A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az önkormányzatokat meglepetésszerűen érte az iskolák működtetésének elvonása, és kérdéses, hogy ezt a feladatot a tankerületek hogyan fogják megoldani. Galló Istvánné pedagógusnap alkalmából az MTI-nek nyilatkozva köszönetét tolmácsolta a pedagógusoknak, oktatást segítő dolgozóknak, kiemelve, munkájuk elengedhetetlen.

A szakszervezeti vezető elmondta: a köznevelési törvény most benyújtott módosításából több olyan pont is kimaradt, amelyekről a tárgyalásokon egyeztettek, és úgy tűnt, az álláspontok közeledtek. Példaként említette, hogy törvényi szabályozást igényelne, kivel egyeztet a kormány.

A megbeszéléseken a kabinet rábólintott, hogy a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testületet hozzanak létre, de végül ez sem került be a törvénymódosításba, mint ahogy a pedagógusok kötelező óraszámának szabályozása sem – sorolta.

Galló Istvánné megjegyezte:

az általuk megfogalmazott 25 pontból legalább 20-at szerepeltetni kellett volna a vonatkozó kormányrendeletben, de ez sem történt meg. Így nem kerültek bele a kollektív szerződés bizonyos pontjai sem.

Közlése szerint az önkormányzatok jóformán még fel sem "ocsúdtak" abból, hogy az iskolák működtetése az államhoz kerül. Amikor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik)átszervezéséről tárgyaltak és az intézményvezetők önálló gazdálkodási jogkörét, a munkáltatói jogkört kérték vissza, akkor szó sem volt arról, hogy januártól újabb feladatot von magához a Klik – közölte az érdekvédő, hozzátéve: ez meglepetésszerűen érte az önkormányzatokat, információi alapján ugyanis nem volt előzetes egyeztetés.

Galló Istvánné azt mondta, eddig a Klik által működtetett iskolákkal sok gond volt, az önkormányzatok által működtetett intézményeknél ugyanakkor nem hallottak olyanról, hogy nem fizették volna ki a gázszámlát vagy a karbantartást nem végezték volna el. Kérdés, egy tankerületben ezeket hogy fogják megoldani – vetette fel, "elképesztőnek" nevezve Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatát, miszerint azért kell az üzemeltetést is a Klikhez rendelni, mert romlottak a tanulói teljesítmények.

A tanulói teljesítmények romlása azzal van összefüggésben, hogy az új nemzeti alaptanterv bevezetése óta jelentősen nőtt a tananyag, az óraszám. Minőségi munkát ilyen feltételek mellett sem tanulótól, sem pedagógustól nem lehet elvárni – értékelte.

A szakszervezeti vezető elmondta, a napokban az országot járva több pedagógusnapi önkormányzati ünnepségen vett részt, ahol azonban a Klik tankerületi képviselője nem volt jelen. Galló Istvánné szerint ez "üzenetértékű, és igen szomorú".

Jelezte: a szakszervezet képviselteti magát a jövő szombati, fővárosi pedagógusdemonstráción, és ezzel egy időben több vidéki helyszínen szerveznek nagygyűléseket. Június 27-28-án a szakszervezet kihelyezett rendkívüli országos vezetőségi ülésén határoznak az esetleges további lépésekről.

Galló Istvánné értékelése szerint az egynapos sztrájkjuk sikeres volt, de nem járt eredménnyel, a követeléseiknek nem tudtak nyomatékot adni, azokat nem fogadta el a kormány.

A vasárnapi pedagógusnap alkalmából rendhagyó irodalomórát szervezett Budapesten a szakszervezet. Az érdekvédelmi tömörülés egy, a sztrájk miatt elmaradt óra pótlására vállalkozott szabadtéri rendezvényén.

