Az MSZP a kormányváltás egyetlen módját a szövetségben látja, Orbán legsúlyosabb bűneként pedig azt hozta fel, hogy gerinctelenné teszi a nemzetet, alattvalókká a magyarokat. Az Együtt az egészségügyre és az oktatásra összpontosítana. Választási programok 2018-ra.

Legyőzhetjük Orbán Viktort és megfordíthatjuk a magyarok sorsát – mondta Botka László szombaton Budapesten. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányváltást akaróknak szövetségre kell lépniük, ennek nincs alternatívája.

Szeged polgármestere az MSZP-választmány ülésén kiemelte, hét hónappal a választás előtt lejárt az üres szavak, de eljött a tettek ideje.

Ütött az óra, hogy egy "nagy lépést tegyünk előre" a szabad Magyarország felé és ütött Orbán Viktor uralmának utolsó órája is – fogalmazott.

Botka László közölte, pártjával a kiábrándultakat, a csalódottakat és az elégedetleneket képviselik. "Helyrehozzuk mindazt, amit az elmúlt 16 évben a politikusok elrontottak" – hangoztatta, jelezve, hogy igazi szociáldemokrata programjuk a többi közt a szegények felemelését, a nyugdíjak emelését, az iskolák, a kórházak színvonalának javítását célozza.

A szocialista politikus szólt arról is, hogy úgy tűnik, nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt, hanem saját politikai túléléséért küzd. Ha valóban a kormányváltás lenne a céljuk, akkor azzal is tisztában lennének, hogy ez csak és kizárólag szövetségben lehetséges – tette hozzá.

Botka László szerint aki nem hajlandó részt venni a szövetségben, aki még tárgyalni sem hajlandó, az nem akarja valójában, hogy "Orbán és bandája 2018-ban megbukjon". Ezek a pártok és politikusok mondhatnak bármit, "színészkedhetnek reggel, délben és este", bújhatnak párthatározat mögé, a lényeg ugyanaz: nem hisznek a győzelemben – közölte.

Botka: Ütött Orbán utolsó órája!

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje jelezte, elítéli ezt a magatartást, küzd ez ellen. Álláspontjából nem enged, személye a garancia, mert csak elvi alapokon lehet újjáépíteni az ellenzéket – fogalmazott. Jöjjön létre a kormányváltók szövetsége, mert kormányváltást várnak tőlünk a magyarok! – hangoztatta.

Botka László azt mondta, sokáig azt lehetett hinni, a kormány szolgálja az országot, de arra "ébredtünk, az ország lett a kormány szolgája".

Orbán kormánya tudatosan taszította kilátástalanságba, szegénységbe az országot. Orbán Viktor megkapta a második és a harmadik esélyt is. "Ne adjunk Orbánnak negyedik esélyt!" – szólított fel.

Hozzátette: a legtöbben a 2010-es kormányváltás után már másnap csalódtak. Példaként hozta fel a nyugdíjpénztárak államosítását, a "trafik- és földmutyikat", a kiskeresetűek adójának növelését, a jóléti és szociális intézmények leépítését, az oktatás és az egészségügy "elgázolását".

Szerinte most már mindenki érzékeli, hogy Orbán nem az a vezető, aki a közösség érdekeit nézi, ő a kevesek, a pártelit, a milliárdosok, a multik támogatására esküdött fel. Magyarország egy középkori kiskirályság lett, ahol Csák Máték diktálják a törvényt – mondta.

Vagy megszokik, vagy megszökik

Botka László szerint két dolgot tehet Magyarországon az, aki kiábrándult: vagy elmegy külföldre, vagy megadja magát. Elmondta, azoknak, akik elmenekültek innen, Orbán nem engedi meg, hogy szavazzanak, helyettük a határon túli magyarokat akarja lekenyerezni, akik a saját bőrükön még nem érezték meg "népnyúzó politikáját".

Mint mondta, igazi baloldali fordulatot akarnak, amely a kisemberek, a munkavállalók, a kisnyugdíjasokért lép fel és a haza érdekét nézi mindenek előtt.

A haza érdeke pedig – folytatta – nem Orbán hatalmának, Putyin befolyásának, Mészáros Lőrinc gazdagságának növelése.

Bemutatta szövetségeseit

Botka László megerősítette, hogy közös listát, közös egyéni jelölteket, közös programot és közös miniszterelnök-jelöltet szeretne a baloldalon, és ehhez bemutatta szövetségeseit: Ács Sándornét, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjét, akivel együtt harcolnak a fenntartható fejlődésért, Andor László volt uniós biztost, akiről azt mondta, segít Magyarországot visszaállítani az Európába vezető útra, és az Együtt tagját, Komáromi Zoltánt, aki a magyar egészségügy újjáélesztésének programját készíti. A liberális Szent-Iványi Istvánt úgy mutatta be, mint aki arról gondoskodik, hogy Magyarországra az egész világon újból konstruktív partnerként tekintsenek, Büttl Ferenc, a Párbeszéd tagja pedig azért szavatol majd, hogy ha az MSZP nyer, a tehetőseknek többet kelljen tenniük a közösbe.

