Deutsch Tamás fideszes politikus Facebook-posztban reagált Gulyás Mártonék vasárnapi étteremfoglalására. Élcelődve azt írta: "Körvonalazódik a demokratikus ellenzék győztes stratégiája. Ennyi".

Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap délben a Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié aktivistái elfoglalták a budai várban lévő Pest-Buda éttermet. A két szervezet aktivistái Gulyás Márton vezetésével az ellen tiltakoznak így, hogy:

az étteremnek helyet adó épületet a Budavári Önkormányzat messze áron alul adta bérbe a vállalkozás tulajdonosainak.

A tüntetők azt követelik, hogy az önkormányzat ne vállalkozóknak adjon olcsó bérleményt, hanem rászorulók kapjanak inkább lakást. Az étterem Zsiday Royé.

Vicces hangvételű posztban mondta el véleményét Deutsch Tamás a budai étterem elfoglalásáról

Fotó: Facebook

Deutsch Tamás Facebook-posztban reagált a Zsidai Roy éttermében zajló ülősztrájkra

Totális háború az éttermek ellen, majd közeleg a méteráru boltok elfoglalása és végül hadüzenet a háztartási boltoknak. Körvonalazódik a demokratikus ellenzék győztes stratégiája. Ennyi.

- írta vasárnap délután a fideszes politikus.

A tüntetésről többször is élő adásban jelentkeztek a tüntetők a Facebook-on:

Az éttermet vasárnap délután a tüntetés idejére bezárták

A Zsidai Csoport az Index portállal azt közölte: az étterem magánterület, de nyilvános hely, ahová étkezni járnak az emberek.

Az étterembe be lehet menni étkezni, majd fogyasztás és fizetés után távozni. Azzal, hogy a tüntetők elfoglalták az éttermet és nem rendeltetésszerűen használják, azaz nem fogyasztanak, szabálysértést követnek el, mert egy éttermet nem foglalhatnak el – különös tekintettel arra, hogy fizető vendégeket kellett elküldenünk ez idő alatt

-írja a Zsidai Csoport.

Az éttermet a tüntetés idejére bezárták, így szerintük ott már nincs "közforgalom", mivel "ennek ellenére még ott vannak a tüntetők, ezzel magánlaksértést követnek el".

A fizető vendégek elküldése, illetve a bezárás miatt a kollégák ma az ebéd szervízdíjtól elesnek, ezzel kevesebbet keresnek ebben a hónapban

- tették hozzá.

Forrás: Index

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Azóta változott a helyzet: Közös Ország Mozgalom

A Pest-Buda Bistro & Hotel személyzete elhagyta a helyszínt, a riasztót bekapcsolták, az ajtókat pedig kulcsra zárták. Aktivistáink akkor sem tudnák elhagyni a helyszínt, ha akarnák. A bezárással az étterem korlátozza aktivistáink személyes szabadságát, ami bűncselekmény.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Azóta változott a helyzet: Közös Ország Mozgalom