Magyarországon a pedagógusokat 1952 júniusa óta köszöntik, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Akkor ,,kedves Gallóné,, ami idáig történt az pont a fütyisz forgatókönyve szerint történt, önök nem nyertek még ,,egy hangszórót se,, tehát vagy komolyan tessék csinálni, vagy adja át a helyét olyannak aki tudja komolyabban csinálni ezt, EZ ÍGY NUDLI, SEMMI!!!
Most tetszett ráeszmélni, hogy megint átverték kegyedet, árulja már el az elmúlt 5.5 év alatt hanyadszor tetszett ezt megélni, szerintem már sokadszor, és ez felvett bizonyos alkalmatlansági kérdéseket is, itt már nem elég szépen mosolyogni, itt már ,,ODA KELL BASZNI AZ ASZTALRA, HOGY MEGREPEDJEN, MERT EZEK A TETVEK NEM ÉRTENEK CSAK AZ ERŐBŐL!!! Ameddig a pedagógusok ilyen lagymatag semmi erőt nem képviselő szervezettel akarnak bármit kikényszeríteni a hazugovicsból EGYFOLYTÁBAN VESZTÉSRE TETSZENEK ÁLLNI!!! Itt és most, önnek fel kéne állni, és átadni a helyét egy sokkalta radikálisabban működő új vezetőnek!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemjoezigy
Újabb bizonyíték a kormány aljasságára!
Erről persze nem (így) szól majd a híradás a köz-fideSSkdnp-médiában, hanem, hogy megint nem fogadta el a pedagógus társadalom a kormány előremutató javaslatát!
Röhej és fájdalom!
glorianna
Nem értem Gallónét... Milyen előzetes események alapján vélte úgy, hogy ezúttal nem csapja be a kormány a plebset?
nusika
...az egészségügyben is ugyan ez a helyzet, csak addig érvényes a párbeszéd, amíg elköszönnek egymástól! Ezután a "kormány" beint nekik! ...mézes madzag
papa.49
Akkor ,,kedves Gallóné,, ami idáig történt az pont a fütyisz forgatókönyve szerint történt, önök nem nyertek még ,,egy hangszórót se,, tehát vagy komolyan tessék csinálni, vagy adja át a helyét olyannak aki tudja komolyabban csinálni ezt, EZ ÍGY NUDLI, SEMMI!!!
Most tetszett ráeszmélni, hogy megint átverték kegyedet, árulja már el az elmúlt 5.5 év alatt hanyadszor tetszett ezt megélni, szerintem már sokadszor, és ez felvett bizonyos alkalmatlansági kérdéseket is, itt már nem elég szépen mosolyogni, itt már ,,ODA KELL BASZNI AZ ASZTALRA, HOGY MEGREPEDJEN, MERT EZEK A TETVEK NEM ÉRTENEK CSAK AZ ERŐBŐL!!! Ameddig a pedagógusok ilyen lagymatag semmi erőt nem képviselő szervezettel akarnak bármit kikényszeríteni a hazugovicsból EGYFOLYTÁBAN VESZTÉSRE TETSZENEK ÁLLNI!!! Itt és most, önnek fel kéne állni, és átadni a helyét egy sokkalta radikálisabban működő új vezetőnek!!!
Pálinkafőző Rézüst
ki a picha hisz még ezeknek a hernyóknak bármit is, bármivel kapcsolatban???
X-ray
Szomszéd tanár nagyon dicsekszik, hogy milyen sokat keres, mint általános iskolai magyar szakos. Azt mondja, hogy nem is érti, miért kakaskodnak a tanárok, hisz jobban meg vannak fizetve, mint az orvosok.
Clavigo
A Zsírmore masszív szavazórétege...Hányadszorra lettetek átqrva ?? Ha a More azt mondaná holnap,,hogy minden baj a Gyurcsány miatt van,,megint bedőlnétek neki...és 2018-ban újra csorgó nyállal tennétek az X-et az Orbán-konda neve mellé..
Pálinkafőző Rézüst
@X-ray: nem a fizetés miatt kakaskodnak...!! Konkrétan kijelentették, hogy nem a fizujuk miatt pampognak!!! Hanem egészen más okok miatt!!! Nem tűnt még fel?? :O Ezt csak a trágyalé fideszes propaganda harsogja...húúúúúúúúúú vazze...
human
@X-ray: Itt már rég nem a fizetésekről van szó. Az oktatás feltételeit a minimálisra vette a kormány miközben a diákoktól és a tanároktól a maximumot várja el. A túlbürokratizált, központosított rendszer pedig csak tovább rontja a helyzetet.
nevemnick
@X-ray: a szomszédom is ált.iskolai tanár '86 óta és ő is dicsekedett a múlt héten. Mondta, hogy a 105 e. nettójából olyan frankón tudott spórolni, hogy e hét péntekig maradt 8 ezer forintja azért, mert nem kellett egész havi fűtést fizetnie...
Mert viktor megengedi.
Borda
@X-ray: Nem a bérükkel van a gond. Olyan tankönyvekből kell tanítaniuk,ami egy rakás sz@rt nem ér. Az alapokat is a saját leleményességéből fakadóan tanítja a gyerekeket a tanító. Pl.a mi középiskolai tankönyveink sokkal jobbak,mint amik most vannak a gyermekemnek. Abból megtanulni valamit...na inkább nem is írom le. Délután 5- ig foglalkoztatni a gyerekeket,nagyon fárasztó a gyereknek és tanítónak is egyaránt.
vitriol
Az ellenzék részéről nem lehet többé szó "kesztyűs kézről"!!!
adrenalink
Kedves gyerekek! íme Piroska (Gallóné) és a farkas (fityisz) tanulságos(?!) meséje a XXI. század Magyarországán...
justhpeter
Szeptember 1-től az oktatásban sztrájk. És el van rendezve a meccs. Ameddig Orbán labdájával játszanak, addig ők gólt nem rúgnak. Azt nem értem, hogy a pedagógusokat hányszor kell átverni, hogy egyszer tanuljanak belőle.
Borsodi
@Szeparepa2: Nem értem,hogy csak mi látjuk így ? Vagy mások is csak szemet hunynak,a pedagógusoknak és velük együtt akinek egy kisit is fontos a jövő, igenis változtatni kell ,Miniszterünk mondta egységben az erő! Amilyen az adjon isten olyan legyen a fogadj isten.Össze kellene tartanunk mind annyiunknak és követelni,az előre hozott választást.
Vagy még hiszünk a mesékben?
www.youtube.com/watch?v=4C8JZG3tPm8
Toby
Érdemes tracsizni patkányokkal ? "Na ugye!" Ugyanez a helyzet a bő nyálas karámígéretekkel is!