Botka: Ütött Orbán utolsó órája!

Becserkészik a nyugdíjasokat is

Bejelentette azt is, hogy a következő hetekben megkezdik az együttműködési tárgyalásokat Nyugdíjasok Országos Szövetségével, amelynek elnöke, Némethné Jankovics Györgyi szintén jelen volt a választmányi ülése.

A szocialista politikus úgy látta, hogy a jogállam szétverésénél, a haveri kapitalizmus kiépítésénél sokkal súlyosabb Orbán Viktor azon bűne, hogy gerinctelenné akarja tenni a nemzetet, hogy alattvalókká akarja tenni a magyarokat. Elég volt ebből! Fel kell szabadítani Magyarországot! – hangoztatta.

Az a kormány, amely leváltja a mostanit, nem fog urizálni, nem fogja kutyába venni a magyarokat – mondta. Közölte, azt ígéri, a törvények mindenkire érvényesek lesznek, legyen felcsúti vagy zalalövői.

Az Együtt az oktatásra és az egészségügyre összpontosítana

Ugyancsak ma mutatta be választási programját az Együtt is, a Szabadság és igazságosság című kiadvány a családtámogatással, az oktatással, az egészségüggyel, a korrupcióval és az euró bevezetésével is foglalkozik.

Juhász Péter, az ellenzéki párt elnöke a program bemutatóján párttagok és szimpatizánsok előtt elmondta, hogy 491 ígéretet tettek. Magyarországot nem olyannak képzelik el, mint amilyen most – hangsúlyozta, hozzátéve: valóban fejlődő, európai államot akarnak, amely szerethető, békességet hoz, és ahol minden ember egyformán jól érzi magát. "Ekkor lenne együtt Magyarország" – fogalmazott.

Arra készülnek, hogy jövőre leváltják a miniszterelnököt

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke azt mondta, egy szabad Magyarországon nem kell félni, az állam nem szól bele lelkiismereti kérdésekbe, mindenkinek jogában áll önállóan pályát, vagy éppen élettársat választani. Fontos ugyanakkor az igazságosság is: az államnak mindig segítenie kell a szegényeken – jelentette ki.

Botka: Ütött Orbán utolsó órája!

Az ellenzéki párt öt kulcsígéretét Juhász Péter foglalta össze.

- Igazságos családtámogatást vezetnének be: mivel minden gyermeket egyenlőnek tartanak, azonos esélyeket biztosítanának.

- A "rabszolgákat" kitermelni próbáló "Orbán-féle oktatáspolitika" helyett önálló gondolkodásra nevelnének, szabad iskolákban. A szabad tankönyvválasztáson túl tandíjmentessé tennék a felsőoktatást is.

- Sokkal többet költenének az egészségügyre, modern kórházi körülményeket teremtenének, megállítanák az orvosok, ápolók elvándorlását.

- Az Együtt elnöke szerint ezekre a területekre azért nem jut pénz, mert "azt Orbán Viktor miniszterelnök és érdekköre ellopja". Ezeket az összegeket visszavennék, és kárpótlásra fordítanák. Mint mondta: ők hitelesek, tiszták, nem kötődnek az elmúlt huszonöt év politikai elitjéhez, így nem zsarolhatóak.

- Ötödik kulcsígéretként Juhász Péter azt emelte ki, hogy minél előbb bevezetnék az eurót. Szorosan együttműködnének az Európai Unió országaival.

Szigetvári Viktor szintén felsorolt néhány ígéretet. Úgynevezett apahónapokat vezetnének be, hogy a férfiak is kivegyék a részüket a gyermeknevelésből. Társadalmi vitát kezdeményeznének az eutanázia aktív és passzív formájának szélesítéséről.

Botka: Ütött Orbán utolsó órája!

Betiltanák, hogy állami vezetők sportági szakszövetségek élére kerülhessenek. Leállítanák a stadionprogramot, helyette tanuszodákat és iskolai sportcsarnokokat fejlesztenének. Leállítanák a paksi bővítést, és "tisztességes, fenntartható energiapolitikát" valósítanának meg – sorolta Szigetvári Viktor.

Az Együtt rendezvényén a Párbeszéd két társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is részt vett.

