Ráhel, a kormányfő lánya mellett a vő, Tiborcz István is felsejlik a háttérben.

Osztrák sajtó: az Orbán család is érdekelt egy Fertő tavi beruházásban

„Úgy látszik, a magyar környezetvédők sem tudnak többet a Fertőrákoson formálódó megaprojektről” – vonták le a következtetést a Fertő osztrák hívei, önkormányzati képviselők, tartományi zöldek képviselői és környezetvédők. Augusztus elején, Fertőmeggyesen tárgyaltak, ott derült ki, hogy 136 hektáron 880 férőhelyes parkolót, buszállomást, vitorláskikötőt, százágyas, négycsillagos szállodát, motelt, sport- és ökolétesítményt, kempinget tervez a magyar állam építeni. Az osztrák szakértők szerint csak a parkoló méretéből kiindulva a nyári szezonban naponta nyolcezer járművel is növekedhet a forgalom. „Ezért – számolt be a bécsi Kurier – nem tartják elfogadhatónak a magyar kormány által az osztrák féllel közölt álláspontot, miszerint osztrák vizeket nem zavaró, kizárólag magyar vállalkozásról van szó. Ez az állítás már csak azért sem igaz, mert osztrák tulajdonú hajóstársaság, a Drescher és étterem, a Walter Eselböck által üzemeltetett Haus im See is érintett a változtatásokban.” A beruházásra hivatkozva az ő működési engedélyüket is egyoldalúan felmondták a magyar hatóságok.

„Legfőképpen a magyar fél elzárkózását kifogásoljuk” – idézte a meinbezirk.at portál a Fertő-táj Világörökség Egyesületet, amely szerint sem a bécsi kancellári hivatal, sem a burgenlandi önkormányzat természetvédelmi tanácsosa, Astrid Eisenkopf megkeresésére nem érkezett a magyar hatóságoktól válasz.

A teljes Fertő tó – azaz az osztrák és a magyar vízterület együtt – része az UNESCO világörökségének, Ausztria ezért sem fogadja el azt a közlést, hogy a tó magyar oldalán már egyoldalúan elvégezték az ennek védelmére vonatkozó vizsgálatokat. Az egyesület elnöke, Erwin Preiner szerint osztrák részről nem kifogásolható a magyar területen végzett fejlesztés, de „azt kérjük a magyar féltől, hogy nyílt kártyákkal játsszon, s bennünket egyenlő partnerként kezeljen”. A portál úgy értesült, hogy szeptemberben tárgyalóasztalhoz ülnek az érintettek, és a magyarok a már elkészült hatástanulmányokat megmutatják az osztrákoknak. A Fertő–Hanság Nemzeti Park területén fekvő Fertő tó és környéke ugyanis nemcsak a világörökség, de a fokozott védettséget jelentő Natura 2000 természetvédelmi terület része is. Azt, hogy a beruházás milyen hatással lesz a világörökségi területre, jelenleg nem lehet megítélni. Regina Petrik, az osztrák Zöldek tartományi szóvivője azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy az aránytalan építkezés miatt visszavonják a világörökségi elismerést.

A fejlesztések élére pedig az a Magyar Turisztikai Ügynökség állt, amelynél jelentős befolyással bír a kormányfő lánya. Orbán Ráhel a helyi híradások szerint többször is feltűnt a térségben. Februárban a Kurier című bécsi napilap, majd júliusban a tulajdonában lévő, kelet-ausztriai ügyekkel foglalkozó SchauTV már egyenesen úgy tálalta, hogy a Fertő tavi beruházásban az Orbán család is érdekelt.