V.I.Lenin: "tanulni - tanulni - tanulni!" minden mocskos húzásukból és totális sztrájkot az oktatásban és jöhet hozzá a többi "elégedett" is!
Peller Anikó
@peter: sztrájkot? Ne viccelj már. Nem mennek a gyerekek iskolába egy napig? Két napig?
Egy hétig? Örülnek neki. A cibánéknak meg teljesen mindegy, ha senki nem járna iskolába nekik az lenne a legmegfelelőbb állapot, minek azt a sok pénct iskolákra költeni amikor köll az stadiomokra mega zöldfok szigetekre a Bangkokba.
radikalisdemokratak
tőmondatokban a lényeg
.
tanárnak az megy, akit máshová nem vesznek fel. kivéve a fehér holló számba vehető elhivatott pedagógusok.
tehát eleve csalódott emberek, teli frusztrációval, hogy olyat kell csinálniuk, amit muszájból tesznek. többségük utálja a gyerekeket, s ráadásul mentálisan is gyenge, problémás esetek.
sajnos azonban magukat valami hihetetlen teljesítményt nyújtó csodalénynek tartják.
misztifikált értelmiségiként tekintenek magukra s ezt a tudatot erősíti bennük a társadalom elvárása is tévesen.
Hofi mondta:
munkás – osztály
értelmiség – réteg
a paraszt? az meg ság
az eredendő bűnt is ezek a „pedagógusok”követték el, akik most rinyálnak, hogy akinek a seggét nyalták, s a szekerét tolták, az hülyét csinált belőlük.
pont belőlük ne csinált volna hülyét?
a leghülyébbekből?
a csuti jól tudta, hogy ezek a „pedagógusok” a gyerekeken keresztül nagy ráhatással tudnak lenni a buta tahó, primitív átlag magyarra, azaz a lakosság nagy részére. így felhasználta őket, s most meg eldobta.
meg is érdemlik a mocskok, mert semmitérő senkiháziakat választanak vezetőnek maguk közül, akik csak a szart tologatják egyik sarokból a másikba, s onnan vissza.
ezek a gallónéfélék, meg a mendreifélék. olyan igazi gaskófélék, csak élhetetlen kivitelben még lopni sem képesek maguknak, viszont kellően hülyék ahhoz, hogy felhasználva őket, a segítségükkel kicsináljanak minden jó kezdeményezést. olyanok, mint a magukat demokratikus ellenzéknek nevező pártok.
igaza van pap.49-nek!
ide radikális megoldás kell, azaz a
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK!
.
radikalisdemokratakkukacszabadpostaponthu
Desischado
@papa.49: Erre nincs mit mondani, egy az egyben leírtad a véleményemet! Ez a Gallóné egy nagy nulla, én még abban sem vagyok biztos, hogy érti e a dolgát, de a jelek szerint nem, és soha nem is értette! Vagy olyan ostoba, mint a sötét éjszaka, vagy régebben megvették esetleg. De a lényeg, hogy ezekkel nem tárgyalgatni kell, hanem odacsapni! És a fő lényeg, hogy egy szavukat sem szabad elhinni!
Jozefina
Tessenek végre összefogni más szakszervezetekkel, civil szervezetekkel és országos sztrájkokat tartani, nem egyszer folyamatosan. Tessék tanulni a franciáktól, belgáktól... Máskép nem megy!!! Orbán csak az erőszakból értene!!!
glorianna
@Desischado: Gallóné kezdő érdekvédőként Szőllősyné szárnyai alatt azt tanulta - és akkoriban az működőképes modell volt - hogy tárgyalni kell, ha lehet, meg kell állapodni, majd be kell tartani a megállapodást. Ehhez a "harcmodorhoz" Gallóné nem elég gerinctelen.
Peller Anikó
@Jozefina: Jaaaa, hogy a strike a tef ordításodban odacsapást jelent? Akkor értem.

