Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető. Temetéséről később intézkednek.

Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.

Elhunyt Göncz Árpád

Az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megegyezése alapján választotta a parlament augusztusban öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották.

Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa.

Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.

2012-ben, 90. születésnapja alkalmával gyermekei elhatározták a Göncz Árpád Alapítvány létrehozását az író-műfordító-politikus életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Árpi bácsi! Annyira elszomorított! :((((
Nehéz, de gyönyörű életet élt, jó dolgokat, szép gondolatokat hagyott ránk!
Békés örök nyugalmat kívánok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemkati
Árpi bácsi! Annyira elszomorított! :((((
Nehéz, de gyönyörű életet élt, jó dolgokat, szép gondolatokat hagyott ránk!
Békés örök nyugalmat kívánok!
eugen4402
Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében Árpi bácsi...
JAJMÁR
Nyugodjék békében. Őszinte részvétem :(
Yoda69
Isten nyugosztolja! O volt eddigi legjobb es egyetlen Koztarsasagi Elnokunk.
Eriksson
Szegényke. Legyen néki könnyű a föld..
GeoCravker
Egy EMBER távozott.
Nyugodjék Békében!
amaramaistanna
Nincsenek szavak,csak bánat és a mélységes gyász... Nyugodjék békében!
eszegfu
Az ember valahogy "számit" 1-1 idősödő ember távozására, mert ilyen az élet ... de, amikor megtörténik, mégis megdöbbenéssel tölt el. Örülök, hogy ismerhettem... nagyon sajnálom... nyugodjon békében. Családjának őszinte részvétem.
nyanya001
Őszintén sajnálom !
Részvétem a családjának !
bencemacska
"Csak a jók mennek el..."

Nyugodjék békében!!!
vonotok
Egy nagyszerű EMBER ment el. Őszinte részvétem. Remélem a kormány tudja majd a kötelességét.
volvós
Gyönyörü kort elérve távozott mindenki " Árpi bácsija "
Nyugodjon békében !! Részvétem a Családnak !
JAJMÁR
@amaramaistanna: 14:59 Méltón gyönyörű!
volvós
@JAJMÁR: 15:19

IGEN, lesz itt még KÖZTÀRSASÀG !!
Ha már van köztársasági elnökünk (?)
Január
@volvós: A Köztársaság-ig még sokat kell fejlődnünk, egyenlőre Magyarország az otthonunk.

Nyugodjon békében!
Mobil123
Igazán mellbe vágó volt hallani, hogy elhunyt. Nyugodjék békében :-((
csa-csa
@volvós: ennek a car országnak teljesen mindegy államformája lesz, soha nem lesz élhető!!
csa-csa
ja! és természetesen nagyon sajnáljuk! ritka hogy egy közéleti embert szinte egy egész ország szeressen!
papa.49
Árpi bácsi legyen könnyű a föld ÖNNEK, a gyászoló család fogadja egy '56 gyermekének részvétét!!!
justhpeter
Pótolhatatlan veszteség érte a családját és bennünket. A Köztársaság Elnöke távozott. Az ország első EMBERE. Részvétem a családnak és magunknak.
Gedeon74
Az egyetlen olyan politikai szerepvállaló, aki valahogy felette állt az akkori és a mostani elitünknek egyaránt. :( Részvétem.
nemkati
@hetöndöe: @amaramaistanna: Hátborzongatóan szép a dal is, a szöveg is! Kiráz tőle a hideg. (és most nem látja senki, gyorsan megengedem magamnak, hogy kisírhassam a bánatomat)

Istenem, annyira lesújtott a hír, rettenetesen szomorú lettem! Ilyen idős korban már talán nyűg az élet, de mi, túlélők, önzően azt akarnánk, hogy túléljen minket is. Nem maradt más számunkra, mint örülni annak, hogy ismerhettük, kortársai lehettünk, emberségéből, szelídségéből, tudásából, örökérvényű igazságaiból valamit magunkévá tehetünk.