Forrás: hvg.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A karmelita kolostor átalakításánál is leszarta a csúti cigány az UNESCO szakvéleményét ( ki se kérték) és megépítették az erkélyt, a freskókat meg lefestették , mert az egykori libaszaros cigány ezt akarta. Magyarországon ugyanis kétharmados Orbán kormányzás van és mint ilyen, senkinek nincs joga ahhoz, hogy bármit is megkérdőjelezzen. Minden, ismétlem minden a budapestiek és úgy általában a magyarok javát fogja majd szolgálni, ezért bárki, aki mást mer állítani, hazudik. Amellett persze, hogy hazaáruló is. Még jó hogy nem vágnak disznót az erkélyen és nem ott szárítják a füstölt kolbászt és sonkát.
https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--lLkZ1j...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Ezeknek már minden kell!!! Ezt is mi fogjuk megvalósítani, ha szerencsénk lesz, az EU is besegít, ami szintén a mi pénzünk lenne.
namihami
Bocs!
Miért pont---PONT---ebből maradnának ki?
A királyi kincstár mindenből leveheti a sápot. Aki nem csenget (friss példa most éppen a Szigeten elfogott drogárusok esete) az a pintérek gondoskodásával számolhat. Esetleg a Sorsával (figyelem--nem a SorOsával) játszik.
jesz
Az lenne a furcsa, ha nem lennének érdekeltek. (A következő kormány meg nem tud mit kezdeni a szegénységgel)
tudode
Nagyon belejött az ÖREG HARCOS, mert van már nekije TENGERI KIKÖTŐJE, a fatornyos falujában csónaKÁZÓ tava
.
----- Orbánisztán: csónakázótó is lesz Felcsúton
.
https://atlatszo.hu/2015/04/02/orbanisztan-cs...
.
Sőt! Van nekije/jük repülőterük is
.
------ Üzemel a magánrepülőtér Felcsút határában
.
http://nol.hu/video/ket-eve-uzemel-a-maganrep...
.
Vajon Felcsút grófSÁGNAK ki lehet az intézője!
Eladott Ország
A karmelita kolostor átalakításánál is leszarta a csúti cigány az UNESCO szakvéleményét ( ki se kérték) és megépítették az erkélyt, a freskókat meg lefestették , mert az egykori libaszaros cigány ezt akarta. Magyarországon ugyanis kétharmados Orbán kormányzás van és mint ilyen, senkinek nincs joga ahhoz, hogy bármit is megkérdőjelezzen. Minden, ismétlem minden a budapestiek és úgy általában a magyarok javát fogja majd szolgálni, ezért bárki, aki mást mer állítani, hazudik. Amellett persze, hogy hazaáruló is. Még jó hogy nem vágnak disznót az erkélyen és nem ott szárítják a füstölt kolbászt és sonkát.
https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--lLkZ1j...
RonaGyuri
ad mellékelt kép: szóljatok a köpcösnek, ezek az oszlopok az ő méretes potroha miatt nagyon csenevészek! =))
nezelodo
@tulipan: Látom az Origó még a többi nyaloncnál is jobban teljesít! Eszerint van rá pénze az adófizetőnek, hiszen az ő pénzükből tömi hirdetésekkel az igazmondóékat.
colibri
Egyáltalán van ma Magyarországon olyan beruházás amiből ezek kimaradnak??
Eladott Ország
A Balaton már az oligarchák saját beltengere, a Fertő tó is mindjárt az lesz. Amíg nem szabadulunk fel az Orbán klán alól, a fideszesek lopni fognak tőlünk. Minden nap. Csak a vasrács védhet meg minket az enyves kezüktől.
CsipkeRózsa
@tulipan: ma, 14:05

