát nőtt, most hogy már vagyonosodási vizsgálatot sem lehet kérni ellenük.
De szabadságharcának koronája, hogy 15 kopasz kidobó + 1 ősz asszony is kezdeményezhet választást. Igaz másnak nem is hagyják.
Borsodi
Most,hogy elmúlt a nemzeti ünnep,rájöttem a kislány túl szerényen fogalmazott.Ha most kérdeznék, ez egy megrendezett ünnep volt,Szégyen falak mögött a valóság elferdítése.Lengyelekhez beszélő miniszter,akit bértapsolók éljeneznek.
human
@Borsodi: És lengyelül ment a kivetítőn Orbán beszéde. Gyakorlatilag a lengyeleknek adta a műsort.
Borsodi
@human: Valakikhez neki is kellett beszélni,de legközelebb ki kell vetíteni a tömeget,magnóról mehet a taps,éljenzés.Jól mondod adta a műsort,jobb volt mint a sóder club
qrfly
NAGYON HELYESEN tett a "tanár"szerű izé !!!

MOST TANULJA MEG A BIDES KÖLÖK : AZ ÉLET NEM HABOSTORTA / + mindíg lesznek hülye seggnyaló fehérjehalmazok !!! /
Csizmás Kond
@human: ...legalább egy félmondat erejéig a cikkel is foglalkozhattál volna...
eszegfu
@nemkati: Te észrevetted, hogy a márc. 15. "nemzetek" ünnepe, igy többes számban és először én sem értettem miért irod: "nem is tudtam", meg hogy "megbuknál töriből"... "csupán" 3x olvastam el, mire rájöttem!:)))
nemkati
@eszegfu: Még most sem értem, hogy a "minden nemzetnek" március 15-e a szabadság, stb ünnepe, akkor pl a busmanok is március 15-én ünneplik?
eszegfu
@nemkati: Ja kérlek, ha ilyen "csökönyös" vagy és még mindig nem érted... az már "gáz"!:)) Igen, nemcsak a busmanok, hanem az egész világon fellelhető nemzet ünnepli márc. 15., mint "szabadságuk" ünnepét!:)))
nemkati
@eszegfu: Csak ez lehet a megoldás. :))
csa-csa
először is egy hatodikos kislány nem használ ilyen kifejezést, hogy "nem érint meg"! max azt tudja mondani igazi gyerek szájjal hogy nem érdekel! ez egy betanított egysoros volt!
másodszor miért kellene hogy hatodikos létére pont ez érdekelje! nyilván eljön az idő mikor biztosan felkelti az érdeklődését sok hasonló dolog is, amennyiben szeretni fogja a történelmet. ha nem, soha nem fogja érdekelni. max. kénytelen kelletlen bemagolja és ennyiben marad! Igenis korának megfelelő dolgok érdekeljék ahogy a barátnőit is! egyelőre elég ha egy mondatban tudják miről is szól ez az ünnep. Sok felnőttet sem érdekel. Tele vannak gondokkal. problémákkal ami márc. 15-vel sem lesz jobb! Úgyis egész nap ezt látja hallja. elég egy gondolati megemlékezés is gyereknek, felnőttnek egyaránt.
nezelodo
Érdekes az, ki tartozik a nemzet fogalomkörébe. Már jó ideje az aki beleillik a NER fogalomkörébe. Aki nem a fideszre szavazott, az libsi-bolsi, gyurcsányista, buzi, leszbikus, szinglihorda, hazaáruló, nemzetidegen, idegenszívű, nem keresztény, migráns befogadó, és most már varangyos béka is. A Fletó idejében meg orosz bérenc, (ma ez töröltetett a Vitya politika szótárából).
Na ezt a nemzetegyesítést már láttuk néhány sötét diktatúrában, nem nagyon kellett kutakodni Orbánnak, rögtön a fatertól megtudhatta a sötétben bujkáló ellenforradalmár fogalmát, az elhajlót, a kommunizmus ellenségét, (értelemszerűen a fidesz ellenségét jelenti ma), és a zemberek ellenségét is, stb.
human
@nezelodo: Én még Orbán március 15-i beszédéből az élősködő hasonlatot is hozzátenném.
nevemnick
Sajnos, az évekkel ezelőtti Nemzeti ünnep megcsúfolásával,amikor az orbánék a kokárdát bizsunak használták, már elvesztette a jelentőségét.(Ezt még Kádárék sem merték megtenni!)
nezelodo
@nevemnick: Kokárda ügyben akkor a legvisszataszítóbb alak éppen most hazudozik az egyik tv csatornán, rendesen gúnyt űztek 1848 emblematikussá vált jelképéből. Ha ezt mások tették volna alighanem hatalmas botrányt kavartak volna, na nem 48 eszméinek védelmében, hanem saját hatalomra kerülésük miatt. Később még sokkal szokatlanabb, nyílt kormánybuktató propagandába kezdtek, amit elvittek egészen a nyílt zavargásokig. Persze ezt is mint a választási irodában történt dolgokat, mások mögé bújva, a hülyéket beáldozva tették.