A Pest-Buda Bistro & Hotel személyzete elhagyta a helyszínt, a riasztót bekapcsolták, az ajtókat pedig kulcsra zárták. Aktivistáink akkor sem tudnák elhagyni a helyszínt, ha akarnák. A bezárással az étterem korlátozza aktivistáink személyes szabadságát, ami bűncselekmény.
namihami
Dajcskiaf@szontomi humora...
Hogy is mondta örökemlékű Hofi Géza ? ""Meg fogunk szakadni a röhögéstől...""
RonaGyuri
Na ennyit arról, hogy mi Tompikának a vicces! =))
gulyasgyula
@Manhattan: ..Nem nagyobb mint elfoglalni egy éttermet ...
gulyasgyula
@Manhattan: ..Ha én lettem volna a tulaj // a bérlő // rövidesen baleset érné , lehet hogy orvosi ellátásra szorulna ..Ami késik nem múlik ..
nemfideszes
"Hurrá levizsgázott Deutsch Tamás!"... 11 év után... de csak mert fentről leszóltak...
Tompika nem kell félni, a kedvenc szórakozó helyed még nincs "veszélyben":
pestibulvar.hu/2017/04/03/kiderult-melegbarat-szorakozohelyen-tancikalt-dajcstomi-meghozza-pont-ott/
nemfideszes
@gulyasgyula: Gyagya Gyula az aktivisták éltek állampolgári jogukkal a szabad vélemény nyilvánítással, és ez nem bűncselekmény. Viszont bűncselekmény a hűtlen kezelés amivel fideszes haverokat juttatják anyagi előnyökhöz, bűncselekmény mások személyes szabadságjogainak korlátozása (bezárása), és bűncselekmény a fizikai tettlegesség is amiről te böfögsz...
nemkati
@gulyasgyula: A személyi szabadság korlátozása elég súlyos bűncselekmény. Gulyás Mártonék vállalták a büntetést az étterem elfoglalásáért - helyettünk is - hogy felhívják a figyelmet erre a pofátlan eljárásra. Zsidai nyilván boldogan elfogadta a potom pénzért felajánlott bérleményt, de nyilván busásan meg kell fizetnie a kerület potentátjainak zsebébe a valódi árat sőt annak többszörösét. Hogy neked ez nem bántja a csőrödet, arra csak egy magyarázat lehet: te is benne vagy a buliban.
picike1
összegezve én bérelek egy ingatlant és ő jön a huje esetével mert mindenki nézze az hujeségét amivel viszont nekem vagyon és és lejűáratást intéz a beinduló vállalkozásomnak . egyet nem értek a rendőrség miért van ? és vannak igy sokan akik nem értik biztos , ajánlom ha már igyse ugyse a munka büdös nektek üljetek a hóra csak legyen hó
quadrocopter
Ez a Dajcs féle böfi eléggé messze van a vicces kategóriától!
A kiváló, család-centrikus zsírós hajú, hány gyerek után fizet tartásdíjat?
Na, ezen röhöghet a witzess kedvű!
cs.n.
Deutsch Tamás sose volt politikus, csak egy közpénzből eltartott hülye fasz. Ennyi.
szep napot
Nagyon szep etterem. Koszonom Marci , hogy felhivtad ra a figyelmem. Szerintem iden ide szervezzuk a ceges karacsonyi vacsinkat. A Tripadvisoron is jokat irnak rola.
division
@gulyasgyula: Azt akarják elérni hogy ne azokat támogassák aki dolgoznak, hanem annak adjanak lakást akik szülnek pár gyereket, ráadásul mindezt ingyen, holott még a deszkát is felszedik és eladják, mennyi példa van már rá. Annyira jó takarózásnak ez a rászoruló kifejezés, holott jelentős részük vagy roma vagy csak eszükbe nem sincs dolgozni. Azért azt hogy ki rászoruló valóban és ki léhűtő nagyon meg kellene vizsgálni osztogatás előtt.
gulyasgyula
@nemfideszes: @nemkati: @division: ...Kedves levelező társaim ébredjetek már fel ..Gondoljátok hogy ennek a kis buzinak eszébe jutunk mi választó polgárok mikor ilyen balhét csinál ?,? Nem !!! Saját magának akar egy jó zsíros politikusi állást ..Nézzétek meg az eddigi életét , Tiszta Juhász Péter 6 céget bebuktat mert ""nem szereti az adminisztrációt ""inkább fütyül sok pénzér felelősség vállalás nélkül ..A világ összes politikusa ilyen Orbán is ...
nezelodo