Mert az, hogy egy hónapig senki nem megy iskolába az olyan nagy szelet nem vet.
Nagy Mária
@radikalisdemokratak: .Ez azért durva, ahogyan általánosítasz. Az országban minden ágazatban óriási bajok vannak, mégis a pedagógusok léptek elsőként, mert a gyerekeitek, unokáitok jövőjét látta veszélyben. A nagy többség csak azt látta, hogy jaj már hova teszi arra az egy napra a gyerekét. Aztán meg szidta a tanárokat, hogy milyen rossz példát mutat a gyerekeknek a "lázongással". Ki támogatta a sztrájkot? Senki, a tanárok felét pedig befenyítették.
Ha ennyire hülye minden tanár, te pedig ilyen szuper radikális, forgatókönyvet kérünk!
Ha pedig ez csak szájkarate, inkább maradj bölcsen csendben!
kukac50
Mindenki az utcára együtt a tanárok kórházi dolgozók diákok tejtermelők azok a gazdák akik nem kapták meg a támogatást 2015-re,kisnyugdíjasok rokkantak, mindenki aki elégedetlen a kormánnyal egyszerre egy időben tüntessen Orbán csak az erőből ért! ígéreteknek nem kell hinni addig még írásba nem adták és nem pecsételték le hivatalosan.
radikalisdemokratak
@Nagy Mária: Kedves Nagy Mária!

kívánsága számomra parancs!
íme az Ön által forgatókönyvnek program:
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK

a demokrata nem fél
a RADIKÁLIS DEMOKRATA nem fél akár radikális eszközökkel fellépni a demokrácia érdekében, védelmében.
a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK egy olyan szervezet, melynek a hatalom megszerzése, de nem hosszú távú megtartása a célja.
amennyiben később igény mutatkozik, abban az esetben párttá is alakulhat, de nem ez a legfőbb célja.
integrálni, tömöríteni kívánja azokat a természetes személyeket, s szervezeteket – pártokat, civil szervezeteket, mozgalmakat, s mindenkit – akik érdekeltek a demokrácia, a jogállam teljes egészének helyreállításában, újbóli megteremtésében.
tagja lehet mindenki, korra, nemre, rasszra, vallási identitásra tekintet nélkül.
PROGRAMJA
jelen helyzetben, magyarországon nem lehet más célja egy demokratának, mint az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői
TELJES KÖRŰ, ÉS VÉGLEGES ELSZÁMOLTATÁSA, FELELŐSSÉGRE VONÁSA
a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK a magyar politikában – jelenlegi meghatározásuk alapján – addig vesznek részt, míg segítségükkel az orbáni diktatúra felszámolása, s a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása meg nem történik. .
amennyiben békés úton – úgy tűnik nem ez lesz a megoldás, sajnos – céljaik elérhetőek, abban az esetben a következőt kell tenni:
chartát kell elfogadni csatlakozóra nézve, mely a következőket tartalmazza:
minden csatlakozó szervezet, párt, természetes személy egyenlő.
amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.
ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor addig áll fent a szövetség.
a chartának, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a...
radikalisdemokratak
@Nagy Mária: folytatás, mert egyben enem engedi:
.
a chartának, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK által létrehozott szövetség a csatlakozott szervezetekkel addig áll fent, míg a fenti célok meg nem valósulnak.
ha választásokon akarjuk megdönteni az orbáni diktatúrát, úgy minden szervezet, párt és természetes személy, aki az együttműködésben részt vesz, jelöl, illetve jelöltet ad, avagy tagja indul a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK választási szövetség keretén belül, aláírásával elfogadja, s egyben nyilatkozik arról, hogy addig az együttműködés résztvevője, míg a győzelem következtében a kitűzött cél, azaz a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik.