Forrás: MTI

Fotók és címlapkép: MTI, Bruzák Noémi és Szigetváry Zsolt

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Csak óvatosan! Nagy az arc, s majd visszanyal a fagyi!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ne már hisz nektek, az ellenzéknek nevezetteknek, egyetlen közös momentumotok, hogy egymást jobban gyűlölitek, mint Orbánt! =))
Peller Anikó
"Botka László szerint aki nem hajlandó részt venni a szövetségben, aki még tárgyalni sem hajlandó, az nem akarja valójában, hogy "Orbán és bandája 2018-ban megbukjon".

Lacus ez akkor most vallomás? Mert nekem úgy tűnt még most is Gyurcsányozol.

Mert ezzel kellett volna kezdeni és mindenkit, mondom MINDENKIT,

MINDENKIT

összegereblézni aki él és mozog. Jobb, bal, nemeszempé, kutyapárt, macskapárt. Orbán ellen.
bencemacska
@Peller Anikó: ma, 19:57
És tedd hozzá a következőt:
"Büttl Ferenc, a Párbeszéd tagja pedig azért szavatol majd, hogy ha az MSZP nyer, a tehetőseknek többet kelljen tenniük a közösbe."
Ez olyan szövetség, amelyik azért szavaz, hogy az MSZP nyerjen???
Pálinkafőző Rézüst
Veled, és így nem, bammeg...
@Peller Anikó: tök igaz...
peterkelemen
Feltételekkel akarnak szövetséget magyarul halálra van ítélve a szövetség. Itt már régen nem lenne szabad semmilyen feltételekhez kötni a szövetséget. Fanyalognak, mert Gyurcsány is indulna a közös listán? Nem akarnak a baloldaliak a Jobbikról hallani sem? Akkor basszák meg ők is Orbánékkal együtt, mert ide teljes összefogás kell és feltételek nélküli!
division
Az én sorsomat te csak ne akard megfordítani Botka elvtárs.
human
@Peller Anikó: Csak ez nem olyan egyszerű matematika, hogy simán összeadódnak a szavazatok. Egy összefogás Gyurcsánnyal szavazatok vesztésével is jár. Lehet ez még persze így is jó eredmény, de ezt csak a közvélemény kutatásokból lehetne kikövetkeztetni.
karma1
@human: Ma Magyarorszagon nincs valos statisztika: a legtobb felmero intezmenyt a futyisz penzeli... Igy aztan minden eredmeny a futyisznek tudhato be.
Kizarolag futyisz felmeresekbol "tudhato" az is, hogy Gyurcsanyt a "tobbseg" megosztonak, nepszerutlennek tartja.
Kepzeld el azt a jelentest, ami ugy kezdodik, hogy "Egekben (soha nem latott magassagokban) van ujra a fidesz nepszerusege ", hogy ugyanebben a statisztikaban barmi jot, pozitivat mondananak Gyurcsannyal kapcsolatban!
Ez a botka nyilatkozat eleve egy hazug mondatra epul mar a cimeben is: "orban legyozesehez szovetseg kell", de a szovetsegeseket mar nem meri pontosan meghatarozni.
Pedig ha VALOBAN szovetseget akar, - es sajat maganak meg tobb szavazot - , akkor bizony ebben az alapos kirohanasaban meg kellett volna hataroznia pontosan, kikre gondol szovetsegeskent.
Nagyon, de NAGYON botor az az ember, aki ma elhiszi, hogy a 12 % koruli allando letszammal a DK-nak 7000 fo a tagsaga, es ugyanigy kezelje oket botka is (mint egy elhanyagolhato partot). Ha osszeadja az Egyutt-et es a Parbeszedet, az egyutt sem teszi ki a DK tagsagat...
szep napot
Amikor egy kis botocska erdonek kepzeli magat.
Yoda69
Tisztelt Botka ur,
DK nelkul hogy akarnak orbant valtani? Ez igy eleve kudarcra iteltetett.
Desischado
A jobbik kivételével mindenkivel össze kell fogni a fidesz ellen. Nincs más alternatíva.
Csizmás Kond
...mocskos egy kampány az ilyen...
Aki nem tud tisztességesen kampányolni az nem érdemel győzelmet.
Lepényleső
Ahhoz az órához nemhogy az ércet nem bányászták ki,de még a bányát sem tárták fel ahol az
érc várakozik kitermelésére?
reagens
Tudja mindenki, hogy esélyük sincs. Sok kis törpe világmegváltó és mindegyik első hegedűs akar lenni és letojják a többieket.
Nem Orbánt, jegyet nem tudnak váltani egy BKK járatra!
wagabund
@Csizmás Kond: pontosan, ahogy írod.

aki ocsmány, útszéli stílusban viselkedik a kampány elején, az olyan lesz később is, vagy olyanabb...ha valamelyik mocskosszájú, aljagondolkodású gyűlöletokádót véletlenül megválasztják, az pontosan úgy fog viselkedni vezetőként is...