Hát bizony 2006-ban a nemzet érdekében gyújtogattak az utcán, és perzselték fel a székházat a védett focihuligánok, még véletlenül sem a hatalom megszerzése volt a cél, igaz?
Jobban járna a fidesz, ha ezt a nímandot eldugná, mint a MAHÍR cégeket eladó ,és ezáltal a köztartozást elsikkasztó S Csabával tették egykoron. Ja az volt a "szeplőtelen fogantatás". (még a végén Jézus lesz belőle, de csak a zsíros lobonca miatt)
Tanultak ezek a fiatalok a Tompika féléktől, hát ne rinyáljatok a követőitek miatt!
Csizmás Kond
...mongyuk ezzel sem az önkormányzatnak sem a kormánynak nem ártottak egyedül a bérlőnek, valami Zsidainak...és ez nemcsak magánterületsértés hanem munkavégzés akadályozása is.
...ez agybaj...és amíg ilyen beteg elmék szaladgálnak a baloldalon, addig nem hiszem hogy józan ember ezekre szavaz.
...kérdezem a baloldali embereket, kinek jó ez ?
eszegfu
@division: @gulyasgyula: Lehet kritizálni Gulyás Márton "módszerét", de attól még nem kell "..kis buzinak..." titulálni kedves Gulyás Gyula! Ti csak azt az oldalát "válogattátok" ki a hirnek, hogy a rászorultaknak adják inkább bérbe és ez "böki a csőrötöket", pedig a lényeg: az önkormányzat az egész épületet 126 eFt/HÓ dijért adja bérbe Zsidainak, u.akkor 90 eFt-ért lehet kivenni egy lakrészt ÉJSZAKÁNKÉNT! 5 szoba, ill. lakrész van. Szerintetek ez "normális"?!
Csizmás Kond
@eszegfu: ...de ez nem éjszakai szoba vagy lakrész...
Amúgy ha jól tudom az ilyen dolgokra lehet licitálni...többet kell ígérni az önkormányzatnak és szerintem meg lehet nyerni a bérlést...
division
@eszegfu: Én erre csak azt tudom mondani: Nem kell kivenni aki nem akarja.Ez egy újabb felesleges balhé a baloldal részéről, most rászorulóktól függetlenül.
eszegfu
@Csizmás Kond: 9:22 Ebben az épületben müködik az étterem + 5 szobás hotel (aminek egy része lakrész, a többi simán csak egy szoba, az arányokat nem tudom). Valóban: régebben lehetett licitálni "felfele" -- most már nem tudom hogyan lehet bérleti joghoz hozzájutni -- de az biztos, hogy a helyi önkormányzat áron alul adja bérbe Zsidainak. És ez a baj!! Budán pl. a piaci alapu önkormányzati bérleti dij 10.17 Ft/nm, vagyis a 126 eFt-ért kaphatna egy kb. 124 m2 bérleményt és akkor ez még csak nem is a Várban van és nem ekkora az épület területe. Ehhez hozzájönne a rendelet szerint: 2x bérleti dijat kell felszámolni az önkormányzatoknak, ha bizonyos részeket (pl. itt Zsidai) tovább ad bérlésre. Ha az önkorm. valóban a piaci árnak (hely és a továbbadott bérlést is figyelembe véve) megfelelő bérleti dijat szabott volna ki, akkor már senkit sem érdekelne, hogy ebből Zsidai mennyi bevételre tesz szert.
verőce21
Nincs az országban demokrácia?
Melyik diktatúrában lehet büntetlenül, mindenféle következmények nélkül éttermeket elfoglalni?
eszegfu
@division: 9:22 Nem akarom elhinni, hogy pont Te nem érted, aki "vállalkozóként" él?! Itt nem az a gond, hogy kiveszi valaki a szobát, vagy sem, ill. van rá pénze, vagy nincs! Az a baj, hogy a helyi önkormányzat nem tartja be a bérleti dijra vonatkozó rendeletet, jóval áron alul adja bérbe!
Csizmás Kond
@eszegfu: nem ismerem a részleteket ezért csak általánosban tudok beszélni.
tehát ha valaki vendéglátó helységet bérel aminek hotel része is van ott mindig a hotel viszi a vendéglőt.
...és az négyzetméterár a vendéglőben vagy napiösszeg a hotelben szerintem majdnem egyezik csak számolni kell tudni.
A bérleteknél még az is közbe szokott játszani, hogy aki több helyiséget bérel az olyan helyeken is bérel ahol kevesebb a forgalom így a jobban jövedelmező helyeken előnyt élvez.