Ahogy ballagok életem útján, és gyűjtök szemetet, gyémántot, néha egy-egy szemetet, gyémántot elveszítek. Most egy gyémántot veszítettem el. Sajnos, hogy nem csak én. Mi mindannyian.
eszegfu
@Horizont: 16:48 KIcsit?! Én egyfolytában bőgök...
egyvandor
Hiába mutatott példát, a mai harácsoló "politikusok" simán eltipornák, ha útjukba kerülne.
A rendszerváltás álmát lehozó ember távozott ma közülünk.
Ami maradt a politikai palettán, az a 48-as liberális értékrendet is meghazudtoló tolvaj banda.
Magyarországra hosszú időkre visszatért a sötétség. Az álnok profi hazudozó tolvajok és csalók kora, ahol bevált a számítás a nyomorba döntött tömeg elfordul a politikától, az üveggyöngyökön megvett hűbéres elit meg gátlás nélkül megtagadja az emberek szabadság vágyát, kiszolgálja a korrupt hatalmat.
lampa laz
Nyugodjon békében, a családnak őszínte részvétem.
Szeparepa-
Gyomorforgatóak ennek a náci féreg orbánmaffiának a nyilatkozatai... nem az hogy NAGYOT tett magyar politikában, hanem minden tőle telhetőt stb... szánalmas undorító, nemhogy a magyar-, de az ember minőségre sem méltó egyetlen aljadék fizeSS maffiózó sem az egész orbáni söpredékben...
Laila
Árpi bácsi, a mi örök Árpi bácsink marad... Őt tiszteltük, szerettük, őrá felnéztünk, mert ő ÁLLAMFÉRFI volt, és DEMOKRATA, ő a KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, nem pedig a volt elnöke... Nincs hozzá hasonló más... Nagyon sajnáljuk... :-(
Isten adjon neki nyugalmat.
Manhattan
Nem hiszem, hogy egyhamar lesz hozzá mérhető politikusa Magyarországnak. Göncz Árpád helye mindig a legnagyobb magyarok között lesz. Isten nyugosztalja...
mariaberta
Ő még valóban Köztársasági Elnöke volt, a még létező Magyar Köztársaságnak.
Egyetlen utód sem léphetett a nyomába.
/A mai csak elnök, mivel nálunk megszűnt a Köztársaság./
Egyike volt azoknak az államférfiaknak, akik az elmúlt 25 évben meghatározó személyiségei voltak hazánknak.
Őszinte részvétünk a családjának, nyugodjék békében.
eszegfu
@Horizont: 19:20 Bocs.! Nem akartam én Rád "licitálni"... Mára rájöttem, hogy miért "ütött" ki ennyire...tul azon, hogy tényleg szerettem... anyukám is 92 éves.
amaramaistanna
IN MEMORIAM GÖNCZ ÁRPÁD
Egy dal,melyet 2006-ban Koncz Zsuzsa adott elő a tiszteletére:
www.youtube.com/watch?v=pxHQtuq8VcQ
mate03
@eszegfu: Egy nagybetűs EMBER,távozott!Utána sajnos, egy nagy üresség maradt! Nyugodjon békében!
mate03
@vonotok: Nagyon jó hogy felfedezted ezt a cikket! Köszönöm.
mariaberta
@amaramaistanna: Sajnos nem lehet lejátszani, legalább is nálam nem, mert az illetékes összeomlott. Hát én is.
amaramaistanna
Sokan ismeritek ezt az oldalt,de talán akad aki nem ezért ide másolom a Göncz Árpád Alapítvány - melyet a négy gyermeke hozott létre - linkjét:
www.gonczarpad.hu/
vonotok
@eszegfu: Nagyon szívesen. Én 61 éves vagyok, de nem szégyellem, megkönnyeztem.
vonotok
@eszegfu: Szívesen. Bennem mély nyomokat hagyott.
mariaberta
@amaramaistanna: Ha én rózsa volnék c. dalra utaltál? Szerencsére azt ismerem.
eszegfu
@amaramaistanna: 17:08 Nem ismertem...Kösz.!
amaramaistanna
@mariaberta: Igen,de ez azért különleges felvétel,mert a koncerten részt vett Göncz Árpád és Koncz Zsuzsa külön köszöntötte és ajánlotta az elnök úrnak a dalt.
Lepényleső
A jó emberek is meghalnak,ez a sorsa a világnak.
amaramaistanna
Felhívás: "János Dési:
Az én elnököm, a mi elnökünk! Help!
Az az ötletünk támadt, hogy egy gyors kis kötetben szednénk össze a Göncz Árpádról szóló számtalan kis anekdotát, hogy így is tisztelegjünk emléke előtt, megörökítsük, hogy ő tényleg a mi elnökünk volt. Ehhez kérnénk a segítségeteket. Ha van ilyen történetetek, és megosztanátok velünk, akkor pls küldjétek el a [email protected] címre.
A többit meg majd együtt elolvassuk."
namihami
Nem kell több szó: ÁRPI BÁCSI, AZ IGAZ EMBER.
mariaberta
@amaramaistanna: Igen, szerettem volna megnézni, de mit írtam összeomlott az Adobe Flash , ha helyre áll ez a bővítmény majd pótolom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.