Isten irgalmazz, ments meg ezektől!
adrenalink
Botka! Van egy apró prücök. Annak az ütős órának még a tervei sem sikerültek...! :-(
TASzSz
Csak óvatosan! Nagy az arc, s majd visszanyal a fagyi!
maci0427
Ütött neki és a baloldal órája már régóta,állandó a mutogatás,a veszekedés,a hatalmi harc náluk,így még 2030 -ban sem fognak ütés nélkül lenni ! De azért a Parlamentben kevés munkával és jó fizetéssel egészen jól elfognak lenni ! De valójában ez is a cél ! Ja és az ATV. sem baloldali televíziós csatorna már régóta, ez köztudott sokaknak már és ezt sokan nem tudják, de azért telefonálnak be a beszélgetős Fórum című műsorba és azt hiszik,hogy egy baloldali beszélgetéses műsorban vannak,miközben már régen nem az,de nyíltan nem vállalják fel,ezzel hülyítve a tudatlan nézőket !
kamazuka
18-19-20-21-ben ki lesz a jegybank elnök?
Peller Anikó
@Desischado: a jobbik az egyik legnagyobb tábor. Nem okoz problémát mert senkivel nem akarnak összefogni, egy. Kettő, senki nem akar összefogni ezekkel az idiótákkal.

- Választási szövetséget kellene kötni, nem kell az ideológiákat bevállalni. A jobbikra is szükség lenne sajnos, de mivel a többi sem megy, így aztán megrohad az egész.

- A dékával nem akar a botka (miért is nem bazmeg, ők állnak hozzád legközelebb a kurva életbe botka),
- az elempé inkább Gyurcsányozik csak érdekes módon nem az mszp a fekete bárányuk, de gőzerővel kellene keresni a közös pontokat
- a minipártok meg mit érnek? Még a kutyapárt is nagyobb mint a molyfingpártok együtt. Kirakategyezmények a 0.0001 % -os pártocskákkal? Hazugság.
Clavigo
@kamazuka: ...és ki lesz a főügyész ???
kamazuka
@Clavigo: szó szó!
Már nem is oly 1x ű.
Clavigo
@kamazuka: A végén még összehoznak egy nagy koalíciót...a haza érdekében...Mert ugye a Gyurcsány a főellenség,,,,mind két oldalon...És szó sincs arról,,hogy egy esetleges győzelem esetén,," megszorongatnák " a Vezzírt,,,a kondáját,,,strómanokat,,,a közelieket,,,a vejkót,,,stb..stb...
karma1
@Clavigo: Jo kerdes, de ugy tudom, hogy a fougyeszt nem lehet egyszeruen levaltani: az o posztja olyan, mint sakktablan a kiralyno: mindent ut...Meg orban se utasithatja es nem is biralhatja felul az intezkedeseit...:o(((
karma1
@kamazuka: Teljesen mindegy, hogy ki lesz a jegybank elnoke. Nem mindegy, hogy ki uldogel egy teljesen kirabolt kassza mellett? Mert kuszaszem mar a magyar devizafedezethez es - tartalekba is belemarkolt jo melyen, ugyhogy abban mar csak par fabatka van. Es ha most meg lenne is benne valami, azt gyorsan odaadjak az Eximbanknak, a part sajat kasszajanak, "megorzesre", oszt jonapot.
bencemacska
@human: tegnap, 23:45
Nem csak közvélemény kutatások, hanem propaganda is kellene hozzá.
Nem ekézni kellene a szövetségesként megnyerni kívánt partnereket - és SZAVAZÓIKAT - hanem meggyőzni őket, hogy minden szövetségest fogadjanak el, mert szükség van rájuk!
Ma mondta egy közvélemény kutató a rádióban :
- a szavazók fele elfogadja, hogy Gy.F. a közös listán legyen;
- másik fele nem tudja, vagy nem válaszol!
Akkor miről beszél Botka? Én a szakembernek jobban hiszek!
magyarbakancs
@Peller Anikó: Se Gyurcsány,se Botka egy kannyi vasat nem ér mint politikus.
Nagy büdös szart nem érnek.
Baloldalisághoz annyi közük van mint a medvesajtnak a brummogáshoz.
Peller Anikó
@bencemacska: a botka vélhetően arról beszél, hogy neki Gyurcsányoznia kell a geci röplátogatásán beígért 42 féle milliárdos projekt fejében. Ő ezzel fizet a gekkókormány jóindulatának igéretéért, amit majd Szeged kap (ígéret szerint) jutalomfalatokként a jóságos kormányzattól. Ígéret szerint. Ja.
soljanka
Tévedsz Botka: a hozzáállásoddal az ország utolsó órája jött el.