...de ha csak abból indulunk ki, hogy ki csinálta ezt a marhaságot elég alaposabban szeműgyre venni az egérszemű zavarodott izgága tekintetét ennek a Marcinak...
eszegfu
@Csizmás Kond: Akár igazad is lehet, hogy a hotel "viszi" az éttermet is, de ettől a nm-be beleszámit a hotel + az étterem... (és ahogy elnézem a fotót, ez bizony nem 150 nm). Én nem ismerem konkrétan ennek a létesitménynek a "számait", de abban szinte biztos vagyok, hogy a várban egy étterem a buszos turisták étkezési helye, a hotelben lakók meg max. reggeliznek, mert ők Bp-tet járva ebédelnek valahol, este meg "buliznak", igy a vacsorát is általában más helyen fogyasztják el. Kb. egy átlag magyar turista is ezt csinálja külföldön...én is. Az meg, hogy aki jobban jövedelmező helyet bérel a Várban és valahol alacsonyabb jövedelmüt is bérel, az a bérlőnek jó és a helyi önkormányzatot még nem menti fel a helyes bérleti dij kialakitásától.
Csak ismételni tudom: Gulyás Márton "akciójával" lehet egyetérteni, de lehet "marhaságnak" is tekinteni izlésünknek megfelelően... szerintem viszont itt a célt kellene látni, mégha az eszköz "bénára" is sikeredett.
Csizmás Kond
@eszegfu: a hotelszobát legalább egy napra kell bérelni, ugyértve minimum annyit kell fizetni ha vagy ott ha nem, az éttermet meg csak napi két órát használja az ott lakó ha használja mert az nem kötelező...és abba még beleszámítanak a konyha, a wc , raktárak, személyzeti helyek stb...
...és cél...na itt a cél az országház...vagy legalábbis ahhoz kapcsolódó dolgok...és ez az akció nemhogy béna hanem kimondottan aljas megközelítése a célnak.
eszegfu
@Csizmás Kond: Elfogadom a véleményedet, Te igy látod. Én meg maradok az optimizmusomnál és elhiszem, hogy nem elsősorban "..cél az országház..." vezérelte...
eszegfu
@Horizont: 10:35 Én az akció bénaságát abban látom, hogy nem az étterembe kellett volna menniük, hanem az önkormányzathoz. Hiszen hiába akarom én olcsón bérelni azt az ingatlant, ha az önkorm. másképpen határoz. Ettől még egyetértek a céljával és ezek az apróbb "bosszantások olyanok, mint amikor egyre több pattanás jön ki az arcodon... egyszer csak tele lesz.
eszegfu
Csak ugy eszembe jutott... mi lehet Szókrakész-szel? Nem tud róla valaki?
Clavigo
Ezt az über-here szutykot is megilleti a vélemény nyilvánítás szabadsága...
Clavigo
@Clavigo: mármint Dojcsot...mielőtt valaki félreértené.
eszegfu
@Horizont: Pedig tovább kell lépned Neked is, meg persze nekem is! Gondold el, hogy egy jogszabályt is ahányan vagyunk, annyi féleképpen értelmezzük... akkor hogy a fenébe is látnánk egyformán egy ilyen történetet?! Meg ugy fogom fel, mint az öregkori elbutulásom elleni harcot... mindig gondolkodnom kell, majd leirom a lehető leglogikusabb választ, véleményt. De az is lehet, hogy mazohista vagyok!:))
Csizmás Kond
@eszegfu: Ha nem az vezérli akkor nem azon kampány alatt csinálná...
eszegfu
@Csizmás Kond: 15:16 Nem igazán értem, hogy milyen kampányra utalsz?
Csizmás Kond
@eszegfu: ...szerinted nem kampánycélból csinálják ?
...mert ha nem akkor miért vártak mostanáig ?
eszegfu
@Csizmás Kond: Kösz., már értem! De tudod ugy vagyok a politikusok tetteivel, hogy megette a fene, ha meg kell magyarázni: milyen célból, ill. elgondolásból csinált valamit. Soha sem szerettem azt sem, ha egy versről elmondta a tanárom mire gondolt itt a költő...vagy értettem, éreztem, vagy sem. Könnyen lehet, hogy Neked van igazad, de én tényleg próbálom meglátni az emberek jó oldalát, vagy a jó célt... a gondolataikat viszont nem tudom kitalálni... csak utólag vagyok "rendkivül okos".:)
Csizmás Kond
@eszegfu: Egy politikus soha semmit nem csinál olyant ami neki nem hozna valami előnyt.