A link kimutatása még a Vadhajtások.hu nélküli, akkor még ők nem működtek?
CsipkeRózsa
@colibri: Annyira nincs olyan beruházás, amiből ők kimaradnának, hogy a nagy részét azért találják ki, hogy az is az övék legyen.
CsipkeRózsa
Mire a kormány megbukik, az egész ország az övék lesz, még örülhetünk, ha nem kell bérleti díjat fizetnünk, hogy az országban élünk.
Klubtag
...és a környezetnek meg annyi, hiszen ismerjük Rühelke mentaliutását e téren...majd megmutatja a hozzá idomulni akaró vendégkörnek, hogyan kell sunnyantó módon a szarcsomagtól megválni...
Az orbán-tiborcz-mészáros szövődmény már létében is környezetszennyező, hát még ha működésbe fog egy-egy érintetlen területen...egyáltalán nem lesz csoda, ha a "világörökségi" megtisztelő titulusról a környék lemondhat...
dr. prédikátor
A szemét kurva patkány anyátokat!!! Mocskos O1G maffia!!! A Balaton után már a Fertő tó is kellene??? Rohadjon belétek a szar , szemét népség!!!
papa.49
A rühelkének kell egy újabb játszótér !!!
kokopelli
@papa.49: .."gebinbe" kivették a z országot!?
papa.49
@kokopelli: Nem csak úgy csinálnak mintha kivették volna !!!
Ennek a gyülevész bandának az se méltó bünti ha 10 éven keresztül lógnának felakasztva !!!
human
A Balaton után innen is ki lesznek szorítva a melósok?
justhpeter
Változást csak egy valódi rendszerváltás hozhat, de ennek esélye jelenleg 0.
Pálinkafőző Rézüst
@justhpeter: igen... rákosinak nem volt magánhadserege...Az AVH nem volt az... A TEK viszont az... Zsoldos magánhadsereg, állami, közpénzen!
cikicakk55
@colibri: nem az a kérdés,hogy van-e az országban olyan beruházás amiből Ők kimaradnak. Sokkal inkább az,hogy van-e az országban olyan jól menő vállalkozó,vagy bár milyen vállalkozásnak tulajdonosa,aki nem Fideszes? Itt az ilyen giga vállalkozásnál szerintem a holdudvar jó nagy része benne van.Ugyan így a Paks2-ben a Kínaiakkal megkötött vonat projektben,amiből még egy kapa vágás sem teljesült,de már fizetni kell a rá felvett hitelt. Ez az ország nyugodtan kijelenthetjük,hogy az utolsó rögig a Fideszé. Az embereknek lehet,hogy van egy kis házuk,vagy lakásuk,amiről azt hiszik,hogy az övék,de lehet kiderül,hogy a kormány már kinézte magának és ha akarjuk ha nem adni kell,mert elveszik úgy is.
cikicakk55
Már megint alig lehet lájkolni. 10-20x rá kell kattintani a lájkra mire elfogadja. Mi a francért engednek be cikket,ha nem fejezhetjük ki egyetértésünket vagy az egyet nem értésünket? nem az a hibás aki a cikket berakta,hanem a propi amiért gátolja a cikkek lájkolását. Ráadásul ez csak itt ilyen. A 333, a HVG, a 168 óra, a mandíner, ezek nem akadályozzák a lájkokat.
nezelodo
Majd kiderül, van-e köze a beruházáshoz a Nemzethy Vejkónak meg a százlábúnak. Ha vannak fák a területen és azokat kivágják, ők a beruházók. Az öreg fák kipusztítása a névjegyük, már elég sok helyen ott hagyták a térköves kézjegyüket.
papa.49
@cikicakk55: Ez az ,,ELSZOKTATÁS,, !!!
moareka
Mi a büdös frász lesz itt már, az egész ország kell nekik. Már ezeket nem tudja megállítani senki? Hova menjünk tiltakozni? Egyre kilátástalanabb ez az ország!
Jozefina
@moareka: pl. lehetne példát venni a honkongiaktól, stb...
Eladott Ország