Veled már a reményhal is elúszott. :(
division
@Horizont: Csizmáson kívül még a propi 50% - a él minimum külföldön, akkor nekik sem kellene az ország dolgaiba beleavatkozni.
karma1
@bencemacska: Ez a hsz-ed nagyjabol egybehangzik azzal, amit en is mondok: nincs ma Magyarorszagon egyetlenegy FUGGETLEN, HIVATALOS felmeres Gyurcsany megiteleserol - kizarolag futyisz-statisztikusok mondjak, allitjak tenykent, hogy Gyurcsany megoszto, irritalo, stb... Nana,... NEKIK!
karma1
@Horizont: Hagyd el, veroce szerint en szolok bele kulfoldrol a dolgokba. Mert meg 5 ev utan sem erti meg, hogy en NEM szavaznek akkor sem, ha megtehetnem,. MERT NEM ELEK OTTHON, es nem akarom megszavazni innen, hogy Ti mekkora sz@rban eljetek otthon...(by Hofi) De csizmas, siman el fogja kuldeni Csikszeredabol az egesz pereputtyaval egyutt levelben a szavazatat orbanra, mert a mini-hitlertol kapja a trollkodasert a Judaspenzt...:o((( Tobbek kozott az ilyenek miatt se fog kilabalni Magyarorszag a szarbol, mert ilyen putyin-seggnyalokkal rakjak tele mar nemcsak a kormany vezetest, hanem a kozossegi oldalakat is...
(division meg a kedvencunk a regmultbol, a magas kekszemu kaloz)
rokker33
Várjatok még kutyák 8 évet minimum addig talán már kihal meg lecserélődik az összes öreg kommunista mszmp-s tag és talán megtisztul az Mszp és nem csak a lopásra és a hatalomra fogtok vágyni!Volt 12 évetek,hogy rendbe tegyétek az országot az kevésnek bizonyult most mit akartok bizonyítani??Orbánt a büdös életbe nem váltja le senki!!Ezt elkell fogadni Én már beletörődtem,hogy még újabb 4 évet kell külföldön dolgoznom minimum!
justhpeter
@Csizmás Kond: Mesélj ! A "folytatjuk" 2014-ben milyen kampány volt ? Mit folytattak ? A lopkodást, hiszen előtte négy évig is csak azt csinálták !
justhpeter
Ezzel a hozzáállással a baloldalnak egyetlen esélye van, a választás bojkottálása. Szánalmas ez a primitív pátocskánkénti tortaszétosztás Elképesztően felelőtlen amit most előadnak, hiszen nem áll mögöttük semmi. Egyik sem áll ki azzal, hogy ha most nem nyernek, akkor eltűnnek a politika közeléből is. Vagyis nincs tétje a dolognak, hiszen a vereség esetén is bejut egy pár belőlük a parlamentbe. A másik oldalon van az a z 1,3 millió magyar, akinek csak a fele kimegy, itt vége mindennek. Maradnak a nyugdíjasok, a közmunkások, a rokkantak és a fideSS.

A bojkott teljesen legális dolog lenne, hiszen annak előállításában a fideSS is tevékenyen részt vesz, amikor azt a választási csalást preferálja, hogy a külföldi állampolgárságú magyarok levélben szavazhatnak, viszont az itthonról elmentek nem.

Ezzel a gagyi baloldali kampányolgatással szemben a bojkottnak lenne nemzetközi vonzata is, ami az európai közösségben és a néppárti családban is erősen erodálná a fideSS eddigi megítélését,
iluminati
És ez a kormány mit tesz??? Igaz váltás kell... de nincs olyan párt aki az országot és az emberek jólétéért kardoskodik...Az mszp igaz nem csinált semmit de nem is tudott volna...szerintem nem csak az ő felelőssége...A zavargásokat a Fidesz váltotta ki...minden döntést a fidesz bojkottált kivonulásukkal a parlamentből...csak hogy ők lophassanak... Miközben a két gyerek, három szoba, négy kerék szlogen ment a nagy fidesznél a családom úgy ment tönkre...Most az ellenzék mint a vadonban talált döghúson civakodnak ahellyet,hogy hazájukra gondolnának...Mert ha nem lessz" Paraszt" aki élelmet termeljen...vagy elmegy a "pornép" aki a mindenapokban helyt áll...Az úri bagázs nem tud fent maradni!!!
Csizmás Kond
@justhpeter: Azt a fajta mesét amit te szívesen hallanál én nem tudom...a másikat meg nem értenéd...ugyhogy inkább hagyjuk...
kamazuka
@Clavigo: Csak parasztvakítás,hogy Gy.F ellenség.A játék lényege,hogy összezavarják az ellenfél táborát.
Mikor a hatalom édes gyümölcse az ölükbe hull,pár millió szavazó,mint megannyiszor ,hatalmasat csalódik majd.
bencemacska
@Horizont: ma, 09:22
Sajnos nálad az igazság!!!
Akármennyire hablatyol az összefogásról, szövetségről, időnként kibújik a szög a zsákból :

"Büttl Ferenc, a Párbeszéd tagja pedig azért szavatol majd, hogy ha az MSZP nyer, a tehetőseknek többet kelljen tenniük a közösbe."