amint a kitűzött célok megvalósulnak, a szövetség szakértői kormánya rendkívüli választásokat ír ki, melynek lebonyolításáért felelős, s annak végéig, az új kormány létrejöttéig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább.
a rendkívüli választásokon, minden csatlakozott szervezet önállóan, avagy az általa meghatározott szövetségben vesz részt.
a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.
akiket kell, lehet, s lehetőség van rá elzárásos büntetésre kell ítélni, akik elmenekültek az országból – sok lesz ilyen – azokat fel kell kutatni, hazahozni, s bíróság elé kell állítani.
amennyiben célszerű, akkor az általuk hozott, akár visszamenőlegesen alkalmazott törvényeket kell alkalmazni rájuk nézve. a teljes körű vagyonelkobzás - az elmentett vagyonok is, melyek strómanok, leszármazottak, rokonok kezén vannak – meg kell történjen.
.
lehet csatlakozni, s részt venni a munkában!
radikalisdemokratakkukacszabadpostaponthu
JAJMÁR
Na de kedves demokraták - én is -, ki is a hibás? az, aki átver, vagy az, akit átvertek? Ja, hát persze, akit átvernek. Még akkor is, ha előre tudható, hogy úgyis... hiszen náluk van minden eszköz! Miért is ne? Megtehetik? Persze, hiszen ezzel is csak a "rátermettségüket" bizonyítják, mindjárt jönnek a nagy "radikális" megmondók, akik simán lehülyézik a szólni merőt, a tenni akarót! Hisz lám-lám, csak a szája járt! Pedig milyen gyenge és kevés!

Nem tudom, érthető voltam kedves radikalisdemokratakkukacszabadpostapontakárki?

Nem a Gallónén múlik! Nem a pedagógusokon múlik! Mindenkin múlik! Amíg folyton lesajnálja és kigúnyolja a többség a kevés tenniakarót, ahelyett, hogy melléállna, sorozatosan és mindig mindenkit átvernek. TISZTELNI ILLENE aki szólni és tenni mer! Nem annak van most az ideje, hogy ki tud nagyobbat mondani. Reális, okos, megvalósítható gondolkodók és emberek mellé kell állni. Ezek pl. a pedagógusok, a nővérek... stb.
(Oké, tudom, neveltetés kérdése is :-) )
Mangu
@papa.49: Elkápráztatott ez a kirohanás, Zrínyi se csinálta különbül. Egy baj van csak, bolond volt mindenki és jelenleg is az, aki várt is valamit, mert egy, az 1980-as évektől tartó züllési folyamatot, melynek a pedagógusok is aktív részesei voltak, így nem lehet megoldani.
@JAJMÁR: Egyetértek a megfogalmazottakkal egy-két kiegészítésemmel.
Mindenkivel nem lehet semmit sem kezdeni. 40 évig magyarázták mindenkinek, hogy milyen "csúnya" az a kapitalizmus, a szocializmust éreztük mindenestül. Bevállaltuk a az eszetlen váltást, most meg a többség rinyál, hogy anyám, nem ilyen lovat akartam! Felkészületlen, manipulálható buta tömeg így fizeti meg a tudatlansága árát, szerte a világban. A felkészült nyerészkedők, kik tisztában voltak mindazzal, amit tanítottak nekik, azok ma tarolnak. Sokaknak ez nem tetszik, de ez van. Az idő az egyedüli orvosság, majd azok fognak változtatni, kik ebbe születtek bele és ezzel lesznek elégedetlenek - a mai húszon évesek, kik ki fogják követelni a helyüket.
simmering73
Átverték a pedagógusokat. Miért? Mire számítottak?
papa.49
@Mangu: Ez nem ,,kirohanás,, volt csak a véleményem arról ami történik, ill ami NEM TÖRTÉNIK, mert végül is csupán a pofánkat járatjuk, meg verjük a billentyűket, és minden marad a régiben!!! A szakszervezet élére olyan valaki kell aki végig is tudja csinálni amit kitalálnak, ez a kicsit pofázunk, aztán a hazugovics ígér valamit, amit rögtön el is felejt, ezt valódi vezetővel EGYSZER LEHET ELJÁTSZANI, ezt a spinét 5.5 éve hitegetik, és még mindig hiszi, hogy úgyis lesz ahogy a kormány mondja, DE SOHA NEM LESZ ÚGY, MERT AZT LEHAZUDJÁK AMIT 5 PERCE MONDTAK!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.