eszegfu
@nezelodo: 21:07 Kiegészitem hsz-det... a nemzeten belül -- elvileg -- nincs jogfosztott réteg, ugyanis a nemzet, bár különféle népekből, csoportokból áll, M.o-n lakik, magyar nyelvet beszéli. A nemzetegyesités igy szerintem M.o területén teljesen felesleges fogalom, illetve törekvés...hiszen nem vagyunk "szétesve" "nemzetileg, ha magát a szó jelentését nézem. Ha a külföldön élő magyarokra gondolnak, akkor meg "csak" a nyelvhasználat, vagy a származás alapján tudják "egyesiteni" a nemzetet, vagyis elvi sikon, ugyanis ezek az emberek lehetnek magyarok, akár szavazhatnak is, vagy akár figyelemmel kisérik a magyar bel- és külpolitikát, végső soron magyarnak tartják magukat...de a lakóhelyük szerinti ország törvényeit tartják be, talán szemléleteit, az ottani életvitelt is átvették, vagy eleve oda születtek, igy őket sohasem lehet egyesiteni ilyen formán a magyar nemzethez. Persze ezt csak én gondolom igy, lehet, hogy nem is helytálló!
nezelodo
@eszegfu: @nemkati: Szerintem ezt Orbánnak kellene megírni, mert amit tesz az éppen hogy nem egyesítés. Arra merészeltem célozni, hogy Magyarországon ilyen mérvű szándékos és bűnös megosztás már elég régen volt.
Egy választott politikai vezető csak egészen torz politikai rendszerekben szokott kiközösíteni vallási, nemzetiségi, politikai hovatartozás szerinti, szakmai vagy érdek képviseleti csoportokat, esetleg nemi identitás szerinti egyéneket. Így született meg a szingli horda, vagy a varangyok csoportja, és mindezeket még megfejelik egy rakás valamikor vezetőként általuk is képviselt politikai nézettel. Azért van valami perverz abban,hogy a KISZ mozgalmárok, besúgók, pártmunkások, ÁVH-sok, leszármazottai próbálnak másokat ugyanezzel lejáratni.
nemkati
@nezelodo: És ha megírná ezt neki valaki, szerinted elolvasná? És ha elolvasná, mit mondana, mit tenne? Ha valamit elhatároz, nincs az a habony, aki el tudná attól téríteni.
eszegfu
@nezelodo: A jelek szerint én félreértettelek... Ettől függetlenül: teljesen mindegy is mire gondoltunk "nemzetegyesités" cimén...a lényeg: "torz a politikai rendszer", ezáltal a gazdasági helyzetünk is.
nezelodo
@nemkati: 08:18. Legjobb esetben a titkárnője kiszignálná a bohócügyi államtitkárának a feladó nevének és címének felvételére a "pöttyös káderek" közé, a levelet meg olvasás nélkül ledarálnák, mer nekik számít a zemberek véleménye.
eugen4402
@eszegfu: Segítek a megértésben, mert évek óta a Kossuth rádiót hallgatom félálomban. Van egy állandó műsor: "Határok nélkül"... Sejted már? Mi a mai Magyarország népeiről beszélünk, magunkról, de mi le vagyunk ...(nézve). Ők Nagy-Magyarországban gondolkoznak, és gyakorlatilag az Eu-s pénzeket is kiviszik a határon túlra. Jelige: nemzetpolitika.
varirmag
Igaza van ennek az " értelmiségi," szülőnek !!!
"Miért emelte ki nyilvánosan Lencsi véleményét azzal, hogy az őt minősíti? "

Nem,nem csak Lencsikét minősíti, hanem a kedves ( és nagyon "értelmes") szülőt is !!!
Aki Én
@verum: Nem az volt a kérdés, hogy ünnep-e. A kérdés az, neki mit jelent?
Aki Én
Korrekt kis levél. Ha ilyet kapnék, elszégyellném magam és érezném, hogy nagyon elbasztam valamit.
verum
@Aki Én: - hogy ünnep, azt tény, mert valami miatt munkaszüneti nap és suliba sem kell menni.
Hogy ez neki nem jelent semmit, hogy ettől neki még ugyanolyan nap, mint a többi, amikor kell, az tényleg szíve joga.
De azért ettől még egy országnak ünnep.
Aki Én
@verum: ...az tény, de nem ez volt a kérdés. Attól, hogy valakinek nem jelent semmit, még másnak lehet ünnep. A kérdés az, lehet e büntetni egy diákot, mert elmondja a véleményét? Az egy másik kérdés lehetne, hogy felelős-e a diák azért, mert nem jelent neki semmit ez a nemzeti ünnep? Szerintem nem.
verum
@Aki Én: - elolvastad, az első írásom, amire válaszolsz? Szerintem nem, vagy nem érted.
Aki Én
@verum: Persze. Félre ne érts, nem kötözködni akarok, csak a második mondatod alapján mondom, hogy azért tudhatja mit ünneplünk, mert neki nem jelent semmit.
Mert, hogy a kérdés sem az volt tudják-e, hanem, hogy mit jelent nekik? Ha az a kérdés, hogy tudják-e és erre az a válasz, hogy nem, akkor talán jogos lehet az osztályzat, de érzésre, véleményre???
verum
@Aki Én: - teljes az egyetértés.
Amit még ismételten hozzátennék, hogy az ilyet személyesen megbeszélni kellene egy tanárral és nem dolgozatírás témája. Erkölcstan órán egyáltalán dolgozat?
Az eszem megáll!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.