Ez olyan szövetség, amelyik azért van, hogy az MSZP nyerjen???
Most akkor miért "álljanak mögé" a demokratikus pártok???
A kis pártok kampányoljanak, szavazzanak, hogy Botka győzzön?! Legalább befutó helyet ígért a pártvezetőknek az ő mögötti listán? Az első 3 hely már foglalt, azt elígérte párton belül!
Lassan ott tartok, hogy ő csak OV halvány (de rosszabb!) epigonja!
kamazuka
@karma1: tévedés,egyáltalán nem mindegy..
Csizmás Kond
@Horizont: Álmodik a nyomor...na meg a konyhapolitika.
az, hogy ki mit szeretne sokatok úgy képzeli el mint a karácsonyi Jézuskát, akarja és más neki megteszi. Felnőttkorban ez már nagyon nagy visszamaradottságot jelent.
Írod : " Miért nem lehet egyszer ebben a büdös életben azt csinálni amit a választóik szeretnének "
Épp az történik, a választók akarata teljesül, azoké akik képesek felemelni a potrohukat és elmennek szavazni...és remélem lesz mindenkinek annyi esze hogy az ilyen önjelölt, kibukott szociáldemokratabaloldali hatalomnak nem adnak többé hitelt...elégvolt belőlük egy életre.
bencemacska
@karma1: ma, 10:36
Az a baj, hogy nemcsak a fütyisz hirdeti, hanem rajtuk túl tesz Botka!
nem tudom mivel sérthette meg ezt a mamutfenyőt!!!
bencemacska
@karma1: ma, 09:25
Botka biztos nem veszi el tőle!
Mutass egy jó bankárt, vagy legalább makroközgazdászt az MSZP Botka tagozatából!
karma1
@kamazuka: Nem o a legfontosabb. poltot kell mielobb kiutni , de annyira, hogy az igazsagszolgaltatasnak meg a kozelebe se juthasson az elkovetkezendo 50 evig, es trocsanyi se. Ez az elso lepes, hogy orbanekrol szolo feljelentest legyen aki feleloseggel elfogadja es el is inditja minden esetben a nyomozast.
Ha ott elkezdik rendbetenni a dolgokat, akkor persze kuszaszem is bejon a kepbe, de a kasszabol mar szinte visszafordithatatlanul lenyulta a kozpenzeket, es atvaltotta orban-vagyonna...
Hidd el nekem, ket LEGFONTOSABB elso lepes van (ezt egyidoben kell megtenni) polt levaltasa, es az alapkatyvasz azonalli ervenyen kivul heyezese, visszaallitva az eredeti Alkotmanyt, termeszetesen azzal a fenntartassal, hogy ami elavult benne, azt felul kell vizsgalni, es osszparti egyetertessel kijavitani.
Az alapkatyvasz ERVENYTELEN a szuletese ota, mert az Alkotmanyt - statuszanal fogva - nem lehetett volna orbannak egyszeru tobbseggel felfuggesztenie ill. hatastalanitania. 7 eve nem jogallam Magyarorszag - ennyi
karma1
@bencemacska: Hat onnan nem megy, de GYurcsany most kotott egyezseget Bokrossal... Lehet kopkodni Bokrosra, cikizni a MoMa meretei miatt, de a ratermettseget nem lehet vitatni, o igazi penzugyi szakember, aki mar huzta ki a szarbol Magyarorszagot, ennek koszonhetoen nem csodolt be mar reges regen az orszag. Pont akkor kezdtek mukodni az o javaslatai, mikor ez a csuti nyomoronc lenyulta a kormanyzast.
bencemacska
@karma1: ma, 12:41
És nagyon jól ellébecolt 4 évig a Bokros csomag eredményein!
Csizmás Kond
@Horizont: ...alább elmondtam neked is...:)
Csizmás Kond
@Horizont: előbb nem te kéne eláruld, hogy honnan jön ez a határontúli rögeszméd ?
...mert csak fújod, de a többszöri megkérdezésre sem tudtál konkrét választ adni.
...negyvenhárom...hol születtél ?...mert a múltkor idősebbnek vallottad magad...
..és nagyon faragatlan a modorod...ugymond alpári...:(
Csizmás Kond
@Horizont: Na jó, maradjunk annyiba hogy nem vitázok a klimaxoddal, higgy amit akarsz...a hit mindenki saját ügye...és a mások hite sem érdekel sőt csodálom az egyszerűségeteket...:)
...és belpolitika...kinek -kinek az értelmezése szerint...de szerintem ez csak egy pletyózás ahol mindenki leírja a saját elgondolását...de ha neked ez a politika hát nem akarlak lebeszélni...:))))
...még kérsz valamit ?
division
@Horizont: Teljesen igazad van, de akkor senki ne szóljon kintről bele hogy itt mi van vagy mi legyen.
Csizmás Kond
@Horizont: ...a klimaxot inkább vedd bóknak...nem akartam más ilyen jelenségre utaló kórtani megjegyzést írni...
és nem gondolok semmit, és nem is szólok bele semmibe...amit teszek azt bárki megteheti bárhol él a világon. Ez a jelenség még északkoreában sem kuriózum...csak neked az.
...a szavazás meg nálam állampolgári kötelesség, amit nem vettem nem kaptam hanem beleszülettem...csak ez ismét nálad nem kontabilis...
kamazuka
@karma1: húú az alkotmányt, izé a tákolmányt hagyjuk.
Jójaz.nagyon is.
bencemacska
@Eladott Ország: ma, 12:37
Jó a párhuzam is, meg a kép is, de a jobboldali manus (szembenézve jobboldal) szövegét arckifejezése alapján folytatni kellene:
"Fizessenek a gazdagok, de én nem!"
"Mindenki le van sz..va, csak én nem!"
Peller Anikó
"Eljött az üres szavak, és eljött a tetvek ideje.. Ütött az óra.. és ütött Orbán Viktor unalmának utolsó órája is".