Az a politikusi nézet, hogy az ami neki jó az annak is jó amit képvisel...vagyis amit képvisel az neki kell jó legyen.
...és hogy megértsd amit te hiszel az mártíromság, és ma olyan nincs.
Eladott Ország
Íme a "Zsidai csoport" egy története, ha már szóba került:
TEK-esek rohantak le egy közönséges magyar állampolgárt, aki apuci kicsiny lányának vendéglátós mentorával állt vitában. A történet, mint korábban annyiszor, most is földhözragadt és triviális. Zsidai Zoltán Roy, a vendéglátóipar egyik pápája, a Fidesznél jól fekvő üzletember, Orbán Ráhel pártfogója és korábbi alkalmazója, akinek mindösszesen öt étterme működik a budai várban, összetűzésbe került az egyik szórakoztató- zabálás-piálás-ipari egysége fölötti lakás tulajdonosával és lakójával. A Szentháromság utcai műemléképületben található, exkluzív helyen két ipari szellőző-berendezést telepítettek, éjszaka is folytak a bősz munkálatok, ami ellen a lakók nem tudtak semmit tenni, mivel a kormánnyal jó viszonyban lévő étteremmogul és a fideszes önkormányzat többségben vannak a házban. Tűrniük kellett hát tavasz óta a zajt és a hőt, tiltakoznak is folyamatosan bele a vakvilágba, vívják szélmalomharcukat a nagyurakkal.Itt arról van szó, hogy apuci piciny lánya valahogy mindenhol ott van. Ha nem éppen személyesen tárgyal olajügyekről Bahreinben vagy a magyar turizmus jövőjéről Budapesten, akkor a férjeura szívja a magyar adófizetők vérét, vagy a csendestársáról (nem tudjuk bizonyítani, de nem is kell) és mentoráról derül ki, hogy a csettintésére áll vigyázzba a terrorelhárítás. Mert Zsidai mentor úr és gasztro-oligarcha berágott egy őt idegesítő, az útjába akadályokat gördítő egyénre, akit – teljes joggal! – zavart, hogy Zsidai munkásai éjjel fél 12-kor fúrnak és faragnak, hogy egyébként ki tudja, milyen törvényes vagy kevésbé törvényes eljárások mentén építkeznek abban a házban, ahol lakik.
De nyugi van, drága véreim a vakhitben! Pártállástól függetlenül akárkire rátöri majd az ajtót a TEK, ha útjába kerül bármelyik saját erőből sikeres, hatalomhoz simuló nem Orbán Ráhel nem üzlettársnak.
csipetke
Tompika menetrendszerű heti "okosmondása".Nagyon kiváncsi vagyok,hogy mit szív mostanában?
eszegfu
@Csizmás Kond: 16:09 Nem vagyunk egyformák... szerencsére! De jó, hogy "vagy nekem", különben a büdös életben nem tudtam volna meg, hogy mi a "mártiromság"!:))
division
@eszegfu: @Horizont: Bemenni és elfoglalni egy éttermet az törvénytelen. Bérelni és kiadni sokkal többért viszont törvényes, még ha nem is teljesen etikus. A lényeg hogy fizessék be utána az adót, mert ha ezt nem teszik meg na akkor ez is törvénytelen. Ez messze nem Fidesz vagy nem Fidesz kérdése.
eszegfu
@division: 1:24 Nem jól gondolod... rossz a "levezetésed". Itt nem "etikáról" van szó, hanem törvénytelenségről! Amikor az önkorm. bérleti dijat megállapitotta, akkor min. a 2x dijat kellett volna kirónia (önkormányzati rendelet szabályozza a piaci és szociális alapu bérleti dijat és ennek feltételeit és a + dijakat). És valóban ez nem lehetne "Fidesz kérdés"... de itt most az is "közrejátszik", hogy a "nemzethy" Roy Orbán Ráchellel "jó kapcsolatot ápol". Véleményem szerint Gulyáséknak a helyi önkorm.hoz kellett volna menniük. Az lehet, hogy törvénytelen volt az étterem elfoglalása... és amikor Roy rázárta az ajtót a helyfoglalókra, az mi volt?!
Tudom, hogy érted, amit irok, de most ugy teszel, mintha nem...sajnálom.
division
@eszegfu: Látod én nem ismerem az ilyen jogszabályokat, ebben te jobb vagy:-)
eszegfu
@division: Na most ezzel "lekenyereztél"!?:)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.