Isteni szerencse, hogy csak egy kis ország miniszterelnöke ez az ember. Miközben ők zsírosodnak, híznak, gyarapodnak és törvényesen a nevükre íratják az országot, a tátott szájú néptömegeknek marad a bűzös pátosz (via Kövér): magyarként mindig annyit érünk, amennyit segíteni tudunk a nemzettársainkon. Nincs is jobb annál, mint a nemzettársaikat fogyatékkal élő szerencsétlenekként pátyolgatni, miközben a honfitársaiknak kilopják a szemét is. Gondolom, különben nem lehetne megvédeni az országot a migránsoktól. Miután mindent rendbe raktak, mindenki lubickol a jólétben már csak a nemzettársakat és az üldözött keresztényeket kell megmenteni (ha már Orbán Dobó Istvánnak képzeli magát): ez utóbbiakat eddig 8,6 milliárd forinttal támogatták. Aprópénz. A rengeteg megbocsáthatatlan disznóság között, amit a pártállam visszahozásán ügyködő Fidesz elkövetett ez ellen a szerencsétlen nép ellen szerintem az egyik legsúlyosabb, amire nincs sem magyarázat sem felmentés, az a természet könyörtelen legyilkolása. Ez például annál is felfoghatatlanabb, hogy egy alul iskolázott, ámde önérzetes stróman pár év alatt a Forbes-listára könyökölte fel magát. Vagyis a gazdáját: kivágták az egyik legidősebb, 180 éves magyarországi erdőt a Bükki Nemzeti Parkban (!!!) Egy természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű, az európai Natura 2000 hálózat részeként is nyilvántartott területről van szó, olyan ritka madárfajokkal, mint a fehérhátú fakopáncs vagy a kék galamb. A bükkerdő emellett 13 védett és fokozottan védett növényfaj otthona is. Semmiféle nemzeti minimum nem maradt, amit ne hánytak volna még le. De erre tényleg nincs magyarázat. Ez az agyatlanságnak és a kegyetlenségnek egy olyan foka, amitől az emberbe belefagy a szó.
Commenter
@Eladott Ország: még jó hogy nem vágnak disznót az erkélyen: ott nem, csak az udvaron..."az emberbe belefagy a szó": és azok sem tesznek már ellene semmit, akik még tehetnének.
Eladott Ország
@Commenter: Orbán Viktor elmúlt ciklusbéli kormányáról, a fidesz holdudvarának köz- és háttérszereplőiről sokan, sok helyen elmondták már lesújtó véleményüket. Szinte naponta derül fény újabbnál újabb korrupciós botrányokra, s azt is tudjuk, Polt Péter legfőbb ügyész a garancia arra, hogy mindezek büntetőjogi következmények nélkül maradhatnak, sőt folytatódnak. A 7-es cikkely szerinti eljárás megindításáért egyedül Orbán a felelős, aki hazárdjátékot játszik velünk. De a (Pomádé) király meztelen.
Commenter
@Eladott Ország: a 7. cikkely szerinti eljárás megindítását mégis arra fogja hogy az országot és a magyarokat "bántják." Érvelése szánalmas, mindaz ami történik a politikájának a következménye. És hiába nincs ruha a "királyon" amíg kap EU-s pénzt és vannak hívei az ország vele tart a semmibe. Kifelé Európából. Nem(csak) az út mentén hagyta az országot és lakóit, hanem páros lábbal bele is rúgta az elkeletiesedés gödrébe. Amit ő játszik, az rosszabb mint az orosz rulett, mert az, ha töltve a tár, véget ér, pillanatok alatt. Ez a rendszer nem ilyen, ha össze is dől majd magától nem irigylem azokat akiknek itt helyre kell tenni mindent. Sokan már azt mondják, csak egy második orbán jöhet...ne legyen így.
Lepényleső
Ez igaz nem lehet,hiszen a templom egerével isszák közösen a vizet,olyan szegények,-
lehettek 2010 előtt,amíg a párt nem lett kereszt alatti atyai szervezet?
Eladott Ország
@Peller Anikó: Mészáros Lölö , Homlok Zsolt, aki Mészáros Lőrinc lányát vette el feleségül és Szíjj László. Tiszakécskétől Bulgárián át Dubajig: így lett Szíjj László a NER egyik legfontosabb üzletembere.
https://atlatszo.hu/2019/03/04/tiszakecsketol...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. October 16., 08:09
Macskát mentettek ki egy kútból
Itthon - 2019. October 16., 07:21
Bűnbandát számolt fel a rendőrség