"Botka László közölte, pártjában a kiábrándultakat, a csalódottakat és az elégedetleneket képviseli"

Attól tartok igaza van. Ne legyen igazam.
bencemacska
Én nem hallgattam végig a beszédét, csak olvasta a sajtóját.
Nem olvastam arról mi a véleménye az azerbajdzsáni dollármilliókról és végállomásukról.
Mit tenne a tisztánlátás érdekében?
papa.49
@bencemacska: Leginkább semmit ez az ára hogy páran bejussanak a listáról a hodályba !!!
nyanya001
@Eriksson: Szerinted ? Kúrva anyázni a parlamentben ?
Eriksson
@nyanya001: ÁÁÁÁ! Valamit nagyon benéztem, bocsi.
quadrocopter
@Eriksson: Hapsika! Kevés híján 1 millia csak a havi polg.mesteri fizetése!
Az mennyivel faszább, hogy Pintér-Ragyás a mesés vagyonnyilatkozatában feltüntet egy 30 éves Wartburg 353-ast, vagy 5 millióért "ad el" milliárdos vagyonvédő céget, vagy Rogán-Tróger megtakarítása összesen 700.000(!) HUF? "He?"
Eriksson
@quadrocopter: Kit érdekel most Pintér-Ragyás, vagy Rogán-Tróger, most Botka miniszterelnök-jelölt úr és az ő beszéde a téma.
Nem kell összemosni a szezont a fazonnal.
a helység kalapácsa
Hülye duma.
Nem ütött itt senkinek/semminek az utolsó órája.

A szavaknak van erejük, de a tiédnek nincs.
Azért mert egy várost tudsz vezetni, nem biztos, hogy egy országot is.
Suszter maradjon a kaptafánál.

Egyébként hol az erőd?
Sok hónap után sikerült egy 500 fős szavazóbázissal rendelkező párttal összebútoroznod?
Ez szerinted siker?
Sok hónap után?

Nyertél 500 szavazót, miközben elvesztettél 100 ezret?
Ez szerinted siker, Botka (botláskő)?
quadrocopter
@Eriksson: Mégsem a "beszédéből" tettél be, hanem a karórájáról!
Eriksson
@quadrocopter: Ja! Az is övé, nem?
Meg a fizessenek a gazdagok szlogen is. Vagy ő nem akar fizetni, s ezért hagyta ki a vagyonnyilatkozatából 1-2 értékesebb holmiját?
a helység kalapácsa
Tudod, hol baktad el, Botka?
Amikor parolázva fogadtad orbánt.
Emiatt már akkor véged volt, amikor még el sem kezdted.
orbán pusztán a megjelenésével ellehetetlenített, hiteltelenné tett - de igazából te lehetetlenítetted el-, és tetted hiteltelenné magad.

Nem láttál át a szitán...
És utólag sem tudtál jól kijönni ebből...
Gáz van, babám!

Ez csak a magam véleménye: Nem bírnék rád, vagy az MSZP-re szavazni - sac per kb soha többet.
Egy összefogásra bírnék szavazni, amiben megjelenik a sokféleség, de csak egy pártra (ami nem enged szabad áramlást a sokféleségnek - hisz ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk!) - SOHA MÁR!

Én nem OLYAN vagyok!
De ILYEN sem vagyok!
Nem vagyok CSAK baloldali, mert bizonyos napokon jobboldali vagyok - és vice versa.
Érted már ezt a baltával faragott durva hasonlatot?
FELEJTSD MÁR EL AZ EGYENT.
Ne húzd már rá mindenkire ugyanazt a formát.
Már a lekisebbedek gyerekjátékai is minimum négyféle formát tartalmaznak.
Ne húzd már rá mindenkire ugyanazt a formát!
Azért, mert baloldali érzelmű vagyok, nem vagyok MSZP-s - vágod, hülyegyerek!?
bencemacska
Semmi probléma, megnyerted az MLP-t! (Volt SZDSZ maradéka!)
Nyertél Kb 10 szövetségest, aki nem fér fel mind a "közös listád" befutó helyeire. Tudod hogy fognak utálni a lemaradók? Nem baj, Fodor bejut.
Összeszámoltad hány szavazót veszítettél?
- Minden valódi liberálist,
- Minden régi (50 év feletti!) szocit.
Gondolod megéri?
Küldök egy kis elgondolkodtatót:
"De a legpikánsabb mégis az, hogy Fodor alig pár napja jelentette be, hogy kezdeményezik a könnyű drogok szabad hozzáférhetőségét. Látjuk magunk előtt, hogy Botka László után az MSZP helyi szervezetei és szavazói is felemelik szavukat, hogy marihuánát is lehessen kapni a Nemzeti Dohányboltokban. " -:))))))
a helység kalapácsa
Emlékszel még amikor Fodor Gábor oktatásúnyi miniszter volt, és EGYEST kapott?
Érted, Fodor, BÉNA VOLT - miniszterként.
Ez nem az jelenti, hogy rossz ember, csak egyszerűen nem értett hozzá, vagy nem foglalkozott vele eleget (szorgalommal lehet pótolni a tudást).

Mindenki csak pofázik... Aki nem ért hozzá, az tanítja (pofázik róla orrvérzésig)
a helység kalapácsa
Ez a kép nem tölt el bizalommal.
Ahogy kezet fog a két magát vezető politikusnak képzelő senki...

Kicsik, senkik, skizofrének...
Ez betegség.
Ebből SOHA nem másznak ki a magyarok.
Orbán Viktor Magyarországot akarja megvédeni, de már MOST elbukta.

Aki kicsit is magyar, az ELMEGY INNEN!!!
Miért?
Mert ennek az országnak a vezetői a látszat ellenére telibe szarják a magyar kultúrát (bármit is jelentsen ez).
A lényeg: Kint sokkal jobban értékelik, és megbecsülik, mint itthon.
Persze nem a mázzal leöntött népbutító fideszes propaganda ihajija, de csuhaujjára gondolok..
bencemacska
@a helység kalapácsa: ma, 14:41
Botka "megérti azokat, „akik 2010-ben Orbánra szavaztak, mert csalódottnak érezték magukat, a gazdasági válságot csak súlyosbította az ügyetlen, de főleg elvtelen kormányzás”."
Később:
"Hiller, Gőgös és Fodor beemelésével Botka a Gyurcsány-kormány két miniszterét és egy államtitkárát hozta vissza az általa megtagadott időszakból. Eddig..."
anka
- majd akkor ütött a dakota utolsó órája, ha fütyül a talpa alatt a szél...
img25.dreamies.de/img/770/b/r2f13if0n6z.gif
Peller Anikó
@Eriksson: mekkora geciség egy karórán lovagolni amikor ilyen karórát tudok venni 40 ezerért?

A Botkával az a baj, hogy befeküdt orbánnak és azóta megállás nélkül Gyurcsányozik, mintha elempés lenne. Nem a hamis karórája a probléma még akkor se ha igazi. Nekem is van takhájer 18 ezerért. És?
Eriksson
@Peller Anikó: És még mi a geciség?
Egy ilyen szélhámost pártolni az igazsággal szemben!
Mert itt nemcsak az óráról van szó, hanem sok egyéb mindenről. A közhelyek ismételgetéséről, vagyonletagadásról, a gerinctelenségről. De úgy látszik neked is az tetszik jobban, aki nagyobbat tud hazudni. .
bencemacska
Fodor Gábor (MLP) mai nyilatkozata:
Az MSZP szerint nagyvonalú ajánlatot tettek le a többi ellenzéki párt asztalára, de ezt a többiek nem pont így látják. Fodor Gábor lehetett volna az utolsó bástya, aki örül a felajánlott helyeknek, de még ő is visszafogottan nyilatkozott: megfelelő kiindulási alap ez a tárgyaláshoz."
Egy hete már bejelentette Botka az MLP csatlakozását!!!??? Valaki hazudik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.